A KFC-ügy bőven túlmutatva önmagán többek közt az ország lelkiállapotáról is erős tükröt tartott elénk. Bea ennek és nemrégen szerzett távolsági buszos élményének kapcsán elmélkedett egy sort az egymásra figyelés, a türelem és az emberi hangnem használatának fontosságáról. Ezzel maximálisan egyet is lehet érteni. Végkövetkeztetése viszont - mely szerint, a jövőben marad számára az autóval közlekedés - egész biztosan nem fog pozitív változást hozni közös hétköznapjainkban. Épphogy nem kivonulni, hanem normálisan csinálni kell ezt az élet dolgot.
Tisztelt Tékozló Homár,
tudom nem egy KFC - vevő verés szintű téma és igazán még csak felháborodást sem kellene bennem keltenie az ilyesminek, de én mégis csalódott vagyok. Csalódott, mert én olyan ember vagyok, aki igyekszik a legpocsékabb napján is türelmesen, kedvesen szólni másokhoz, ha pedig ehhez energiám nincs, akkor csak hallgatok. És bizony elegem lett. Elegem lett abból, hogy már olyan személytől sem számíthatok hasonló reakcióra, aki azért kapja a fizetését, mert én és sokan mások igénybe vesszük a munkáltatója által nyújtott szolgáltatást.
Jöhetnék most a számtalan eladóval, aki még csak arra sem méltat, hogy fogadja a köszönésem, de ezúttal egy egyszerű utazás volt az, ahol szembesülhettem azzal, hogy az emberek nagy többségének valószínűleg természetes, hogy gondolkodás nélkül bunkó megjegyzéseket tegyenek a másiknak. Tudom, hogy a tömegközlekedés mindig is a bunkóság elvén működött, de köszönöm, ebből a jövőben én inkább nem kérek.
Körülbelül két év elteltével vettem a bátorságot, felmerészkedtem egy Debrecenből Hajdúsámsonba menetrend szerint közlekedő autóbuszra. Az utolsó alkalom volt. Rá kellett jönnöm, ez nekem túl stresszes, ehhez én túl érzékeny vagyok. Mert, bár autóban ülve is sok feszültséggel jár az utazás, de a kocsiban legalább ordíthatok egyet mérgemben és bömböltethetem a rádiót.
Diák éveim alatt, majd ezt követően két évig munkába járáshoz is napi szinten vettem igénybe az akkor még Hajdú Volán Zrt.-ként működő társaság járműveit. Zárójelben megjegyezném, ez úgy 10 évnyi bérletvásárlást jelent. Beismerem, a buszozást soha nem kedveltem igazán. Nyáron forróság, bűz, az év minden napján ingerült emberek egymás hegyén-hátán. Aztán Debrecenbe költöztem és vettem egy autót, így a tömegközlekedést hanyagoltam az elmúlt években, s idővel a kellemetlen élmények, úgy, mint, a sofőrök ingerült beszólogatásai, a zsémbes öregasszonyok fájdalmas sóhajai, a részegen hangoskodó utasok torz arcvonásai szépen lassan a múlt feledésébe vesztek. A minap azonban egy kedves sofőrnek köszönhetően nosztalgiázhattam egy kicsikét!
Felszálláskor a járművezető egyből szóvá tette, hogy nem a buszon kellene előszednem az aprót, ez ugyanis megközelítőleg 30 másodpercet vett igénybe. Az a rohadt apró! Hát persze! Hát persze, hogy vétettem! Na de be kell ismernem, ez számomra újdonság! Láttam már sofőrt azon problémázni, hogy túl nagy címletet kapott vagy, hogy valaki érvényes diákigazolvány nélkül szeretett volna kedvezményes jegyet vásárolni. De olyat, hogy valakinek az okozzon gondot, hogy én a pénztárcámból előveszem az APRÓT?!?!?
Szóval szedjem elő időben az utazáshoz szükséges pénzt. Igen ám, de, ha nem tudom pontosan, hogy mennyibe is kerül a jegy? Én hülye! Próbáltam az emlékeimből táplálkozva előzékeny lenni és kedvezni a busz vezetőjének, hogy ne azzal bajlódjon, hogy felvált nekem 5000 Ft-ot. De én balga teremtés csak nem tudtam helyesen cselekedni.
A megjegyzést követően az úton végig azon morfondíroztam, hogy biztosan én vagyok túl érzékeny,mert hát a buszozás soha nem volt valami vidám dolog. Mindenféle korosztály összezárva egy viszonylag pici helyre. És persze vannak kevésbé barátságos személyek, akiknek, ha rossz napja van, idegeneken vezetik le a feszkót.
Na de oké, ha egy utas bunkó, elkerülöm. De mi a helyzet a jármű vezetőjével? Amennyiben felszállok egy tömegközlekedési eszközre, akkor Én igénybe veszem a szolgáltatást, Én fizetek a szolgáltatásért és ezért úgy gondolom, hogy ÉN elvárhatom azt, hogy mindenféle megjegyzés nélkül végezze a munkáját a kedves sofőr.
Gondolatmenetem végére érve, meg is érkeztünk a megállóhoz. De miért is ment volna legalább a leszállás zökkenőmentesen!? A hat leszállóból három sikeresen lejutott a járműről, egyet kis híján odazárt a sofőr, ketten pedig csak szimplán fennmaradtunk és kiabálhattunk előre, hogy "ugyan, nyissa már ki még egyszer a hátsó ajtót".
Kitalálom, megint velem volt a probléma. Túl lassú voltam...
Bea
Terézágyú 2017.10.19. 14:24:41
Ennyit a pószterről.
Terézágyú 2017.10.19. 14:27:06
A rohatt utasok.
Terézágyú 2017.10.19. 14:29:40
Aha. Mi is a munkája a kedves pószternek??? Csak nem ügyfélszolgálatos, aki hülyeségeket beszél a klienseknek? Vagy ügyintéző egy hivatalban, aki elküldi a fenébe az ügyfeleket, mert nincs odaírva a helyrajzi szám...?
Terézágyú 2017.10.19. 14:32:19
Hát, ha 30 másodperc, amíg előveszed az aprót, akkor harminc másodpercig áll a busz a megállóban. Ha ketten vesznek így jegyet, akkor az egy perc.
A többi utas meg megjegyzi, hogy mijaf*szért állunk a megállóban már egy perce, miért nem indulunk már, hámicsinál ez a hülye sofőr?????
Pitta2 2017.10.19. 14:39:51
KaTe 2017.10.19. 14:45:46
Igaza van Beának, a buszsofőrök egy része fásult, mogorva, őszhajú, cigitől bűzlő vénember, aki ráadásul még beszélni sem tud, vagy nem akar, egyszerűen csak hümmög. Én meg baromira le**om. Az a dolga, hogy eljuttasson A-ból B-be. Ameddig erre képes, addig tehet akármilyen megjegyzést, maximum kiröhögöm. Jelentse a társaságnak, ha zavarja a sofőr viselkedése, úgy se fognak tudni megfizetni Bea igényeinek mindenben megfelelő alkalmazottat.
@Pitta2: Azért a legtöbb sofőr nem alapból szokott bunkó lenni, ehhez kellenek azok a bunkó utasok is, akik úgy gondolják, hogy azért, mert kifizetik a jegy árát pont ugyanúgy viselkedhetnek a buszon mintha a saját autójukban/lakásukban lennének. Bőven jut minden buszra belőlük.
Terézágyú 2017.10.19. 14:53:57
"Tényleg beteg a világunk. A posztolót szidni egy bunkó sofőr miatt."
na és aztatat nem vetted észre, hogy előtte a pószter szid mindenkit?? az eladókat, a tömeget, a többi utast... stb.
És magáról magáról megállapítja -nem is egyszer! - hogy ő mennyire túlérzékeny, és ezért jó ha kocsiban ül, mert akkor ordíthat mérgében és bömböltetheti a rádiót.
Ez utóbbi pláne jó dolog, mindannyian halhattunk már ilyet, hogy a kocsi motorja nem is hallatszik, de a kocsiban bömböltetett zene igen. Ami ugye bunkóság.
Darth Revan 2017.10.19. 14:59:41
Basszus, ha beszol a sofor, szolj neki vissza, ne szemeteld teli az internetet a siralmaiddal.
Tikakukac 2017.10.19. 15:02:59
Viszont van tökéletes sztorim, hogy mennyire mindegy mit csinálsz úgyis hülye leszel.
2 napja Postára kellett menni. Ez van, nem vagyok sikeres ember. Sajnos olyan gyerek vagyok, aki próbálja azért a helyzetekből kihozni a maximumot, így lemértem a levelet majd megnéztem mennyit fogok fizetni. Gondoltam van egy rakat 10-es 20-as 50-es pénzem felgyűlve a tárcában, most majd akkor szépen itthon kiszámolom a feladás árát, beteszem a zsebembe és csak lerakom a pultra ha eljön az idő. Ennél gyorsabban és egyszerűbben megoldani ezt a helyzetet nem tudtam, jó gondolatnak tűnt, még talán örültem is magamnak valahol mélyen.
Bekocogok, sorszám ki, ajánlott kitöltés, szépen ácsorgás. Néni hív, lerakok mindent, kér-e toronyórát lánccal kérdés, jahj, hát nem, elsőbbségi nélkül sosem ér oda körök lefutva. Pénz elő, szépen stócban lerakom. Az a tekintet, amit a nő vágott, az körülbelül olyan volt, mintha a pult előtt mészároltam volna le egy óvodás csoportot. Hozzá fintorgás és szuszogás, asztalkopácsolás és fejforgatás, amit akarsz. Ha volt 20 másodperc mire leszámolta azt a 18 érmét, sokat mondok, ennél a visszaadás is lassabb lett volna egy 10k-s bankóból.
Tanulság: teljesen mindegy mit csinálsz, mindig te vagy a szar.
Terézágyú 2017.10.19. 15:14:11
"Tanulság: teljesen mindegy mit csinálsz, mindig te vagy a szar. "
Az a baj, hogy a pószter eleve úgy állt hozzá, hogy márpedig most rémesen fogja érezni magát a buszozás közben - amit mindig is utált, és a tömeget is, meg a bűzt is, meg a többi utast is...
És lőn, tényleg rémesen érezte magát.
nautilus123 2017.10.19. 15:18:43
Tikakukac 2017.10.19. 15:25:27
A nickben nem engedélyezett karakter található 2017.10.19. 15:26:14
Tél, tavasz, nyár, ősz és az utasok.
Terézágyú 2017.10.19. 15:31:36
Igen, ugyanez van a pesti buszokon, meg a vonatokon, meg faluhelyen se lehet aludni mert ott is bömböl a zene esténként stb. stb. stb.
És a sofőrök tahók, az ügyintézők is, meg az eladók is, meg a szerelők is, meg a szállítók, meg a kalauzok, meg az összes többi utas is.
Csak én, te, na meg a pószter vagyunk szentek, áldott jó emberek, nem evilágra valók stb. stb.
amindenes.blog.hu 2017.10.19. 15:38:45
Tikakukac 2017.10.19. 15:52:36
Krasnyák Dudu · http://szmfszm.blog.hu/ 2017.10.19. 17:20:51
2017.10.19. 17:49:39
Van benne valami. Kérdés: ha a barátod lehúzná a sliccét, egy romantikus és magányos pillanatban, megkérdeznéd tőle, hogy ezt most miért teszi?
Crazy 1zenkáttű 2017.10.19. 18:05:41
noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2017.10.19. 18:13:44
Im just here for the comments 2017.10.19. 18:23:22
WLaci 2017.10.19. 18:25:43
PanelProli 2017.10.19. 19:18:59
Ma egész jó az arány, több mint 20 komment is felment, mire az első budai tahó beszólt az átlagembereknek :-((
2017.10.19. 19:39:27
.Manyecska 2017.10.19. 19:44:30
:DD ON
DocBulywood 2017.10.19. 20:00:04
Na igen. Érdekes, pl Londonban lehet bankkártyával is fizetni a buszon.
Nálunk még nem. De sebaj! Helyette egy szimpla URL-ben lévő tarifa módosítással fillérekért lehet venni "digitális" bérletet.
Ez ám a haladás!
Ja, nem.
Pitta2 2017.10.19. 20:20:01
Lengyelpiac Hu 2017.10.19. 20:40:23
Autó volánja mögé még véletlenül se üljön...
hbh31 2017.10.19. 22:19:10
Karipapa01 2017.10.19. 22:22:37
Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor apuka nem fogja étkezés után megtörölni a szájacskáját és kakilás után anyucika nem fogja megtörölni a seggecskéjét. Ezt főként a buszvezetőtől ne várja. Előbb-utóbb bele kell törődnie abba, hogy a buszon utazó kb. 100 emberhez hasonlóan önállóan kell kezelnie az utazási problémáit és felnőtt létére bele kell törődnie abba, hogy az a csúnya buszvezető bácsi ugyanúgy kezeli, mint a többi 100 problémamentes utast :) Én tudom, hogy ön a világon a legfontosabb, de higyje el nekem, hogy igazából ezt nem mindenki így gondolja. Lehet, hogy önnek rosszul esik de meglehet, hogy a buszvezető bácsi nem szép dolgokat gondol önről, a többi utas pedig felteszi magában a kérdést, hogy "mi a faszt tököl ott ez a hülye picsa ahelyett hogy mennénk már, mert én is sietek". De bízom abban, hogy ha majd egyszer felnő és megérti a többi embert, akkor nem sírva panaszkodik a homáron, hanem inkább igazodni fog a tömegközlekedéssel utazó többi polgártársához! Remélhetőleg mihamarabb...
SnaKadCharmer 2017.10.19. 22:24:23
zuulululu 2017.10.19. 22:39:14
Karipapa01 2017.10.19. 22:48:20
Mármint kik, akik azonosítják?
A szomszéd 40 kilós 150 cm magas 79 éves Jutka nénit senki nem azonosítja vele, pedig ő is az országhoz tartozik. Talán ha pontosítanál, akkor talán megértenénk, hogy mit szerettél volna mondani.
SnaKadCharmer 2017.10.19. 22:51:11
mics.1 2017.10.19. 23:25:38
Karipapa01 2017.10.19. 23:26:32
commentes nikk 2017.10.19. 23:27:38
Jónapot kívánok! 2017.10.19. 23:42:56
megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.10.20. 01:26:52
Miközben ott van Afrika, közép és Dél-Amerika, vagy éppen India, vagy a közel-kelet, amely helyek már első ránézésre is borzalmasabbak az ott lakók számára, mint ez a békés ország, a maga tűrhető klímájával, ahol ritkaság a földrengés, nincsen tornádó, cunami, vulkánkitörés, a lakosok a világ gazdagabbik negyedéhez tartoznak, nincsenek vallási, törzsi villongások, nem hal éhen senki, nincsenek bűnöző kartellek persze a politikusokat leszámítva, nem akarjuk lerohanni egyik szomszédunkat sem és ők sem akarnak minket elpusztítani. És mindezek ellenére akarják bemesélni nekünk, hogy Magyarország a világ legpocsékabb, legélhetetlenebb, legkegyetlenebb helye. Tudjátok mit! Tegyétek azt, amit Gyurcsány mondott! Nincsen szükségünk sehonnai, huhogó, magyarellenes "világpolgárokra", meg leszünk nélkületek is.
Francoskrumpli · youtu.be/hi4spGkiPC4?t=245 2017.10.20. 04:20:05
Francoskrumpli · youtu.be/hi4spGkiPC4?t=245 2017.10.20. 04:23:27
joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2017.10.20. 06:27:05
Ilyen szívbemarkolón felvezetni a kirobbanni készülő tragédiát; zokogok, Bea, zokogok.
midnightcoder2 2017.10.20. 06:50:26
maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.20. 07:21:13
Terézágyú 2017.10.20. 07:50:19
"Minél hosszabban fejti ki valaki a problémáját, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a poszt végére ellenszenves lesz az illető mindenki számára. "
Ez egy nagy igazság...!
@Karipapa01:
Hu, ez jó volt!
@stakeholder Manyecs:
"Hiába tagadod mostanra már mindenki rájött hogy Te vagy a poszter..! "
Hát, én nem viccből írtam fentebb azt, hogy @Terézágyú: "Igen, ugyanez van a pesti buszokon, meg a vonatokon, meg faluhelyen se lehet aludni mert ott is bömböl a zene esténként stb. stb. stb.
És a sofőrök tahók, az ügyintézők is, meg az eladók is, meg a szerelők is, meg a szállítók, meg a kalauzok, meg az összes többi utas is."
Ez teljesen egyértelműen valós probléma.
A pószter ugye ehhez hozzáteszi még, hogy őt a "a zsémbes öregasszonyok fájdalmas sóhajai, a részegen hangoskodó utasok torz arcvonásai" is zavarják...
Ugyanakkor viszont a pószter is tahó (= másokat leszaró) volt, amikor nem készítette elő a pénzt, hanem egy fél percig feltartotta a sofőrt (= a buszt, a többi utassal), és még fel is háborodik ezen. A pószter, aki saját bevallása szerint üvöltözik a kocsiban és bömbölteti a rádiót.
@Crazy 1zenkáttű:
Köfike :)
Im just here for the comments 2017.10.20. 07:52:51
.Manyecska 2017.10.20. 08:08:14
olyan feneköd volt reggel fulladoztam a Duna partján egy oszlop volt híd sehol nem láccódott hajnali hatkor brutál volt poszter zokogott volna. jeges lett a biciklikerék itt a hegy alján!!!:D:O
akakukk 2017.10.20. 08:12:45
.Manyecska 2017.10.20. 08:15:57
VaradiJanos 2017.10.20. 08:44:37
netrunner71 2017.10.20. 09:42:05
Na, igen. Remek válasz, de a kisasszony nem ért meg belőle mást, csak annyit, hogy még te is beszóltál neki.
Bizony ő az a mimóza alkat aki a kákán is csomót keres, neki a cukor is keserű, és amúgy is: ő az aki mindent jobban tud.
Remek példákat hoz, hogy bezzeg máshol milyen jól mennek a dolgok, de ebben a szar országban semmi nem működik, miközben elfelejti, hogy bizony ő is tagja ennek a közösségnek.
Benne persze a hiba piciny szikrája sincs meg, hiszen ő az aki tökéletes, ő nem hibázik, a munkáját nála jobban senki nem végzi.
Ő az aki a munkahelyén látványosan tüntet, megmondja a tutit, hogy mit és hogyan kellene csinálni.
Lételeme a kötekedés, és nem veszi észre, hogy a problémák nagy többségét ő maga idézi elő az állandó nyivákolásával és fanyalgásával.
Nem csoda ha a buszvezetők (és még sokan mások, de maradjunk az esetnél) belefásulnak a melóba, és olyanokká válnak amilyenekké.
Kisasszony! Miből tartott volna elővenni azt a nyavalyás pénztárcát még a megállóban?
Persze, tudjuk, hogy ön körül forog a világ, az a lényeg, hogy az ön dolgai haladjanak és a többiek meg le vannak szarva, de néha azért nem egy picit gondolkodni is: ha mindenki akkor bányászná elő a bukszáját, mennyit késne a busz?
Tudja, (?) ez azért közösségi közlekedés, mert egyszerre sokan veszik igénybe, ha mind ilyen egoista barom lenne, el sem indulna az a nyomorult busz.
És nézze csak meg: a buszvezető nem posztol a homárra, mert ilyen seggfej utasok vannak.
megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.10.20. 09:44:32
Crazy 1zenkáttű 2017.10.20. 09:45:26
Terézágyú 2017.10.20. 09:52:46
"Persze, hogy ez egy kiforgatott dolog, ugyanúgy, mint Kövér köteles beszéde"
Vagy éppen Gyurcsány "nem emelünk gázárat"-beszéde...
megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.10.20. 10:03:21
ursus artos 2017.10.20. 10:05:05
A kurva anyját a sofőrnek, hogy nem enged diákigazolvány nélkül feles jegyet venni...
Naná, hogy problémázik:
1) Kedvezményes utazásra szóló jegyet, csak a kedvezményes utazásra jogosító érvényes igazolvány felmutatásával lehet venni.
2) Erre sofőrnek figyelni kell és ezt a szabályt be kell tartania és tartatnia.
3) A sofőröket is ellenőrzik ebből a szempontból és komoly fizetésmegvonással szankcionálják.
Terézágyú 2017.10.20. 10:06:50
"Én úgy emlékszem ebben a témában Lendvai alkotott hatalmasat. "
Mindegy, mert ki lett forgatva...
GallaiG 2017.10.20. 10:30:08
Aki ilyen címet ad, az még sosem használt tömegközlekedést a magyar határ nyugati szélén túl? Egyáltalán, hozzászólók egyike sem, sosem közlekedett közösségi közlekedéssel Nyugaton? Mióta is van Schengen? Lassan 10 éve meg se kell állni Nyugatra utazva. Hazánkban a többség mégis elfogadja, hogy az ősi sztálinizmus embergyűlölete penészlik a köz-"szolgáltatások"-ból.
Terézágyú 2017.10.20. 10:39:10
"Aki ilyen címet ad, az még sosem használt tömegközlekedést a magyar határ nyugati szélén túl?"
Emlékeztek arra a StarTrek-filmre, amikor Kirkék visszajönnek a huszadik századba?? :)
Szeretnének felszállni a buszra, de a sofőr nem engedi fel őket, mert "nem volt kiszámolva az apró".... Aztán fent a buszon meg egy huligán bömböltette a rádióját, és senki nem mert rászólni, csak Spock...
Ne várd a csordát!! 2017.10.20. 10:44:02
Magyarországon kb. azóta, mióta a szót kitalálták. Azaz az 1800-as évek vége.
A történelmi fejlődés miatt itt úgy alakult, hogy igazán soha nem volt középosztály, volt egy szűk kizsákmányoló réteg (annyira nem szűk, mint 2010 óta, amióta ez az Orbán-maffiára korlátozódik, de a népességhez képest igen), volt egy szintén nem túl vastag réteg, ami máshol a középosztálynak felel meg, meg volt az igen széles proletárság, illetve még alattuk is egy sajnos nem túl szűk, a középosztálynál jóval szélesebb réteg, a nincstelenek, zsellérek, napról napra élők stb., kb. olyanok is, mint mondjuk József Attila volt ifjúkorában.
GallaiG 2017.10.20. 10:44:19
A filmet nem láttam, de ha arra célzol, hogy nyugaton is vannak bunkó sofőrök, akkor ez biztosan igaz. Meg az is, hogy ott még eggyel sem találkoztam. Arányok kérdése minden a világon, mert nem mindegy, nagyon nem, hogy 100-ból egy a bunkó, vagy 99!
Az ilyen, a lényeget elkenő hozzászólások miatt is marad ilyen még vagy 100 évig ez a posztkomcsi kis penészvilág, a Lajtától keletre. Gratulálok!
Terézágyú 2017.10.20. 10:50:20
"Az ilyen, a lényeget elkenő hozzászólások miatt is marad ilyen még vagy 100 évig ez a posztkomcsi kis penészvilág, a Lajtától keletre. Gratulálok!"
Ja, ha te ezt szűrted le az egészből, akkor én értettem félre a szavaidat, azt hittem éppen arra célzol, hogy nyugaton is vannak ilyesmik.
Ne várd a csordát!! 2017.10.20. 10:51:17
Én a boltban is tahónak tartom azt a sok faszt, aki akkor kezdi elővenni a pénztárcáját (a bevásárlószatyorban tartott nagy táskájában lévő kis táskájából), amikor a kasszás már közölte vele a végösszeget.
Nem tudta, hogy fizetni kell?
Vagy gondolta, hogy ő lesz az 1 milliomodik vevő aznap, és ajándékba kapja a cuccot?
A csúcs még az benne, amikor az ilyen elkezdi a 19 985 Ft-ot is 15 filléresekből kiszámolni ahelyett, hogy adna egy 20 ezrest.
Terézágyú 2017.10.20. 10:58:54
:)
Egy könyvtáros ismerősöm mesélte ezt a sztorit, hogy beesett hozzájuk valaki, hogy neki naggggyon gyorsan kéne egy könyv, mert hú de siet. Jó, kihozták neki soron kívül, de mivel egy külső raktárban volt a könyv, meg rosszul is adta meg a címét, ezért beletelt vagy 10 percbe. Ezalatt az illető folyamatosan panaszkodott, hogy mennyire siet.
Amikor ott volt a könyv, kérték tőle a könyvtárjegyét, hogy kiadhassák neki a könyvet - és öt percig kotorászott a táskájában, amíg megtalálta... Hogy azalatt a 10 perc alatt miért nem vette elő..???? No, miért nem????
GallaiG 2017.10.20. 11:00:12
Akkor, ha jól értem, egyetértünk :-)
Csak az a szomorú, hogy ettől még a többség tényleg természetesnek veszi, hogy bunkók vele a boltban (amikor belőle élnek!!!) - lásd a tiedet követő hozzászólót, akinek inkább a vevőtársaival van baja -, magától értetődőnek veszi, hogy a tömegközlekedés alkalmazottai sportot űznek belőle, hogyan szívassák a nyugatival szinte megegyező szinten fizető utasokat.
Csak egy példa a sokból: még sohasem láttam hazánkban, hogy a buszsofőrök használnák azt a már Budapesten is szinte minden buszon meglévő hidraulikát, ami az utasok felé dönti a buszt ki- és beszálláskor. Pontosabban néha használják hazánkban is, amikor épp olyan kedvük van, hogy játszanak vele. Míg itt Nyugaton MINDEN megállóban megteszik, mert nem rettegnek demonstrálni, hogy ők vannak az utasokért és nem fordítva.
GallaiG 2017.10.20. 11:16:44
Ha már itt görögtüzet gyújtottam az egyetértésünk örömére, akkor kénytelen vagyok reagálni a könyvtáros sztoridra. Például azért nem készítette elő a könyvtárjegyét, mert TÉNYLEG sietett valami fontos dolgára és az járt a fejében, hogy OTT mi fog történni. Miért kell rögtön a rosszat, a hülyét, a bunkót látni a másik emberben, amikor a tette jóindulattal is magyarázható?
Most komolyan, egy könyvtárosnak ez egy sztori, ami mesélésre érdemes, hogy milyen "hülye" emberek vannak az ügyfelei közt? Ami ráadásul, mondom, jóindulattal is magyarázható lenne! Ebben is a 27 éve letűnt, népet gonosz szándékkal megosztó diktatúra taktikája látszik. Ami a fejekben megmaradt, talán 100 évre is, és alkalmas arra, hogy gonosz politikusok újra "hasznosítsák". Lassan lakhatatlanná mérgezve hazánkat.
Terézágyú 2017.10.20. 11:21:35
Nem, nem értünk egyet.
Éppen azt akartam jelezni, hogy az usában is, ha egyszer az a szabály, hogy előre ki kell számolni az árat, méghozzá apróban, akkor nincs mese, leszállsz, nem utazol.
A zenét bömböltető huligán, vagyis a tahó utastársak sem csak nálunk vannak...
Terézágyú 2017.10.20. 11:23:14
"Például azért nem készítette elő a könyvtárjegyét, mert TÉNYLEG sietett valami fontos dolgára és az járt a fejében, hogy OTT mi fog történni."
Ha tényleg siet, akkor ő is megtesz mindent azért, hogy minél gyorsabban menjen a dolog. Hogy öt perc késedelme szenvedett, az a saját hibája volt.
Terézágyú 2017.10.20. 11:24:34
"Ebben is a 27 éve letűnt, népet gonosz szándékkal megosztó diktatúra taktikája látszik."
Te egy barom vagy.
GallaiG 2017.10.20. 11:29:40
Igen, erről beszélek és ezek szerint tényleg nem értünk egyet. Mert ugye azt "kell" folyton keresni, figyelni, hogy miért hülye, bunkó a másik ember?! További jó gyűlölködést!
Ja, és a legdöntőbb érvem számodra, tőled kölcsönözve:
Te egy barom vagy.
NastroAzzurro 2017.10.20. 11:48:51
Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2017.10.20. 11:53:29
Node mennyiből állt volna azt mondani, hogy rég buszoztam, nem tudom, mennyi a jegy?
netrunner71 2017.10.20. 11:55:18
Ha valaki siet akkor tervez, hogy minél optimálisabban használja ki a szűkös időt.
Persze, egyszerűbb a másikat hibáztatni a késésért, mint felismerni, hogy pöcs volt az illető.
Terézágyú 2017.10.20. 11:57:15
"Senki nem sürgethet sem a pénztáros de egy másik vevő meg pláne nem."
:)))))
Mármint a pénztáros nem sürgethet senkit, a másik vevő nem sürgethet téged - de te sürgetheted a pénztárost is, meg a másik vevőt is :))))))))
Terézágyú 2017.10.20. 12:03:43
Hogy a pénztáros nem, azt "értem", mer ugye ő azér van, hogy "kinyalja a seggünk"... :)
De a másik vevő "egy szinten" van veled, ugyanannyi joga van mindenben, mint neked...
LKerekes 2017.10.20. 12:04:51
Az utolsó bejegyzéssel egyet tudok érteni. Én azért 50 évet utaztam mostanáig napi szinten tömegközlekedéssel és szerintem, ha bunkóságot kell mérni, akkor az utasok ezerszer bunkóbbak. Amúgy én nem emlékszem, hogy különösebben lett volna valami problémám söfőrökkel a volánbuszokon. Egy talán volt, amikor három gyerekkel utaztam a buszsöfőr szerint a családi kedvezményhez nekem is kellett volna jegyet venni.
Szóval a tapasztalatom szerint elég stressz alatt vannak a söfőrök és tényleg bunkó vagy lógni akaró utasok sem segítik elő a nyugodt munkát.
LKerekes 2017.10.20. 12:16:10
Az semmi a nyáron egy turista szállt fel előttem a buszra igazi hátizsákkal. Mikor fizetni kellett (a sofőr nem szólt a hátizsák miatt, mert kevés utas volt, de szoktak ) le málházta a zsákot , és akkor kezdte keresni a pénztárcáját a s mélyben. A sofőr meg csak bámult ki az ablakon, én meg ráértem hát kivártuk. Mikor hátrament, csak összenéztünk a hatalmasat sóhajtó sofőrrel.
LKerekes 2017.10.20. 12:21:07
Eltünt egy válaszm.ismétlek.
A nyáron előttem szállt fel a távolasági buszra egy igazi hátizsákos turista. A sofőr nem szlt a hátizsák a háton szituációra, pedig szokta, de most alig volt utas ). Amikor fizetni kellett, a turista lemálházott, kibogozta a hátizsákot és akkor kereste és találta meg nagy nehezen a pénztárcáját. A sofőr inkább az ellenkező oldali ablakon bámult ki. Amikor sikerült fizetni, összenéztünk a hatalmasat sóhajtó sofőrrel és elnevettük magunkat. Na ilyen is van.
LKerekes 2017.10.20. 12:22:20
Ja , a turista utas előtte kb. negyedórát várta a buszt velem együtt a megállóban!
Nick-son 2017.10.20. 12:22:46
.Manyecska 2017.10.20. 12:25:55
LKerekes 2017.10.20. 12:29:25
Ilyen igazi tömeges tömegközlekedés eléggé itteni sajátosság. Ha naponta utazol, akkor bizony nagyobb a lehetőség idegesebb soofőrrel találkozni, mintha néha átruccansz a Lajtán túlra.
Láttam én Svájcban lógost (kekec is volt ) a kalauz által szó szerint lebaszva az állomáson vonatról. És senki nem háborodott fel. Igaz, hogy tapasztaltam a szívélyességet velem szemben, mikor valami probléma volt a jegyemmel, de az idegent ( aki lehet tudatlan is ezért ) másképp kezelik nindenhol. Ezt nálunk is többször tapasztaltam pozitívan .
LKerekes 2017.10.20. 12:31:48
A családi kedvezményes hozzászólásom kicsit érthetetlenné sikerül. Tehát: a sofőr szerint nekem is kellett volna jegyet venni az érvényes bérletem ellenére is!!!
KaTe 2017.10.20. 12:51:52
sanyisanyi 2017.10.20. 12:57:41
Az, hogy lassú valaki az tudtommal még nem fogyasztóvédelmi ügy...
Ne várd a csordát!! 2017.10.20. 13:10:44
Hát nem tudom, én az új budapesti buszokon mindig látom, hogy használják.
Ne várd a csordát!! 2017.10.20. 13:12:20
Na, pont a hozzád hasonló "nekem jogom van" típusú agyatlan faszokkal van a baj.
Im just here for the comments 2017.10.20. 13:27:30
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.10.20. 14:09:31
Pierr Kardán 2017.10.20. 15:14:57
élhetetlen 2017.10.20. 15:23:24
élhetetlen 2017.10.20. 15:34:24
élhetetlen 2017.10.20. 15:58:39
Trollie 2017.10.20. 16:04:14
Xezs6 2017.10.20. 19:59:22
Xezs6 2017.10.20. 20:02:53
Xezs6 2017.10.20. 20:06:36
Xezs6 2017.10.20. 20:07:59
Xezs6 2017.10.20. 20:10:20
Beer Monster 2017.10.20. 23:28:45
Taxomükke (UK) 2017.10.21. 09:25:06
otgorbebogre 2017.10.22. 16:17:03
fakkjú 2017.10.22. 18:33:58
Répázó 2017.10.23. 21:18:14
Xezs6 2017.10.23. 21:22:39
Répázó 2017.10.23. 21:26:44
Xezs6 2017.10.23. 23:23:39
Répázó 2017.10.23. 23:43:24
Praedikator 2017.10.26. 19:37:15
Praedikator 2017.10.26. 19:39:31