Tékozló Homár

Otthagyta utasait a somogyvári busz

2015.10.05. 09:07 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-10-03_13_07_35.png

Úgy elég nehéz kiszámítani a dolgok menetét, ha vagy folyton változnak a szabályok, vagy nem változnak, de mindenki másképp értelmezi ugyanazt a rendelkezést. Rékérdezünk a dologra mi is, hátha előbb kapunk választ, mint Adriennék, akik két hete várnak rá.

Tisztelt Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt!

A múlt hét pénteki utazásunkkal kapcsolatban szeretnék panaszt tenni, kérem levelemet az illetékes kollégának továbbítani.

Budapestről indultunk Kaposvárra a 16.30-kor induló, Mernyén át közlekedő autóbusszal (1175/5). A budapesti dugó miatt érezhetően késésben volt a buszunk, ezért Siófokon jeleztem a vezető felé, hogy nekünk csatlakozásunk lenne Somogyvár irányába, mely 19.35-kor indul Kaposvárról és kértem a sofőrt, hogy legyen kedves jelezni, hogy várjanak meg.  (Korábban arról tájékoztattak a kaposvári menetrendi tudakozó központi számán, hogy a Budapestről érkező járatokat megvárja a többi vidéki busz, ha a késése 1 órán belül van, később tudtam meg, már egy sofőrtől, hogy csak abban az esetben, ha az utas jelzi a sofőr felé, hogy tovább szeretne utazni. Ez így logikus is, de itt már hiányosan tájékoztattak korábban, elfelejtették közölni, hogy egyértelműen szólni kell.)



A sofőr telefonált is, jelezvén, hogy szeretnénk átszállni a somogyvári buszra és nem is aggódtunk, de mikor leszálltunk Kaposváron, döbbenten tapasztaltuk, hogy nem áll ott semmiféle busz, pedig csak 20-25 perc késésben voltunk a 19.30-as érkezési időhöz képest. 

Érdeklődtünk az információnál, hogy ez mégis miért következett be, amikor egy újabb verzióját hallhattuk az átszállási és várakozási feltételeknek, mely a következő: azért nem várt meg a busz, mert mi a mentesítő járaton ültünk, ha a másik járattal jöttünk volna (Tab felé, 1176/1), akkor megvártak volna, mert csak ezt a buszt kell bevárni, a miénket nem. Ez a busz néhány perccel érkezett meg a miénk előtt, tehát szintén késett. Mindezen felül úgy tájékoztattak, hogy csak abban az esetben várakozik a másik busz, ha 20 órára beérünk, vagyis a korábbi 1 óra késés valami oknál fogva fél órára csökkent.

Kérdezem, hogy valóban így van, hogy a mentesítő járatot nem kell megvárni? Ha igen, honnét kellett volna tudnom erről, illetve arról, hogy mentesítő járaton ülök, mert ezt a menetrend sehol nem jelzi. Hogy lehet egy más vonalon közlekedő busz egyáltalán mentesítő?

Ha mindkét busz késett, olyan nagy kérés lett volna megvárni minket? A következő busz 22.35-kor vagyis 3 órával később indul, így egyáltalán nem mindegy, hogy elérjük-e a buszt, vagy sem. 

Minden héten megteszem az oda-vissza utat, teljesárú jeggyel utazom, vagyis havonta 29.640 Ft-ot (8*3705) költök buszjegyre csak ezen a vonalon, erre még rájön havi 2400 Ft körüli összeg, míg ténylegesen hazaérek azzal a busszal, ami múlt pénteken nem várt meg. A párommal utazom általában, tehát ezt duplán lehet számolni. Múlt pénteken, mivel nem szerettünk volna 3 órát várni, taxival kellett hazamennünk, ami 4000 Ft-ba került, amit nagyon szívesen fizettetnék ki a cégükkel!!!

Nem gondolom, hogy jogosan jártak el, ha minden úgy van, ahogy mondták, akkor ezt egyértelműen jelezni kellene valahol és kérem is, hogy legyenek kedvesek bemásolni, vagy belinkelni az erre vonatkozó szabályokat, mert nagyon szeretnék tisztában lenni velük, hogy máskor ilyen ne forduljon elő. 

Várom válaszuk, mert amíg nem egyértelmű számomra, hogy milyen feltételekkel utazhatunk, addig nem vesszük igénybe a szolgáltatásukat és vonattal járunk.

Üdvözlettel:

Cs. Adrienn és V.György
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meghaltam 2015.10.05. 09:11:34

Újabb buszos történet, ezekkel a buszokkal csak a baj van.

hobbitroll 2015.10.05. 09:15:49

na, kíváncsi leszek, mit fog ezen megszakérteni a gvti, mert ez így nekem magas (persze ha ez is olyan lesz, mint a lemondatlan thome miskolcon, akkor inkább hagyjuk)

AtiSnatch 2015.10.05. 09:16:00

egyes kommentelők nagyon ráérnek :D

szamaritánus 2015.10.05. 09:21:56

jol megfenyitette a volant, juj, vonattal jar mostantol! :D

AtiSnatch 2015.10.05. 09:33:05

@hobbitroll: ja, nem rátok gondoltam :) az egyik buszozóra :)

Aureliano Buendía 2015.10.05. 09:59:21

bezzeg az orinzsvéjsz, ott ilyen nem fordulhatna elő.

köszönöm a kommentált 2015.10.05. 10:00:15

Kurvajóarc vagyok.@szamaritánus: átment másik szolgáltatóhoz! Olyan ez itt, mint egy sorozat: nem kell tudnod a címet, nem kell tudnod a helyet, a xereplõk neveit, a történést, mert a fogódzási pont(rendszer) atombiztos: motívumok gyanánt a már rongyosra jólbejáratott klisékkel találkozhatunk. Rejtett érdekességekért, kis fuckbrain-candyk reményében persze el lehet olvasni a poszt.

Aureliano Buendía 2015.10.05. 10:02:18

amúgy mindig csodálkozom a poszter, és a hozzá hasonlók önnön fontosságába vetett naiv hitén.

Írja, hogy sok pénzt költ a buszra, ezért ő nyilván VIP utas. De ez a pénz csak neki sok, a DDKK napi költségvetésében ez filléres tétel.

„Várom válaszuk, mert amíg nem egyértelmű számomra, hogy milyen feltételekkel utazhatunk, addig nem vesszük igénybe a szolgáltatásukat és vonattal járunk.”

Na, elképzelem, hogy erre a hírre a székház előtt katonai tiszteletadás mellett félárbocra engedi a céges zászlót. Talán még a gyászlobogót is felvonják.

Aureliano Buendía 2015.10.05. 10:05:50

nekem mondjuk eszembe nem jutna busszal menni odáig (Kaposvár), ahova vonat is jár. Persze, a vonat is késhet, de ezerszer kényelmesebb még a leglepusztultabb Bhv vagon is, mint bármelyik csilivili busz.

Ellenben a somogyvári vár nagyon lepusztult pár év alatt. Csalódás volt.

köszönöm a kommentált 2015.10.05. 10:15:16

@Aureliano Buendía: lepusztult vagonban mondjuk könnyen lehetsz büdös. Miért mondod/érzed ennyivel kényelmesebbnek? Kurvadrága az utazás amúgy. Legolcsóbb, ha már eleve oda születsz, ahová most menni akarnál. Akkor nincs probléma.

Aureliano Buendía 2015.10.05. 10:25:17

@köszönöm a kommentált: eleve vasútmániás vagyok. Meg a '80-as évek vasútján szocializálódtam, szóval nekem a műbőr üléses Bhv az igazi emlék a vasútról, ahol ki lehet lógni derékig az ablakon utazás közben. Este a gyér világításban hangulatos az egész, pláne utolsó vonatnál.
Busszal kb 30-40 percet bírok ki, utána akármilyen hájtek is a busz, kényelmetlen. Nem lehet kinyújtani a lábam, kihajolni az ablakon, elmenni egy jót pisálni.

Sok ember nem teheti meg, hogy ott él, ahol dolgozik, stb. Az még a XIX. század, amiről beszélsz. Meg talán a XX. eleje. Én falusi kölök voltam, de pesti oviba, iskolába játam, míg ide nem költöztünk. Adott volt a vonat. Aztán Szeged mellé udvaroltam egyetemista koromba, soha nem fordult eg a fejemben, hogy ne vonattal menjek.

Xmas 2015.10.05. 10:27:45

Már nem azért, de 1 ember miatt várjon egy busz 1 órát? A többi utas, aki pedig időben ott volt, és időben szeretne érkezni, ezen ember miatt ne tudjon elindulni időben?

Értem én, hogy neki 3 órát vesz el az életéből, hogy várni kell a következő járatra, de ha van még 30 utas, akikkel 1 órát várat, akkor 30 órát vesz el mások életéből összesen.

Xmas 2015.10.05. 10:28:56

Hja, és nem mellékesen a vonat nem fog rájuk várni egy órát :) 10 perc a csatlakozó járatokra, az is forgalmista bácsi döntése szerint ;)

káposzta 2015.10.05. 10:36:24

Ha ilyen gyakran utazol, menj inkább vonattal, és vegyél Start Klub kártyát, kapsz 50% kedvezményt.

Kipróbálhatod még a Hungary Cardot is, kapsz 4 db 50%-os és 8 db 33%-os kedvezményt (+ van benne 2 db 50%-os Volán kedvezmény is) 11.000-ért. Külön jó, hogy Hungary Carddal 3000-rel olcsóbb lesz a Start Klub kártya is.

Most láttam csak, mennyi költesz havonta jegyre. Te jó ég. Vegyél inkább START Klub Bónusz kártyát évi 250-ért, és ingyen utazhatsz. 150-ért vehetsz mellé egy éves társkártyát is. Megtakarítás: 300.000 Ft/év. Mondjuk ez ugyanannyi, mint amennyit megspórolsz az 50%-ossal :)

joska61 2015.10.05. 10:36:37

Nesze neked autóbusz. El kell menni oszkárral, oszt csók. Olcsóbb is, kényelmesebb is. bit.do/oszkar

Rosszindulatú Vászka 2015.10.05. 10:58:11

Erkölcsi hanyatlás, értékválság és nemzethalál.

Mi jöhet még? Nem lesz magánhangzó az akciós betűtésztában?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.05. 11:22:27

@Aureliano Buendía: "ezerszer kényelmesebb még a leglepusztultabb Bhv vagon is, mint bármelyik csilivili busz."

Így van.

szsuzsanna 2015.10.05. 11:25:23

@joska61: -Pont tegnap mesélték a barátaink, hogy a lányuk, mindig az "oszkárt" használja, pl. Bp.-Miskolc, tegnap kettőezerér', -állítólag mindig pontos, kényelmes...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.10.05. 11:25:31

Én ezt nem értem. Ülök a buszon, és már 20 perce el kellett volna indulnunk, de nem. Már 25 percnél tartunk, de még mindig az állomáson vagyunk. Többen elővették a bicskát, rugóskést és elindultak a sofőr felé. Hé, itt egy másik busz, amiről leszáll egy PÁR , és felénk indulnak. Sofőr felsóhajt, végre meggyüttek, a késesek új célpont felé indultak. Hörgés -vér. Ja, és elindultunk. Nyugodjanak békében.

Aureliano Buendía 2015.10.05. 11:27:35

@batgirl: te milyen filmet néztél az este? :D

Troppauer_Hümér 2015.10.05. 11:53:15

Lánykoromban sokat buszoztam, de soha egyetlenegyszer sem várt meg semmilyen csatlakozás ha késtünk.

Manapság már ez nem így van?

@Aureliano Buendía: Miért ne lehetne a buszon egy jót pisálni?

köszönöm a kommentált 2015.10.05. 11:55:46

@szsuzsanna: az mondjuk akkor nem olcsóbb, mint a MÁV. FÁKK JÚ!! Bocs, tourettes vagyok!!PICSA!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.10.05. 11:56:25

@Aureliano Buendía: @Józsi, a migráns köcsög: Nos, az egészet nem értem. Mért kellene 20-50 személynek várni, akár 59 percet, hogy befusson egy másik busz. Amikro fiatal voltam, üde és szép, akkor sem várt a busz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.05. 11:57:24

@Aureliano Buendía: Múlt század? Egy helyben? Nagymamám (ha jól tudom) Viszlón született és Clevelanban nőtt fel, Rakacán ment férjhez és Ládbesenyőben élt utolsó évtizedében. Kicsit nehéz volt elképzelni, hogy ha csak tehette, görkorcsolyázott, úgy járt iskolába is, bár azt még Rakacán érte meg, hogy járdát építettek és leburkolták a földutat, de akkor már bottal járt, nem görkorcsolyával. Amikor nálunk épült a járda, nagy élmény volt, én a triciklis korszakomban voltam, párszor beleestem vele az árokba a sima járdáról. Addig csak a házban meg a ház melletti járdán tudtam vele egyenesen és gyorsan menni, meg amikor Miskolc kertvárosában voltam a nagybátyáméknál.
Apám még lóháton járt udvarolni, vonattal + "Fakarusszal" egy fél nap lett volna a kétórás út a befogók mentén, és igazodni kellett volna a lehetetlen menetrendhez is.
Talán a Miskolc-Tornanádaska vonal volt az utolsó, ahol gőzmozdony húzta a vonatot. Nem is volt jobb érzés, mint kihajolni a vonatablakon, és négerként visszaülni...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.10.05. 11:57:48

@Troppauer_Hümér: azt tudod , hoyg a csuklósbuszok vezetői, a csuklónál szoktak pisilni?

köszönöm a kommentált 2015.10.05. 12:00:30

@Troppauer_Hümér: hallom is, ahogy csattog a pisa a padlón.. Az sem volt rossz, mikor osztálykiránduláson valamelyik behányt középre, majd felöntötték vödörvízzel, oszt hömpölyöghetett a hányásfolyó. Hígított kajadarabkák, hmm.. Fostörténetet majd mesél más. Nagyon jó a fos is! Akárhol isFASZ! Jajj, bocsánat.GENNYLÁDA!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.05. 12:00:37

@Troppauer_Hümér: Többségünknek vannak szociális gátlásai, ezért (legalábbis felnőttként, egészségesen és józanon) nem szoktunk mások, főleg idegenek előtt szarni-hugyozni. Még azokon a buszokon sem könnyű, ahol van WC, mer a helyiséget a max. 160 centi magas és max. 60 kilós emberekhez méretezik, akárcsak az üléseket.

Troppauer_Hümér 2015.10.05. 12:01:57

@batgirl: Felénk kiszállnak, és a hátsó kereket kapják oldalba. Komolyan.

McZozo 2015.10.05. 12:03:47

@Xmas: Pont ugyanerre gondoltam bar egyetertek a posztoloval hogy hamegigertek akkor azert illene megvarni, de azzal is egyetertek hogy van m ondjuk 38 utas aki idoben ott van es kettore meg varni kell akkor a 38 utas fog pampogni hogy miert udulnek ott es az esetleges o csatlakozasaikat kesik akkor meg le. Valahogy ugy szabalyoznam hogy csatlakozasoknal az elfogadhato csatlakozas az erkezestol szamitott egy masfel oran belul indulo jarat. Ezen beluli a kesesek miatt kockazatos alapbol. Na de ha ilyen egy masfel oras atszallasod van es azt lekesi a busz akkor alja a tarsasag a karpotlast . De buszok ne varakozzanak orakat utasokert.

Troppauer_Hümér 2015.10.05. 12:03:57

@Kitalátor (másként) gondolkodó: A szoktunk és a lehet az két külön fogalom.

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.05. 12:04:19

@batgirl: ezt monnyuk én se értem. és ha a másik buszon ülőknek is el kell érniük a csatlakozást valahol? akkor egy ilyen végtelen buszvárási hurok keletkezik?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.05. 12:07:45

@Troppauer_Hümér: A szociális gátlások teljesen meg is akadályozhatják az ilyen tevékenységek végzését. A nagyobbik fiam pl. kínok kínját élte át a francia stílusú brüsszeli piszoárokban, ahonnan ki lehet látni az utcára és látszik a bent állók feje. Rosszabb esetben a lába is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.05. 12:20:04

Ja, Somogyban a tömegközelekdés kritikán aluli... Dübörög a gazdaság, meg működnek a...
ja nem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.05. 12:21:06

@McZozo: Néha még azt is sikerül lekésni :D Azért egy ekkora országban, ez már valami.

Vadászok Őrangyala 2015.10.05. 12:21:32

Államosítani a gecibe' az egészet!4!!

Köpe Bálint 2015.10.05. 12:21:49

Az volt már, hogy a buszsofőr azt gondolta migránsok és inkább nem várta meg őket.

köszönöm a kommentált 2015.10.05. 12:23:14

@McZozo: mar miert aLLna? Erdekes, a repulohoz ott tudnak lenni idoben az emberek, ott nincs apellata.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.05. 12:28:23

@batgirl: "Amikor fiatal voltam, üde és szép, akkor sem várt a busz."

??? Mér, most melyik nem vagy?

Manyecska 2015.10.05. 12:29:03

@köszönöm a kommentált: persze bazdmeg mer repülni senki nem tud.

Aureliano Buendía 2015.10.05. 12:30:20

@Troppauer_Hümér: mert a 256-os, 396-os (E96) IK nem rendelkezik slozival, az újabb szerzemények sem nagyon ilyen rövid távra.
Egyszer mentem Zamárdiból Kecskemétig egy Kunság Volános E98-assla, de azon is le volt zárva a wc.
És a hosszújáratos buszoknál kurvára idegesítő volt anno, hogy azért állnak meg nagyobb városokban fél órákat, hogy kihugyozd magad 100 forintért a helyi volánpályaudvar budijában. Na, egy Szeged-Pécs távon Baján és Mohácson ezért elbaszni 15-30 perceket, miközben haladnál már a gecibe, az nagyon bosszantó.

Troppauer_Hümér 2015.10.05. 12:31:33

@Köpe Bálint: A Balaton környékén? Annyi ejrójuk meg szifonjuk nekik sincs, amibe ott egy hamburger kerül!

köszönöm a kommentált 2015.10.05. 12:31:51

@Manyecska: gyalogolni meg nem akarnak.
@atpijkamo: ma már csak a kipufogófüst jut neki? Épp kérdeztem magamtól, hol lehet ez az aptijkamó? Te melyik fájlkezelõt használod?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.05. 12:33:09

Úgy olvastam, csiklós buszok.

Troppauer_Hümér 2015.10.05. 12:33:16

@Aureliano Buendía: Nőknek kisebb a hólyagjuk, ez van.

Amúgy vasaltam, izé, ironizéltem.

Aureliano Buendía 2015.10.05. 12:33:24

@batgirl: én értem, nem erről szólt a kérdés, hanem a probléma általad felvázold megoldásáról:)

Mi eddig egy végtelenül békés denevérnek ismertünk meg, aki a Nobel díjat is azért utasította vissza, hogy a dalai láma megkaphassa. Ez egy új oldalad:P

Troppauer_Hümér 2015.10.05. 12:34:28

@atpijkamo: Rádférne egy kiadós dugás. Gyógyszered van otthon?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.05. 12:34:34

@köszönöm a kommentált: Haggyálmán, fájlkezelő??? Fasznak van ideje egerészni. Commandline.

Aureliano Buendía 2015.10.05. 12:37:13

@Józsi, a migráns köcsög: mindenki maradjon otthon a picsáján, és nincs ilyen gond.

Terézágyú 2015.10.05. 12:40:14

Szerintem szögezzük le, hogy a csatlakozásra ne egy óráig, hanem kettőig kell várni. A többi utas meg, aki időben ott volt, az dögöl... akarom mondani üljön ott plusz kétórát.

"Minden héten megteszem az oda-vissza utat, teljesárú jeggyel utazom, vagyis havonta 29.640 Ft-ot (8*3705) költök buszjegyre csak ezen a vonalon"

Úristen, akkor azzzonnal meggoldani ezt a panaszt!!!!!!!!

Vadászok Őrangyala 2015.10.05. 12:41:45

aLYánlom még prosztoló figyelmébe bele az Oscart, vagy valamelyik másik telekocsi rencert. Egyre több ismerősöm használja, elégedetten.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.05. 12:42:11

@Kitalátor (másként) gondolkodó: A gőzmozdonynál, ha kihajoltam az ablakon, csak korom ment a szemembe. Minden nyáron azzal mentünk Balatonra.

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.05. 12:43:36

@Aureliano Buendía: be is kék tiltani ezt a sok gyüvésmönést. pazarol is meg szennyez is nomeg otthon is meg lehet ám pusztulni, nyugalomba, hátnemhátde.

Vadászok Őrangyala 2015.10.05. 12:43:39

@Terézágyú:
Szerintem példát kellene statuálni. Minimum kopaszra borotválni a sofőr fejét, halmazati büntetésként kifesteni rózsaszínre a körmét. Esetleg rátetováltatni a mellkasára a forgalmista nevét.

killerkaller 2015.10.05. 12:46:49

@Troppauer_Hümér: Nem tudom hogyan működik a reinkarnáció, de kutya lehetett előző életében.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.10.05. 12:48:49

@Aureliano Buendía: sok oldalú vagyok, nem ismerheted mindet :) (azért értem én, hoyg bujkál egy kis piszka :)
@atpijkamo: busz, a kakkuktojás :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.10.05. 12:53:11

de ha elindul a vonat..a szííveem majdnem megszakaaaad..

Latka Gravas 2015.10.05. 13:01:15

Jól értem, hogy a 200 kilométeres utazást 5 perces átszállással tervezte be a kedves utastárs? Kicsit merésznek érzem.
5 perces átszállást még helyi járatokon sem veszek komolyan, nem hogy 200+ távolságú utakon.

GiaMarie 2015.10.05. 13:07:36

Ritkán szoktam offolni, de ez most kívánkozik: hogy lehet valaki akkora lúzer, hogy havi 60+ ezer forintot költsön buszra? Ez nekem annyira életszerűtlen...ennyi pénzből már lehet kocsit venni (vagy legalább egy Escortot, vagy ilyesmit, na). Komolyan, ezzel nem dicsekednék...avagy mondhatnám, nincs több kérdés, mindent értek :D

köszönöm a kommentált 2015.10.05. 13:08:06

Love is in the air - Nátrium is in the air

köszönöm a kommentált 2015.10.05. 13:12:24

@GiaMarie: daihacsut lehetne venni. Ez semmi ahhoz képest, mikor egy nõ kiköltözött Ausztráliában és az itthoni bútorjait 1 milláért odaszállíttatta. Majd megemlítõdött újzéland is, hogy õ annál tovább már nem is akarna menni. Jóhogy, mert akkor már visszafelé jönne. Ilyenek ezek.

Manyecska 2015.10.05. 13:23:06

@GiaMarie: és a benyót mi dobjuk össze?

neet 2015.10.05. 13:38:05

@GiaMarie: na, ponnezt akartam én is írni, csak féltem, kiutálnak az ős mávimádók. 50ből kapsz egy trabit vagy 100-ért egy suzukit, az még megy is, a fenntartása kb nulla, és a havi bajod is olcsóbb lesz, mint most a 60. Persze, egyszer be kell rá ruházni, meg néha új gumi, ez-az, de nem nem és nem, nem opció a rendszeres , hosszú utaknál semmi de semmi a kocsi helyett. Írom ezt úgy, h 31 évig közösségiztem, 8 éve vezetek, basszus, most elárultam a korom.

köszönöm a kommentált 2015.10.05. 13:44:05

@neet: mindegy az, ha a segged jó! Na de Suzuki 100-ért? Hátnemár. Az megvan, mikor az olcsóbb a drágább?

Manyecska 2015.10.05. 13:48:16

Há vazze vesz egy bringát akkor megspórolja a kondibérlet árját. Is.

Manyecska 2015.10.05. 13:49:29

De ha lelövi magát akkor a kaján meg a rezsin is spórol hosszútávon.

Terézágyú 2015.10.05. 13:52:15

@Latka Gravas: @GiaMarie:

Ottan a pont.

Egyébként, ha ilyen gyakran utazik a poszter, akkor tudnia kellene, hogy hogy megy ez... Ez az első eset, hogy késett a busza???

melaena 2015.10.05. 13:54:05

@Aureliano Buendía:
Ez ugyanolyan,mint amikor valaki ugy kezdi a mobilos,kabelteves panaszt,hogy o mar 30 eve elofizeto es EZERT elvarna, hogy ...

En 20 eve ugyanabba a CBA-ba jarok (csak az elso 5 evben julius meinl volt) aztan megis ugyanannyit fizetek,mint a kocsog,aki egy hete koltozott oda.
Akkor most hogy is van ez?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.05. 13:55:42

@neet: A 39 éves még nem annyira öreg. Mongyuk simán a lányom lehetnél.

melaena 2015.10.05. 13:55:58

Ja igen,es szuletesem ota bkv-val jarok,megis tobbet fizetek a bkvn,mint a tizeves kis taknyok,aki biztosan nem olyan regota ugyfelei a cegnek ...

McZozo 2015.10.05. 13:56:34

@köszönöm a kommentált: Pont azt mondtam en is hogy nem kell alljon mert akkor a tobbi utas hozong joggal.

Viszont azert tudnek ellenpeldat mondani. Utaztam ugy messze messze hogy londonba kelett atszalnom es a legitarsasag hibajabol varhato volt hogy lekesem en meg meg par utas a tengerentuli csatlakozasokat. Es ott pl a repulorol elore szoltak es vart kicsit a masik gep a csatlakozo utasokra.

Szoval azert repulonel is elofordul azert a bevaras.

McZozo 2015.10.05. 14:02:21

@Manyecska: "De ha lelövi magát akkor a kaján meg a rezsin is spórol hosszútávon. "
Hule :) Ezen fekudtem :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.05. 14:04:00

@Vadászok Őrangyala: Azaz :D:D:D:D

@GiaMarie: Lehet a buszt fizeti a melóhely :)
Meg ugyan autót lehet venni, de ahhoz jogsi is kell, az se olcsó.

Manyecska 2015.10.05. 14:09:09

@McZozo: hja. a temetési menet meg biztos megvár... Bocsánat.:D @atpijkamo: hát még a negyven! mindenki assziszi hogy egy diszkót rúgtam szét nem bírják megemészteni hogy ráesett egy hangfal. :DD Mondjuk két méter magasságból és pont a sarkával..pár kg volt csak de simán kettétörte a lábujjam, pfff. on

lcsaszar 2015.10.05. 14:11:11

Van egy kisváros Bp-től 40 km-re, ahova HÉV jár. Onnan továbbindul egy Volánbusz járat. A HÉV érkezése és a Volánbusz indulása között menetrend szerint 5 perc a különbség. Mit gondoltok, melyik van előbb?

2015.10.05. 14:13:17

A bevárás akkor jogos, ha aznap utolsó busz az adott viszonylatban. Megjegyzem, a legtöbb esetben ilyenkor sem várnak be.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.05. 14:16:12

@Manyecska: Teljes ideg lettem, mikor meghallottam, hogy rádesett egy egész fal. Aggódásomat részben azért csökkentette tény, hogy csak hangból volt.

Mongyuk én egy akkumulátort ejtettem a nagyujjamra pár éve, de már szépen nő a köröm.

lcsaszar 2015.10.05. 14:19:07

@lcsaszar: Rossz válasz. Természetesen a HÉV érkezik 1 óra 55 perccel előbb. Így az utasok kényelmesen át tudnak szállni a buszra, vagy vidáman integethetnek az 5 perccel korábban elment busz után. Amúgy mind a kettő 2 óránként jár.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.05. 14:19:58

Na, elsők, mennyetek köcsögözni!

2015.10.05. 14:27:26

@lcsaszar:
Nézd a jó oldalát, van idő beülni a kocsmába.

cmx85s 2015.10.05. 14:31:36

MÁVra váltani buszról? Hát, sok fórt nem ad egyik a másiknak...
Mondom ezt úgy, hogy 5 évig hetente buszoztam, most meg vonatozok másfél éve.
A busz legalább sokkal ritkábban késik, bér, gondolom, ez a posztolót nem vigasztalja.
De azért tájékoztatnám, hogy a vonat a busszal ellentétben MINDIG késik.

2015.10.05. 14:34:32

@lcsaszar:
Amúgy milyen HÉV ez? A ráckevei jár legritkábban, és az óránként.

köszönöm a kommentált 2015.10.05. 14:37:13

@Troppauer_Hümér: hallom is, ahogy csattog a pisa a padlón.. Az sem volt rossz, mikor osztálykiránduláson valamelyik behányt középre, majd felöntötték vödörvízzel, oszt hömpölyöghetett a hányásfolyó. Hígított kajadarabkák, hmm.. Fostörténetet majd mesél más. Nagyon jó a fos is! Akárhol isFASZ! Jajj, bocsánat.GENNYLÁDA!

lcsaszar 2015.10.05. 14:42:59

@nagybalfasz: Igaz, elnéztem. De még így is bosszantó tud lenni.

2015.10.05. 14:47:39

@cmx85s:
Én sok évig távolsági buszoztam, mert abban a viszonylatban nagyon nagy kerülővel és sok átszállással volt csak vonat, mostanában meg sokat vonatozok, de párszor kellett buszoznom is, és azt kell mondjam ég és föld a vonat javára, azzal együtt, hogy a MÁV tényleg szar. Legutóbb 1 óra pótlóbuszozástól is kivoltam, nem tudom anno hogyan bírtam, biztos öregszem.

Először is a vonat sokkal kényelmesebb, a busz üléseket kicsi emberekre tervezték, aztán a vonaton ha unid az ülést, akkor felállhatsz, mászkálhatsz is. Wc gyakorlatilag buszon nincs (ha van, bezárják, hogy na használd), ha van légkondi, nagyon ritkán működik, ha nincs, sokkal kevésbé szellőzik a kis ablakain, mint egy vonat. Ha besötétedik, lutri hogy olyan buszon ülsz, ahol egyénileg kapcsolható a világítás, gyakoribb a teljes sötétség, anno emiatt fejlámpával utaztam, hogy olvashassak, vonatnál viszont nem lövik le a villanyt. A vonat egyenletesebben megy, kevésbé ráz. Aztán busznál ott az állandó para, hogy felférsz-e, ha elfogytak az ülőhelyek, épp milyen kedvében van a sofőr, enged-e fel álló utasokat.

Késésben meg a buszok is oda tudnak tenni, és ez nem csak a forgalom hibája, pl. mikor 2 perccel indulás előtt nyitja a buszt a sofőr, pedig tudhatja, hogy minimum 15 perc ilyenkor, míg mindenki megveszi a jegyet és felszáll.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.05. 14:57:49

@atpijkamo: Nekem is a lányom lehetne - ha én is színes fémgyűjtő lennék, eltérő kultúrával.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.05. 15:01:00

@melaena: Ha megéred a 65-öt, majd neked is lesz Horn-bérleted. Azt egy politikai erő sem meri megtámadni....

Black Hole 2015.10.05. 15:19:05

@batgirl: látomásod volt drágám? :)

Black Hole 2015.10.05. 15:27:09

@atpijkamo: mondhatni, hogy fiatalasszony :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.05. 15:53:26

@köszönöm a kommentált: Mostanában az a divat, hogy összehányják-szarják-hugyozzák a buszt, aztán panaszt tesznek, mert ilyennel kellett beérniük. Mint a megélhetési bevándorlók a zuhanyzóval, hálózsákkal, sátorral, aluljáróval...

Aureliano Buendía 2015.10.05. 16:03:11

@melaena: arról nem is beszélve, hogy valójában mekkora is a költsége az ő utazásának. Mert nem a buszjegy ára, az erősen államilag kompenzált. Szóval akkor mondhatná, hogy ő milyen sokat költ az utazásra, ha a teljes költséget ő fedezné. Így azt lehet mondani, hogy mi milyen sokat költünk az ő utazására.

cmx85s 2015.10.05. 16:03:37

@nagybalfasz: Akkor Te egy nagyon kafa vonaton utazol, nekem a Hernád és Rákóczi EC-n van bőven tapasztalatom.
A tapasztalat pedig ez: nyáron nincs légkondi, illetve, mivel álló vonaton nem működik, mire elindul, már minden ablakot lehúztak a T. utastársak, és onnantól kezdve a légkondi a sutba dobható. Télen meg a fűtés olyan, hogy a kabátot is magára húzhatja az ember. Mielőtt valaki felvilágosítana: igen, elcsavartam akadásig a szabályzót a forró irányába. Persze, lehet, h a hideg felé kéne...
A világítás mesébe illő: hol volt, hol nem volt. A legjobb az volt, amikor 10 másodpercenként felgyulladtak a lámpák, és mivel neon, ezért az a kellemes hunyorgó felgyulladás, majd, mire kivilágosodott volna, rögtön le is kapcsolta az automatika. Ilyen kellemes diszkófényben utaztunk vagy másfél órán át, mire a kalauz legalább addig eljutott, hogy lekapcsolta a világítást.
A WC rendszeresen le van zárva.
A felállokról meg csak annyit, hogy mivel négy kocsi helyett csak három közlekedik, még a folyosón is ülnek-állnak az utasok, így azért nehéz sétálgatni.
És mindez egy kőkeményen feláras IC-EC vonaton.
Azt számoltam, hogy egy forduló az úgymond akciós jeggyel, BKV-val, mindenestől 10000 Ft, ugyanez kocsival 11000. Bizony, azóta hanyaglom a vonatot. Majd télen kénytelen leszek visszaszokni rá, de amíg lehet, autózok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.05. 16:17:13

@sugargiraffusplumps.: Fedél nélküli a csávó. Télen hideg van a Trabant Tramp-ben, ponyva nélkül különösen...

kalapocska 2015.10.05. 16:23:24

csatlakozo repulo siman szokott keso utasokat varni mert a levegoben be tudja hozni a pilota azt a par percet altalaban (vagyis bele van kalkulalva hogy ezert vagy azert kesve indul) , buszrol ezt meg nem hallottam. ha van kesobbi jarat siman nem var meg a busz.

cmx85s 2015.10.05. 16:46:22

@sugargiraffusplumps.: de megy, de ritka xar az út Tornyosnémeti előtt vagy 30 km-en.. Sokba van egy tengelytörés, ha nem látom a kátyút a hó alatt.

cmx85s 2015.10.05. 16:49:43

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Szeretnél Te egy olyat! A Trabiknak nem kis különlegességük, hogy még mindig mennek. :) Most vásárolt méregdrága autókból nem tudom, mennyi lesz 30-40 év múlva az utakon.
Mondjuk, nekem nem Trabim van...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.05. 17:37:24

@cmx85s: ja értem. most állítólag olcsóbb lesz a tank....

Tomasz_a_gozmozdony 2015.10.05. 18:18:26

Kedves poszter!
Az megvan, hogy a buszon, ami nem várt meg titeket, rajtatok kívül azért voltak még utasok?
És az is megvan, hogy elképzelhető, hogy közülük valaki IDŐRE ment valahova?
Gondolom ti sem gondoljátok komolyan hogy két, magát hiperszuperfontosnak beállító seggfej miatt a többi utas szívjon?
A buszjegy árából meg lehetne fizetni két kocsirészletet is. Már ha érted, mire gondolok.

ptspts 2015.10.05. 19:14:47

Úgy látom, ismét aktívak a kommentelők, akik kéretlen életvezetési tanácsokat osztogatnak a posztolónak (pl. vezessen autót, menjen vonattal, hagyjon többi időt az átszállásra), és/vagy lehülyézik a posztolót, mert alapból nem az ő tanácsuk szerint él. Szerintem a posztoló tudja ezeket magától, és van rá jó oka, hogy mégis busszal megy, és sokat fizet érte. (Ez az ok nem tartozik a kommentelőkre.)

Azt is sokan félreértették, hogy a posztoló elvárja, hogy sok más utás várjon rá, és fontosabbnak képzeli magát a többi (ismeretlen) utasnál. Erről nem volt szó a posztban. A posztoló csak annyit várt el, hogy előzetes és később élő tájékoztatást kapjon arról, hogy bevárja-e a csatlakozás, továbbá jelezte, hogy ő örülne, ha bevárná. Szerintem ez teljesen rendben van. A poszt utolsó mondata jól összefoglalja: ,,amíg nem egyértelmű számomra, hogy milyen feltételekkel utazhatunk, addig nem vesszük igénybe''.

Szerintem fogyasztóvédelmi szempontból az a lényeges a posztban, hogy a busztársaság hibásan, ellentmondásosan tájékoztatta a posztolót. Jó megoldás, ha a busz legfeljebb X percet vár a csatlakozó utasokra (bármilyen X-re, akár lehet 0 is), ahol X-ről a busztársaság dönt előre, és még az utazás napja előtt tájékoztatja az utasokat, és az X-et be is tartja. Nem jó megoldás az, amit történt, mert rossz volt benne a tájékoztatás. Jó megoldás, ha a busz megvárja a mentesítő járaton érkező utasokat is. Nem jó megoldás, ha nem várja meg, mert az utas nem maga határozhat arról, hogy a fő vagy a mentesítő járaton érkezik-e.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.05. 19:21:39

@Black Hole: Röhögj csak, addig röhöghetsz, míg nem nézed a 70 éves vénasszonyt kívánatos fruskának.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.05. 20:08:35

Megjegyzem, nem ördögtől való ötlet, ha a szárnyvonalon járó busz (vagy vonat, mertó, troli, villamos) megvárja a fővonalon járó buszt (vagy vonatot, mertót, trolit, villamost), aminez igazították a menetrendjét.

Képzeld el, hogy hasonló a felállás, csak a szárnyvonalon közlekedő jármű fizikailag ugyanaz, mint a fővonalon járó. Ugye abszurd lenne, ha elindulnának a vezető és a jármű nélkül, ami késik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.05. 21:49:15

@ptspts: először is a problémát kell tisztázni, kezdjük a diagnosztikát az alapokkal: mikor nevettél utoljára?

2015.10.05. 23:18:22

@cmx85s:
Nem egyetlen vonalon utazok, bár legtöbbet egy bizonyos IC-n. Nekem is voltak rossz tapasztalataim, de buszon is, nyilván a legrosszabb vonat rosszabb a legrosszabb busznál, de átlagban jobb tapasztalataim voltak vonattal.

Ami a légkondit illeti, csak az IC-ken van légkondi, de mint írtam, még mindig kevésbé rossz egy zsúfolt vonaton légkondi nélkül, de nyitott ablakokkal, mint ugyanez buszban. Sőt, volt tapasztalatom pontosan ugyanazon a hétvégén 3 órás vonatozással egy IC kocsiban nem működő légkondival (a légkondis kocsikban kevés a nyitható ablak), meg ugyanez buszban, hát egyik sem volt kellemes, de as buszban ez sokkal durvább volt a szűk légtér miatt, el is neveztük utána haláljáratnak.

Aztán ha tömeg van, állni is sokkal kellemetlenebb egy buszon, mert sokkal nagyobbakat, kiszámíthatatlanabbul fékez, élesebbeket kanyarodik, mint egy vonat (én többek között ezért utazok napi szinten HÉV-el a vele párhuzamos busz helyett, pedig a busz közelebb vinne). De már eleve a legtöbb utazás azzal kezdődik, hogy megy a para, felférek-e, a buszsofőr meg milyen kedvében van, ha megteltek az ülőhelyek, enged-e fel álló utast. Ha nem, maradhatok ott, ha igen, sok esetben indulhat a fegyenc járat.

2015.10.05. 23:33:57

@cmx85s:
Az autónak mondjuk nem csak benzinköltsége van.

Én pont akkor kezdtem el autózni, amikor nem Budapest-vidék, hanem vidék-vidék között jártam, mert az nagyrészt buszozás volt, vagy busz-vonat kombó hosszú menetidővel, nagy kerülővel, sok átszállással. Egy régi, de viszonylag kis fogyasztású autóval mindenestül úgy duplája volt az útiköltség, tehát ha ketten mentünk, akkor volt egálban, de egyedül is inkább autóztam, mert akkora szívás volt a tömegközlekedés. Most Budapestről vonattal nem érzem így, helyben meg kiváló a tömegközlekedés, már nem is tartok autót.

2015.10.05. 23:36:55

@ptspts:
Pontosan erről van szó. Egyszerű implikáció.
A: azt ígérik, bevárja őt a busz
B: bevárja őt a busz

A posztoló azt kívánta, hogy A->B igaz legyen, a kommentelők viszont félreértik, és azt hiszik az a baja, hogy B nem igaz.

Black Hole 2015.10.06. 00:02:46

@atpijkamo: azt azért még nem! De meg kell hagyni, hogy az 50-esek között van sok dögös suna+! :)

Black Hole 2015.10.06. 00:13:22

Szerintem az teljesen alap lenne, hogy a csatlakozó járatok megvárják egymást. Ennyi empátia lehet azokban az utasokban is, akik várnak. Végülis nem az az utas az oka annak, hogy várni kell, akit várnak.

2015.10.06. 00:26:28

@Black Hole:
Valami szabály vagy elv kell a csatlakozások megvárásához, mert ha mindig minden csatlakozást megvárnának, akkor a késések megsokasodnának, ez durva lánckéséseket okozhat. A csatlakozás ugyanis sokfelé lehet, mondjuk a posztoló busza késik, megvárja a busz, emiatt az is késik, és azt meg egy másik csatlakozás várja meg és így tovább.

Én ezért mondom, hogy a korrekt az, ha az aznapi utolsó járatok várják csak meg a csatlakozó járatokat, azok viszont feltétlenül (kivéve ha körbekérdezik az utasokat az utolsó megálló után és senki nem szállna át arra a buszra). Mert így már nem okoznak a legtöbb esetben további lánckésést, és így mindenki haza vagy a céljához tud érni aznap. A gyakorlatban meg nincs semmi rendszer, én például anno már jártam úgy, hogy csak azért nem ragadtam átszállós helyen éjszakára, mert visszafelé még volt busz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 00:39:01

@Black Hole: Áh, vén faszok vagyunk. Milyen visszataszítóan öreg volt valamikor egy harminc éves!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 00:43:49

@nagybalfasz: Egy rokon volt nálunk látogatóban. Nagy lendülettel kifejtette, hogy pompás Újpalotára a tömegközlekedés, semmi szüksége autóra. Aztán mikor kocsival hazavittem, szegény hálálkodott rettenetesen, hogy milyen borzasztó lett volna a város másik végéről hazabuszoznia.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 00:51:01

@Black Hole: Középtájon találod álmaim nőjét. Nem, nem a piros ruhás debellát, hanem a sellőt, aki mellette fexik.

napkepe.reblog.hu/ha-tarsat-keresnel-megtalalod

Ah, meg milyen kívánatos a pasi a 10 kiló kaviárral a vájdlingban! Mármint nem a pasi, hanem a kaviár!

2015.10.06. 01:06:41

@atpijkamo:
A mi környékünkön még jobb is az éjszakai tömegközlekedés, mivel a belváros felé nem kell ilyenkor átszállni, egyébként meg ritka, speciális alkalmakra ott a taxi, munkába meg pont hogy autózni lenne szívás.

Black Hole 2015.10.06. 01:11:34

@nagybalfasz: szerintem azért ennyire nem húzós a dolog. Ha pl mész Budapestről Röcsöcsöge-Alsóra szombathelyi átszállással, és késik a Budapest-Szombathely járat, azt ha megvárja a Szombathelyről Röcsöcsöge-Alsóra tartó járat, az már nem valószínű, hogy valahol mégegy késést okoz, mert az már egy olyan település, ahonnan nem indul járat máshova.

Black Hole 2015.10.06. 01:16:37

@atpijkamo: nekem a harmincasok tetszettek 20 éves koromban is. De érdekes módon, most is :)

Black Hole 2015.10.06. 01:18:42

@atpijkamo: hát ezek vidám népek :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.06. 08:04:23

@cmx85s: Tkp. Tornanádaska felé is lehet menni és onnan lefelé...

2015.10.06. 08:42:15

@Black Hole:
Ilyen is van de nem mindenütt csak két szintű a köpont hierarchia, van ahol 3 vagy 4.

Black Hole 2015.10.06. 11:51:14

@nagybalfasz: az ilyen járatokat meg utasok nélkül kell üzemeltetni, aztán megszűnik a nyígás, meg a siránkozás. Menjen mindenki úgy, ahogy akar. Végülis addig is közlekedtek az emberek, míg nem volt busz. Lásd: Petőfi! A komplett országot bejárata, oszt' nyugiban üldögélt az ökrös-szekéren. Közben fűzögette Erzsikét, meg aki épp akadt, ha meg nem akadt, akkor rímet faragott. Nem ám azon rágódott, hogy mi lesz, ha lekésem a csatlakozást.

lcsaszar 2015.10.06. 16:43:32

A mentesítő járat az ugye magyar találmány?

Bob1899 2015.10.11. 11:52:11

Vegyé bérletet, vagy biciklit!

Intelli 2015.12.03. 02:01:38

"mely 19.35-kor indul Kaposvárról és kértem a sofőrt, hogy legyen kedves jelezni, hogy várjanak meg."
Igenis elnök úr!

Én maximálisan ügyfélpárti vagyok, de azért a tömegközlekedés azért tömegközlekedés, mert nem két emberről szól.
Van egy gyanúm posztoló, hogy ha a Barack Obama kérte volna meg a sofőrt, akokr sem várt volna.
süti beállítások módosítása