Tékozló Homár

Black Friday-jel szívatja magát a magyar 2: Emag

2014.11.28. 16:48 | Homár Hilda | komment

emag.png

Szegény Zs. júindulatúan azt hitte, hogy az első panaszosunk lesz Black Friday ügyben. Abban mondjuk valószínűleg nem téved, hogy nem az utolsó.

Én leszek az első Black Friday reklamáló, gondolom, nem az utolsó.

Gyermekem már régóta cincálja az anyam egy saját laptop miatt. Napok óta mást se hallani a tévében, neten, hogy Black Friday, Emag, szenzációs akciók, regisztráljon előre, stb..., gondoltam, hogy ezen akció keretein belül vásárolom meg a vágyott terméket. Hiba volt.

Tudtam, hogy rengetegen gondolják így, éppen ezért előző nap regisztráltam, felkeltem időben, amint megnyílt a lehetőség, gyorsan kosaramba tettem a laptopot, valamint egy másik terméket is. Ez összesen max. 3 perc alatt történt, fizetnék, és közli a rendszer, hogy a laptop, ami a kosaramban volt(!) elfogyott, töröljem a kosárból.

Ha belegondolok, ez olyan helyzet, hogy pl. besétálok egy boltba, beleteszem a kosaramba a kenyeret, és jön a boltvezető, vagy akár a vásárló, hogy kivegye onnan, mert a Mari néni most azonnal vinné, és volt kenyér, nincs kenyér. Vásárlási szándékot nyilvánítottam ki azzal, hogy kosárba tettem, és persze, nem lehet benne az idők végezetéig, de ez így jó nagy szívás. Az ügyfélszolgálat szerint bocsi, nem tudnak mit tenni....én csak ennyit tehetek, hogy megírom, okuljatok belőle.

Zs.

unnamed (2).png

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igi1 2014.11.29. 20:58:27

@quisum: ebbe meg meginn nem a pasik döntenek, hogy ki valentinol meg ki nem. :)

Manyecska 2014.11.29. 21:20:22

"Kézműves étcsokinyuszi kedveli ezt." :P:D

venszivar 2014.11.29. 21:24:45

@igi1: F.szt mikor tekergetsz már!?! az tán megnyugtatna, tégedetet.:)

ÉN, megyek puncizni!!!

igi1 2014.11.29. 21:38:05

@venszivar: aszondod, hogy azt tekergessem!? hm, ez még nem esett így le, na, majd előbb-utóbb. XD

Shopping 2014.11.29. 22:04:36

Emag??????
Ne is folytasd.
Aki hülye megérdemli.
Románokkal üzletelni ?

-Sarq- 2014.11.30. 00:02:08

Lesznek itt még meglepetések csomagbontáskor. Angol billentyűzet, linux, gyári helyett bolti gari. A gyerek meg sír, mert karira egy használhatatlan fost kapott. Anya, ha szerencséje van és elég rátermett (nem az), vissza tudja kapni a lóvét, azt' mehet kétszer annyiért gépet venni a gyereknek a Médiába.

cso zsi 2014.11.30. 00:02:32

@igi1: "de akkor is, dell, vagy samsung, vagy mittudomén, csak acser ne b+."
Az Acerekből is van, ami azért használható. Most is van egy, úgy hogy van két komolyabb Dell (bár csak Inspironok) is mellette. Csak más célra van. Kicsi (11"-os), világít a billentyűzete, és érintőképernyős is.
De Samsungot? Már a tévéknél, és a telefonoknál megfogadtam, hogy több ilyen nevű készülék nem kerülhet be a lakásba.
De hoztak egy Samsung laptopot, javításra. Nem volt túl olcsó, árukereső szerint: "Legutolsó ismert ár (2011. 11. 23.): 147 990 Ft"
www.youtube.com/watch?v=OSGgdaLDclQ
Samsung Laptop Change keyboard
kommentek:
Fck me for buying a samsung laptop...

stupid design !!!

My brother has this same notebook and some his keyboard keys are not working.
Its a nightmare to repair.

Question is, why on earth would you design this thing like this? It's madness.

Yettihun 2014.11.30. 00:26:12

Inkább örlüne a nép, hogy nem tapossák halálra egy két szakadt rongyért, amit mások kezéből kell kitépni a megvásárláshoz.

Hangyahangja 2014.11.30. 07:53:18

Jobb lapokon alkalmazzák a "Megveszem most" gombot, rányomsz és az üzlet megköttetett !
Egyben jelzi a maradék készletet is, és egy ügyes kis progi összesítí a vásárlásaidat és egyben kiszámlázza.2014 van !! (még)

Manyecska 2014.11.30. 09:18:52

Ez már a hétvégi??

2014.11.30. 09:20:30

Mindenki jól járt aki lemaradt arról a laptopról. Arra azért kíváncsi lennék, hogy hány db volt készleten...

Tiborfalvi Tibor 2014.11.30. 10:36:48

Kedves Zs.!

Azért ez nem olyan egyszerű, hogy márpedig az már benne volt a kosaradban és kivették belőle... Tegyük fel, hogy valaki szépen regisztrál és belerak a kosarába 50 darab ugyanolyan telefont - akkor ennek máris le kéne vonódnia a készletből? Mert akkor így gyorsan le lehet ám nullázni egy webshopot.

Amúgy világos, nyilvánvaló, hogy nem volt itt sokminden megakcióztatva, csak na.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.30. 10:46:15

@Bikli néni: "Nem is értem egyébként, aki arra adja a fejét, hogy neten vásároljon, az előtte nem guglizza ki az adott terméket?"
Nem, mert a nagy része tökhülye.

@cso zsi: Minden gyártónak vannak ilyen horror típusai, főleg a régebbi konzumerekre jellemző, hogy egy venticseréhez is le kell bontani a gépet. Acereknek nem a használhatóságával volt soha bajom, mert laptop, laptop, de a tartósságukkal nagyon is. Amúgy a rossz hírét annak is köszönheti, hogy olcsó volt, sokan vették, ütötték-vágták, beszartak.
De Asusból is több járt nálam, aminek porlottak szét a műanyagjai... MSI dettó.

Nálam pl. nagy kedvenc a Fujitsu, mert arról is mindenki tudja, hogy szar, tehát olcsón hozzá lehet jutni :D Én meg tudom, hogy kell vigyázni egy laposra.

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2014.11.30. 10:57:08

A kosárba helyezés semmi, aki kicsit is járatos a neten vásárlásban ezzel tisztába kell legyen, de ezt már többen szépen leírták. Én jártam már úgy kínai black friday-en, hogy mp-re nyitáskor beraktam a kosárba, nyomtam egy továbbot és már írta, hogy elfogyott. Szarul esett persze, de ez egy ilyen játék, black friday erről szól és akkor még örülhetünk mert online legalább halálra nem tudják taposni egymást a vevők.

Egyébként máshol valóban szánalmasan kezelték. Saját példám praktiker: megvettem a cuccot rendesen, majd kaptam egy levelet, hogy megkapták a rendelési IGÉNYEM, és majd szólnak mi van, de a rendelésem nem rendelés. Ez 2 napja volt azóta még nem mondták, hogy a rendelésem akkor valóban rendelés. Köszi B+.

"A Praktiker Kft. internetes honlapján elküldött rendelési igényét rendszerünk regisztrálta.

Amennyiben igényének teljesítésével kapcsolatban egyeztetés szükséges, haladéktalanul felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Kérdéseivel kapcsolatban keresse bizalommal vevőszolgálatunkat a lent megadott számainkon vagy írjon nekünk az info@praktiker.hu e-mail címre.

Jelen levelünk nem minősül a rendelési igény visszaigazolásának, a várható kézbesítés időpontjáról külön tájékoztatjuk."

2014.11.30. 11:00:44

Én a 120 gigás és 240 gigás ssd-vel jártam így, mégsem sírok...

Majd jövőre.

Rónarider 2014.11.30. 11:06:08

Úgy képzelem, hogy ez a karácsony környéki leárazás úgy zajlik, minden terméket áthúzva-feláraznak és a kiinduló ár rögtön jobbnak tűnik, marhacsorda megveszi és büszke.
És igazam lehet.

Én meg megrendelem tisztességes webshoptól, mert nem félek telefonálni angolul, vagy oroszul, ha valakit el kellene küldeni az anyjába garanciálisan... hehe

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2014.11.30. 11:19:28

@Panelmalac: Nem, kurvára nem így kell működnie. Ennek úgy kell működnie, mint egy rendes boltban, ahol ha a kosaradban van valami, az ott is marad, amíg el nem hagyod a boltot. ÉPPEN A KOSÁR ÉRTELMÉT VESZI EL AZ, HA NEM íGY MŰKÖDIK!!! Amúgy mielőtt te bemész valahova vásárolni, elolvasod az üzletszabályzatot? Mit gondolsz más oldalakról miért nem hallani tömegével ilyen eseteket? Pontosan azért, mert ők nem fordítva gondolkodnak.

A sok okos kritikusnak meg: a gyerek a leírás szerint egy LAPTOP miatt sírt. Nem egy olyan gépért, amivel lehet játszani (az ugyebár inkább egy asztali lett volna) hanem egy LAPTOP miatt. Azért kurva jó ám, hogy a saját gyépés kis prekoncepcióitokat rávetítitek egy olyan esetre, amiről alig tudtok valamit. Rémes, hogy mennyi komplexusos kis gyökér van ebben az országban!

A hatalmas laptop szakértőknek meg... Egyrészt az Acer nem rossz laptopokat gyárt. A meghibásodási rátájuk nem többszöröse a Dell-Samsung-stb gépeknek, egyszerűen ebből (és a Fujitsu-Siemensből) adják el a legtöbbet, mivel ezeké az alacsonyabb árszegmens. Ergo, ha valamiből a legtöbb van a piacon, akkor értelemszerűen a meghibásodott gépek közt is ebből lesz a legtöbb. A fent pórul járt hölgy nyilván nem véletlenül akart ennyire olcsón gépet venni, valószínű épp nem kolbászból építgeti a kerítését... 40ezerért ez a gép, ilyen processzorral több mint jó vétel lett volna bárkinek, aki átlag módon akarja használni a gépet, nem pedig játékra, vagy multimédia szerkesztésre. De megint csak gratula, hogy az ország idehordott söpredéke nullánál alig több hozzáértéssel ítélkezik. Több faszkalap hozzászólást olvastam itt, mint a HWSW-n, pedig az már igen nagy szó!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.30. 11:30:28

@Giggsy: "a gyerek a leírás szerint egy LAPTOP miatt sírt. Nem egy olyan gépért, amivel lehet játszani (az ugyebár inkább egy asztali lett volna)"
Meg gamer laptopról nem hallotunk még, mi? Ennyit a nagy hozzáértésről a te oldaladról is.
De az a 2GB RAM egy Win8 alá, winyóval mögötte, attól még édeskevés. A proci nem is annyira.

A Fujitsu nem egyértelműen alacsonyabb árszegmens, van üzleti vonaluk is, na, az is szar (van belőle pár a családban). Ettől még, mint írtam, pont ezért szeretem. Az Acernek viszont nem nagyon láttam még értelmes cuccát. az megvan, hogy eddig lyukas hőcsöves vasat szinte csak Acert hoztak hozzám javítani? Elég gáz.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2014.11.30. 11:46:39

@ColT: Miért sírt volna a gyerek kifejezetten egy gamer laptop miatt? De ha azért is sírt, semmi nincs az elmesélt történetben, ami utalna arra, hogy gamer laptopot akart, ami ugyebár olyan 200ezer környékéről indulna. Játékra még mindig asztali gépben gondolkodik a többség. Arra sincs utalás, hogy fiú-e, vagy lány. Miért rögtön az van feltételezve, hogy játszani akart rajta, és nem az, hogy egy szőke, habos-babos kislány, aki unikornisos matricával fogja kidekorálni a gép fedlapját?

A 2GB RAM érdekes módon olyan 5ezer Forintból megduplázható. Mik vannak, igaz? Egyébként a Win8 nem kér több memóriát, mint a Win7, márpedig mi éveken keresztül használtunk egy C2D procis gépet (aminél ebben a laptopban lényegesen jobb van) 2 GB RAM-mal, Win7-tel, játékra is, és semmi gond nem volt vele. Memóriából mindig jobb a több, de 2 GB azért bőven elég arra, hogy elböngészgessen a gyerek (kivéve, ha Chrome-ot használ, mert az 8 GB-ot is képes teleszemetelni)

Nálunk a volt cégemnél volt Asus, Acer, HP, Fujitsu-Siemens laptop, és mindegyikből volt, ami ilyen-olyan okokból megdöglött, de garanciálisan javították. Abszolút nem tapasztaltam olyat, hogy valamelyikkel több lenne a gond, mint a többivel, pedig azért jó 70-80 gépről beszélünk. Az olcsóbb persze nyilván megbízhatatlanabb, de ezt azért jó eséllyel a fenti sztori szerzője is felfogta, nem? BIZTOS nem véletlenül akart 120 helyett (ami úgy nagyjából az igazán használható szint alsó határa) 40ezerért venni gépet.

igi1 2014.11.30. 11:56:16

@Giggsy: ami szar az szar nem kell a duma meg a mentegetés

18 éves tini elkövetőről is mindenki tudja h nem fiatal hanem egy hülye cigány csak. Akkor mi a gond!?

Amúgy meg mintha tavaly is bepróbálkoztak volna ilyennel más néven, mer ismerős a honlapjuk...

Ez már volt.

igi1 2014.11.30. 11:59:53

@Giggsy: egyébknt meg minden a típustól függ, lehet példálózni de ez egy szar acer laptop, meg úgy az acer asus laptopok nagy része is kuka.

Persze, siemensről is lehetne kimondani, hogy szar, meg a dellről meg a macbookról is, ez itt nem az a poszt, hanem az, hogy mé veszel meg ilyen szart csak az akcióé, mikor gyűjtögetsz még egy kicsit, oszt veszel minőségibbet.

Neked lehet, minden egyformán jó, ez meg egyéni szocprobléma, akinek pénze van az se vehet tökéletes laptopot mer olyan nincs, amikor 2-3 évre gyártják mindet.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.11.30. 12:12:15

@igi1: Akkor én kifogtam. fuji/simi loptapom 7-dik éve zizeg. Igaz 3 év garos volt. Na meg ára sem volt anno bagó.
Garancia alatt minden vackát kicseréltettem rajta a szopszervizében.

Atörökk 2014.11.30. 12:17:15

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc:
Hagyd, megmondta, mivel ért hozzá. Ehhez IS ért! Ne vitatkozz vele, mert csak magad alatt ásod a fát!

DonkeyXote 2014.11.30. 12:56:13

@Giggsy: @Giggsy: na aztán te is piszkosul naprakész tudományt osztogatsz. Fujitsu-Siemens márka 5 éve megszűnt. Egy szerencsétlen együttműködés volt, melybe a Fujitsu a minőséget, a Siemens pedig a kína-alsón gyártott legigénytelenebb cuccok felcímkézését vitte be apportban.

A hozzászólásaid többi része is nagyjából ugyanezt a színvonalat képviseli.

Ezek a gyártók nem gyártanak semmit, minden cuccuk valamelyik kínai bérgyártó terméke.
Sok mindenre ezek után nincs garancia, legfeljebb arra, hogy kis pénzért garantáltan vackot kapsz, sokért pedig vagy igen vagy nem.

igi1 2014.11.30. 13:07:30

@cso zsi: én csak annyirt tudok, hogy 100000es műszaki cikknél fél 1 évet is várok,mmire megveszem, nem is nagyon ért csalódás, az akciót is kivárom, lesz jövőre is.

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: az enyémbe meg villám is csapott, oszt már 5 éves, de ez a windows 8 is ugyanolyan szar, mint az elődei.

igi1 2014.11.30. 13:09:31

@atörökk: kuss ismerem a szülői felügyeletet és a blokkolást is ám! Meg a monitorfigyelő programokat is. :)

Atörökk 2014.11.30. 13:12:45

@igi1:
el vagy tévedve, kisfiú.

igi1 2014.11.30. 13:17:30

@atörökk: tudtam én h szerecc azér! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.30. 13:35:41

@Giggsy: te írtad hogy miért sír, én csak arra reflektáltam. Persze az neked nem esik le, hogy ugyanúgy rávetítesz valamit egy általad nem ismert dologra :D

"A 2GB RAM érdekes módon olyan 5ezer Forintból megduplázható. Mik vannak, igaz?"
Szerinted a vásárlók mekkora része tudja, mi az a RAM? Meg ugye garis gépbe nem kell belenyúlni.
A Win8 meg nem kér többet a 7-nél... ja, a 32 bites esetleg, különben meg ha lehet, még nagyobb fos, még többet swappel, mert valószínű SSD-re optimalizálták. Melóhelyen a 4Gb-os gépeken is tetű winyóval a 8. Otthon meg nincs windózom, nem véletlenül :D

" Az olcsóbb persze nyilván megbízhatatlanabb, de ezt azért jó eséllyel a fenti sztori szerzője is felfogta, nem? "
Hány átlagos vevőt láttál már? Fogalmuk sincs, csak hogy laptop, olcsó, 100-ért jó lesz. Ha 40-ért adnak valamit a 100 helyett, azért ugrik mind. Mondjuk az legalább tényleg a valós értéke.

Amúgy mutass még egy gyártót, ami az Aceren kívül gyárilag letakarja a hűtőnyílásokat belülről? :D Értem, hogy porvédelem, de a levegő se nagyon megy be :D

Gringo 2014.11.30. 14:01:41

A kosárba helyezés nem jelent vásárlást!

Giedi 2014.11.30. 14:11:36

Hát, az első Black Friday reklamálók dec. 21-én voltak (edigital, extremeaudio). Sok magyar cég nemigen van tisztában, mikorra is esik ez a nap ...

Giedi 2014.11.30. 14:17:11

Egyébként több online jegyrendelőnél is ott az időkorlát, hogy a lefoglalt jegyet meddig tartják fent ... addig ki lehet fizetni ... programozás kérdése az egész ...

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2014.11.30. 14:21:47

@DonkeyXote: Fujitsu, Fujitsu-Siemens. Kábé mintha abba kötnél bele, hogy SonyEricssont mond valaki Sony helyett.

De nyilván az én hozzászólásom minőségével van baj, nem a sok kis komplexusos fasszal, akinek kimerül az egész eset annyiban, hogy úgy kell neki, miért akart szart venni. Tuti velem van baj, aki nem látatlanba ítélkezik a vásárló szándékáról, anyagi helyzetéről, a venni kívánt gép felhasználási módjáról, nem pedig azokkal, akik megjósolják az összes fenti kérdésre a választ!

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2014.11.30. 14:45:59

@ColT: Én nem vetítek rá semmit az általam nem ismert témára. Én csak felhoztam egy példát aminek legalább akkora a valószínűsége, mint annak, hogy a gyereknek gamer laptop kellett. Kismillió okból kellhetett a gép, de itt mindenkinek csak addig terjedt az agya, hogy "dehát ez egy szar, mert nem lehet vele játszani"

A RAM bővítés garis gépen is megy, tekintve, hogy ahhoz nem kell az egész gép alját lebontani. A SO-DIMM slot feletti fedő csavarjai rendszerint semmilyen garivesztési pecséttel nincsenek borítva. Legalábbis én még nem találkoztam olyannal, amin akár csak egy kis festék lett volna.

Továbbra sem látom be, hogy a Win8 memóriaigénye mitől lenne nagyobb, mint a Win7-é. Swappel? A 7 is swappelt. Ki lehet kapcsolni a virtuális memóriát, de ahhoz azért már nem 4, hanem inkább 8 Giga mostanra a minimum. Egyébként is hogy jött ide a Win8? Mondta valaki, hogy az lesz a gépen? Eleve is oprendszer nélkül veszik. Ha jogkövető magatartást feltételezünk is, akkor is lehet rá Win7-et tenni, mivel még van belőle forgalomban megvásárolható verzió. Ha pedig minimálisan tájékozott akár a gyerek, akár a szülő a számítástechnika témában, úgy sem fog rá Win8-at tenni, akár eredeti, akár warez, mert bőven elijesztik a neten keringő vélemények a rendszerről.

Azt pedig a belbecs ismerete nélkül is felfogja mindenki, hogy ha körülnéz a neten és 100ezer alatt nem talál gépet, ezt meg 40-ért vágják hozzá, akkor nyilván nem egy csúcsminőség a cucc. Ehhez még csak érteni sem kell a dologhoz, annyira azért nem hülyék az emberek, hogy ne fogják fel, az túlzottan olcsó ár, rendszerint gyenge minőséget takar.

Én szedtem már szét két Acer gépet is, egyikben sem volt letakarva hűtőnyílás (igaz, az egyik egy 10 éves gép volt - valami Travelmate - a másik meg vagy 6 - Aspire 4920) szóval nem tudom miről beszélsz. Az tény, hogy mindkettőben szövetessé állt össze a dzsuva (nem ezzel kevered véletlenül?) a bordák és a ventillátor között, de ez már csak így van, ha valamit évekig nem pucolnak ki. A nyílásokon amúgy sem befelé kell mennie a hideg levegőnek, hanem kifelé a melegnek. Csak úgy mondom.

porthosz 2014.11.30. 14:50:45

@Giggsy:
A kosár igy müködik, kivéve ezen az egy napon és ezt le is irták, nem tudom mit lehet ezen ennyit reklamálni. Cserébe a vehettél sokkal olcsóbban dolgokat.

Ez most ugyanolyan hogy az sem normális hogy az emberek agyonverik egymást a boltban az lcd tévéért de black friday-kor ez teljesen "elfogadott" dolog (akármilyen szomorú is).

Ez van ha félárért akarsz venni valamit. És ez le is volt irva, ráadásul nem is volt kötelező vásárolni náluk, szóval aki ennek ellenére reklamál az hülye. Sőt még az is le volt irva, hogy egy termékből csak egyet vehetsz.

cso zsi 2014.11.30. 15:06:52

@HUN_Sector: Miért, mennyiért kínálták?
Aznap vettem máshol, szerintem elfogadható áron. Beraktam a kosárba, meghatároztam az átvétel helyét, jött az emil, mentem a boltba.

2014.11.30. 15:21:55

@cso zsi: A 240 gigás volt 24000ft körül (500/500 feletti értékekkel), az intel ssd hasonló kvalitásúként 17000ft környékén.

cso zsi 2014.11.30. 15:26:30

@Giggsy: Nagyon nem mindegy, mert FS-ként pocsék volt (mint majdnem minden, amihez a "S"-nek köze lesz), most a régi F az megint használhatókat produkál.

2014.11.30. 15:33:35

Intel ssd alatt a 120 gigásat rétem. A 240-es Kingston volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.30. 15:42:00

@Giggsy: Attól, hogy nincs lepecsételve a RAM fedél, még lehet hogy marad nyoma a bővítésnek (BIOS naplózza pl.). és nem minden gépen van az az eset, hogy a RAM fedél felnyitásának nincs nyoma.

" Swappel? A 7 is swappelt. Ki lehet kapcsolni a virtuális memóriát, de ahhoz azért már nem 4, hanem inkább 8 Giga mostanra a minimum"
Azért swappel többet, mert alacsonyan akarja tartani a RAM használatot.
Gondolom a MS-nél arra optilamizáltak, hogy úgyis SSD lesz alatta, és a 8-nál muszáj volt visszafogni a RAM étvágyat, mert a MS szerint gyengébb gépen is elmegy. Ez abban nyilvánul meg, hogy még 4GB mellett is néha 1,5Gb szabad, miközben az a szar darálja a winyót, mintha muszáj lenne. SSD-vel nem veszed észre.

A Linux meg olyan szar, hogy nem nagyon nyúl a swaphez 4Gb mellett.

"Azt pedig a belbecs ismerete nélkül is felfogja mindenki, hogy ha körülnéz a neten és 100ezer alatt nem talál gépet, ezt meg 40-ért vágják hozzá, akkor nyilván nem egy csúcsminőség a cucc."
NEM. Pont tapasztalat, mondom. Mindenki ingyen akarja a tutit. Nem nézi mit vesz, hanem hogy olcsó. Utána szidja, mert szar.

"Én szedtem már szét két Acer gépet is, egyikben sem volt letakarva hűtőnyílás"
Én sem sokkal többet, de minden le volt.
Meg is írtam : logout.hu/cikk/acer_aspire_3050_szereles/teljes.html

És utána is volt (2013-ban, amit már nem írtam meg, de abban is volt fólia). Az időközben nálam járt 5100-ról nem beszélve.

"Ha pedig minimálisan tájékozott akár a gyerek, akár a szülő a számítástechnika témában, úgy sem fog rá Win8-at tenni,"
1. nem tájékozottak, 2. ha van rá driver 7-hez ugye. mert nem mindig van.
Figy, azért is akarnak mindenféle szart megvenni az emberek, mert fogalmuk sincs, mit jelentenek azok a számok ott a hirdetésben, meg miért érdemes rászánni a lóvét egy SSD-re. Jönnek hozzám naponta páran hogy ezt meg azt segítsek nekik venni, egyiknek sincs fogalma sem, mert annyira hülyék, hogy utána sem néznek.

"A fent pórul járt hölgy nyilván nem véletlenül akart ennyire olcsón gépet venni, valószínű épp nem kolbászból építgeti a kerítését... 40ezerért ez a gép, ilyen processzorral több mint jó vétel lett volna bárkinek, aki átlag módon akarja használni a gépet,"
Te meg pont tudod, mire akarja használni :D Ugyanakkor leírod, hogy 2GB az elég, aztán két kommenttel később hogy 4 de inkább 8. Na akkor?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.30. 16:12:14

@ColT: HP DV6000, valami őskövület ma már, cerka van benne, de csak úgy röpül rajta az XP, filmnézéshez, böngészéshez tökéletes. Nem tudom, mi több kellene.

(A videokártya hőingadozásait nehezen bírja a forrasztás. Pár éve meg kellett sütnöm a alaplapot - 10 perc 185 fokon - de azóta megint tökéletes.)

Panelmalac 2014.11.30. 16:41:08

@Giggsy: nem tudom, hogy miért nekem címezted minden bánatodat és frusztrációdat... Én a szabályzatról és a webshopról írtam, egyébről nem. A kérdésedre válaszolva pedig: igen, én elolvastam csütörtök este a szabályzatot, pedig én is csak egy ugyanolyan "mezei" fogyasztó vagyok, mint Te. Kíváncsi voltam, hogy egy termékből hányat lehet vásarolni, meg arra is, hogy mikor nyit a kampány. A nyitást nem írta, de a többi infót megszereztem.
A másik felvetésedre pedig: azt, hogy miért kell így működnie egy webshopnak egy ilyen jellegű kampányban, már egy webfejlesztő leírta előttem. Hogy Te ezzel mégsem értesz egyet az végül is nekem oké. Mások vagyunk, máshogy gondoljuk. Viszont attól még, hogy mi hitvitában állunk, a céget besarazni nem érdemes. Meghirdetett egy kampányt, világos feltételekkel. Még csak nem is apróbetűkkel. A panaszodat megadni továbbra sem tudom. Bocs

cso zsi 2014.11.30. 16:47:23

@HUN_Sector: Tetszetős árak, de ahogy a viccben is van: hiába olcsóbb, ha nem kapni.

tucsok13 2014.11.30. 16:55:05

Pelenkát, könyvet, parfümöt jó árban lehetett vásárolni - műszaki cikkek esetében én meggondolom, a nemzetközi billentyűzetes laptop pl nem jött be, inkább többet fizetek. Megvártam, megnéztem, megvettem itthoni webáruháznál inkább.

A posztolót kérdezem hogy emlékszik-e a megboldogult, szép emlékű Electro World megnyitására? Ott betette volna-e a kosárba úgy hogy nem ülteti rá a nagyit? Nah ugye... ez nem békés vasárnap délutáni Tesco-zás amikor széthagyom a kosaram, ez kőkemény roham csak épp virtuálisan. Ennek megfelelően a szabályok is mások. Akinek nem tetszik az ne vásároljon, vagy vásárlás előtt olvassa el a tájékoztatót. De ha nem tette legalább ne kiabálja szanaszét hogy ostoba volt.

gabors 2014.11.30. 17:12:19

egy kibaszott fekete pentek kellett hetveginek hogy homar atlepjen a bovus 100-on hol vannak a regi szep idok :-)

(hulye usakok :-)

igi1 2014.11.30. 17:55:55

@Giggsy: ja, én úgy értettem, általánosságba szar az egész laptop, és mindegy, mire kell, játékra, vagy nem játékra.

:D

Ha nem lenne világoSCH.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2014.11.30. 17:58:00

@ColT: "Attól, hogy nincs lepecsételve a RAM fedél, még lehet hogy marad nyoma a bővítésnek (BIOS naplózza pl.)"
A BIOS naplózhatja, de attól még nem garivesztéses a dolog. Kábé, mintha azt mondanád, hogy az autód elveszti a garanciáját, mert kicseréltél benne egy biztosítékot.

"NEM. Pont tapasztalat, mondom. Mindenki ingyen akarja a tutit. Nem nézi mit vesz, hanem hogy olcsó. Utána szidja, mert szar."
Az, hogy nem néznek utána az emberek a vásárlás előtt a termékeknek, alap. DE. Attól még azzal mindenki (jó, a nagyon egybites hülyék nem) tisztában van, hogy ha egy termék fele annyi, mint a második legolcsóbb, akkor az komoly minőségbeli kompromisszumokat jelent. Szidja, hogy szar, persze. De nem is azért vette meg, mert jó volt, hanem mert szüksége volt egyre, pénze viszont nem volt egy jobb minőségűre. Ennyire azért ne gondoljuk már hülyének az embereket.

"1. nem tájékozottak, 2. ha van rá driver 7-hez ugye. mert nem mindig van."
Nem azt mondtam, hogy "legalább minimálisan tájékozott" hanem azt, hogy "minimálisan tájékozott" A kettő rohadtul nem ugyanazt jelenti. Az első az, hogy nem abszolút tudatlan, a második meg azt, hogy totál homályban van. Afelől biztos lehetsz, hogy "szakértő" mindenkinek van a közelében, aki a Win8 nevének hallatára hatalmasat köp az asztalra, és épp emiatt van a rendszernek olyan híre, hogy az abszolút nulla tudásúak is menekülnek előle. A Win7-et meg a többség azért ismeri, innentől pedig valószínű, hogy egy tudatlan el sem gondolkodik a Win8-on. Én még azon se lepődnék meg, ha egy XP-t akarna tenni a gépre vásárlás után. Olyannal meg én még az életben nem találkoztam, hogy valamihez Win7 driver ne legyen.

"Jönnek hozzám naponta páran hogy ezt meg azt segítsek nekik venni, egyiknek sincs fogalma sem, mert annyira hülyék, hogy utána sem néznek."
Konkrétan annyira hülyék, hogy nem néznek utána, de megkérdeznek valakit, akiről úgy gondolják, hogy ért hozzá, és lehet adni a véleményére? Jaaaa. Tényleg pontosan ilyen a hülye ember.

"Te meg pont tudod, mire akarja használni"
Nem tudom. Ahogy itt senki más sem. Csak nem kezdek bele spekulálgatásba arról, hogy biztos szar lesz neki az adott gép.

"Ugyanakkor leírod, hogy 2GB az elég, aztán két kommenttel később hogy 4 de inkább 8. Na akkor?"
Basszus, a szövegértelmezés tényleg ennyire nehéz dolog? Azt írtam, hogy 2 GB elég a normál használathoz, két hozzászólással később pedig a te swappelés mániádra, hogy akit zavar, az kikapcsolhatja a lapozófájlt, de ahhoz még a 4 Giga is szűk tud lenni. Éééééértjük már? A lapozófájl kikapcsolásához kell több, nem a normál használathoz. És ha már tapasztalatok, az én tapasztalataim szerint bizony a többség annyira a böngészés köré építette fel a laptop használatát, hogy bőven elég tud lenni nekik egy valami modernebb kétmagos gép 2 Giga memóriával. Sokkal általánosabb ez, mint az, hogy Call of Dutyt akarjanak nyomni a gépen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.30. 18:31:54

@Giggsy: "A BIOS naplózhatja, de attól még nem garivesztéses a dolog."
persze mert a szervizek nem szeretnek ráhúzni minden szart a garivesztés miatt a userre... olvasol Homárt? :D
Papíron _lehet_ hogy nem az... de sokszor még úgy sem.

"ttól még azzal mindenki (jó, a nagyon egybites hülyék nem) tisztában van, hogy ha egy termék fele annyi, mint a második legolcsóbb, akkor az komoly minőségbeli kompromisszumokat jelent."
Mondom hogy nincs! Nem tudja az árakat, azt sem hogy adott hw mennyit ér. Azt se tuda, mi az ami benne van a vasban...
Megy, megveszi a legolcsóbbat.

"Nem tudom. Ahogy itt senki más sem. Csak nem kezdek bele spekulálgatásba arról, hogy biztos szar lesz neki az adott gép."
Naaaaa, pont hogy belekezdtél azzal, hogy ő meg átlag módon akarja használni :D

"Konkrétan annyira hülyék, hogy nem néznek utána, de megkérdeznek valakit, akiről úgy gondolják, hogy ért hozzá, és lehet adni a véleményére?"
Szoktam közölni, hogy nem értk hozzá, mert én csak szerelek néha laptopot, nem pedig veszek újakat. Nem fogják fel. Illetve ha magyarázok neki, azt sem érti, mert alapfogalmakkal nincs tisztában.

" de ahhoz még a 4 Giga is szűk tud lenni."
Tehát 2GB elég, ha leírom, hogy 4GB-al is reszeli a winyót. Értem...
(A reszeli a winyót, azt úgy kell érteni, hogy néha 10mp-ig világít a winyóled, kurzor nem mozdul. Dell E6420, 4GB RAM, i5, HDD.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.30. 18:33:05

@atpijkamo: XP? 2014-ben?
Ez a gáz MS-éknál, hogy az OS miatt kell jobb gép... Pingvinnel ilyen gond nincs :)

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2014.11.30. 18:34:31

@Panelmalac: Az megvan, hogy a: "A sok okos kritikusnak meg:" kezdetű résztől kezdve már nem neked szólt a hozzászólás? Azt hittem ez világos, de úgy látszik a szöveg értelmezése már nem megy.

"azt, hogy miért kell így működnie egy webshopnak egy ilyen jellegű kampányban, már egy webfejlesztő leírta előttem."
Webfejlesztő, aki a profilja szerint 2010-ben érettségizett, miközben az ilyen jellegű munkák esetében a főiskolai végzettség általában minimális követelmény. Mondjuk úgy, kétkedéssel fogadom az állítását. De ha valóban webfejlesztő is, azt írta le, hogy hogy NEM lehet megcsinálni a dolgot. Mindent lehet rosszul csinálni, főleg ha az ember nem akarja jól.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.30. 18:37:32

@Giggsy: Illetve. A 2GB 1-2év és kevés lesz. Mármint winfoshoz.

Másik, hogy érdekes módon autóhoz sem nagyon értenek az emberek, de azt mégsem úgy vesz, hogy meglát valahol egy AKCIÓ feliratot, és rohan az adott kereskedésbe. Laptopot meg igen, ott csak az árat nézik. Érdekes, autóból tudják, hogy pl. franciát nem veszünk (hiába idejétmúlt sztereotípia már) , míg azt nem tudják, hogy óccó, konzumer laptopot lehetőleg senkitől nem veszünk, mert az kb. mind silány.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.30. 18:38:40

@Giggsy: "Webfejlesztő, aki a profilja szerint 2010-ben érettségizett, miközben az ilyen jellegű munkák esetében a főiskolai végzettség általában minimális követelmény.'"
MI VAN? :D:D:D:D:D
Webfejlesztőnek az mondja magát, aki akarja. Nem kell hozzá különösebb vgzettség sem. Mondjuk az nem árt, ha össze tud rakni fasza oldalakat, de ha nem, hát max. nem él meg belőle.

igi1 2014.11.30. 18:53:00

Akárhogy is mondjátok, a windowsnak már nincs sok ideje hátra.

Így is úgy is megy a kukába.

Meg minden, ami ahhoz van.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2014.11.30. 19:05:15

@ColT: "Nem tudja az árakat, azt sem hogy adott hw mennyit ér. Azt se tuda, mi az ami benne van a vasban..."
Nem tudják, hogy az adott vas mennyit ér, és mit tud. Ezt aláírom. De azt látják, hogy minden más gép kétszer annyiba kerül. Mikor valaki a legolcsóbbat keresi, akkor látja, hogy mennyibe fáj a második legolcsóbb, és ezután már a leghülyébb is képes levonni a következtetést. Ahogy azt is tudják, hogy a legolcsóbb, az minden valószínűség szerint a legrosszabbat is jelenti. Ennyire azért nem hülyék az emberek.

"Naaaaa, pont hogy belekezdtél azzal, hogy ő meg átlag módon akarja használni"
Jó. Hagyjuk. Ha direkt nem akarod megérteni, amit mondok, nincs értelme vitázni.

"Szoktam közölni, hogy nem értk hozzá, mert én csak szerelek néha laptopot, nem pedig veszek újakat. Nem fogják fel. Illetve ha magyarázok neki, azt sem érti, mert alapfogalmakkal nincs tisztában."
Ahogy valószínűleg te sem tudod, mi az a szelepszár szimering, mégsem néz hülyének az autószerelő haverod, ha segítséget kérsz tőle az autóvásárláshoz.

"A reszeli a winyót, azt úgy kell érteni, hogy néha 10mp-ig világít a winyóled, kurzor nem mozdul. Dell E6420, 4GB RAM, i5, HDD"
Érdekes, én azóta nem találkozom ilyennel, hogy leszoktam a Chrome-ról. A Chrome-nak van meg az a mániája, hogy a világ minden memóriája sem elég neki, ezért swappel is, meg cache-el is egyszerre. Win8.1-gyel a laptopomon indítás után van olyan 2,5 Giga környéki szabad memória, pár óra Chrome használat (úgy, hogy egyidőben 7-8 lapnál sosem volt nyitva több) ezt képes volt olyan 2-300 Megára redukálni. A Chrome bezárása után mindig lett hirtelenjében közel 3 Giga. Evvan. Egyébként nem kell nekem hinni, elég megnyitni az erőforrásfigyelőt, és nézni, hogy mi prörgeti a HDD-t. Ha beállt a gép, nekem mindig a Chrome volt a ludas. Ez egyébként egy i3-as gép, de szórakozásból az előző laptopomon is kipróbáltam (akkor még a Win8-at, nem a 8.1-et) és abban az 1.8 Ghz-es Centrino procival, meg a 2 GB RAM-mal is képes volt még elfogadható lassúsággal működni a gép. Igaz, Chrome-ot egyszer sem indítottam rajta, csak Firefoxot.

nagyzee 2014.11.30. 19:12:20

Ha arról az Acer laptopról van szó, ami az ábrán lászik, akkor isteni szerencse, hogy nem sikerült megvenni. Egy életre elvette volna a kedvét a gyereknek. Ha 3-4 órás szenvedés után sikerült volna feltenni a Windows7-et a gépre, akkor ugyis kiakadt volna, amikor Flash videók 1 kocka/másodperc sebességgel döcögnek.

cso zsi 2014.11.30. 19:19:08

@igi1: Józanodj ki.

@ColT: Nem szoktál hülyeségeket beszélni, most miért teszed.

@Giggsy: Nem vagy vele egyedül. Kezdek visszaszokni az IE-re, katasztrófa amit a Chrome csinál.

Linuxot majd akkor, ha nem kavarnak a különböző disztribek, az eszközök gyártói csinálnak hozzá linuxos programot, mert az nem buli, hogy ablakban futtatott wintől elvárjuk az usb,és soros portok kezelését.
Szoftveres kékhalált utoljára 6 éve láttam XP alatt, 7-es alatt még csak hardverhiba miatt (ram, ill vinyó), és egyszer, valami fos játék feltelepítése után egy kisgyereknél.
A saját gépeim köszönik, évek óta teszi a dolgukat.

Atörökk 2014.11.30. 19:31:13

@cso zsi:
Sajnos nem részeg, természetes állapota.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.30. 19:34:26

@ColT: Van egy régi HP nótbúk. Hirtelen azt kezdte csinálni, hogy a karaktertáblája megkergült. A betűk helyett mindenféle vicces színes karaktereket mutat. Annyit még látok, hogy a BIOS-ban van, de semmit nem lehet elolvasni. Van ötleted, hogy mije mehetett tönkre? Mi esély van megjavítani?

igi1 2014.11.30. 19:35:38

@atörökk: @cso zsi: szerintem részegen tök józan lennék, meg normális. :D

a windows folyamatosan magát nyírja ki, leépítik azt is

windows 8.1-em van, de fél éven belül megveszem az imacemet, vagy macbookomat, mert ezt tovább nem bírom

mondjátok már meg, mér lassul be minden windows x időn belül

Manyecska 2014.11.30. 19:39:00

kicsit halkabban mer most gyújtottam rá egy 30dekás Milkára..:DD

igi1 2014.11.30. 19:50:01

@Manyecska /kűdtem levélt!/: á, én épp bountyt majszolgatok, miközbe beszólt a törökk. :)

pedig hányszor mondtam má neki, hogy adjon nekem is, de spúr, na

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.30. 20:30:36

@Giggsy: "Mikor valaki a legolcsóbbat keresi, akkor látja, hogy mennyibe fáj a második legolcsóbb, és ezután már a leghülyébb is képes levonni a következtetést. "
Mondom hogy nem, a fél Homár erről szól banyek! A postolók 80%-a olyan idióta vadász, hogy meglátja, hogy a vellnesszhétvége 50%-a minden másnak, és rohan megszoptatni magát!

"Ahogy valószínűleg te sem tudod, mi az a szelepszár szimering, mégsem néz hülyének az autószerelő haverod, ha segítséget kérsz tőle az autóvásárláshoz."
1. tudom. 2. ha autót akarok venni, utánajárok mindennek, és nem egy embertől várom hogy megmondja a tutit, meg kitalálja helyettem, hogy nekem mi kell.
Jó ideje az emberek nagy része csak azért talál meg, hogy "segítséget kérjen" azaz vele elintéztessen dolgokat. Én szinte soha nem kérek szívességet senkitől, mert megoldom magam. Mik vannak!

"Érdekes, én azóta nem találkozom ilyennel, hogy leszoktam a Chrome-ról."
Nem krómolok a melóhelyen, nem attól van. Érted, nyitva egy Outlook, egy böngésző, egy Lync (na az még egy katasztrófa, csak a telepítője 1 giga...), és ez képes megakadni.

Itthon a Kubuntu, ugyan már nem túl gyors a Core2 + 4GB RAM + HDD-n, de _nem_akad_ és _nem_swappel. Akkor sem ha megy a Rawtherapee...
Mondjuk nem is kerül 30 ezerbe, a windóz nyócon biztos a swappelőmodul a drága.

@atpijkamo: VGA hiba. Süssed.

@cso zsi: Miért is? Van egy Fujitsu 7010-em, Win7 éppen hogy mászik rajta, Lubuntu jól érzi magát... Anyámnál AthlonXP, ugyanez.

Kék halált mutathatok neked ha gondolod, néha van a cégnél :D Olyan gépek, hogy előtte és utána is gond nélkül megy. Azokon win van :(

"Linuxot majd akkor, ha nem kavarnak a különböző disztribek, "
Nem kavarnak. Egyet betörsz magadnak, és használod.
Windóz használattal sem születik senki. De ugye a win8 mtero UI-ja jó volt? :D Nyíttak tőle a userek mint a fene :D

Meg ugye az milyen jó, amikor a windózra külön kell vadászni a drivereket? :) Meg a programokt (meg a crackeket a windózhoz, meg a progikhoz)...

venszivar 2014.11.30. 20:47:27

@gabors: Mióta MI "törzstagok" hanyagoljuk a homárott, azóta lófasz szárnyal.

LÉPEM!

Manyecska 2014.11.30. 20:59:23

libatopt kell venni na.

gabors 2014.11.30. 21:01:06

@venszivar: nem mondod ???

mindenfele jott mentek panaszkodtak akkoriban hogy a szinvonal igy meg ugy ... (bruhaha)

most meg azt sem tudjuk hogy "a fejlettebb orszagban" hogy van ez a fekete peter nap...

en nem tudom mert en soha semmit nem veszek :-) (black friday napjan)

Bikli néni 2014.11.30. 22:40:40

@ColT: "Nálam pl. nagy kedvenc a Fujitsu, mert arról is mindenki tudja, hogy szar, tehát olcsón hozzá lehet jutni :D"

Bő négy évvel ezelőtt, ismerősön keresztül sikerült szereznem egy Fujitsu-Siemens laptopot féláron (utolsó darab volt az egyik hiperben, bontatlan, két év garival). Nem állítom, hogy egy csúcsgép, de arra, amire nekem (meg a júzerek kb. 90%-ának) kell egy ilyen gép, tökéletesen alkalmas. Egész addig nem volt semmi baj vele, míg kényszerből rá nem tettünk egy Windows7-est, de némi átmeneti akadás és egy kis buherálás után most megint tök jól megy. Pedig nekem is nagyon lehúzták, amikor megvettem, de abban a helyzetben tényleg ilyen "hülyének is megéri" gép volt, és a mai napig nem bánom.

cso zsi 2014.11.30. 22:48:10

@igi1: Részvétem. Nálunk csak egy i*** bolond van a cégnél. Amit mostanában gyártottak, mind megvan és a múltkori sorállásnál is ott volt.
Itthon csak egy i*** termék van, épp elég látni. Bár lehet, hogy kivételes példány.
Kivételesen szar.

@ColT: Athlon? Sajnálom, hogy az AMD rátette a kezét az ATI-ra, azóta ha tehetem, nVidiát veszek, kivéve a beépített kártyák. Annyira nem jött be az AMD hazugsága a sebességről, és a teljesítményről, hogy ha az Intel a 2x2-t 3,25-nek számolja, akkor is csak azt vennék.
Olcsójánosék amikor hozzák a gépeiket, mert valami vacakol, ott vagy Celeroncs, vagy valami AMD vacak a lelke.
A Metro?
Most mondd, mi a különbség egy csempe, vagy egy asztalra kihelyezett ikon nyomkodása között? Csak rá kellett jönni a logikájára. Először nem tetszett, de az első wp8.1-es telóm után mindent a helyén találtam a 8.1-es laptopon is. Most megy a 10-nek a tesztelése, ahol visszajött a startmenü, abból nyíló csempékkel. Azt használsz, ami jólesik. Bár ez már a 8.1 alatt is így volt.
Drivervadászat? Utoljára XP alatt emlékszem ilyenre, a 7-es óta beszerzi magának a rendszer. Bár a fenti Samsung esetében tényleg szükség volt rá, ott valami nagyon egyedi volt, vagy a telepítő (amibe a Samu cseszett belerakni bármilyen drivert), vagy az alkatrészhalmaz.
Ha tudom, eleve gyártottam volna beintegrált driveres telepítőt.
De a játszásból rátolt 8.1-nek nem volt ilyen gondja. Az látott mindent.

cso zsi 2014.11.30. 22:54:03

A témához.
Péntek reggel fél 9-kor rámír egy kuncsaft, hogy ezt, meg azt venne a fent jelzett weboldalon. Amiket választott, elfogadható áron volt, amire kell, arra pont jó neki. Ma rákérdeztem, mutatva ezt a blogot. Azt írta, minden visszaigazolva, két hét környékén szállítanak.

gabors 2014.11.30. 23:15:03

@cso zsi: mi az csempe ??? es mi az a 8.1 a 8 nem volt jo ??

cso zsi 2014.11.30. 23:21:16

@gabors: Ez most komoly kérdés?

igi1 2014.11.30. 23:24:00

@cso zsi: azé ennyire nekem se telik rá. :D

de elegem lett a winfosból, miután elb@sztam rá 10.000 forintot

nem kérek belőle többet

gabors 2014.12.01. 02:52:56

@cso zsi: ugy tunik csak ra kell jonni a logikara ...

winfoser kb. 15 eve fizettem utoljara ... es nem nem hasznalok lopott szoftware-t meg okosban sem ahogy Mo-on mindennapos ...

igy nem is lattam meg csempet sem

cso zsi 2014.12.01. 03:27:38

@gabors: Nos, bármilyen hihetetlen, de vagy két éve kapni win8-cal telepített laptopokat, így nem warez a dolog.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.01. 06:30:11

@Bikli néni: Nem az általános működésükkel szokott baj lenni, hanem megbízhatóságilag, strapabírásilag. Egy üzleti géptől pl. elvárás hogy tartós legyen, na ezek nem :D
Olyan lapost, amin megy egy windóz, minden kínai gyártó tud csinálni...

@gabors: Nekem van windózom, mert illik érteni hozzá, de használva nem nagyon van.

@cso zsi: Az AMD-vel semmi baj nincs, nem tudom, honnan szeded ezeket, de biztos :) Hogy olcsóbban hozza ugyanazt a teéjesítményt, mint az Intel? De rossz... (Nekem is Intel gépem van, sajnos.)

"Most mondd, mi a különbség egy csempe, vagy egy asztalra kihelyezett ikon nyomkodása között? "
A _mijére_? :D Mert logika nem sok volt benne. Nekem nincs semmi különbség, nem okoz gondot, de nem tetszett. Az a gáz, hogy nem volt választási lehetőség.
A logika meg biztos az benne, hogy asztali gépen a menünek el kell foglalnia az egész képernyőt, vagy pl. az appoknak is. Hogy a csempés Explorert ne is emlísem, átlaghülyének felfoghatatlan hogy az nem az ami az asztalon van.
A MS gyak. szembeköpte a vevőit, és azok még örültek is neki (egy részük). A többi sem váltott más oprendszerre, bár nem azért mert annyira szereti a picipuhát, hanem mert lusta.

"Drivervadászat? Utoljára XP alatt emlékszem ilyenre, a 7-es óta beszerzi magának a rendszer. Bár a fenti Samsung esetében tényleg szükség volt rá, "
Csókolom ennyi. Próbálj meg egy újabb vasra 7-et tenni, illetve akkor nekem miért kell sokszor 7-hez is külön telepítgetni? Nagyon sok olyan eset van, hogy a win által feltett driver semmire nem jó.
Ja, céges imagelt gépekkel ez nincs, de konzumereknél...

Lehet kapni gépet Win8-cal, de a magyar megveszi olcsóbban FreeDOS_sal, aztán rakat rá valakivel warez wint.

Der Sün!! 2014.12.01. 10:31:15

Ez már az évvégi?
Decemberbe nyista poszt?
Vagy ez így hogy?

olvasóink írták · http://mediaszerencsetlenseg.blog.hu/ 2014.12.01. 11:53:34

Valami működik a logisztikából, ma megjött a rendelések egy része, könyvek...

olvasóink írták · http://mediaszerencsetlenseg.blog.hu/ 2014.12.01. 12:20:19

Ahogy néztem a videót, az offline vásárlásnál sem jelent még semmit, ha a kezedben van a termék, a kasszáig még simán kicsontoznak egy szamrt tévéért :)
www.youtube.com/watch?v=5w7FjW3QeiQ#t=141

joska61 2014.12.01. 13:19:29

Kosárban terméksétáltatás nem vásárlás. A vásárlás a pénztárnál történik.

Benoke2 2014.12.01. 16:21:23

Mondjuk a hiányzó gép miatt nem akkora baj, mert a processzor miatt szenvedés lett volna vele az élet. Oké hogy olcsó, de sz@r is. A kosárban lévő dolog elfogyott az frankó, azt hittem befoglalják a készletet egy időre, hátha a kedves vevő mást is akar még és költi a pénzét... Nem csak egy veszteséggel árult olcsó notit vesz hanem mást is hozzá... Nem tudom mit ír az ASZF. Nyilván nem készültek nagy készletekkel. Volt raktáron vagy 5db aztán kész vagy annyi sem. A Reggel 7 óra pedig nem minősül koránkelésnek. Másrészről, ha valamit agyon reklámoznak az nem azt jelenti hogy jó, hanem pont fordítva... Mondjuk akció másnapján meg kellett volna nézni, hogy a gép kapható -e, ha igen akkor az átverés szagú.

Bikli néni 2014.12.01. 16:56:33

@ColT: Na, nekem egy korábbi munkahelyemen FS asztali gépem vót... működött úgy másfél évig (pedig újonnan kaptam, mikor odakerültem, nem játszottunk rajta meg semmi, csak dógozva vót), aztán egyik napról a másikra megmurdelt. Kaptam helyette egy HP-t, amíg FS szervizeldében volt. Onnan meg visszaküldték a garis gépet azzal, hogy javíthatatlan, ezzel párhuzamosan a HP használhatatlannak minősült... kb egy hónapig az épp szabin lévő kollégák gépein dolgoztam itt-ott, egy élmény volt, mikor a sajátom merevlemezén voltak a minták, amikkel dolgoznom kellett :D
(Amúgy a közszférában majdnem mindenhol ezt a két típust nyomatják, gondolom, ez van ócóért, aztán ha bekrepál, garanciába' visszakűdik...)

venszivar 2014.12.01. 17:03:25

150.!!!

ÚJ rekord!!!!WÁÁÁÓÓ!!!:):D

Panelmalac 2014.12.02. 17:49:14

@Giggsy: most vettem észre, hogy bajod van a szöveg értelmezésemmel... Nos, én magamon és rajtad is próbáltam segíteni akkor, amikor azt írtam, hogy a borzasztó nagy frusztrációdat ne a nekem küldött válaszban írd le. Neked úgy értem a segítséget, hogy ha a másoknak szánt üzenetedet esetleg nekik írod, akkor növekszik az esély, hogy el is olvassák. Nekem pedig ez azért segítség, mert nem terhelem magam a másnak szánt sorok olvasásával. Szóval finoman próbáltalak más felé terelni. Lehetett volna olyan puruttyatroll stílusban is, hogy: Neked az megvan, hogy ha válaszként kommentelsz rá egy véleményre, akkor kaphat erről értesítést a vélemény írója? De ez ugye nem az én stílusom. Mint, ahogyan az sem, hogy úgy próbáljak illegitimmé tenni egy véleményt, hogy kiderítem mikor érettségizett az írója és akkor nyilván nem érthet hozzá. Jó taktika ez, de nem most. Bárki lehet webfejlesztő, nem diploma kell hozzá. Ráadásul nem is az volt a mondandóm lényege, hogy Ő webfejlesztő, hanem az, hogy amit mondott azzal én egyet értek, ezért nem írnám le újra.
Az is egy jó taktika, ha valami példával próbálsz legitimizálni egy állítást. Csak akkor van gáz, ha gyökér a példa. Márpedig a Te valós kosaras vásárlásod borzasztóan gyenge példa. Hogyan hasonlíthatsz egy 1 napos, 10-20-60, akárhány százalékos netes kampányt, ahol egy időpillanatban 50ezer látogató van, egy más egyéb hétköznapi bevásárláshoz? Hát már itt elbuktad a sztorit... És ha meg folytatom.. Szerinted ha egy Media Markt-ba letesznek 30 db lapostévét féláron, kint pedig várakozik mondjuk 300 ember és azt Te beteszed a kosaradba az benne marad? Nos, elárulom: nem! Gondolom láttál már ilyen videókat. Ja, hogy hülye amerikaiak? Ez sem igaz. Ahol van blackfriday ott a kezedből kiveszik a cuccot, ha nem szorítod. És van egy érzésem azzal kapcsolatban, ha itthon lenne hasonló kampány, akkor mi lenne. Ahol a HÉV-en egy ülőhelyért vér folyik.

Tehát röviden:
1. Nincs szövegértelmezési problémám, hanem Te nem tudsz kommentelni annak ellenére, hogy mennyire aktív vagy.
2. Elég szánalmas, hogy egy véleményt az alapján próbálsz hitelteleníteni, hogy mikor érettségizett valaki.
3. Szar a példád és látszólag nem értesz egy ilyen kampányhoz.

Mindezek alapján hanyagold a caps lock-ot - mert amúgy a kispöcsű komplexusos emberek csinálják ezt -, ne sértegess másokat és ne hidd magad pszichológusnak, ha egyszer Te magad egy vérkomoly eset vagy...
Kösz

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.02. 18:04:52

@Panelmalac: "@Giggsy: most vettem észre, hogy bajod van a szöveg értelmezésemmel..."

Mielőtt a cicaharc során halálosan megsebesítenétek egymás, szólok, hogy nem lehet győztes, mindkettőtöknek igaza van.

Szabolcs Széchy 2014.12.02. 21:01:42

Szánalmas, h ilyen emberek élnek ebben az országban, más kárán gúnyolódni és cifrábbnál-cifrábbakat írni. Undorító. A sok hozzá nem értő, élettelen jellem, aki szépeket írt, ehhez a segítő szándékkal indított fórumhoz, mind bizonyítjátok, h miért tart itt a magyar társadalom. Egy gömbrágót sem érdemeltek az élettől.
Egyébként én is pont ugyanígy jártam, csak egy bosch fúróval, a válasz is ugyanez volt az emag részéről, csak én a fogyasztóvédelem felé továbbítom az esetet, a vásárló megtévesztése címszó alatt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.02. 21:11:30

Megint egy troll, aki semmi érdemlegeset nem szól hozzá. Piha!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.02. 21:13:18

@ColT: "XP? 2014-ben?"

Egy okot mondj, amiért másik vinfosra váltsak! A biztonságot ne mondd, mert mindegyik szita. A médialejátszót ne mondd, mert a VLC mindent tud.

Aureliano Buendía 2014.12.02. 21:14:25

@Szabolcs Széchy: na, ha írás módból átlépsz olvasás módba, ajánlanám az alábbi rövid iromány átolvasását:

s1.emagst.net/layout/hu/images/db/5/7962.pdf

Ezen belül is a III. pontot, ha esetleg nem találnád hirtelen.

Aureliano Buendía 2014.12.02. 21:19:54

@atpijkamo: de legalább elmondhatta hatvannyolcmillió-hétszázhúszerer-ötszáznegyvenkettedikként, hogy ezért tart itt ez az ország.

Mert egyéniség.

Szabolcs Széchy 2014.12.03. 11:03:05

@Aureliano Buendía:
Hurrá, hogy ilyen agytrösztök, mint Te is vagytok még. Csupán a jóindulat beszél belőled, még szerencse.
De köszönöm a linket, egyébként igazad van, Neked ez a felfogás és üzletpolitika teljesen normális és elfogadott. Tipikusa az az ember stílus, aki nem vita partner.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.03. 11:33:29

@Szabolcs Széchy: "ilyen agytrösztök, mint Te is vagytok még"

Én is! Én is! Itt most ugyan nem csillogtattam meg a képességeimet, de rendszeresen szoktam.

"ez a felfogás és üzletpolitika"

Van egy szabályzatuk, amit megpróbálnak követni. Ha szereted, maradsz, ha nem szereted, elmész. A namecheap.com csinált idén feketepéntek akciót. Nem tetszett a szabályzatuk, de nem nyávogtam, elfogadtam. Kurva nehéz volt domént regisztrálni, de sikerült, jó játék volt.

Atörökk 2014.12.03. 11:42:12

@Szabolcs Széchy:
Én is itten vagyok, mostanába' ritkábban, mert újabban időnként kitiltanak.

Aureliano Buendía 2014.12.03. 18:27:52

@Szabolcs Széchy: nem agytrösztség, csak nem sajnálom rá az időt, hogy elolvassam a kommenteket is a poszt után.
Nem tudom, hogy jön ide a jóindulat, és egyéb dolgok.
Képzeld, minden akciónak, játéknak vannak szabályai, így az emagosnak is. Nem hiszem, hogy 2014-ben ezen meg kellene lepődni.
Valaki írta fentebb, hogy mi van akor, ha valaki merő jóindulatból berak mondjuk 50 akciós habverőt a kosarába. És ezzel kibaszik 50 másik emberrel, aki szeretne venni.
Itt annyi történt, hogy valaki gyorsabb volt. Azzal, hogy részt veszel az akcióban, vállalod a feltételeit is. Itt is ez történt. Szerintem senki nem kényszerítette a posztolót, hogy feketepéntekezzen az emagnál.

Szóval fikázhatod a népeket, de inkább gondolkodj.

wazzu 2014.12.05. 08:11:57

Vett a kommentelő valamit weben életében? Hogy hasonlíthatja össze az ABC kosarát a webáruház "kosarával"? Én sem tudom azt állítani, hogyha nincs termék, be se tegye a kosárba, elég ha ott figyelmeztet/nem enged tovább, ezzel nincs semmi baj. A holnap akcióját nem kommentelném, nem elfogyott, hanem sosem volt. De vegyétek csak a cuccokat a román oldalon.

cso zsi 2014.12.07. 22:12:37

@wazzu: Nos úgy néz ki, ez termékfüggő.
Ismerős, aki rendelt (igen a cikkbéli problémás napon), két hetet ígértek neki, de már csütörtök óta a lakáson van az áru.

sixtusikapanyel 2014.12.08. 09:59:38

"CSAK MA, SZÜLETÉSNAPI KEDVEZMÉNYEKKEL"
(2014.12.08)

Annyira komoly ez a román(?) cég, hogy ugyanazt a terméket nem születésnapi akcióban még olcsóbban adták?
(2014.11.28)

i.imgur.com/JAFS54K.jpg

:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.08. 10:06:30

@sixtusikapanyel: Azért, mert erre ugrik a nép. Normál áron nem nagyon veszi, de ha ráírod, hogy most olcsóbb, akkor viszik, mint a cukrot. Tabletet, vajat, cukrot, mindent. Ezért kell a beragadt árukészletet "akciózni".
süti beállítások módosítása