Tékozló Homár

MKB apróbetű

2015.06.22. 15:10 | Homár Hilda | 61 komment

2128650371.jpg

Gergő sztorija azért érdekes, mert a leírtak alapján a bank simán hivatkozhatott volna arra, hogy szóban nyilván tájékoztatták a kétféle kondíciós listáról, ehelyett kvázi elismerik, hogy valami nem stimmelt. Ki érti ezt?

Kedves Homár Hilda!

Eddig kő alatt éltem, így csak most ismertem meg a Homárt. Ezért aztán rögtön két történettel is megörvendeztetném a nagyérdeműt (a másodikat külön tesszük majd ki, a szerk.).

Az első az MKB Bankról szól.

2014. tavaszán befejeztem a felsőoktatásban folytatott tanulmányaimat, ami egyben azt is jelentette, hogy a továbbiakban nem voltam jogosult diákoknak szánt folyószámlát használni, így az MKB Bank egyik telefonos ügyfélszolgája rábeszélésének engedve az MKB Praktika szolgáltatáscsomagra tértem át.

Már több hónapja tartott a boldog (v)iszony, amikor felfigyeltem rá, hogy a bankkártya tranzakciókról küldött SMS-ekért darabonként 23 Ft-ot vonnak tőlem. Pedig a honlapjukon az szerepelt, hogy a mobilbankár szolgáltatás “Gazdaságos - mert a bankkártya tranzakciókról küldött SMS üzenetekért Bankunk nem számít fel díjat; és a havi díj, illetve a többi SMS üzenetért felszámított díj is rendkívül kedvező.”, (Bocs, de sajnos ennél frissebb waybackes linket nem találtam, de tényleg ez volt ott akkor, egyébként később elhajtottak volna a panaszommal együtt. A félkövérrel kiemelt Gazdaságos pont a lényeg.)

Megerősített az is, hogy a 2014. 09. 05-én kelt, az új bankkártyával együtt küldött levelük hátoldalán (mkbkartyakisero.jpg) a pirossal bekarikázott részt találtam:
screenshot_2015-06-10_16_25_19.png
Be is tértem hát a helyi MKB fiókba, ahol a pult mögött ülő rendkívül kedves hölgy alig több mint fél órán keresztül próbált meggyőzni, hogy bizony én vagyok a hülye. Ugyanis a kondíciós listában tényleg szerepelt a fenti 23 forintos tétel. Egészen addig nem is változott a véleménye, míg meg nem néztük együtt a weblapot. (Ez így leírva egyszerűnek hangzik, de gyakorlatilag kattintástól billentyűnyomásig terjedő részletességgel kellett átsegítenem őt előbb az Internet Explorer, majd a google kereső útvesztőin, mire elértük a hőn áhított információt.)

A turpisságra így már hamar fény derült: az MKB Banknál két MobilBankár szolgáltatás is futott azonos néven, de eltérő kondíciókkal. A “MobilBankár1” a nem csomagos ügyfeleknek szólt, havi 250Ft-ba került és ingyen küldték az SMS-eket. A “MobilBankár2” pedig a magam fajta rászedett balekoknak, ahol a csomag havidíja magában foglalja ugyan a 250 Ft-ot, cserébe viszont minden üzenetért további díjat számolnak fel. Na ezt nevezem én ügyfélbarát üzletpolitikának, ugyanis aki havi 10 alkalomnál többször használja a kártyáját, az rosszabbul jár, mint ha külön kifizetné a “MobilBankár1” havidíját.

Felvetettem, hogy mi lenne, ha én veszni hagynám a csomagban foglalt “MobilBankár2”-t és mellette előfizetnék a “MobilBankár1”-re, de ezt persze nem lehetett. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy panaszt nyújtok be, amiben nem csak a problémát jeleztem, hanem arról is érdeklődtem, milyen formában kívánják megtéríteni a szerintem jogtalanul felszámított díjat.

Mivel 3-4 hét után még mindig nem kaptam választ, újabb körre szántam el magam. Ismét ellátogattam az MKB honlapjának MobilBankárról szóló aloldalára, ahonnan hogy, hogy nem, addigra eltűnt a fenti, ingyenességről szóló bekezdés.

Mentem is a fiókba, ahol ismét panaszt tettem. Ezúttal az ügyintéző elfolytott kuncogásával kísérve leírtam, hogy véleményem szerint sunyi, gerinctelen alakok és most már bizony adják vissza a 253 forintomat. Mert ha nem, akkor magam sem tudom milyen felügyeleti szervekhez fogok fordulni.

Pár nap múlva jött tőlük egy tértis levél, benne a válasszal, hogy rendkívüli módon sajnálják, ha esetleg félrevezettek. Sőt mi több jófejségből még a kifogásolt terheléseket is hajlandóak jóváírni. Szóval nem ötleteket akarok adni, de ha valakit esetleg nagyobb összeggel húztak ugyanígy le, akkor kérje bátran a pénzét!

Gergő

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2015.06.22. 15:21:42

Még mindenki gyűjti a zerőt..xd szerintem kábé az egy jó bank az egéssségkártyával semmi gond nincs..

atörökkk 2015.06.22. 15:24:40

Sók hűhó, undszóveLyter.

AtiSnatch 2015.06.22. 15:27:48

a valuták éppen +18-as videókat forgatnak.

chili wili 2015.06.22. 15:48:57

"2014. tavaszán befejeztem a felsőoktatásban folytatott tanulmányaimat"
[...]
"az ügyintéző elfolytott kuncogásával kísérve"

Terézágyú 2015.06.22. 16:10:08

@chili wili:
foJton csak kötöSZköttök...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.22. 16:12:48

@Terézágyú: "befejeztem a felsőoktatásban folytatott tanulmányaimat"

Megbukott, minden UV lehetőséget elfogyasztott, dékáni különengedélyeket kimerítette.

De legalább "tért", nem "fáradt".

Bánatos Teknősbéka 2015.06.22. 16:29:48

@atpijkamo: Akkor le kell vonnunk a szomorú konzekvenciát: Jehova tanúja..

Aureliano Buendía 2015.06.22. 16:37:26

MKB
szerintem ezek nagybetűk

Aureliano Buendía 2015.06.22. 16:44:35

253 ft neked nagyobb összeg? Nem lehetsz túl sikeres ember.

Szerintem válts bankot.

Aureliano Buendía 2015.06.22. 16:46:19

@atpijkamo: én is vártam, hogy befárad, és pozitívan csalódtam, úgyhogy tulajdonképpen félig rokonszenvezek is a posztolóval.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.22. 16:51:25

@Aureliano Buendía: Azért modorosságért járna neki egy legyintés a szívlapáttal.

Én olyan paraszt vagyok, hogy csak bemegyek a bankba.

kakukk11 2015.06.22. 17:04:18

". Szóval nem ötleteket akarok adni, de ha valakit esetleg nagyobb összeggel húztak ugyanígy le, akkor kérje bátran a pénzét!"
253Ft visszaharcolása után ne is nagyon adjál ötleteket.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.22. 17:18:16

@kakukk11: 3 órát elbaszni 253 forintért valóban nem teszi eredményes versenyzővé. Vagy az elv a fontos, vagy csak kitaposta az ösvényt, és a következő panaszosok könnyebben érnek el eredményt. Vagy a bank magábaszáll, és mindenkinek visszafizeti önként.

Apró lépések viszik előbbre a világot, úgymint egy Tesla akksi kifejlesztése, egy SMS díj visszaszerzése, stb.

- Pincér, ez a pástétom tényleg félig csigából és félig disznóból készült?
- Igen, uram, pontosan fele-fele arányban: egy csiga, egy disznó.

gabors 2015.06.22. 17:36:11

hat poszthoz keresem a szavakat de leginkabb a MKB-t sajnalom hogy valaki (tobb honap utan) megtalta a titkos fegyveruket es igy nagyobb osszegektol mint a kevesebb mint 1 Euronyi sms dijaktol kell megvalniuk ... amugy nem vilagos ez egy ev alatt nott ekkorara ???

amugy a bank itt normalis is volt megtartott egy ugyfelet potom 253 befektetessel.... majd lehuzzak valami massal :-)

igazságos 2015.06.22. 17:55:07

@gabors: látod, hogy ez volt az MKB legfőbb bevétele, ha viszont simán beszedték korábban.

Vagy egy kis mellékes azér mindig jól jön mindenkinek!?

igazságos 2015.06.22. 17:57:18

Sokkal nagyobb gond, hogy az új travis szépségkirálynő ismét egy elfuserált, senkinek se kellő, cigány k@rva.

S már nem is fehérítenek.

igazságos 2015.06.22. 18:01:07

A 23 FORINTOS SMS- DÍJAT SOKALLÓKNAK MEG MÁR ÚGYIS MINDEGY.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.22. 18:40:50

"(Ez így leírva egyszerűnek hangzik, de gyakorlatilag kattintástól billentyűnyomásig terjedő részletességgel kellett átsegítenem őt előbb az Internet Explorer, majd a google kereső útvesztőin, mire elértük a hőn áhított információt.)"

És ez kezeli a pénzedet?

"Pár nap múlva jött tőlük egy tértis levél, benne a válasszal, hogy rendkívüli módon sajnálják, ha esetleg félrevezettek."
Miért nem válaszoltad, hogy rendkívüli módon sajnálva jelented be a PSZÁF-nak...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.22. 18:44:38

@igazságos: Neked is, mert te sok-sok éve nem érted, mi az ilyen esetekben a lényeg :D

igazságos 2015.06.22. 19:06:33

@ColT: minek, aki csóró az csóró

nem rólam volt szó, de ügyesen átterelted magadról a dolgot

sajnos ezt is a csórók szokták

igazságos 2015.06.22. 19:19:36

@Manyecska: támadnak a csórók

mellvértezz fel

Manyecska 2015.06.22. 19:20:52

@igazságos: nekem a masodunokatesom lett vagy tiz evr de o nem travi xddd plane szoke es kekxemü.hasonlit..xd

igazságos 2015.06.22. 19:24:10

@Manyecska: persze, persze, a cigók is ennek tartják magukat, ha megkérdezed őket XD

igazságos 2015.06.22. 19:26:21

lássátok, még Colt is megfutamodott máma

így nem lesz itt buli

igazságos 2015.06.22. 19:38:09

Komolyan mondom, hogy melyik putrisorból szedik ki ezeket a szépségkirálynőket, egyszer megnézem, honnan kaparják fel ezeket. XD

Jó, Sarka Katának legalább volt mit tejbe aprítania, de ez a Kulcsár Edina, meg a többi nagyon csóró egyedek.

Valahogy a TV2-nél mégis egyre csak szaporodnak.

gabors 2015.06.22. 20:06:50

@igazságos: ez kinek gond ??? a travisnak ??

igazságos 2015.06.22. 20:23:04

@gabors: az országnak. Miért nem képesek egy nem travis, nem Sarka Kata utánzatot választani

gabors 2015.06.22. 20:29:46

@igazságos: ne izelj mar nem az orszag valasztotta bar egy ilyen "nepsavazas" lehet hogy atmenne OVB-n :-)

igazságos 2015.06.22. 20:37:05

@gabors: mondjuk azt nagyon bírtam, amikor rugóztak az elején :D

Nem néztem, mert rohadtul nem értettem, mit rugóznak, pattognak ott a színpadon

aztán leesett, mikor olvastam, hogy az direkt volt XD

igazságos 2015.06.22. 20:54:17

Mondjuk, ha ő volt a legjobb, a többi felhozatal se lehetett egy nagy szám.

A rugózás viszont örök életemre beleégett a retinámba.

Dezsike 2015.06.22. 21:03:04

@atpijkamo: "3 órát elbaszni 253 forintért valóban nem teszi eredményes versenyzővé"
Itt elvi kérdésről van szó. Én is felhívtam a kávéautomata hibabejelentőt amikor benyelt 100 Ft-ot, többe került felhívni, de szó nélkül visszaadták a pénzt. Az előző bankom amikor elkezdte ilyen-olyan jogcímen szívni a pénzem egyszerűen otthagytam, a mostanival egyelőre meg vagyok elégedve, mert bár ők is belenyúltak a kedvezményekbe amióta szerződtünk, cserébe fél éve egy olyat veszek igénybe amire már nem vagyok jogosult, de eddig nem kapcsolták ki, pedig azt mondták ez automatikus, nem kell törődnöm vele.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.22. 21:59:45

@ColT: ilyen kaliberu ugyben a PSZAF keves, Strasbourg-al nyitnek minimum

aardwark 2015.06.22. 22:37:20

ez csak elv lenne? tényleg?
hmmm., azért számolni is kéne, bár tudom a matek nem könnyű, pláne a szorzás meg az összeadás, meg amúgy az lapműveletek.
x MKB ügyfél szorozva napi min 1 kártya művelettel (23 FT) szorozva 365 nap.
Szerintem sunyiban mindenki elfogadna a bankszámlájára egy ilyen összeget hirtelen.
További kellemest, és sorry nem akartam okoskodni
peace
meg bogrács meg batz papucs meg minden :)

aardwark 2015.06.22. 22:44:16

ja és még:
1 javítások: *alapműveletek, *ez csak elv lenne? tényleg? ...
2 aki a 253 forintért b@sztatja a posztolót, na abból élnek a bankok ...
kérdem én, akkor ki is a birka?
béke és szép éjt

aardwark 2015.06.22. 22:50:58

jahh egyszerű matek:
tegyük fel van 100 000 ügyfél
napi egyszer használja a kártyát 23 forintért az év minden napján (tedd hozzá a káosz elméletet: több ügyfél, kevesebb napi kártya használat, az átlag nagyjából megvan) azaz :
100 000x23x365= 839 500 000 Forint
Köszönjük a figyelmet

gabors 2015.06.22. 22:59:12

@aardwark: bassszus igazad van ...

na de 250 havonta az mar smafu ??

amugy a "tobbseg" nem hasznalja a kartyat minden nap hanem egyszer felveszi az ingyenes lovet aztan kezpenzezik hala a geniusoknak ...

amugy SMS az nincs ingyen "valakinek" fizetni kell a telecomnak "valamit" tulajdonkeppen az email sincs ingyen mert valaki csak fizet valakinek hogy email szerver meg tarhely meg bandivit legyen ...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.06.22. 23:58:46

Köszönjük a nép nevében, jó poszt volt.

Több tudatos vásárlót és kevesebb leszaromembert kívánok! :)

2015.06.23. 00:49:17

Akasszátok fel a bankárokat!!!!

Black Hole 2015.06.23. 00:50:05

Ezek után én már azon sem csodálkozom, hogy vannak mindenféle ámokfutók! Ha a banknak van Magyarországon százezermillió ügyfele, és mindegyiknek küld naponta száz sms-t, az már olyan extra haszonot hoz neki, hogy az már kozmikus méretekben kifejezhető csak!

Black Hole 2015.06.23. 00:53:14

@Cicmen: és a multikat ne? Ezt mégis, hogy? :-)

Escaped 2015.06.23. 00:57:57

@hagyma: Rotary klub!!! Ez fontos, M.Péter is odasírta a Villa Medicis beégést.

Black Hole 2015.06.23. 01:06:06

Most már egyszer lehetne valami jó poszt is! Valami penészes camambert sajtról, használt tampon az originált dobozban, vagy valami ingyenes vizelés meggátolásáról, esetleg fizetett egy vacsoráért százezret, mégsem kapott ingyen csapvizet, vagy hasonló!

gabors 2015.06.23. 03:21:46

@Black Hole: vigyazz meg magara ismer itt valaki ... a csapvizrol ... meg az ingyen vizelesroll

de legelabb valami legyen

Black Hole 2015.06.23. 03:53:16

@gabors: szerintem teljesen logikus ingyen vizet ingyen kiengedni! Bár néha úgy érzem, hogy akár 23 Ft-ot is fizetnék érte!
Egy kis orangeways kéne, mint egy falat kenyér! Azt nagyon bírom, mikor egy rahedli ember 2 napig arra vár, hogy a busz valamitől megjavul majd, viszont a WC akkor is szar marad, de mégis kijön belőle a nyúzott arcú lány.

gabors 2015.06.23. 04:04:29

@Black Hole: az orange a kiraly mar egy ideje Mo-on ...

de terhes-e nyúzott arcú lány ??? mer akkor minden mas

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.06.23. 08:04:47

@igazságos:

"lássátok, még Colt is megfutamodott máma"

Úgy tudom csak elment Jedi tanfolyamra Yodahoz... :P :)

killerkaller 2015.06.23. 08:28:00

...."és most már bizony adják vissza a 253 forintomat."

És az idő múltával a számok szaporodtak. Ezzel a mentalitással akár pénzügyminiszter is lehet a poszter.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2015.06.23. 08:34:19

@aardwark: ebből az SMS-enkénti 23 pénzből nagyjából 22,5-t a bank befizet a szolgáltatónak, szóval akkor hatalmas bevétel nincs ebből. De ettől függetlenül ami díjmentes, az legyen díjmentes.

Bombaló 2015.06.23. 09:57:43

Én anno diákként 30 forintért harcoltam a Sparban. Igaz, hogy a végén én voltam a bunkó, de az elv fontos.

Ugyanis 30 forint nem tétel, de mondhatom a pénztárosnak, hogy legközelebb viszek két zsemlét "ingyen", mert mi az a 30 forint?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.23. 10:37:22

@onlajnok: "ebből az SMS-enkénti 23 pénzből nagyjából 22,5-t a bank befizet a szolgáltatónak"

Már mér fizetne annyit??? 9 forint, ha nem tudott egy előnyös szerződést kötni. Gondolom elég nagy volument küld, biztos le tudja alkudni a felére.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2015.06.23. 10:40:22

@atpijkamo: Szándékosan írtam ilyen nagy összeget, hogy érezni lehessen az iróniát. Csak arra akartam célozni, hogy pár forintokról beszélünk itt, ami nyereségként realizálódik egy SMS-en, nyilván nem abból fogja a gonosz bank halálra keresni magát.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2015.06.23. 10:42:50

Egyébként az ügyfelek meglepően kis hányada használ ilyen szolgáltatásokat, valószínű pont a "magas" költségek miatt, úgyhogy a fentebb felvázolt számítás (100k üzenet/nap) erősen túl van becsülve.

Black Hole 2015.06.23. 10:53:00

@gabors: ki tudja miért volt benn annyi ideig, és mitől volt elgyötört az arca :-)

neet 2015.06.24. 09:12:22

Fú, micsoda ambivalens érzések töltöttek el a poszt olvasása közben! Jók ezek a sztorik, megmozgatják azt a valamit az emberben, és ráadásul újra éli huszonoséveit (egy perc alatt).
Poszternek még igaza is lehet, de fogják sokkal nagyobb csalódások is érni.

Ami meg az összeg vs elvi kérdést illeti: max megértés. Én a minap a navtól visszaszereztem azt a 6 (HAT!) jegyű jussomat, ami a könyvelőm szerint 0 (nulla!). Nem is tudom, a pénz vagy a győzedelmeskedés a Hivatal(ok) felett, ami jobban felemelt. Eszembe is jutott Igi, h ő is biztos javában ünnepel már. :)

neet 2015.06.24. 09:15:17

Ezt a mondatot senki se olvasta? (mer a kommenteket meg én nem..még...)

"így az MKB Bank egyik telefonos ügyfélszolgája rábeszélésének engedve "

Azért ez sokat elmond a friss diplomások életről szerzett kevés tapasztalatairól. És most nem a friss diplomást fikázom, én is voltam az, hanem... á, úgyis tudjátok. Mint amikor a gyereket átverik a boltban, amikor leküldöd sörért.
süti beállítások módosítása