Tékozló Homár

Ágyúval lő verébre a BKK

2017.12.16. 10:31 | Homár Hilda | 30 komment

165104_144747068917123_6622603_n11-630x350_1.jpg

A BKK-automaták megjelenése Budapesten igazi minőségi ugrást jelentett a lakosságnak. Vége lett a hó eleji lehangoló sorbanállásoknak, nem kellett többet a szürke aluljárókba és más csomópontokba vándorolni egy-egy köteg jegyért, sem nyitva tartó újságos bódékra vadászni, az ember egyszer csak simán megvehette a család bérleteit az esti kutyasétáltatás mellékhozadékaként. Csodás idők köszöntöttek ránk! Persze azért ebbe is sikerült egy magyaros csavart beletenni (biztos, hogy meg ne bolonduljunk a hirtelen ránk szakadt jóságtól) azzal, hogy ha az automatából kijövő jegy, bérlet valami miatt hibás, akkor egy irtó hosszú,  aránytalannak tűnő procedúra következik.  A nap kérdéseit már Tamástól idézem: "Miért éri meg a BKK-nak egy, az automata által rosszul nyomtatott jegy miatt hosszú (6 hetes) kivizsgálást indítani. Ezzel embereket foglalkoztatni (költség) és a végén visszautalni a pénzemet (ez is költség)?" 

Tisztelt Szerkesztőség!

Tudom, hogy már sokat írtak a BKK-s jegyautomatákkal és az ügyfélszolgálattal kapcsolatosan, de ha ez az eset nem velem történik meg, akkor nem hiszem el, hogy manapság van ilyen.

Szóval az eset úgy kezdődött, hogy tegnap reggel vettem egy ún. 5/30-as jegyet egy BKV jegyautomatából. Ennek az a lényege, hogy 30 napon belül öt napon utazhatok vele. Jegyet megkaptam a géptől és mentem a dolgomra.

Otthon vettem észre, – amikor elkezdtem kitölteni mely napokon akarom használni – hogy csak 4 nap van a jegyen, az ötödik napot a tetejénél meg levágta a gép. Semmi baj, előfordul ilyen (sajnos ami elromolhat, az el is romlik). Még este felhívtam a BKK ügyfélszolgálatot, ahol egy nagyon kedves hölgy elmondta, hogy be kell mennem egy ügyfélközpontba, és amennyiben a jegy típusa felismerhető (olvasható a QR kód), akkor simán kicserélik, ellenkező esetben jegyzőkönyvet vesznek fel. Tök korrekt!

Ma reggel útközben bementem a Móriczon lévő ügyfélközpontba, hogy kicseréljem a jegyet, és hát itt jött a hidegzuhany. Mint megtudtam ők hibás jegyet soha sem cserélnek, csak jegyzőkönyvet vesznek fel az esetről, ami alapján kivizsgálják az ügyet és ha jogos a panaszom visszaadják a pénzt. Köszönöm, – mondtam nekik – de én nem a pénzt akarom, hanem utazni szeretnék és rossz jegyet dobott a gép. Nem számít, elismerik, hogy rossz a jegy, de akkor sem cserélik ki. Jegyzőkönyvet vesznek fel, ami alapján kivizsgálják a panaszomat. Én meg ha a kivizsgálás ideje alatt utazni akarok vegyek másik jegyet.

Megemlítették ugyanakkor, hogy a jegyzőkönyv felvétele egy hosszú folyamat legalább 20 percet vesz igénybe. Na, itt már elszakadt a cérna. Nem igazán tudom elképzelni még most sem, hogy miért kellene ennyi időt eltölteni ezzel. Választ azonban erre nem kaptam.

Otthagytam őket és kreatív megoldást választottam. Tollal odaírtam a jegy aljára az utolsó utazási nap dátumát. Tudom, hogy ezzel kockáztatok egy túlbuzgó ellenőrrel való vitát, esetleg verekedésbe is keveredhetem velük, mint azt jó néhány korábbi esetben olvastam. Én azonban nem akarok lógni. Megvettem a jegyet. Kifizettem. Utazni szeretnék.bkkjegy.png

Azt már csak az észszerűség szempontjából kérdezném meg, hogy miért éri meg a BKK-nak egy, az automata által rosszul nyomtatott jegy miatt hosszú (6 hetes) kivizsgálást indítani. Ezzel embereket foglalkoztatni (költség) és a végén visszautalni a pénzemet (ez is költség)? Miért nem egyszerűbb, hatékonyabb és gyorsabb egy előre megírt jegyzőkönyvsablon alapján felvenni az esetet, bevonni a hibásan kiadott jegyemet és kiadni helyette egy újat. Ez kb. 5 perc alatt megugorható. Én nyugodt lennék. Örülnék, hogy egy kulturált(an üzemeltetett) városban élek, ahol ha fakockák kerülnek is az automaták fogaskerekei közé, azt gyorsan orvosolják. A BKK pedig megtakarít egy csomó működési költséget a felesleges kivizsgálások elkerülésével és a feleslegesen visszautalt jegyárakkal (amennyiben tényleg visszautalják). De elismerem, hogy én maximalista vagyok, így biztosan nem nekem van igazam ebben az ügyben.

Üdvözlettel:

V. Tamás

UI. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a panaszomat először a BKK-nak akartam megírni, de amikor a panaszkezelés szót beírtam a keresőjükbe, a csatolt lapot értem el. Itt az oldal alján az alábbi szöveg fogad: Budapest városvezetése és a BKK egyaránt fontosnak tartja, hogy az ügyfelei számára a jegy- és bérletvásárlás minél kényelmesebb, gyorsabb és könnyebben elérhető legyen (lehet, hogy mégsem én vagyok maximalista?)

Valószínűleg azonban ezt az oldalt is a híresen hírhedt fejlesztőbrigád készítette (de biztosan nem tesztelte), mert az új ügyfélközpontok felirat alatt csak egy JS kód fogad. Szóval itt feladtam a velük való próbálkozást.

bkk.png

UPDATE jan.3.

A posztot elküldtük a BKK-nak az alábbi kérdésekkel:
- miért van szükség ilyen egyszerű és egyértelmű esetnél is ilyen az eljárásra?
- van-e esetleg ennél egyszerűbb eljárási mód az ilyen helyzetek kezelésére?
- tervezik-e esetleg, hogy a BKK központokban is megoldhatóvá váljék a csak hibásan nyomtatott jegyek, bérletek cseréje?

Íme a válaszuk:

Tisztelt Homár!

A BKK jelenleg több mint 360 db jegykiadó automatát üzemeltet, amelyek a szolgáltatási színvonal jelentős növekedését hozták a közösségi közlekedést igénybe vevők számára. Ennek megfelelően a BKK jegykiadó automatáit szívesen használják ügyfeleink, ezek bonyolítják le a teljes forgalom több mint 50 százalékát. A havi átlag 1,3 millió tranzakció mellett a bejelentett hibák száma rendkívül alacsony, 3 ezrelék körüli, a hibás nyomtatás pedig a bejelentések igen kis százalékában fordul elő.

A BKK természetesen arra törekszik, hogy az ügyfeleit ért, esetleges hibákból származó kellemetlenségeket minél egyszerűbben és gyorsabban kezelje. Az automaták által nem megfelelően nyomtatott jegy vagy bérlet az ügyfélközpontban azonnal kicserélhető, amennyiben a hibás termék egyértelműen beazonosítható.

Jelen esetben azonban az 5/30-as jegy utolsó eleme egyáltalán nem állt rendelkezésre, annak beazonosítása nem volt lehetséges. Az ilyen eseteket a BKK az értékcikkel történő esetleges visszaélések elkerülése érdekében kivizsgálja.

A BKK igyekszik tovább javítani az automaták hibás működéséből származó bejelentések kezelését, különös tekintettel a viszonylag egyedi 5/30-as jegyekkel kapcsolatos eljárásokra.

A BKK weboldalán a panaszkezelésre kereséskor jelentkező megjelenési hibát munkatársaink elhárították.

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ BKK Kommunikáció

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2017.12.16. 10:44:56

Az a gyanúm, hogy a visszaélések elkerülése érdekében nem cserélik azonnal, ami tök érthetőnek tűnik.
Gondolom, valahogy ellenőrizni tudják, hogy nem otthon vágta-e le az ember (ilyenkor benne marad az automatában a 5. jegy talán).

Répázó 2017.12.16. 11:17:57

Egyszerű! Mert a BKK még meg van rekedve a hetvenes években. Mármint ami a gondolkodást illeti, azaz annak hiányát.

Crazy 1zenkáttű 2017.12.16. 11:22:00

hétfőn meg jön a büntetésről a poszt.

blueby 2017.12.16. 11:45:59

Miért éri meg? Azért mer van egy nem kis létszámú, teljesen feleslegesen, igen jól fizetett slepp, akiknek valami, legalább látszat munkát kell adni.

cmx85s 2017.12.16. 11:47:11

Hűűű, azannya! Tamás már most tudja, mely napokon fog utazni? Miért nem hosszabbíttatta meg a bérletét egy héttel? Olcsóbb lett volna, már ha ezeken a dátumokon akarja használni a jegyet.

cmx85s 2017.12.16. 11:49:47

Amúgy én is ezt használom, ritkán kell BKV-znom, van úgy, hogy el sem fogy mind az 5 fecni a hónapon belül. Viszont, csak akkor töltöm ki, amikor indulok, nem tudom így előre a dátumokat. Lehet, h a hetijeggyel jobban járt volna.

cmx85s 2017.12.16. 11:58:32

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: "valahogy ellenőrizni tudják, hogy nem otthon vágta-e le az ember "
És ebben mi lenne a ráció? Megveszi a jegyet az ember, remélve, h az automata visszaadja a visszajárót, elfogad készpénzt, nem csak pontos összeget hajlandó megenni, majd levágja az utolsó nap cetlijét, hogy elbumlizhasson a legközelebbi üfsz-ig, hogy némi macera árán cseréltesse? A poszt szerint még aznap felkereste az üfsz-t, tehát nem akart nyerni pár napnyi utazgatást, ha netán nem tudnak neki visszamenőleges dátummal nyomtatni egy ilyen fecnit.
Ennél cifrább már csak a hibásan nyomtatott jegyek esete, amikor egy szem hibás jegyért vegyél másik 3-at, hogy eljuss egy üfsz-ig, ahol kicserélik ép darabra.

olvasóink írták · http://mediaszerencsetlenseg.blog.hu/ 2017.12.16. 12:58:08

Tobbszor elofordult, hogy a 10 utazasra szolo jegyunk hasznalat kozben megserult es nem lehetett vele ki, vagy belepni. Atadom a jegyet, megnezi, megallapitja, hogy hibas, kiad egy ujat annyi utazassal, mint amennyi a cserelt jegyen volt. Elnezest ker, tovabbi jo utazast kivan, johet a kovetkezo. Mindez brutto 2 perc. Nem a meseben, csak egy 1000x fejlettebb tomegkozlekedesi rendszerrel es kulturaval rendelkezo europai varosban...

KaTe 2017.12.16. 16:09:49

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Nem értem. Bizonylat nélkül az egész nem érvényes, azért is van egybe nyomtatva. Még apróbetűvel is oda van írva hogy "kérjük ne vágja szét a szelvényeket"

"ahol ha fakockák kerülnek is az automaták fogaskerekei közé"
- Pedig a metróajtó állítólag pont egy ilyen fakocka miatt nem záródott be.

_Neville 2017.12.16. 17:41:30

@olvasóink írták: Ja, 10x fejlettebb, hogyne. Mondod ezt Európa egyik legkiterjedtebb hálozatával rendelkező közlekedési vállalatához viszonyítva. Ásítás.

káposzta 2017.12.16. 18:00:11

Legalább vanilla JS-t használnak, nem jQueryt, neked még ez sem elég? :D

Visceroid 2017.12.16. 18:27:53

"Miért éri meg egy rosszul nyomtatott jegy miatt embert és pénzt nem kímélve 6 hetes kivizsgálást indítani?"

Fideszisztánban ez kérdés? Közéjük is lövethettek volna!

messin 2017.12.16. 19:28:25

Kiradirozhato toll?

xclusiv 2017.12.16. 22:36:21

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: "Az a gyanúm, hogy a visszaélések elkerülése érdekében nem cserélik azonnal, ami tök érthetőnek tűnik."

Mármint arra tetszik gondolni, hogy valaki otthon BKK-s hőpapírra csak 4 lófaszt nyomtat ki magának ingyen, és nem ötöt?

"Gondolom, valahogy ellenőrizni tudják, hogy nem otthon vágta-e le az ember"

És ezt mégis hogy? Amíg érvényes a jegy, addig egy árgus bkk alkalmazott figyeli vásárló kezét titokban? Vagy mégis mire tetszik gondolni:

"(ilyenkor benne marad az automatában a 5. jegy talán)."

Ahja.
Sokkal valószínűbb az, hogy vagy nem számolja a csudás automata, hogy mennyi papper van még benne, és hogy ez elegendő-e az épp kinyomtatandó termék hosszának, vagy épp számolja, csak szarul. Esetleg műszaki hiba, ez is mindig benne van a pakliban.
DE!
TFH ott maradt az 5. szelvény az automatában. Hát kérem, az önmagában érvénytelen! Mint ahogy a kiadott 4 szelvény is. Szóval ezzel a 4 szelvényessel is csücskös utazni, de azzal a maradék szarral pedig egyáltalán nem lenne szabad. Szóval nyugodtan, szó nélkül kicserélhették volna, illetve nem szó nélkül, hanem a kellemetlenségért elnézést kérve.

Dezsike 2017.12.16. 22:57:04

Még mindig nem sikerült kijavítani a rossz helyen vágást? Lassan 4 éves probléma, a kezdetek óta ezt csinálja. Bár én eddig csak nagyobbat kaptam a kelleténél, kisebbet nem.

öreg baka nem rakéta 2017.12.17. 00:00:54

@KaTe: Amit két megálló között raktak be. A tapló szerint, aki életében nem utazott metron.

Mackósajt 2017.12.17. 08:05:57

Legalább van automata. Mifelénk leszerelték, mert állandóan megrongálták. A BKK futár szerint viszont még mindig itt van. Nagyot csalódik, aki azzal az alkalmazással keres a környéken jegyautomatát.

Darth Revan 2017.12.18. 10:26:28

A madridi repter metroallomasan baromi hosszu sorok alltak a jegyautomataknal es nagyon lassan is haladtunk.
mondom mi a picsa tart ennyi ideig megvenni egy jegyet...
amikor sorra kerultem, rajottem, hogy mi a hiba: lehet ugyan nyelvet valasztani, a spanyol melett nemet angol stb nyelv is elerheto, de az csak a navigacio nyelvet valtoztatja meg, a jegyinformacio marad spanyol, barmelyik nyelvet is valasztod.

ha pedig tortenetesen nem beszelsz spanyolul (mint en) akkor meg vagy love, hogy milyen jegyet is vegyel...

Az idiotizmus csimborasszoja.

.Manyecska 2017.12.18. 13:59:07

@Darth Revan: vagy love vagy jegyet veszel??? Ecsém, franciául tudnak??????? :DD

FDToth 2017.12.18. 14:09:56

nem azért, de milyen dolog már az, hogy ÁFA-s számlát nem lehet kérni a géptől, csak akkor ha regisztrtálsz előtte? Idáig minidg éves bérletete vettetm, de inkább közlekedem autóval, így jegyeket akartam venni. este kb 19 körül megyek, pénztár zárva. automata, de ott nme lehet ÁFs- számát kérni.
Utólag meg nem adnak? Érthetetlen..

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2017.12.19. 20:18:30

@FDToth: Nem egy nagy durranás a regisztráció. Honlapra fölmész, megadod a számlázási adatokat, és pár perc múlva már küldi is e-mailben a kártyát. Szerintem beleőszülnél, mire azon az érintőképernyőn bepötyögnéd az összes adatot.

FDToth 2017.12.19. 20:26:25

@Peti817172M: persze, már regeltem, de aki nem néz utána, mert még nem vásárolt automatából, akkor miért nincs lehetsősg pötyögni? Ha csak évente 2-3-szor veszek, akkor minek regisztráció (van egy tippem h okostelóról nem olvassa be a qr kódot)

Reactor 2017.12.23. 01:20:50

Az automata baromira lutri, kicsit olyan, mint a cseresznyés tőzsde: bedobjuk a pénzt, aztán ha malacunk van, ki is ad jegyet. Gyakran találkozni műszaki hibás automatával, a legszebb az, mikor látszólag működik, a pénzt jóízűen be is veszi, de jegyet, na aaaaazt már nem ad.
Arról nem is beszélve, hogy az öntudatos buckalakó hordák imádják lezúzni őket a bennük lévő pár száz forintért.

Péter 2 2018.01.09. 15:53:48

@_Neville: A hálózat kiterjedtsége csak *egy* szempont a sok közül.
süti beállítások módosítása