Tékozló Homár

Díjbefizetés OTP bankjegyautomatával

2013.07.10. 12:25 | jackyll | komment

Remélhetőleg naiv ügyfélnek nem kell 30 napot várnia, hogy az OTP észervegye, hogy nem direkt fizette kétszer a mobilszámláját, hanem az ATM hibájából. A Homár mondjuk elképzelni sem tudja, miért ment le automatához fizetni, ha már a számláján volt a pénze.

Ma egy számomra elképesztő dolog történt velem egy OTP ATM "jóvoltából", de ami még ennél is elképesztőbb, az az OTP munkatársainak érzéketlen, merev és cseppet sem segítőkész hozzáállása. Történt, hogy miután déltájban landolt a számlámon a fizetésem, kibattyogtam az irodámból a cég bejáratánál elhelyezett automatához, hogy előre megfontolt szándékkal kifizessem többek között a mobiltelefon számlámat. Ez számomra eleve nem kis pénz, pláne, hogy egy havi elmaradásban is voltam, meg némi parkolási díj és autópálya díj is növelte az összeget. Tehát ahogy kell, elindítottam a tranzakciót, de a gép hosszas hezitálás után közölte a monitorján: "A tranzakció sikertelen, a hálózati kapcsolat megszakadt". Ezzel kiköpte a kártyát, de semmi nyomtatott cetlit, ami bármi információt tartalmazhatott volna a sikertelenségről, nem. Akkor ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget és átadtam a helyem, a mögöttem toporgó sorstársaknak, hátha ők szerencsével járnak. Még hárman próbálkoztak, de pontosan úgy jártak, mint én, akármilyen tranzakcióba is kezdtek. Miután ismét rám került a sor, újból megkíséreltem a számlabefizetést eszközölni. Most sikerült! Boldogan ballagtam vissza az irodámban, ahol a telefonom várt rám két új üzenettel. Na itt ért az első sokk! Az üzenetek azt tartalmazták, hogy a mobil számlát kétszer is kifizettem és így gyakorlatilag kipucoltam a bankszámlámat!

Nem estem teljesen kétségbe és gyorsan felhívtam a mobilszolgáltatót, mondván gyorsan hoci ide vissza az egyik befizetést a kettő közül! Mondják, hogy ezzel nem volna gond, ha náluk lenne, de a bank még igazándiból ücsörög rajta picit (nyilván, hogy neki is kamatozzon cseppet a pénzem), ezért jobb ha őket hívom és leállítom az utalást. Gyorsan tárcsázom a bankot, hogy sztápp it náo, de máris. Azt mondják ne olyan hirtelen, mert ez így ATM-en keresztül, nem utalás, hanem vásárlás és azt csak a telósokkal közös megegyezve írhatják nekem jóvá. Hamar konferenciabeszélgetést szerveztem, ahol megbeszélték, hogy ugyan mindkettőjüket szigorú szabályok kötnek, de ha az OTP-től megszerzem a hibakódot, igazolva, hogy nem direkt utaltam kétszer, akkor egy-két nap alatt le tudnák bonyolítani a dolgot!
 
 Máris hívom az OTP-t, ahol a kellemesen antipatikus és unott kisasszony közli, hogy nem is volt semmilyen hibásodás, ráadásul nekik semmi közük az egészhez, hagyjam őket békén. Felhomályosítom, hogy ez nem vicces, mert nekem még a hónap hátralevő részében is minimum enni kell adnom a két kölkömnek, ráadásul a "kedvenc" tankönyvszállítóm is ebben a hónapban szeretné a pénzét, úgyhogy sürgősen adjanak egy hibakódot, azt haladjunk. Nem és nem és nem! Akkor mondom, kapcsolja a főnökét, hátha annak több esze van. Nem volt! Azt mondja talán az történhetett, hogy a tranzakció már ott tartott, hogy elment a pénz, de mivel megszakadt a kapcsolat, a gép nem tudta, hogy sikerült-e! Mondom, ha így történt, akkor miért csak a képernyőre írta ki, amit írt, miért nem nyomta ezt egy cetlire is, ahogy amúgy minden mást. Ezt ő nem tudhatja!
 
 Ekkor már kicsit ideges lettem és megemlítettem, hogy nekem van 5 tanúm, akik bizonyítani tudják, hogy volt hiba és ha sürgősen nem kapok erről egy igazolást, megyek a rendőrségre és feljelentem őket lopásért! Kérdi, milyen alapon. Hát azért b.meg, mert ha kiveszed a zsebemből a pénzem az engedélyem nélkül és azonnal más kezébe nyomod, azért te vagy a tolvaj k.ög! De hát ő nagyon segítene, de a rendszerükben nem lát hibát. Akkor nézzétek meg az automata log fájlját, abban tuti benne van! Gondolom, illetve remélem, hogy egy ekkora bank, még ha egy trágyadomb is, validált rendszerrel dolgozik, ott meg minden egyes gép, minden egyes böffenéséről, visszakereshető adattal kell rendelkezni. Hát igen, van ilyen csoport náluk, aki ezzel foglalkozik. Hohóóóó, mondom, azonnal kapcsoljon oda! Azt nem lehet, mert az nem publikus, nem adhatja ki a számukat. Akkor b.meg sétálj oda és kérd ki az adatot. Ő ezt nem teheti. Akkor keress, olyat, aki teheti. Mit képzelek, ez nem így működik, nem ismerhetem a belső szabályzataikat és ha akarom felveszi a reklamációmat, de jobban járok, ha a saját bankomnál reklamálok, akkor talán gyorsabban jutok a pénzemhez!
 
 Mivel itt már nem tudtam uralkodni magamon és rám teljesen nem jellemző módon, csak folyamatos káromkodás jött kis számon letettem a telefont.

Összefoglalva a helyzetet, van a számlavezető bankom, aki segítene, van a mobil szolgáltató, aki szintén és van az OTP, akinek a hibája miatt történt a téves fizetés, de ők a kisujjukat sem mozdítják, sőt, még nekik áll feljebb és szemérmetlenül hazudnak. Pedig csak pár sor kéne, hogy zavar volt a gépükben, ami néhány kattintással kinyerhető lenne a számítógépes rendszerükből (ezt olyantól tudom, aki majd 20 évig szervizelte az OTP-s ATM-eket) és nem állna egy család, két kisgyerekkel gyakorlatilag pénz nélkül a hónap elején.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1kutya 2013.07.10. 12:31:57

2 mobilszámlányi a fizetésed? akkor vagy qrva keveset keresel, vagy qrva sokat p.ofázol...

GatyaPityu 2013.07.10. 12:32:36

Hosszú, úgyhogy végig sem olvasom.
A lényeg, hogy az OTP egy nagy szívás!
A páromnak az otp-s bankautomata elnyelt kártyáját nem voltak képesek 4 hónapon át előkeríteni a gép által elnyelt kártyát. Közben meg csak hitegettek, hogy majd meglesz, úton van a kártya. És persze arrogáns, legkevésbé sem ügyfélbarát hozzáállás... Végül sikerült megszüntetni a számlát nagy nehezen az eltűnt kártya ellenére. A legutolsó bank, akihez vinném az egyébként csekély mennyiségű pénzemet!
Ja, amúgy ezt a sztorit bővebben elküldtem a Homárnak is, de valamiért nem lépte át az ingerküszöböt.

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 12:33:12

A gépek háborúja. Miért nem neten intézi, ez az egy, ami jól működik a csányibanknál?

TH 2013.07.10. 12:33:39

Ezt nem értem. Egy extra telefonszámla összege kimerítette a családi kasszát a hónap elején? Ugye nem kell kifejtenem, hogy ez miért hangzik nagyon gázosan?

dsdvvvdvff (törölt) 2013.07.10. 12:34:08

azért mobil, mert le lehet vinni az utcára is...(?)

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 12:34:08

@Atro: Mert nem a váci utcában történt az eset.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.10. 12:35:17

ez szép történet. talán a mobil-előfizetés megszüntetésével kezdeném, és folytatnám az autó eladásával.

CID 2013.07.10. 12:38:58

@stillmátyás: Lehet azért, mert a bankszámlája nem OTP-s ?:)

elwood 2013.07.10. 12:40:13

szerencse, hogy a túlfizetést a poszter egyből le is beszéli, a visszaszerezni kívánt pénz utáni hajszában.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.10. 12:41:11

Miért használ mobilt, akinek nem telik rá?

Miért nincs nála a mobilja, ha arra várja a visszaigazoló SMS?

Miért nincs nála a mobilja egyáltalán?

Miért nem internet bankon keresztül intézi?

Miért nem tudja, hogy a tankönyvet elég kifizetni átadás előtt vagy augusztusban?

Manyecska 2013.07.10. 12:41:13

Hát ez meg hogy lehet?

elwood 2013.07.10. 12:42:09

még nem jutott eszembe bankautomatánál intézni ilyen ügyeket, de a sztori alapján nem is fog eszembe jutni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.10. 12:44:13

@elwood: Neked lehet igazad. Azon gondolkodtam, hogy hogy lehet ilyen magas a mobilszámlája. Ezekszerint ez is egy ilyen IQ huszár, aki az ügyfélszolgálatokat és más földi számokat mobilról hívja.

jézushka 2013.07.10. 12:44:20

@stillmátyás: Gondolom a megemlített elmaradés miatt. Ugyanis az átutalást azt egy vagy két nap alatt írják jóvá, míg ha kártyáról befizeti, azt azonnal.
Hogy mi ebből a tanulság? Mondjuk a számlákat határidőre befizetni, illetve ha csak annyi a keresetem, hogy két tranzakció lenullázza, akkor nem költök annyit telefonra meg parkolásra.
Mellesleg elég tenyérbemászó a stílusa a poszternek, ha így nyilvánult meg az ügyfélszolgálatokon, akkor ne is csodálkozzon, hogy a minimális segíteni akarás sem volt meg az ügyintézőben. Ha az előírás szerint járt el, akkor még csak nem is vonható felelősségre.

elwood 2013.07.10. 12:44:40

ha lenne hitelkártyája poszternek akkor most ráérne a telefonos cégtől visszakérni.

andand 2013.07.10. 12:45:33

Nem lehet arrafelé a számlákat neten, kártyával kifizetni? Egy országgal keletebbre én már semmit se fizetek postán, bankban, automatánál, átutalással...

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 12:45:56

@CID: És? Más banknál is működik a dolog szerintem.

Ezt a (l)júzert többszörösen ropogtatja az élet.

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 12:47:42

@jézushka: Olyan elmaradás csak a mesében van, hogy pont fizetésnapkor járjon le a türelmi idő.

Valóban nem tudom sajnálni.

elwood 2013.07.10. 12:47:46

@atpijkamo: "Miért nem tudja, hogy a tankönyvet elég kifizetni átadás előtt vagy augusztusban? "

Lehet, hogy a poszt még pár héttel ezelőtti.
Annyira jól teljesít az ország, hogy a tankönyveket már júniusban kifizetjük.

Ádám 2013.07.10. 12:48:17

@dsdvvvdvff: Gondolod, hogy még úgy mutogatja, mint 15éve tették, egyesek !?!:)))

duddva 2013.07.10. 12:48:43

Egy dupla telefonszámla miatt pénz nélkül áll a hónap elején? Ez eléggé fless.

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 12:49:12

@elwood: Lehet a citibanknál igényelt egyet.

CID 2013.07.10. 12:50:29

@jézushka: Nem hiszem, hogy ha ATM-ben befizeted azonnal látják
"Nem estem teljesen kétségbe és gyorsan felhívtam a mobilszolgáltatót, mondván gyorsan hoci ide vissza az egyik befizetést a kettő közül! Mondják, hogy ezzel nem volna gond, ha náluk lenne, de a bank még igazándiból ücsörög rajta picit "

@stillmátyás: Te emlegetted a csányit.
Asszonypajtásnak pölö nincs e bankja

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 12:51:07

@elwood: Ahogy azt valahol olvastam, az ezzel (pénzbehajtással) foglalkozó nonprofit (!) cégnek csak november környékén kell elszámolni a tankönyvkiadó felé a lével, és addig a kamatocska milliárd feletti.

England win The Ashes! 2013.07.10. 12:51:48

@1kutya: OTT A PONT, cimbora!

Különben meg a posztoló csak ne pofázzon, ha amúgyis volt neki egy hónap elmaradása.

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 12:52:54

@CID: Mer' én ott vagyok, sajnos. De a netbankjuk jó.

Nagyon helyes, no ma'am tagként az a minimum, hogy nem adsz pénzt a kezébe!

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.07.10. 12:58:43

@1kutya: 4 mobilszámlányi.. talán ha tudnál olvasni..
elöző hónap + aktuális hónap 2x elküldve.
Ha volt 20ezer/hó a számla akkor az simán lehet 80 ezres mínusz.

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 13:01:03

@amsz: Az akkor is durva. Ha én nyolcvanat keresek, nem pofázok el belőle negyvenet.

Ha mégis, akkor orvoshoz fordulok.

CID 2013.07.10. 13:04:26

@stillmátyás: Persze, hogy durva nem kellene emelt díjas SMS-eket küldeni @amsz: oldalára :)

Mármint a poszternak

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 13:05:45

@CID: Miért, oda lehet esemest küldeni?

Hát ez tiszta szopás.

dsdvvvdvff (törölt) 2013.07.10. 13:08:45

ATM-mel fizetni (mobilszámlát)?

CID 2013.07.10. 13:10:14

@stillmátyás: Nem tudom, majd otthon megnézem neked, céges gépről nem ildomos.

Artie 2013.07.10. 13:12:16

1. OTP? Noooooormális?
2. Bankautomatából utalni? Nooooooormális?
3. Telefont, amire SMS megy, nem magunkkal vinni? Noooooormális?

Nem tudlak sajnálni.

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 13:12:32

@CID: Ne terelj, ha nem tudsz róla, akkor miért állítottad, hogy a poszter küldözget?

The Good Boy ! 2013.07.10. 13:16:43

@atpijkamo: "Miért nem tudja, hogy a tankönyvet elég kifizetni átadás előtt vagy augusztusban?"

A helyzet az, hogy dicső nemzetünk legnagyszerűbb döntéshozói azt találták ki (kb. júniusban), hogy ettől az évtől nem a tanévkezdéskor az iskolában kell a tankönyv árát leróni, hanem egy kedves céget helyzetbe hozva már legkésőbb július 31.-ig megtehetjük (khm.., ki kell csengetni a lóvét).
Ráadásul, minő véletlen, ez évtől már a cafetériát adó cégek nem kp-ban adják az iskolakezdésit, hogy csak egy számlát keljen kérned hozzá, hanem pink bözske utalvánnyal színezik az életünket.
Nálam pl az a gond, hogy amikor a cég felajánlotta, hogy kell-e iskolakezdési, gyermek megkérdezte az iskolában, hogy lehet-e ezzel fizetni a könyveket. A válasz az volt, hogy persze...
Most itt állok egy köteg pink bözskével, és talán a tankönyvellátó vállalat pénzbehajtó cégének mindenhatója talán kegyet gyakorol, és valamilyen módon esetleg lehetőséget ad a bözsi elköltésére. Félreértés, nálam nem okoz családi csődöt az a tízen-húszon ezer ft-nyi tankönyv, amit az iskola jó érzékkel előír, hanem az a bajom, hogy az igényszintem nagyobb annál, hogy ekkora összegben vásároljak a tuskóban nejlonzoknit. (mivel ruhát nem ilyen helyeken veszek, az érettségire készülő gyermeknek meg az az 5-6 spirálfüzet, meg 2-3 toll nem meríti ki a húszonezernyi bözske nyújtotta keretet...
Talán egy ilyen (fizess kp-ban a tankönyvét, miközben utalványt kapsz ez évtől) sztorit is megénekelhetne jó homárunk.
Mindegy, jövőre az iskolakezdési összege is megy a szép kártya keretébe...

Manyecska 2013.07.10. 13:17:33

Ilyen volt már vásárlás közben a kasszánál: tranzakció sikertelen"-de asztán nem emelte le.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.10. 13:19:52

@The Good Boy !: "talán a tankönyvellátó vállalat pénzbehajtó cégének mindenhatója talán kegyet gyakorol"

Olvass utána, "kegyet gyakorol". Elég augusztusban befizetni. De ha szeptemberben előtte való nap befizeted, akkor is megkapod a tankönyveket a fizetési igazolás bemutatásával.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.10. 13:20:07

mondjuk ez a tankönyvmizéria nekem magas. nem az vót idáig, hogy az oktatás ingyenes és mindenkinek joga van meg blabla?

The Good Boy ! 2013.07.10. 13:21:32

az OFF-om után a sztorihoz is pár sor:

Én is csányiATM-nél fizetem a telefonszámlákat, eddig soha nem volt gond. Nekem egyszerű, költséget nem számolnak, és így a mobilszolgáltató sem számítja fel a sárga csekk költségét. De mondjuk nekem havi szinten kb. 100 ATM hiba kellene, hogy az én és az asszony telefon számlája bedöntse a havi fizetést.
Ergó: keveset pofázunk, és a takaró így bőven ér...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.10. 13:23:20

"és van az OTP, akinek a hibája miatt történt a téves fizetés, de ők a kisujjukat sem mozdítják, "

Nem lesz Nemzeti Bank is belőle? :D Jellemző :D

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.07.10. 13:24:57

@CID: Nálam nem kell fizetni :)
Ingyen lehet bámulni a pucér csajokat, pasikat :)

1kutya 2013.07.10. 13:26:13

@amsz: az is durva! nálunk a havi mobilszámla kb. kettőnk fizetésének az 5%-a. na nem azért mert olyan jól keresünk...

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 13:28:42

@zsiráfffff: Megtaláltam közben:

"Na, mi is megkaptuk a csekket, és a felszólítást, hogy legyünk szívesek befizetni a gyerek jövő évi tankönyveinek árát a hónap végéig. Azt már ugyan tudom, hogy a fizetési határidőt közben augusztus 15-re módosították, de ez a levélből - természetesen - nem derülhet ki. a pénzünk ezután már a Könyvtárellátó Nonprofit Kft (Kello) számláján kamatozik. Mégpedig októberig, ekkor számolnak ugyanis el a tankönyvkiadókkal.
Összesen csaknem 130 milliárd forint kamatozik a Kellonál két és fél-három hónapig, nonprofiték így (gyorsan, fejszámolva, nagyon durván) 1,2-1,8 milliárdnyi kamatot tehetnek zsebre abból, amit a családok tankönyvre befizetnek."

Nonprofit káefté és a kamatnyereség, ez egészen csudálatos!

The Good Boy ! 2013.07.10. 13:31:38

@atpijkamo: elővettem a szerelmes levelüket, idézem a piros betűvel írt, hú de fontos sorokat: "... Amennyiben a tankönyvcsomag ellenértéke a fent jelzett határidőig (2013. július 31.) nem kerül kiegyenlítésre, abban az esetben a tankönyvcsomag átadása a tanévkezdéskor nem garantálható..."
Ezek szerint jóérzésű becsületes embernek ki kell fizetnie a könyveket még ehónapban. Nem is ezzel van a gond, mert szerencsére nem omlik össze a családi kassza pár tízezer be nem tervezett forint pluszban elköltésétől.
Még egyszer írom, nekem alapvetően nem ez a bajom, hanem az, hogy ettől az évtől rákényszerítettek, hogy ha már iskolakezdésit igénylek a cafetéria keretében, akkor azt csak utalvánnyal kaphatom, nem kp.-ban, mint eddig, így viszont azon a módon nem tudom a bözskét felhasználni, ahogy szerettem volna (tankönyv árának kifizetése, noha az iskola arról tájékoztatott, hogy el fogják ezt is fogadni-persze ők sem tudhattak év elején arról, hogy a nagyjaink megint viccelni fognak pár százezer emberrel). Most van egy csomó olyan utalványom, amit valószínűleg nem fogok tudni mire elkölteni (tusko, penny, madaras -ahol elfogadják- ruházati osztályának a kínálata nem opció, más az igény) Írószer/füzet pedig nem igényel több tízezernyi kiadást!

chloe queen 2013.07.10. 13:32:36

Miért olyan nagy probléma itt mindenkinek az ATM-es mobilszámla fizetés? Mikor a vodafonenál voltunk mindig ott fizettem a számlát és egyébként az ilyen befizetést valóban AZONNAL jóváírják a szolgáltatók (ha egyirányusítva van pl a telefonod és ATM-en befizeted a hátralékot 1 órán belül visszakapcsolják és hasonlók). Utalásnál nem tudom hogyan van de mondjuk munkahelyen nem mindenki tud netbankozni és a 4 óra utáni utalások mai napig nem mennek el csak másnap.

Amit viszont én sem értek hogy a mobilját, ha már jön rá visszaigazoló sms miért nem viszi magával ha fizetni akar?

metal · http://electric.blog.hu 2013.07.10. 13:33:27

Azért a fizetés felét mobiltelefonra költeni az álmoskönyv szerint nem szerencsés. ATM-n keresztül számlát befizetni megint csak nem az.
A történet szomorú, és finoman nem felhasználóbarát, de azért aki ilyenbe keveredik, az a fenti két pont alapján sikeres ember nem lehet!

The Good Boy ! 2013.07.10. 13:34:21

@1kutya: erről beszélek én is, alapvetően a kettőnk havi jövedelmének 1-2 százaléka a telefonszámlánk. Lehetne több persze, de ész nélkül nem pofázunk.
Pályamatricát meg parkolást főleg nem azon keresztül, különösen, ha a halasztott fizetéssel csak mélyülne a családi kasszában a szakadék

Manyecska 2013.07.10. 13:35:49

ON: Valakinek sikerült már set-top boxot beregisztrálni /SE Number/..? Help! Nagyapámék átálltak a szigeten erre a izére. De -mint ahogy olvastuk itt egy tévénél..- nem fogaggya el a reg.számot a nem mellesleg külföldi weboldal.. Pedig a garanciát meghosszabbítaná../:D/

Manyecska 2013.07.10. 13:38:30

@stillmátyás: na, jó hogy megtaláltad, ezt számolgattam én is:) remélem átutalják valami alapítványnak hamár homár.... :))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.10. 13:38:47

@stillmátyás: ja, ez tiszta sor, hogy pijócák meg az annyukat nekik. én arra lennék kíváncsi, hogy hogyan férhet bele az ingyenes oktatás címszóba az, hogy fizetni kell a könyvekért? nyilván középiskola, szakiskola, egyetem már nem finanszírozható. de az általános iskolába max ceruzát meg radírt volna szabad vennie a szülőnek, sztem. már ha komolyan gondolná bárki is azt, hogy az okatatáshoz mindenkinek joga van vagymiaszösz.

chloe queen 2013.07.10. 13:40:30

@The Good Boy !: nem arról volt szó, hogy valami módon megoldják hogy utalvánnyal is lehessen fizetni?

chloe queen 2013.07.10. 13:43:02

@zsiráfffff: a középiskola is bele kéne hogy férjen, amikor én jártam iskolába még 18 vagy 17 év volt a tankötelezettségi korhatár, na most azért 18 éves koráig az ember csak nem járhat általános iskolába...

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 13:43:34

@zsiráfffff: az élethez is, aztán nézd meg a kórházi várólistákat. Mire valaki időpontot kap CT-re, már rég eltemetik.

Troppauer_Hümér 2013.07.10. 13:44:38

@chloe queen: Bizonyos kultúrkörökben igen. Mondjuk nekik ingyen van a tankönyv.

CID 2013.07.10. 13:44:39

@stillmátyás: Hát, más ésszerű magyarázat nem nagyon van ekkora számlára. Egyébként nyilvánvaló, hogy a poszter kamuzik ezzel a fizetéses baromsággal, éhenhalással.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.10. 13:45:11

Ma megint tanultam valamit.
Lehet az ATM-mel számlát fizetni.
Lehet az ATM-mel számlát fizetni?????????

The Good Boy ! 2013.07.10. 13:45:27

@chloe queen: erre írtam, hogy "...és talán a tankönyvellátó vállalat pénzbehajtó cégének mindenhatója talán kegyet gyakorol, és valamilyen módon ESETLEG LEHETŐSÉGET AD a bözsi elköltésére..."
Ez elvileg majd 15.-éig derül ki. Nem is ez a lényeg, hanem amikor bevezették ezt az utalványt, akkor még szó nem volt erről a csekkes befizetésről. Gondolom most arról tárgyalnak, hogy a posta (vagy némelyik, jó magyar szokás szerint megyénként vagy kettől:D) fogadja el az utalványt is tankönyvcsekk befizetésekor.

chloe queen 2013.07.10. 13:46:32

@stillmátyás: Jogos, bár tudom hogy ők vannak többen, de azért mégsem ennek kéne lennie az alapnak.

Manyecska 2013.07.10. 13:50:34

@Manyecska: sikerült!!! köszi mindenkinek!:P

Ádám 2013.07.10. 14:25:19

@batgirl: Hacsak nem úgy, hogy erővel kinyitjuk s a benne lévő pízzel rendezzük a számlákat...

Sokorai_Atala 2013.07.10. 14:45:24

@batgirl: ezt én sem tudtam eddig:)
Ráadásul, bárhol vásárolok kártyával, megnyomom az OK-t és a telefonomon van az üzenet, mielőtt még az árut átvenném.

FDToth 2013.07.10. 15:07:41

Nem ertem a posztolot. Ez nem problema, a konyvelesnel ugy is csak egy osszeget emelnek le, a masikat max zaroljka , majd visszakapja a szamlajara, mult heten shell-nel tankoltam, a hulye kiscsaj vmiert 3-szor huzta le. A bankom zarolja a haromszoros osszeget, de 4-5 nap mulna csak egyet konyvel le, a maradek kettorol feloldja a zarolast. Ez gond akkor, ha pont annyit zarolnak, mint amennyi a szamladon van igy a megelhetes forog kockan:)

Atörökk 2013.07.10. 15:25:48

Ne pofázz annyit, ha kilóg a valagad a gatyádból.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.10. 15:31:43

@atörökk: Már volt (@1kutya:), de azt úccse olvastad, úgyhogy pontot ér.

oleszt 2013.07.10. 15:38:00

Minden internetes kártyás fizetésnél, és az OTP netbankban is felhívják a figyelmet többször, hogy ha megszakad a kapcsolat ellenőrizze a tranzakció sikerességet, az ilyen eseteket elkerülendő. Attól, hogy az automatán nincs ez kiírva (nem tudom, még nem használtam ezt a funkciót) már biztosan találkozott ilyen felhívással. De figyelmeztetés nélkül is teljesen logikus szerintem.

Taxomükke (UK) 2013.07.10. 21:07:38

Szerintem mindent leírtak előttem, szóval talán csak annyit mondanék, hogy
Ééééééééééédesjóistenem...

bigmac 2013.07.11. 02:28:05

@stillmátyás:
A gépek háborúja. Miért nem neten intézi, ez az egy, ami jól működik a csányibanknál?

Talán azért mert lehet hogy nem netes a számlája

bigmac 2013.07.11. 02:34:30

@jézushka:
"@Gondolom a megemlített elmaradés miatt. Ugyanis az átutalást azt egy vagy két nap alatt írják jóvá, míg ha kártyáról befizeti, azt azonnal."

Négy óra az utalás, ha atm-ezel akkor is, kivéve ha a sajátbankodatmje, akkor azonnal...

Egyéves Önkéntes 2013.07.11. 09:09:29

@elwood: Dél-szudánban meg nincs is tankönyv.
náluk még mindig jobbak vagyunk.
másnál már nem, de ez nem fontos.

@stillmátyás:
csak azt nem értem, hogy azok az emberek, akik hónapokig várnak ellátásra, akik fáznak télen, akik nem tudnak enni, stb. azok a szavazófülkében hová teszik az eszüket, amikor ikszelnek?

Troppauer_Hümér 2013.07.11. 10:11:39

@Egyéves Önkéntes: Melyik bagázsnál lett jobb, csak egy picivel? Naugye.

Egyedül a Jobbikot nem próbáltuk még ki, de ugye az fujjfujj, mert náci.

É2I 2013.07.11. 10:42:34

OTP-től semmit! Legalább most megtanultad.

VT Man 2013.07.11. 11:54:46

A posztoló olyan szinten balfasz, hogy amellett eltörpül az OTP hibája.

Az OTP hibázott, az ATM hibázott, de általában egy plusz telefonszámla összeget kibír mindenki.

A posztoló sok helyen hibázott, pl. ha emailezni tud, akkor miért nem netbankol?

VT Man 2013.07.11. 11:57:13

@chloe queen:
"Utalásnál nem tudom hogyan van de mondjuk munkahelyen nem mindenki tud netbankozni."

Okostelefonokon is lehet OTP netbankolni.

Na meg visszaigazoló SMS is megjött.

chloe queen 2013.07.11. 14:37:47

@VT Man: na jó okostelefonon netbankolni vicc, nekem pl Samsung Galaxy Y-om van, na azon próbálj netbankolni... Másik nem azért nem tud netbankot használni munkahelyen, mert nincs sz.gépe hanem azért mert a net vagy csak korlátozottan használható vagy egyáltalán nincs is.

OTP_Segitunk 2013.07.11. 18:11:16

Kedves Levélíró!

Sajnáljuk, ha az ATM-ünk használata során kellemetlen tapasztalatokat szerzett. Áttekintve a leírtakat, azt javasoljuk, hogy a kivizsgálást mindenképpen a használt bankkártyát kibocsátó banknál kezdeményezze, mivel mi csak a saját, azonosított ügyfeleink számára adhatunk ki banki tranzakcióikra vonatkozó tájékoztatást.

Fontos, hogy ilyen esetben bármely pénzintézet csak a kibocsátó bank megkeresésére adhat információt, sajnáljuk, ha erről máshol tévesen tájékoztatták.

A történet alapján érdemes lehet tájékozódni arról, hogy a kibocsátó bank milyen gyakorlatot követ a vitatott tranzakciók kivizsgálása során. Az OTP Bank például, amennyiben az ügyfele a bank által kibocsátott bankkártyával végzett tranzakciót – amelyet már lekönyveltek a számláján – nem tartja jogosnak, a reklamáció beérkezését követő 7 munkanapon belül előzetesen jóváírja az összeget, annak érdekében, hogy megkímélje ügyfeleit a hasonló – önhibájukon kívül bekövetkező – hibákból adódó kellemetlenségektől.

Üdvözlettel,
OTP Segítünk

szelidorzo 2013.07.11. 19:30:07

Méretes műbráner az OTP valagába.
Most is hazudik!

Kb 2 hete vásárlásnál jártam ugyanígy!

A pos terminál OTP-s volt (rohadjon meg)
Történet ugyanez, kétszeri terhelés a bankomnál (nem otp)
Üzletben kivertem a hisztit, akik felhívták az otp-t, aki állította, hiba miatt csak egy terhelés történt. A bankomat felhívtam, és kétszeri terhelés történt, másodpercre pontosan mondták az engedélykódokat is.

Az üzletben szartak a fejemre, az OTP szart a fejemre, a Bankom kultúrált volt. Az egyik tranzakciót (amiről nem volt bizonylatnyomtatás, a bankomnál letiltattam, hogy nem fizethetik ki az összeget, töröljék a terhelést.

Simán megtették az ügy ismeretében. (telefonon beszélgettünk hétvégén)

Pár nap múlva aztán az otp is kiadta az igazolást, hogy bocsi, elbaszták. De először hazudoztak. Az otp a világ leggecibb társulata!!!

A bankomnak beírtam egy piros pontot az ügyintézés miatt. Azt mondta, ha én letiltom az összeg kifizetését, akkor jogom van hozzá. Gond akkor lehet, ha általam aláírt bizonylatot kapnak, hogy jóváhagytam az összeget.

sza01 2013.07.14. 19:50:54

Olvasom a sok-sok kommentet. Egy ember, akinek problémája van megírja, majd jól lealázza a rengeteg hozzáértő, tökéletes életet élő istenség! Tudjátok az előzményeket? Ismeritek az illetőt?

Kedves Homár! Már a bevezető elég...hogy is mondjam...érdekes volt. Kissé lenézőnek éreztem. :(

Csak 1-2 dolog, amit nem tudnak kedves emberek:

A blogoló kisfia az orvosok hányavetiségének jóvoltából 2 hónapig állt folyamatos gyógykezelés (és kórházi kezelés) alatt, aminek a vége 3 különböző kórház megjárása 1 héten belül, 2x műtét 3 napon belül. Utólag bevallottan életveszélyes állapotban volt az utolsó műtét előtt egy banális hülyeség miatt, amit nem vettek észre. A kisfiú jól van, köszönjük! Viszont ugye nem kell leírnom, mennyi pénz megy el ilyenkor parkolásra? Telefonokra, ahol a gyerekkel este beszélünk, mert hiányzik apa??? Hisz kicsi még és a barátai, családja aggódik érte? Anya 0-24-ig az ágya mellett ül és ellátja, ha kell.

Örülök, hogy ennyi embernek olyan jól állnak a pénzügyei, hogy minden számláját mindenkor határidőn belül teljesíti. Nálunk a telefonszámla volt az utolsó, amit ki tudtunk tolni ezek után. De már mindent megoldottunk, köszönjük, hiszen az ember (legalább is mi) hónap közben is próbál különböző mellékkeresetekkel túlélni. Ennyi pénzből pl. mi 3 éve még meg tudtunk élni, de most szerencsére a nagy rezsicsökkentésnek a bankok ezreket vesznek le a számlánkról tranzakciós adókra hivatkozva (bocs, a számlakimutatókon nem ez a név szerepel), az élelmiszerárak az egekben és még sorolhatnám. Sajnos nem vagyunk trafiktulajdonosok, így zsonglőrködünk, ahogy rajtunk kívül több millióan az országban.

"Nem volt nála a telefon, miért nem neten intézte?": a munkahelyén az ipari kémektől való félelem miatt nincs engedélyezve (Tehát tiltva van!)az internet. A telefonját még biztosan senki nem felejtette otthon vagy az asztalán az itt kommentelők közül. Hát igen. Csak a blogíró lehet ennyire lúzer!

De olyan aljas is, hogy ki akarta fizetni a mobilszámla tartozását. Mert ki akarják kapcsolni és ezt nem szeretné. Csúnya fiú! Valóban ronda dolog!

Lehet, hogy idén valaki augusztus végén fizet tankönyvet, de a levélben, amit minden iskolába járó gyerek szülei megkaptak július 31. a határidő. Lehet, hogy valaki még nem hallott erről a botrányról itt a kommentelők közül?

Az előző OTP-s beíráshoz csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy mi is kaptunk egy ugyanilyen visszajelzést, melyben az szerepelt, hogy nem érkezett az automatára panasz. Akkor vegyék elő az állítólagos hangfelvételt, hiszen a beszélgetéseket rögzítik ugyebár.

Remélem ezek után én is kapok hideget- meleget, hiszen ebben az országban ezek szerint még csak panaszkodni sem lehet, ha valakit sérelem ér, mert kicsinálják, lenézik és ítélkeznek felette. De nem kérdezik meg: Segíthetünk valamiben ember?

A "lúzer" hozzátartozója
süti beállítások módosítása