Ismét egy eladó mesél arról, hogy milyen a kassza vagy épp a pult mögött állni. Ha nincs is mindenben igaza, - hiszen arról aztán egyáltalán nem a vevő tehet, ha őt az első napján lehetetlen küldetésként beteszik kasszázni -, de elég szemléletes képet fest a néha varacskos disznó- vagy büszke páva-szerű vásárlófajtáról.

Üdv!

Régóta óta hűséges olvasója vagyok az oldalatoknak, és körültekintőbben járok el azokkal a helyekkel kapcsolatban, amit a pórul járt "fogyasztók" tesznek közzé. Az akasztják a hóhért című megmozduláson felbátorodva gondoltam megosztom az én "sztorimat" is.

A kereskedelemben dolgoztam öt évig, végigjártam a szamárlétrát. Kezdeném a diákélményeimmel. Főleg a legelsővel, mikor mindenfajta alapképzés nélkül 10 perc "szomszédkasszamelléállásésnézés" után saját kasszába lettem állítva. Mondanom sem kell mennyi empátiával szembesültem rögtön.

Szidtak, hogy minek állok én a kasszába, miért nem tudom fejből megmondani mi mennyibe kerül. Egyébként a vásárlók hajlamosak azt hinni, hogy az eladók, üzletvezetők fejből tudják mindennek az árát, nemleges válasz esetén meg tombolnak, utánanézést megígérve pedig rávágják, hogy nem érnek rá :) Első napom végére az tette fel a pontot, mikor a vásárló kezéből kicsúszott egy üveg bor és szemtanúk híján rám mutogatott, hogy én törtem el, illetve a másik vevő - mivel virított rajtam a diák névtábla - nem szólt, hogy 8 zsugor ásványvizet 8-as darabáron húztam be. Így kezdődött minden.

Drogériában előfordult, hogy lyukas volt a polcról levett dobozos mosópor oldala, odajött hozzám a "kedves" néni és teleszórta a kasszapultot és engem is mosószerrel, hogy nézzem meg, mindezt féktelen indulattal. Ugyanitt egy üveges bio szilvalevet levert a kedves vevő a raktárajtó előtti polcról, de nem volt hajlandó szólni, a főnököm meg szanaszét vágta a bokáját, mert nem vette észre.

Plázában található drogériában a kassza az üzlet nem lehatárolható bejáratánál a "kedves" kinti vevők előszeretettel lopkodták a folyosóról az akkor még ingyenes szatyrokat. A rózsadombi üzletben szokás volt a 200Ft-os papírzsebkendőket, 69Ft-os Cerbona müzliszeleteket 20 ezressel fizetni, az ott élő "arisztokrácia" komplett megalázásával volt egyenértékű, ha még is aprót mertem kérni (visszatérő vásárlókról van szó főleg).

Sokszor olvastam visszáruval kapcsolatos sztorikat. Mindenki abszolút hidegvérűnek tűnik az olvasmányokból, de maximum kissé morgósnak. Nos, lehet én élek rossz bolygón, de a vásárlók 80%-a minősíthetetlen hangnem kíséretében hozza vissza az árut, és olyan szinten von felelősségre, mintha magam varrtam volna a nadrágot. Nos, panasz létezik, kulturált hangnemmel általában mindenhol készségesebbnek mutatkoznak csereügyben. 

Címszavakban további élmények:
- egy hivatalos személy (a foglalkozása most mindegy) mikor egy ruhadarabban felejtett riasztó miatt verte az asztalt unintelligensnek titulált. Mikor visszakerestem a blokkját, rá volt tűzve az áfás számla, aminek ő maga töltötte ki a címét.. utca helyet "ucca" szerepelt.. ki az unintelligens?
- a kedves vásárló, aki majdnem kiszedett a pultból, amiért nem tudtam neki 5 Ft-ot visszaadni
- rendszeres "betegség" a gyártási hibából adódó tönkrement cipőket retkesen, büdösen, sarasan visszahozni
- hófehér női pólók tucatjait selejteztük, mert nyilván csak 500 kiló alapozó réteggel lehet próbálni, ami elég csúnya nyomot hagy, és eladhatatlanná teszi a ruhát
- visszárunál kedvencem, mikor nyilvánvaló volt a nem gyári hibából adódó károsodás pl. cipőnél: "Márpedig ezt te visszaveszed bazdmeg"
- fülkében hagyott mások által eltulajdonított dolgokért ordítozás (Ki van írva, hogy a fülkében hagyott tárgyakért felelősséget nem vállalunk, egyébként ha megtaláltuk akkor mindig eltettük ameddig nem jelentkezett érte az illető)
- félig lehúzott rácson zárás után kérdezés nélkül bejön, szabadkozva, hogy csak szétnéz, és mi ehhez 12-13 óra talponállás után vágjunk jó képet (nem vágtunk egyébként, hanem kizavartuk:) )
- a rendszeres alkudozás, afrikai piacokat megszégyenítő módon
- "Te csak egy eladó vagy, azt csinálod amit mondok."
- A soha véget nem érő glamour és joy napok, mikor kiabálnak, anyáznak, borítanak és túrnak a "kedves vásárlók"
- a trükkös vásárlók akik percre pontosan minden 5. hónap végén érkeznek a láthatóan általuk tönkretett termékkel (összetűztük a cetliket, 3. visszáru után nincs csere - rendszer bevezetése után hirtelen nem jöttek többet)
- A tolvajokról külön nem is akarok regélni, őr híján mi láttuk el a securitys feladatokat, nem sokat ért, többször is riasztóval együtt emelnek le 6-7 darabból álló ruhastócokat, és futnak, mire őrök jönnek, ők persze sehol, kin csattan az egész? Rajtunk.

Mindezek függvényében nem ártana kicsit máshogy állni az eladókhoz. A nagy hangú habzó szájú vásárlóknak örömmel ajánlanék munkát egy boltban. Pár hónap alatt szinte biztos vagyok benne, hogy 180 fok fordulatot venne a hozzáállásuk. 

Ennyi.