Bár Tamással ellentétben nem gondolom, hogy a BKV elsődleges feladatai között lenne az országimázs javítása, de abban mélyen egyetértek vele, hogy minden kommunikációban fontos az emberi hangnem, az egyébként normálisan viselkedő külföldiekkel szemben pedig jó lenne több türelmet és elfogadást mutatni, hiszen a helyismeret hiánya miatt nagyobb eséllyel keveredhetnek hülye helyzetbe. Ezt az alábbi levél is bizonyítja, ahol egy ellenőrökből, biztonsági szolgálati személyből és rendőrökből álló 5 fős különítmény hozott össze igazoltatással és büntetéssel kimaxolt megoldást két turista nem kezelt, de felmutatott jegye kapcsán.
Tisztelt Homár Blog!
Az alábbi esetet szeretném megosztani veletek, mert én nem gondoltam volna eddig, hogy ez így megtörténhet nálunk.
2017. június 6.-án délután az Oktogonnál szálltam fel a földalattira. A bejáratnál BKV logóval ellátott öltözetben ellenőrízték a belépők jegyeit. Felszállt a szokásos tömeg a szerelvényre. Ekkor engedtem magam elé egy 20-as éveinek közepén járó fiatal külföldi párt.
Az ajtók becsukódása után két középkorú ellenőr felcsatolta karszalagjait és ellenőrízni kezdte az utasok jegyeit. A fiatalok is átadták a jegyeiket (amiket a bejáratnál megfelelőnek minősített már valaki), melyekről kiderült, hogy nem kezelték. Ekkor az ellenőrök egyből a büntetés kiszabását látták az egyedül elfogadható megoldásnak. Illedelmesen jeleztem az ellenőrnek, hogy bocsánat, de együtt szálltam fel velük és a fiatalok nem akartak csalni, hiszen megvették a jegyüket, majd a bejáratnál egy kollégájuk átengedte őket, így teljesen abban a tudatban szállhattak fel, hogy mindent jól csináltak.
És innen indult el a csodálatos magyaros vendégszeretet BKV módra!
Az ellenőr hölgy közölte, hogy ne akadályozzuk a munkáját, mert ő pedig itt büntetni akar és fog!
A fiataloknál nem volt igazolvány és mint később kiderült az volt az első napjuk Budapesten, így forint sem volt náluk csak bankkártya. A Széchényi fürdő megállónál leszálltak. Leszálltam velük én is jelezve, hogy amennyiben a méltányos elbíráláshoz az szükséges, akkor hajlandó vagyok megadni az adataimat és tanúskodom is, hogy nem csak, hogy jóhiszeműen, de a tőlük elvárható gondossággal is eljártak.
Itt jött az újabb kimaxolása az országimázsnak.
Egyrészt a külföldi hölgy is felvetette, hogy talán a rendőrség segíthetne megoldani az ügyet. Sajnos le kellett törnöm a lelkesedését, mert tudtam, hogy a rendőrség nem fog foglalkozni az ő verziójukkal. Az ellenőrök ahelyett, hogy pontosan tájékoztatták volna őket arról, hogy ha már büntetnek és a fiataloknál nincs csak bankkártya, akkor az egyikük kimehet pénzt felvenni. Ehelyett riasztották a rendőrséget, mintha itt valami hatalmas bűnügy lenne. Próbáltam értelmesen megbeszélni a dolgot az ellenőrökkel, de hiába.
Időközben csatlakozott hozzájuk egy önkéntes, magát BKV biztonsági őrnek valló civil személy is, aki erről semmilyen igazolványt nem tudott felmutatni, de hosszan ecsetelte, hogy a piszkos külföldiek csak azért jönnek hozzánk, mert olcsó hely Budapest. Itt nem kezdtem bele a felvilágosításába, hogy fővárosunk turisztikai vonzereje az építészetében és elhelyezkedésében is rejlik, mert láttam, hogy saját álláspontján kívül nem bír mást befogadni.
A lány próbált más emberektől is segítséget kérni, ezért felment a felszínre és igyekezett bankautomatát keresni. Hangsúlyozom, hogy nem tájékoztatták, hogy ezt megteheti, hanem az ellenőrök csak azt ismételgették, hogy a lány elszökött. Ez természetesen messze állt a valóságtól.
10-15 perc után befutott a két kerékpáros rendőr is és itt meggyőződhettek a külföldi fiatalok, hogy mire is számíthatnának. Egyrészt a rendőr kizárólag az ismerősként kezelt BKV ellenőrök álláspontját hallgatta meg, majd amikor jeleztem, hogy ez nem pontosan fedi a valóságot igazoltatott (kizárólag engem) és közölte, hogy a körözési adatbázisban leellenőríz. Szegény külföldiek csak azt látták, hogy aki nekik segíteni próbál azt még vegzálja is a hatóság. A másik rendőr értelmesebben állt a dolgokhoz, mert belátta, hogy a rendőri intézkedések során is van mérlegelési jogkör és apróbb vétség esetén célravezetőbb egy figyelmeztetés, mint a büntetés.
A vége természetesen nem happy end lett. A fiatalok fizettek és több negatív benyomást szereztek fővárosunkról itt tartózkodásuk első napján. Ezt próbáltam tompítani, de szerintem mély nyomokat hagyott bennük.
Az eset kapcsán több kérdés is megfogalmazódott bennem:
- Milyen pszichológiai és egyéb képzést kapnak az ellenőrök, ha egy ilyen esetben a legszigorúbb megoldást tartják egyedül célravezetőnek ahelyett, hogy a bizonyíthatóan gondosan eljáró külföldieket felvilágosítsák?
- Milyen lelki sivársággal élhetnek ezek az emberek, hogy egy pozitív, jó cselekedett helyett, csak a mások megalázása vezérli őket?
- Van-e értelme milliárdokat elköltenie az országnak külföldön országimázs kampányokra, ha egy turista az első véleményes helyzetben pont az ellenkezőjét tapasztalja, mint amit magunkról állítunk?Köszönettel,
Tamás
Az utolsó 100 komment: