Tékozló Homár

Automatikusan aktiválódó Cetelem-hitelkártya

2013.08.06. 10:27 | jackyll | 63 komment

Bender fenyképezőgépe utolsó részletének befizetése felmondta a Cetelem szerződését, amikor is kiderült, hogy valahogy aktiválódott a hitelkártyája, amit a kézhezvétel pillanatában megsemmisített, 6000 forint lesz a kilépés:

2012 októberében 6 év után a kedvenc fényképezőm beadta a kulcsot. Némi keresgélés után találtam egy egész jó vázat, amit a Cetelem bank jóvoltából 8 havi kamatmentes részletre meg lehetett vásárolni. A kamatmentes annyit tesz, hogy 12000 Ft kezelési költséget ki kellett csengetnem az elején, tehát a kamat az ott volt, csak jól becsomagolva, de gondoltam még így is megéri, mert nem kell egyben kifizetni a százast. Járt mellé egy hitelkártya is, amit a boríték kibontása utáni nanoszekundumban már vágtam is apró kis darabokra, elejét véve ezzel a kísértésnek. A szerződés megköttetett, a gépet hazavittem, majd nyolc hónapig fizettem, mint a kisangyal. Csekket küldtek, amit a netbankom automatikusan fizetett is. Az utolsó részlet után írtam a banknak, hogy szeretném felbontani a szerződést. Erre válaszul jött egy utolsó utáni csekk majdnem 6000 Ft-ról. Olyan tételekkel, mint éves kártyahasználati díj, kamat, számlavezetési díj és hasonlók, de beszéljen helyettem a pénzintézetnek küldött panaszlevelem:

Tisztelt Cetelem!

 A mai napon kaptam Önöktől egy bankszámlakivonatot,melyben azt olvastam, hogy a hitelkártyám letiltották. Az E-****/2013 hivatkozási számú levelemben kérdeztem meg Önöket, hogy hogyan tudom a hitelszámla-szerződésem, ezzel együtt a számlát is megszüntetni, de a kártyám tiltását nem kértem. A hitelkártyát nem aktiváltam.

 Az áruhitel-szerződésen az áll, hogy a fizetendő teljes összeg 99896 Ft és a havi törlesztőrészlet 12487 Ft. Ennek ellenére a júlis havi terhelés 12491 Ft. A 4 Ft különbözetet hátralékos tartozásként tartják számon. Miért?

 A szerződés megkötése előtt az ügyfélszolgálattal folytatott telefonbeszélgetés során azt a tájékoztatást kaptam, hogy ha a hitelkártyát nem aktiválom, nem fogom tudni használni, de ebben az esetben a kártya éves díja sem kerül kiszámlázásra. Ma fentebb jelzett telefonszámomról kétszer is felhívtam az ügyfélszolgálatot, feltettem ugyanezt a kérdést és a következő válaszokat kaptam:

 2013.08.01 15:06 "A.: Nincsen éves díja abban az esetben ha nem használja, nem aktiválja a kártyát és egy év után ez automatikusan elévül."
2013.08.01 18:23 "V.: Ameddig nem aktiválja és utána nem használja, addig nincsen díja."

 Ebben az esetben miért szerepel az utolsó bankszámlakivonaton "Éves kártyahasználati díj"?
 A nem aktivált kártyát a kérésem ellenére a szerződés nyolcadik hónapjában vonták be. Miért 12 havi kártyadíjat számláztak ki? A szerződésen főkártya éves díjának 3490 Ft szerepel, ellentétben az Önök által kiszámlázott 3690 Ft-tal. A szerződésen számlavezetési díjként 400 Ft szerepel, ellentétben az Önök által kiszámlázott 420 Ft-tal. Ha módosítottak a díjakon akkor a módosítás előtt legalább 60 nappal postai úton értesíteniük kellett volna, de ilyen értesítést nem kaptam.

A bankszámlakivonatot valamint az szerződést csatoltam.

 Amennyiben nem kapok minden kérdésemre kitérő egyértelmű választ az ÁSZF konkrét pontjára való utalással, bejelentést teszek a PSZÁF-nél, valamint békéltető testülethez, ill. bírósághoz fordulok jogorvoslatért.

 Tisztelettel: S.B.

Ha válaszolnak természetesen az is megírom.
Hátha meg tudok menteni néhány embert a hasonló szívatásoktól...

Üdv: Bender

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.06. 10:33:12

A kártyát kifizettetik, ha már le van gyártva.

Fasznak kell százezres hitel. Spórolsz még két hónapot, vagy veszel egy használtat. Hammeg a küszöböt rágod, nem veszel szarokat.

herk 2013.08.06. 10:36:11

@atpijkamo: köszönjük, inkább meg sem szólaltál volna.
Hogy érdemben hozzászóljak, posztoló, ne aggódj, ahogy kérted, minden kérdésedre egyértelműen kitérő választ fogsz kapni :-)

Tiborfalvi Tibor 2013.08.06. 10:41:38

@atpijkamo: az most oké, hogy te ezt mondtad a homáron, de ő kétszer is megkérdezte az elvileg arra illetékeseket... nem gondolom hogy neki kéne járnia a faszkorbácsnak, tudta, hogy hitel, tudta, hogy mik a költségek, a következetessége alapján legalábbis így látom.

herk 2013.08.06. 10:42:53

@atpijkamo: "Fasznak kell százezres hitel, spórolsz még két hónapot"
hagy a posztoló döntse már el, hogy neki mi a jó.
Mi is most ugrunk bele egy 11 havi hitelbe. Igy 110 %-ot fizetünk, cserébe nem kell most kiköhögni az egészet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.06. 10:48:14

biztos lehúzta a farpofái között, az már kártyahasználatnak számít!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.06. 10:49:10

@Tiborfalvi Tibor: A hitelkártyának, számlanyitásnak, hitelnek, anyámkínnyának költségei vannak, amit a bank szabadon állapít meg. Persze állapíthat meg nulla forintot is bármelyikre. Nem kell elfogadni a feltételeket, ha nem tetszenek.

Százezres tételre hitelt felvenni a legnagyobb baromság. Hitelt akkor veszek fel, ha olyan életheyzetbe kerülök, hogy elkerülhetetlen, vagy ha a költségeket a várható haszon felülmúlja. Itt nem volt meg egyik feltétel sem.

Megkérdezte? Jó. Válaszoltak valamit. Rákérdezett a hitelkrtyára? Mittomén. Elolvasta a szerződést? Nyilvánvalóan nem.

Ha a szerződésnek megfelelően járt el a bank, akkor nincs mit picsogni. Ha megszegte a szerződést akkor meg kell baszatni.

A cetelem nem tegnap indult, szerintem köztudott, hogy nem egy jótékonységi intézmény.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.06. 10:50:21

@herk: "posztoló döntse már el, hogy neki mi a jó."

Eldöntötte, hogy neki ez a jó. Akkor meg mit picsog?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.06. 10:52:27

Meg kéne hallgatni a másik felet is, és csak utána nagyon okosnak lenni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.06. 10:57:14

12487 ... 12491
3490 ... 3690
400 ... 420

HA ez igaz, akkor túlszámlázták. De emiatt nem szaladok az enszhez. Kiperkálom, és elkönyvelem, hogy ezekkel többet nem boltolok. Nem ér meg annyit az egész.

Persze, teljesen jogos elmenni a legvégsőkig, jó hogy vannak ilyen szorgos emberek.

Bender (törölt) 2013.08.06. 11:01:07

@atpijkamo:
1: Elolvastam a szerződést.
2: rákérdeztem a kártyára többször is.
3: A bank szerződést szegett, elfogadták a reklamációt, sztornózták az utolsó csekket és megszüntettük a szerződést.

Bender (törölt) 2013.08.06. 11:04:03

Amúgymeg az utolsó havi törlesztőrészlet 4 Ft-tal magasabb volt, mint a szerződésben kikötött törlesztőrészlet, de csak 12487-et fizettem, mivel ennyi volt beállítva automatikus utalásra. A 4 Ft hátralékos tartozás lett és emiatt akarták kifizettetni a kártyadíjat. De mivel a szerződésben 12487 Ft volt kikötve törlesztőrészletnek a 4 Ft nem lehetett lejárt, mert az csak a következő hónapban lett volna esedékes.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.06. 11:04:13

@Bender: Na, gratula!
Köszönjük a társadalom nevében!

Minden ügyfélnél bepróbálkoznak?

Bender (törölt) 2013.08.06. 11:06:12

@atpijkamo: Hát azt nem tudom. Nekem először és utoljára volt dolgom ezekkel.

Hartmy 2013.08.06. 11:43:31

@Bender: Széééép. És akkor végül is elengedték a pénzt?

Bender (törölt) 2013.08.06. 11:47:46

@Hartmy: Elengedték. Felhívtak és megkérdezték, hogy jó-e, ha telefonon zárjuk le a reklamációt, és elfogadták a reklamációt. Hangfelvételem is van róla ha esetleg meggondolnák magukat és az ő felvételük rejtélyes módon megsemmisülne :)

Atörökk 2013.08.06. 11:49:24

Szerintem ráköpött a kártya sarkára.

Hartmy 2013.08.06. 11:49:28

@atpijkamo:

"Százezres tételre hitelt felvenni a legnagyobb baromság. Hitelt akkor veszek fel, ha olyan életheyzetbe kerülök, hogy elkerülhetetlen..."

Ámen. Ilyen hitelek miatt adósodott nyakig az ország, mert az elmúlt pár évben mindenki hitelt vett fel plazma/LCD/LED TV-re, turmix gépre, kisvasútra, orrszőrnyíróra, aztán lesett mikor köhögött a havi részletnek. Nagy marhaságnak tartom luxus cikkre hitelt felvenni, ráadásul úgy, hogy azért veszi fel, mert nem lesz sosem annyi pénze egyszerre. Aki megteheti, hogy ha kell egyben kifizeti, csak annak ésszerű döntés. (gondolom a postoló ilyen) A hitelt egyébként is termelés fejlesztésére találták ki.

Hartmy 2013.08.06. 11:51:04

@Bender: Taps :) Aljas dolog volt tőlük bepróbálkozni, de legalább mikor nem dőltél be, akkor kihátráltak okosan.

Bender (törölt) 2013.08.06. 12:06:03

@Hartmy: Ha épp bedöglik egy naponta használt készüléked és nincs a párnád alatt több tízezer akkor van értelme az ilyen hiteleknek. Az eladósodás azt jelenti, hogy több hiteled van, mint befektetésed. De ha feltörsz egy lekötést vagy értékpapírt akkor bukod a kamatot vagy a kamat egy részét, ami meg több lehet, mint az egész gép ára... Úgyhogy van értelme az ilyen hiteleknek ha ésszel veszed igénybe.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.06. 13:28:36

@Bender:
Nekem éppen ezért van néhány százezer Ft-om pénzpiaci alapban, de megtakarítási számla ugyanúgy jó, így ha hirtelen kiadás jön, nem kell betétet bontani, és nem esek el feleslegesen kamattól sem.

Pempe 2013.08.06. 14:13:36

Tetszik, hogy azon pattog, hogy minek vett fel hitelt stb.
Nem azt kérdezte a szerencsétlen, hogy jól tettem-e, hogy vettem fel hitelt.
De hát ez Magyarország. Itt mindenki okos, mindenki jobban tudja, hogy kell csinálni.

Kovács Terpentin 2013.08.06. 14:38:02

sajnos én beleestem a cetelem csapdába. Jó keményen el kell küldeni őket a picsába és békén hagynak. Sokáig próbáloztak is, de aztán a PSZÁF és Fogyasztóvédelem említése után eltűntek :)
Ritka egy cigány brigád.

A lófa szára 2013.08.06. 15:02:22

@zsiráfffff: te valami otthon ülő rokkant (mozgásképtelen)vagy ugye, aki mindenhez hozzászól valami faszságot? Vagy csak egy 10 éves unatkozó gyerek?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.06. 15:08:18

@A lófa szára: igen. sajnos az IQ-m is csak 47-es, tehát egy labrador is okosabb nálam :D leszel a barátom?

panic_button 2013.08.06. 15:14:44

@Hartmy: fizetted volna a penzt az allamadossag csokento alapba, a fenykepezo gep ugyis uri mulatsag.

bigmac 2013.08.06. 15:17:02

@atpijkamo: tévedésben élsz...ha nem aktiválta kártyát nem számlázhatna mivel nincs kártyahasználat....a gyártás bagtell nem is szokták kérni...ellenben hívogatnak ha nem aktiválod;)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.08.06. 15:18:52

Hitelt kizárólag munkára / befektetésre / olyan termékre veszünk fel ami használatával megtérül a "hitel"... Fényképezőgép lehet ilyen! Honnét veszitek, hogy nem munkára használja a gépet a posztoló!?
Mindenapi élhetésre (kaja - rezsi), nem veszünk fel... akkor inkább "lejebb kell adni az igényeket"!
De aki luxustermékre (drága mobil, drága tv) vesz fel hitelt és utána sír az megérdemli a faszkorbácsot!

bigmac 2013.08.06. 15:19:07

Egyébként én is a hitelmentes életet ajánlom mindenkinek....

helianthus 2013.08.06. 15:29:56

@A lófa szára: ha már neten keresztül diagnosztizálsz mongyad má meg mitől húz a bal oldalam?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.06. 15:30:04

na tessék. beszólógat sunyin aztán meg elhúz a vérbe. ezekkel a mai trollokkal már jáccani se lehet rendesen.

helianthus 2013.08.06. 15:32:45

@zsiráfffff: bezzeg a régi trollok. Azokban még volt anyag!

Atörökk 2013.08.06. 15:33:19

@helianthus:
Bal kezed tedd a képernyőre, jobbal netbankon keresztül utalj át nekem 23.845 fotintot és megmondom.

helianthus 2013.08.06. 15:36:45

@atörökk: csak 54 ezresem van tudsz visszadani?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.06. 15:37:15

@helianthus: pedig még kedves is voltam hozzá, lehet hogy attól rémült meg ennyire? biztosan agyonverte az annya kiskorában oszt nem tudja értelmezni a bennem buzgó mérhetetlen jóindulatot. szegényke.

Atörökk 2013.08.06. 15:37:46

@helianthus:
Nem. Nem fogom miattad felváltani a 7500 forintosomat.

helianthus 2013.08.06. 15:42:06

@atörökk: akkor megyek a telejósomhoz Ő mindig ad vissza. Ha 40000-et kell fizetni visszaad belőle 12000-et.
@zsiráfffff: sokan meglepődnek, ha nem a szintjükön beszélsz velük. Próbàld újra írd neki, hogy te me dedós vagy meg hülye is.

Charles63 2013.08.06. 15:42:52

@atpijkamo: A C...lem a legszemetebb bank, már ami az ügyfélszolgálatot valamint a követeléskezelést illeti. Sajnos saját tapasztalatból tudom. Ha a posztoló ilyen kis tételekkel/eltérésekkel is, de megtudja szorítani a bankot, tegye meg!!! Ne csak egyoldalúan hassanak azok a fránya ÁSZF-ek. Azzal biztosan meg lehet szorítani őket, hogy a változásról nem küldtek 60 nappal előtte értesítést. És akkor már bukta!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.06. 15:47:04

@helianthus: inkább nem. még a végén miattam fog kilépni a munkahelyéről és beíratkozni az iskolába :D :D

Charles63 2013.08.06. 15:49:26

@Kovács Terpentin: Ebben teljesen egyetértek veled. Képesek 1-2 napos befizetés-csúszás miatt szombat reggel fél 8-kor, vagy este 7-kor is felhívni. Mikor ezt sérelmezem, azzal intézi el, hogy neki már elkezdődött 7-kor a munkaideje. Empátia:nulla, kompromisszumkészség:nulla, csak erőből képesek beszélni ÜF-el. Ilyenkor megmondom neki, hogy majd hívjon vissza, ha lenyugodott, és kinyomom.

Charles63 2013.08.06. 15:52:44

@helianthus: Nekem 72.000-sem van. Fel tudod váltani?

Hartmy 2013.08.06. 15:58:10

@panic_button: Egy árva fényképezőt nem vettem már 10 éve... Szerintem rossznak címeztél...

helianthus 2013.08.06. 16:05:24

@Charles63: persze. Adok érte 2 db ötvenezrest. Hogy nem hallottàl róla? Az a te bajod ez az új bankó én ebben kapom a fizumat havonta egy darabot.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.06. 17:13:19

@Charles63: Helyes, tegye. De úgy olvasom feljebb, sikerült is neki.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.08.06. 17:50:40

Szóval ha jól értem, leszerződtél egy havi törlesztő részletben, aztán van úgy jött ki a matek, hogy 4 Ft maradt még, amit hozzácsaptak az utolsó részlethez, vagy bepróbálkoztak.
Majd mivel a 4 Ft-ot nem tudták beszedni, ezért aktiválták a hitelkártyádat és rávezették arra? Innen kezdve rád nyomták az összes költséget.
Végeredményben 4 Ft pár heti meghitelezésére ők több mint 6000 Ft költséget számoltak el.

Akkor most én is meghirdetném a saját ajánlatomat: 5 Ft-os érméket adok kölcsön évi 5000 Ft-os díjért. És ezt előre elmondom, nem pedig utólag sunyi módon, mint egyes bankok.
Na, várom a leendő ügyfeleket! :D :D :D

nandras01 2013.08.06. 22:05:06

francba ennek a kurva hőségnek!
bizonyára ez az oka, hogy
- értelmes a posztoló
- értelmesen, világosan írta le az esetét
- a bank is értelmesen, akár azt is lehetne mondani, hogy korrekten viselkedett. (na jó, azért először bepróbálkozott)
- tiszta hepiend a vége

most mi rákot kezdjek ezzel a történettel?
senkit sem lehet anyázni.
á, el is van cseszve a napom.

McZozo 2013.08.07. 01:31:56

@atpijkamo:
nekem is volt olyan helyzetem hogy lerohadt a mosogep es kisgyerek melett nem lehetett mit tenni uj gep kelett surgosen. es mivel nem kalkulalt ra az ember elore cetelem es hitelre vette az ember. ugyhogy nem ertunk egyet. masik meg nekem is kuldtek ilyet es en is megkerdeztem nekem is azt mondtak aktivalni kell csak akkor vonnak mindent nem is aktivaltam nem is vontak. Ott nincs igazatok hogy ezt nem o kerte ezt csak kiszorjak mindenkinek. Beprobalkoznak hatha. Ugyhogy nehogy mar en fizessek szamlanyitast meg egyebeket valami olyasmiert amit nem is kertem nem is aktivaltam es nem is hasznaltam

McZozo 2013.08.07. 01:34:29

@atpijkamo:
Azert teszik ezt me gmert ilyen letojom emberek vannak mint te. Nem az osszeg szamit ha van szerzodesem 10 forintrol ne legyen mar egyoldaluan 11. hol huzod meg a hatart egymillional se picsogsz ha radvernek plusz 100000 ret. padig az is csak 10% kulonbseg

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.07. 09:49:59

@Champy:
Ez itt a homár, itt a posztolót is ki szokás tárgyalni, még akkor is ha egyébként igaza van.

É2I 2013.08.07. 10:59:20

@atpijkamo: Hogy megfelelően későn reagáljak:
Én is kaptam kártyát, én is azonnal miszlikbe vágtam. Kifizettem a hitelt, de semmiféle kezelési költséget nem fizettem, se kártya díjat.
A cucc 30ezerbe került, ezt fizettem tíz részletben 3ezer pénzenként, semmi többet. Ja és máshol is 30ezret kértek volna érte, utána néztem. Szóval működhet a Cetelem így is :)
Azóta is qrva jó ügyfelük vagyok, mert kéthavonta megtalálnak valami baromi szuper ajánlattal, de had küldjék, jól ég a kazánban.

movhu 2013.08.07. 11:26:42

Nekem volt és van több ténylegesen 0%-kos THM-es Cetelem hitelem, nem értem mi ezzel a baj. Mi a francnak fizessek ki valamit egybe, ha azt 10-15 hónap alatt is kicsengethetem, az egyébként meg meglévő összeget a takarékszámlámon fialtathatom addig?
Kártyát meg nekem is küldtek, felhívtak kétszer, hogy nem akarom-e aktiválni, de nem. Érdekes módon magától nem aktiválódott, telefonon kell elintézni.

Kamatozó vagy kezelési költséges hitelre meg venni valamit már meggondolandó, de ha pl. valakinek a vállalkozásához kell és kitermeli a pénzt az sem az ördögtől való.

neet 2013.08.07. 15:05:34

atpijjal értek egyet. Ismét. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.07. 23:03:43

@McZozo: Ezért mondom, hogy legyen otthon harmincezer forint vész esetére. Veszel egy használt energomat mosógépet, ha elromlik, végtelenségig javítható.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.07. 23:04:58

@McZozo: "ilyen letojom emberek vannak mint te"

Igen. és milyen jó, hogy ilyen elmegyek a miniszterig tíz forintért emberek is vannak, mint te. Most minden szarkazmus nélkül, őszintén.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.07. 23:42:04

@atpijkamo: Bezzeg a régi kazmusokban még volt anyag! De ezek a mostaniak...

neet 2013.08.08. 09:53:45

@atpijkamo: dehá az cikiiii!

Nem is tudom már, hol olvastam, h az egyszeri anyasági segély (szüléskor adják és kb 60 ezer Ft) semmire se elég, mert ha olyan babakocsit, kiságyat, stb-t akarsz, ami nem esik szét 2 perc alatt, akkor kemény 10ezrekre van szükség. Hát mi kb iskolás korig kihúztuk az anyaságiból a kölök ingóságait. Más meg hitelt vesz fel egy babakocsira is....
Amikor ilyen hiteles kártyákkal hívogat a bank meg a bót, mindig azzal küldöm el, h nincs nekem erre pénzem. A bank megérti, a bótos nem, hiszen pont azért adják, hogy segítsenek. Ilyenkor nevetek egy jót, meg- és elköszönök.
Ez most csak úgy eszembe jutott a cetelemről.

McZozo 2013.08.12. 16:35:57

@atpijkamo:
Minden szarkazmus nelkul Koszonom :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.12. 17:01:54

@neet: :)) Az én gyerekeim az én rácsos kiságyamban akudtak kicsi korukban. Abban még volt anyag. Aztán valami rokonnak adtuk kölcsön, az amortizálta le.

Lehet használtan is venni, babaruhát cserélgetni, babamérleget kölcsönözni, ésszel élni...

@McZozo: :))

Flaggx 2013.09.02. 15:42:15

@McZozo: Hasznos volt azért a sztori! Én is most nézegettem, hogy ha cetelem hitelkártyát váltasz ki, -10%. Csak azt felejtik el írni, hogy a kártya díja több, mint az az ominózus 10%.

Pedig már azt hittem, én leszek az okos, és átverem a bankot, hogy megveszem a terméket, visszarakom a következő percben a pénzt és visszaadom a kártyát. Eh, megint nem nyert. Megveszem hitel nélkül, amit akartam.
süti beállítások módosítása