Tékozló Homár

Lezsidózták a Tescóban

2013.09.05. 14:21 | jackyll | 150 komment

Andrást érthetetlen módon lezsidóhülyegyerekezték a Nyugatinál lévő Tesco Expressben, amit ő levélben sérelmezett a vezetőségnél. A Tesco azt válaszolta, hogy beszólós alkalmazottukat a munkajogi szabályokat figyelembe véve figyelmeztették és frissitő oktatásban részesítették vevőcentrikusságilag:

Bementem egy Tesco boltba. Ott udvariasan megkértem egy dolgozót, hogy engedjen elsétálni a sorok között, ezért egy apró mozdulatot kellett tennie. Megköszöntem. Mivel számára terhes volt a mozdulat nyugodt hangon utánam szólt:

- De sürgős te hülye zsidógyerek.

Nem vitattam meg vele a dolgot, nem volt erre módom, de gondolom értelme sem lett volna.  Írtam a cégnek és nehezményeztem a történteket. A cég elismerte a történteket, és közölte: munkatársát „frissítő oktatásban részesítette, és felhívta figyelmét a vevő centrikusabb kiszolgálás kritériumaira”.

Keveselltem a választ. Úgy gondoltam ez a történet nem intézhető el ennyivel. Nem konkrétan hiányolok valamit, hanem úgy általában keveslem, hogy egy asszisztens pár panelmondattal lerázzon. Írtam a marketingigazgatónak. Továbbította a levelem és egy asszisztens pár panelmondattal ismét lerázott.

Először meglepődtem. Nem jellemző, hogy valamilyen kisebbséghez sorolnak, külsőben átlagos vagyok. Aztán meglepődtem. Talán tévedek, valahogy úgy képzeltem, hogy súlyos, ami történt.  Remélem, hogy majd születnek gondolatok a levelezésről, én most sem értem a cég magatartását.

A kommenteket egyszer, sokkal később fogom elolvasni, és csak nagyon indokolt esetben fogok válaszolni. A történet közzétételétől azt várom, hogy gondolatok merüljenek fel az olvasókban.


Eredeti levél:

Tisztelt Ügyfélszolgálat! A tegnapi napon 16.55-kor beszaladtam 5 éves kisfiammal a jelölt boltjukba, vásárolni számára egy ivólevet. Siettem, ezért az egyik kis folyosóban (kisalapterületű, így zsúfolt boltról beszélünk) meg kellett kérnem árufeltöltő munkatársukat, hogy a nála lévő kocsit félrevonva tegye szabaddá az átjárást. A fiam a pénztáraknál várt engem, s mivel vonathoz siettünk pont az elállt úton kellett átmennem, nem tudtam kerülni.

A beszélgetés így hangzott: Elnézést uram, megengedi? - Hooooogyne tessék! - Köszönöm! majd amint pár lépést távolodtam, de még világosan érthettem: - De sürgős te hülye zsidógyerek.

Egyik jelző sem találó személyemre, így egyrészről betegesnek éreztem munkatársuk megjegyzését. Másrészről gyermekemre tekintettel kifejezetten félelmet éreztem, ha gyermekkel valaha is sétáltak megértik, minden konfliktus esetén épeszű ember csak arra tud gondolni, egy ilyen helyzetből a gyermeket ki kell menekítenie. Ilyenformán minden panasz, vagy észrevétel nélkül fizettem és távoztunk a boltból.

Meggyőződésem, hogy munkatársuk veszélyt jelent hálózatuk megítélésére és talán környezetére is. A jövőben nyilván elkerülöm ezen boltjukat, de mielőtt mást is tennék, szeretném megismerni álláspontjukat, illetve intézkedésüket. Kérem, hogy adataimat ne tegyék megismerhetővé a panaszom kivizsgálását végző személyeken túli további személyeknek.

Az első válasz:

Köszönöm megtisztelő bizalmát, hogy  2013.08.27.-én webes felületünkön tett megkeresésével központunkhoz fordult. Kérésére válaszolva az alábbi tájékoztatást tudom nyújtani.

Levele alapján felvettem budapesti áruházunk (1062 Budapest, VI. Teréz körút 55-57.) Vezetőségével a kapcsolatot, hogy kérésében a segítségére lehessek. Kérem engedje meg, hogy tájékoztassam, hogy a bejelentésében szereplő kolléga beazonosítása megtörtént. Munkájára, és magatartására ez idáig panasz nem érkezett.

Az áruház vezetője fontos szempontnak tartja, hogy Vásárlóink minden esetben első osztályú kiszolgálásban részesüljenek, és ennek köszönhetően elégedetten távozzanak áruházából. Minden munkatársunkkal szemben elvárás – beosztástól függetlenül, hogy Vevőinkkel szemben maximálisan előzékeny, udvarias magatartást tanúsítsanak.

Az ügyben érintett kollégát közvetlen felettese a munkajogi szabályokat figyelembe véve, frissítő oktatásban részesítette, és felhívta figyelmét a vevő centrikusabb kiszolgálás kritériumaira.

A történtekért szíves elnézését kérem Eiffel téri áruházunk munkatársa és a saját nevemben is, valamint bízom benne, hogy a jövőben hasonló probléma nem fog előfordulni.

A hatályos Fogyasztóvédelmi előírásoknak megfelelően ezúton szeretném tájékozatni azon felsőbb szervek elérhetőségéről, akikhez jogorvoslatért fordulhat abban az esetben, ha levelem tartalmával nem ért egyet:

Budapest Főváros Kormányhivatalának Fogyasztóvédelmi Felügyelősége
Mb. felügyelőség-vezető: Dr. Bobál Pál
Cím: 1052 Budapest, Városház u. 7.
Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 144.
Tel: 06 1 328 0185
Telefax: 06 1 411 0116
E-mail: fogyved_kmf_budapest@nfh.hu

Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
Fax száma: (1) 488-2186
Név: Dr. Baranovszky György
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu


Üdvözlettel:

Kapcsolati Iroda
panaszkezelési asszisztens
Tesco-Global Áruházak Zrt.
www.tesco.hu / kapcsolat
H-2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3.



Tisztelt Igazgató Asszony!

Alább megküldöm Cégük munkatársával folytatott friss levelezésemet.

Kifejezetten azért írtam Önöknek, mert abban bíztam, hogy lesz valaki aki képes megfelelően értékelni a történteket. Nem a lábamra lépett valamelyik munkatársuk, nem egy rosszul elhelyezett termék koszolta össze a ruhámat. Még csak nem is trágár módon beszéltek velem. Kollégájuk nem is volt indulatos. Azt hiszem holmi trágárságon egy perc alatt túlléptem volna. Lassan 40 leszek, sok mindent megéltem már. Értékes tapasztalat, hogy munkatársuk egy olyan csoporthoz sorolt melyet ő nyilván megvetendőnek tart és amellyel oly kalandos dolgok történtek e honban.

De egy gyümölcslevet szerettem volna venni az üzletükben, kollégáikba bele nem kötöttem. Amit elhoztam az üzletükből az terhemre van és nem enyhített ezen, hogy kollégájukat frissítő oktatásban részesítették. Biztosan nem írtam volna Önnek, ha válaszuk meggyőzött volna arról, hogy a felmerült problémát olyan súllyal kezelik, mint amekkorát annak én tulajdonítok, higgye el nekem, személyes mércém messze kisebb mint cégük anyaországának lakosaié, vagy sajtójáé.


Tisztelt Hölgyem!

Hivatkozással megelőző levelemre, kérem szíves visszaigazolását arra vonatkozóan, hogy az Önökhöz megérkezett és azt tervezik megválaszolni.



Tisztelt !

Köszönöm, hogy megtisztelte központunkat felém továbbított levelével.

Vállalatunk elhatárolja magát minden olyan kijelentéstől, megnyilvánulástól mely faji, vallási vagy bármely más hovatartozásra vonatkozik, és természetesen dolgozóitól is megkívánja a diszkrimináció-mentes munkavégzést.

Kérem engedje meg, hogy tájékoztassam, hogy érintett kollégám számonkérése a munkajogi szabályok betartása mellett megtörtént. Felettesei figyelmeztették, hogy az Önnel szemben tanúsított viselkedést nem engedheti meg magának.

Bízom benne, hogy közreműködésemmel szíves segítségére voltam.

Üdvözlettel:

Kapcsolati Iroda
Panaszkezelési asszisztens

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Országúti Ninja 2013.09.05. 14:26:21

@horex: van nálad Pezsgő? Csak akkor állhatsz mellém! :D

nedecz 2013.09.05. 14:27:03

A hisztiből ítélve jogos lehetett a pakolóember beszólása,bár egyetérteni nem tudok vele.
Én egy "kapd be,kis köcsög"-gel elintéztem volna,igaz nem is vagyok biboldó...

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.05. 14:28:25

@Országúti Ninja:
Ősi román szokás elvenni a helyet másoktol

Ma nincs pezsgő, ma csütörtök, ilyenkor száraz Pinot Noir van

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.05. 14:28:35

ha a vevő centrikus, akkor az mit jelent? tökéletesen gömbölyű vagy karikás a szeme?

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.05. 14:30:13

Nem vitattam meg vele a dolgot, nem volt erre módom, "

Aha! Katonaság elsunnyogva, ugyanúgy mint a testedzés
+értem!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 14:30:31

Kedves posztoló!

Általában kapnak egy tockost, és máskor viselkednek, de tekintettel az eset társadalmi veszélyességére vésztörvényszéket hívtunk össze. Vétkes dolgozónkat kikötöttük az árbochoz, és harminc korbácsütést mértünk rá. Így már megfelel?

Üdvözlettel:
fő vezér igazgató
Tesco

Atörökk 2013.09.05. 14:33:27

Hát kérem. Ők a választott nép, szóval ez valójában dicséret volt. Hogy ennek a hülye zsidógyereknek semmi se jó :D

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2013.09.05. 14:35:00

De most akkor zsidó-e a posztoló?

Vagyis, az-e a baja, hogy rájött egy árufeltöltő munkás a zsidúságára, és ezt szóben megemlíttte?
Vagy az a baja, hogy nem zsidó, mégis annak nézték?

Megannyi kérdés...

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.09.05. 14:35:09

Hiszti az egész.
Gondolom ő még soha életben nem káromkodott senkire.

"egy ilyen helyzetből a gyermeket ki kell menekítenie."
Mi a faszom ő?? különlegesen védett személy?
Vagy egy káromkodás visszafordíthatatlan folyamatokat indít el benne?

Nem kéne egy alaposat kefélni??

Manyecska 2013.09.05. 14:35:39

frissítő oktatás - körbefutotta büntiből a teszkót 5x??

Országúti Ninja 2013.09.05. 14:36:50

@horex: az is ősi román szokás, ha valaki ezért szót emel! :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.05. 14:37:31

@horex:
Naugye, megint nem olvastam elsőre végig. Hölgy a poszttoló

Javasolnám Efraim Zuroff-ot, a Wiesenthal Központ vezetőjét, a szart is kiperelné belőlük

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.05. 14:38:56

@horex: jó, de izraelben a hölgyek is teljesítenek katonai szolgálatot.

AtiSnatch 2013.09.05. 14:42:37

"A kommenteket egyszer, sokkal később fogom elolvasni"

Ahogy elnézem ,jobban is jársz :) Mit vártál egyébként,hogy felnégyelik? az egyik részét neked a másik hármat meg különböző Tescskókba küldik vagy mi?

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.09.05. 14:43:29

bazze, ez most komoly? kurva nehéz eldönteni h ez most igaz-e, vagy csak provokáció v h zsidó-e a hüjegyerek vagy nem...

Országúti Ninja 2013.09.05. 14:44:20

"egy ilyen helyzetből a gyermeket ki kell menekíteni"

Még is milyen helyzetről beszél? Utána ment az árutöltő, vagy mi?

2013.09.05. 14:45:46

A magyar ember sose kepes fe

AlulírottFentemlített 2013.09.05. 14:46:02

Biztos úgy hívták az árufeltöltőt, hogy
Fikusz Kukisz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.05. 14:47:21

@panaszmuki: jogos.
mert ugye ha én zsidó vagyok és lezsidóznak, akkor nem értem a problémát. ha meg megsértődök azon, hogy gój létemre lezsidóznak, akkor meg tulajdonképpen nekem van problémám velük mivel degradálónak érzem a kifejezést.
ha meg zsidó létemre legójoznak akkor...akkor..na erre nincs ötletem :D

ettől eltekintve ölég setét paraszt volt az eladó, dehát nyilván nem vallástörténészi és etika diplomával ment el polcot rakodni az istenadta.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.09.05. 14:47:57

Nekem úgy tűnik, a posztoló amolyan "bolhából elefántot"-típus. Szeret mindent túldimenzionálni, ideértve különösen önnön jelentőségét. Ahelyett, hogy simán lefejelte volna a magáról megfeledkezett eladót, képes fűnek-fának picsogni, fenntartva ezzel magában a permanens fenyegetettség érzését.
Alternatív megoldás- elnéző mosollyal túllépni a dolgon (esetleg némi fejcsóválás kiséretében).

2013.09.05. 14:48:04

...lfogni, hogy a masik esetleg PONT siet valamiert, barmiert. Vizsgazik, dolgozni megy, korhazba siet a haldoklo nagymamajahoz.

Ezert nem all felre a mozgolepcson, ezert faj neki arrebbmenni 2 centit a tescoban, ezert all meg beszelgetni egy bejaratban, es utana "desurgosvalakinekbazmeg"-ezik.

Mintha felreallni, nem elfoglalni szuk helyeket, elengedni a masikat olyan kibaszottnagy teljesitmeny lenne. :)

Dacos, onerzetes nepek ezek, csak o siethet, csak neki lehet fontos dolga.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.05. 14:48:35

@atörökk: ha etnikázol megszakítok veled minden kapcsolatot.

AtiSnatch 2013.09.05. 14:51:39

@atörökk: itt most mit dobjunk be,hogy legyen új poszt?? :D

TiZ 2013.09.05. 14:52:29

A dolgozó valószínűleg kisebbségi komplexusban szenved, mert nem zsidó és ezért kénytelen a TESCO-ban éhbérért gürizni. Hogy miért zsidózza le a többieket, azt nem értem.

Manyecska 2013.09.05. 14:54:27

@atpijkamo: a teszkóba hol van árbóc??:D

AtiSnatch 2013.09.05. 14:59:01

@TiZ: mert ők nem ott dolgoznak? :)

Hellisfitar 2013.09.05. 14:59:08

Ideje, hogy a Teszkót az ujefa visszaminősíccse a negyedosztályba, feltéve, ha a vizentáll simonék szagot fognak. Ha nem, akkor meg verekeggyenek össze a békáltató testület előtt kollektíven a posztolók meg az árufeltöltők.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.09.05. 15:00:04

@Élő Fa: Gondolom, a sportosztályon.

kamushamus 2013.09.05. 15:03:09

Mindjárt jön a tasz, a mazsihisz, és megannyi zsidószervezet elhatárolódni a teszkótól :) Hja és teszkókárpótlást még az unokának is. :)

Jessybátsi 2013.09.05. 15:05:37

És mi az, ami bánt, Posztoló? Ha annyi pénzem lenne, amennyiszer hülyegyerek szóösszetételt hallottam, akkor már milliomos lennék. Mondták rám is, másokra is, azért még nem kellene felnégyeltetni az illetőt. Vissza lehet szólni, hogy anyád, vagy valami, esetleg kevésbé bunkó módon. De ezzel, hogy ennyire túlreagálod a dolgot, csak azt bizonyítod, hogy:
1. Vagy te is egy nagy TAHÓ vagy, vagy pedig
2. Anyámasszony katonája vagy, aki ahelyett, hogy kiállna magáért, inkább úgy próbál meg rendezni egy beszólást, hogy a beszólogató életét esetleg tönkreteszi.
U.I: nem azt akartam ezzel mondani, hogy lehet bunkó bárkivel szemben az alkalmazott, hanem azt, hogy egy ilyen jelentéktelen sérelmet illik nem ilyen módon megtorolni. Amit tettél kb. felér azzal, mintha megütötted/késsel fenyegetted volna a dologért.

pontiustolpilatusig 2013.09.05. 15:08:34

Tegyük fel, hogy az eladó azt, modja:
De sürgős te hülye crnagorac gyerek.
Lehetőségek:
1. az illető megsértődik, mert nem Crna Gora (lánykori nevén: Montenegró) kies tájairól származik.
2. Crnagorac az eszemadta, ezért eo ipszó megsértődik, de nem tudni, miért.
3. Az árufeltöltő ki sem tudja mondani azt, hogy crnagorac.
4. Az árufeltöltő ki tudja mondani, de a hülyegyereknek halvány bélgáza sincs, mi az a crnagorac és ezért a hülyegyerekre fókuszál, és nem a crnagorac miatt sértődik meg.
5. Megsértődik, mert azt hiszi, hogy a crnagorac valami szitokszó. A "hülyegyerek" sértésre rá se ránt.
Egyéb lehetőségek?

Jessybátsi 2013.09.05. 15:09:14

és még egy szösszenet:
"Meggyőződésem, hogy munkatársuk veszélyt jelent hálózatuk megítélésére..." (van benne igazság, sőt") "...és talán környezetére is." (anyád!)

ember a holdon? 2013.09.05. 15:12:14

"A fiam a pénztáraknál várt engem," <--> "Másrészről gyermekemre tekintettel kifejezetten félelmet éreztem"
Most azért félt, mert otthagyta a pénztárnál, vagy mert.. miért is?

És mégis milyen válasszal lenne elégedett?
Kedves panaszos, szánjuk-bánjuk a dolgozó által elkövetett, a társadalomra különösen veszélyes, továbbá kiskorú személy fejlődésére káros kijelentést. Ezért 2013. szeptember 30-án, dolgozónkat a Hősök terén kikötjük és nyilvános kövezésben részesítjük, ezután ünnepélyes keretek közt a még négybe is vágott testét zászlórudakra felhúzzuk és meggyújtjuk.
Továbbá jóváírunk 1.000.000 club pontot a kártyáján...
Valami ilyesmivel elégedett lenne?

De most komolyan, a helyszínen kussol, aztán leveleket ír, de persze a válasz nem elég, "vért" akar..

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2013.09.05. 15:13:40

@pontiustolpilatusig:
Megsértődik, mert egy általa alsóbbrendűnek tartott árufeltöltő hozzá merészelt szólni.

Jessybátsi 2013.09.05. 15:14:19

"Értékes tapasztalat, hogy munkatársuk egy olyan csoporthoz sorolt melyet ő nyilván megvetendőnek tart és amellyel oly kalandos dolgok történtek e honban" - Ő megvetendőnek tartja... na itt bújt ki a szög a zságból... nesze neked antiszemita kártya...
Posztoló: A jó kurv@ édesanyáddal szemben vádaskod! És lépj túl a trágárságon bátran!

chloe queen 2013.09.05. 15:16:25

Micsoda homárra való téma! Gondolom azt várta, hogy majd kirúgják az árufeltöltőt, mint anno azt a sparos csókát, aki nem túl nyomdafestéket tűrő módon adott át egy kiló kenyeret, de nem jött néki össze, ezért van annyira megsértődve, hogy 2 levelet is írt, hogy ügye a legmagasabb szinten legyen kivizsgálva! A levelei meg borzasztóan nagyképűnek tüntetik fel... Talán az is...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 15:18:16

@Élő Fa: Egy ilyen fő-fő-górénak yachtja van 3 árboccal. De lehet, hogy kalóz.

CID 2013.09.05. 15:22:00

Hülye zsidó pitsa, mégis mit kellett volna tenniük, azon nyomban kirugni ?

Sokorai_Atala 2013.09.05. 15:22:59

@horex: ugyanez jutott eszembe:))

Zoley 2013.09.05. 15:24:56

Pedig le se tagadhatná hogy Jiszráel népéből való. Helyszínen nem mer visszaszólni, még a vásárlók könyvét sem kéri el. Hazamegy majd azonnal elkezd mószerolni a főnökségnek, meg vamzerkodni. Ez legalább akkora taplóság mint zsidó hülyegyerekezni. Az ilyet vagy helyben kell tisztázni vagy hagyni a fenébe.

Sokorai_Atala 2013.09.05. 15:26:59

Különben is kivagyok azokra, akik vígan vásárolgatnak, amíg a gyerököt, kosarat, nagymamát, szomszédot, munkatársat beállítják sorfogónak. Én meg beállok abba a sorba, ahol azt hiszem kevesen vannak kevés termékkel, eere megérkezik elém kettővel a havi nagybevásárlást intéző, de sorfogóval érkező Simon W. ügynöke.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.05. 15:27:23

@zsiráfffff:
És ha palesztin, vagy netán sziriai menekült az árufeltöltő?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.05. 15:27:44

Azon ívül, hogy ilyet úgy nem mondunk, hogy egy vevő ne hallja, vihar egy pohár vízben.
De kattintás az lesz, mert an benne sdozás.

oleszt 2013.09.05. 15:28:23

Csak én nem értem, hogy milyen helyzetből kellett a gyereket kimenekíteni, mikor az a pénztárnál várt, az eset meg a sorok között történt? Ez vmi sznob idióta, de akkor miért a tescoba megy? Amúgy szerintem az aminek nevezték, mert mindig az igazság a legfájdalmasabb, és nem az árufeltöltő szerint kell ezt szégyellni

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.05. 15:28:49

@Sokorai_Atala:
Jobb helyeken, Ny-Németben, van külön pénztár a nagybevásárlóknak , meg a pitiknek

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.05. 15:30:23

Jaaaj, ha má' cionistákottok
Óriási, olvassátok el, nem hosszú

nagydiofa.wordpress.com/2012/02/13/birodalmi-marka/

Zoley 2013.09.05. 15:31:04

Amúgy gondolom a Tesco kb magasról leszarta, mivel nem írta le a "sértett", hogy ki volt, a Tesco meg ezt honnan tudhatja, nem egy ember dolgozik ott. De azért még vergődött egy sort.

szamaritánus 2013.09.05. 15:31:26

attól félted a gyereked, hogy lezsidóz egy árufeltöltő? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.05. 15:33:13

@oleszt:
Ha nem egy kigyúrt kopasz kétajtós szekrény, akkor azért még ma is megtekertem volna a teszkós orrát, oszt mehetett volna plasztikáztatni

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.05. 15:33:25

1. Nem szabad zsidónak születni. Meg egyébként is, semmilyen raszba nem szabad születni. így nem találnak majd az emberen támadási felületet.

2. Ha az 1. pont nem jönne össze. A beszoló munkásembert műszak után bevárni a dolgozói kijáratnál. Miután, sokan gondolom jól szájbabasznák aznap a tescoban vásárolt lejárt szav.idejű löncshúskonzervvel, de nem én! Csak nadrágszíjjal móresre okítva, utána kérdenék; Hová ily sűrgős (itt lehet használni bátran a faji származását)tescos ászgyerek?

3. A market inges igazgatónak is van hátsó bejárata...

Sok sikert!

NYJetsTD 2013.09.05. 15:36:52

Frissítő oktatás:
Üljél ide Ahmed...Szóltak, hogy zsidózol...ne zsidózzál bazzeg...igyál egy jaffát és húzzál feltölteni a maceszt, te kis köcsög...

Sokorai_Atala 2013.09.05. 15:37:05

@horex: kelet-németben lakom jelek szerint:)

Jessybátsi 2013.09.05. 15:39:35

@chloe queen:
Lehet, hogy pont ezért hülyegyerekezték le? :O

Zoley 2013.09.05. 15:39:38

@horex: sőt! Lenin elvtárs közéjük is lövethetett volna!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 15:45:39

@YoZan Ace: "Nem szabad zsidónak születni."

Én egy indián néger cigány eszkimó zsidó szőke meleg mozgássérült rendőr kan kutya vagyok. Gondolod, valamit végelegesen elrontottam?

simon says: 2013.09.05. 15:48:37

eccerű, senki ne szóljon be senkinek és akkor nyugi lesz. beszólót kirúgni, mert egy igazi köcsög és a helyére felvenni egy olyan árufeltöltőt, aki tud normálisan viselkedni munka közben. az a baj, hogy túl sok már a köcsög mindenhol, olyan ez az ország, mintha nem lenne munkanélküliség és minenki megengedhetne mindent magának. sok a tapló, mégis mindenki mindig sír.

Hartmy 2013.09.05. 15:58:18

Kíváncsi vagyok, hogy egy tesco-s dolgozót, aki a polcokra rakja ki az árut, milyen frissítő tanfolyamra küldik, ahol kiverik belőle a zsidózást. :D
De mikor megláttam a mondatot, akkor egy jó ideig csak röhögtem :D

Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!

Hartmy 2013.09.05. 16:00:33

@atpijkamo: A náci húzottszeműt kihagytad

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2013.09.05. 16:02:07

@TiZ: A posztoló valószínűleg kisebbségi komplexusban szenved, mert nem zsidó és ezért kénytelen a TESCO-ban GAZDASÁGOS-t vásárolni. Hogy miért kéri ki, ha mégis lezsidózzák, azt nem értem.

Egyébként becsületünket ért(vélt, vagy valós) sérelmekért ott helyben veszünk revansot, vagy hagyjuk az egészet a g.cibe.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.05. 16:07:57

@Sokorai_Atala:
Behalt a Homár pedig küldtem egy dalt neked
www.youtube.com/watch?v=gPZuWzZvoYQ

Döntsd le a falat ott Kelet-Németben :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 16:08:05

@Hartmy: A náci triviális, a kínai meg nem pejoratív.

@YoZan Ace: Na, a herélt jó ötlet, hozzáveszem.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.05. 16:09:44

@Zoley:
Gyúrcsány nem volt leninista
:)
Drukkoltam 2006-ban mikor esik seggre egy lovas a Madách téren a nagy magyar nemzeti vágtában

dsdvvvdvff (törölt) 2013.09.05. 16:10:58

ki akarja rúgatni?
az a spar...

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.05. 16:11:01

@Hartmy:
5x meg kell látogatnia a Páva u-t

Két komment elküldése között várnod kell!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.05. 16:12:45

Na jókat! Elmentem motorozni
:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 16:13:23

@horex: "Elmentem motorozni"

Blogmocit nem elvinni, értem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.05. 16:14:36

Ati Snatch: fejlettebb orszagokban azonnali kirugas
csaxolok
es nem a zsido miatt
a hulyegyerek miatt

bar, ha otthon ez a normalis egy boltban...

McZozo 2013.09.05. 16:19:06

A vevokezelesi trening utan ez a mondat igy fog hangzani mar, " De surgos onnek kedves amde fogyatekossaggal elo s emelett meg valoszinuleg hebernek is monhato vasarlo ur " Amugy komolyra forditva tenyleg gaz az ember de ez igy elso korben nem a tesco gondja. Hanem az ember bizonyitvanyi. Ezen felul mivel te se alltal le vele vitazni meg o se veled igy igazan erzesem szerint nem is lett belole ugy es ezert meg elbocsajtani se szokas nagyon igy kicsit bar ha meg is ertem a felhaborodasod kicsit tulreagalt az utolagos porges.

Hartmy 2013.09.05. 16:19:27

@horex: Valahogy úgy képzelem el, hogy bemegy a főnök:
-Ki zsidózott?
Janika hátul jelentkezik:
-Én voltam.
-Oké, Janika neked 10 fekvő, mert vevőt nem zsidózunk le.

Sokorai_Atala 2013.09.05. 16:21:46

@horex: kösz, jó régi, amint Jerikó is:))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 16:22:50

Áááááámerikában az ilyen paraszt árufeltöltőt lelövik és elássák.
- Kérem, rúgják ki az árufeltöltőt!
- Milyen árufeltöltőt???

cobre 2013.09.05. 16:22:59

Most ezt nem értem. A tecsó elhatárolódott meg szólt a dolgozónak, hogy ilyet ne mondjon többet. Szvsz. ezzel le van rendezve a dolog.

Mit szeretett volna még a poszter ezen felül elérni? Buksi simi? Ajándék kosár?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 16:23:53

A hangok mondták... nem, a növények mondták.

Ádám 2013.09.05. 16:26:47

Engemet lépten nyomon le cigányoznak! itt is páran....pl. a barom IS. MIT TEGYEK? ÍRJAK A tesónak?:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.05. 16:37:33

a zsido zsido
a cigany cigany
a feher feher
a fekete fekete

viszont vasarlot nem hulyegyerekezunk le, mert rogton kirugjak
nekem igen furcsa, hogy ez sokaknak furcsa:)
/ niggerezni sem er mondjuk/

Sokorai_Atala 2013.09.05. 16:40:44

@vén szivar: vagy annak, aki eme levelet beküldte, hogy mit tegyél:))

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.09.05. 16:43:53

mondjuk hüje zsidógyerekezni nem kóser

t0m973 2013.09.05. 16:44:35

engem multkor lehülyemagyaroztak
de már túltettem magam rajta

Ádám 2013.09.05. 16:46:24

nigger
nigger
nigger
nigger
nigger

korai_Atala: Zsidókkal nem tárgyalok!:) nehogy már befogjon segíteni:)) valami furfanggal:)))

B.Gideon 2013.09.05. 16:47:53

Na jó.. a zsidózás alapból fajgyűlöletett fejez ki. Ezt pedig komoly országokban minősítik és va-talán.._, ahol büntetik is. De it nem, ez Magyarország. Véleményem szerint az illető maga is megvédhette volna magát.. a gyereke meg pláne más szemmel nézte volna.. de itt felesleges ragozni még egy levéllel a történetet, itt nem lesz semmi. Amúgy meg w kommentelők is hülye magyarok.. akár én.. szal meg is látszik a színvonal..Ma már minden felett elsiklunk.. pedig nem kéne.

Morgan kapitány (törölt) 2013.09.05. 16:49:18

@atpijkamo: Én ilyeneket nem vennék fel a hajómra. Mit csinálna, miközben lerohannak bennünket a gaz vízi rendőrök, levelet írna? Fogadjunk, a rumot sem szereti.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 16:49:32

@vén szivar: Nem érted, hogy nem niggerezzük le a niggereket?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.05. 16:51:24

@Morgan kapitány: :))

Különben korbácsolás helyett át is húzhatnánk a hajó alatt.

Ádám 2013.09.05. 16:53:56

@atpijkamo: ESKÜSZÖM, hogy ÉRTEM! De én AKAROM! :)))

Ádám 2013.09.05. 16:55:08

@B.Gideon: igazad van! "könyörgöm, akasszuk fel!"

de melyiket.....??? :)

Aureliano Buendía 2013.09.05. 17:16:47

Most akkor gidó vagy nem gidó a posztoló? Abból, hogy félelmet érzet, én arra tippelnék, hogy az. Akkor meg mi a baj azzal, hogy beazonosították?:)

De most komolyan, milyen válasz lenne jó a posztolónak? Kb. semmilyen. Max az, hogy azonnal kirúgják az árufeltöltőt. Mert egy kis sunnyogó kárörvendő. Tehát... :)

InTheGajd 2013.09.05. 18:06:14

Jaj ezt a kamunácirasszista magyarlejáratóshülyesztorit. Ha azt mondta volna, hogy "de sürgős te paraszt", abból semmi sem lett volna, de így, hogy kicsit zsidózol, még talán a retek klubba is bekerülhetsz.

ancsika 2013.09.05. 18:26:59

hülye zsidó,
zsidó hülye.

lásd gyaloggalopp...

Tejgejzír 2013.09.05. 19:10:17

Milyen szülő lehet az, aki csak úgy hátra hagyja a pici gyermekét amíg ő soppingolgat????
Ezt a degenerált szülőt előbb büntetném meg kiskorú veszélyeztetésért, mint azt a durung félhülye pult féltöltőt suta beszólásért...

Atörökk 2013.09.05. 19:29:50

@batgirl:
MEkkora szmájlit tegyek még a végére? ;)

@Ati Snatch:
Kérdezzük meg a posztolót :D

bigmac 2013.09.05. 19:45:45

Az ilyen dolgokat helyben kell lerendezni

Ádám 2013.09.05. 19:54:21

@bigmac: Helyben?

1. a lecsó akkora légm3-es...honnan venne a kirakodó, annyi gázt!?!

2. a kirakodót kirúgták, tehát meg van az esélye, hogy éhen hal!

De ott helyben, azonnal egyik sem "győzne"
Azért én a zsidónak nevezett zsidókra szavazok, már, hogy ők az esélyesebbek....a győzelemre. A pakolónak marad a pofázás.:)

lordjim 2013.09.05. 20:15:00

@horex: na most megszopatják a telavivi teszkót

lordjim 2013.09.05. 20:17:41

@atpijkamo: ja,-még nem szoptad le a kiképződet

lordjim 2013.09.05. 20:19:04

@B.Gideon: igasságod van anyád is hülye volt

lordjim 2013.09.05. 20:27:54

@hagyma: mér?,a nigger nem nigger?

Dödölle 2013.09.05. 23:06:51

@amsz: Öcsisajt, neked is egy kis továbbképzésre lenne szükséged. Na, nem udvariasságból, abból a korból már kinőttél. Szex felvilágosításból. A képen, amit ajánlgatsz, NEM kefélés folyik. EZT közelebbről ismered. Az a NYALÁS... Feltehetően szorgalmasan gyakorolod, csak más testrészen. A tevékenységet úgy kívják: SEGGNYALÁS... Jó étvágyat...

Bálintka. 2013.09.05. 23:15:27

"Egyik jelző sem találó személyemre" "Nem jellemző, hogy valamilyen kisebbséghez sorolnak, külsőben átlagos vagyok"

Tehát sérelmének oka a rossz kisebbséghez való besorolás. Állítása szerint se nem hülye, se nem zsidó. Külsőre átlagos. És Belsőre? Tán örökölt valami egyéb vallást? Avagy szellemileg nem felel meg a normának? Talán homoszexuális, vagy szellemi fogyatékos? De mindegy is mi a faja, elég nehéz helyzetben lehet, ha vigaszt jelent neki egy éhbérért dolgozó, de fajtiszta melós kirúgatása, sőt további lelki örömet generál neki ha életfogytiglant is kap az az illető.

baxottnagyhomár 2013.09.06. 00:05:42

Itt először is az a kérdés, hogy valóban az e aminek állította a kolléga. Ha az akkor meg ne sértődjön meg!

Amíg nincs igaz válasz addig nem értékelem.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.09.06. 00:06:40

Magyarországon a zsidózást - cigányozást - buzizást - kurvázást, nem a vallási - etnikai - nemi - foglalkozás szerint kell érteni.
Ez itt amolyan szitokszó!
Te hülye kurva értsd nem csaj, aki pénzért árulja a testét, csupán hülyekurva (így egybeírva igen)

Nem is értem miért akad ki ezen ennyire a posztoló, talán zsidó, hogy ennyire magára vette!? (ez nagyon fontos kérdés :DDD)

Képzeld el engem pár napja egy srác lebuzizott, (teljesen átlagos farmer, fehér póló & tornacipőbe voltam) ráadásul teljesen random módon az utcán! Visszaszóltam, hogy tessék, mi bajod!? Azt mondja semmi! (ezek szerint "nagyolni" akart a haverok előtt - 3an voltak - vagy fene tudja)
Én meg visszaszóltam, hogy talán tükörbe kéne nézni... ilyen tipikus plázabícs - metroszexuális kinézetű gyerek volt... Ezután köpni-nyelni nem tudott a gyerek! Az volt a szerencséje, hogy siettem és nem álltam le vele hosszabban elmélkedni, hogy melyikünk öltözködik buzisabban!

(Pedig egy öklöst kapott volna, amiért egyáltalán hozzám mert szólni. Ja és amúgy teljesen nyugodt ember vagyok)

ember a holdon? 2013.09.06. 08:06:35

@Dödölle: Bocs, a tiédben voltam... csak, hogy hasonló szinten legyek, mint te.

Egyébként még jó, hogy a post-hoz is hozzászóltál...gyökér

champy 2013.09.06. 08:58:13

@horex: Ezek szerint az elejét se olvastad:
"Andrást érthetetlen módon lezsidóhülyegyerekezték a..."

A Tisztelt Hölgyem a zigazgatóasszonynak szólt.

Mérgező Hulladék 2013.09.06. 09:03:59

Igaza van, egy ilyen helyzetből a gyermeket ki kell menekíteni. Sajnos az "ilyen helyzetet" nem konkrétan a teszkós esetre kell érteni, hanem arra az állapotra, ami az országban van, és amit hűen tükröznek a kommentek.

Flekko 2013.09.06. 09:32:24

Szerintem sokan nem értik miért írt újra a posztoló a Tescónak. Az első válaszlevélben a Tesco el sem ítélte a munkatársuk rasszista megjegyzését és semmi szimpátiát nem mutatott a posztoló iránt. A bocsánatkérésben is csak annyi van, hogy "bízik benne", hogy nem fog előfordulni ilyen eset, mintha arra játszana, hogy nem találozik rasszista kollégával. Ez azt a hatást kelti mintha őket nem érdekelné az ami történt. A ilyen esetek elítélését úgy kell kihúzni belőlük egy második levéllel.

Továbbá úgy gondolom, hogy ami mellett elmegyünk azt elfogadjuk. Azzal, hogy a posztoló nem panaszolta ott be a dolgozót a gyereke mellett azzal megmutatta a gyerekének, hogy zsidózni teljesen elfogadható.

Csigorin 2013.09.06. 09:44:07

Baromira nem ertem azokat akik ugy sietnek hogy keptelenek ot masodpercet aldozni az ertekes idejukbol megkerulni egy targoncat, de utana raernek orakat/napokat elbaszni levelezessel, postan sorbaallassal, csakhogy egy senki kis bolti eladosegeden bosszut alljanak.

Megirtak az elejen hogy lebasztak, elnezest is kertek, megis mit vart meg? "Munkatarsunkat jovo vasarnap kovezzuk meg, kerjuk sziveskedjek jelenletevel emelni e nemes esemeny fenyet, melyre termeszetesen utikoltseget megteritjuk"?

Sokorai_Atala 2013.09.06. 10:25:14

@vén szivar: ez tetszik:) volt egy kollégám, aki rafinált vallásúaknak hívta őket:))

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.06. 10:27:34

@Bálintka.: fajtiszta melós kirúgatása"

Honnan tudod a fajtisztaságát a melósnak
Ha mégis, akkor melyik fajhoz tartozik?

Csigorin 2013.09.06. 10:28:41

Amugy nem derul ki a szovegbol hogy tkp a zsidon, a hulyen, vagy a gyereken akadt ki ennyire?

oleszt 2013.09.06. 11:15:24

@horex: nem engedhetne meg magának semmilyen beszólást a dolgozó, egyáltalán nem nézhető ez el szerintem sem, de ha a vásárló így akarja elintézni akkor lúzer és eső után köpönyeg.

lordjim 2013.09.06. 11:21:45

@atpijkamo: hágom anyád leszek apád! tiszteld apukádat, mer agyhelyenváglak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 11:23:37

@lordjim: Szopj le egy lovat! A megszokott dolgok mindig nyugtatnak.

lordjim 2013.09.06. 12:32:08

@atpijkamo: nyukszikabeteg (ja ha kegyednek ez a megszokott akkó szíjja csak a lófaszt,áber bő nyállal)hehe-hihi-haha

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.06. 12:51:40

@lordjim: :)) Te nyertél, ezen a szinten nekem nincs szótáram kommunikálni.

lordjim 2013.09.06. 14:21:37

@atpijkamo: háát igen,de neagggyad föl tanújjá tovább a rákosimátyás bűnügyi szakközépiskolában erőszaktagozaton, ottan az egész évfolyamot lecidázhatod

nandras01 2013.09.06. 16:22:54

ja kérem, ha valaki talpig pajeszbe öltözve, sófárt fújva próbál sunnyogni, akkor ne csodálkozzon, ha felismerik.

u.i.:
a köcsög alkalmazott meg kapja be.

u.i.u.i.:
szmájli
:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.09.06. 21:30:05

@horex: A kérdés az, hogy mennyi TESCO-részvénye van...

Tomasz_a_gozmozdony 2013.09.06. 23:13:35

ezen mit kell rugózni? vissza kellett volna szólni, hogy lekésem a vonatot te kis köcsög! szvsz köpni-nyelni nem tudott volna:-)

IP gyűjtögető 2013.09.07. 04:29:26

@Tomasz_a_gozmozdony: azért a " Remélem, Auschwitzba " viszontválasz is ütött volna ;)

dBLOOD 2013.09.09. 18:14:22

Hiába, a nácik már mindenütt ott vannak! :D

Meridian74 2013.09.09. 20:35:53

Még nem olvastam végig, de bírom ezta dumát: "A jövőben nyilván elkerülöm ezen boltjukat..."

Há' persze... de én nem vennék erre mérget. Bár hosszas levél irogatásba kezdett, én mégis arra tippelnék, hogy a posztíró kényelmes ember, nem fog több száz métert csak azért kerülni, hogy pont abba a tesco-ba többet be NE menjen. Fog még oda menni. Lustaság nagy úr.

Amúgy a felháborodása jogos, de azt a helyszínen gyorsan el lehetett volna intézni. Anyád a hülyegyerek felkiáltással. Aztán többet nem foglakozni vele, mert nem éri meg. Parasztok mindenhol lesznek, a tescoban is. Olcsóbb munkaerő, mint a normális, valamihez is értők, ugye.

Meridian74 2013.09.09. 20:41:12

LOL! olvasva tovább a psoztot... ROFL.

"Értékes tapasztalat, hogy munkatársuk egy olyan csoporthoz sorolt melyet ő nyilván megvetendőnek tart és amellyel oly kalandos dolgok történtek e honban"

Ezen sztem a menedzsment sírva röhögött... :D
"kalandos dolgok történtek e honban"... ROFL. Mert máshol nem lőtték az árokba, aláztak meg méltóságukban embereket csak itt, "e hon"-ban... :P

Meridian74 2013.09.09. 20:56:08

Egyébként a posztról ez jutott eszembe (a frissítő oktatásos résznél)

Kedves levél

Az új cégvezetőt utasítja a főnök, hogy küldjön felszólító levelet Kovácsnak, fizesse meg régóta esedékes tartozását. Az ügybuzgó fiatalember elkészíti a fogalmazványt, s megmutatja a főnökének.
- Nem, ezt nem lehet elküldeni. Ez a levél túlságosan goromba. Ilyen hangot az üzleti levelezésben nem használunk. Fogalmazza finomabban.
A cégvezető átírja a levelet, de a főnök még mindig elégedetlen.
- Nem szabad így sértegetnünk Kovácsot, mert még elveszítjük, mint vevőt. Írja át még finomabb, udvariasabb hangnemben!
A harmadik változattal már elégedett a főnök.
- Igen, ez már kellően finom, és udvarias... Ám mégis át kell írni a helyesírási hibák miatt. A tolvajt ugyanis nem írjuk nagy T-vel, az akassza fel magát viszont három szóba írandó, két s-el, egy z-vel...

emzéperiksz 2013.09.23. 22:46:09

A posztoló annyira rosszindulatú, annyira tönkre akar tenni egy másik embert egy rossz szóért, ami már félelmetes. Lehet bosszút állni a Tescón ilyesmiért, ennek a legjobb módja, ha nem megy többé az ember az adott boltba.

emzéperiksz 2013.09.23. 22:47:39

@Tomasz_a_gozmozdony: A poszter sunyibb ennél, vagy gyávább. Inkább a főnökeivel levelez.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.09.24. 23:16:40

@emzéperiksz: Egyáltalán nem. A vonathoz sietve, gyerekkel minek állt volna le tipródni egy barommal, aki nem értette volna valószínűleg, hogy mi a gond az ő magasröptű mondatával.

fillérbaszó vadász 2014.12.25. 09:28:26

Múltkor nekem is mondta hazánk egyik rejtett tartaléka, hogy "csicská párászt"
süti beállítások módosítása