Tékozló Homár

Két hét után lenyúlja a jóváírást a Bónusz Brigád

2014.01.30. 13:29 | jackyll | 79 komment

András tavaly nem fogta fel, hogy sikertelen vásárlása után mindössze 2 hete van, a Bónusz Brigádnál hagyott pénzét újra elkölteni. 2 hét után ugyanis az összes a Brigádra száll, amit meg is írtak neki akkor emailben:

Az alábbi esettel kapcsolatban úgy érezem és persze mindenki más is, akiket eddig megkérdeztem, hogy jogtalanul jártak el. Ezért szeretném az alábbi kis történetet megírni Önöknek. 2014.01.27-én kupon vásárlásakor (Bónusz brigádtól) szembesültem azzal, hogy a korábban történt jóváírást a bónusz brigádos egyenlegemen (2790 Ft) figyelmeztetés nélkül elvette a Bónusz brigád.


Jóváírásról története:
2013.07.30-án vásároltam a kupont, amit nem tudtam beváltani, mert közölték velem, hogy a termék elfogyott, és beszállítás alatt van. Ezért csak 2013.08.24-én tudtam beváltani, mikor megérkezett. Még aznap jeleztem telefonon, hogy el szeretnék állni a vásárlástól, aminek nem volt akadálya és közölték velem, hogy 8 napom van visszavinni a terméket, amit én 2013.08.28-án meg is tettem. Másnap 2013.08.29-én jóváírták az összeget a bónusz brigádos számlámon, majd emailben közölték velem (amit a napokban tudtam meg), hogy 2 hetem van ezt az összeget felhasználni (ez nem egyértelmű tájékoztatás szerintem, mivel azt is jelentheti, hogy 2 hét után visszautalják a saját számlámra az összeget).

Sajnos a napi 2 bónusz brigádos spam között nem vettem észre ezt a levelet (amire így nem tudtam időben reagálni), továbbá sem telefonban, sem személyesen és a weboldalon sem találtam tájékoztatást erről, hogy a jóváírástól számított 2 héten belül elveszik a vásárló pénzét ha nem használja fel.

Csatoltam a napokban történt levelezésimet a Bónusz brigáddal:

A mai nap a @gmail.com címen rendeltem terméket a honlapukon. Belépés után láttam, hogy a
korábban jóváírt összegem (2013.08.29-én 2 790 ft) eltűnt. Az ÁFF-ben sehol nem látok olyan bekezdést, hogy a jóváírt összeget lenullázzák szó nélkül! Bízom benne, hogy ez valami rendszerhiba véget keletkezett ezért szeretném a most vásárolt termékeknél (vásárlás azonosító: 1077412-941114) a fent elveszett összeget jóváíratni és bolti átvételkor csak a különbözetet fizetni, azaz 1 170 Ft-ot (3 960 Ft - 2 790 Ft).


A jóváírt összegek minden esetben korlátozott ideig használhatók fel, akkori válaszlevelünkben tájékoztattuk is a 2 hetes időszakról.


Ez akkor azt jelenti, hogy az én pénzemet elvehetik, mert nem használtam el időben? Az oldalukon erről semmi információ nincs és ha lenne is, akkor sem lenne ehhez joguk. Jövőhét hétfőig (2014.02.03) az alábbi bankszámlára kérem utalják vissza az összeg ami engem illet, azaz 2 790 Ft-ot. Nem szívesen bonyolódnék bele, de nem fogom hagyni, hogy elvegyék az engem megillető pénzt, ezért ha nem lesz más megoldás kénytelen leszek a fogyasztóvédelemhez fordulni, valamit pár helyre elküldeni a levelezéseinket (pl.: Tékozló Homár).


A bónuszt 2013.07.30-án vásárolta meg, hivatalosan a vásárlástól 8 napon belül tud elállni, mi mégis 14 napot biztosítunk erre, ilyenkor tudja kérni az összeg visszautalását. A bónusz 07.29-09.01 között volt beváltható, Ön be is váltotta 08.24-én. A terméket 08.28-án hozta vissza Brigád boltunkba, aznap írt is, hogy szeretné kérni a jóváírást. Mi 08.29-én küldött válaszlevelünkben megerősítettük, hogy megtörtént a jóváírás és tájékoztattuk a felhasználási időről. Mivel akkor már a 14 napos időből kifutottunk, a visszautalás már nem volt lehetőség, és Ön sem jelezte felénk, hogy nem ért egyet a 2 héttel. Azóta 5 hónap telt el, a jóváírt összeg felhasználása rég lejárt, illetve az adott ajánlat is pénzügyileg lezártnak tekinthető. A leírtak alapján sajnos nem tudjuk biztosítani az összeg visszautalását, szíves megértését kérjük.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serivor 2014.01.30. 13:34:03

Lopnak, na. Nem szégyen az, manapság.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.01.30. 13:35:47

Baszod.. azért mert nem olvasod el a levelet amit kapsz nem ők a hülyék. Akkor kellet volna szólni, hogy nem akarod 2 héten belül levásárolni, és inkább utalják vissza az összeget.

Imádom az ilyen fogyasztókat, akinek mindenhez van joga, de egy levelet nem tud elolvasni, és értelmezni.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.01.30. 13:37:35

Mindjárt jön Bónusz Brigi és megmagyarázza...

Kupon Kriszta · www.kuponalvilag.hu 2014.01.30. 13:50:44

Kedves András!

Ezt beszoptad.

Üdv, Kriszta

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.30. 13:52:02

Namitmontam?
Má meg is érkezett!

@Kupon Kriszta:
Gyors vagy, mint a szék!!!44

Atörökk 2014.01.30. 13:52:54

Csikar a bendőm. Minden bizonnyal túlzásba vittem a disznótoros élvezettyét. Pedig igi mellyeire esküszöm, nem vót benne dögölt egér.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.30. 13:55:19

VII. Elállás

A távollevő között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. Rendelet alapján a Felhasználó a Bónusz megvásárlásától számított 14 (tizennégy) napon belül jogosult elállni a szerződéstől. Ebben az esetben Felhasználó köteles elállási szándékáról írásban értesíteni Skoopyt, aki az értesítés kézhezvételétől számított 1 (egy) munkanapon belül köteles a Partnertől írásbeli megerősítést kérni, hogy a Felhasználó által megjelölt azonosítószámú Bónusz még nem került felhasználásra, egyúttal a Bónusz befogadását a Partnernek megtiltani. Amennyiben a Partner írásban megerősíti. hogy az érintett Bónuszt még nem használták fel, Skoopy a Bónuszt azonnal érvényteleníti és a Partner értesítése kézhezvételétől számított 30 (harminc) munkanapon belül köteles visszautalni Felhasználónak az érvénytelenített Bónusz vételárát.

AtiSnatch 2014.01.30. 14:00:33

@sugargiraffusplumps.: különben nincs is olyan uralkodó, hogy VII. Elállás... há milyen hülye név má...

AtiSnatch 2014.01.30. 14:03:40

"A bolond ember eléggé logikus, csak az épelméjűek bírálata felületes" -

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.30. 14:04:46

@atörökk:
Kérdezd a zsiráfot!!44
Még mindig düllettek a szemei.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.30. 14:04:51

@AtiSnatch: :D V.I. Üjjélle és I.X. Logh E. Kichit törvénytelen gyermekeként született.

Atörökk 2014.01.30. 14:05:59

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Mindenki így jár, aki disznótorost evett?

herk 2014.01.30. 14:06:23

nem hinném , hogy olyan lenne, hogy egyszerűen lenyúlják a pénzed. Ne vicceljünk már ! Jogalap nélküli gazdagodás. Én személy szerint sikkasztásért tennék feljelentést.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.30. 14:12:34

@atörökk:
Mongyuk a zsiráf nem csapatta szét, lehet, azér járt így.
Szerintem este keress valami komolyabb innivalót, oszt holnapra eldől a sorsod!4!

Manyecska 2014.01.30. 14:22:25

@atörökk: én is azt ettem de pl.én aludtam most.

megamenn 2014.01.30. 14:38:14

svájcban biztos nincsen bónusz brigád

AtiSnatch 2014.01.30. 14:53:26

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem nem, a pinában... bizonyos napokon :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.30. 14:56:40

MAjd alakítok egy brigádot, kínálunk neked valamit, oszt nem teljesítünk, de küldök neked egy levelet, hoyg ha félórán belül nem használod fel a befizetett pínzt, akkor az az enyém. bebebebeeeeeeee

megamenn 2014.01.30. 15:07:09

@agresszív kismalac: kizárt. a tökéletest nem lehet űberelni.

Atörökk 2014.01.30. 15:09:17

@megamen:
A pina jobb, mint Svejc?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.30. 15:13:54

@atörökk: szerintem igen, bár svejcot még nem láttam!

@batgirl: márminthogy kinek?

@dr. phil. Sün‼ ツ: kifinomultabb móccereim vannak rá!

megamenn 2014.01.30. 15:17:10

@atörökk: még véletlenül sem. az álmom svájc.
svájc. svájc. svájc. nagyonállat. svájc

AtiSnatch 2014.01.30. 15:18:07

@megamen: mit tettél a megamennel, he?

Atörökk 2014.01.30. 15:20:53

@megamen:
Na jó, mosmár ogvetlen mekkell néznem egy pinát is, hogy dönteni tuggyak.

Ádám 2014.01.30. 15:26:43

Kuponos!:D sikeres ember nem lehet:)

AtiSnatch 2014.01.30. 15:45:34

@Ádám: illik néha olvasni a kommenteket, nem csak a határ úti aluljáróba kéregetni. :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.01.30. 15:46:08

@atörökk: Azt nemt'om.
...de a svejci pina a legjobb, az biztos!

Ádám 2014.01.30. 16:06:43

@AtiSnatch: illik? 1. mikor ősszel vártam az ígért dorkót,2.csak szilveszter körül randiztam ott s azóta a környékén sem jártam. összekeversz a barommal....?!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.30. 16:33:27

a posznyoló meg nyugodtan tegyen feljelentést. ha és amennyiben nem bánja, hogy a rendőrök az arcába fognak röhögni, valamint vállalja, hogy a 2790 forintja visszaszerzése a hatvanszorosába fog fájni. esetleg keressen hasonszőrűeket, úgy hátha könnyebb. ja, és guglizza meg a vadász+kupon+bónuszbrigád kombót is, hátha fölgyúlna a fény.

Black Hole 2014.01.30. 17:42:34

Egyre hosszabbak a posztok. Kinn végig olvasni. Nem lehetne csak annyit, hogy xy cég jól kibaszott velem?

Aureliano Buendía 2014.01.30. 19:38:47

Kupon-kupon, te szopni jársz ide 2.0.

Nyers Fa 2014.01.31. 00:05:48

A sok off miatt olvashatatlan a kommentfolyam. A fasz kíváncsi mások hascsikarására. Gyökerek.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.01.31. 00:24:17

Pedig mennyire büszkék arra, hogy a bónusz nem kupon :)

Répalaki Edömér 2014.01.31. 00:25:19

Szóval a brigád így szerzi a saját bónuszát. Nem rossz!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.01.31. 06:13:34

kibaszott káros az összes ilyen csoport.
összeterelt birkák gyülekezete a vállalkozásokat megzsaroló, kurvanagy hasznot-sarcot leakasztó brigádvezetők...és olyan negatív árverseny amiben CSAK a szolgáltató veszíthet..és persze hosszútávon maga a szektor (szállás pl.)

2014.01.31. 07:17:55

Nem értem. A BB az egyik legkorrektebb csapat. Nekem simán visszafizették egy olyan vásárlásomat, ami ugyan teljesült, de nem voltam elégedett a minőséggel. Próbálj egyszer a DEAL LUX-nal kuponozni, majd ők adnak a pofádnak!

röhögő 2014.01.31. 07:39:13

@FILTOL: Jaja, mint a polgári körök voltak.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2014.01.31. 09:02:49

"A bónuszt 2013.07.30-án vásárolta meg, hivatalosan a vásárlástól 8 napon belül tud elállni, mi mégis 14 napot biztosítunk erre,"

Először is ez nem 8 nap hanem 8 MUNKANAP ami az esetek többségében 12 nap.

Eleve félretájékoztatnak, ebben az esetben pedig 1 ÉV!!!!

"Ilyenkor tudja kérni az összeg visszautalását."

Az elállás során az összeget nem visszakérni kell a vevőnek hanem az eladónak visszautalni. Ez nem opcionális.

"A bónusz 07.29-09.01 között volt beváltható, Ön be is váltotta 08.24-én. A terméket 08.28-án hozta vissza Brigád boltunkba, aznap írt is, hogy szeretné kérni a jóváírást."

Az elállás nem a vásárlás napja hanem a teljesítés napja, vagyis amikor átvette a terméket. Innét van a 8 MUNKANAP
(Mivel távollévők között kötött szerződésnek minősül)

Ez sima ügy, tegyél panaszt a fogyasztóvédelemnél.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2014.01.31. 09:04:04

Akkor is ha sikerül megegyezned velük, ne húzzák már le az embereket!

zooDoo 2014.01.31. 09:36:23

Ha egy összegre nincs teljesítés, számla, nem lehet lekönyvelni. Más tulajdonával rendelkezni pedig sikkasztás.

BKV reszelő 2014.01.31. 10:22:50

@Nyers Fa: Ilyet ne is ír, mert leoltanak, ahogy engem is, amikor szóvá tettem, hogy a sok gyökér nem talál magának egy üres chat-et, ezért itt vizsgálják egymás ánuszát. :D

Dr_utcai_arcos 2014.01.31. 12:18:48

"Sajnos a napi 2 bónusz brigádos spam között nem vettem észre ezt a levelet" Szerencsétlen f*sz, nem kell mindenre OK-t nyomogatni. Én kapok tőlük kb heti 3-at.

Shopping 2014.01.31. 12:27:01

Kuponozni, LÚZERSÉG!

Egyébként: Olcsó húsnak , híg a leve.

Vagyis ha keveset fizetsz, miért várod el, hogy ugyanannyit kapj, mint más?

zooDoo 2014.01.31. 13:04:19

@Shopping: MErt a kupon lényege: ugyanarra a szolgáltatásra/termékre nyújt kedvezményt. De te inkább ne használd.

Hegedűѕ Péter 2014.01.31. 13:22:43

Kurva anyátokat már, takarodjatok csetre ti kibaszott munkakerülő gecik.
Nem igaz bazdmeg, hogy az offolo csürhét nem lehet letiltani, a retkes faszba má.

Alaister Grand 2014.01.31. 13:30:37

Hálllóóóó, és ezt így lehet??? Csak azért, mert előre szólnak, hogy majd elvesszük a pénzed, attól még nem hiszem, hogy ez törvényes lenne. Elvégre a maffia is előre szokott szólni, hogy mikor jön a sápért, de ez nem teszi legálissá a más pénzének lenyúlását.

Atörökk 2014.01.31. 13:40:42

@Fazekas Pista:
Jajjmár, Pistike, egyem a zuzádat, hát ne idegeskeggy, mer' megüt a guta!

Manyecska 2014.01.31. 14:13:29

@Fazekas Pista: Te olyan megbízható munkaerőnek tűnsz, a jóisten mentsen meg az ilyen faszparaszttól!!:D

Hegedűѕ Péter 2014.01.31. 16:09:39

@Szőkenő Szarvas: kusojál be!
@atörökk: meg te is!

♔batyu♔ 2014.01.31. 18:13:00

Ezek néha küldenek egy mailt, már törlöm is ki a picsába.

Ezért jó a net, hogy az emberek tudják egymást figyelmeztetni.

T.Melinda BB 2014.02.02. 11:14:57

Tisztelt Brigád Vásárló!

Ezúton szeretnénk röviden reagálni a leírtakra. A Brigád a nyilvánosan közzétett szabályai szerint járt el, a vásárlás minden pontján megfelelően tájékoztattuk a lehetőségeiről, ezért sértőnek tartjuk, hogy nyilvános fórumon valótlanul állítja, hogy „elvettük, lenyúltuk a pénzét”.

Felhívnánk a figyelmét, hogy a szó szerint idézett levelezésből az első levélváltás kimaradt, melyben Ön kérte tőlünk, hogy a visszahozott termék árát írjuk jóvá (ezt a kifejezést használva). Erre mi az alábbi válaszlevelet küldtük:

„Az összeget jóváírtuk Brigád egyenlegére, melyet 2 hétig használhat fel.”

Ez a mondat egyértelműen mutatja, hogy Önnel félreérthetetlenül közöltük, jóváírásról és nem visszafizetésről van szó.

Őszintén sajnáljuk, hogy ez az eset idáig jutott, de bízunk benne, hogy a jövőben megváltozik a véleménye rólunk.

Üdvözlettel,
A Brigád ügyfélszolgálat vezetője

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2014.02.03. 14:01:48

ez konkrétan lopás bárhogy csavarja is az ÁSZF...

Nikorene 2014.02.11. 11:34:34

@T.Melinda BB: Nyilván Ön is tisztában van azzal, hogy semmilyen ÁSZF, szóbeli írásbeli megállapodás, szerzôdés, vagy akármi nem írhat felül tötvényt. Így nem hivatkozhat a gyilkosom se arra, hogy két tanuval alírt papírja van arról, hogy én akartam, hogy kinyírjon.
Ez így van a kisebb horderejû dolgok esetén is, mint egy elállás, az hogy e-mailban a hatályos törvényeknek ellentmondó eljára´sról tájékoztatták az ügyfelet, nem hivatkozási alap.
Amennyiben elállás történt, akkor lásd: Kínai cuccok tesztje · kinaicuccok.blog.hu 2014.01.31. 09:02:49
nincs opció, nincs jóvárírás, visszautalás van és kész. Amit csinálttak az szimpla lopás.
süti beállítások módosítása