Tékozló Homár

Adminisztrációs időhurok a Vodafone-nál (frissült)

2013.02.15. 16:49 | jackyll | 305 komment

LE mobilsticket vásárló rokona különös időhurokba ragadt a Vodafone-nál. Látszólag minden rendben, felveszik az adatait, aztán két nap múlva újrakezdődik a folyamat, pedig már az első egyeztetésnek sem volt sok értelme. Ha szombaton is jelentkeznek, mindenképpen rögzíteni kellene a beszélgetést, persze kizárólag tudományos szempontból.

Elképedve hallgattam végig tegnap egy rokonom több, mint fél órás beszélgetését a Vodafone ügyfélszolgálattal. Az alábbi, Vodafone által küldött levél kapcsán hívta fel a szolgáltatót, ahogyan az kérte benne, és az alatta lévő panaszlevélből (melyet ma reggel küldött el) megtudhatók a részletek. Mint említettem fültanúja voltam a beszélgetésnek, melynek során az ügyfélszolgálatos hölgy egyetlen egy feltett kérdésre sem válaszolt (!), csupán hebegett, habogott, és azt hajtogatta, hogy "le kell javítani az adatokat" bármit jelentsen ez, nem javított semmit, nem történt semmi, pedig ők kérték az egyeztetést. Kíváncsian várjuk, hogy a levélre érkezik-e válasz, mert az ígért visszahívás azóta sem történt meg. Mindkét levélben megváltoztattam vagy töröltem az eredeti személy ill. cég neveket, címet.

Olvasson tovább!

Szelektív áremelés a Mammut mozijában

2013.02.15. 15:02 | jackyll | 136 komment

Attila hátrányosan megkülönböztetve érzi magát, amiért a Cinema City összes mozija közül egyedül a Mammutban emelte meg a jegyárakat 15%-kal:

Érdekes, egyben felháborító dolgot fedeztem fel, s gondolom nem vagyok egyedül. A Cinema City, amely egyébként csaknem monopol helyzetben van Magyarországon, közel 20%-os jegyáremelést hajtott végre, de kizárólag a Mammutban lévő mozijában. Más egységeivel ellentétben itt 1590 forint helyett 1840 forint egy felnőtt jegy ára. A Cinema City egy vendég kérdésére Facebook oldalán adta meg a választ, hogy miért, lásd a mellékelt képet.

 

mozi.jpg

Olvasson tovább!

Az Aldi-üzletvezető megakadályozta egy pénzszállító kirablását

2013.02.15. 13:26 | jackyll | 56 komment

Viszakézből hárítják a terrorveszélyt az Aldiban, biztonsági embert hívnak a gyanúsan telefonáló személyekre:

Az Aldi Váci út 14-sz alatti üzletében kerekedett a történet 02. 04-én. Az üzlet egy régi moziból lett kialakítva, ezért az utcáról egy hosszú, széles folyosón át lehet bejutni a vevőtérbe. Ahogy beléptem a folyosóra telefonhívást kaptam, amit az üzletbe lépés előtt szerettem volna kulturáltan lebonyolítani. Telefonálásra vonatkozó tiltótáblát nem fedeztem föl, ezért megálltam a fent említett folyosón a fal mellett. Beszéd közben arra lettem figyelmes, hogy a pénztárosnő a fekete, divatos vastagkeretes szemüvegén át intenzíven stíröl. A kasszához érkező vevők sem tudták teljesen lekötni a figyelmét, két áru lehúzása közben is kikukkantgatott. Két vevő között pedig szinte felfalt a szemével. Ejj –gondoltam- ilyen jóképű gyerek lennék? Mivel azonban nem volt esztétikus a hölgy, kezdtem kellemetlenül érezni magam. Pedig még csak most jön a java, amikor a cselekmény kafkai fordulatot vesz.

Olvasson tovább!

A CBA kitart az offshore bélszínroló mellett

2013.02.15. 12:21 | jackyll | 117 komment

Ugyan Zoltán már 2011-ben bepanaszolta a hamis bélszínrolót, amit a CBA-ban forgalmaznak, továbbra is a CBA-ban vásárol hamis bélszínrolót:

Tisztelt CBA! Napi szinten vásárolok az Önök üzletében, és panasszal szeretnék élni a Mirelit-bélszínrolók kapcsán. Kevesen tudják, hogy a legtöbb CBA üzletben ugyanis egy - az eredetivel teljesen megegyező csomagolású, de borzalmas ízű bélszínrolót forgalmaznak, tehát megtévesztik a vásárolókat. A gyártó neve valami Mirelit-food Szolnok, - nem tudom kóstolta-e már valamilyen beszerzési illetékes maguknál, de minősíthetetlen az íze. Családom nagy kedvence volt a klasszikus Mirelite-bélszínroló. Bízva a megszokott csomagolásban több zacskónyit megvásároltam belőle, majd otthon az ebéd közben derült ki hogy ehetetlen, borzalmas íze van, és sütés közben darabokba esik szét.

Olvasson tovább!

2 hónap alatt szétmálló cipő a Player’s Roomból

2013.02.14. 16:34 | jackyll | 122 komment

Bár a Homár és a Békéltető Testület egyik fix visszatérő eleme a Player's Room cipőbolt, mindig akad új vevő. Generel cipője 2 hónap alatt atomjaira hullott, amire a szakvizsgálat természetesen megállapította, hogy nem rendeltetésszerűen használta. Bónusz factoid: 2012-ben 30 ügyük került a Békéltető Testület elő, amiből 3 esetben teljesítették az ajánlást.

Előző év szeptemberében vettem egy nem kifejezetten olcsó (20 000 ft-os) Levi’s cipőt a szegedi Árkádban lévő Player’s Roomban, amit a Szinga Sport Kft. üzemeltet. A cipő rendkívül gyorsan (novemberre!) elhasználódott: a felső része deformálódott, megkopott, az egyik cipőfűzője elszakadt, a talpbélések felváltak, megszakadtak, az egyik fém elem megrozsdásodott, az egyik talp pedig egy az egyben kilyukadt (kb. 2 ft-os érme nagyságban), ami miatt az első enyhe havazás alkalmával totál beázott. Nem vagyok jártas a reklamációban, de úgy gondoltam, hogy ezek az ordas hibák több mint elegendő indokot szolgálnak a jótállásra – amely, mint később kiderült, nem létezik.

Olvasson tovább!

Hová tűnt a Jogobella joghurt a dobozból?

2013.02.14. 14:47 | jackyll | 179 komment

jogobella1.jpgNaiv ügyfél több üzlet többféle ízesítésű Jogobella joghurtját átvizsgálta, miután gyanúsan kevésnek tűnt neki a bennük talált anyag. A mérleg szerint a nettó 150 gramm dobozzal együtt sincs meg:

Az elmúlt hetekben a következő „érdekességre” lettem figyelmes. A Zott Jogobella gyümölcsös joghurtjai felbontás után feltűnően kevésnek tűnnek, mintha a felső harmad betöltését elfelejtették volna befejezni a gyárban. Az első pohár kibontását követően a meglepődés elmúltával azt feltételeztem, hogy bizonyára egyedi szerencsétlenségemnek köszönhetem, hogy épp egy karcsúsított verziót sikerült leemelnem a polcról, de mostanra kiderült, hogy erről szó sincs. Három különböző helyről származó üzletből (Tesco, Spar, Auchan) is ugyanilyen karcsú joghurtokat sikerült vásárolnom, ráadásul a csökkentett töltősúly gyümölcsfüggetlen, a szilvás, almás, körtés egyaránt érintett a dologban ( a több íz kapcsán nem tudok nyilatkozni…)

Olvasson tovább!

Adatkábelt telefonnal együtt "javítanak"

2013.02.14. 13:33 | jackyll | 72 komment

Naiv ügyfél nem érti, hogy ha kontakthibás a telefonja adatkábele, a szerviz azt miért csak úgy fogja elismerni, ha 4 napra bent hagyja a készüléket is:

2 hónapja használom Sony Xperia J telefonomat. Már a kezdetektől kontakthibás az adatkábelem (EC-450) - illetőleg adatátvitelre még csak-csak használható, a telefon akkumulátorát azonban csak és kizárólag akkor tölti, ha egy bizonyos szögben ÉN tartom a kábelt. Más Sony telefont sem tölt, és egy ismerősömnek is ugyanez a problémája. Nosza, megelégeltem, visszavittem a kereskedés-szervizbe (2013.02.12., 15 óra környékén; Mammut I bevásárlóközpont Telenor), ahol azt az információt kaptam, hogy természetesen kivizsgálják a problémát, de csak akkor, ha beadom a kábellel együtt a készüléket is.

Olvasson tovább!

Fantomárazás a Bluechipnél (frissült)

2013.02.14. 12:27 | jackyll | 72 komment

Naiv ügyfélnek nem sikerült jó áron memóriát vennie a Bluechipnél, mert először rossz terméket akartak rásózni, aztán hetekkel később kiderült, hogy rossz volt az ára, 26 ezer helyett csak 43 ezerért lenne:

Január 29-én leadtam a rendelésem a webshopukban egy 16GB-os DDR3 2400MHz-es Corsair Vengeance RAM-ra, ami 25930Ft-ért volt kinn a webshopban + egy LG GH24NS90 DVD R+ SATA OEM optikai meghajtóra ami 5210Ft-ért volt hirdetve. Meg is kaptam a szokásos visszaigazoló e-mailt, amiben írták, hogy a RAM 4 nap mire megérkezik. Nem is kellett 4 napot várnom, február 1-én jött az e-mail, hogy megérkezett a RAM is. Így hát február 4-én el is mentem a boltjukba a Váci úton, hogy átvegyem a 2 terméket. Amikor bementem a boltba rögtön fogadott a pultnál lévő hölgy. Mondtam, hogy jöttem a rendelésemért, és név alapján egyből meg is volt minden. Csakhogy ő lerakott elém egy 8GB-os DDR3 2400MHz-es Corsair Vengeance RAM-ot és egy LG GH24NS95 DVD R+ SATA OEM optikai meghajtót. Tehát egyik sem az volt, amit én rendeltem.

Olvasson tovább!

Bekamerázza a buszokat a BKK

2013.02.13. 13:32 | jackyll | 252 komment

Facebookon jelentette be az örömhírt a BKK, hogy a jövőben a fizetőközönség biztonságban érezheti magát a filctollas garázdáktól:

Sikerült elérnünk a jogszabályi korlátok eltörlését, immár tehát minden lehetőség adott a járművek bekamerázására. Az idén érkező 159 db új busz és a 2014-től érkező új trolik és villamosok már gyárilag kamerázva érkeznek, az Alstom-metrókon működik már a kamerarendszer és idén a BKK és a BKV a Combino-villamosokat is szeretné bekamerázni. Ugye ti is támogatjátok, hogy az utasok, a dolgozóink és a járművek védelme érdekében bekamerázzuk a járműveket?

Köztudott, hogy milyen elrettentő ereje van a XXI. században a 80-as évek óta elérhető biztonsági kameráknak, még akkor is, ha tudhatják, hogy 15 napig tárolni fogják a felvételeket.

9 hónap alatt adnak ki egy diákigazolványt

2013.02.13. 12:26 | jackyll | 83 komment

diakkicsi.jpgElvira tulajdonképpen boldog ügyfél, hiszen alig 9 hónap leforgása alatt megkapta lánya a vadiúj diákigazolványát. A dokumentum életútját csak tippelni lehet, de az biztos, hogy sokat küldözgethették ide-oda egymásnak, talán néhány selejt is becsúszott, téves címre küldték ki vagy érezték, hogy csak most fog igazán kelleni?

Mellékelem elsős lányom (Dunaharaszti) okmányirodában 2012.05.09-én leadott diákigazolvány-igénylőlapját. Kb olyan, mint ideigleines személyinél, jogsinál, egy A4 papír, amit természetesen összes okmányom vizsgálata után adtak ki, ahogy az alján is áll. Ráfénymásoltam a tegnap átvett igazolványt, látszik a  kiállítási idő...

Olvasson tovább!