Tékozló Homár

Egy teljesen átlagos mozdulattal...

2016.10.14. 15:32 | Homár Hilda | komment

emag_1.png

Nálunk a szerkesztőségben mindenki fejhallgatóval dolgozik, így aztán módomban állt megszámlálhatatlan mennyiségű levételi mozdulatot megfigyelni, de még a leghevesebb sem tűnt különösebben veszélyesnek a fejhallgatókra nézve. Ettől persze Bálint még lehet egy vandál, az eMag viszont ezt nem hozhatja a tudomására egy román nyelvű üzenetben.

Sziasztok!

Nagyon hálás lenne, ha publicitást kapna a velem történt eset. Számomra nagyon sok szomorú tanulsággal szolgált az a hónapok óta tartó, mára kilátástalanná váló vergődés, amelyet egy apró műanyagdarabka letörése okozott a fülhallgatómról. Önmagában a valótlanságokat állító és lekezelően viselkedő viszonteladó is elkeserítő, de az igazán nyomasztó az volt, amikor szembesültem azzal, hogy a fogyasztói jogok érvényesítése lényegében egy adott cég hozzáállásán múlik, amihez a teljesen magatehetetlen állam töketlenül asszisztál.

Barátnőm 2014 szeptemberében rendelt az eMag.hu-tól egy Beats Solo HD fülhallgatót 47900 forintért, amelyet születésnapomra kaptam tőle.

A fülhallgató először 2015 nyarán sérült meg, a pántja egyszerűen kettétört, amikor egyszerűen, egy teljesen átlagos mozdulattal levettem a fejemről. Az eMag-gal már ekkor egy bizarr levelezgetésbe kezdtem, először nem akarták garanciálisan javítani, majd mégis megcsinálták, bár csak közel két hónap után kaptam vissza.

Egy évvel később, idén tavasszal ismét letört egy kis műanyagdarab a fülhallgatóról, amikor az irodában ülve, szintén egy teljesen átlagos mozdulattal levettem a fejemről. Bár tényleg egy apró, bors-méretű darabról van szó, emiatt nem lehet használni a fülhallgatót. 

Visszaküldtük az eMag-nak, hogy garanciálisan (két éves a garancia) javítsák ki a fizikai sérülést. Május 17-i levelükben azt közölték, hogy a fejhallgató nem garanciális, "mivel a termék fizikailag sérült", és a "javítás több kerülne, mint az eredeti termék".

Mivel az állításuk tényszerűen nem igaz – sem a saját, sem az általuk átküldött garanciában nem szerepel az, hogy fizikailag sérült termék ne lenne garanciális -, ezért több levelet is váltottam velük. Még az eMag-os ügyintéző által hivatkozott garanciában sem szerepel ilyen (csatoltam), de hiába érveltem ezzel a viszonylag egyértelmű ténnyel, csak lekezelő válaszokat kaptam, amelyben azt ismételgették, hogy forduljak a Fogyasztóvédelemhez, ha nem vagyok elégedett a szolgáltatásukkal. Ez amiatt is volt cinikus válasz, mert rövid utánajárással kiderült, hogy a Fogyasztóvédelem nem kompetens a témában, ők gyakorlati garanciális problémákkal nem foglalkoznak. 

Azért sem értettem, hogy miért állítják azt, hogy a fizikai sérülés nem garanciális, mert egy évvel korábban garanciálisan megjavították a szintén fizikailag sérült fülhallgatót. Amikor kértem, hogy vizsgálják felül a döntésüket, azt írták, hogy a szakszerviz döntését nem lehet felülvizsgálni (pedig továbbra sem derült ki számomra, hogy valójában mi a döntése, és miért nem javítják ki). A szervizelésről készült jegyzőkönyvet a termék visszaküldésére ígértek, de mindössze egy román nyelvű papír volt benne, így továbbra sem derült ki számomra, mire hivatkozva utasítják vissza a javítási kérésemet.

Újabb levelemre, hogy mire hivatkozva nem javítanak, az eMag azt állította, hogy a kis darab letörése "nem a gyártó hibájából, hanem használat, eröltetés következtében" tört le. Mivel az esetről nem készült felvétel, így nem tudom bizonyítani az ellenkezőjét, de azért elég durvának tartom, hogy bármiféle alátámasztás nélkül simán behazudnak egy ilyet. Jegyzőkönyvet továbbra sem kaptam, és semmi nem derült ki abból, hogy mire hivatkozva állítják azt, hogy erőltettettem volna a fülhallgatót.

Több, jegyzőkönyvet kérő levelemre végül válaszolt az eMag és átküldött egy 'Megfigyelés'-nek nevezett dokumentumot, amelyből továbbra sem derült ki, hogy mire hivatkozva állítják, hogy erőltetés miatt tört volna el. Mindössze annyi állt benne, hogy

nem él garanciával azon termék mely a következőek miatt szenvedett sérülést: felelőtlen csomagolás, tárolás, bekapcsolás, kezelés, szállítás, használat, baleset kezdeményezése, áramütés, mechanikai sokk, hősokk, nagy mennyiségű szennyeződés, illetve folyadék, tűzzel való szembesülés, nem megfelelő hűtés, nedvességnek való kitétel.

Továbbra sem szerepel benne, hogy fizikai sérülésre ne lenne garanciális a javítás. Illetve egy újabb valótlan állítás is szerepelt a dokumentumban: azt állt benne, hogy az "ügyfél nem fogadta el a javítást", ami bizonyíthatóan nem is volt számomra felajánlva, mivel az egyik első levelükben azt írták, hogy a kár nagyobb, mint egy új fülhallgató ára (ami laikusként elég röhejes, tényleg egy apró műanyagdarabról van szó, de persze nem vagyok szakértő).

Mivel a Fogyasztóvédelem nem illetékes, ezért – tudomásom szerint – két lehetőségem maradt: a Békéltető Testülethez fordulni, amely egy tárgyalást szervezne a vitázó felek között, vagy pedig perelni. Az előbbit választottam, és június elején kitöltöttem a Békéltető Testület honlapján lévő formanyomtatvány. Mivel semmilyen válasz nem érkezett, egy hónap múlva írtam nekik (telefonon eddig soha nem tudtam elérni őket), amelyben azt írták, hogy technikai hiba miatt nem kapták meg a formanyomtatványom.

Mivel a rendszer nem működött, ezért emailben kellett ismételten elküldenem a dokumentumokat. Július 18-án azt írták, hogy hamarosan meg fogom kapni a levelet a meghallgatás időpontjáról, de azóta semmi hír róluk. Levél nem jött, telefonon nem tudom őket elérni, az emailemre két hete nem válaszolnak (és nem először történt, hogy nem válaszoltak egy emailre).

Elég sok email, telefonhívás, vitatkozás után ott tartok, hogy fogok száz forintos pillanatragasztót, és inkább megragasztom. Hiába érzem azt, hogy bizonyíthatóan teljesen jogtalanul bánik velem egy vállalkozás, hiába próbáltam meg békés úton rendezni a vitát, teljesen kiszolgáltatottnak és magatehetetlennek érzem magam. És a teljesen inkompetensnek ható Békéltető Testület működése nem csak önmagában aggályos, hanem ezzel csak még nagyobb teret enged a szolgáltatók önkényes magatartásának. Egyre inkább érteni vélem, hogy az eMag ügyintézője miért ismételgette, hogy ha nem tetszik valami, forduljak a hatóságokhoz.

Örülük, hogy megjelenik, és köszönöm szépen a segítséget!

Üdv,

F. Bálint
UPDATE
Felvettem a kapcsolatot egy másik, nemzetközi esetekkel foglalkozó panasztestülettel a kapcsolatot, akik nagyon készségesnek mutatkoztak, de időközben egy független szervizzel megcsináltattam 6000 forintért a fejhallgatót, és inkább úgy döntöttem, hogy nem stresszelem magam az esetem továbbvivésével. 

Tisztelt Bálint!

Ha a vállalkozás nem ért egyet az Ön által bejelentett igényérvényesítéssel – pl. garanciális javítása igény – akkor erről

  • legkésőbb az igény bejelentésétől számított 5 napon belül kell választ adnia igazolható módon
  • és mindezt indokolni is köteles.
  • Nem elfogadhat amennyiben idegen nyelvű indokolást kap vagy az indoklás érthetetlen, értelmezhetetlen.
  • A vállalkozás e körben követendő magatartására a 19/2014 NGM. rendelet rögzít kötelező szabályokat.

Bár nem láttuk az iratokat, de az Ön által leírt tényállásból az derül ki, hogy a szakszerviz nem rendeletetésszerű használatra hivatkozik. Aki jótállással tartozik, az mindaddig nem mentesül a felelősség alól, amíg nem bizonyítja azt, hogy a hiba a teljesítést követően keletkezett. Nyilvánvaló tény, hogy egy törést a használat eredményez, de lehet hogy anyaggyengeség, konstrukciós hiba, vagy egyéb gyártási eredetű hiba is okozhatja. Ne felejtsük el azt sem, hogy ettől a terméktől többet vár el a fogyasztó az ára, a feltételezett minősége és a vállalt két éves jótállás miatt is. De ehhez azt is kell tudni, hogy a többletjótállás feltételeit a felek szabadon határozhatják meg, így abban a fizikai sérülést akár ki is zárhatják a jótállás köréből (érdemes megnézni a jótállási jegyet).

Állítása bizonyítékként szolgálhat bármely eljárás során fényképfelvétel illetve a károsodáshiba jelentkezésekor jelenlevő tanú, illetve tanúk, ezen személyek teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatai.

UPDATE

A posztot elküldtük az eMagnak, akik az alábbi reagélást küldték:

Tisztelt Tékozló Homár szerkesztőség!

Webáruházunk a www.emag.hu, az általunk értékesített termékekhez a magyarországi jogszabályok figyelembevételével tesz eleget jótállási (garanciális) kötelezettségeinek.

A bejegyzésben hivatkozott esetben a megvásárolt termékre, a vonatkozó jogszabály alapján, a kötelező jótállás időtartama egy év.  Az eMAG – Ügyfeleink elégedettségét szem előtt tartva – két év garanciát vállalt a fejhallgatóra, a garanciajegyen szereplő feltételeknek megfelelően.

A fejhallgatón található sérülés javítása (kitört műanyag darab) sajnos garanciális keretek között nem elvégezhető, mivel a szervizközpontunk álláspontja az, hogy a sérülés feltehetőleg a nem rendeltetésszerű használatból következett.

emag_fejhallgato.png

A fejhallgatót visszajuttattuk Ügyfelünk részére.

Tisztelettel:

Biró L. Norbert
Ügyfélszolgálati vezető

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trolololo 2016.10.14. 15:37:29

Beats Solo? Olyat csak a hipszterek hordanak. Máskor vegyél egy jó minőségű Sennheisert.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.10.14. 15:37:51

Most kéne meghallgatni a másik felet is. Mert egyrészt az eMag tényleg elég bunkónak tűnik, de a sérülést is nehéz garanciálisnak elképzelni egy (több) fotó nélkül.

borso 2016.10.14. 15:44:00

emag? köszönjük, lapozzunk, a homár kb fele velük van tele. mégis újra és újra jön egy palimadár aki tőlük vásárol még mindíg.
és igen, a senheiser-nél kezdődik a márka.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.14. 15:49:47

@Csokis: "Most kéne meghallgatni a másik felet is."

Nem tudok románul. Az olasz haverom megérti, ha nagyon figyel.

szamaritánus 2016.10.14. 16:29:34

beats solo :DDDDDDDDDD

EZ fejhallgató, és jóval olcsóbb is: www.mi.com/en/miheadphones/

Tehetséges ugandai buzi 2016.10.14. 16:54:06

Ilyen harckocsizó sapkát köll venni, beépített hangszóróval. Ez garantáltan kibírja még a harmadik világháborút is:

i894.photobucket.com/albums/ac149/ArmyRussian/1-7.jpg

gabors 2016.10.14. 17:09:38

tul hosszu elolvasni de hetveginek biztos jo .... mar csak azert is mert emag !!!!

bonapartitúra 2016.10.14. 17:47:44

Az a baj, hogy kevés Bálint típusú vásárló van közöttünk és hagyjuk, hogy a magukat kereskedőnek nevező, "örülök hogy van állásom" kategóriájú eladók szórakozzanak velünk.
Nehéz olyan "kereskedőkkel" vitatkozni, akiknek fogalmuk sincs, hogy mit árulnak, mi az, hogy garancia, jótállás, szavatosság. Szerencsére azért akad még nálunk is 1-2 üzlet, ahol öröm vásárolni, de már csak mutatóban.
Kár, hogy Bálint végül feladta, de megértem.

EurósParaszt Lite 2016.10.14. 18:03:42

@borso: es az alapjan valasztasz - a nepi hype-on tul - hangkibocsajto termeket, hogy hjanyzol hany Hz-ig szolikal, s semmi Mas nem jatszik, ertem. Fejlodj meg.
@trolololo: olyat Meg csak a tudatlanok titulalnak jo minosegunek. Tudniillik annyiert amennyit egy atlaggyermek kicsenget egy ilyenert, a Szennyhejzernek nincs ertekelheto produktuma.

homar-fan 2016.10.14. 18:05:55

Ezért nem kell ősi román cégtől vásárolni. A lovakkal is hogy jártunk...

gabors 2016.10.14. 18:55:20

@bonapartitúra: "Az a baj, hogy kevés Bálint típusú vásárló van közöttünk" ez csak az emag-nak baj mert megtobb penzt keresnenek a balekokon

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.10.14. 21:10:05

@EurósParaszt Lite: Ez konkrétan faszság. A sennheiser az az egyik olyan cég aminek az alja tök vállalható...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.10.14. 22:00:26

@Peti817172M: A SH zárt fejhallgatói 1-2 kivétellel fosul szólnak EQ nélkül, és pont az olcsóbb kategória, ami EQ nélkül is tűrhető.

KaTe 2016.10.15. 00:30:06

Csak 2 kérdésem lenne a posztolóhoz:
- Hányszáz forinttal lett volna olcsóbb egy Magyarországon bejegyzett cégtől megvásárolni ugyanezt a terméket?
- Miért gondolod, hogy a Békéltető Testület bármit is tudna kezdeni egy román céggel?

Attól még, hogy szarrá van reklámozva ez a szeméttelep, felőlem 90% kedvezménnyel is adhatják a hulladékot, akkor se veszem meg tőlük.

enrico palazzo 2016.10.15. 02:38:19

Nem értelek posztoló. Én is most intézek békéltetőéknél ügyet, de eddig 3 különböző illetőségűt hívtam fel és mindig tudtam velük beszélni. Kedves GVTI! Nem 5 nap, hanem 5 munkanap van a válaszadásra. A helyesírást már nem is mondom...

szaszitomi 2016.10.15. 11:24:50

A Beats a fejhallgatók iPhoneja. Túlhypolt, drága, viszont cserébe legalább szar. Ennyi pénzért már lehet kapni jobb féle Audio-Technikát (pl ath m50x, 2 éve megvan, napi szinten strapálom és semmi baja) vagy egy beyerdynamic dt 770 pro-t ami studiosztenderd.

Manyecska. 2016.10.15. 11:59:26

Nem kéne fejhallgatóban aludnod... :D láttam én már ilyet a gyerekemnél..
Havonta egy újabb füles /már a telóhoz/ mert "semmit nem csinálnak vele" -csak épp ráfexik, zsebre vágja, rálép a kutya, ..- haladjunk tovább..

Nick-son 2016.10.15. 12:45:35

Itt kezdődik a baromság. Valami megragasztható 100 Ft -os pillanatragasztóval, de nem helyette küldözgetik oda vissza a jó ég tudja hányszor, szakértik itt is, ott is, békéltető testület tárgyalja.... már nem is arról szól az egész, hogy legyen jó, hanem hogy kinek lesz a végén igaza. Mennyibe került ez a vacak?

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.10.15. 14:34:32

@Peti817172M: akkor ilyen alapon egyetértünk... Amúgy pl harmann audio cuccokhoz képest kifjezetten jól szólnak a zárt sh fejhallgatók :D

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.10.15. 14:36:03

@Manyecs: A gyerekek védelmében, a mai füllahlgatók az esetek túnyomó részében vállalhatatatlan minőségűek... Még a meglepően drágák is. Mármint tartósság szempontjából...

GiaMarie 2016.10.15. 16:34:02

Annyira jó ez az okoskodó vevőokosító rovat a kommentek végén...tök egyszerű a sztori: vásárlástól számított fél évig a jelentkező hiba esetén a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy a hiba a teljesítéskor nem állt fenn (nem anyaghiba, stb) ezért javították az első esetben, mert a független szakvélemény elkészíttetése többe került volna, mint a hiba javítása. Fél év után a bizonyítási teher átszáll a vásárlóra (neki kéne független szakvéleményt csináltatnia, hogy anyagfáradás, és nem pedig nem rendeltetésszerű használat okozta a törést, melynek díját utólag követelheti az eladón, amennyiben a szakvélemény neki ad igazat) Ehhez emberünknek nem füllött a foga, ezért inkább 6000 Forintért megcsináltatta, és most siránkozik...legyünk szívesek nem csak örökké a vevő jogait szajkózni a kereskedővel szemben, hanem a kötelességeire is hangsúlyt fektetni, és arról is tájékoztatni, mert ez így nem több ostoba néphergelésnél. Mehet a békéltetőhöz, mehet hát, csak éppen ebben az esetben egész egyszerűen NINCS ÜGY amiről beszéljünk. Bukni fogja. Ne bíztassuk hülyeségre szegény postert. Ló***t sem ér, hogy anyukám bizonyító okiratba foglalja, hogy látta, hogy nem ugráltam rajta.

gabors 2016.10.15. 19:59:05

valaki hallott www.onecoin.eu apamat probaljak beszervezni de amit en talaltam mind arra utal hogy semmi mas mint egy Ponzi scheme .... (piramis jatek)

mondtam ha jok a szendvicsek es s kola akkor menjel el megint de ebbe egy fillert sem szabad "invesztalni" remelem hallgat ram

elore is koszi...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.10.15. 20:02:31

@bonapartitúra: "Az a baj, hogy kevés Bálint típusú vásárló van közöttünk"
Nem értek egyet. Bálint elhagyta a dolgot. Azt kellett volna tennie, amit @GiaMarie: írt nagyon helyesen. Megkérdezni a céget, hogy elfogadják-e a pittyumputty szerviz szakvéleményét bevizsgálás után. Ha igen, megcsináltatni a vizsgálatot, kifizetni, cég a kasszához járulhat és kifizeti a vizsgálatot és a hibás teljesítés miatt a termék árát. Ha nem, tájékoztatni a céget, hogy van 15 napjuk meggondolni magukat, aztán kereset lesz belőle és a bírósági szakértő valószínűleg drága lesz.
Kár, hogy végül feladta.

neet 2016.10.15. 21:10:38

Hát msot röhögni fogtok,d e pááárom a munkavédelmiseknél vett fm rédiós fültokot, eltört, szó nélkül sceréltek. Ennyike.

Jessybátsi 2016.10.15. 21:50:29

@bonapartitúra: He? Törésre hol vállalnak garanciát??

citroen bx 2016.10.15. 22:15:55

Engem konkrétan irritált,hogy valaki xaré-húgyé tartós terméket akar a románoktól venni,akik maguk is a kínai hamis fosokat árulják... A másik dolog,ami felbax,hogy csodálkozik,hogy xarrá megy a cucc és van annyi ideje és energiája,hogy utána járjon az ilyen picsa ügyeknek... Lefogadom,hogy az ilyen visszaviszi a használt 1 rétegű félfamentes WC papírt a tuskóba, hogy átszakadt, cseréljék ki neki, vagy különben vásárlók könyve,vagy békéltetőlófax... B+... És közbe ott csapdossa xét a fost az asztalon...

gabors 2016.10.15. 22:58:52

@citroen bx: wow .... ez homar !! nem valo vilag

Dikusz 2016.10.16. 06:22:58

Azt szeretném megkérdezni a hozzáértőktől, hogy mit tud ez a csoda Beats Solo fejhallgató, hogy közel 50.000 Ft-ot kell fizetni érte?

Manyecska. 2016.10.16. 08:05:15

@Dikusz: ja, én 4900-at olvastam..! :D effektíve mindegy is..
Hát biztos megérte.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 13:50:48

@gabors: Ha drogot akar venni, vagy tőzsdézni, akkor a bitcoint ajánlom. Leeshet mondjuk az árfolyama bármikor a tizedére, de eltűnni nem fog.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 13:53:37

@gabors: Azt az aranyszabálty tanítsd meg neki, hogy ha valaki rá akarja venni valamire, akkor bármit csináljon, csak pont azt ne.

Makukula 2016.10.16. 14:07:53

@KaTe:

Nem tudom, ahogy írtam, ajándékba kaptam a terméket.

Azért gondolom, mert Magyarországon vettem ezt a terméket egy Magyarországon (is) operáló, működő cégtől. Mivel más releváns magyarországi hatóságról nem tudok, ezért próbálkoztam velük.

Makukula 2016.10.16. 14:10:33

@enrico palazzo: Ha veled ez történt, akkor nyilván velem nem történhetett más. Nyilván az egészet kitaláltam.

Üdv,
Bálint

Makukula 2016.10.16. 14:12:44

@Manyecs: Remekül kiismerted az egész életemet a posztom alapján, szerintem továbbra is mindig abból indulj ki más ember megítélésénél, hogy a gyerekeid milyenek.

Üdv,
Bálint

Makukula 2016.10.16. 14:22:51

@Nick-son: Azért, mert téged nem érdekel, ha átbasznak, miért ítélsz meg másokat azért, mert küzdeni szeretnének egy sokakra káros jelenség ellen? Szerintem pont az általad hangoztatott hozzáállás erősítheti azt a szolgáltatókban, hogy jogtalanul viselkedjenek.

Üdv,
Bálint

enrico palazzo 2016.10.16. 14:24:13

@Makukula: Dehogy találtad ki. Valószínűleg tényleg ennyire balfasz vagy.

Makukula 2016.10.16. 14:28:18

@GiaMarie: Mi az, hogy nem füllött a foga meg panaszkodik? Abban reménykedtem, hogy átjön a posztból, hogy az általam talált valamennyi lehetőséggel próbálkoztam, és az itteni 'panaszkodást' a végére hagytam, amikor már reménytelennek láttam az ügyet. A legtöbb emberhez hasonlóan nem vagyok járatos fogyasztóvédelmi ügyekben, én az általam felsorolt lehetőségeket találtam, ha biztos lettem volna abban, hogy az általad írt módszer működik, azt is megpróbáltam volna.

Üdv,
Bálint

Makukula 2016.10.16. 14:33:05

@citroen bx: Szerintem te konkrétan a társadalomra már káros módon jársz távol a valóságtól

Makukula 2016.10.16. 14:36:08

@enrico palazzo: Meg tudnád adni az általad említett három illetőség elérhetőségét?

enrico palazzo 2016.10.16. 14:40:25

@Makukula: Hogyne!

Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500
bkmkik@mail.datanet.hu

Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
bekelteto.testulet@bkik.hu

Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.
Telefonszáma: (1)-269-0703
pmbekelteto@pmkik.hu

Manyecska. 2016.10.16. 15:28:57

@Makukula: igazad van. Üdv.: Manyi.
/mellesleg mit tud 50.e-ér' tényleg súgd meg itt nekünk, a miénk csak 35 rugó volt. mennyivel jobbak a mélyebb hangok stb..? Érdemes venni? Komolyan kérdezem mert az én gyerek..izé tevém otthon folyton elkunyizza az összes fejhallgatómat! Köszi. /

Makukula 2016.10.16. 16:50:29

@Manyecs: Fogalmam sincs, laikus vagyok. Ez az első drágább fülhallgatóm, nincs összehasonlítási alapom. Én szeretem, és elégedett vagyok vele. Viszont biztos vagyok benne, hogy ár/értékben találsz ennél jobbat, én legalábbis magamnak nem ilyet vennék.

GiaMarie 2016.10.16. 18:19:01

@Makukula: Kedves Bálint! Elsősorban nem ellened irányult a megnyilvánulásom, hanem az okoskodó, nagyonmegmondó véres pofájú fogyasztóvédők felé, akik ostoba sületlenségekkel tömik az emberek fejét. Ezzel pl téged félrevezetnek, viszont az igazi rosszindulatú kretén hülyéknek egy hőbörgő önigazolást biztosítanak. Ezen a ponton jön be az, hogy két féle webshop létezik: az egyik, aki szarik a hatályos jogszabályokra, és lelkesen bíztat, hogy nyugodtan pereld be az ötezer forintodért (tudom, ez most nem az a tétel volt, általánosságban írom) a másik pedig az, aki már rég Romániában van papíron, hogy ne essen ezeknek a törvényeknek a hatálya alá. Végső soron teljesen mindegy, a számlát a végén így is, úgy is a vásárlók fizetik meg, mert beleépül az árakba.

lanAlaturB 2016.10.17. 08:24:42

@Jessybátsi:
A mozgo alaktresznek szant muanyagoknal nagyon magas minosegbiztositasi elvarasok vannak.
Ha egy atlagos mozdultra eltornek,akkor az adott peldanyt nem felelt meg ennek,es ez pillanatok alatt latszik a tores tipusabol.
Nekem is csereltek mar garanciaban hasonlo arkategoriaju fejhallgatot tores utan.

Manyecska. 2016.10.17. 08:27:15

@Makukula: amúgy a pároméknál kivágták az összes fát, majdnem lelőtték amikor levonult a munkaterületre -gyönyörű park a ház előtt a Dunaparton..- közölték munkaterület ne tovább. Erre szervezett egy tüntetést..:DD nem vicc, vóta tévében...

Kotit 2016.10.17. 09:55:02

@Dikusz: Sokallod vagy kevesled? Csak mert 2-vel feletted ez a bélsárért-vizeletért kategória...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 10:08:45

@Kotit: Sokallja. Illetve nem sokallja, csak kérdezi, hogy miért éri meg ennyiért. A felette levő 2. kommentre nem hivatkozik, nincs a kérdeése azzal kapcsolatban.

2016.10.17. 10:21:16

feleannyiért 2 sokkal jobbat kapsz...

Dikusz 2016.10.17. 10:48:42

@Kotit: erőst sokallom. De ha már kérdezted, még mindig nem tudom miért kell kiadni ennyi pénzt egy fejhallgatóra?

EurósParaszt Lite 2016.10.17. 10:52:26

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: : "Azt az aranyszabályt tanítsd meg neki, hogy ha valaki rá akarja verni valamire, akkor bármit csináljon, csak pont azt ne."

Dikusz 2016.10.17. 10:56:06

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: sokallottam, és lehet, az én hibám, de még mindig nem értem. Azzal, hogy megveszi a posztoló, vagy bárki, semmi bajom, de mivel tud többet, mint egy 10000 Ft körüli fejhallgató. Annyit, hogy ugyanúgy lehet vele menőzni, mint egy háromszázezres okostelefonnal?

Ilyenkor mindig eszembe jut az a kabaréjelenet, amiben Márkus László kérdezi, hogy:
"Mi került ezen a fotelon 7200 Ft-ba?"

Manyecska. 2016.10.17. 11:01:03

@Dikusz: jahát, egy továbbképzés miért Siófokon van pölö../kormányhivatal../ de legalább kaptunk egy lityó! törkölypálinkát tekintettel a dáthámra iddogáltunk este remélem a CréziÁn 666 nem vitt távcsövet a szállásra:D ONOFF állítólag jó hatással van a fogamzásra..:D

EurósParaszt Lite 2016.10.17. 11:04:38

Miért, miért kellett elolvasnom a kezcsavargatos poszt főleg vendeglatooldali posztkiegesziteset? Vesszodi nuki, heljesiras; le sem tagadhatna. Ez igy tul nagy dozis volt reggelre.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 11:24:40

@Dikusz: Há mittomén. Van, akinek a CD minőség szar, mert a csöves erősítője, méretes egymillióba kerülő hangfalai sokkal többet tudnak. az audiofilek teljesen elvarázsolt emberek, métere sokezer forint aranykábellel megy a jel a hangszórókhoz, akármennyi pénzt hajlandóak elkölteni. Nekeik lehet, hogy az ötvenezres fejhallgató gagyi, mert félmillió alatti szart nem vesznek.

Egyébként egy fejhallgató szükségszerűen szar, mert a 20 herces hangokhoz nagyobb hangszóró kell, mint ami a fülesbe belefér. (A frekvencia és a hullámhossz egymásnak reciprokai.) Aki igényes audiofil, nem is használhat fejhallgatót. Szerintem.

www.autohificentrum.hu/hangszorok/hertz.php
16,5cm: 50 - 21000Hz
Tehát ha 50 Hz alá akar menni, akkor 16,5 cm-nél nagyobb füles kell. Elég hülyén is nézne ki.

De lehet, hogy hülyeségeket beszélek, majd valaki okosabb elmagyarázza.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 11:39:23

Elsőzzetek bolondok, de a törött vótmámérő üvegcserepeire vigyázzunk, kérem!

lanAlaturB 2016.10.17. 12:11:17

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
Igen,hulyeseget.
Azt magyaraztad meg,hogy a legmagasabb szintet nem lehet elerni vele.
Ezt elkepzelhetonek tartom,de attol meg egy 500,10000 es egy 50k forintos fules kozott elkepeszto nagy kulonbsegek vannak.
Foleg,ha 50-ert nem Beatset,hanem a hozzaszolasokban mar emlitett, 3 evesnel idosebb markakat valasztod.

Kb. olyan, mint az 51 ,82 meg a 127 cm-es tv.
Egyik sem nyujt akkora vizualis elmenyt,mint a mozi,de azert nagyon nem mindegy, hogy melyiket nezed 2-3 meterrol.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 12:17:35

@lanAlaturB: "egy 500,10000 es egy 50k forintos fules kozott elkepeszto nagy kulonbsegek vannak."

Erre kérdezett rá Dikusz. Én is megköszönném, ha válaszolnál. A simán lehülyézés meg elég prosztó dolog, megjegyzem.

lanAlaturB 2016.10.17. 12:37:14

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
En ugyan csak annyit mondtam,h ebben a konkret ugyben beszelsz hulyeseget,de ha komplett hulyenek akarod erezni magad,engem az sem zavar :D

A tv-s pelda pont ezert jott.
Nem tudom megmagyarazni miert jobb a nagy kepernyo,egyszeruen csak sokkal jobb elmeny.

Egy jo husleves,a tokeletes kozott sem nagyon lehet szoban kulonbseget tenni,megis eg es fold a ketto.

Az is fontos tenyezo,hogy mennyire ertesz az adott terulethez.
En pl nem horgaszom,ezert valszeg nekem ugynaolyannak tunne egy otezer forintos orso,mint a felmillios.

A legegyszerubb az ha a media marktban,vagy valamelyik nagyobb aruhazban kiprobalsz egy 20-25 ezer forintnal dragabb fejhallgatot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 12:50:15

@lanAlaturB: Nem az a hülye, akit indokolatlanul lehülyéznek, hanem aki indokolatlanul hülyéz.

A nagyobb TV szélesebb látószöget ad, esetleg nagyobb felbontásban, a nagyobb hangszóró mélyebb hangokat tud kiadni, esetleg erősebben, tisztábban, stb. Nem ez volt a kérdés.

Az volt a kérdés, hogy a drágább fejhallgató miben tud többet. És erre hülye válasz, hogy nézd meg a boltban.

Ha nem értesz valamihez, akkor nem pofázol bele tudálékosan, mintha értenél hozzá, pdeg segg vagy ehhez is.

soibegin_ 2016.10.17. 13:01:11

"Beats Solo HD fülhallgatót 47900 forintért..."
Apám! Ha te ezt bedugod a füledbe! ;)

lanAlaturB 2016.10.17. 13:05:48

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Az utolso mondatodat szepen megfogalmaztad,de ha tudod,mit kene tenned,akkor miert nem koveted?

A leheto legjobb valaszt kaptad meg.
Min-max frekvencia,es erzekenyseg a fo parameterek,amiket meg szoktak adni,de az alapjan semmit nem fogsz megtudni.

Hiaba probalod ezt szimpla matekra levezetni,itt nem mukodik a dolog,valoban hallani kell.
Ha olyan egyszeru lenne,ahogy te elkepzeled,es le tudnam irni,akkor megmernek egy zongora min-max frekvenciajat, majd csinalnanak egy szintetizatort,ami pont ugyanugy szol.
Ugyanaez mehetne a Stradivarival is.

Manyecska. 2016.10.17. 13:10:34

Megnéztem: "smartphone-okkal kompatibilis a kábelbe beépített ControlTalk-nak köszönhetően - távirányítás és mikrofon. Egy gombnyomással fogadható a bejövő hívás annélkül, hogz elő kéne venni a telefont. "
erről tényleg most az jutott eszembe mint a Némóban amikor Dr.Glanc" megjelenik az akváriumban" /"kristálytiszta akvárum"/ a halak said/mondták: VááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!! :D
Még ilyet..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 13:16:03

Minden csórónak van már okostelója, a kaller blútússzal átadja a jegy adait, és csókolom, lehet mutogatni, nem kell nyomtatni. Illetve akármikor ki lehet nyomtatni, ha pont az kell.

Nah, megoldottam, ugorgyunk!

Manyecska. 2016.10.17. 13:28:25

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: szép próbálkozás, ..de fejhallgatóhoz nem jár kaller, továbbra sem! :D

amindenes.blog.hu 2016.10.17. 17:31:01

Román? Akkor véletlen se hamisítvány. BTW, jól keres az a barátnő, sunáznám.

holdlányka 2016.10.19. 12:48:58

A lényeg: Törésre hol van garancia?
Ki az az eszeveszett gyártó vagy forgalmazó, aki bármilyen törésre garanciát vállal?

Genius2 2016.10.21. 06:01:02

Nagyfelbontású - legalább FULL ? - fejhallgató??? 4k-sat kellett volna vennie, most az a trendi. Vagy OLED...
süti beállítások módosítása