Tékozló Homár

Tuskó módon panaszkezel a Tesco

2016.03.04. 09:09 | Homár Hilda | 53 komment

tesco.jpg

A Tesco házhoz rendelés termékhelyettesítő módszertanával már foglalkoztunk, ezúttal nem is abba kötnénk bele, hogy mit küldtek, hanem a 4 (négy, négy! NÉGY!) hónapja húzódó visszautalási macerával.

Tavaly november közepén szállított ki a Tesco, azonban a „helyettesítő terméket” nem vettem át. Én nem azt kértem, nem akkorát, nem olyat és egyébként is –biztosan merő véletlenségből- jóval drágábbat hoztak. A vásárlás teljes összegét viszont el kellett előre utalnom, még a rendeléskor. Nem gond, a Tesco helyben kiállított egy számlát, ami alapján sitty-sutty visszautalják nekem a hétszáz valamennyi forintot ( a „helyettesítő termék” ára), ismerik is a bankszámla számom. Addig tartoznak Nekem. 

Számla a kezemben, de az összeg a bankszámlámon egy hónap múlva sincs sehol. Nagy cég, milliárdos forgalommal, nincs nekik erre emberük, meg hát biztos váratlanul jött közbe nekik a karácsony is. Az összeg számukra elenyésző, én sem éhezem nélküle, de az elveimet nem tudtam begyűrni a számla alá. Kaptak egy panaszlevelet decemberben, de azóta sem tudjuk elengedni egymás kezét.

Már lassan 4 hónapja, hogy levelezgetünk és több ígéretet tettek már, mint megboldogult Cliff Barnes. A panaszomat megértik, nem vitatják, hogy jár vissza a pénz. Elnézést kérnek, rákenik a bankra, visszautasítom a kifogást (nyilvánvaló, hogy kamukifogás), kitalálják, hogy inkább kompenzálni akarnak két nyomorult kuponnal.

A kupon összege nem mondható sem nagyvonalúnak, sem a fals húzásukat, meg az időhúzásukat kompenzáló mértékűnek, de belemegyek, legyen így, bár már nem szívesen rendelnék tőlük. A nyomorult „kompenzálás” hónapok óta nem érkezik, pedig nagyon ígérik. Közben írnak valamit, csak, hogy a dolog ne oldódjon meg, de látszata mégis legyen az intézkedésnek. 

Vízkereszt után majdnem meg  is  érkezik teljesen a „majdnem kompenzálás”, de szólok, hogy nem ezt, nem ennyit ígértek. „Újabb nagyon” elnézést kérnek, rákenik egy részlegükre, ezt is visszautasítom, mert mi közöm a részlegükhöz.

Eltelik a Valentin is. Írunk egymásnak minden héten, bár ennyi idő alatt a kupon saját lábán is ideért volna. Most már újra tényleg nagyon ígérik, hogy küldik-küldik a nyomi kuponjaikat, de nem érkezik semmi és inkább már alig válaszolnak.

Hát így andalgunk mi együtt egyik évszakból át a másikba.  A Tesco még mindig tartozik Nekem. Hiába nyitogatom minden este a postaládámat, olyan, mintha idén átvágott volna a Mikulás. Nem jön, pedig mindenki azt ígéri.

Az összeg nem érdekel, nyilvánvaló, hogy, már sokszorosát beleöltem az e-mailek írásába az órabéremből. Szerintem nem vehetik hülyére azokat a vevőket, akiknek egyébként szolgáltatást nyújtanak és akiből halmozzák a milliárdos forgalmat. A Tescot jogszabályok kötik (fogyasztóvédelem, panaszkezelés stb.) és mivel itt nálunk éppen nem Tűzföldön halmoz, az európai minimumot kellene hoznia, de azt alulról sem súrolja.. 

Üdv.

Samantha Ewing

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2016.03.04. 09:19:13

...dik-e? Jó, olvasom már;-)

fillérbaszó vadász 2016.03.04. 09:20:12

Valamilyen szinten jogos a panasz, de 700 ft-ért ekkora cécó? Bár lehet, hogy ez a Tuskó módszere, hogy mondjuk 1000 ft alatt nem fizetnek, mert azt mindenki leszarná, egy-két embert leszámítva (mint a poszter).

"több ígéretet tettek már, mint megboldogult Cliff Barnes."
Mi van? Ez valami vicc akart lenni "Samantha Ewing"?

fillérbaszó vadász 2016.03.04. 09:22:06

"Én nem azt kértem, nem akkorát, nem olyat és egyébként is –biztosan merő véletlenségből- jóval drágábbat hoztak."

Tuti WC-papírról van szó. Biztos tescós gagyit akart rendelni, erre Zewa-t hoztak. :)

Antalbaba 2016.03.04. 09:25:40

Hááát, vadász szaga van a dolognak;-) Fizessen előre a Tuskónak a halál... Ha már nem tudnak olvasni és értelmezni a NEM KÉREK HELYETTESÍTÉST megjegyzést, akkor csak azt fizetem, ami megnyerte a tetszésemet! Amúgy éppen ezért kerülöm őket elég nagy ívben, mert 80%-ban a panaszpultnál végzem valami miatt, ez pedig uncsi. Olyanok, mint egy vérszipoly(tovább)képző intézet:-)))

Putyur 2016.03.04. 09:50:11

@fillérbaszó vadász: "... 700 ft-ért ekkora cécó? ..."

Elvekről hallottál? Én 70 Ft-ért is sorbaállok a reklamációs pultnál, ha átver a pénztáros vagy a rendszer. A lelkinyugalmam megér ennyit (többet is).

2016.03.04. 09:52:26

cliff barnes mit ígérgetett?

fillérbaszó vadász 2016.03.04. 10:00:52

@Putyur: Halottam elvekről. Lehet itt coelhózni, de nekem sem kedvem, sem időm nem lenne, hogy hónapokig futkározzak meg levelezgessek 700 ft-ért.

Putyur 2016.03.04. 10:08:41

@fillérbaszó vadász:

Nekem meg van kedvem, sőt. Kifejezetten imádok szép hosszú, dagályos reklamációs leveleket írni, és az ügyfélszolgálatos élőben sem szabadul tőlem 5 percen belül, lukat beszélek a hasába.
Épp most írtam egy webshopnak. Ezek mondjuk 4 perc múlva válaszoltak, hogy visszautalják a hibás termék árát, nem kellett sokat szenvedni velük. De nehogymár ne legyen valakinek kéthetente 1,5 perce megírni egy emailt... (Mondjuk ha valaki a lesz@rom kategória, az más.)

The Crazy One 2016.03.04. 10:12:09

jaj, de nagyon sok a tisztázatlan, homályos részlet ebben a levélben.
Azt nem értem, ha előre utalték, de drágábbat vittek, akkor hogy lett túlfizetésed? Vagy előre szóltak, hogy mást kapsz, mint amit a kosárba tettél, aztán mégis játszottad az eszed a futárnál?

The Crazy One 2016.03.04. 10:13:59

@Putyur: miért lehet az, hogy neked kéthetente kell panaszlevelet írnod? Miért van az, hogy egyesek szinte vonzzák a problémákat?

sáros_tehén 2016.03.04. 10:16:23

@The Crazy One: "Azt nem értem, ha előre utalték, de drágábbat vittek, akkor hogy lett túlfizetésed?"

Úgy hogy a drágábbat nem vette át. Tehát az eredetinak az ára a túlfizetés. Nem olyan nehéz, csak gondolkozni kell kb 2 másodpercet.

The Crazy One 2016.03.04. 10:18:08

@sarostehen_: ja értem, tehát akkor ez úgy mukodik, hogy te kártyával fizetsz előre, majd még párszáz forintot a futárnak, ha kell?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.03.04. 10:26:40

@Antalbaba: "már nem tudnak olvasni és értelmezni a NEM KÉREK HELYETTESÍTÉST megjegyzést"

A megjegyzésedet nem látja az, aki kiválogatja az árut. Csak a futár látja.

Putyur 2016.03.04. 10:27:34

@The Crazy One:

Nem kell. A posztoló írt kb. kéthetente (de fenntartom a jogot, hogy esetleg rosszul számoltam).

Én nem vonzom a problémákat - csak észreveszem őket. Nem hinném, hogy az akármilyen hiper-szuper-market pénztárgéprendszere pont csak nekem számláz túl/rosszul szinte minden héten. Csak én minden esetben figyelmesen átnézem a blokkot, és észreveszem azt, amit a "lesz@rom"-jellegű olvtársak benyelnek, ill. meg sem tudnak, mert eleve hozzá se nyúlnak a "slejfnihez". (Nyilván elvből.)

sáros_tehén 2016.03.04. 10:28:38

@The Crazy One: Azt nem tudom. Soha nem rendeltem még.

rarabel 2016.03.04. 10:35:41

Nekem ez nagyon szinaptikus mondat a T. Post-Air részéről, hogy, aszongya:
"Az összeg nem érdekel, nyilvánvaló, hogy, már sokszorosát beleöltem az e-mailek írásába az órabéremből".
1. Nekem is kell egy ilyen állás, ahol órabérben fizetik az e-mail írást.
2. Mennyi az e-mail órabére?
3. Hányszorosát gyilkolta bele a T. Poszter az órabérének az e-mailek írásába?
4. Darabbérben nem lehetne fizetni az e-mailek sokszorosát?

És az megvan, hogy kivonul a Tesco?

horex · http://horex.uw.hu/ 2016.03.04. 10:41:00

Cliff Barnes"
Nem lehetsz mai gyerek!

horex · http://horex.uw.hu/ 2016.03.04. 10:44:08

@Antalbaba: Nix vadász szag! Igaza van a poszternek! Nehogymár a Tesco vigye a puskát

PepeXVI 2016.03.04. 10:52:41

Nem értek én valamit...

Mi is szoktunk rendelni, és mindig bankkártyával fizetünk az átvételkor. Ha nem kérjük a heyettesítő terméket, természetesen annak az ára nincs benne. Miért kell előre utalni?

fillérbaszó vadász 2016.03.04. 10:56:30

@The Crazy One: Nekem az jön le, hogy a T. poszter egy mindenbe belekötő, jogaival folyton kérkedő, non-stop kötekedő, minden szarért botrányt csináló, kellemetlen ember lehet, akit mindenki utál.

borso 2016.03.04. 10:56:57

@fillérbaszó vadász:
cimbikém számoljunk csak! 700.-Ft. neked nem pénz másnak igen, az elvekről nem is beszélve. És akkor jöjjön a lényeg: 700.-Ft /fő, próbálkoznak mondjuk 1000 ügyfélnél. Mennyi is az 700.000, majd egy milla? Nem rossz és csak 1000 vásárlóra számoltam, tudjuk jóval több. Szóval???? Ez olyan, mintha azt mondanám, mindenki adjon nekem naponta 10 Ft-ot. Mi az a 10.-Ft? fing. Na de 9.700.000 (étsd MO lakossága) x 10 Ft naponta nekem már nem rossz. Csak egy hónapig, semmi több! :-)
Érted?

fillérbaszó vadász 2016.03.04. 10:58:00

@PepeXVI: Csak abban az esetben nem lehetne hisztériázni, meg patáliát csapni, meg e-mailezgetni.
Poszternek valószínűleg ez okoz örömet.

fillérbaszó vadász 2016.03.04. 11:01:27

@borso: Nem vagyok a cimbid! Amúgy én is erről írtam az egyik hozzászólásban, tehát tök feleslegesen okoskodtál itt nekem.
Amúgy (részben) együtt is éreztem a posztolóval, amíg ide nem jött kötözködni az egyik megjegyzésemre.

horex · http://horex.uw.hu/ 2016.03.04. 11:14:51

@fillérbaszó vadász: Nem értem, mit nem értesz. Leirták már neked a példát, ha csak 10Ft/fő mindenkitöl

Lemondtam a városi vonalamat, az ÁSZF szerint, de kiszámláztak még másfél hónapot
Gondolod hogy nem emileztem és kifizettem? Emileztem és beintettem nekik
Gondolod hogy nem várom meg a visszajáró 5Ft-ot a pénztárnál?
Fillérbaszó -e vagyok ezért-e?

Putyur 2016.03.04. 11:52:16

@kowee:

Soha nem álltam még fél órát sorba; ezt hol olvastad...? Max. van az ember előtt 2-3 ügyintézésre váró vásárló.
(Ja, mondjuk én nem csúcsidőben járok vásárolni.)

Antalbaba 2016.03.04. 11:52:52

@atpijkamo119: ezzel kezdhetnének már valamit, mert saját magukat szórakoztatják;-) Ha végre akciós lesz a kedvenc jeges teám (-ból egy adott íz és nem más), akkor rendelek majd 24 palackkal. És nem, nem veszek át mást - tehát jönnek majd hiába, önként? Ekkora cégnél nincs egy fejlesztő erre a kis "apróságra"?

@horex: igaza van, de mégiscsak magát sz....ja magával a Tacskóval, pláne az előre fizetéssel;-)

Mákony Béla 2016.03.04. 11:55:45

@PepeXVI: Az "előre utalás" azt jelenti, hogy a vásárlás végén megadod a bankkártyaadataidat, mint egy normál webshopos vásárlásnál.
Annyi a különbség, hogy ilyenkor a tesco az összeállítás után, a kiszállítás reggelén terhelik meg a kártyádat. Értelemszerűen ilyenkor a helyettesítő termék ára is belekerül.

Ha most bárki azt írja, hogy "nem adok meg neten bankkártyaadatot", sírni fogok.
És igen, kényelmes nekem is meg a futárnak is, mivel nem megy az idő a helyben bankkártyázással.

Drago Brutic1 2016.03.04. 12:26:43

A cikk alapján azt hittem, szájszagú/lökdösődős/anyádbaküldős/biztonságiőrös sztorit olvasok. De mi ez, valami esszé az Élet és Irodalomban? Csalódás

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.03.04. 12:46:13

"Szerintem nem vehetik hülyére azokat a vevőket, akiknek egyébként szolgáltatást nyújtanak és akiből halmozzák a milliárdos forgalmat. A Tescot jogszabályok kötik (fogyasztóvédelem, panaszkezelés stb.) és mivel itt nálunk éppen nem Tűzföldön halmoz, az európai minimumot kellene hoznia, "

He? Hol éltél?

Szabályok kötik, de lesz@rja. És hülyére vesz, mert megteheti,, és úgyis van elég, akit az Aldi meg a többi vett hülyére, és majd vásárol tőlük. Amúgy igazad van, csak a Tesco-t nem érdekli.

Üdv a való világban!

The Crazy One 2016.03.04. 13:09:50

tehát akkor elfogadta a feltételeket, miszerint ha úgy adódik, cseretermék is lehet, kérdezés nélkül, visszautasítás lehetősége mellett. Megadta előre a kártyaszámot, majd az alternatívák miatt nagyobb a terhelés. Az átvételt megtagadta, se pénz, se áru. Se a rendelt, se az alternatív. Ha én olyan ember vagyok, mint ahogy @fillérbaszó vadász: leírta, és dafke csakazérse veszem át elvből a helyettesítő termékeket, akkor meg a rohadt büdös fasz miatt nem a helyszínen fizeti az árut, annak leellenőrzése után. Tényleg ennyire jó szenvedni?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.03.04. 13:23:13

@Antalbaba: :)) Ez engem hidegen hagy. Tudom, mit, miért vásárolok, más áru nem kell, ami megfelel, azt átveszem. Valószínűleg sokan elfogadják a helyettesító terméket, ezért éri meg így a teszkónak. Bárcsak ez lenne M.o.-on a legnagyobb probléma!

Az előre fizetés praktikusságát nem értem. Miért fizetnék előre, ha nem tudom, hogy majd mit veszek át?

englandboy 2016.03.04. 13:38:28

@horex:

igen fillerbaszo vagy.....

ptspts 2016.03.04. 14:57:49

Úgy látom, már megint sokan kéretlenül véleményezik a posztolót és hogy milyen dolog 700 Ft-ért reklamálni. Az ilyen vélemények a kommentelőről árulkodnak leginkább.

Fogyasztóvédelmi szempontból az releváns, hogy a Tesco tartozik a posztolónak, a tartozást elismerte, és hosszú ideje halogatja a fizetést. A leírtak alapján mindenki eldöntheti, hogy rendel-e a jövőben a Tescótól, és hogy akar-e olyan helyzetbe kerülni, hogy a Tesco tartozzon neki.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.03.04. 15:14:22

@ptspts: "rendel-e a jövőben a Tescótól"

Persze! Nagyon kényelmes.

"akar-e olyan helyzetbe kerülni, hogy a Tesco tartozzon neki."

Ez fel se merül. Amit megveszek, csak azért fizetek.

apaarpi 2016.03.04. 15:18:45

@fillérbaszó vadász: Neked arra van kedved és időd, hogy itt beleköss a posztolókba, ráadásul rendszeresen. Ez tényleg előrébb viszi az emberiséget.

Beerhead 2016.03.04. 16:30:29

Fizetési meghagyás minek van?

További magyar hang 2016.03.04. 16:33:21

Ha van ez a helyettesítő termék megoldás, akkor ésszerű lenne ha a futárokat felszerelnék hordozható bankkártya termilállal is, és megszüntetnék az előre utalást.

katee 2016.03.04. 16:42:05

Van hordozható bankkártya terminál náluk. Én mindig átvétel után (pont a helyettesítő termékek miatt) fizetek így.

gabors 2016.03.04. 16:49:10

@borso: "Ez olyan, mintha azt mondanám, mindenki adjon nekem naponta 10 Ft-ot. Mi az a 10.-Ft? fing. Na de 9.700.000 (étsd MO lakossága) x 10 Ft naponta nekem már nem rossz. Csak egy hónapig, semmi több! :-)
Érted? c"

Ezt az otleted mar lenyulta a fidesz !!! csak joval tobb mint 10Ft vesz el :-)

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.03.04. 18:27:44

@ptspts: Azt sem ártana tisztázni, hogy téged ki kért arra, hogy bárkit véleményezz...

Mákony Béla 2016.03.05. 11:05:10

@atpijkamo120:
"Az előre fizetés praktikusságát nem értem. Miért fizetnék előre, ha nem tudom, hogy majd mit veszek át?"

Ez bármiféle pejoratív felhang nélkül egy kulturális hiányosság itthon. Mint ahogy az is, hogy a csoportos beszedéstől fosnak az emberek, merhogy ne terheljék meg a tudtom nélkül a bankszámlámat. Ha lehetne, a tescos vásárlást is csekken fizetné a legtöbb ember, mert a posta aztán überbiztonságos.
Szerintem pl. sokkal nagyobb kockázatot hordoz a mai keretek között az, ha fizikailag részt vesz a bankkártya egy tranzakcióban.

A hupákolásnak egyébként azonnal véget vetne, ha azt mondaná a tesco, hogy 0,5% kedvezményt kap az, aki előre fizet. Azonnali kussolás állna be, mert kedvezményért az anyjukat is.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.05. 11:11:03

@Mákony Béla: Nincs kockázat. De miért fizetnék mást, mint amit fizetni kell? Szerinted van ennek bármi értelme? Mi?

Arcade Macho 2016.03.05. 23:07:50

@borso: "700.-Ft. neked nem pénz másnak igen, az elvekről nem is beszélve. És akkor jöjjön a lényeg: 700.-Ft /fő, próbálkoznak mondjuk 1000 ügyfélnél."

eleve onnan kellene elindulni hogy helyettesito termeket kuldtek azaz egy termek helyett egy dragabbat kuldtek
szoval originalban lehet az cca 200 HUF...

ember a napokban kellett kidobni kukaba az 500 HUFos tecskos kupont mert nem akartam megint vasarolni naluk... d eok biztos a 200 HUFokbol elnek...

Arcade Macho 2016.03.05. 23:12:21

tipikus vadasz amugy
tessek ne rendeljen legkozelebb a tecskotol
ez igy mukodik, ha nem vagy megelegedve akkor menekulsz, es betartasz, tolem pl. semelyik retek mobilos banda nem fog havi 1e -nel tobbet lenyulni ugyanis betartok kemenyen...

Black Bride 2016.03.05. 23:13:35

@Mákony Béla: "És igen, kényelmes nekem is meg a futárnak is, mivel nem megy az idő a helyben bankkártyázással."
Már miért menne azzal az idő, ha helyben fizetsz?A számlát úgyis kézzel írja, ha van olyan helyettesítő, amit nem veszel át, mert számológéppel kiszámolja és kéziszámlát ír róla...Innentől kezdve puszta kötözködés az a 10-15 másodperc, amit a kártyás fizetés igénybe vesz.Ez egy sokkal tisztább, problémamentesebb módja a fizetésnek,mintha előre levonogatna és utána várhatsz a pénzedre, vagy kényszerből át kell venned olyan terméket, amit meg sem rendeltél.

Arcade Macho 2016.03.05. 23:16:00

@apaarpi: "Neked arra van kedved és időd, hogy itt beleköss a posztolókba, ráadásul rendszeresen."

rosszul latod!!!
o egy igazi mestertroll!!!
eleve a nevvalasztassal a magamfajta vadaszozoval kib.asz, ugyanis az ilyen esetekben termeszetes hogy a "vadasz" szora rakeresek, es akkor az o neveben van benne
igazan kitilthatnak innen :)))

Arcade Macho 2016.03.05. 23:20:05

@További magyar hang: "Ha van ez a helyettesítő termék megoldás, akkor ésszerű lenne ha a futárokat felszerelnék hordozható bankkártya termilállal is, és megszüntetnék az előre utalást."

persze meg pszicholgiai esetekre is felkeszithetnek oket, meg arra is hogy lesz.pja a delikvenst ha eppen a 200 HUFjaval nekiall feszkozni...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.03.06. 18:41:21

@Semmitnemérszakitiltással: Azt sem ártana tisztázni, hogy téged ki kért arra, hogy bárkit véleményezz...
Ráadásul én nem látom @ptspts: hozzászólásában azt a pontot, ahol akárkit is véleményezne.

Leonine729 2016.03.06. 22:29:29

@További magyar hang: lehet náluk kártyával fizetni. Eleve az a megoldás, amit a posztoló írt, nem is létezik, nem kell előre fizetni semmit. Választhatsz, hogy megadod online a kártyaadatokat, és az átvétel után levonnak róla annyi pénzt, amennyi árut végül átvettél, vagy pedig fizethetsz kártyával átvételkor.

joska61 2016.03.07. 10:04:49

Ez így megy. Egyszer telefonon közölték, hogy 60 nap mire visszautalnak 318 forintot. Ha a bankkártyás fizetést választom, nem szívok ekkorát... Azóta csak ez.

Peetee 2016.03.11. 13:03:22

Tényleg van ember, aki ennyit b@szakodik 700forintért? Már régen elfogadtam volna a vásárlási utalványt (majd elköltöm) vagy a jóváírást (legyegyszerűbb).
Tényleg van egy dolgozó embernek ennyi ideje erre?
süti beállítások módosítása