Tékozló Homár

Tömegesen szívatják az embereket a kéményseprők

2013.06.14. 12:38 | jackyll | komment

Kikkekke révén a múltkorival szinte megegyező történetet kaptunk a be nem csengető kéményseprőkről. Náluk még fényképet is küldött a házukban kifüggesztett hirdetményről a fickó, hogy ezzel bizonyítsa ottjártát. Amivel csak az volt a szépséghiba, hogy a fénykép metaadataiból kiderült, hogy az első látogatás alkalmával készült:

Írnám, hogy meglepődve olvastam a napokban megjelent kéményseprős történetet, ám hazudnék: abszolút nem lepődtem meg, csupán a vérnyomásom emelkedett meg egy cseppet. A vicc az, hogy az alább ismertetett történet ugyan velem esett meg, viszont egy kollégám is hasonló esetről számolt be. Úgy gondolom, itt már nem lehet elszigetelt esetekről beszélni. A sztori röviden, címszavakban:

Nem voltunk otthon, amikor az első ellenőrzés lett volna (február 20). Második ellenőrzésre (március 20) szabadságot vettem ki, majd a párom  is, összekötve kellemest a hasznossal. A második ellenőrzés napján (március 20) már korán reggeltől vártuk a kéményseprőt, a bedobott értesítő szerint 8-15h-ig bármikor jöhet, ugye. Hát, mint sejthető, nem jött.

Tisztában voltam vele, hogy a harmadik alkalom már fizetős lesz, úgyhogy fél 4-kor tárcsáztam az értesítőn lévő telefonszámot. Mint sejthető, sikertelenül, hogy szimplán nem vették fel vagy egyből faxhangot adott -már nem is emlékszem. Google barátom segített, felhívtam egy központi telefonszámot, ahol végre érdemben tudtak segíteni: felvették a panaszomat, elismételtem egy kedves hölgynek azt, amit az előzőekben ide leírtam.


 Azt gondoltam, naívan, majd felhívnak az új időpont miatt, hát, nem így lett. Pár hét múlva egy levél landolt a postafiókomban, hogy vegyem tudomásul az alábbiakat:
 -az ellenőrzést a munkatársuk márpedig megkísérelte végrehajtani, de nem tudott bejutni a lakásba.
 -az ellenőrzés tényéről és időpontjáról kifüggesztett hirdetmény útján már előzetesen tájékoztattak engem.

 Nyomatékosítva, meg gondolom bizonyítékül, hogy márpedig tényleg ott jártak nálam, csatoltak egy 300x300 pixeles fényképet a kifüggesztett hirdetményről, ami persze teljesen jól olvasható, hála a magas felbontásnak. Viszont a fénykép EXIF információi szerint 02.20-án készült délelőtt 10 órakor - vagyis az első ellenőrzés időpontjában.

 A lényeg: hívjam ki őket a saját költségemen, vegyek ki szabadságot, stb. Ráadásul akár többszázezer forintos büntetést is a nyakamba verhetnek. Lehet ennek ellentmondani? Otthon voltam, ráadásul nem is egyedül, csengő teljesen jól működik azóta is. Egyébként az ellenőrzést miért nem tudják munkaidőn kívül elvégezni? Ezeket a kérdéseket természetesen válaszban is elküldtem a FŐKÉTÜSZ számára, eddig választ nem kaptam.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CBF 2013.06.14. 12:40:29

Teljesen lehetetlen!

CBF 2013.06.14. 12:41:51

Mindenki ebédel?

CBF 2013.06.14. 12:44:00

"Viszont a fénykép EXIF információi szerint 02.20-án készült délelőtt 10 órakor - vagyis az első ellenőrzés időpontjában."
Reméljük elfogadja a bíróság bizonyíték gyanánt :)

Atörökk 2013.06.14. 12:46:40

Nem lehetne egy-kettőnek a kémény tisztításához használatos kétöklömnyi vasgolyót feldugni a deggébe? Akkor tán megjönne a jobbik eszük. Talán...

England win The Ashes! 2013.06.14. 12:51:19

Pedig a kéményseprő szerencsét hoz. Igaz, pénzt meg visz.

chloe queen 2013.06.14. 12:51:35

A kéményseprő egy külön állatfaj, olyan sztorikat tudnék mesélni.
1. Kijön az új gáz cirkót engedélyezni, közli hogy nem jó, mert bélelni kell a kéményt, kap egy 10-est már nincs is baj a kéménnyel.
2. Kémény 5 éve lett magasítva FŐKÉTÜSZ által átvéve engedélyezve stb, 3 éve rendszeresen küldik a papírt, hogy magasíttasuk meg a kéményt mert a légnyomás visszanyomja a füstöt vagy mit. Mondjuk oké, de mégis mennyivel magasíttasuk, á azt ők nem tudják ahhoz meg kell rendelni tőlük a mérést X száz ezer forintért, akkor után hogy oké, de mondjuk 5 éve lett megcsinálva és átvették hogy jó erre csak annyit mondanak változott a légnyomás... És kb estig sorolhatnánk, ezek után egy ellenőrzés elmulasztása a részükről napi rutin.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.06.14. 13:04:17

@Dr Jozef Vengloš: Lássuk csak az EXIF fiet! Tuti, hogy a tett elkövetése UTÁN készült a kép, és Anyuci ezzel akarja majd bizonyítani, hogy nem ő darabolta fel Apucit.

gyilkoshód 2013.06.14. 13:05:16

Olvasható?
...ahogy látom, ezek már a jövőheti posztok.

Skunkworks 2013.06.14. 13:07:32

" Második ellenőrzésre (március 20) szabadságot vettem ki, majd a párom is, összekötve kellemest a hasznossal"

Ti is kotorni akartatok, meg a kéményseprők is. Reméljük nektek összejött.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.14. 13:07:58

" Viszont a fénykép EXIF információi szerint 02.20-án készült délelőtt 10 órakor - vagyis az első ellenőrzés időpontjában."

LOLLL, EPIC!

Bálisó Bozót 2013.06.14. 13:09:15

Hidroganézott legyeskekszet minden kotró seggibe!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.14. 13:09:44

@chloe queen: Ha visszanyomja az égésterméket, az azért nem jó, mert a hírekben fogsz szerepelni, CO mérgezés áldozataként. Szóval jobb azt beméretni (nem velük).

Különben meg hasra csapva honnan tudnák, hogy menniyvel kell magasítani (de mondjuk mérés nélkül azt sem tudhatják, hogy kell-e :D )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 13:11:10

@Skunkworks: ezek akkor dugnak, ha bejelentkezik a kemenysepro
hat mar sok perverziorol hallottam....

Bálisó Bozót 2013.06.14. 13:12:43

Azér ilyenek a kéményseprők mer mindenki csak meg akarja dugni őket hivatásuk teljesítése közben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 13:13:26

@ColT: mondjuk CO riasztot kotelezove tennem minden lakasban, hazban ahol kemeny van
/persze ettol meg a kemenyt tessek karbantartani/
foleg ha mindenki szabit vesz ki

kakukk11 2013.06.14. 13:16:15

" Második ellenőrzésre (március 20) szabadságot vettem ki, majd a párom is, összekötve kellemest a hasznossal."

ha már hasznos nem volt, kellemes legalább igen?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.14. 13:18:14

@hagyma: Igaz.

Különben meg gruppenezni akarnak kéményseprővel, na.

Manyecska 2013.06.14. 13:19:40

Ez rosszul sült most el...@ColT: :)) ez valami hülye szexfilm???

Bálisó Bozót 2013.06.14. 13:21:50

Mikor gyerek voltam, a faluban a kéményseprőt mindig elzavarták, anyámék is meg a szomszédok is. Sose értettem, miért. A fene gondolta volna, hogy ilyen kanos mind.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.14. 13:22:46

@Manyecska: Lehet! Kandikamera kéménysepróvel, aki arra megy be seperni, hogy dugnak bent. Majd beszáll.

AtiSnatch 2013.06.14. 13:24:49

@Dr Jozef Vengloš: tessék mondani! ez a tékozló Homár?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 13:25:23

@ColT: az meg nem ment es fotokat kuld

megoldottuk
se szex
se kotras
buntetes
en is ideges lennek

Bálisó Bozót 2013.06.14. 13:25:47

@ColT: Ja, aztán mindhármukat a gyerek találja meg a padlón pucéron CO mérgezéstől aléltan.

AtiSnatch 2013.06.14. 13:28:33

@Bálisó Bozót: @ColT: védessétek le, mert kovi is szok erre járni :D

Manyecska 2013.06.14. 13:38:40

Marhák, leköptem a képernyőt most:DD

Manyecska 2013.06.14. 13:41:33

@Bálisó Bozót: elképzeltem ahogy hevernek hárman az előszobában, mellettük egy kotrógolyó stb..:P

chloe queen 2013.06.14. 13:41:36

@ColT: Én nem, nem az én lakásom nem is lakom ott. De ha visszanyomja, akkor 2 évvel korábban nem nyomta vissza, mikor minden gond nélkül átvették az ő szabályaik szerint megcsináltatott kéményt? (azóta építkezés nem volt a környéken). Nézd ha már kiadok egy figyelmeztetést hogy meg kell magasíttatni akkor írják rá hogy minimum 2 méter vagy bármi, mert ez így csak pénz lehúzás mert azt mondták hogy kiderülhet hogy MÉGSEM kell magsítattani, de ahhoz hogy ez kiderüljön meg kell rendelni TŐLÜK a vizsgálatot.:)

igazságos 2013.06.14. 13:42:08

@Manyecska: én meg két kamionost

Nem engedtek előzni, minek eredményeképp a leállósávba kötöttem ki

....

Kéményseprűt az aldiból!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.14. 13:43:28

@chloe queen: Ja, így már árnyaltabb :)
Ha 2 évvel azelőtt jó volt, akkor most is :D

Amúgy ha vissza nyomja, akkor sem feltétlen derül ki mérés nélkül, mert lehet, hogy a múlt télen pont nem történt ilyen...

De mondjuk a másik meg, hogy ki mondta, hogy tőlük kell megrendelni :D Független szakértől, ha már :D :P

chloe queen 2013.06.14. 13:43:28

@chloe queen: és még annyi, hogy amíg nem tudjuk hogy mennyivel kell magasíttatni addig árajánlatot sem tudunk kérni a megcsináltatásra.:)

igazságos 2013.06.14. 13:43:53

@hagyma: máma mindenki ideges, mi van ma?

chloe queen 2013.06.14. 13:44:35

@ColT: és te elmész a bíróságra vagy bárhova, hogy a FŐKÉTÜSZ fogadja el a független szakértő véleményét?:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.14. 13:46:08

@chloe queen: Valszeg megvannak a követelmények, hogy milyen minősítés kell hozzá, hogy elfogadják.

England win The Ashes! 2013.06.14. 13:46:51

@igazságos: Már miért lennék? Tudsz valamit, amit én nem? :)

igazságos 2013.06.14. 13:48:39

Udvariatlanok a pasik, evvan

A kéményseprűs alvállalkozóknak is èlni kell az kedves ügyflből, na

A poszter félék azok, akik miatt bevezették azt, hogy jól megb@sznak, ha nem nézeted meg a kményt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 13:50:09

@igazságos: en tok nyugodt vagyok
es boldog
a kemenysepro se jon, mert bar van kemeny a kandallo vegett, majd csak november korul ellenorzik
es holnap 3 napos horgaszat indul:)
Maryvel

igazságos 2013.06.14. 13:52:44

Komolyan, mint az oviba

Nekem ez ekkor és ekkor nem jó, nekem akkor jó, és pont, ha a kötelességekről van szo....

A kéményseprüsök meg járjanak szombaton, akkor mindenki otthon van

Vasárnap nem jó, mer a rokonoknál vannak

England win The Ashes! 2013.06.14. 13:54:23

@igazságos: Nade itt a poszter otthon volt a megbeszélt időpontban, akárcsak a múltkori poszter. A kéményseprő viszont nem volt ott.

igazságos 2013.06.14. 13:54:25

@hagyma: horgásszál otthon a kerti tóba

Horgászengedely?

igazságos 2013.06.14. 13:55:56

@Dr Jozef Vengloš: ezé mondom, míndkettő verzióra jó

Szombat az ideális

Máma megindultak a magyarok egyyébként az országból kifele

igazságos 2013.06.14. 13:56:59

Traktorral jó előzni, na

Neela _ t 2013.06.14. 13:57:22

Ki a kicsit nem becsüli annak bizony nagy van :D

England win The Ashes! 2013.06.14. 13:57:26

@igazságos: "Máma megindultak a magyarok egyyébként az országból kifele"

Nocsak, mi történhetett? Fesztivál van a szomszédban?

És miért vagyok frusztrált?

igazságos 2013.06.14. 13:58:50

Vidéken ez is szàjhagyomány útjan terjed, tudjuk, hogy melyik utcába mikor gyün kb, és akkor tutira itthon vagyunk, mer a szomszédok is beengedik ilyenkor

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.14. 13:59:38

@igazságos: Kéményt nem sepernek, csak lehúznak. Munkaidőben jön, amikor senki nincs otthon. He?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.14. 14:00:33

Érzem az eredő energiát igiből. Átpaszírozódik a TFT panelen keresztül is. Nagyon kemény.

igazságos 2013.06.14. 14:01:12

@Dr Jozef Vengloš: most már az vagy, mer mindig kérdezgeted:p

Nem megmondtam?

@ColT: mi az a 3500 ft

Tudom, mer én fizettem ki a palit

Mi a lehúzas?

Az állatorvos nem jön ki, ha nem adsz 6000 ft kiszállási díjat, akkor is, ha a falut járja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 14:02:23

@igazságos: nincs kerti tavunk
horgaszengedely?
haha
20 dollar egy evre
a WalMartban lehet venni,mikor vettem a puskat kivaltottam a horgaszengedelyt is igaz indian rezervatumra nem ervenyes, ott megint 20 dollar, de most nem oda megyunk
arra kell figyelni hogy ejjel ketto es reggel 8 kozott nem tudsz puskat venni a Walmartban
igaz sort sem...

igazságos 2013.06.14. 14:04:17

@Dr Jozef Vengloš: máma majdnem az örök ttraktorosmezőkre távoztam

H nem lett volna leallósáv...

@hagyma: szúnyogokra és lepkékre figyelj

Én mindig kint vagyok, 6 óra utn az unalom nem szórakoztató

England win The Ashes! 2013.06.14. 14:05:42

@igazságos: Erre majd írok valamit. Mindjárt.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.14. 14:06:40

A nyolcvanas évek közepén egy korszakalkotó műtétre kerül sor. Egy néger férfi baleset során elvesztett jobb középső ujja helyére egy fehér embertől származó ujjat varrnak fel. Egy idős sebész érdeklődéssel követi a műtéttel kapcsolatos cikkeket és interjúkat. Egy napon a buszon utazva felfigyel egy fogódzkodó fekete kézre fehér középső ujjal. Izgatottan szólítja meg a kéz tulajdonosát:
- Uram, nem is tudja mennyire örulök, hogy talákozhatom önnel. Szóval ön az a híres páciens. Mondjon valamit magáról! Hogy van? Hogy érzi magát így néhány évvel a műtét után? A kérdezett férfi morcosan válaszol:
- Nézze, én egy egyszerű kéményseprő vagyok, épp a barátnőmtől jövök, és nem tudom, hogy maga mi a faszt akar tőlem.

igazságos 2013.06.14. 14:08:43

@atpijkamo: Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
- Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

Ez most ideillő.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.14. 14:10:12

@igazságos: Az állatorvos esetleg csinál valamit. Az állatorvos nem kötelező. A kéményseprő kötelező, és sok esetben bele se néz a kéménybe, csak a pénzért jön.

Ha neked nem pénz 3600Ft, akkor lécci adj 3500Ft-ot nekem, abból meglesz majdnem a teljes költsége a gáz-műszaki ellenőrzésen megkövetelet plusz szellőzőmnek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 14:12:33

@igazságos: floridaban kurva sok szunyog volt
itt nem jellemzo
nem szeretik a hegyeket

igazságos 2013.06.14. 14:12:37

@ColT: szívesen, tartsd meg az aprót te .... :p

igazságos 2013.06.14. 14:13:52

Kémnyseprűt szeretni kell, mer így is úgy is te szívod meg a vègén

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.14. 14:14:49

@igazságos: :D

De különben akkor is te szívod meg, ha nem szereted...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 14:24:32

@igazságos: ja, multkor olyan szep pillango volt, hogy el sem hittem
amit nagyon szeretek itt, az a termeszet, kivezetek 10 percet, jo legyen 20, es benne vagyok a vadonban
imadom

vénszivar 2013.06.14. 14:35:42

Na parasztok, egy lécetek sincs, hogy hátbabaszátok a "niggereket" ?!?

igazságos 2013.06.14. 14:37:44

@vénszivar: a parasztok most nem érnek ra, mer kaszálnak...

Szabad a betörés, lopás... :)

vénszivar 2013.06.14. 14:42:26

@igazságos: Akkor indulj! Hozd a szajrét, "tudod" a tuti helyre...

galicius 2013.06.14. 14:57:21

A szomszéd házat épített.Az energiát megoldotta geotermikus energiával.de nem azért,mert így szerette volna,hanem azért,mert a gázművek azt mondta,hogy csak fél év múlva tud mérőt adni neki.A kéményseprő meg azt mondta,hogy nem jó a kémény,amire még az engedélykéréskor rányomta a pecsétjét.Kért egy módosított építési engedélyt,ahol már nincs kémény.Meg is kapta,kémény elbontotta.Nem sokkal később jött a kéményseprő szerv,hogy jött ellenőrizni a kéményt.A szomszéd meg mondta neki,hogy nincs kémény.A szaki meg mondta,hogy akkor fizessen 4500 forintot.A szomszéd meg mondta,hogy aztán meg mér?A csóka meg azt mondta,hogy azért,mert nincs kémény.Na?

Jokkura 2013.06.14. 14:59:22

Hol van @Lhokseumawe ?
Találtam neki egy gyöngyszemet :
index.hu/belfold/2013/06/14/felmondanak_a_tulszamlazo_belvarosi_etteremnek/
.."Az egyik fénykép tanúsága szerint a helyen három brispánikáért 18 000 forintot,..."

vénszivar 2013.06.14. 15:02:33

@Jokkura: Lapozz, már tárgyaljuk.....

2013.06.14. 15:14:45

A képlet baromi egyszerű. Most a kéményseprők lesznek megszivatva a nagy testvér által, így azt vissza kell hozni valahonnan. Ez volt a telecom adóval ami hozzá lett csapva a szánmlákhoz. Ez van a tranzakciós adókkal amit szntén mi fizetünk. Továbbá a "csúnyamulti" adó is ránk rohadt és még nem beszéltem például az áram és gázár csökkentésről amit végül ugyanúgy mi fizetünk meg mivel a vállalati fogyasztókon fogja behozni a vállalat. és a sok majom csak vígan tapsolja hogy "rezsicsökkentés" meg "adóztassunk meg mindenkit" vagy "extraprofit extraprofit.."

Manyecska 2013.06.14. 15:27:53

@igazságos: :DD!

Jó életük van a kéményeseknek, sok kéményt béleltek ki az utóbbi években..:(
:D

nandras01 2013.06.14. 16:33:52

@chloe queen:
"...erre csak annyit mondanak változott a légnyomás..."

és erről értesítették torricellit is?

nandras01 2013.06.14. 16:35:19

@Skunkworks: ha meg az a nyüves kéményseprő pont belecsengetett volna az eksönbe, az lenne a posztoló baja :)

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.06.14. 18:11:32

@igazságos: Szábbáthkor? Na, ne! Sem a pénzfogdosásra, sem a melóra nem ideális.

budahazyj 2013.06.15. 02:19:52

Postasok oruljetek, a kemenysepro a kutyak uj celpontja.

torrentisz 2013.06.15. 09:41:09

hogy a fénykép metaadataiból
---------------------------
Ne baszd, nyomtatott képből és ezt hogyan???

gabors 2013.06.15. 11:31:52

@vénszivar:

bocs hogy Toled idezek (sic):

"vénszivar 2013.06.15. 10:38:14
addig latogasd az edesanyadad ha baszni akarsz........

Míg egymás után háromszor elnézést nem kérsz! Örökké elküldlek a kurva anyádba!

Ezért kicsinállak te moslék!!! "

Béres György 2013.06.15. 12:40:27

@chloe queen: Senki nem tudhatja. A bíró kérhet szakértői véleményt, de az semmire nem kötelezi. Kicsit abszurdnak tűnik, de a szakértői véleményt , még ha azok több révén ,meg is egyeznek, azok tartalmát figyelmen kívül hagyva, ellentétesen is ítélkezhet.

gabors 2013.06.16. 15:31:30

@gabors anyja egy büdös ribanc kurva:

bocs hogy Toled idezek venszivar (sic):

"vénszivar 2013.06.15. 10:38:14
addig latogasd az edesanyadad ha baszni akarsz........

Míg egymás után háromszor elnézést nem kérsz! Örökké elküldlek a kurva anyádba!

Ezért kicsinállak te moslék!!! "

batmann 2013.06.16. 22:19:12

Szívatják a "zembereket", mert őket is szívatják...

www.hirado.hu/Hirek/2013/06/12/12/Jelent_sen_csokken_a_kemenysepres_dija_.aspx

Jelentősen, 44 százalékkal csökken a kéményseprés díja a fővárosban július 1-jétől.

helianthus 2013.06.17. 07:11:38

@Kellemes Zérókomponista: képzeld, engem nagyon sokáig és többen is lehúztak, nem anyagilag, érzelmileg, energiaügyileg, meg ilyenek.
Mostanra megtanultam, hogy ezt ne hagyjam.
Most pedig következzen a rövid személyes üzenetem számodra:

Menj a fenébe.(*)

(*) Üzenetembe belepréseltem minden szeretetemet és lojalitásomat, amit irányodba érzek. Ennyit találtam.

ancsur24 2013.06.17. 13:06:36

mert úgy vannak vele, hogy nekik is akkor van a munkaidejük

2013.06.17. 15:34:41

@batmann:
Gondolom nem ilyen nagy hanggal publikálva, de a bírságok összege pedig emelkedni fog. Csak hogy lehessen honnan vissza pótolni :(

Xezs 2013.06.18. 13:31:49

Az kéne még hogy munkaidőn kívül jöjjenek, tudod mikor. Engem hagyjanak békén szombaton. De munkanap este 6 után is.

batmann 2013.06.20. 20:52:08

@kowee: Naná, ez nem is kérdés...

könyvjelző 2013.09.06. 21:12:36

@igazságos: te tudod, hogy milyen az ügyfélszolgálati idejük? tudod, hogy mikor hajlandóak kijönni? tudod, hogy a telefont fel sem veszik, és erre még büszkék is. majd ha átestél mindezen, akkor ovisozzál!
süti beállítások módosítása