Tékozló Homár

Azolcsosag.hu-nak is híg a leve/ Frissült olvasónk kiegészítésével

2015.11.05. 09:12 | Homár Hilda | 137 komment

screenshot_2015-10-31_09_39_28.png

Azolcsosag.hu. Elsőre azt hittem egy ez vicc, de nem. És bár a honlapról kiderült, hogy nem AZ olcsóságról, hanem A-Z-ig tartó olcsóságról van szó, azért lássuk be, ez  sem sokkal megnyugtatóbb, sőt. A Homáron sokszor leírtuk (mi kicsit cizelláltabban, kommentelőink nyersebben), hogy az ár mellett a megbízhatóság legalább annyira fontos szempont kell, hogy legyen egy vásárlásnál. Erre újabb példa Pappné levele. Neki és mindenkinek küldjük szeretettel egy régebbi posztunkat, ahol Napalm szépen elmagyarázta, hogy mire érdemes figyelni telefonvásárláskor.

UPDATE:  Mint utólag kiderült, már a poszt megjelenése előtt rendeződött az ügy, ráadásul az A-Z webáruház teljes együttműködésével. 

Október 14-én adtam le rendelésemet az "a-z olcsosag.hu" internetes oldalán, mely során egy MEIZU M2 NOTE típusú (kínai gyártmány) készüléket vásároltam. Az eladó honlapján úgy szerepelt a termék, hogy magyar nyelv van rajta. A készülék a beszállítójuktól Angliából érkezett, a DHL szállította címemre. Kibontást és kártyabehelyezést követően a készülék valóban tudta a magyar nyelvet.

A menü nézegetése során találtam egy ikont, melyen a „frissítés” felirat szerepelt. Rá is nyomtam lelkesen, majd a rendszer kiírta, hogy található egy frissebb változat, töltsem le. Ez meg is történt. Sajnos. Ugyanis a beállítások menü ezt követően angol nyelvre változott, a naptár funkcióban a napon szintén angolra váltottak, a menügombokon maradt a magyar felirat. A letöltőközpont nem a nálunk megszokott google play áruház, hanem egy kínai „alkalmazás-áruház”. A nálunk használt programokat ezért nem lehet a telefonra telepíteni.

Írtam az eladónak, hogy nem stimmelnek a dolgok, a beállítás menü angol lett. Első körben megadták egy telefonszerelő számát, hogy majd ő segít nekem. Felhívtam, elküldtem neki email-ben a készülék típusát, majd tájékoztatott, hogy nem tud rá megoldást.

Ismét írtam az eladónak, hogy a szerelő nem tud segíteni, legyenek szívesek kicserélni az általam rendelt telefont európai változatra, ugyanis amit nekem eladtak, az kínai belpiacra készült (melyet a honlapjukon elfelejtettek említeni). Elmondtam még nekik, hogy jön a munkahelyemre az informatikus kollégám, megpróbál segíteni azzal, hogy letöltjük a gyártó honlapjáról az „international” verziót és remélhetőleg megoldódik a probléma. Hiába próbáltuk, nem sikerült. Ezt követően elment a kollégám az egyik – ugyanilyen típust forgalmazó üzletbe – hátha az ő segítségükkel sikerülni fog a „magyarítás”. Egy óra elteltével azzal jött vissza, hogy ott sem tudtak segíteni.

Még ugyanezen napon írtam az eladónak, hogy a magyar jogszabályok szerint lehetőségem van 14 napon belül a szerződéstől elállni, így élek ezen jogommal, küldjék vissza részemre a készülék árát. Azt ígérték, hogy 48 órán belül válaszolnak levelemre. Időközben a honlapjuk chat-ablakában beszéltem az eladó munkatársával, aki megadta egy másik szerelő telefonszámát, ő vállalta a magyarítást. Ma reggel beszéltem vele, elmondtam a problémámat, majd felajánlotta, hogy postázzam el neki a készüléket Monorra (én budapesti vagyok) és 1-2 héten belül megcsinálja. Kérdeztem tőle, hogy ha magyarítja a nyelvet, a gyári frissítés után nem áll-e majd fenn újból ugyanez a probléma, az angol nyelvre váltás. Azt mondta, hogy DE! Ezután úgy döntöttem, hogy ezt a lehetőséget kihagyom (1./ mert felesleges, 2./ mert nem tudok 1-2 hetet várni a telefonomra, ugyanis nincs másik!). Arról már nem is beszélve, hogy a postaköltséget is nekem kell viselnem.

Ma ott tartunk, hogy még reggel írtam az eladónak, hogy a tegnapi napon eljuttatott szerződéstől való elállásomat immár nyomatékosítom azzal, hogy amennyiben ma nem érkezik válasz tőlük, akkor az illetékes hatóságokhoz fogok fordulni (NAV, Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, Rendőrség).

Hab a tortán, hogy a DHL által hozott csomagban se számla, se garancialevél nem volt!!!!!!! Mi ez, ha nem Áfa-csalás??

Üdvözlettel és köszönettel:

Pappné

UPDATE nov. 5. 15:47

Örömmel vettük a hírt, hogy megoldódott az ügy.

Tisztelt Címzett!


Tájékoztatni kívánom Önt, hogy a 2015. 10. 28-án, 14,42 órakor küldött levelemben foglalt, - az "a-z olcsosag.hu" internetes webáruházzal kapcsolatban keletkezett - panaszom a folyamatos egyeztetések következtében a mai napon rendezésre került. Az eladóval kapcsolatban így semmiféle követelésem nincs, az áru ellenértékét hiánytalanul visszakaptam.

UPDATE dec.3.

Kaptunk egy rövid levelet a webshoptól is:

Kedves Blog,

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy fel van töltve hozzánk a telefon nemzetközi verziója is.

Fontos letisztáznunk, hogy a megrendelés pillanatában mind a nemzetközi, mind a hagyományos verzió is a kínálatban szerepelt. Pappné választotta a "kínai gyártmányt", ahogy a levelében írja is.

Felajánlásra került, hogy kicserélnénk a készüléket, azonban árkülönbözet lépett fel, mert értelemszerűen a nemzetközi kiadás drágább. Ekkor érvényesítette az ügyfél elállási jogát, amelyet megadtunk neki.

Mindezek megoldása még a blogcikk november 5-ös megjelenése előtt megtörténtek.

A-Z olcsóság csapata 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2015.11.05. 09:13:58

homar.blog.hu. Elsőre azt hittem egy ez vicc, és tényleg.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 09:20:24

A "bolondbiztos" követelményt a politikai korrektség jegyében "felhasználóbiztos"-ra kéne átnevezni.

Lett volna egy piros gomb ikon azzal a felirattal, hogy "ha ezt megnyomod, felrobban a telefon", azt is megnyomta volna?

Az már volt, hogy ami nem rossz, azt nem kell megjavítani?

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.05. 09:23:17

teccettek volna nyelveket tanulni.

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.05. 09:24:51

emléxem, hogy egyszer én is postaköltségnek öltöztem az iskolai farsangon, jó móka volt :D

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.05. 09:26:24

Mondju kevés gagyibb és felbaszóbb domain van akármennyire is igyekszik átfordítani betűjátéjba, mint azolcsóság. Egyértelmű, hogy milyenmechanizmusáltal, s kiket vonzbe. Milyen ez már és kiknek jöhet be? Előttem van a célközönség. Áh, inkább nincs is előttem, túl nagy sokk. ELSŐ - anyád picsáját törölgesd, te majom.
@atpijkamo: képes lennél gúzsba kötözni a diszkóver jellegűagyú feltalálókat?

Az antiochiai szent kézigránát 2015.11.05. 09:31:54

Keszulekek szoftverere nem jar gari. Vadasz, ugorgyunk

__tom_ 2015.11.05. 09:33:08

tegyetek rá vmi nyugati piacra szánt romot, aztán annyi. Cyanogenmod vagy vmelyik hasonszőrű hátha támogatja ezt a hardvert.

cmx85s 2015.11.05. 09:34:59

Mondjuk én nem AZ olcsóságéknál rendeltem, nem is MEIZU nevű kínai telefont, de ott szerepelt a honlapon, még vásárlás előtt, hogy frissíteni csak az Androidos telefonokat lehet, talán még verziószámot is megadtak, amitől felfelé lehet. Az ilyen olcsó cégeknél érdemes MIDNENT nagyon alaposan átolvasni rendelés előtt, és még így is előfordulhat, h kakiba lép a vásárló.

herk 2015.11.05. 09:37:47

"Hab a tortán, hogy a DHL által hozott csomagban se számla, se garancialevél nem volt!!!!!!!"

Az megvan, kedves Posztoló, hogy ez egy klasszissal komolyabb probléma, minthogy angol nyelvű a menü? Mégis hogyan kivántad a garis igényedet 3 hónap mulva igénybe venni mindenféle papir nélkül?

Mondjuk fogalmam sincs, hogy ha kihozza a DHL a csomagot, ő elmegy, én meg kibontom, és kiderül, hogy féltégla van benne, hogy bizonyitom azt, hogy nem az volt benne?
Ez a papirhiány komolyabb esete, mert ugye mondhatják azt, hogy debizony volt benne...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 09:39:21

@Józsi, a migráns köcsög: "teccettek volna nyelveket tanulni."

Betiltanám a filmek szinkronizálását. A finneknél csak felirat van, tud még a buszsofőr is angolul. (Az angol az első idegen nyelv, mert Svédül alapból meg kell tanulniuk, az nem idegen.)

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.05. 09:39:39

A frissítésig olvastam - egyelőre. Hogymondjam. Szegényéletűek. Legyen meg mindenkinek az öröme, természetesen. De mi az öröm abban, hogy FRISSÍTÉS, amikor 99-enc %-lék nem tudja miért, mire (esetleg egy megcélzott fantázianeve az újrendszernek adott), hogyan frissít. Mi az izgalmas ebben amikor csak ezt tudja, hogy haladni kell előrefelé és semmimást? Mennyivel tartalmibb lenne ecselekmény, ha olvasna előtte cseréllogot? A friss hovatartozás üres élménye munkál ilyenkor. Nincs puszi, olcsóöröm az ilyen.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 09:43:56

Megvettem a "Mao haragja" nevű kínai telefont. Csak kínai menü volt rajta, kínai ikonokkal. Megnyomtam az egyiket, nemtom mi lehetett, de azóta csak kínaiu...我可以说唯一的中国

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.05. 09:44:34

@atpijkamo: a történelmi alakulást, az előzményi miérteket is érdemes górécső alá venni e felemlegetésekor.
@cmx85s: és súlyozni mellé, hogy amit tüzetesen, szorgalommal bogarász át, abból mennyi mennyire igaz és egészében is mennyire érdemes adni az ottírtakra. Mondjuk sokan a precíziós nagybuzgalmukban még a szemmel láthatóan googletranslate-végterméket is hajlamosak bemagolni. Ez nem véd a kaka ellen.
@herk: "ogy bizonyitom azt, hogy nem az volt benne?" Hát belemondod a mikrofonba, egyszerű, nem?
Hidd el, sokaknak komoly gond az angol nyelv a magyar ellenében.

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.05. 09:45:46

@atpijkamo: én értem a téglalapokat is. Angyalok diktálják a vállamba a fordítást. Csak hinni kell és lekérni és érteni fogod te is. Légy pozitivv.

A mosónők korán halnak 2015.11.05. 09:52:07

@ide nem jöhet csak úgy be: Tetováltak már a válladra angyalok?? Occsó! . :D

2015.11.05. 09:54:11

@atpijkamo:
De ha meg nagyon rossz a nyelvérzéke, akkor legalább az olvasást gyakorolná ezzel.

Amúgy sosem értettem a menük magyarítása dolgot. Pl. ha életemben nem láttam volna azámítógépet, akkor hiába látnám, hogy mentés, nem tudnám, mit csinál. Ha ezeket a fogalmakat amúgy is meg kell tanulni, akkor miért nem mindjárt angolul, így összekötve a nyelvtudással?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 09:56:20

@nagybalfasz: Egyszer egy japánt megdöbbentettem japán olvasási tudásommal. Pedig csak annyiról volt szó, hogy angolul már fejből tudtam, mi hol van a menüben,

buksikutya 2015.11.05. 09:57:37

szerintem ez nagyreszt user error.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 09:57:45

@nagybalfasz: Kövtelem, hogy a "STOP" táblákat is fordítsák le magyarra!

Bombaló 2015.11.05. 10:00:38

Kinek a pap, kinek a Pappné... Ehh...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.11.05. 10:01:16

@atpijkamo: igen! tiltsuk be, mert te tudsz angolul! Jolinéni meg pista bácsi a 32-es szemüveggel, meg ne nézzen filmet. A gyerekfilmeket se engedjük szinkronizálni, tanuljon az az ostoba gyerek, ha rajzfilmet akar látni!.

Az meg van, hoyg a világot, nem rádépítiK? sZERENCSÉRE.

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.05. 10:08:03

@atpijkamo: pontosan. olvasni is megtanulnának meg angolul is.

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.05. 10:09:25

@batgirl: több előnye lenne mint hátránya :) joli néni hatvan dioptriával meg úccse látja a tévét se, simán ülhet a mosógép előtt is.

Bombaló 2015.11.05. 10:13:15

Ahogy elnézem, addig guglizott a poszter, míg az utolsó 100 forintot is meg nem spórolta az árból. Az arukereso.hu-n látható árak alapján az "azolcsóság", idézem: "Külföldi áfával forgalmazó boltok" felsorolásában lévő árral vetekszik. Bár a külföldi áfás ár 56680 Ft, míg a zseniális emlegetett webshopban jelenleg 55999 Ft.

Szóval kimaxolta, és ráfázott. Ugorgyunk.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 10:15:17

@batgirl: "mert te tudsz angolul"

Nem. Azért, hogy MÁSOK IS megtanulhassanak angolul! Egyébként én úgy tanultam meg, hogy hülye kaubojos filmeket néztem. Illetve hallgattam, fejemre tettem a fülhallgatót, és elalvásig hallgattam.

Jolinéninek meg Pista bácsinak mire 32-es szemüvege lesz, tökéletesen fogja érteni az angolt, franciát...

A Szezámutcát szinkronizálhatják, nem vagyok én Hitler.

2015.11.05. 10:16:53

@batgirl:
Pont a gyerekfilmekkel, rajzfilmekkel kellene kezdeni, mert azokban egyrészt több a nem verbális kommunikáció, másrészt kicsi korban sokkal fogékonyabbak a gyerekek a nyelv elsajátítására. Volt anno osztálytársam, aki német és osztrák TV-n nőtt fel, és anyanyelvi szinten tanult meg ettől németül, pedig nem voltak sváb ősei.

2015.11.05. 10:19:51

@Józsi, a migráns köcsög:
Na meg az sem egészséges, hogy a nyugdíjasok 90%-ának a TV az egyetlen szórakozása.

KaTe 2015.11.05. 10:24:35

"Hab a tortán, hogy a DHL által hozott csomagban se számla, se garancialevél nem volt!!!!!!! Mi ez, ha nem Áfa-csalás??

Nem, kérlek, ezt úgy hívják, hogy "tanulópénz".

Louloudaki 2015.11.05. 10:24:43

kinek a pap, kinek a Pappné :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.11.05. 10:26:02

@nagybalfasz: @atpijkamo: Félreértetek. Többnyelven beszélni, szuper jó dolog, és igenis kell hogy minden gyerek tanuljon meg legalább alapszinten angolul, vagy németül, olaszul, stb. Vagy mindegyiket. Ez a jövő. A jelen hogy mostanában kezdtek nagy figyelmet fordítani a nyelvtanításra, (ez cirka 20 év) tehát nagyon sokan kimaradtak ebből! Jancsi bácsi -joli néni idejében nem volt nyelvtanulás, nem is volt rá szükség, az esztergapad és a cérnázógép működött magyar tudással is. A problémám az volt, hogy kijelented, hoyg tiltanád a szinkront, ezáltal egy bizonyos csoportot eleve kizársz. Nem kis létszámú csoportot.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 10:31:28

@batgirl: Szóval érted, mit modok. Nem kell azért az ember torkának ugrani.

A finnek tudnak angolul, az olaszok nem. Ezzel mindent elmondtam.

2015.11.05. 10:36:34

@batgirl:
De nem kell ezt egyik napról a másikra megtenni. A nyugdíjasoknak szánt műsorok maradhatnának egy ideig, de a középkorúak nagy többsége már el tudja olvasbi a feliratot, így nincsenek kizárva. Plusz magyar filmek, műsorok ia maradnak. A gyerekeknél meg pont hogy csak előnye lenne.

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.05. 10:37:13

egy elég jó példa ez a cikk: index.hu/tudomany/egeszseg/2015/11/05/meghalt_egy_aids-es_ferfi_mert_rakot_kapott_benne_a_fereg/

az indexes szakértők hibásan fordították a cikket és az az index facebook oldalán a sok kommenter fel van háborodva, hogy miért "lenyűgöző" egy új betegség.
ha eredetiben olvasnák a cikket nem lenne semmiféle felháborodás, mert tudnák, hogy az "amazed" az még véletlenül sem lenyűgöző, hanem inkább meghökkentet, meglepődöttet jelent.
dettó ez van a szinkronnal is-ahány hülye hibát ejtenek a benne, egészen elrontják a filmeket vele.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.11.05. 10:39:03

@atpijkamo: Az olaszok nem is beszélnek más nyelvet. Próbálkoztam náluk angollal, mintha nem is hozzájuk beszélnék. Felfuvalkodott társaság, de szeretem őket.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 10:40:15

@batgirl: Pont ezt mondom. Ők is szinkronizálnak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.11.05. 10:41:09

@nagybalfasz: A fokozatosság elve, mindenütt jó. Sajnos a magyar mentalitás a fokozatosságot nem érti. Ha valamit beakar vezetni, azt egyből, azonnal, és nem érdekli a többi.

2015.11.05. 10:41:38

@batgirl:
Észak-Olaszországban azért akadnak olyanok, akikkel szót lehet érteni angolul.

2015.11.05. 10:46:08

@batgirl:
De leginkább semmit sem vezetünk be arra hivatkozva, hogy rövidtávon hű de rossz.

Lásd pl. a kompetencia alapú oktatás még most is gyermekcipőben jár, pedig már a 90-es években is téma volt, anno még Pokorni is mellette volt (ő most is mondjuk). Ha valaki erőltette, az az emberek szemében szét akarta verni az oktatást, így aztán sehol nem vagyunk (sőt, amit léptünk előre, azt most szépen visszacsinálják). Ugyanez az egészségügyi reformmal. A nyugdíjakhoz sem mer senki sem hozzányúlni, hiába fenntarthatatlan a rendszer.

2015.11.05. 10:54:07

nerm áfacsalás, hanem jól átb*sztak

McAwesome 2015.11.05. 10:57:53

@Bombaló:
Kapható ugyanebben a boltban a nemzetközi kiadás is: azolcsosag.hu/meizu-m2-note-nemzetkozi-kiadas-55-fhd-ips-android-50-mtk6753-64bit-4g-okostelefon-szurke
Csak azért többet kell fizetni, mint a kínai változatért.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.11.05. 11:04:43

@nagybalfasz: Oktatás reformokkal mindig próbálkoznak, csak épp nem jön be. Az én időmben az elsőben betűket tanultunk, a lányom idejében képolvasás volt (hogy törne le a keze a ki kitalálta) és most hallottam, hoyg megint más a tanítás. Mért nemlehet egyszerűen megtanítani a betűket a gyerekeknek??????? Meg a számokat, összeaás-kivonás, stb. Abban az időben fokozatosan tanultunk meg mindent. Nem lettünk ostobák (na jó, azért tudnék mutatni), tanult , olvasott emberek vagyunk. MOst le terhelik már elsőben a kölyköket mindenfélével, katyvasz az egész.

kajo 2015.11.05. 11:06:17

Ezt írja az eladó a honlapján:
"Kinai dual sim telefonok, MP3 - MP4 - MP5 lejátók, olcsó GPS, olcsó kínai mobilok, választékban"

Mit várt a vásárló? Olcsó kínai készüléket kapott, ami érkezéskor magyar volt, ahogy azt ígérték. Számlát sok webshop emailben küld. Sok papírt megspórol ezzel. Ami sok pénz. Nem beszélve a környezetvédelemről. Ettől még nem ÁFA csaló. Homáron könnyű feljelentéssel fenyegetőzni (NAV, Rendőrség?! Muhaha!) Itt szvsz nem feltétlenül csak a shop a ludas - sőt!

Ha egy terméknek az ára X, akkor ezért az árért X szolgáltatás, minőség, támogatás jár (jó esetben). Ha a termék ára X-n, akkor bizony nem lehet elvárni csak X-n mértékű szolgálatatást, minőséget, támogatást. Napjainkban azonban a tudatos vásárlók X+3*n szolgáltatást, minőséget, támogatást várnak el lehetőleg X/3 áron. De ez nem megy.

A boltok és a gyártók nem a vásárlónak akarnak jót! Ők csak profitot akarnak termelni. Minél nagyobbat! Az, hogy ez elégedett vásárlók nélkül nehéz arra kényszeríti őket, hogy próbáljanak úgy tenni, mintha a vásárlók érdekeit tartanák mindennél fontosabbnak.

The Crazy One 2015.11.05. 11:11:22

Pappné miért nem olvassa el a GYIK-ot? Ha nem is feketén-fehéren, de leírják, hogy az aliexpressrol rendelnek, a telefonokat nem is látják. dong-wang meg nem fog Pappnének számlázni, mert Ő csak a shipping adress.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 11:14:09

@A mosónők korán halnak: Géppel nem lehet magyarra fordítani. Pont.

@batgirl: +

Most éppen visszaporoszosította valami franciatanár. Meg PÖCSölnek a tanárokkal.

2015.11.05. 11:15:17

@batgirl:
Az oktatás tele van szent tehenekkel, amikhez nem mer senki sem hozzányúlni. Ezernyi ötlet van például, hogy mi mindent kellene beemelni, de ha arról beszélünk, hogy helyette mit kéne kiemelni, akkor mindenki védi azt a részt, ami szerinte nélkülözhetetlen, és hülyén hal meg az a gyerek, aki azt nem vágja be.

Black Hole 2015.11.05. 11:42:26

@atpijkamo: mit akarsz az idegennyelvekkel addig, míg az anyanyelv sem megy nem kevés embernek?

Terézágyú 2015.11.05. 11:43:24

Én lassan harminc éve foglalkozom számítógépekkel, ebből 20-at angol nyelvű oprendszerekkel, angol nyelvű billentyűzettel.
Most viszont 2015 van, multikulti, könnyen átírható rendszerek, minden betű benne van a kódtáblában, elérhető magyar billentyűzet stb.
Tehát aki magyart akar, az jogos kérés, kapja meg.

Terézágyú 2015.11.05. 11:51:44

Én egyébként haragszom azért is, hogy pl. az olimpián is Laszlo Kovacs van kiírva. Tessék keresni egy á betűt, kedves külföldiek. Régebben nem volt ilyen a szkriptgépben, de ma már vannak kódtáblák...

hobbitroll 2015.11.05. 11:55:15

@__tom_: célszerűbb guglit, vagy az xda-developers.com-ot faggatni eme nemes célból ;)

Black Hole 2015.11.05. 11:57:11

@atpijkamo: viszont az olasz női hölgyek franciául annyira jól tudnak, hogy egy ötvenesért nyelvleckét is adnak, mert jófejek. Állítólag! Nekem úgy mondta valaki.

hobbitroll 2015.11.05. 11:58:02

@atpijkamo: nézőpont kérdése, nekem pölö az :P

Terézágyú 2015.11.05. 11:58:22

@Black Hole:
Voulez-vous coucher avec moi ce soir? = Akar velem kussolni ma éjjel?

hobbitroll 2015.11.05. 12:00:59

@ide nem jöhet csak úgy be: ne, komolyan, NE csinálj ilyet, ez már nálam is kiveri a biztosítékot
"...99-enc %-lék..."
mutatom mi a probléma
kilencvenkilenc-enc százalék-lék
VAZE!

Black Hole 2015.11.05. 12:03:43

@Terézágyú: ez azért még bocsánatos bűn szerintem, de az már ingerelni tud, mikor egy magyar magyaroknak ír magyarul, ékezet nélkül, de még ez sem lenne túl nagy baj, ha legalább a többi stimmelne. Mert cask :)

hobbitroll 2015.11.05. 12:05:26

@nagybalfasz: kitalálom mi a maradék 10%
live chat az orvosnál a váróban?

hobbitroll 2015.11.05. 12:09:32

@Józsi, a migráns köcsög: "...egészen elrontják a filmeket vele. "
Ezt így ex cathedra kijelenteni elég meredek. Sok filmnek kifejezetten jót tesz

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.05. 12:14:02

@A mosónők korán halnak: nem tudom magam elképzelni tetkókkal. Tény, hogy vannak ügyes művészek. Te ahogy sejtem, járatos vagy a témában. Üregi nyúli járatos. De lehet hörcsögé is, lényeg, hogy a járat. Adok a tortán lévő habnak egy puszit, mindjárt itt az ebéd. Sosem értettem az édesdesszerteket, mint utolsó fogás. Aédes=étvágyt csináló. Elég jó kis kibaszás úgy a végére. Kicsi vagyok még, nem érthetek mindent! A tradícionálékkal meg különben sem okos dolog szemben pisálni.
Leszarom miről fordít. Úgy értem magadat is domboríthatnád már EGYSZER, főleg, ha miből. Az lesz a vége, hogy mi fogjuk szopni a párod, s nem te. Akkor aztán majd bánod mindezt itt!

Batgirl mintha visszatért volna. Külön poén, hogy ma is reflektált nagybalfaszra.:D Ezzel mintegy kapcsolatba hozható vele, a 2 nick közel van egymáshoz, tán még (sors)közösséget is vállal vele. Így kezdődik a rosszéletűség!
Majd elfelejtettem: nyírfacukorlékivonat? Ketőezeöccá per FÉLliter. Óco. Gyógyícsa a mindent is. url: indexcík
@batgirl: "Sajnos a magyar nutellás a fokozatosságot nem érti." Barnákat beszélsz. A 32-es szemüvegnek pont nincs köze a nyelvhez. Hosszú napok végén, mikor EPG-t a tévén nem látom és folynak a betűk, a cím betűi körvonalának adta formából következtetek, hogy az ott melyik műsor lesz, lehet, képolvasással. Lehetne törökül vagy fársziul is, ha az ismétlődő programok EPG-alakja ugyanaz. Hozzáteszem nem csak szerintem pofátlanul apróbetűs ez a tv. Annyira jó vagyok, mert gondolkodni sem kell sokat, mégis kiváltom a fogyatékosságom ötletesen. Többen idegennyelvet a tévé erős rásegítéssel tanulták meg kicsiként. Mondjuk nem árt, ha nincs magyar, kényelmes alternatíva. Igenis felfelé kell fejlődni, nem lefelé tompulni. Magyar vagy, he? Ja... ja.
A nyugdíjasműsorok magyar gyártásúak, neizguljál. Leírni is fáj, de Kívánságkosár, Családbarát, megatöbbi, ezekből nincsenek kizárva. Meg úgy sem lesz változas ezországban. Telefonból meg vannak a tipikus nagyitelefonok, a számok ismerete meg csak megy! Unoka meg beálícsa a gyorshívógombokat, aztán úgyis annyi. Az volt már, hogy azért tart itt ez az ország, mert ott tart, ahol tart? Na így még senki nem közelítette meg, akkora igazságot még senki nem mondottcsípte nyakon jól!
A mai elsősök megint mások lesznek. Az oktatás miatt is, de egyébként is. Nincs baj ezzel, amúgy sem lehet tenni ellene. Lehet, hogy nagyobb baj lenne, ha ugyanolyanok lennének majd, mint mi. Sőt, nagyobb lenne.
@nagybalfasz: azért ki lehet következtetni. Pl. ugyanott, ugyanazon a menütájékon van. Értelek amúgy. Az átlagember nem így gondolkodik, nem efelől közelít. Neki az élet az alapértelmezett és az abból vett mintákat kell leképezni, hogy visszaköszönjön rá a képernyőről; a gépnek ki kell szolgálnia őt, őt kell tanulnia, nem neki a gépet. Valahol érthető, aki sokat dolgozik, nincs affinitása, energiája, de sajnos sokkal nagyobb a baj, mivel ez csak egy kis szelete az okoknak. Lustageciség. Románok, romániai magyarok angol Wint használnak pl. Más kultúra, rögzültség, ellesés. Pedig "úgyanúgy" magyarok.
Nemcsak a nonverbális mivoltuk miatt, abból nyelvet még nem fog tanulni, hanem az alapokat jobban tárgyalja, megnevezi a tárgyakat, kép és hangalak között sokkal könnyebben és jobban teremtődik kapcsolat. Ettől még írni nem tanul még és a stúdióbeszélgetések sem fognak semmit mondani a nyelvet nem beszélőnek, mert nincs mivel összekapcsolnia az idegen halandzsafolyamot, még a szavak sem különülnek el, mert nem ismeri. Szóval ez, hogy csak tévéből, csakmilyenjól megtanult, ez sántít, mitöbb, lehetetlen. Ezt nem saját korlátaim miatt írom, hanem gondolj utána. Ezért írtam rásegítést. Annak viszont király. Kellene társadalmi szerződést kötni, hogy 1 évig csak külföldi adókat, tartalmakat néz a delikvens. Na ezt idehaza az itteni tanulási hajlandósággal és környezettel elég nehéz lenne kivitelezni.
Az öregek biztos lehetsz benne, hogy nem fognak új nyelveket elsajátítani. Később sem. X éves kor felett a tanulás nem megy már úgy. Mellesleg középkorban is tud jóval nehezebb lenni már. Na meg a mentalitás, hogy mindent magyarul, mert mi vagyunk a magyarok az igazi korlát. Meg taszító nekem nagyon, de ettől még ez van. Korlátoltság, nagybetűs. Azt védi mindenki, amit tanít.
@atpijkamo: MEGÁLLJ. Amerikában közlekedtél már? Filmekben is sokszor lácik, hogy milyenekmár a táblák: minden betűvel van kiiírva. Jó, léteznek nyilak, de alapvetően szövegalapú a táblakommjunikésön. Ez meg milyen dolog már? Kinek van kedve olvasgatni? Sokkal egyszerűbb minden figyelmet a vezetésre fordítva, meg persze a sminkelésre piktogramokat értelmezni. Ezért nem jók az analóg órák sem, gondolkodni kell a leolvasáskor, míg az LCD kijelzőknél elég csak a képolvasás.

@Józsi, a migráns köcsög: ott a dokihozmenés is. Szinkron meg: vannak dok-, vagy játékfilmek, amikor ismételnek, tehát ugyanazt a forrásanyagot fordítják, elvileg ugyanaz kerülne ismétlésre a hangsávon is, de nem! Előszeretettel fordítanak 3x 3félét... Ezt inkább nem is kommentolnám.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.11.05. 12:32:36

@ide nem jöhet csak úgy be: már megint túlpörögtél. Nem tesz jót neked.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 12:35:29

@Terézágyú: Én meg több, mint negyven éve. És mindig angolra állítom. Ha van valami hibaüzenet, az első 3 gugli találatban meg is van a megoldás, magyar hibaüzenetre meg 0.

Inkább Laszlo Kovacs, mint L�szlÐ Kov�cs

Terézágyú 2015.11.05. 12:39:58

@atpijkamo:
"Inkább Laszlo Kovacs, mint L�szlÐ Kov�cs "

2015 van. Oldják meg.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 12:41:16

@Terézágyú: Megoldották. Mondom, ez jött ki. Kell ez neked?

Terézágyú 2015.11.05. 12:45:17

@atpijkamo:
"Megoldották. Mondom, ez jött ki. Kell ez neked? "
Akkor ez nem megoldás.
Oldják meg. 2015 van.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 12:48:43

@hobbitroll: "Sok filmnek kifejezetten jót tesz"

Azok eleve szar filmek, nem kell nézni.

Black Hole 2015.11.05. 12:50:15

@Terézágyú: 2015-ben az emberek már a cipőjüket sem oldják meg! Sőt, meg sem kötik, mert azért le kell hajolni.

Komojtalan 2015.11.05. 12:53:29

@Black Hole: Hofi: Egy amerikás magar kérdezi: Hogy kell leírni? Törölköző vagy törülköző? Mit írt le eddig? Th .Akkormár mindegy :-).

Black Hole 2015.11.05. 12:57:28

@atpijkamo: szerintem manapság teljesen felesleges egy filmet szinkronizálni, vagy feliratozni. Az elején megöli, és/vagy elrabolja. Aztán jön Jó Józsi, aki mindenkit kinyír a jó ügy érdekében, plusz a dögös nőt megdugja, akit előtte a negatív főszereplő megerőszakolt. Mit kell ezen magyarázni? Az ennél is egyszerűbb történetekben meg úgyis csak annyi szöveg van, hogy "ah-ah-oh-oh-ah-ah".

Nick-son 2015.11.05. 13:09:20

Az a nagy igazság, hogy amelyik cégnek elutalod a lóvét annak kutya kötelessége számlát adni. Akkor is ha dropshipping. Attól még ők lesznek a termék importőrei, amivel egy csomó felelősség is jár(na). Ilyenek, hogy vám, áfa, termékdíj, garancia, elállási jog hogy játszanak ebben a csodás szerelmi háromszögben?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 13:30:08

@Black Hole: Mindig a lányomat kérdezem, hogy most mi van. aztán mindig feladom. Robbanjon nagyot, oszt csókolom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 13:32:04

@Komojtalan: Én arra nem tudtam válaszolni, hogy "a nap nyugaton kel", vagy "a nap nyugaton kél". Miért ne lenne jó a második?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.05. 14:04:16

"Hab a tortán, hogy a DHL által hozott csomagban se számla, se garancialevél nem volt!!!!!!! Mi ez, ha nem Áfa-csalás??"
Mi köze az ÁFÁ-hoz?
nem adott számlát, az már a NAV-nál egy jó pont.

Amúgy kedves postoló, ezt lehet várni a kínai telóktól, amik amúgy frankók, csak az ilyen kellemetlenségetek szokd meg.

Ilyen névvel levő webáruházból venni drága telót? Vadász?

Vadászok Őrangyala 2015.11.05. 14:04:19

@Black Hole: ilyent én más náció női hölgyeiről is hallottam!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 14:06:08

már reggel 9-kor több százméteres sor kígyózott a bejárat előtt, van aki hajnali 4 óra ott vár, hogy elsőként bejusson. A vásárlók nyitáskor megrohamozták a boltot, és egy óra múlva lerabolták. őrjöngve keresték a vásárlók a ruhákat, amit ha nem találtak, akkor egy másik vevő kezéből tépték ki. "Borultak az állványok, törtek a plexik, még egy kis vér is folyt".

hvg.hu/plazs/20151105_Hiszteria_es_verekedes_tort_ki_a_a_Vorosm

McAwesome 2015.11.05. 14:19:37

@Nick-son: Úgy játszanak, hogy mivel Kína a feladó és vevő a közvetlen címzett így ő minősül a termék importőreként. Magánszemélyként Kínából való rendelésre 27% áfa van az esetek nagyrészében 150EUR-ig (posta.hu/vam)

Black Hole 2015.11.05. 14:21:38

@batgirl: csak úgy eszembe jutott, hogy mikor gyerek voltam, és játszottunk ilyen kinyírunk-megdöglesszest, akkor még úgy kellett sorshúzással eldönteni, hogy ki legyen a mocsok, mert a gengszter szerepet senki nem akarta vállalni. Én még az a maradi állat vagyok, aki a "hajrá viszkis" -t sem tudta értelmezni.
(azt azért elárulom, hogy amikor Ferikére jutott a fasiszta szerep, én meg voltam Csapajev, vagy mi, akkor mint gonoszt, nem játszásiból kentem el, de ezt mindenki díjazta, mert egy rohadt kis pondró volt Ferike! Aszondják, hogy ma is az.)

Csak beugrottam 2015.11.05. 14:47:24

azolcsoság.hu:
MEIZU M2 Note 5.5" FHD IPS Android 5.0 MTK6753 64bit 2GB RAM 4G Phablet - Szürke
55.999 Ft

15 db Magyar forgalmazóval,garanciával számlával.
58 000Ft és 66.000 forint között.
Csak egy kérdés:

MEGÉRTE?????

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.11.05. 15:00:32

@__tom_: Tényleg jó megoldás lehet olyasvalakinek, aki már az angol nyelven kiakad.

__tom_ 2015.11.05. 15:02:32

@Lesből Támadó Szárítókötél: nem mondtam hogy ő csinálja meg, viszont ha tud róla hogy létezik ilyesmi, megcsináltathatja a szomszéd pistikével is

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.11.05. 15:04:09

@Csak beugrottam: És ez miért is megoldás olyasvalakinek, akinek probléma az angol nyelvre való visszaállás minden frissítéskor? Minden egyes alkalommal viszi a szervízbe? (Bár arra azért kíváncsi lennék, mennyit kellene fizetnie a szervíz szerint, mert ez nem igazán garanciális probléma.

A megoldás az ügyfél problémájára az, hogy nem vesz ilyen telefont.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 15:12:43

@Lesből Támadó Szárítókötél: "viszi a szervízbe"

Vízbe nem viszünk telefont, mert beázik.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2015.11.05. 16:06:43

@batgirl: Nos, Igen, tanuljon az Ostoba gyerek, ha nem mélymagyar gazkapitalista mesét akar nézni. Még a végén hasznos tagja lesz nemcsak a községének, de a világnak is.
gumimacik.blog.hu/2012/10/01/feliratos_vs_szinkronos

gabors 2015.11.05. 16:48:41

a ceg neveben benne van az olcso !!!

na olcso volt-e ???

hobbitroll 2015.11.05. 17:04:05

hmmm ... fogynak a kommentek, nemrég még 113 volt, most csak 99. Megjött Cenz né ura?

Black Hole 2015.11.05. 17:26:05

@atpijkamo: egyszer találtam a kölcsönzőben egy filmet, az volt a címe, hogy Hapcibusz. Gondoltam ez valami nagy ökörség lehet, így kivettem. Otthon látom, hogy az nem Hapcibusz, hanem Harcibusz. Megnéztem. Hát olvadt tőle az agyam. Egy szőke, jóképű legény egy busznyi amerikai civilt mentett meg a mocsok vietkongok karmai közül. Természetesen mindennel támadták őket, kb 10 ezren. Legszebb az volt, mikor egy ruszki harci-helikopter kezdte őket lőni, miközben a pilóta gonoszul vigyorgott. A lövedékek természetesen mindig milliméterekkel az amcsik feje fölött mennek el. Majd a teljesen leamortizált busz ajtaján kinyúlt egy kéz, benne egy pisztoly, kettőt lőtt, és a helikopter nagyobbat robbant, mint a Fat Man Nagasakiban. Végülis jókat röhögtem. A vége felé aztán sarokba, vagyis barlangba szorították őket. Az egyetlen kijárattal szemben ott volt az összes vietkong. De annyira, hogy szerintem a Rambo 2-ből is átvezényelték őket. Na, de az utolsó pillanatban emberünk talált egy kijáratot, és pont az összes vérszomjas vietnámi köcsög-mocsok mögött jött elő, és az utolsó fél tárral mindenkit kinyírt. Persze azoknak annyi eszük sem volt, hogy megforduljanak, csak a levegőbe lődöztek haláltusájukban. Fasza kis film volt, na :)

Black Hole 2015.11.05. 17:43:20

@atpijkamo: másik nagy félreolvasásom az volt, mikor a pénzhamisítók verebekkel őriztették a házat, ahol dolgoztak. Kb egy hétig azon rágódtam, hogy mégis mit tudnak csinálni a verebek, ha baj van? Aztán mikor gyújtottam be az újsággal, és megint megláttam a cikket, akkor vettem észre, hogy nem verebekkel, hanem vérebekkel... Azért elég nagy a különbség :-)

Aureliano Buendía 2015.11.05. 18:04:49

fillérbaszás, Pappné a neved...

Aureliano Buendía 2015.11.05. 18:06:18

@Józsi, a migráns köcsög: ez a verzió nekem is egyből eszembe jutott, de aztán elhajtottam a gondolatot, felesleges, hidd el nekem.

Aureliano Buendía 2015.11.05. 18:08:28

@atpijkamo: jön a sárga veszedelem, nagyapám is megmondta.

Aureliano Buendía 2015.11.05. 18:10:21

@nagybalfasz: egyszer használtam görög nyelvű vindózt, nem volt rajta angol telepítve. Hát, erősen az emlékeimből éltem...

robogó 2015.11.05. 18:40:52

Telefont csak a Tescóban szabad vásárolni, olcsó, garanciás.

Troppauer_Hümér 2015.11.05. 20:18:34

@Black Hole: Te együtt homokoztál Gyurcsánnyal?

Black Hole 2015.11.05. 20:24:23

@Troppauer_Hümér: mé'? Az is körzeti rendőr? :-)

Dikusz 2015.11.05. 20:28:33

csak átfutottam a kommenteket (a posztot nem nagyon). Azt a legnagyobb tisztelettel megkérdezném, látta valaki, hogy a face-n írt a posztoló, és az informatikus is? Szánalmas kis eredménynek érzem, hogy megtaláltam, mert ehhez a témához nem értek, de hát az apró sikereknek is kell örülni

Troppauer_Hümér 2015.11.05. 20:29:21

@Black Hole: Nem lennénk ekkora szarban ha az lenne.

Pierr Kardán 2015.11.05. 20:52:15

Azért Zrinyifalvi Dáneil informatikust (aki futott egy kört a készülékkel) is megkérdezném, hogy miből él. Mert hogy nem kínai belpiacos telefonok magyarításából, az biztos :-)

Ha ezt a problémát nem tudta megoldani, akkor javaslom neki pl. a pizzakihordást, a Metropol újság terjesztését, vagy a BKV Figyelőn történő folyamatos panaszkodást...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 20:55:01

@Black Hole: @Troppauer_Hümér: Ezt 14:27-kor írtam, de a Hülye Hilda kimoderálta:

"egy rohadt kis pondró volt Ferike! Aszondják, hogy ma is az."

Hajaj, hazudott reggel, délben meg este. Bevallotta.

Pierr Kardán 2015.11.05. 20:56:41

Egyébként azt lehet tudni, hogy Belák úr hol volt a történések idején? A gyerekkel vette át a magyar leckét, vagy csak simán reszketett a sarokban?

Pierr Kardán 2015.11.05. 20:58:36

@Pierr Kardán: Akarom mondani Papp úr hol volt a történések idején, a posztoló apukáját feleslegesen kevertem bele a sztoriba, ezer bocsánat!!!

Troppauer_Hümér 2015.11.05. 20:58:50

@atpijkamo: Szerintem kormold ki a közösség nevében, feszültséglevezetésügyileg. Hátha.

Nick-son 2015.11.05. 21:05:09

@McAwesome: azt írják Angliában adták fel, nem Kínában.

Szerintem ettől még a cég az importőr, hiszen a magánszemély nekik fizet, velük van kapcsolatban, még azt sem tudta milyen országból fog csomagot kapni. Nézegettem délelőtt az oldalukat és azt sem nagyon látom ecsetelve, hogy a vevő készüljön még +27% áfával, mert akkor az még az ő sara lesz.

Másik oldalról vizsgálva a külföldi beszállítótól a magyar kft rendelte meg a terméket, ők fizették ki, csak éppen nem a saját, hanem közvetlen a vevő címére küldetik.

Van egy olyan érzésem, hogy a NAV -nak nem tudnák ezt kimagyarázni, hogy semmi közük semmihez és minden patent számla minden nélkül.

Dikusz 2015.11.05. 21:26:30

@Black Hole: a Vereb - Szár közötti ékezetcserés viccet ismered? Veszprém megyében pedig van egy (egyébként gyönyörű fekvésű, szépen gondozott kis község) Öcs. Gondolhatod valami találékony magyar milyen betűt írt az elejére. :)
Nekem egyszer nem betűcserés, hanem filmcserés élményem volt. Az iskolával elvittek minket a L.körúti Mátra moziba, Louis de Funes valamelyik rendőrfilmjét megnézni. Azt gondoltuk jutalomból (bár nem nagyon volt miért) nézhetjük meg. Hát egy tuggyukmilyen repülőgép dicsőséges harcát láttuk . Percekig vártuk mikor jön a csendőr.:)

Dikusz 2015.11.05. 21:29:14

@Aureliano Buendía: a sárga veszedelmet kb. abban az időben emlegették, amikor japán tudósok megjósolták, hogy olyan földrengés lesz, hogy a Gellért-hegy belecsúszik a Dunába.

Black Hole 2015.11.05. 21:47:11

@Troppauer_Hümér: dehogynem! Csak más lenne a bűnbak. '79-ben kezdtem dolgozni. Aztán évről évre ment a magyarázás, hogy most miért szar, de hamarosan má' jobb lesz. Ezt untam meg tíz és fél éve.

Black Hole 2015.11.05. 21:51:22

@atpijkamo: és melyik nem? Csak ő volt egyedül olyan lüke, hogy kimondta. Persze van olyan, aki azt mondja, hogy soha nem hazudott a zembereknek. Szerinted?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 21:53:34

@Black Hole: Nem az a baj, hogy kimondta, hanem hogy nem csinált semmit.

Black Hole 2015.11.05. 21:58:45

@Dikusz: nnna, kész a megfejtés! Az Öcs elé "T" betűt írt valaki! Abból indultam ki, hogy a nőimagazin neve Tina! Ügyes-e vagyok?

Black Hole 2015.11.05. 22:03:16

@atpijkamo: mire gondolsz? Kevésbé intenzíven tömte a zsebét mint az előtte, vagy utána lévő? :)))

Dikusz 2015.11.05. 22:52:27

@Black Hole: Igen, igen. Mintha csak magam mondtam volna (Ványadt Ványatovics Vinyov).

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 00:46:11

@Black Hole: Egyre intenzívebben és pofétlanabbul tömik a zsebüket. Az SZDSZ-ről csak onnan tudtuk, hogy meggyesi mondta. A fityisz teljesen nyíltan csinálja. Mi vagyunk a barmok, hogy szónélkül tűrjük.

hobbitroll 2015.11.06. 01:53:40

@atpijkamo: a szó nélkül tűrjük dúlva túlzás, mert úton-útfélen azt hallom/olvasom, hogy a mocskos megélhetési politikusok mit-hogy loptak/lopnak el. Ki-kit-hogyan juttatott valami zsíros szerződéshez. Ki-kit-hova nyomott be, mert jó káder. Korábban alig "vegetáló" vállalkozások az utóbbi néhány évben a korábbi bevételük többszörösét teszik zsebre haszonként. Természetesen a sor kb. a végtelenségig folytatható.
Az pol.korrektebb lenne, hogy a megfelelő helyen/módon nem adunk hangot a véleményünknek. Gondolok itt a Kossuth tér 1-3 -ra, kapára, kaszára ... ráadásul van egy csomó üres villanyoszlop. Lenne mit tenni, de én 1edül nem fogok odamenni, mert lecsuknak(ha másért nem, hát ezé' :D) v. lelőnek. A többi birka meg baszik felemelni a seggét, inkább ül otthon, és nézi a szulejmán/jóvalrosszabb/"barátok"közt/etc. aktuális részét

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.11.06. 07:46:19

látom h.hilda törölgetett a kommenteim között. b+ tényleg erre élvezel???

joska61 2015.11.06. 08:50:07

@batgirl: Enyémet is, pedig tök jó infó volt a mai Internetes vásárlás napjáról. Nem írom be a linkjét, mert kivág vele...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 09:03:33

@joska61: Ezt írtad: "Na. Most spam, vagy mi. Inkább csak infó. November 6, Internetes vásárlás napja (tavaly vagy 400 shop akciózott)! Hess karácsonyi vásározni. http://bit.do/DCD"

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 09:07:23

@batgirl: "@Black Hole: ja..nem rég megnéztem egy filmet. Egyik kedvencem játszotta a főszerepet, ami abból állt, hogy kinyírt mindenkit. Még a legelvetemültebb orosz maffia tagokat is (azokkal kezdte) q-va unalmas volt, hoyg csak beugrott valahova, és kinyírt 30 embert, oszt ment tovább. Az elején még szerettem (Keanu Reeves), de aztán kiderült róla, hoyg bérgyilkos , valahogy nem tudtam azonosulni gyászával, és nem tudtam szurkolni neki. Most komolyan egy bérgyilkost kell megtenni pozitív főhősnek??, Persze már láttunk ilyet. (leon, a profi. Bérgyilkos a szomszédom, stallone-banderas csata..stb.)
A világ elmozdult. MÁr nem tudunk jó és rossz között különbséget tenni. Mármint a filmekben."

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 09:11:30

Na, elsősőök, mennyetek köcsögözni!

Troppauer_Hümér 2015.11.06. 18:43:27

@atpijkamo: Lesz második rész. Legalább ebben nincsenek gázsit nem igénylő CGI-robotok és űrhajók.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 18:51:13

@Troppauer_Hümér: Ezt @batgirl: írta @Black Hole: -nak, csak Hilda kimoderálta, a logból szedtem vissza.

Black Hole 2015.11.06. 18:54:09

@atpijkamo: tudom, én még tegnap olvastam, utána tűnt el. Amúgy kösz :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.09. 09:00:43

@joska61: Te tudod, de más nem, mert Hilda kitörülte.

avan 2015.11.27. 15:42:03

Most erre mit mondjak? Aki ilyen helyen vesz telefont, meg elektro kütyüket, az MEGÉRDEMLI!
süti beállítások módosítása