Tékozló Homár

Nyílt levél Lázár Jánoshoz/ Frissült a fejleményekkel

2016.02.23. 14:35 | Homár Hilda | 101 komment

10050183_be7f61f6ccf690f20c26a82fa59d293d_m.jpg

Gyakorlatilag minden héten átadnak valahol egy kormányablakot, és a sikerkommunikáció alapján, ha valami, akkor ez az közigazgatási integrált ügyfélszolgálati rendszer végre igazán pöpecül működik az országban. Kár, hogy a hétköznapi tapasztalatok mást mutatnak. (A levél címzettjei közül Lázár Jánost nyilván nem kell bemutatnunk, Dr. Baltay Tímea a kormányablakokért felelős helyettes államtitkár, Antalicz Attiláné pedig a II. Kerületi Kormányablak osztályvezetője.)

Tisztelt Lázár János, Dr. Baltay Tímea és Antalicz Attiláné!

A mai napon nem volt lehetőségem elvégezni a 1992. évi LXVI. törvény 26§ által előírtakat az alábbiak miatt,

    • Budapest legnépesebb kerületében (XI) a lakcímváltozás bejelentése nem lehetséges interneten keresztül.
    • Ha másik kerülethez tartozó kormányablaknál próbálkozom, akkor rendszer ezt elutasítja, tekintettel arra, hogy a XI. kerületbe szeretnék bejelentkezni.
    • II. kerületi kormányablakba (mai nyitva tartás: 8:00-18:00) személyesen elfáradva a mellékelt felirat várt, és felhívták a figyelmemet, hogy interneten is foglalhatok időpontot. 

img_20160216_130420.jpg

  • A recepciós hölgy ugyanakkor arra is felhívta a figyelmemet, hogy márciusban már nincs időpont és áprilisra meg nem lehet foglalni. (Szándékosan nem írok nevet, de a hölgy nyilvánvalóan nem alkalmas a feladatára, láthatóan rosszul viseli a stresszhelyzetet.) 

A túlterheltség oka, hogy több kormányablakot felújítanak.

Az alábbi kérdésekre szeretnék, hivatalos írásos választ kapni:

  • Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy milyen további lehetőségeim vannak annak érdekében, hogy sikerüljön a lakcímváltozásomat bejelenteni anélkül, hogy egy egész munkanapot (gyk: ez az időszak, amikor a maguk fizetését megtermelik az állampolgárok) ott kelljen töltenem.
  • Milyen intézkedéseket terveznek annak érdekében, hogy a túlterheltséget megszüntessék?
  • Normál, bevett és elfogadott eljárásnak tekinthető-e a kormányablak által alkalmazott megoldás (vö: ügyintézés korlátozása)?
  • Mire költötték el az EU által adott 5,962 Milliárd Ft-ot, a kormányablakban kitett tábla szerint "A járási hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe"?
  • Milyen ügyfél elégedettségi mutatóval dolgoznak a budapesti kormányhivatalok?
  • Milyen bontásban mérki az egyes ügytípusokhoz kapcsolódó várakozási időket és ezek hogyan alakulnak? 
  • A kormányhivatal által választott megoldás hatását (vö: sorszámot nem lehet húzni) a mért várakozási idők értékelése során figyelembe veszik-e valamilyen módon? Ha nem, miért nem?
  • Milyen következményekkel számolhatok a törvény be nem tartásából fakadóan? 
  • Ezeket a következményeket átvállalja-e a Kormányhivatal illetve a Miniszterelnökség?
  • Amennyiben a lakcímváltozás elmaradása miatt egy hivatalos irat nem jut el hozzám és abból fizetési kötelezettségem származik, akkor kihez fordulhatok kártérítési kérelmemmel?

Kérem, hogy választ emailben és hivatalos válaszban az értesítési címemre küldjék el.

Üdvözlettel,

Budapest, 2016/02/16

K. Dániel

    UPDATE febr. 24. 10:15

Kedves Homár!

Itt az eredeti poszt-toló. Arra számítottam, hogy kissé hamarabb megjelenik a levelem, így már kissé el is felejtettem az ügyet. Ebben mondjunk sokat segített az, hogy kb. 1 órával a levelem elküldése után a II. kerületi kormányhivatal vezetője személyesen felhívott és felajánlotta a segítségét. Felhívta a figyelmemet, hogy pont a lakcímbejelentést nem tudom megtenni csak a területileg illetékes okmányirodánál. (Ami mondjuk személyesen még érthető is, de az internetes ügyintézésnél már kicsit nehezen értelmezem a területileg illetékes szervet.) Ellenben nagyon udvariasan megkérdezte, hogy megadhatja-e a számom a XI. kerületi kormányhivatal vezetőjének, hogy ő időpontot egyeztessen velem. Szó, ami szó másnap reggel sikerült elintéznem a lakcímbejelentést az egész családnak. 

Természetesen nagyon örültem annak, hogy sikerült megoldani a problémámat, de ugyanakkor rendkívül ijesztő, hogy egy teljesen hétköznapi problémát két hivatalvezető segítségével lehet megoldani. Én a magam részéről 27 évvel a rendszerváltás után már szerettem volna eljutni oda, hogy felháborodott levelek írása nélkül is el tudja látni az állam a feladatát, és a lehető legkevesebbet veszek észre a működéséből.

Azért szeretném jelezni, hogy talán nincs veszve minden Magyarországon, mert mindig találni olyan szellemi kockásingeseket, akik továbbrugdossák az állam haldokló szekerét.

Végezetül megköszönöm az összes közreműködő állami alkalmazottnak, hogy végezte a munkáját. Szeretném még egyszer jelezni a vezetőiknek (államtitkár helyettes és afelett), hogy nagyon nem jó irányba haladunk.  

üdv,

K. Dániel

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asakura Hao 2016.02.23. 14:42:16

Várható default kormányválasz:
Csak.

rarabel 2016.02.23. 14:46:18

Kormánywindows.
Mindig lefagy.
Ez már a Kék Halál.

Terézágyú 2016.02.23. 14:46:44

"a hölgy nyilvánvalóan nem alkalmas a feladatára"

Ezzel egyedül van az egész Magyarországon.

The Crazy One 2016.02.23. 14:54:44

kimaradt a "szíveskedjék" szó. Így szart sem ér az egész panaszélevél...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2016.02.23. 15:00:16

Az a hirdetőoszlopnak használt jegykiadó automata, az szuper. Mint mikor a rendőr két mosógépet vesz, hogy ne billegjen a teknő. Vagy mikor az interaktív táblát csak arra használják, hogy filctollal írjanak rá.

"anélkül, hogy egy egész munkanapot (gyk: ez az időszak, amikor a maguk fizetését megtermelik az állampolgárok) ott kelljen töltenem."

A poszter a védelmem alatt áll!

@Terézágyú: "láthatóan rosszul viseli a stresszhelyzetet."

Valszeg poszter leordította a haját, ő meg elpityeredett.

Terézágyú 2016.02.23. 15:02:07

@atpijkamo122:
"Valszeg poszter leordította a haját, ő meg elpityeredett. "

na igen....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2016.02.23. 15:02:43

"Mire költötték el az EU által adott 5,962 Milliárd Ft-ot,"

Habókony Árpinak mitgondolsz, miből telik ibizára? Meg a Lázázr családnak hirtelen honnan van kétmilliárdja földekre? Persze, a nagypapa spórolta meg...

vizsla_barat 2016.02.23. 15:03:38

Te nem itt születtél.

2016.02.23. 15:04:58

Nekem is ugyanez a problémám, csak nekem másik kerület. A neten másfél hónapra lehet előre időpontot foglalni, de addig nincs szabad időpont. Ugyanakkor elvileg költözéskor 3 napon belül be kell jelenteni az ú lakcímet. 3 évvel ezelőtt ugyanez még azonnal intézhető ügy volt...

Köldökszösz (csodalampa) 2016.02.23. 15:07:44

Tisztelt K. Dániel!

Mivel a panasz nem a hivatalos nyomtatványon került benyújtásra, így azt érdemben nem tudjuk elbírálni.
Kérem, panaszát a Kormányablakban elérhető nyomtatványon nyújtsa be.

cupcake25 2016.02.23. 15:20:00

Párhete a XXII. kerület Campona kormányablakban intéztünk ügyfélkapus regisztrációt, mivel ennek érdekében nem állt szándékomban kivenni még egy fél nap szabadságot sem, ezért az egyetlen olyan napon mentünk, amikor 18 óráig nyitva vannak. Na most, maga a regisztráció rettentően gyors volt, ha 5 percet igénybe vett a dolog, szerintem sokat mondok. DE a várokozási idő ~60 perc volt.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.23. 15:47:50

@nagybalfasz: Ők keményen dolgoznak, ti meg összevissa költözköttök, csak hogy megnehezítsétek a munkájukat. A Soros állhat emögött is. Tessék szépen időpontot kérni előre 3 hónapra, és majd akkor költözni, 3 hónap múlva. A liberális isteneteket!

Tron65 2016.02.23. 15:51:48

Válaszok:
- Nem kell egész nap, csak kb fél óra. Csak jókor kell odamenni.
- Új, modern ügyfélszolgálatokat építenek ki
- Csak ha épp szét van szedve az egész
- Most költik. Erre.
- Ezt mért tőlük kérdi? Ki az ügyfél?
- Mindenki annyit vár, hogy az előtte érkezők ügye pont el legyen intézve
- Nem, hiszen ha nincs sorszám, nincs várakozás se. Max nézelődik az ügyfél
- Kerékbe törés, megkövezés, vagyon elkobzás, nyaktiló. Valamilyen sorrendben.
- Mért tennék? Ön nem csináltatja meg a lakcímkártyáját.
- Senkihez. De nyugodjon meg, az erről szóló hivatalos iratot sem fogja megkapni.

2016.02.23. 15:57:29

@atpijkamo123:
Az asszony is majdnem pont ugyanezt mondta, éa ugyanolyan szarkasztikusan. :-)

Ádám 2016.02.23. 16:25:11

A poszter nem tudta elintézni. "annyit is ér"!

szekertabor · provo.blog.hu 2016.02.23. 16:26:53

Őszintén együtt érzek a posztolóval, nagyon kellemetlen élmény lehet, hogy a kiszemelt okmányiroda nem működik. Mondjuk emlékszem a '90-es évekre, amikor egy okmányügyintézésre muszáj volt kivenni egy nap szabit, és csak remélni lehetett, hogy egy nap elég lesz. Ehhez képest azért most már jóval előrébb vagyunk, bár nem mindenütt. Jómagam a zuglói és Erzsébetvárosi irodákat részesítem előnyben, ahol gyorsan, flottul, és kényelmesen lehet intézni az ügyeket, és az ott dolgozók is képben vannak.

2016.02.23. 16:32:24

@szekertabor:
Nem tudom milyen volt a 90-es években, de a 2000-es évekhez ami most van, erős visszalépés (de 2 évvel ezelőtthöz képest is), és kelleni fog a szabi, ha valaha el akarom intézni.

Netuddki. 2016.02.23. 16:51:04

@nagybalfasz: Csak mert akkora nagy balfasz vagy...

Ádám 2016.02.23. 16:59:49

Két hete a jogsim érvényességét hosszabbítottam. Nyitás után 10-15 perccel három ügyintéző ült a 11 lehetséges "ablakból". Úgy a negyedik voltam. Ritkán néha oda-oda hívtak egy-egy ügyfelet, de szembetűnt, hogy azok mind jóval később jöttek...
Már min. 1,5 órája meresztettük a seggünket, kb. 12-15-en, mikor benyögték, hogy aki jogsira s útlevélre vár, azok a fotózáshoz álljanak sorba a 12. "ablaknál". Mivel nem tülekedtem, lett belőlem kb. a 9.-10. fotózandó....Három s fél óra alatt végeztem. A póstás KÉT nap múlva a lakásra hozta plasztikot!

juless 2016.02.23. 17:13:50

"...nem lehetséges interneten keresztül."
KLIK-kelni akartál?
Most?

JoeSittes 2016.02.23. 17:33:08

Nem akarom elkeseriteni a postolot. Nekem 6 nap szabadsagom banta....de meglett

hidroponi 2016.02.23. 17:42:30

ossze kell szedni 10-15 kopasz kigyurt majmot es minden munkahelyhez odallitani 2-3-at beloluk, hogy mas ne ferjen oda..es hipp-hopp 10 perc alatt mar intezheto is a problema..

Lángharcos 2016.02.23. 18:06:58

Én 1 hónappal előre foglaltam időpontot. Megvoltam várakozással 10 perc alatt.

Az igazi Trebics 2016.02.23. 18:11:43

A 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet jelenleg is hatályos szövege szerint 29. § (1) A polgárnak a lakcímét, illetve annak változását az új lakcíme szerint illetékes jegyzőnél vagy járási hivatalnál kell bejelentenie.

Polgármesteri hivatalban űrlapot lead, 10 perc alatt el van intézve, majd úgyis postán küldik a lakcímkártyát.

Ádám 2016.02.23. 18:59:08

@Lángharcos: EGY HÓNAP 10 PERC ALATT! :)

TVH 2016.02.23. 19:37:26

Erzsébeti Tesco kormányablak gk átírás. 8-kor nyít, 3/4 8-kor már kígyózó sor az ajtó előtt. 10-es sorszám, ami a jó ég tudja mit jelent. Kb 8 munkahely ebből 3 működik. Odaadják az illetékről a csekket, delikvens átsétál a szomszédba a postára, befizetni. Sorba áll. Addig persze nincs új ügyfél szólítás annál az ablaknál. Persze jön csókos, aki valamiért hamarabb sorra kerül a későbbi sorszámával és legalább 5 autó átírását intézi. Ezért tart kb 3 órát egy átírás. Hajrá Magyarország.
Ja, Gizike1 közben elmegy kávéért a többieknek is, addig ablak bezár.

VoluntartistA 2016.02.23. 20:26:08

Ez év elején vettem észre, hogy ami eddig flottul ment (interneten időpontfoglalás) az már nem úgy van, mert (?) fejlesztések és reformok történtek. De eddig abban bíztam csak nekem volt pechem, amiért sok-sok órát töltöttem azzal, ami pár éve még negyedóra volt.
Végül konstatáltam, hogy nincs itt semmi furcsaság, valóban megyünk visszafelé az időben... ☺

Lángharcos 2016.02.23. 20:37:33

@Ádám: Összehasonlításként: Orvoshoz általában másfél-két hét..

É2I 2016.02.23. 21:15:48

Jó ideje nem jártam erre, de a problémák ugyan azok.
Ja nem ! Szűritek a trollokat :). HeLYes

Ádám 2016.02.23. 21:21:28

@É2I: MI nem szűrjük! MINKET szűrnek...

HA mink szűrnénk, te nem írhatnál ide. :):D

atpijkamo126 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.23. 21:26:22

@Lángharcos: "Orvoshoz általában másfél-két hét.."

Anyámat mút héten megnézte az onkológus magánorvos, holnap viszem kórházba műteni. A Kékgolyó utcába 2 hét múlvára van időpontja, akkor nézné meg először egy onkológus. Rohaggyon meg, aki stadionokra meg a 7 éves gyerekének a hetvenmilliós lakására költi az egészségügy pénzét. Emberi életekből csinálnak maguknak vagyont. Hitler ehhez képest kiscserkész volt.

Ádám 2016.02.23. 21:35:11

@atpijkamo126: TE kit nem szeretsz? CSAK legyen ki hozzád szóljon....:):D

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.23. 21:44:42

@Ádám: Akit már tucc, ahhoz hozzáírhatod a Helgát, a Sznaccsot, Atörökköt és a Zsiráfot.

Dikusz 2016.02.23. 21:51:56

@atpijkamo122: Úgy érzem, hogy most nem egyezik a véleményünk.Egyébként is kérlek nézzétek el nekem, ha most tájékozatlannak tűnök@TVH: , és érdekelne a véleménye mindenkinek. Normálisan kérdezek, és én is olyan válaszokat szeretnék kapni, nem lehülyézést.

- a XI.kerület szomszédságában élek. Ha jól tudom két(!) Kormányiroda van a kerületben. Az egyik a Hengermalom úti Újbuda Centerben (Tesco), a másik a Budafoki úton a MOL székház mögött a Fővárosi Földhivatallal egy épületben. Három buszmegállónyira egymástól, sokat mondok, ha a kettő között van 1,5 km. A Tesco-s kicsi, három ablak van. Tényleg a XI.kerületben laknak a legtöbben, ha neten kér időpontot szerintetek mennyi a várakozási idő?
Ha 3 nap alatt kell bejelenteni a lakcímváltozást, akkor szerintem érdemesebb az ügyfélfogadási idő alatt személyesen "befáradni", úgy intézheti másik kerületben lévő Kormányhivatalnál is. Az egyik posztoló (TVH) írta, hogy 8-ból 3 ügyfélfogadó volt nyitva. Gizike1 meg hogy merészelt elmenni kávét inni, esetleg még a mosdóba is. Lefejezni!

atpijkamo128 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.23. 21:52:50

@Ádám: Hát lehet őt nem szeretni?

""Igyekszünk a prémium éttermi kategóriába tartozni, ezért is van víztisztító berendezésünk, hogy a csapvízből is kizárólag prémium kategóriósat tudjunk kedves vendégeinknek biztosítani."

Hogy a jó büdös, lehúzós qrva anyátok. Már hogy ne legyek közönséges, csak visszafogott. "

homar.blog.hu/2013/04/15/premium_langyos_csapviz_a_bocelli_etteremben_600_ft_l_aron/full_commentlist/1#c19534549

atpijkamo129 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.23. 21:56:06

@Dikusz: Azt nem írtad, hogy most miben nem egyezik a véleményünk.

gabors 2016.02.23. 22:39:51

Most elmeselem hogy ma egy hazassagi anyakonyvi kivontatot es egy halotti bizonyitvan masolatot inteztunk ket kulon jarasban kb 3 ora alatt osszesen szemelyesen minden elozetes idopont keres nelkul a ket iroda kb 50 km-re van egymastol (ez is benne volt a harom oraban ....) es meg zsortolodtem magamban hogy mi fasz tart ilyen sokaig ... :-) itt nincsen centralizalva a dolog vagyis mindent abban a kozigazgatasi helyen kell intezni ahol az adott esemeny tortent !!! tiszta hulyek ....

gabors 2016.02.23. 22:45:50

amugy nem is ez a gond hogy ilyen van hanem inkabb az hogy mikor otthon voltam tavaly akkro sem lehetett mar egy honapra sem idopontot kapni egy kis varos ugyfelirodajaban (ami a vol parthaz kulonben) ...

De 25 evvel azutan hogy "elszoktem" meg volt akit fel tudtam hivni es masnap nyitaskor siman megcsinaltak az uj lakcimkartyat (mivel szuleim koltoztek) igy tovabbra is van legalis magyar lakcimem ... ez a komoly gond !!!!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.02.23. 23:09:58

@nagybalfasz: ugye milyen jó vidékinek lenni...?
SOHA nem kellett sorban állnom eddig

MrZed001 2016.02.23. 23:16:31

A Zuglóiban volt, hogy valamit gyorsan kellett intézni (útlevél vagy személyi), időpont 1,5 hónap múlva első, úgyhogy elmentünk a "szabadnapon" amikor érkezési sorrendben intézik.
Na 8-kor nyitott, 7:00-ra már ott voltunk. Ezzel sikerült tizenötödiknek lenni. No nem baj, úgyse mindenki azt intézi mint mi.
8-kori nyitásra mögöttünk még úgy 40-50-en álltak még.
Végül is a 14-ből csak 7-en mentek ugyanoda mint mi, így lazán végeztünk is további 5 óra alatt.

És nem értem, már akkor sem értettem.
Miért van az, hogy engem laza 5 perc alatt el tudtak "intézni", akkor mi a lófx tartott másoknál átlag 50 percbe ?!??
Valaki magyarázza meg ezt nekem.

Dikusz 2016.02.23. 23:22:24

@atpijkamo129:
"anélkül, hogy egy egész munkanapot (gyk: ez az időszak, amikor a maguk fizetését megtermelik az állampolgárok) ott kelljen töltenem." A poszter a védelmem alatt áll!"
- ebből azt gondoltam, hogy a posztoló mellett állsz, és neked is az a véleményed, hogy csak az állami dolgozók azok, akiket a többiek tartanak el.

Majdnem 30 évig dolgoztam állami hivatalokban, 15 évet a kereskedelemben, ha azt nézzük, nem "termelő" munka az sem. Miért kellene azt gondolnom, hogy 43 évet dolgoztam, és mégis egész életemben más tartott el? Nagyon érdekelne, de komolyan, hogy mi az a munka, amire a posztoló azt mondja, hogy kitermeli az állami dolgozók fizetését. Egy ismerősöm is azt mondja, hogy ő is eltartja az állami dolgozókat. Világ életében irodában dolgozott, most egy szállodaláncnál pénzügyes. Nyugodtan mondhatnám, hogy én meg őt tartom el, mert az ő szállodájukba járok évek óta pihenni.

TVH 2016.02.23. 23:24:59

@Dikusz: Nyilván nem fogalmaztam jól. Arra próbáltam (én is) rávilágítani, hogy kirakat az egész kormányablak. Ha nincs aki intézze az ügyeket (8-ból 3 munkahely üzemel) akkor a bürokrácia sebessége nem fog változni. Gizike meg kávézzon meg nyitás előtt, ne nyitás után fél órával tűnjön el 20 percre és 3 kávéval a kezében jöjjön vissza, mert ez irritáló.

atpijkamo129 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.23. 23:38:43

@Dikusz: "csak az állami dolgozók azok, akiket a többiek tartanak el."

Nem. Általánosságban azt jelenti, hogy nem az ügyfél van az ügyintézőért, hanem fordítva, és úgy is kellene viselkedniük.

Konkrétan meg a levél a lézerjaninak, és két másik nőnek szólt. A kitétel azt jelenti, hogy ne tekintsék magukat felsőbbrendűnek és szarjanak mindenki fejére, őket a NÉP fogadta fel és fizeti, hogy ellenkezőleg, jobbá tegyék a dolgokat.

A két nőt nem ismerem, de azt tudom, hogy a jani 7 éves fia 70 milliós lakást kapott, a lázár család pedig 2 milliárdért vett most állami földeket. Szóval a jani lehet, hogy sokat dolgozik, de hogy annál még sokszor többet lop, az nyilvánvaló.

Savafan 2016.02.23. 23:50:13

A Váci úti Tescoban is hasonló volt az ügyintézés. A hatkor záródó intézménybe délután egykor már nem lehetett sorszámot kérni, mert elfogyott. A gép letakarva mindenféle papírokkal és a biztonságis emberke küldözgette és hívta az embereket az ablakokhoz. Volt olyan gyerekes család akik több, mint 3 órát várakoztak. Egy biztos, a kormányablakok környékén lévő étel-ital boltoknak biztosan jó biznisz ez a rengeteg várakozó ember. Szinte mindenki vásárol valamit :)

Dikusz 2016.02.24. 00:41:08

@TVH: értettem én mit mondasz, és nem fogalmaztál rosszul. Itt is az van, hogy az viszi el a balhét, aki közvetlenül kapcsolatban van az ügyféllel. Nem dolgoztam soha (nem nekem való) ügyfélszolgálaton, de voltam/vagyok ügyfél. A kirakatban még egyet is értünk, annyit tennék még hozzá (biztos emlékszel még rá), hogy azért hozták létre őket, hogy az ügyfelek mindent egy helyen intézhessenek (ez szerintem lehetetlen). Ha olyan ügyet viszel hozzájuk, amit nem tudnak elintézni, akkor továbbküldik az illetékes hivatalnak, emiatt csúszik az elintézési határidő. Saját tapasztalat (leírnám, csak kicsit hosszú). Az meg pech, ha olyan van előtted, akinek az ügye több időt vesz igénybe, mint a lakcímváltozás 5 perce (ami tuti, hogy több).
Nem írtad, hogy rögtön kezdés után 20 perccel ment el kávéért, így már más, igazad van. Én arra utaltam, hogy nem lehet elvárni egy ügyintézőtől, hogy a munkaidejében egyáltalán ne mehessen ki kávézni, enni, mosdóba.

Dikusz 2016.02.24. 01:06:00

@atpijkamo129: a válaszoddal teljesen egyetértek (föld-, trafikmutyi, nem tudom mekkora vagyonom/lakásom stb van).
Én is azt mondom, hogy az ügyintéző van az ügyfélért, de a nyakába varrni azt, hogy rosszul van megszervezve az egész, és a posztoló tartja el, az nem igazságos. A fenti fotó is félreérthető. Az ügyfélfogadás ideje naponta 10-12 óra. Ha annyi ügyfél van, hogy a nyitvatartási időben már nem tudják fogadni, akkor ki kell írni valahova, ahol mindenki láthatja (ez pedig a sorszámkérő csodamasina).
Az meg a posztoló jóhiszeműségére mutat rá, hogy érdemi választ kap a levelére. Az első hozzászóló fogalmazta meg a lényeget. Bármekkora terjedelmű lesz a válaszlevél, a lényege ez lesz, és nem fog változni semmi.

Ádám 2016.02.24. 04:30:07

@Dikusz: Jó nyugdíjad lehet....:)

Ádám 2016.02.24. 04:35:43

@Dikusz: ne félj, majd mi "megtermeljük". :):D

Aztán NEM megsértődni!!! :DDD

Ádám 2016.02.24. 04:39:25

@Dikusz: nyugdíj mellett éjjeli őrködsz?:)

LÉPEM! "termelni":D

2016.02.24. 07:51:06

@FILTOL:
Gondolom az elmúlt időszakban nem jártál okmányirodában (járási hivatal), mert amúgy a reformok vidéken is működnek....

2016.02.24. 07:56:42

@MrZed001:
Nem tudom, ez mikor lehetett, de mikor legutóbb jogsit intéztem, idamentem, és közölték, hogy csak időpontra lehet jönni, majd adtak egy időpontot 3 héttel későbbre. Utánanéztem, és állítólag tavaly február óta ez a rendszer. Igaz, ez a központiban volt, máshol nem tudom, uganaz van-e, de valószínűsítem igen, mert mikor 3 héttel később mentem, egy csávó, akinek a személyiét ellopták, és rendőrségi jegyzőkönyvvel ment, ott könyörgött, hogy legalább valami papírt adjanak róla, hogy intézi, de mondták, hogy nem, és X hét múlvára adnak neki időpontot.

2016.02.24. 08:00:12

@MrZed001:
Amúgy 3 éve nekem is 5 perc volt az autó átírás a veszpr3mi okmányirodában. Úgy 2 éve meg Pécsen volt pár ügyem (pl. lakcímkártya), ott pangott a hely, de hogy látszatja legyen, mindenhová átküldözgettek oda-vissza, így vagy 5-ször kellett mennem 2 ügy miatt, amit amúgy ugyanott kell intézni. Később mondták ismerősök, hogy nagyon sokan Szentlőrincre járnak Pécsről, mert a pécsi ügyintézők ahol lehet, mindent akadályoznak.

Dikusz 2016.02.24. 09:03:19

@Ádám: :)) Nem írtál olyat, ami miatt meg kellene sértődnöm. Az is igaz, hogy én sem mondtam semmi sértőt. Volt olyan amikor elkezdtem hozzászólni a Homáron, hogy beszóltak csak úgy (konkrétan ketten, és direkt) de nem reagáltam rá, egy idő után abbamaradt.
Átlagos a nyugdíjam, ahogy a fizetésem is az volt. Tényleg soha nem volt olyan bevételem, amiből nem vontak volna járulékot. Amikor (egyszer az életben) volt egy hétvégi, teljesen hivatalos munka, akkor meg az adóhivatal úgy kiszúrt velem, hogy két nap szabadságom, és az akkor kapott plusz pénz fele ráment, hogy bebizonyítsam az igazamat (kb 2.000,- Ft-ról volt szó). Az meg, mindig is úgy volt, hogy az éppen dolgozók "termelik" meg a nyugdíjat. Még nem olvastam sehol olyat, ahol a fiatalok, és az idősek normál hangnemben vitatták volna meg, mindig ellenségeskedésbe fajult a dolog.

Nem éjjeliőr vagyok, csak későn ittam kávét, és nem tudtam aludni:)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.02.24. 09:29:31

Szeptemberben lejárt a jogsim. Megcsináltattam az orvosi igazolást és azzal meg a régi jogsival és természetesen szig+lakcímkértyával, másfél liter ásványvízzel, két parizeres-sajtos szendviccsel és két almával. Sorszámhúzás előtt a biztonság kedvéért elmentem WC-re, sorszámhúzás után meg kávézni, pedig már délután öt óra volt. Olyankor mentem, amikor este 7-ig nyitva vannak.
A kávé felénél jártam, amikor kiírták a sorszámomat. Nem hűlt ki sem, mire végeztem.
Amikor kész lett, soron kívül lehetett átvenni, tehát voltak ketten előttem, szintén soron kívül.
Tisztelt (ámde nem szeretett) Lézer Úr!
Tessék lassítani a tempón, mert nem vagyunk az ilyenekhez hozzászokva!

joska61 2016.02.24. 09:52:35

Ezt Lézer Jani biztos olvassa, és rohan is intézkedni.

Dikusz 2016.02.24. 09:58:55

@Kitalátor (másként) gondolkodó: valahogy azt még jogosnak is találom, hogy interneten nem lehet lakcímváltozást bejelenteni (csak időpontot kérni). Még folyamatban lévő ügyről sem adnak telefonon felhomályosítást.
Olyan hivatalban dolgoztam nyugdíjazásom előtt (számvitel, nem szakmai), amelyikhez ha valaki lakásvásárlás/eladás előtt áll, előbb kell fordulni, mint bármelyikhez. Kicsit láttam a másik oldalt is. Egyik hivatal ügyfélszolgálaton sem szerettem volna dolgozni.

Dikusz 2016.02.24. 10:00:55

A poszt kommentje díját a facés hozzászóló vitte el:)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.02.24. 10:02:25

@Dikusz: Hogy fel lenne (jogosan!) háborodva bárki, ha pl. balfasz módon felírt jelszavával és belépési azonosítójával kijelentkeztetnének a tudta nélkül a lakásából, vagy bejelentkezne hozzá néhány mediterrán család...

mkrumpli 2016.02.24. 10:06:10

Én TAJ-kártyát akartam csináltatni (névváltozás miatt), Közvágóhídon kormányablakban hamar megvoltunk. Várok, várok 2 hónap alatt semmi.
Arra vitt az út, beszaladtam a Budafoki úton a kormányablakba, gondoltam rákérdezek, mi a helyzet.
Ügyintéző "hölgy" első üvöltözése: mit akarok 2 hónap alatt tajkártyát, elfoglaltak. (Mögötte kolléganő halkan megjegyzi, hogy Gizike nézd már meg, nincs benne a gépben).
Jó, akkor kapok most egyet, itt rögtön. Közben letolt egy 15 perces monológot, amiben voltam inkompetens tudatlan és miegyéb, amiért nem tudom, hogy van kormányABLAK és kormányHIVATAL és ők most egy hivatal, azért kapok kegyességből egy kártyát. Megjegyezném, hogy ezalatt kurvanagy kormányablak felirat díszelgett mindenhol, még a nyakában is..

Ügyintézés: 1*10perc +2 hónap várakozás + 1*20 perc
Üvöltözés: nettó 18 perc
az érzés megfizethetetlen..

Dikusz 2016.02.24. 10:30:56

@Kitalátor (másként) gondolkodó: egy házaspárnál bármelyik fél megtehetné, ha megromlott a kapcsolatuk, hogy a másikat kijelenti a lakásból. Ebben az esetben még a szamélyes adatokat is meg tudná adni.
A lakcímre bejelentkezésből meg volt sok évvel ezelőtt igen komoly probléma. Gyakorlatilag az én címemre bárki bejelentkezhetett volna anélkül, hogy én tudok róla.

2016.02.24. 10:31:40

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Nettó baromság. Ha saját tulajdonom a lakás, akkor az ott van a lakcím nyilvántartásban, de ilyen esetben sem jelenthetem oda online az állandó lakcímem. Pedig csak 2 adatbázist kellene összekapcsolniuk. De lehetne olyat is, hogy a bérbeadó digitális aláírásával online hozzájárul, tudom ez már Magyarországon sci-fi lenne. A mediterrán család meg simán odahamisíthatja a hagyományos aláírást, és bemegy átiratni. A biztonság nem azon múlik, hogy +1 Gizikével kell megküzdeni, ez csak a becsületes embereknek jelent akadályt a normál ügyintézésnél, a csalóknak mindegy.

2016.02.24. 10:37:43

@Dikusz:
A házaspár egyik tagja simán odahamisítja egy meghatalmazásra a párja aláírását, és ugyanott vagyunk, cserébe mikor jóhiszeműen akar valaki valamit elintézni, azt szívatják.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.02.24. 10:48:54

@mkrumpli: Így bánnak azokkal, akik Bálintból Ilonára változtatják a nevüket és nemüket? Ejnye!

slowMotion 2016.02.24. 10:53:30

Magyarország jobban teljesit. A káoszban is.
Kiemelném a képen látható, egyre terjedő, tipikusan kelet-európai megoldást, ahogy az egyébként méregdrágán beszerzett berendezéseket feliratozzuk.

Dikusz 2016.02.24. 10:56:39

@mkrumpli: nem vonom kétségbe azt amit állítasz az üvöltöző ügyintézőről. De az ordibálást biztos hallotta más is. Lehet megérte volna szólni az irodavezetőnek. Azt megkérdezném, ha TAJ kártyát csináltatsz, miért nem az OEP Teve utcai ügyfélszolgálatára mentél? Ott lehet sokat kell várnod, de azt hiszem mindjárt megkapod a kártyát. A kormihivatalok elvileg azért jöttek létre, hogy leegyszerűsítsék az ügyintézést. Nem tudják az OEP helyett kiadni a kártyát, csak továbbítják nekik az igényt. Más esetekben is ez van, saját példa: rokkantsági járadékot igényeltem egy családtagnak. Meghatalmazottként a kerületi Kormányhivatal irodájában szerettem volna leadni az igényt, de azt mondták, jobb ha mindjárt a M.Á.K. ügyfélszolgálaton adom le, mert ők is csak oda tudják továbbítani.

mkrumpli 2016.02.24. 11:06:29

@Dikusz: Tisztában voltam vele, hogy csak továbbítják és ha azt mondja ott a hölgy, hogy úton van a postával, semmi gond, csak szimplán eltűnt a rendszerből az igény. De mint utóbb kiderült, adhatnak rögtön..
Persze, hogy hallották, de amikor szembesítettem a hölgyet vele, hogy nem kell bunkózni, akkor kicsit visszavett és cinikusba váltott, hogy most mit érzékenykedem, lett kártyám, nem?!

Dikusz 2016.02.24. 11:08:28

@nagybalfasz: ebben igazad van, a meghatalmazást is lehet hamisítani. Éppen ezért gondolom azt, hogy tökéletesen érthető ha legalább interneten nem lehet ilyen ügyeket intézni. OTP-nél ahhoz, hogy a férjem helyett is tudjak ügyeket intézni, a meghatalmazást előttük kellett aláírnia, nem fogadták el az itthon aláírt példányt.

Dikusz 2016.02.24. 12:00:07

@mkrumpli: ezt nem tudtam, hogy ők is kiállíthatják. A kormányablakok indulásánál még nem volt így. Könnyen beszélek így a gép előtt mással okoskodva (más szerszámának csalánnal való kezelése), lehet hogy a helyedben én ennyit sem tettem volna, kívülállóként könnyű okoskodni.
Nekem is volt hasonló hosszúságúra nyúlt ügyem, éppen az általad említett műintézményben, csak egy emelettel feljebb. Tavaly májusban adtuk be a papírjainkat (ajándékozás), elírás miatt elutasították augusztusban. Helyesbítettük, többszöri érdeklődés után január közepén meghozták a határozatot, de még nincs hivatalos papír a kezünkben. Állítólag az ügyvédnek megküldték, de ő nem jelezte hogy megkapta. Ahhoz hogy mi is kapjunk a határozatból, külön igénylést kellett kitölteni, a múlt héten adtam be. A határidő 21 nap, csak utána kapjuk meg.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.02.24. 12:05:06

@Dikusz: Én nem mondom, hogy ne bízz meg az ügyvédben, de ha találkozol vele, és kezet fogtok, számold meg az ujjaidat, hogy megvan-e mind...

Dikusz 2016.02.24. 12:51:53

@Kitalátor (másként) gondolkodó: köszönöm, megfogadom a tanácsodat:), mások tapasztalatai alapján én is így gondolom. Aki az ügyet intézte az a fiam ügyvéd ismerőse, mondhatni barátja, velünk korrekt volt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.02.24. 13:25:58

"Azért szeretném jelezni, hogy talán nincs veszve minden Magyarországon, mert mindig találni olyan szellemi kockásingeseket, akik továbbrugdossák az állam haldokló szekerét."
Az alighanem nyilasávós (leszármazott) poszt toló felett alighanem elröpült az idő vasfoga:
- minden lehető és lehetetlen helyen feljelentést tett, talán még Kádár János titkárságán is,
- nem küldte meg azonnal, hogy finggal akart galambot lőni, csak amikor már megjelent.
-olyan képzavar-dúsan írt, hogy az már szinte(!) művészet, kísértetiesen emlékeztet a szerencsétlen zsarolással beszervezett III/3-as ügynökök tartótisztjeinek a stílusára.

Meg nem is normális, ugyanis:
- mi köze a kormányablakok kizsigerelt formaruhás ügyintézőinek az igénytelenség példájaként felhozott pedagógusokhoz?
- milyen a haldokló szekér?
- milyen "különös anyagból gyúrt" aljas ember az, aki bármilyen haldoklót rugdos?
- ez most jó vagy rossz, hogy holmi kigyúrt kopasz kockásingesek az állam bármilyen haldoklóját rugdossák?
- az állam szekere rugdosástól halad, vagy attól áll meg?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.02.24. 13:27:37

@atpijkamo129: Akkor még csak ez az egy volt fent:
"Leaf Adam
Egészen biztos hogy Lázár János ezt személyesen elfogja olvasni, átgondolja az életét, és azonnal kezd valamit a helyzettel...kár volt eddig várni a nyílt levél megírásával!"

Dikusz 2016.02.24. 15:10:11

@atpijkamo129: a facebookos első hozzászólást kell elolvasni (Leaf Adam).

atpijkamo129 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.24. 16:38:39

@Dikusz: Nincs fészbúkom, és ha lenne, akkor se keresném ott a Homárt.

Tron65 2016.02.24. 16:46:29

@Az igazi Trebics: "járási hivatalnál kell bejelentenie" Na mire tippelsz, mit hívnak most járási hivatalnak? A polgármesteriben már évek óta nemlehet leadni.
@Dikusz: KormányABLAK. Ja és ha tényleg lakcímkártyát csináltatnál, szerintem inkább a Bocskai útra menj, ott cca 40 ablak van.
" Ha olyan ügyet viszel hozzájuk, amit nem tudnak elintézni" Mivel az EGYETLEN amit el tudnak intézni az az ügyfélkapu belépés, erre nagyon nagyon esély van.
"az OEP Teve utcai ügyfélszolgálatára"
Az OEP-nek NINCS ügyfélszolgálata. Soha nem is volt. Az FPEP-nek van ügyfélszolgálata. (Jelenleg hivatalosan BFKH EPSzSz)
@gabors: Ezek speciel az önkormányzathoz tartoznak és tavaly óta, mióta bevezették az elektronikus rendszert NEM KELL sehova se utazgatni, csak a legközelebbibe.
@Savafan: "Volt olyan gyerekes család akik több, mint 3 órát várakoztak." Ennyi idő alatt símán eljutottak volna gyalog is a Lehelpiacra, ahol cca 25 ablak várja az ügyfeleket.
@mkrumpli: Ahogy fentebb is írtam már: TAJ kártyát nem csinálnak kormányablakban. Azt CSAK a Teve utcában vagy a Budafoki úton lehet intézni. NEM a kormányablakban (mert az is van), hanem az Egészségbiztosítónál.

Ez úton szeretném mindenki figyelmét felhívni, aki Kormányablakba kirándulást tervez, hogy először is KÉRDEZZEN RÁ, hogy hogyan fogják elintézni az ügyét. Jó eséllyel egyszerűbben is gyorsabban túl lesz dolgokon, ha személyesen megy el ahhoz a hivatalhoz, ahova az ügy tartozik. Lehet, csak 1-2 villamosmegállónyin múlik a dolog.

gabors 2016.02.24. 16:55:24

@Tron65: "@gabors: Ezek speciel az önkormányzathoz tartoznak és tavaly óta, mióta bevezették az elektronikus rendszert NEM KELL sehova se utazgatni, csak a legközelebbibe."

Ez nagyon kafa !!! Csak nem mukodik !!!

Itt sem (nem Mo) KELL utazni szinte mindent el lehet intezni levelben de az tobb macera mert hitelesitett masolatokat kell kuldeni es azt is meg kell valahol csinalni. Avagy megbizast adsz egy erre szakosodott vallakozasnak (ugyvedi iroda pl) vagy online .... es fizeted amit kernek ... szemlyesen $15 (+$15 parkolohaz) parkolassal egyutt kevesebb mint egy ora alatt megvolt es meg aznap tudtuk intezni a kovetkezo ugyet amihez ez az okirat kellett. De mashol

Amire utalni akartam hogy ez a kozpontositott Kormany Ablak dolog csak akkor jo ha mukodik... es ha nem lehet megkerulni .. mint irtam mindenfele idokeres nelkul "ismeros" elintezte. Lehet hogy azt is meg lehetett volna csinalni hogy oda sem megyek ... ez a kulonbseg.

Advanced Flight 2016.02.24. 18:02:14

@Dikusz: ez az "állami alkalmazottakat a magánszféra tartja el" című közkedvelt, nagypofájú beszólás, ami nagyjából azt takarja, hogy ha egy pl. orvos közvetlenül állami alkalmazott és zsebpénzért ment életeket, akkor az semmit nem ér, hiszen a fizetését onnan kapja, ahova adózik is egyúttal. Ámde ha ezen orvost nem állambácsi alkalmazná közvetlenül, hanem egy cégtől rendelné meg (dupla-tripla stb. annyi pénzért, mint így) az életmentést, akkor az mán milyen faszántos lenne, mert-----öööö, csak.

Szóval csak a szokásos sötétség pénzügyi és közgazdasági vonalon, ami az átlagjózsi gondolkodását jellemzi :-(

Advanced Flight 2016.02.24. 18:06:54

@Az igazi Trebics: sőt, ha van űrlap, kitölteni (egyébként sima kérelmet írni), szükséges vackokat fénymásolatban csatolni, ajánlott/tértis levélben feladni póstán. Kormihivatal köteles póstától átvenni, iktatni, hivatalból intézni (Ket. szerinti határidővel). Ha bármi nem stimmel, behívnak, de mivel már folyamatban van az ügy, nem idétlenkedsz sorszámmal, hanem mész soron kívül ahhoz az emberhez, akire iktatták az ügyedet. Lehet, még kávéval is megkínál :-)

Dikusz 2016.02.25. 08:57:14

@atpijkamo129: úgy látszik mostanában fogalmazásgátlót vettem be, hogy nem tudom érthetően leírni amit szeretnék.
A posztok után a mi kommentjeink előtt láthatóak a fészbukon kommentelők hozzászólásai. Én is csak innen látom, nekem sincs. Akit érdekelhet mi van velem, annak megadom az e-mail címemet, ott tudjuk tartani a kapcsolatot.

Dikusz 2016.02.25. 09:30:57

@Tron65: 2007-be járt le a régi személyi igazolványom. Elmentem az önkormányzathoz, hogy megcsináltassam. Még örültem is, mert olyan gondom volt, amit nagyon régen nem tudtam elintézni. Amikor bevezették a személyi számokat ('80-as években valamikor) úgy gondoltam, elírták az adataimat. Akkor a lánykori nevemen állítottak ki minden hivatalos papírt. Sokáig próbálkoztam a hivataloknál, hogy javítsák ki, de olyan hosszadalmas utánjárást igényelt, amire egy idő után csak legyintettem. Különösebb gondot nem jelentett, az SZTK-ban, és a választásoknál kellett jelezni hogy mi van.
Amikor cseréltem volna ki az igazolványt (2007), akkor visszadobta az önkormányzat azzal, hogy nem jók az adatok, menjek el a IX.ker.Anyakönyvi hivatalba. Ott volt az esküvőm 1975-ben. Akkor derült ki, hogy nem vezették be az anyakönyvbe az adatokat, ezért jöttek a hivatalos papírjaim a lánykori nevemre. Azért az ügyintéző megkérdezte, hogy biztos ott volt-e az esküvőm (nálam volt a házassági anyakönyvi kivonat is, csak úgy volt hajlandó utánanézni). Miután kiállították az új személyit már a valódi adatokkal, az után tudtam elintézni a TB-kártyát, akkor még a Teve utcában volt az ügyfélszolgálat. Ugyanaznap (2007.06.09.) intéztem az Adóhivatalban is a kártya átírását, az új adókártyámat 2013.08.07-én küldték ki.

Dikusz 2016.02.25. 10:04:56

@Advanced Flight: Miért tűnik nekem úgy, hogy ilyen területen dolgozol, vagy ha nem, akkor a közelmúltban voltak tapasztalataid velük?:))
2012.júniusában mentem nyugdíjba, szélsebesen, mielőtt lapátra tesznek év elején. Nem lett volna akadály, hogy 6 hónappal a nyugdíj előtt. A kormihivatal (én is így írtam mindig) egyik hivatalában dolgoztam 12 évet. Tron65-nek írt válaszomban láthatod mit tapasztaltam 2007-ben:) Utólag már azon röhögtem kínomban, hogy a férjem nyugodtan megnősülhetett (azt mondta: bolond lenne mégegyszer) volna, mert nem volt anyakönyvezve az esküvőnk.

Advanced Flight 2016.02.25. 13:22:56

@Dikusz: valóban mindig is közigazgatásban dolgoztam, bár nem ugyanazon a területen. Mondjuk már elég régen nem foglalkozom ügyfelekkel....

atpijkamo129 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.25. 15:37:20

@Dikusz: "A posztok után a mi kommentjeink előtt láthatóak"

Nekem ott semmi se látszik.

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.25. 16:56:09

@Dikusz: "a lánykori nevemen állítottak ki minden hivatalos papírt."

Ahelyett, hogy örülnél neki. Te szereted, hogy Lajosnénak hívnak???

Anyámat ugyanúgy hívják, mint engem, csak kapott egy "né" tagot. A hideg kiráz.

Cocu 2016.02.26. 18:47:12

Érd, Okmányiroda: időpontfoglalás volt-nincs, lakcímet egyetlen ablakban intéznek (van sok üres ablak) látom, hosszú idő után (kiderült utóbb, 8 tagú család intézett lakcímet) cserélődnek az ügyfelek, de sorszám nélkül megy oda valaki. Odalépek, és rákérdezek az ügyintézőnél: soron kívüliek, már voltak itt, csak most visszajöttek. OK, mondom, és visszaülök, ők pedig szerencsére gyorsan végeznek. Jön a következő sorszám: a miénk utáni nyolccal. Megint odamegyek, hogy megkérdezzem, ők is soronkívüliek? Igen, mert ez egy családbarát iroda, és ők azért mehetnek soron kívül, mert kisgyerekkel vannak. (1 és 3 év körüli gyerekkel voltak, én 3 és 6 évessel) Mikor jeleztem, hogy mi 1,5 órája várunk, és én is kisgyerekekkel vagyok, akkor az információhoz küldött az ügyintéző. Ott megmutatták a táblát, hogy ez a hivatal itt családbarát, és a kismamák és kisgyerekesek előnyt élveznek. A "kisgyerek" definiálása: "a karonülő".
És akkor előállt a teljesen abszurd jelenet: a percekkel azelőtt érkezett kisgyerekesek intézték soron kívül a lakcímüket, közben a 1,5 órás várakozás után a kiscsoportos gyerekemnél elfogyott a türelem, fejhangon visítani kezdett, és akkor megkérdezte tőlem egy ügyintéző, hogy "nem lehetne kicsit halkabban?". Hazudnék, ha tagadnám, hogy elégtételt éreztem :D, de nem csak én, hanem a körülöttünk ülő többi várakozó is jót derült a hivatali családbarátságon...
Mikor szóvá tettem az ügyintézőnél, ő mondta, hogy ne neki panaszkodjak, mondtam, tessék továbbadni! "Betegen dolgozom, mert berendeltek, és én nem panaszkodhatok, mert kirúgnak". (ezek után már végképp úgy éreztem, hogy alapos okom van írni a vezetőségnek...)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.03.03. 11:25:11

@atpijkamo130: Az a lánykori neve?
@Cocu: 1. Ha várakozni kell, minden táblát, kiírást elovasunk. Már ha tudunk olvasni.
2. Ha ez a (nem alaptalan) definíció, akkor megfogjuk a 3 évest, és a karunkra ültetjük.
3. Ha úgy sem szólítanak, megmondjuk a gyereknek, hogy Kinder-tojás helyett lófaszt sem fog kapni. Ha elkezd bőgni, úgyis szólítanak, mint láthattad.

veryti 2016.03.09. 10:34:45

Ma reggel állítólag az egész országban lefagyott az okmányirodai ügyintézés. Én legalábbis ezt a tájékoztatást kaptam telefonon. Előtte a XI. kerület egyik kormányablakától technikai hibára hivatkozva elküldtek egy másikhoz.

GQ 2016.03.11. 11:29:32

@rarabel: kekkh* halál :D

* Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

GQ 2016.03.11. 13:40:44

@veryti: valóban így volt :)
süti beállítások módosítása