Tékozló Homár

Kezelhetetlen az exügyfelek fantomtartozása a Vodafone-nál

2013.03.29. 12:29 | jackyll | 30 komment

Lassan azért kitalálhatna valamit a Vodafone a volt ügyfelei vélt vagy valós tartozásainak kezelésére. Elég béna, hogy nekik is meg kell adniuk nemlétező biztonsági kódjukat, hogy szóba álljanak velük. Ez külföldön is így megy?

Szeretném ha az esetünk nyilvánosságra hozásával talán akad valaki aki a reménytelen helyzetünkre megoldást tud adni. Az alap probléma a Vodafone ÁFSZ-jének azon pontja amely kimondja biztonsági kód nélkül még az ügyfél sem intézkedhet, nem reklamálhat semmilyen módon. Ha nincs kódja az ember fiának, akkor a szerződéssel személyesen bármelyik üzletben kérhet. Csakhogy: az aki nem ügyfél, vagy már nem ügyfél, de még gondja, baja van nem kérhet kódot, a Vodafone szabályzata lehetetlen és megoldhatatlan szabályzatot ír elő. Ezt a cég informatikai rendszere nem tudja kezelni. A panaszt csak a kód alapján tudják rögzíteni, de szerintem a tűzőgép, vagy a ragasztó is megteszi. A férjem az ÁSZF szigorú előírásának megfelelően, akkor és ott az üzletben a szerződés megszüntetésekor befizette azt az összeget, amit a cég szakemberei kiszámoltak és az ÁSZF előír. És azt gondolta ezzel végre megszabadult ettől a cégtől. Sajna nem.

Nem figyelt az érkező levelekre, akkor derült ki hogy baj van, amikor a Creditexpress felszólítása megérkezett 11800,-Ft-ról. Próbáltunk egyeztetni, hogy miből van a tartozás, és panaszt is szerettünk volna tenni, de a válasz mindig az volt, hogy kód nélkül nem lehet, menjünk be az üzletbe és ott majd tudnak segíteni. De az üzletben nem tudtak segíteni, se kódot nem tudtak adni, se panaszt nem tudtak felvenni. Ezért levélben írtunk panaszt a Vodafone-nak de sejtem mi lesz a válasz, hogy nem fognak tudni kód nélkül...

Ezért befizettük a Vodafone felé fennálló összeget, mert azt írták, hogy ezt fizessük be, ez persze nem tartalmazza a behajtócég költségeit. 5239,-Ft lett befizetve, amiből tőke 908,-Ft kamat 331,-Ft, és 4000,-Ft adminisztrációs díj, ami csak felszámolható. A behajtócég további 6000,-Ft-nyi költségét nem. Kértük igazolják le hogy ezzel mindent kifizettünk. Igazolás helyett újabb felszólítás várta férjemet, mintha be sem fizettük volna a tartozás egy részét, bár továbbra is vitattuk azt. A Vodafone ugyanis nem egyeztetett a behajtócéggel, és a panaszt sem vizsgálta továbbra sem.

Később a Vodafone igazolta hogy nem áll fenn feléjük tartozás, de a behajtócégről nem írt semmit, csak a szokásos szöveg, hogy kód szükséges az egyeztetéshez. Mivel a felügyeleti szervek, mint fogyasztóvédelem és hírközlési felügyelet sem tud mit tenni, illetve inkább nem akar foglalkozni a problémával, ezért a békéltető testületnek adtunk be panaszt.  Ennek már 2 hete.

Erre tegnap egy kis idi a behajtócégtől felhív, hogy mikor fizetjük be a tartozást. Kérdezem, nem tudnak arról, hogy panasz van beadva? Hát ők erről nem tudnak. Erre azt merészelte mondani, hogy az ő költségük jogos, mert Vodafone-nak befizetett összeggel elismertük a számla jogosságát. Hát tudtam volna akkorát ..... Tájékoztattam, hogy a Vodafone szabályzata alapján akkor is be kell fizetni a számla összeget, ha nem ért vele egyet a fogyasztó, de ha jogos a reklamáció, akkor majd kifizetik. Csakhogy nem vizsgálják a számlapanaszt, és a Vodafone-nak küldött levelekből biztos ami biztos a behajtócég is mindig kapott. Kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy vagy a kommunikációs, vagy telefon hiánya, vagy írni, olvasni nem tudás akadályozta meg a behajtócéget abban, hogy a kapcsolatot a megbízóval felvegye, és a panaszt vizsgálja.

A következő út így esetükben a PSZÁF-hoz vezetett. Még onnan nem kaptunk választ.

Javasolom mindenkinek, hogy a Vodafone számláit alaposan nézze meg. Ha nem fizet időben, akkor az üzletben való befizetéssel csak a tartozást fogja generálni, mert az aktuális számla állást nem tudják az üzletben. A befizetést sem tudni, hogy melyik számlára számolják el. Ezért a -Ft-os számla ne tévesszen meg senkit sem.

Férjem esetében 4 napra duplán számoltak fel előfizetési díjat. Egyszer amikor az aktuális havi számlát készítették, másodszor a megszüntetéskor, amikor 8 napra akartak díjat még felszámolni. Csak nem egyeztették, hogy arra már volt egyszer számolva. A másik a késedelmi kamat. 900,-Ft-ra 4 napra 331,-Ft-ot felszámolni az mekkora éves kamat? Az ÁSZF-t vettem alapul. ami 14% éves kamatot ír elő. Így közel 251.000,-Ft tartozás jött ki. Sosem volt ekkora havi díj a 2 év alatt. Vagy ha nem ezekre a napokra akartak számolni, akkor azt meg kellene adni, nem újra félrevezetni a volt ügyfelet. Szóval a NAV is képbe került, mert ez bizony igen jogtalan, számviteli problémákat találtam. És a behajtócég ezt a tartozást már teljes egészében tőke tartozásként vette át. Tehát sokszorosan kamatot akarnak felszámolni a kamatra is.

Szóval tudna valaki segíteni, hogy a falon kívül hova tudok még fordulni, hogy segítséget kaphassak, vagy egy szép kövér bírságot kaphassanak ezek a cégek? És persze nem értem miért kell ilyen ügyekkel a bíróságok munkáját szaposítani.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.03.29. 12:30:24

Nahát, még jó, hogy vödrös Vodafone-t csak a spárból.

igi1 2013.03.29. 12:39:01

nem értem, nekem nem volt még problémám velük, talán mert időben fizetek?! meg nincs, nem hagyok tartozást?

ja, hogy hülye vagyok ezért

igi1 2013.03.29. 12:42:56

előbb kifizetek MINDENT, utána perelek

most azzal, hogy a felét fizetted, felét nm, ELISMERTED, hogy te vagy a hunyó, tovabbra is baszakodni akarsz

England win The Ashes! 2013.03.29. 12:47:58

@igi1: Ez eddig oké, de azért a Voda részletezhetné, miért is tartozik neki az ügyfél. Nincs kód? Jó. Személyi, útlevél, aláírásminta meg mittoménmicsoda.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 12:54:19

ez nekem hosszu igy husvet elott

England win The Ashes! 2013.03.29. 12:55:09

@hagyma: Namost mégis van húsvét arrafelé? Döntsd már el! :D

serfecs (törölt) 2013.03.29. 12:56:29

Nem igazán értem,
- miért fizetett, ha szerinte jogtalan a követelés
- hogy jön ide a PSZÁF (ez NMHH hatáskör)
- miért nem várja meg a Voda válaszlevelét, mielőtt feltételezésekbe kezd

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 12:57:24

Le kell az ilyet szarni. Ha van bizonyulat a befizetésről, ami az előfizetés végén volt, meg hogy 0 az egyenlege, akkor azt majd a bíróságon megmutatni, aztán ennyi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 12:58:49

@Dr Jozef Vengloš: Ennyi. Nekik kéne tudni, mit adtak el a behajtónak.

@igi1: " A férjem az ÁSZF szigorú előírásának megfelelően, akkor és ott az üzletben a szerződés megszüntetésekor befizette azt az összeget, amit a cég szakemberei kiszámoltak és az ÁSZF előír."

Na itt volt a vége, már a felét se kellett volna befizetni a behajtónak.

igi1 2013.03.29. 13:01:28

@ColT: ez az! ezt mondom

vagy fizetsz, vagy nem

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 13:05:55

@igi1: Inkább nem.
De ha a felét kifizette, azzal nem ismert el semmit, csak fizetett a semmiért.

Manyecska 2013.03.29. 13:06:56

Kezelhetetlen? egy unatkozó szünidős ötéves. Az.

igi1 2013.03.29. 13:08:47

@ColT: szerintem meg azzal ismerte el, hogy TARTOZOTT.

igi1 2013.03.29. 13:10:02

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: adjál neki nyugtatőt :D

na jó, inkább simogatnivalót, amit lehet püfölni

vidd ki a hóba, hátha eltűnik benne :)

igi1 2013.03.29. 13:11:33

mama megint a hómotrós traktoromért sir mindenki

degeszre kerestem magam idén

most már csak a neten kellene pasit fogni!

Manyecska 2013.03.29. 13:17:22

@igi1: Lány...ez!!:) nem lehet, nagyon áthatóan tud nézni:DD

helianthus 2013.03.29. 13:20:18

@igi1: "most már csak a neten kellene pasit fogni! "
Ha sűrűn írsz ilyeneket-> "degeszre kerestem magam idén" szerintem hamar összejön.

Atörökk 2013.03.29. 13:27:29

Na kérem. Ha a Vodafone már lezárta a szerződést, feltételezem, egyidejűleg az ügyféllel elszámol, merhogy azt úgy szokják. Ha meg ezután hellódzsimi követeléskezelő cég fizetési felszólítást küld, annak ellentmondani, egyúttal tértivevényes ajánlott levélben felszólítani őket, hogy hivatalos formában tájékoztatassanak, hogy mire alapozzák a követelésüket.

Mint a derék ... kerületi önkormányzat, ahol megint súlyadót akartak fizettetni velem a kb. 10 éve eladott autóm után. Közöltem velük, ha hitelt érdemlően bizonyítani tudják, hogy az autó a mai napig az én tulajdonomban van, akkor fizetek. Egyébként meg szakadt volna a fejük az anyjukba.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 13:31:06

@igi1: Mi van? Miért ismerte volna el?
Ha odamegyek hozzá, hogy azonnal adj nekem egy ötezrest, és te adsz egy ezrest, akkor elismered, hogy tartoztálk nekem egy ötezressel, holott még soha nem is találkoztunk?
Csak én nem értem?

@helianthus: Asszem páran tudnának meredek társkeresős dolgokat mesélni :D

@atörökk: Ennyi!

England win The Ashes! 2013.03.29. 13:53:29

@igi1: Nem úgy volt a múltkor, hogy már kifogtál egyet? Ja, és mikor lesz már új poszt a blogodon?

yaksi 2013.03.29. 14:31:08

Lehet hogy itt a hiba:

"Nem figyelt az érkező levelekre..."

Kellett volna. Vagy mit gondolt, a szolgáltató jókedvében írogat levelet a volt ügyfeleknek??

A lezáró számla mindig utólag, levélben érkezik.

Micimacko 2013.03.29. 15:41:06

Én az E.onnal vívok, aki átadta az ügyet az EOS Faktor-nak ... az egy másik poszt, ide csak azt akarnám onnan beidézni, hogy a PSZÁF nem illetékes. Én is írtam nekik, hamar visszaírtak, hogy ők csak akkor hivatottak intézkedni, ha megbízást pénzügyi cég adja, "normál" szolgáltatás esetén nem :( ... Nekem a Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségén túl maradt a Magyar Energia Hivatal, gondolom távközlési cégek esetében is van a Fogyasztóvédelmen túli fórum.

bregana 2013.03.30. 06:57:32

Szerintem, ha egy cég egy bizonyos esetben az ÁSZF-re hivatkozik, akkor a többi szerződési pont is aktuális, tehát rájuk nézve is kötelező érvényű. Minden telefonos szolgáltató feltételi között szerepel, ha számla reklamáció van, akkor is be kell fizetni az összeget utána lehet reklamálni. Tehát ez előírás. A telenor-nál nem gond, ha valakinek nem jut eszébe a kódja, az adatai alapján tudnak és akarnak segíteni. Ez a lezáró számla olyan lehet,mint az OTP-nél, hogy a számla megszüntetésekor ha nem jól számolják ki az összeget, akkor maradhat még hátralék. De ha itt a cég szabályzata előírja, hogy köteles a megszüntetéskor az üzletben mindent kifizetni, akkor legyen dolgozó, aki ezt lehetővé is teszi. Sokan vannak ma az országban, akik nem tudnak időben számlát kifizetni.

bregana 2013.03.30. 07:01:12

Egyébként az ügyfél emberből van, nem a cég alkalmazottja, nem mindenki jogász és ezért nem fújja kívülről a szerződési feltételeket. Ezért bízik abban, amit az üzletben, bankban mondanak neki, és el is hiszi. Mondhatnák erre a pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs. Vagyis ne reklamáljon a Vodafone.

Bonbonbandita 2013.03.30. 11:07:31

Szerződésbontáskor nem tud mindent kifizetni max. ha volt már akkor is tartozása. Ugyanis a szerződés csak 8 nap elteltével kerül bontásra...

metal · http://electric.blog.hu 2013.04.02. 10:23:59

Ha én nem tartozom egy cégnek, akkor nem fizetek neki semmit, bármi is áll a szabályzatában!

Liliom08 2013.04.02. 17:42:28

Szerintem meg kellene keresni vagy kikérni a záró számlát. Minden szolgáltató ad ilyet és számlát úgy tudom 8 évre visszamenőleg ki lehet kérni szolgáltatótól, bár ezt lehet csak a navnak adják, de 5 évre visszamenőleg tulaj is kérheti.

Szarazkoro 2013.04.04. 15:07:53

@igi1: Na ezt most meg1x, nekem ugy tunik jol ellentmondasz magadnak!

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.04.04. 16:44:01

kaptál papírt arról, hogy megszűnt a szerződésed? Ha igen, akkor benne van, hogy egyik félnek sincsenek további követelései a másik felé?
Ha igen, akkor a lehetőségek a következők, vérmérséklet függően:
- a vodafone-os levelek (akár felbontatlanul) bele a szelektív hulladékgyűjtőbe
- szólni nekik, hogy tévesen kiküldtek egy követelést
- parázni és szarakodni velük
- jogi eljárást eszközölni velük szemben, amiért jogtalanul követelnek valamit

De bárhogyan is: nekik kell bizonyítaniuk a követelésük jogosságát a bíróság előtt és hagyni kell, hogy ők forduljanak bírósághoz, ha nem fizetsz.
Nem az első eset lesz, hogy ebben a fázisban jön rá egy szolgáltató, hogy nincs semmi jogalapja a követelésének és mivel már minden lépcsőt megjárt, ezért az eredetileg pár ezer Ft-os jogtalan követelésük miatt több tíz vagy száz ezer Ft-os költségnél tartanak a bevont szereplők miatt, plusz még a megvádolt ügyfél is kártérítési perre viheti a dolgot...
süti beállítások módosítása