Tékozló Homár

Kiégett Volvo, leégett család, beégett ügyfélszolgálat

2019.02.20. 15:29 | Homár Hilda | 274 komment

volvo-logo-2014-1920x1080.png

A világ legbiztonságosabb autóinak listáit általában nem a járművek megbízható működése, hanem a töréstesztek eredményei illetve mostanában egyre inkább a balesetelkerülő-rendszerek hatékonysági vizsgálatai alapján állítják össze. Ettől függetlenül persze egy ezeken a rangsorokon rendre előkelő helyen található márkától az ember biztosan nem számít arra, hogy egyszer csak váratlanul kigyullad az egész a francba. Az esetre rákérdezünk a Volvónál.

KIÉGETT EGY VOLVO S 80

2018.10.06.-án kigyulladt álló helyzetben a Volvo S80 típusú 2009 gyártmányú gépkocsink.

Bevásárlásból értünk haza, hozzáteszem egy pláza mélygarázsában álltunk a gyulladás előtt egy órával. Szóval hazaértünk, az autónak különös hangja nem volt, nem írt ki semmi hibaüzenetet. Ami a legborzasztóbb, hogy akkor szállt ki belőle édesanyám, párom, a két éves kisfiam, a tíz éves lányom és jómagam. Kipakoltunk a csomagtartóból. Bementünk a házba, leültünk vacsorázni. Ez összesen 10-15 perc volt. Rögtön megcsapta az orrom az égett műanyag szag. Azt gondoltam, hogy a telefontöltő ezért gyorsan kihúztam. Édesanyám kinézett az ablakon és elkiáltotta magát hogy ég az autó. A párommal azonnal el kezdtük oltani a tüzet, majd szaladtak a szomszédok, közben értesítették a tűzoltókat mivel nagyon közel álltunk a házhoz félő volt, hogy a fából készült festett gerendás terasz rögtön lángra kap. Édesanyám megfogta a gyerekeket és átrohant velük a szomszédba. Az egész család sokkot kapott. A gyerekek a történtek óta nagyon félnek, a kicsit alig lehet beültetni az eset óta bármilyen autóba, pedig addig ki sem akart szállni annyira szerette a Volvót.

A tüzet nagyon nehezen sikerült megfékeznünk mielőtt az utastér lángba borult volna, de a motortér teljesen kiégett. A tűzoltók egyértelműen azt mondták, hogy elektromos zárlat okozta a tüzet. Az imádott S 80 amiért annyit dolgoztunk amit azért választottunk mert a” legbiztonságosabb autó,,ez él a köztudatban, amit annyira szerettünk, megsemmisült egy óra alatt. Ez a Volvo egy kifogástalan, karbantartott, hivatalos magyar márka független autószervizben szervízelt szinte új állapotú autó volt.  Annyira vigyáztunk rá hogy rossz időben, télen ki sem hoztuk a garázsból.

A következő napokban egyre több helyen próbáltunk segítséget kérni, hogy mit tegyünk. Mindenki azt javasolta, hogy mindenképp forduljunk a Volvo Magyarországi képviseletéhez. Ez meg is történt.

Felhívtak minket néhány nap múlva. Elmondták, hogy mennyire sajnálják a dolgot mindenben segíteni fognak, és ha nem volt utólagos átalakítás az autón megtérítik a kárunkat. Külön megköszönték, hogy nem reklámozzuk az esetet a médiában, hanem nekik szóltunk csak. Mondtuk, hogy nem is ez a célunk. Segítsenek nekünk, hisz ez hatalmas veszteség nekünk. Közöltük, hogy mindenben együtt működünk, hogy ne történhessen senkivel ilyen többé.

Október 30.-ra kellett elszállítanunk a kiégett autót (saját erőből) a Budapest Váci úton található Volvo Galériába. Ekkorra tudtak hívni egy tűzesetekre specializálódott szakértőt. Így is tettünk. Ott volt a megbeszélt időpontban a kocsi. Mikor megérkeztünk már senki nem voltak olyan kedves és segítőkész, mint a telefonba. A szakértő megállapította, hogy semmiféle utólagos átalakítás nem történt az autón, aztán kalapáccsal, feszítő vassal, vésővel hozzákezdett az autó szétveréséhez, több segítőjével együtt. Még a megmaradt alkatrészeket is darabokra törve, szétzúzva, szétdobálva próbálta kideríteni a tűz okát. Majd mikor teljesen eltüntette az árulkodó bizonyítékokat melyek egyértelműen elektromos zárlatra utaltak a generátorból, annyit mondott "nem találja a tűz okát". Ott megsemmisítettek minden bizonyítékot. Ez egy megrendezett szerepjáték volt, egyértelmű. Onnantól kezdve elnézést a kifejezésért, de cinikus, bunkó stílusra váltva kijelentették, hogy nem a Volvo hibája az eset. Elküldtek minket a  szétvert kocsinkkal együtt.

Egy héttel később email-be megjött, hogy a szakértő nem találta a tűz okát azt közölték csak velünk, hogy mi nem okozhatta a tüzet, amit én is tudnék sorolni vagy százat. De azt nem mondták, meg hogy mi okozta. Több gépkocsijavítással foglalkozó szakember is azt mondta, hogy ez nem szakvélemény. Ráadásul azt is mondták, hogy húsz éve nem volt tűz a Volvónál. Ennek ellenére több esetet is találtunk az interneten.

Az eset óta felvettük a kapcsolatot a Svéd központtal is. Állítólag kivizsgálták az ügyet (két nap alatt), és mindent rendben találtak. Aztán írtuk nekik, hogy akkor mondják már el nekünk a tűz keletkezésének okát, arra a mai napig sem ők sem a magyar képviselet nem tudott válaszolni... annyit írnak folyamatosan hogy nem gyári alkatrész okozhatta a tüzet ezért nem az ő felelősségük... ezt ismét nem értem... 2018.10.30.-án amikor bekérték az autót kivizsgálásra az volt a legelső hogy átnézte a a volvo cég szakértője megállapította hogy teljesen gyári benne minden, nem történt utólagos beépítés sem semmilyen átalakítás, akkor hogy nem lehet gyári alkatrész hibája?

Mikor harmadjára sem kaptunk választ erre az egyszerű és logikus kérdésre megkértük őket, hogy akkor adják át nekünk a "szakértői" vizsgálat alatt készült jegyzőkönyvet, fotókat és kérnénk (mivel a vizsgálat előtt semmiféle papírt nem írattak alá velünk azzal kapcsolatban hogy beleegyezünk abba hogy szétverjék darabokra a kocsit) állítsák vissza az autónak azt az állapotát ahogy odavittük a megbeszélt időpontra. Ezekre nem is reagáltak. Nem volt nekünk elég a sokk, az autó elvesztése nem beszélve a számunkra hatalmas anyagi kárról, még át is vert minket mindenki.

Azt is mondták többen hogy mert nem volt garanciás az autó…ez számomra megint érthetetlen hiszen sehol nem olvasható a Volvo használati útmutatójában sem sehol, hogy vigyázz az autó garancia lejárta után gyulladásra hajlamos…a másik védekezési felületük az (utoljára nem Volvo szervizben lett szervizelve) mondatuk…utána jártam ennek is…még garancia ideje alatt kötelezhetnek saját szervizre a lejárat után legfeljebb ajánlhatnak szervizet. Mi Magyarországon bejegyzett, hivatalos szervizbe vittük az autót mindig. A bezárt Debreceni Volvo szerviz anno ott dolgozó szerelői javították a kocsit, csak már a szerviz neve nem Volvo volt…

Tudomásunk van arról is hogy a 2006 juniusa után gyártott 2007-es modellévű dizel motorral szerelt 1500 db gépkocsit visszahívtak mert elektromos zárlat, ívkisülés, extrém esetben tűz is keletkezhet az autóban a volvo cég szerint. A miénk 2009 évjáratú. Ezenkívül 2015-2016-os modellévű gépkocsikat szintén visszahívják üzemanyagcső repedés miatt. Szintén tűzveszélyes

Azért írtam ezt a levelet,hogy lássák a jelenlegi és jövőbeli Volvo tulajdonosok hogy hogyan bánik ez a óriás milliárdos cég a kis emberekkel akik megbíznak a sok megtévesztő reklámjaikban amelyekben azt sugallják milyen fontos a vásárlóik biztonsága. Egyedül ez extra profit érdekli őket semmi más.

SH

Íme tanácsadóink véleménye az ügyről:

Kedves Homár olvasó!

1. A hibás termék gyártója a törvény rendelkezései alapján termékfelelősséggel tartozik a termékkárért. 

Termékkárnak tekinthető valakinek a hibás termék által okozott halála, testi sérülése vagy egészségkárosodása miatt bekövetkezett kár és a hibás termék által más dolgokban okozott, a kár bekövetkeztekor ötszáz eurónak a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyama szerinti forintösszegénél nagyobb összegű kár, ha a károsodott dolog szokásos rendeltetése szerint magánhasználat vagy magánfogyasztás tárgya, és azt a károsult is rendszerint ilyen célra használta.

A termék akkor hibás, ha nem nyújtja azt a biztonságot, amely általában elvárható, figyelemmel különösen a termék rendeltetésére, ésszerűen várható használatára, a termékkel kapcsolatos tájékoztatásra, a termék forgalomba hozatalának időpontjára, a tudomány és a technika állására.

A termék hibáját a károsultnak kell bizonyítania.

A károsult kártérítési igényét hároméves határidő alatt érvényesítheti, amely határidő akkor kezdődik, amikor a károsult tudomást szerzett vagy tudomást szerezhetett volna a kárról, a termék hibájáról és a gyártó személyéről. E mellett pedig a gyártót a termékkárért a felelőssége az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított tíz évig terheli.

A gyártó tehát nem a teljes bekövetkezett kár megtérítésére köteles, ennél a törvény a felelőssége körét szűkebben határozza meg. A gyártó felelőssége ennek alapján nem terjed ki a gépkocsiban bekövetkezett kár megtérítésére.

2. A gyártó felelősségén túl az ügyben vizsgálandó körülmény lehet, hogy más vállalkozás felelőssége adott esetben megállapítható-e.

Ehhez elsősorban a tűzeset okának pontos meghatározása szükséges egy erre irányuló szakértői vélemény alapján. Ha a szakértő meg tudja állapítani a tűz okát és az pl. egy szakszerűtlenül elvégzett javítás, akkor a javítást végző cég kártérítési felelőssége merül fel. Ebben az esetben már a gazdasági társaság a szerződésszegéssel okozott kártérítés szabályai alapján tartozna felelősséggel, amelynek körében a gépkocsiban bekövetkezett értékcsökkenés is igényként érvényesíthető lenne.

3. A levél nem tesz említést arról, hogy a gépkocsira kötöttek-e casco biztosítást. Ha igen, akkor a biztosító helytállási kötelezettsége is felmerül a biztosítási kötvény, illetve az üzletszabályzatban meghatározott feltételek mellett.

Felhasznált jogszabályok: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lengyelpiac Hu 2019.02.20. 15:48:14

Kínaitól autót? Érdekes...
Amúgy ájemdöförszt... :-)

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2019.02.20. 15:54:56

"A gyerekek a történtek óta nagyon félnek, a kicsit alig lehet beültetni az eset óta bármilyen autóba, pedig addig ki sem akart szállni annyira szerette a Volvót."

Enyhén szólva túl van dramatizálva a dolog.

"Külön megköszönték, hogy nem reklámozzuk az esetet a médiában, hanem nekik szóltunk csak."

Ez egész biztosan így volt. :-D

"Elmondták, hogy mennyire sajnálják a dolgot mindenben segíteni fognak, és ha nem volt utólagos átalakítás az autón megtérítik a kárunkat."

Aha... Ezt így látatlanban elsőre megígérték. Szintén kételkedek.

"mikor teljesen eltüntette az árulkodó bizonyítékokat melyek egyértelműen elektromos zárlatra utaltak a generátorból"

Hát persze, egyértelműen. Majd a laikus megmondja.

"Ez egy megrendezett szerepjáték volt, egyértelmű."

Nem kétséges. A szíriuszi reptiliánok állnak a háttérben. De lehet, hogy maga Soros György.

"Több gépkocsijavítással foglalkozó szakember is azt mondta, hogy ez nem szakvélemény. Ráadásul azt is mondták, hogy húsz éve nem volt tűz a Volvónál. Ennek ellenére több esetet is találtunk az interneten."

Nem értem. Az ügy szempontjából miért releváns, hogy pár autószerelő miket hordott össze?

"Azt is mondták többen hogy mert nem volt garanciás az autó…ez számomra megint érthetetlen"

Nem igazán tiszta, mi ezen az érthetetlen. Onnantól fogva, hogy nem garanciális a kocsi, a Volvónak semmi köze hozzá, ha meghibásodik. Még ha első tulajként végig márkaszervizbe hordták volna, akkor esetleg lenne valami minimális esélye méltányosságnak, vagy hogy legalább anyagárban megjavítják (jó eséllyel az se lenne gazdaságos). A Volvónak az ügyben nincs semmiféle kötelezettsége, szóval azt se értem igazán, milyen alapon követelik, hogy a Volvo mondja meg a tűz okát. A posztoló totál fordítva ül a lovon.
A posztoló kocsiját nem érintő visszahívásokkal szintén nem értem, mit akar.

Terézágyú 2019.02.20. 16:14:53

Á, ilyenek ezek a szemét magyar cégek. Államosítani kell az egész volvót, osztjóvan.

chili wili 2019.02.20. 16:33:40

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: "Onnantól fogva, hogy nem garanciális a kocsi, a Volvónak semmi köze hozzá, ha meghibásodik. "
Ez nem teljesen igaz, mert minden biztonsági szabvány előírja, hogy - elsősorban az elektromos - termékek meghibásodása soha nem vezethet veszélyhelyzethez. Ez garanciától független, szabványi előírás.

vizsla_barat 2019.02.20. 16:34:20

ehhez semmi koze a Volvonak, 10 eves auto. Ez egy sima biztositasi ugy. Ha nem volt ra cascod akkor bukta.

Terézágyú 2019.02.20. 16:42:03

"Ez a Volvo egy kifogástalan, karbantartott, hivatalos magyar márka független autószervizben szervízelt szinte új állapotú autó volt. Annyira vigyáztunk rá hogy rossz időben, télen ki sem hoztuk a garázsból."

Pószter má!!! Akármennyire is volt szerviccelve, mégiscsak egy 10 éves autó, az meg nem "új állapotú" és nem is "szinte új állapotú"... főleg, hogy gyerekek is voltak benne....

Szóval nagyot mondani könnyen megy neked is...

Terézágyú 2019.02.20. 16:43:38

" A levél nem tesz említést arról, hogy a gépkocsira kötöttek-e casco biztosítást. "

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2019.02.20. 16:51:50

@chili wili: Jó, ez igaz. Viszont itt ugye a posztolónak kéne bizonyítania (mint a szakértő is írja fentebb), ehhez képest ő követeli a Volvón, hogy mondják meg a tűz okát.

Ilyen esetben akkor lehetne valami keresnivalója, ha tucatjával gyulladnának ki a hasonló motorral szerelt S80-asok (ld. BMW F10 520d-k), és erre a gyár reagálna valamit.

chili wili 2019.02.20. 16:54:10

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: en úgy vettem ki a levélből, hogy a Volvo maga ajánlotta ezt föl.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2019.02.20. 17:26:17

@chili wili: Arról a részéről szerintem keveset tudunk, legalábbis én így veszem, mert erősen kételkedek a posztoló által előadottak valóságtartalmában.

KaTe 2019.02.20. 18:16:30

"Ami a legborzasztóbb, hogy akkor szállt ki belőle édesanyám, párom, a két éves kisfiam, a tíz éves lányom és jómagam. "
- Ennyire utálod a saját családod?

"Bementünk a házba, leültünk vacsorázni."
- Mit ettetek vacsira? Ezt kifelejtetted.

"Azt gondoltam, hogy a telefontöltő ezért gyorsan kihúztam. "
- Mivel vacsoráztatok, én kapásból arra gondoltam volna, hogy valaki fingott. Elvégre annyi káros műanyagkaját eszünk újabban.

"a telefontöltő ezért gyorsan kihúztam"
- Nálatok csak a telefontöltő megy áramról?

"Az egész család sokkot kapott."
- Micsoda dráma lehetett...

"a kicsit alig lehet beültetni az eset óta bármilyen autóba"
- Lehet többet kellene járni a gyerekekkel tűzoltós bemutatónapokra, vagy csak simán el kellene magyarázni nekik mi az a tűz és hogyan működik.

"megsemmisült egy óra alatt"
- most akkor a motortér, az utastér vagy az egész autó semmisült meg?

" Annyira vigyáztunk rá hogy rossz időben, télen ki sem hoztuk a garázsból
- És ez mióta véd az elektromos zárlattól? Gondolom lefekvés előtt a volvonak is adtatok egy nagy cuppanósat...

"Segítsenek nekünk, hisz ez hatalmas veszteség nekünk. "
- Egy családtag elvesztése mindig hatalmas veszteség...

"kellett elszállítanunk a kiégett autót (saját erőből) "
- Miért nem kértetek meg valakit?

"melyek egyértelműen elektromos zárlatra utaltak a generátorból, annyit mondott "nem találja a tűz okát"
- Most akkor egyértelmű, vagy sem? Kinek és miért egyértelmű? Mellesleg, hogy semmisítették meg? Beolvasztották a levert darabokat?

230e 2019.02.20. 18:51:51

@Lengyelpiac Hu: Kb. az összes új Volvo-t kínaitól veszed már.

Egyebekben meg tényleg érdekes, hogyha a márkakereskedés bekér egy 10 éves autót vizsgálatra, akkor miért nem képes valami normális szakvéleményt kiizzadni magából.

killerkaller 2019.02.20. 19:29:10

Véleményt elhamarkodottan nem szeretnék alkotni, de kérdésem számtalan van, a teljesség igénye nélkül: újonnan, vagy használtan vették; hány tulaja volt; casco volt-e; szerviztörténet; tárolás helye zárt vagy nyílt tér városi vagy zöldövezetben; stb...stb

Sluck Ödön 2019.02.20. 19:29:58

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Ez termékfelelősség. Mivel életveszélyt okoztak. A többi amit leírtál (meg a poszter) az az ebből való kitáncolás része. Egyébként fel kellet volna fogadni egy bírósági szakértőt, hogy állapítsa meg a tűz okát, aztán ha tényleg gyári alkatrész hiba, akkor fel lehet keresni a gyártót és peren kívüli reklámmentes megegyezést ajánlani. A márkaszervizek meg elég meredek kókányolásokat tudnak csinálni. Egyébként ennyit a kínai hozzáállásról.

FDToth 2019.02.20. 20:00:19

Sztem: az auto markafuggetlen azervizben volt javitva. Ott kicsi az esely arra h gyari alkatreszeket epitenek be, inkabb utangyartottat. En itt keresnem a hibát, nem a Volvonal...

MrZed001 2019.02.20. 21:12:05

Nono, nem úgy van az, hogy gari idő lejárta után szabadon éghetnek ki a kocsik.

A tulaj helyében első dolgom lett volna az USA közlekedésfelügyeletnek jelenteni az esetet
www.carcomplaints.com/Volvo/S80/2009/

Ők ugyanis TÉNYLEG kivizsgálnak, és harapnak ha kell.
Elég megemlíteni Volvo nemzetközi központnak, hogy NHTSA-nak jelentve, kivizsgálás lesz ... és még a bokájukat is össze fogják f.sni.
Ugyanis NHTSA nem kekeckedik, akár egész típust visszahívathatja USA piacról. És azért az szép nagy médiavisszhang és pofon egy Volvo féle cég számára.

Itt EU-ban nincs mit ugrálni. Fogyivédelem és közlekedésfelügyelet itt = 0 (-100 ?).

Az NHTSA robbantotta a Dízelgate-et is, a csaló szoftverrel. Más típusoknál is rengeteg visszahívást eszközölt ki. Volt ahol 10 éves korú kocsiknak 1,5 milliós elem cseréjét írta elő kötelezőnek.

Amúgy egész USA az EU-n röhög: "Tudjuk EU-ban mennyire megbízhatóak és milyen precízen tudnak csaln... izé mérni."

Hogy mennyire nem ritka az égő Volvo, itt egy eset
www.carcomplaints.com/Volvo/XC90/2005/engine/car_burst_into_flames.shtml
XC90, leégette a garázst, és a benne álló másik kocsit is
Videó is van: youtu.be/bIyUNupf0Og

havrilla 2019.02.20. 21:52:02

Mivel a Volvo az ellenérdekelt fél én nem fordultam volna hozzájuk, hogy vizsgálják ki adott esetben a saját felelősségüket. Független szakértő vizsgálja meg és ha talál "gyári" okot, akkor a bizonyítékkal a Volvo-hoz fordulni vagy a bírósághoz. Persze ez pénz, de azért nem olyan sok a kocsi eredeti árához képest. Casco biztos, hogy nem volt, mert akkor a biztosító is belépett volna tevékenyen az ügybe, hiszen, ha sikerül gyártói hibát feltárni, akkor visszajönne a kifizetett biztosítási összeg. Mondjuk ennyi idős kocsira még érdemes lett volna cascót kötni.
Ez a mindenki azt tanácsolta kitételt sem értem. Ilyen esetben nem szomszédra kell hallgatni, hanem szakemberre. Jogászra , szakértőre. Vannak ilyen szakjogi irodák és egy előzetes tanácskérés a lehetőségekről nem kerül sokba. Nekik az üzlet a kártérítési ügyben van.
Egy esetet ismerek én is amikor leégett elektromos zárlat miatt az autó. A vizsgálat megállapította, hogy egy javításnál hegesztés megsértette egy kábelkorbács szigetelését, pedig eredetileg a gyártót akarták vétkesnek kihozni. Tehát nem kell mindjárt "tipus hibát" vagy gyártási hibát feltételezni egy autó esetéből. A panaszos szerint is azt az évfolyamot nem érte ilyen vád.
Sajnálom a károsultat, de azt hiszem jogilag könnyedén kivédi magát a gyártó és a forgalmazó is.

pancel 2019.02.20. 23:56:51

@MrZed001: Ne légy naiv, mi a fene köze van az Egyesült Államok Közlekedési Felügyeletének egy, a Balkánon kiégett tíz éves autóhoz?
A másik fele a történetnek, hogy mennyiben mérvadó egy angol nyelvű autós panaszoldal ebben a történetben?
Ott is szubjektív történetek vannak, legtöbbször a másik fél reakciója nélkül.

A posztíró leírta, hogy egy márkafüggetlen szervizbe hordta, ahogy maga is írta: "A bezárt Debreceni Volvo szerviz anno ott dolgozó szerelői javították a kocsit, csak már a szerviz neve nem Volvo volt…", innen jöhet a kérdés: Mennyire voltak felszerszámozva, mennyire volt a szerviz alkalmas arra, hogy gyári minőségben javítsa az autót?
Mennyire volt korrektül szervizelve az autó?
Ezen sarokpontok mindegyike jótékony homályban lett felejtve a posztban.
Ne felejtsd el azt sem, hogy a márkafüggetlen szervizek nagy többsége utángyártott alkatrészekkel dolgozik.
És honnan tudja a posztoló laikusként, hogy a generátor fogott tüzet?
...ott nem nagyon van éghető anyag...
Valahogy arról sem volt szó, hogy dízel vagy a benzines autóról van szó, pedig az is kardinális kérdés az ügyben.
Mi van, ha valamelyik csapágy beállt, a botfülű user meg nem vette észre azt és saját tudatlanságával gyújtotta fel az autót?
Vagy tegyük fel, hogy "elfosta" magát a turbo kenés/csapágyazás, esetleg a szelepdekli alól folyó olaj folyt rá a kipufogóra és gyulladt be? Ez mind üzemszerű használatból eredő meghibásodás.
Olyan témában osztod az észt, amiben Te magad is laikus vagy.
Nem védem a Volvót, nekem is volt és volt vele problémám, de nem mindig a víz a hülye ha a kacsa nem tud úszni! ;)

Ha lett volna kis előrelátás benne és ragaszkodott a kárszakértőhöz, akkor mindenképp független, hatóságilag elismert szakértő a megoldás, nem az ellenérdekelt fél szakértője.
Utolsó mondatként pedig nem kell szkeptikusnak lenni, hogy bárki kiérezze a poszt drámai túlzásait, mintha legalábbis éhező velociraptorok kergették volna át a családot a városon... nehezen hihető egyik-másik része a sztorinak a színezések miatt.

Snagal 2019.02.21. 00:28:26

Sajnálatos eset, de kár volt 3 felvonásos drámát írni belőle. (Családi idill a vacsorával, reszkető gyerekek, "mindenki" átverte az autóját gyászoló családot blabla kis gyufa árus lány nincs a történetben? Tudom, ez szar volt :))
A hülyeségek (amiknek remélem a jelentős részét a poszter sem gondolta komolyan csak a szinjatekhoz kellett, hátha hozzá vág a Volvo egy új autót) meg kifejezetten fájnak.
A "szinte" új autó annyira volt új amennyire "szinte" 10 éves volt. A sztori elején még végig márkaszervizbe lett hordja, de végén arról is kiderül, hogy csak "szinte" - elarulom, attól még hogy a biszbasz autoszerviz bt-nél a volt volvo-s Józsi bácsi dolgozik attól még nem lesz márka szerviz. (Nem mintha sok márkaszervizben nem basznának át amivel csak lehet, de persze értem én ez fontos pillére lett volna a szindarabnak). Az hogy a Volvo visszahivott olyan évjáratot amihez a poszter autójának nincs köze nem tudom miért releváns infó. Ahogy az sem világos a poszter mikor lett tűzkár szakértő hogy megállapította hogy "elektromos zárlat a generátorbol" okozta a tüzet. Olyan elhanyagolhato infók meg teljesen hiányoznak, hogy volt-e biztosítás az autóra (Bár a poszt léte választ ad erre de ha már megtudtuk, hogy bevasarolni voltak vacsi előtt mialatt az autó parkoloban állt ez is igazán el fért volna). Vicces, hogy az emberek ekkora jelentőségét tulajdonítanak ennek a blognak, hogy azt hiszik majd ezzel jól megszopatjak a Volvo, de igazából csak az a 20-30 ember olvassa el akik után elmondjak hogy a poszter egy pöcs:)

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2019.02.21. 07:18:07

@Snagal: Igen, itt azért jó lenne tudni pár plusz infót. Pl. mit ettek vacsorára, mikor felcsaptak a lángok. :-)

@MrZed001: A dízelgate-et kurvára nem az NHTSA robbantotta ki (egy közlekedésbiztonsági szervezetnek mi a tököm köze lenne a túlzott károsanyag-kibocsátáshoz?). De ettől még tényleg jó ötlet írni nekik. Megoldani nem fog semmit, de az NHTSA ügyfélszolgálatán legalább lesz egy jó napjuk, mikor ebédszünetben azon röhögnek, hogy valami hülye Magyarországról írt nekik.

juhaszvik 2019.02.21. 07:38:37

" hogyan bánik ez a óriás milliárdos cég a kis emberekkel"

mondja a volvo S80 tulaj magáról. :)

igazából tök félreértem ezt az országot. ha a kis emberek is volvo-val járnak, akkor k*rvára minden rendben van, és az sem baj, ha néha egy-egy 10 éves autó odapörkölődik...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.02.21. 08:12:23

@juhaszvik1: ja, de egész életében erre spóroltak ők is, meg a tágabb családi kör. Máskülönben nem látom indokát, amiért úgy bántak egy 10 éves használt autóval, mint a hímestojásba oltott végstádiumú rákos istentelenül gazdag családtaggal, aki őket nevezte meg örökösnek.

chrisred 2019.02.21. 08:21:02

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Mondjuk szóba sem került, hogy nekik kellene írni.

chrisred 2019.02.21. 08:25:28

A Volvo csak alkalmazta a Fight Club képletet. Nem halt meg senki, ebből nem lesz semmi médiavisszhang, nincs intézkedés.

SZIGMA 2019.02.21. 08:30:13

"Vicces, hogy az emberek ekkora jelentőségét tulajdonítanak ennek a blognak, hogy azt hiszik majd ezzel jól megszopatjak a Volvo, de igazából csak az a 20-30 ember olvassa el akik után elmondjak hogy a poszter egy pöcs:) "

Rengeteg munka van abban, hogy a "HOMÁRPOWER"-ből "HOMÁR OVER" lett.

2019.02.21. 08:54:42

Ha a kocsi spontán kigyulladt, megért volna egy olyan vizsgálatot, ami esetleg eredményeket is felmutat. Hiba volt a Volvóhoz fordulni, a tulaj még naivan hitt a márka imázsában. Az meg hogy sok hozzászóló a családi vacsora menüjét hiányolja, meg azon nevetgél, hogy egy tízéves autó nem új (mintha a tízéves autóknál már természetes lenne a spontán öngyulladás) ismételten bemutatja az igazi szívből jövő rosszindulatot, ami az egész blogoszférában uralkodik. Engem a sztori meggyőzött, hogy a Volvót kerülni kell.

Marty Mcfly 2019.02.21. 09:01:56

@KaTe:
te mekkora gyöker vagy?

Nancsibacsi 2019.02.21. 09:15:56

Egyik oldalról az autó nem garanciális, tehát igazándiból kötelezettsége nincs a Volvonak az ügyben. Jobb lett volna ha nem a telefonos ígérgetésre alapoz a poszter, hanem jogszabályokra. Mivel akkor nem a volvo szervízével végeztette volna el a vizsgálatot, hanem FÜGGETLEN szakértővel, és akkor lenne a kezében egy szakértői vizsgálat.

Másik oldalról ha egy jármű ennyire fontos, és jó állapotban van, meg sokáig meg akarjuk még tartani, nehezen pótolható, "egy élet munkája" - akkor kössön rá cascot a tulajdonos.

Viszont azt se szabad elfelejteni, hogy itt nem egy robotgépről, hanem autóról van szó. Ha egy gépjármű gyártási hiba miatt életveszélyes lehet, akkor teljesen tök mindegy hogy garanciális-e vagy sem - a gyártók visszahívást szoktak elrendelni. A Suzuki - amely nem prémium gyártó - is rendelt el 2010-ben visszahívást 1997-2002 között gyártott autókra, és ugyebár ez ingyenes, márkaszervízbeli alkatrész cserét jelentett, amelyet a gyártó ilyenkor lenyel. Vagyis mindenképpen érdemes lett volna kideríteni, hogy a tűzet mi okozta, és pl. az is fontos lett volna, hogy azon a területen a független szervíz végzett-e beavatkozást. Mert ha mondjuk csak olajat cseréltek, és a kábelkorbács lett zárlatos, akkor ez nemigen a szervíz sara... De ez már késő bánat - ez a hajó már elment.

Terézágyú 2019.02.21. 09:22:49

@nemorino:
"Az meg hogy sok hozzászóló a családi vacsora menüjét hiányolja, meg azon nevetgél, hogy egy tízéves autó nem új (mintha a tízéves autóknál már természetes lenne a spontán öngyulladás) ismételten bemutatja az igazi szívből jövő rosszindulatot"

...amelyet a pószter (a mindenkori) provokál ki, a nagyotmondásával, a történet lényegtelen részeinek felpuffasztásával, és a fontosabb tények elhallgatásával.

Általában ha a pószter annyit ír, hogy kigyulladt az autója, akkor mindenki sajnálná - de ezzel a sok szöveggel sikerül elérnie, hogy mégse...

LebensraumamOsten 2019.02.21. 09:23:20

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Édes kicsikém! Ha te veszel egy konnektorról tölthető műfarkat és és a garancia lejárta után jól megbaszna az áram (nemcsak a műfasz) akkor te is sivalkodnál miatta, nemde? Vagy odaadnád lányodnak, hogy ő is próbálja ki? :DDD

drover(fanyul társa) 2019.02.21. 09:25:39

Elég prózai oka lehet a dolognak. Én is átéltem ezt, leállítás után bellobbant a motortér. Sikerült eloltani a tüzet, (Mindenkinél legyen poroltó, nem luxus cikk!)Nem VOLVO a típusa, de mivel már sokan megjárták ugyan úgy mint én, tutira megyek.
A téli szélvédő mosó szivárgott a fuvókákhoz menő cső hibája miatt, és a párolgó matéria lobbant be, a kipufogó leömlő oldalán. Egy ismerősnek a piros lámpánál gyulladt ki, az én és az ő esetében is világosan visszakövethető volt a tűz nyoma, mivel még idejében sikerült eloltani. Olvastam, hogy volt akinek a garázsban történt beállás után gyulladt ki. Nekem a motorháztető bánta, mg a tűzfal szigetelése. A bizonyos hiperáruházban vett kék színű téli szélvédő mosót a szerelőm simán meggyújtotta egy tálkában, demonstrálva a címkéjén lévő nagy piros láng jelentését. Szerintem nem szabadna árulni, nem csak hogy fokozottan tűzveszélyes, ahogy írják, hanem merénylet.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.21. 09:30:19

@KaTe: segítek, mert látom, kihívásokkal küzdesz. Ha a generátort szétszedik, minden mozzanatot fotóznak, abból lehet szakvélemény. Ha kalapáccsal verik szét, aztán a törmeléket, darabokat szemétbe dobják, abból nem.

Fiona Schultz 2019.02.21. 09:40:51

Hogy nem volt casco, az szerintem komoly hiba, bár kérdés, hogy fizetne-e. De akkor is alap.
A Volvo egyértelműen átverte őket a saját szakértővel, így utólag persze lehet okoskodni, hogy a tulaj milyen naiv volt. Mindenesetre tanulságos.
A szervizről meg annyit, hogy évekig hordtam az újonnan vásárolt autómat márkaszervizbe, többször durván átvertek, mire elpártoltam tőlük.
Azért egy jó ügyvéddel érdemes lenne a posztolónak megvitatni a kérdést.
Egyébként autóvásárlás előtt állunk, a Volvo az egyik jelölt márka, de most csökkent egy nagyot a presztizse.

Christian Smith 2019.02.21. 09:41:05

Én nem szeretnék ünneprontó lenni, de 10 éves garancia nincs. Elektromos tüzre meg plàne nincs. A vezetékek sérülésére még a 10 km-es kocsira sincs. Senki sem tudja megmagyarázni egyik állatnak sem pl. mely kábeleket nem szabad elrágni. A kàbelcsatornákba behuzott kábelt kameráztatta a szakszervizben? Jah, az pénzbe kerül? Hát a gazd.totálkár is. Sajnálom, de erre egy márka sem fizetne egy vasat sem. Vannak bizonyos meghibásodások amire nincs , vagy korlátozott a garancia( làsd gumiabroncs). És amennyiben nem igazolhatôan garanciális alkatrész okozta a zarlatot. Ha egy 20 éves hütö, ha kigyujtja a lakását sem fizet a Lehel cég egy vasat sem . Ön kurvára a nadrágszij fölött vett ezek szerint 10 éves használt autót. Tanulság, hogy az ön hibáját senki sem tériti meg. A Volvo partner meg hülye lenne olaj és légszüröcseréért elektromos tüzet fizetni.

Muad\\\'Dib 2019.02.21. 09:48:13

@Christian Smith:
Mimimi? Én pont mostanában kaptam 13 éves kocsimra visszahívási papírt, lehetséges elektromos tűz okozta veszély miatt. Ingyenesen cserélik az érintett alkatrészt.

KaTe 2019.02.21. 09:49:12

@Igazamvanvagyigazamvan?: Hogy szeded szét az amúgy szénné égett generátort? Ki dobta a szemétbe? Honnan tudod, hogy a szétszedés mozzanatait nem fotózták le? Ezeket te honnan szülöd, de komolyan?

@Marty Mcfly: Próbálok felnőni a posztolóhoz, szólj, ha szerinted is sikerült.

@nemorino: Engem nem győzött meg. A fél poszt ökörségről, hozzá nem értésről, feltételezésről és alap nélküli vádaskodásról szól, de egy képet már megerőltető lett volna feltölteni.

movhu 2019.02.21. 09:57:10

"szinte új állapotú autó volt." :D :D :D 10 évesen, aham...

Kíváncsi lennék az autó előéletére. Mert nagyon nem mindegy, hogy te hoztad ki 2009-ben a szalonból vagy 5-6 évesen 60-80000 kilométerrel az órájában vetted meg mint frissen külföldről behozott autó, amivel Günter a német pap járt át a szomszéd parókiára misét tartani és mindig fűtött garázsból indult vele.
Ez utóbbi esetben ugyanis könnyen meglehet, hogy az autó valójában többszörös futásteljesítménnyel bír, amiből következik, hogy a karbantartást nem feltétlenül lehet szakszerűen végrehajtani.
(A magyar autópiac legnagyobb rákja, hogy a mai napig le van tojva még az is az állami szervek részéről, hogy az autó például 100.000 kilométerrel kevesebbel érkezik a műszaki vizsgára, mint legutóbb.)

Egyszóval nekem érdekes infó lenne az esettel kapcsolatban az autó előélete kicsit bővebben.

slowMotion 2019.02.21. 10:14:52

Muszakilag nezve az egesz poszt marhasag. 5 sorban le lehetett volna irni korrekten az esetet, ehelyett van masfel oldal drama, lenyeg fele nincs leirva...

1) Rogton videozni kellett volna, ahogy eg (youtube volvo reklam, ha elutasitoak...)
2) Igazsagugyi szakertot hivni a helyszinre (mert az o szakvelemenyet tobbnyire elfogadja a birosag)
3) Ahogy valaki irta endoszkoppal vizsgalni uregeket, mert a megbontas elroncsolhat nyomokat
4) A legfontosabb dologrol nem irt a poszter - tenylegesen es biztosan kizarhato-e valami ok (szakszerutlen javitas, nem OEM alkatresz beepites, ragcsalo, auto lekovetheto-e eloeletileg, stb)

Christian Smith 2019.02.21. 11:00:11

@Muad\\\'Dib: Más az ismeretlen eredetü elektromos tüz és gyártási, tervezési hiba. Az elöbbire milyen kötelezettséget kell vállalnia a cégnek? 10 év után perelheti a házépitö céget is ha az 1,5-ös rézkábelre ráköt 20 klimát és nem old a biztositék és leég a ház. De a kéményseprö régen annál a cégnél dolgozott , mint segédmunkás.

Marty Mcfly 2019.02.21. 11:04:47

@KaTe:
szerintem kicsit tul toltad az ironiat, es kicsit athajlott egy lenezos szemelyeskedesbe;
de te biztos minden helyzetnek az ura vagy es tokeletesen tudod, hogy az adott pillanatban mit kell tenni.
sajnalom a korulotted eloket, mert rohadt idegesito alak lehetsz ezzel a mindenttudo okoskodasoddal
cuppantas ;-)

Christian Smith 2019.02.21. 11:11:15

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Természetesen mindezt magyarul kell megirni, hogy komolyan is vegyék a panaszát ... Ha nem válaszolnak, akkor legalább a poszter tudja egyböl melyik amerikában élö magyar tözsdespekuláns forditotta a levelet :)))

Jake Peralta 2019.02.21. 11:17:14

Kertvárosi részben a nyestek tudnak ilyen kárt okozni. Elrágják a vezeték szigetelést, és egyből megvan az elektromos zárlat.
Ha ilyen történt, akkor tényleg semmi köze hozzá a volvónak.
Jobb lett volna egy független szakértőt felkérni a tűzeset kivizsgálására. Vagy előre tájékozódni, hogy a volvó "vizsgálata" hogy fog történni. Mert ha ott elmondják hogy szétverik az autót, akkor a tulaj még mondhat rá nemet is.

Muad\\\'Dib 2019.02.21. 11:21:02

@Christian Smith:
Ja, csak mint fent linkeltem a gyártóknak rendszeres szokása a gyártói hiba letagadása. Lásd: Takata, GM, BMW, stb.

KaTe 2019.02.21. 11:21:46

@Marty Mcfly: Lehet, hogy túltoltam, elvégre én is ember vagyok, tehát hibázhatok.

"Felhívtak minket néhány nap múlva. Elmondták, hogy mennyire sajnálják a dolgot mindenben segíteni fognak, és ha nem volt utólagos átalakítás az autón megtérítik a kárunkat. Külön megköszönték, hogy nem reklámozzuk az esetet a médiában, hanem nekik szóltunk csak. Mondtuk, hogy nem is ez a célunk. Segítsenek nekünk, hisz ez hatalmas veszteség nekünk. Közöltük, hogy mindenben együtt működünk, hogy ne történhessen senkivel ilyen többé."
- ez meg olyan, mintha valami mesekönyvben olvastam volna. Csipkerózsika igazán felébredhetne álmából, mert ha csak nem valami autónepperrel beszélgetett a vonal másik végén, akkor ilyet szöveget a büdös életbe nem hallhatott egy HIVATALOS márkaszerviztől.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.21. 11:22:14

Miert egett be az ugyfelszolgalat?

Elkuldtek az ugyfelet a sunyiba, azaz tettek a kotelesseguket.

juhaszvik 2019.02.21. 12:55:34

Kedves Homár!

Tavaly októberben, minden előzmény nélkül kiégett a 2009-es volvo S80-as autónk. A tűzoltók szerint elektromos zárlat okozta a tüzet. A gépjármű megóvott állapotú volt, nem márka-, de megbízhatónak ítélt szerviznél volt rendszeresen karbantartva.
Többek javaslatára a a Volvo Magyarországi képviseletéhez fordultunk, ahol azt az ígéretet tették telefonon, hogy amennyiben nem volt utólagos átalakítás az autón, megtérítik a kárunkat.
Elszállítottuk a Budapest Váci úton található Volvo Galériába, ahol egy tűzesetekre specializálódott szakértő megállapította, hogy semmiféle utólagos átalakítás nem történt az autón. Ezt követően nekiálltak a jármű átvizsgálásának, amely számomra (bár nem vagyok szakértője a témának) úgy tűnt, hogy ezt tették oly módon, hogy a probléma tényleges okára ne lehessen később se rájönni (konkrétan szétverték a kiégett jármű vonatkozó részét), majd megállapították, hogy "nem találják a tűz okát", majd ezt később emailben is megerősítették.
A svédországi központtal egyeztetve ugyanezt a választ kaptuk, kiegészítve a feltételezéssel, hogy a tüzet valószínűleg nem gyári alkatrész okozta, és ezzel elutasították a felelősséget. Számomra ez azért ellentmondásos, mert az átvizsgálás során nem találtak erre utalóan semmit sem. Továbbá, kérésem ellenére sem a hazai, sem a svédországi képviselet nem volt hajlandó kiküldeni az írásos jegyzőkönyvet és a vizsgálatról készült fotókat sem.
Kérdésem, hogy létezik-e bármilyen kártérítési lehetőség, illetve jogorvoslat a kiégett járműre vonatkozóan és/vagy az eljárásra vonatkozóan?
Köszönöm a válaszokat,

üdv

Egy Röviden Fogalmazó ex-Volvo tulajdonos

juhaszvik 2019.02.21. 13:23:15

"hozzáteszem egy pláza mélygarázsában álltunk a gyulladás előtt egy órával" - miért teszi hozzá?

"Szóval hazaértünk, az autónak különös hangja nem volt, nem írt ki semmi hibaüzenetet. Ami a legborzasztóbb, hogy akkor szállt ki belőle édesanyám, párom, a két éves kisfiam, a tíz éves lányom és jómagam." - szerintem az lett volna a "borzasztó", ha azelőtt száll ki a család az autóból, mielőtt hazaérnek, de ez már egyéni érzékenység kérdése

"Kipakoltunk a csomagtartóból. Bementünk a házba, leültünk vacsorázni. Ez összesen 10-15 perc volt." - nekem nagyjából két-három perc megszárítani a hajam, hétvégenként félórát szoktam futni, Budapestről Londonba a repülő átlagosan 140 perc alatt ér oda

"Rögtön megcsapta az orrom az égett műanyag szag. Azt gondoltam, hogy a telefontöltő ezért gyorsan kihúztam." - itt már felderengett egy Háború és béke hosszúságú leírás lehetősége

"Az egész család sokkot kapott." - legalább egy rövidre szabott mondat. remélem vettek fel látleletet, különben nem releváns (mint a teljes szöveg 3/4-e)

"Az imádott S 80 amiért annyit dolgoztunk amit azért választottunk mert a” legbiztonságosabb autó,,ez él a köztudatban, amit annyira szerettünk, megsemmisült egy óra alatt." - egy komplett autó pár perc alatt képes teljesen lángba borulni, ezért nem igazán tudom, hogy mi tartott ennek 1 órán keresztül. lehet tényleg jó a kocsi...

"A következő napokban egyre több helyen próbáltunk segítséget kérni, hogy mit tegyünk." - azt mondjuk érdemes lett volna kifejteni, hogy kitől: ügyvéd, szakember, szomszéd, óvó néni?

" teljesen eltüntette az árulkodó bizonyítékokat melyek egyértelműen elektromos zárlatra utaltak a generátorból" - ha a posztoló birtokában volt az egyértelmű bizonyíték, akkor miért vitte el a volvosokhoz? nem értem...

"Ráadásul azt is mondták, hogy húsz éve nem volt tűz a Volvónál." - én sem találom nyomát, hogy a volvo gyárban, vagy bármelyik márkakereskedésnél tűz ütött volna ki.

"Nem volt nekünk elég a sokk (...) még át is vert minket mindenki." - oké, lehet, hogy sokan átvertek, mert az előfordul, ha az ember nem tanul a hibáiból, de hogy mindenki? komolyan mindenki, még Bobby is a Dallasból?

killerkaller 2019.02.21. 13:25:49

@movhu: ......"az autó például 100.000 kilométerrel kevesebbel érkezik a műszaki vizsgára, mint legutóbb.)"
Ez ma már nehezen kivitelezhető mert a JSZP-n (Jármű Szolgáltatási Platform) pillanatok alatt kiderül a csalás.

"Egyszóval nekem érdekes infó lenne az esettel kapcsolatban az autó előélete kicsit bővebben."
Egyetértek, a panasz objektív megítéléséhez kevés az infó. A poszter pedig inkább érzelmi húrokat penget konkrét adatok nélkül.

Jake Peralta 2019.02.21. 13:57:45

"Ez a Volvo egy kifogástalan, karbantartott, hivatalos magyar márka független autószervizben szervízelt"

Egy kis ellentmondás. Hogy lehet kifogástalan állapotban egy autó amit nem is a márkaszervizbe javítanak?? Az ilyen szervizek 90%-ban nem gyári eredeti alkatrészt szerelnek be. Szóval nagy pénzt merek rá tenni, hogy max a poszter szemében volt kifogástalan.

2019.02.21. 13:59:31

"márka független autószervizben" Miaf@szvan?

2019.02.21. 14:01:10

"mindenben együtt működünk" Miaf@szvan?

2019.02.21. 14:02:24

"Svéd központtal" Miaf@szvan?

Nincs közöttünk csicska 2019.02.21. 14:09:41

@killerkaller: "Ez ma már nehezen kivitelezhető mert a JSZP-n (Jármű Szolgáltatási Platform) pillanatok alatt kiderül a csalás."

1. nem feltetlen csalas, mert 1reszt aki rogziti az allast az nem figyel oda (sajat tapasztalat), siman beir 1 nullaval tobbet (ez nem egy kozhiteles nyilvantartas)

2. van hogy oracsoportot/muszerfalat cserelnek vmi mas hiba miatt

3. ezert ha fele annyi km, mint az elozo ellenorzeskor, arrol sem ertesitenek senkit

4. azert pozitiv hogy egyaltalan van vmilyen nyilvantartas - de ha a kocsi mondjuk 5 eves volt, amikor elkezdtek nyilvantartani, akkor a korabbi dolgok homalyosak...

2019.02.21. 14:11:42

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Ha az adott típust/változatot ott is forgalmazták, tuti harapni fognak, feltéve, hogy van tudomásuk más esetről is.

2019.02.21. 14:14:47

@nemorino: Nekem pedig volt KÉT Volvóm, ami NEM gyulladt ki. Tehát a Volvót nem kell kerülni :)

drover(fanyul társa) 2019.02.21. 14:18:34

Jókat röhögök...
Itt mindenki műszaki analfabéta? Mi az Isten van a generátorban, vagy egy csőben futó kábelkorbácsban ami nagy lánggal ég? Ha zárlat van akkor szikra van, aztán kioldanak a rákapcsolt biztosítékok. a gyulladáshoz idő kell és egy eresztő üzemanyagvezeték vagy az említett ablakmosó az elöregedett, megkeményedett és szivárgó vipoláncsövekkel.

2019.02.21. 14:20:18

@Nancsibacsi: Sokan összekeverik a termékfelelősséget (t.i. azt, hogy a termék nem okozhat kárt másban) a hibátlan teljesítéssel (vagyis azzal, hogy a termék a specifikáció szerint működik). Az utóbbira vonatkozik a garancia, a termékfelelősségnek főszabály szerint nincs időbeni korlátja.

2019.02.21. 14:21:34

@Terézágyú: .... és ha még a helyesírásra is odafigyelne ... :(

2019.02.21. 14:23:27

" luxus cikk" Miaf@szvan?

movhu 2019.02.21. 14:29:44

@Nincs közöttünk csicska: Plusz tegyük hozzá, hogy jelenleg semmi következménye nincs, ha a nyilvántartott óraálláshoz képest sokkal kevesebbet rögzítenek. Vannak autók, amelyeknek az óraállás grafikonja olyan, mint egy domborzati térkép.

KaTe 2019.02.21. 14:35:59

A Posztoló közben fészbúk bejegyzésben reagált!

"-négy évesen vettük az autót,második tulajdonosai vagyunk..."
- Igazából nincs is több kérdésem.

"-nem egyedi eset a miénk...csak rá kell keresni...volvo fire..."
- Keress rá a "ferrari fire", "lamborghini fire", "jaguar fire" szavakra is. Ezek szerint egyik se megbízható autó.

"-kijelentették a volvonál,hogy független szakértő véleményét nem fogadják el"
- A volvonál kijelenthetik azt is, hogy az ég zöld, ettől még nem fogják felülírni a törvényeket.

"-nem írtem sehol, hogy volvo szervizben lett szervizelve...azt írtam, hogy Magyarországon bejegyzett,hivatalos,független szerviz szervizelte..."
- A szervizkönyvben mi szerepel?

"-9 éves volt az autónk, de úgy gondolom hogy nagyapám 1973as trabija sem gyulladhat ki álló helyzetben minden féle előjel nélkül...sem egy hetes sem két hónapos autónál sem természetes az öngyulladás..."
- De, kigyulladhat, méghozzá minden előjel nélkül. Ezt hívják meghibásodásnak.

"-az autó tűzeset utáni átvizsgálásán az első vizsálat az autó állapotát mérte fel...a szakértő úr megállapította,hogy az autó teljesen gyári állapotú,nem történt benne semmi utólagos beszerelés...(mégis azt írták, hogy az autóban nem gyári alkatrész okozta a tüzet!???)"
- Írásban, jegyzőkönyv van róla? Kötelesek kiadni egy másolatot erről.

"Aki gyereket bánt bármilyen módón is az a szemembe nem ember...szégyellje magát minden ehhez hasonló..."
- Tökéletesen egyetértünk. Ezért se érdemes belekeverni egy olyan történetbe, ahol ez tök irreleváns.

"-és a legfontosabb!!! szalámis,vajas szendvicset ettünk ha jól emlékszem..."
-Így kerek a történet!

juhaszvik 2019.02.21. 14:38:32

@drover(fanyul társa): most leszólod az embereket, miközben nyilvánvalóan te sem látod a fától az erdőt. amikor a tűz okát keresik, akkor nem csak az a kérdés, hogy hol gyulladt be az a bizonyos éghető anyag (üzemanyag, szigetelés, oldószer stb.), hanem azt is, hogy mi váltotta ki a szikrát, aminek szintén lehet valamilyen nyoma (nem az égésből származó olvadás, szakadás stb.)

vizsla_barat 2019.02.21. 14:39:55

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: : jaja, sajnos az EPA volt - de annak elotte ugye a ICTT tanulmany. Ez csont.

juhaszvik 2019.02.21. 14:43:07

@KaTe: nem találom sehol (mármint a facebook bejegyzést itt az oldalon). nem szokott az is kint lenni?

mindeg., amit még fontos lenne tudni: kiderült, hogy miért kisregényként adta elő a 8-10 mondatos sztorit?

Alternatív 2019.02.21. 14:48:25

Akkumulátor cserénél a gyári helyre beférő legnagyobb akksit rakattam be, bő egy centivel nagyobbat, mint az eredeti. Rendben is volt minden.
Egyszer kiment egy biztosíték, és emiatt nem indult be az autó. Kihívtam az assistance-ot, hogy nézzék meg, és ha kell, vigyék el a szervízbe. Előbb egy szerelő jött, nem egyből az autómentő, és mielőtt kicserélte volna a biztit, jól körülnézett. Az történt, hogy a nagyobb akku oldaléle hozzádörgölőzött egy kábelköteghez, és kidörzsölte a szigetelést pár kábelen.
Ezt kellett megoldani, és csak utána betenni az új biztit.

A volvósnak nem volt ilyen szerencséje, se a kocsival, se a szerelővel...

Gabor Gabor 2019.02.21. 14:58:09

@havrilla: Sajnos van saját tapasztalatom, arról mi történik ha egy autót nem visznek el a márkszervízbe a gyári visszahívás alkalmával. Például tűz a motortérben.

www.carcomplaints.com/Volvo/V70/2001/recalls/volvo-bosch-cooling-fans-04v451000.shtml

Mi0 2019.02.21. 14:58:10

@a szürkebarát ötven árnyalata: A termékfelelősségnek is van időbeni korlátja, 10 év (egy EU irányelv alapján minden EU tagállamban), le is írták a tanácsadók a válaszban. Szerintem a veszélyes üzemi felelősségre gondolsz, annak nincs, de igazából nincs is jelentősége mert egyik sem merült itt fel, csak szép csendben leégett a kis (inkább nagy) kocsi.

2019.02.21. 15:00:50

@Mi0: Ezek szerint ezt rosszul tudtam. Köszönöm a kiegészítést.

Jake Peralta 2019.02.21. 15:06:57

Hajnalka..

"-Casco nem volt az autón, de megkérdeztük és nem is fizettek volna..."
De. Csak olyan cascot kell kötni. Tudom drágább, de van ilyen. (nekem is ilyen van a kocsimon)

"-9 éves volt az autónk, de úgy gondolom hogy nagyapám 1973as trabija sem gyulladhat ki álló helyzetben minden féle előjel nélkül...sem egy hetes sem két hónapos autónál sem természetes az öngyulladás..."
Lehet 1 éves autó is. Mint írtam egy kertesházas részen előfordulnak nyestek. Amik pont az autók elektromos kábelét szeretik megrágni. Mielőtt bizonyítékok nélkül ekézed a volvót, jobb lenne ilyenekbe is belegondolni.

"-sehol nem olvasható az, hogy az autó garanciájának lejárata után gyulladásra hajlamos(ha nem volvo szervizben szervizelt) "
Mivel nem is hajlamos. Tudsz pontos, és hivatalos számokat mondani, hogy a legyártott, és ma még futó példányok közül hány gyulladt ki BIZONYÍTHATÓAN a gyenge gyári minőség, vagy tervezési hiba miatt?

"-kijelentették a volvonál,hogy független szakértő véleményét nem fogadják el"
Kijelenthetnek bármit. Nem nekik kell elfogadni hanem a bíróságnak.

"-nem írtem sehol, hogy volvo szervizben lett szervizelve...azt írtam, hogy Magyarországon bejegyzett,hivatalos,független szerviz szervizelte..."
Gyári eredeti, vagy utángyárott alkatrészekkel volt szervizelve? Mit jelent nálad a "bejegyzett" szerviz?

"-az autó tűzeset utáni átvizsgálásán az első vizsálat az autó állapotát mérte fel...a szakértő úr megállapította,hogy az autó teljesen gyári állapotú,nem történt benne semmi utólagos beszerelés...(mégis azt írták, hogy az autóban nem gyári alkatrész okozta a tüzet!???)"
pl 10 éves autóban elég ritka a gyári eredeti akkumlátor, de előfordul gyújtókábel csere is.

"-nem egyedi eset a miénk...csak rá kell keresni...volvo fire..."
Pontos számokat.. ha már vádaskodsz.... A totalcaron volt egy cikk a kigyulladó BMW dízel kocsikról. Ha jól emlékszem ott 3 konkrét és bizonyított példát (ugyan azon motorkód) is tudtak hozni. Te hány ilyet ismersz?

Nincs közöttünk csicska 2019.02.21. 15:12:04

@movhu: Ez van. Kb. lehetetlen bizonyitani, ki kovette el az oras manipulalast.

Thunder_th 2019.02.21. 15:19:36

Aki leírja azt a szóösszetételt, hogy extra profit, az onnantól hiteltelen. Nincs olyan, hogy extra profit. Soha sem volt, soha sem lesz. Vagy akkor definiáld precízen, hogy milyen összegű profit még oké és hol kezdődik az extra. Őszintén elkezdtem sajnálni a tulajt, de amikor megláttam ezt a baromságot leírva, egyszerűen csak kiröhögtem. Bocs.

zeddez 2019.02.21. 15:23:04

@FDToth: a gyár nem gyárt elektromos alkatrészt, beszállító(k)tól veszi
úgyhogy teljesen mind1, honnan veszed meg bele az ugyanolyan alkatrész számú fesz.szabályzót pl, max a márkakereskedés 2x annyiért fogja a kezedbe adni ugyanazt
általában ezekben Bosch van ebből

Laredo 2019.02.21. 15:59:09

Fateromnak volt anno egy 1976-os évjáratú,kétajtós Volvo-ja. Egyszer belehajtottak a forgalomban. A másik kocsi totálkáros lett, a Volvo-n lett kb. 2-3 horpadás. Az a kocsi egy tank volt,imádtam,de iszonyat zabálta a benzint,és szervízelni egy vagyon volt, de ment becsülettel. Így lezüllöttek a svédek?

Kuglóf. Az 2019.02.21. 16:16:24

@KaTe: Az összes FASZ Volvo alkalmazott ide írogat, vagy mi?

Christian Smith 2019.02.21. 16:55:35

@Muad\\\'Dib: A poszter azt kérdezte mit tehet, nem pedig, hogy az Ön által emlitett cégek mennyire a gerinc bajnokai. A poszternek egy leh

Christian Smith 2019.02.21. 16:58:53

@Thunder_th: Konyhanyelven a befektetett összeghez képest a normális körülmények figyelembe vételével kalkulált nyereség fölötti részt nevezik extra profitnak. Köszönöm, hogy segithettem. :)))

RHalacska 2019.02.21. 17:29:23

Elméletileg mivel tűz volt, és a tűzoltók oltották el, kellene lennie egy tűzoltósági tűzvizsgálati jegyzőkönyvnek. Mivel a tűzoltóság minden tűzeset okát kötelezően megkeresi.
Ezért is kell az eloltott tüzeket is bejelenteni. Nem, nem a tábortűzről beszélek.

RHalacska 2019.02.21. 17:31:57

@a szürkebarát ötven árnyalata: Ha lassan megy az úton, én biza kerülöm, ha biztonságosan lehet :)

2019.02.21. 17:35:56

Azt hallottam Svédországban, hogy bár jó a Volvo, a svédek mégis a Saabot tartják igazi svéd autónak. Amit aztán megvettek az amerikaiak és be is zárták a legmodernebb svédországi gyárukat. A dologhoz sajnos nem tudok sokat hozzá tenni, én még a svéd Svédországban jártam, ahol biztosan nem így bántak volna el egy ilyen károsulttal. Nekem még igazi svéd Saab 900-am volt, amibe a rakparton beleszállt egy autó, mert a sofőrje nem vette észre, hogy közben megállt a forgalom. Kiszálltam, nagy gőzfelhő, széttört autó mögöttem és egy ijedt ürge, aki még mindig fogta döbbenten a kormányt. Na mondom, ez nagyon nem hiányzott nekem. Odamentem, leporoltam a lökhárítómról az üvegdarabokat. A srác kérdezte, hogy adjon-e betétlapot, mondom, nekem láthatóan nem kell. Erre megkért, hogy akkor húzzam el egy olyan helyre, ahol odahívhatja az autómentőt és így is lett. Sokat változott a világ. Már nem hosszú élettartamra és ésszerűségre gyártják az autókat. Ma már tele van minden könnyen törő műanyagalkatrészekkel, amiket könnyen cserélni lehet. Meg ezek szerint könnyen gyulladó dolgokkal is. Ez már egy kegyetlen világ, ahol ha nem vagy gazdag/tőkeerős, inkább préda vagy, mint teljes jogú ügyfél. De a legjobb az egészben az, hogy még téged néznek hülyének, ha ez neked nem tetszik és ezen változtatnál.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2019.02.21. 17:36:57

@Kuglóf. Az: Köszönöm, igyekszem.

@LebensraumamOsten: Nem használok ilyesmit, biztos összekeversz anyáddal.

Quuuziii 2019.02.21. 17:58:55

@Laredo: az a probléma ezzel, hogy habár a régi kocsik be se horpadnak, de a benne ülők annál inkább. Nincs ami elnyelje az energiát.

dekás dezső 2019.02.21. 18:17:46

Nemrég egy nagyon szép új Vócvágen Keddibe sikerült kb 17-tel beletolatnom, mert fasz voltam. Egy ezeréves, kétforintos Renault Kangoo-val követtem el ezt a málőrt. A Keddike sajnos ledobta magáról színre fújt első lökhárítóját, vérzett szegénynek az orra és egy nagyon szép és nagyon drága mittudoménmilyen hightech lámpikája is csúnyán összetört.
BEZZEG a Kangú. Szint semmi sem látszott rajta, sőt. Peckesebben állt mint valaha. Meg a kötelezőm is nagyon szép lett ezután.
És akkor most? Mi derül ki ebből? Lófasz, nagy semmi. Az. :D
A posztolót sajnálom, szar ügy az ilyesmi.

Zionnépe 2019.02.21. 18:18:44

Nem tudom volt-e már, sok a komment... Sajnos sanszos pont a szivargyújtós telefontöltő okozta a zárlatot! Én jártam így pár éve az akkori F Astrámban. Pedig nem Wish-es cucc volt, hanem "normál" telefonszaküzletes, de szintén előbb bakelitszag volt az autóban, azután nem tudtam azonnal beindítani, majd pár izzót meg biztosítékot találtak benne autóelektronikás szakik, ami kár lett, na meg ugye a telefontöltő... Az volt vele a fura, hogy azon kívül, hogy nem világított (és töltött) nem látszott semmi égésnyom rajta, ellenben büdös égett bakelitszagú volt.

Később mutatták a szakik, hogy nagyon szerencsétlen kialakítása volt a töltőnek, mert véletlen is kis el lehetett úgy mozdítani, hogy rövidzárat okozzon, illetve "rosszul bedugni" is. Mondtam is, hogy gyakran átkoztam azt a vacakot, mert nem mindig töltötte a telefont és mozgatni kellett a szivargyújtó-csatlakozóban...

Szóval akár nálatok is lehetett akár ez is a kiváltó ok, pláne a hasonló bakelitszag miatt!

Nekem azt ajánlották, csak normális gyártótól vegyek ezután ilyesmit, és a garancia lejárta után dobjam ki, mert ha tüzet okoz utána az autóban, nem fog érte fizetni a gyártó (amúgy is hosszú lesz a meccs, ha a gari megvan).

Az autónál pedig ragaszkodjatok csak az "eredeti állapot" visszaállításához, ugyanis emennyiben a karosszériaelemek nem égtek nagyon szét, akkor azokat, az autóvázat, az üvegeket... stb ami ép maradt akár több százezres nagyságrendben is el tudjátok adni bontónak, vagy bontva!

A töltővel meg fussatok szintén egy kört, ha megvan még a gari rá (vagyis akkor még meg volt)!

kékféltégla 2019.02.21. 18:31:19

haverom Volvoja többet volt szervizben, mint úton, de azért jól nézett ki. Az ismerősi körben még két Volvos van, ők szeretik, bár gatyájuk rámegy, de aztán felvillantják az ultimate érvet, amikor megkérdem, miért nem adják el: "Dehát ez egy VOLVO." Jó, nem fiatalok, nekik ez még jelent valamit, szerintem manapság már ez a mondat nem jelent többet, mint a "Dehát ez egy Astra G."

Burgermeister 2019.02.21. 18:52:46

A volvo kb. 2000ig volt igazi svéd autómegbizhatóságnemrozsdásodo. Azóta a márka zuhanásban van. A befektetőt (aki kínai) csak a profit érdekli. A hybridek megbizhatósága nagyon a béka segge alatt van. Volvot ne!!!

Nancsibacsi 2019.02.21. 18:54:57

@a szürkebarát ötven árnyalata: Én ezt értem, de itt az autó saját magán kívül semmiben se okozott kárt. Csak "majdnem" égett le a ház.

Nancsibacsi 2019.02.21. 19:04:10

@Jake Peralta: "pl 10 éves autóban elég ritka a gyári eredeti akkumlátor, de előfordul gyújtókábel csere is."
Az új autóban is elég ritka, mert ezeket pont beszállítóktól veszik. A gyár leginkább a kasztnit meg a motort gyártja. Azt én értem, hogy a logo hiány gari buktát jelent egy autónál - és ezzel nagyjából a kötelességüket el is háríthatták, de ettől még nem derült ki, hogy mitől gyulladt ki az autó. És soha nem is fog, a márkaszervíz "szakértése" után. Az egész sztori nem arról szól, hogy járt volna-e pénz a pórul járt volvosnak, hanem hogy egy márkaszervíz nem független szakértő, sőt alapvetően nem is szakértő ilyen esetben.

Phteven 2019.02.21. 19:17:05

Ebből a barokkos leiratból nem derült ki, hogy vacsora közben hogy kezdték el érezni az égett műanyag szagot. Az ablak (elvileg) csukva lehetett, elvégre tél van.

KaTe 2019.02.21. 19:57:19

@Zionnépe: "Rögtön megcsapta az orrom az égett műanyag szag. Azt gondoltam, hogy a telefontöltő ezért gyorsan kihúztam. Édesanyám kinézett az ablakon és elkiáltotta magát hogy ég az autó."
- Na most ebből számomra az következik, hogy a posztoló nem az autóban húzta ki a telefontöltőt, de persze ne legyen igazam...

"Ebből a barokkos leiratból nem derült ki, hogy vacsora közben hogy kezdték el érezni az égett műanyag szagot. Az ablak (elvileg) csukva lehetett, elvégre tél van."
- Ha már kigyulladt, akkor jó eséllyel beszivárgott némi égett műanyag szag is.

zuu69 2019.02.21. 20:17:45

Sokadik tulajdonosa vagy (voltál) egy bizonytalan előéletű autónak, amivel nem márkaszervízbe jártál. Vajon mennyivel járultál hozzá a gyár extraprofitjához?

Ha újautóként, szalonból veszed és bizonyítottan végig márkaszervíz szervizeli, akkor lenne némi esély arra, hogy peren kívül a károd egy részébe beszáll az importőr és a javító szervíz közösen. Főként akkor, ha a következő autódat is náluk veszed.
Ezt hívják ún. ügyfélpolitikai hozzájárulásnak, hiszen semmilyen jogszabály nem köti őket a szerződéses (vállalt vagy fizetős) jótállás letelte után (általában max. 5-7 év).

Vagy, fizetsz egy műszaki szakértőt (aki bizonyítja, hogy a hiba oka már a gyártáskor megvolt) és egy ügyvédet, majd pereskedsz évekig, a roncsot meg tárolod addig valahol.

Az pedig, hogy az importőr vagy a gyár telefonon keresztül, látatlanban elismerné a felelősséget, háát...szerinted mennyire szaporodnának el a leégős f.stalicskák hirtelen?

2019.02.21. 20:17:51

Nehéz erre mit írni. Garancia idő kontra a gyártó által elismert visszahívási akciók.
Sajnos még garancia időn belül is vannak gyártók amelyek keresik a kiskapukat.
Ráadásul tömegtermelés van, bonyolultabbnál bonyolultabb és megbízhatatlanabbnál megbízhatatlanabb alkatrész hegyek vannak egy autóban, amire rátesz egy lapáttal még a sok elektronika és még egy lapáttal az EU szabályozás miatti környezetmegfelelési kényszer. Ami ugyan van, de inkább csak bonyolult trükközés mint a környezetre kevésbé káros technológia.

Viszont a szakértői vizsgálón és a galéria cégen simán leverném azoknak az alkatrészeknek a mai listaárát amelyek amúgy épek voltak az autón. Ha más nem baseball ütővel.
Ha azt nézzük, akkor az ép elemeket, alkatrészeket el lehetett volna adni bontott alkatrészként.
Feltéve, hogy minden úgy történt, ahogy le van írva.

Sanya Szabó 2019.02.21. 20:25:41

@KaTe: Te egy tapló vagy! ...vagy volvó-gyári munkás...vagy csak egy volvó kereskedő......nem...csak egy prosztó tapló!

2019.02.21. 20:32:54

Amennyiben igaz a történet, akkor azért felvet bizonyos kérdésket a történet.
USA-ban nem szórakoznak. Ott nem ilyen Mekk-Elek szakértők állapítják meg a gyártók hibáját és felelősségét. Példaként lehetne említeni a Takata légzsák problémáját, vagy a gázpedál beragadását stb.
Ha azokat az esteket nézzük, akkor az is elkezdődött valamikor és sokan meghaltak mire visszahívási akciót hirdettek volna a gyártók.
Vagy mostanában a BMW-k motorfelpörgése és kigyulladása.
Olyan Volvosokat kell keresni akiknek szintén kigyulladt az autójuk. Nem csak Magyarországon.
Azt is érdemes figyelni, hogy a jövőben mikor gyullad ki egy Volvo, meg annak is érdemes figyelni akinek Volvoja van.

Zionnépe 2019.02.21. 20:42:43

@KaTe: Igen valszeg igazad van, csak mivel én jártam így az autóban töltővel, azért asszociáltam arra, mert simán okozhatott ilyesmi is tüzet benne. Még akkor is, ha hazaérve már kihúzták (én addig az esetig sosem húztam ki pl).
@Sanya Szabó: Nem feltétlen tapló. Sajnos nagyon sok ember pont azt a lényeges infót hallgatja el, ami a kárhoz vetett! Dolgoztam pár évig márkaszervizesként (IT területen, pár ezer vevőt érintően, nem csak a hasamra ütve írom), és sajnos az a tapasztalat, hogy az őszinteség nem erőssége a vevőknek!
Lehet használtak valami olyat előtte az autóban véletlenül vagy szándékosan is, ami bizony egy esetlegesen már gyengébb vagy eleve nem arra tervezett eszközt túlterhelt.
Én így tudom elképzelni, miért nem találta meg a szakértő a tényleges hibaforrást! Azért márkaszervízben főleg neves gyártóknál nem kóklerekkel dolgoztatnak, pláne szakértőként.

Zionnépe 2019.02.21. 20:44:08

@Pár dollárral többért: Miért gondolod, hogy a szakértő a Mekkelek és nem a vevő a hunyó? Sajnos az utóbbi nagyságrendekben gyakoribb!

Jake Peralta 2019.02.21. 20:45:09

@Nancsibacsi: A gyári alkatrész nem azt jelenti hogy az autógyár maga gyártja. Hanem hogy olyan beszállótótól származik, akit a gyár jóváhagyott, az alkarész minőségét a gyár előírta, és (elvileg) folyamatosan ellenőrzi. pl lehet venni olyan fékbetétet, ami gyári és kitart 60e km-t, és kapsz után-gyártott gyenge minőségűt, amivel elmész 20e km-t, és végig olyan hangja van hogy az első 10 km után megbánod, hogy azt a szart vetted meg.

2019.02.21. 20:51:58

@Quuuziii:

Ez igaz, csak manapság meg a SUV lett a divat. A csapból is ez folyik. Ami ha frontálisan találkozik egy mai gyártású kis-közepes vagy éppen felsőkategóriás autóval akkor nem kérdés ki lesz a győztes.
Ezért ha sok pénzem lesz akkor vagy Ford F150-et veszek, vagy egy Uralt, nem fog számítani, hogy 100-on mennyit eszik.

2019.02.21. 21:01:55

@Zionnépe:

Jelen állás szerint az egyik félnek ismerjük az álláspontját. Ha feltűnt volna neked, de ezek szerint nem tűnt fel pedig a komment elején így kezdtem:
"Amennyiben igaz a történet, akkor azért felvet bizonyos kérdésket a történet."
Namármost ha azt írta, hogy az ép elemeket -a tűz és az oltást követően is ép- is szétverte a "szakértő" úr, akkor sokmindennek lehet azt nevezni csak igazságügyi műszaki szakértőnek nem, pláne nem is tudta megállapítani a tűz okát.
Hozzáteszem újra, hogy még nem ismerjük a galéria és a "szakértő" álláspontját.
A fenti leírásból ezt lehet kihozni. Ha majd megismerjük a másik oldal véleményét, ha egyáltalán hajlanak arra, hogy megnyilvánuljanak az ügyben, akkor megváltozhat az én véleményem is. Ameddig hallgatnak, addig az azt jelenti, hogy nem cáfolják az ügyet.

Tinman 2019.02.21. 21:02:02

@juhaszvik1: Oké nem vagy tisztában az árakkal, de ez kinek a hibája?

Egy 10 éves S80-as Volvo 200e km alatt 2 milla körül vihető, ez annyi, amennyiért egy full fapad Dacia Logan szintű szarokat lehet venni 0 km-el. Gondolom nem kell ecsetelni, hogy melyik egy autó és melyik egy rakás szar.

A "kisember" inkább vesz egy minőségi használtat, mint egy új hulladékot.

Tinman 2019.02.21. 21:05:35

@Nancsibacsi: 2005-ös S80 tulaj vagyok, az eredeti gyári akksi van benne. Jah... 14 éves. -15 fokban, 2x izzítok rá, biztos ami biztos alapon és pöccre indul. Akksi gondunk a büdös életben nem volt vele még soha, pedig volt tavaly is volt már, hogy 3 hetet állt a garázsban, mert a olyan szarok voltak az utak, hogy inkább elő se vettük, egye a só a másik futkosós vasat.

juhaszvik 2019.02.21. 21:21:49

@Tinman: most melyik énemnek beszélsz? amelyik Luxemburgban, vagy amelyik idehaza él? Előbbiről nem tudok, utóbbi szerint a kisembernek nem volvoja, hanem lakáshitel tartozása, minimálbéres fizuja, b*szott kevés nyugdíja, kifizethetetlen gyógyszerei, külföldre költözött gyerekei vannak.
de persze tuti én látom rosszul, és mindenki volvo-val furikázik...

Zionnépe 2019.02.21. 21:27:59

@Pár dollárral többért: Ha láttál már szervízben szétszedve autót, kizártnak tartom, hogy pont egy fontos szakértői vélemény esetén vernének szét valamit a szakszerű szétbontás helyett. Max az égett zajvédő szigetelés meg hasonlók, amit spajszerral szednek le.

Nekem sajnos a sztori büdös.

Tinman 2019.02.21. 21:28:12

Hajnalka!

Volvo tulajként együttérzek, de az egész írásod nem tudom értelmezni.

10 éves az autód, nem Volvo márkaszervizbe hordtad, rég nem garos már, a típusra abs. nem jellemző a kigyulladás, nem volt belőle tömeges visszahívás, Casco-d nincs.

Fogalmam sincs mit szeretnél. Kiégett és totálkáros lett az autód. Ez benne van a pakliban. Ritka, de benne van.

Miért várod el bárkitől, hogy megtérítse a károd? Casco nem volt, innentől nincs miről beszélni, lehet nézegetni a következő nem Volvo-t, hiszen te most leírtad az egész márkát egy iszonyat ritka és szerencsétlen eset miatt, ami erősen esélyes, hogy a Volvotól teljesen független szerviz kendácsolása után következett be.

Én sem hordom márkaszervizbe a Volvo-m, nincs rá Casco-m, és én is pont abban a helyzetben vagyok, hogy egy megyeszékhely megszűnt Volvo márkaszervize helyén nyitott, a régi szerelőkből álló brigád szereli az autóm, ha gond van. Ellenben maximálisan tisztában vagyok vele, ha holnap kiég, akkor kapok egy "így járt" kártyát és eszem ágában nem lenne a hazai Volvo-t basztatni a kínommal.

Az tény, hogy a Volvo szarjon T-Rex-et, amiért nekem is legközelebbi márkaszerviz 100+ km, mert megszüntették a közeli nagyvárosban, így nyilván nem hozzájuk járok.

teéjesenmindegy 2019.02.21. 21:37:17

"Majd mikor teljesen eltüntette az árulkodó bizonyítékokat melyek egyértelműen elektromos zárlatra utaltak a generátorból"
Háát, posztoló, nem tudom, ez így oltári nagy marhaságnak tűnik, neked nem?
Egy leállított autóban alapból nincs áram. A generátor meg pont az a cucc, ami termeli az áramot, amikor pörög a motor. Az álló autó generátora ha zárlatos akkor mi a szent szar tud történni? Kb. pont ugyanaz mint amikor a kihúzott hűtő kompresszora zárlatos - semmi.
Ezt a marhaságot nem tudom ki találta ki, de igazán elmesélhetné, hogy az álló generátor honnan szedi a delejt, hogy felgyulladjon.

Ami a te esetedben történhetett az az, hogy hazaértetek a forró motoros kocsival, beálltatok a garázsba, ahol valami éghető anyagot sikeresen begyújtott, vagy az, hogy a turbó volt felizzva, és kis üzemanyag rácsepegett.

Tinman 2019.02.21. 21:37:50

@juhaszvik1: Tehát a kisembernek nem lehet 2 millás Volvója, de 2 millás Suzuki Splash-e lehet, mert hát kisember.

A kisember a 2.4-es 163 lovas dízel S80-assal 4.8 literből járkál, mert nincs pénze a 7.5 literes benzinzabáló 1.2-es csotrogányokra. Ahogy egy esetleges balesetben is jobb esélyekkel szeretne indulni, mint egy Splash tulaj... meg a kényelem, meg a megbízhatóság, meg a vezetési élmény, etc.

Még a végén kiderül, hogy a kisember nem is olyan hülye, max allergiás a motortűzre, ami meg szerencsére ultra ritka.

2019.02.21. 21:42:23

@Zionnépe:
Mi csak latolgatunk, kívülről szemléljük a történetet. Lehet úgy is ahogy te írod és lehet úgy is ahogy én írom.
Ha nem fognak nyilatkozni, akkor ők is sárosak.

teéjesenmindegy 2019.02.21. 22:15:01

Ja, meg még annyit, hogy adok neked egy kalapácsot, meg egy generátort, aztán mutasd meg, hogy hogyan teszed tönkre.

KaTe 2019.02.21. 22:31:55

@movhu: Mennyire igazad lett...

Facebook bejegyzés a posztolótól:
"Németországban lett először forgalomba helyezve."

- Tehát az előélet máris megbukott.

Sipos Hajnalka 2019.02.21. 23:10:20

Sem töltőt,sem mást nem használtunk az autóban...nem volt belé èpítve semmi utángyártott kütyü...előtte 15perccel szálltunk ki az autóból...semmi előjele nem volt a tűznek ...sem különös hang sem ègett szag sem hibajelzès...kèrdezte valaki hogy èreztem meg a szagot bezárt ablaknál....erre csak annyi a válaszom ,hogy ő is megèrezte volna biztos vagyok benne....de aki mèg nem èlt át ilyet könnyen poènkodik más kárán. ...nem tartozom magyarázkodással senki felé...a segítsègeket nagyon szèpen köszönöm, a többi lepergett már rólam...hozzászoktam a sok attrocitáshoz október hatodika óta...a kèrdèsekre szívesen válaszolok a továbbiakban is(ha èrtelmes) további szèp estèt kívánok mindenkinek!

Sipos Hajnalka 2019.02.21. 23:14:56

@teéjesenmindegy: nem garázsban álltunk meg hanem az udvaron(szerencsère) az akkumulátor amíg a saru rajta van áramot ad...ah de hagyjuk is...köszi a hozzászólást...

Etniez 2019.02.22. 00:06:05

@Christian Smith: és mennyi a normális nyereség? :)

heidt 2019.02.22. 01:14:07

A posztoló példaként bemásolt a facebookon egy hivatkozást, miszerint máskor is ki szoktak gyulladni a Volvok:
"www.thetimes.co.uk/.../fire-destroys-volvo-hybrid...
Ez új volt mégis kigyulladt..."

Nem volt szerencséje, mert volt olyan, aki el is olvasta a cikket és válaszolt is:

"Kezdetben azt hitték, hogy a tűz esetleg a töltési folyamathoz köthető, mivel akkor az autót éppen töltötték.
A CCTV felvételek azonban később megmutatták, hogy a gyújtogatás történt.
A felvételeken látszik, hogy egy fiatalember, valamilyen üzemanyagot önt a gépkocsi motorháztetejére este fél tizenegy körül."

Thunder_th 2019.02.22. 05:12:27

@Christian Smith: semmitmondó definíció még “konyha nyelven” is. Semmit nem segítettél vele. Ugye nem kell magyarázni miért? Alkalmaznád mondjuk a Volvó esetében a saját extraprofit definíciódat? Kérek egy összeget, hogy hol kezdődik az extraprofit? Mennyi az elfogadható profit és hol az extra? Utána megnézhetnénk más egyéb termékekre is. Mondjuk hajszárító, mobiltelefon, horgászbot stb. A helyzet, hogy nincs olyan, hogy extraprofit. Ez csak a proliknak lett bevezetve, hogy lehessen őket hergelni. Nem elég, hogy egy gyártó terméket állít elő, el is adja, de még extraprofitot is kiviszi az orszagból. Fúj. Rajtam nyerészkedik. Fúj! Arról van szó, hogy a van a bevétel, van a kiadás, a kettő különbsége a profit. A profitot nem osztják tovább még extra meg kevésbé extra profitra. Szóval aki azt leírja, hogy extra profit, az sajnos fogalmatlan, lássuk be.

Christian Smith 2019.02.22. 06:39:10

@Etniez: Látom a segédmunka nem jövedelmezö. Segitek. Pl. Eu.-s pályázatokon 15% a max viszonteladoi dij amit kifizetnek. De van normagyujtemény az épitöiparhoz. Amugy az extraprofitot a polutikusok is használják. Mert az aki eladja az áruját 500%-os haszonnal arra elegánsabb extraprofitot mondani, mint hogy rohadt g.ci. :;

2019.02.22. 08:34:01

@Thunder_th: Aki meg az extra profitot két külön szóban írja, az duplán hiteltelen. Még ha nem létezik is, az extraprofit összetett szó.

2019.02.22. 08:36:37

@Christian Smith: extra profitnak? Nem: extraprofitnak

2019.02.22. 08:41:18

@Nancsibacsi: Úgy tudom, hogy a termékfelelősség fogalmi tartalma, vagy hogyismondják, hogy a termék nem veszélyeztethet másokat. Azzal, hogy égett, veszélyeztetett másokat, még akkor is, ha nem történt konkrét károkozás. Kicsit nehéz ezt szabatosan leírni, mert a jogásznyelv eléggé különbözik az irodalmi magyartól (hochungarisch).

2019.02.22. 08:46:18

@Sipos Hajnalka: "attrocitáshoz" Miaf@szvan?

2019.02.22. 08:48:57

@Sipos Hajnalka: Akkor viszont nem lehetett a generátor a ludas. Álló helyzeten azon nem folyik át áram, tehát az esetleg meglevő zárlata nem okozhat tüzet. Szívesen.

Terézágyú 2019.02.22. 08:56:32

@Tinman:
"Ellenben maximálisan tisztában vagyok vele, ha holnap kiég, akkor kapok egy "így járt" kártyát"
Így van.
Pontosan az a helyzet, mint a minap a másik pószternél, aki vett magánembert egy használt telót, és egy hét múlva tönkrement neki. Nincs mit tenni, ez benne volt a pakliban - így járt.

Terézágyú 2019.02.22. 09:00:28

@Sipos Hajnalka:
"hozzászoktam a sok attrocitáshoz október hatodika óta"

Az eset óta folyamatosan atrocitás ért??? Szomorú... elgondolkoztál azon esetleg, hogy miért van ez így?

Christian Smith 2019.02.22. 09:07:19

@a szürkebarát ötven árnyalata: Látom az ég és a föld összeért. Amúgy javallom a Magyar értelmezö szótár használatát , valamint az egybe és különirás szabályait olvasgatni. Extra lásd kivételes profit-haszon. Kivételes haszon, vagy kivételeshaszon??? Prolinak lenni kell, nem születni. Ez nem elválaszthatatlan szókapcsolat ... De nekem teljesen mindegy. Csak a nyelvtannácik kedvéért tisztázzuk , hogy nincs kialakult irásképe, ezért jobbára mindkettö helyes. Lásd Attila vö. Atilla . A mai napig mindkettö helyes. Hát , ha ennyit tudtok hozzátenni az emberiséghez, ne nagyon dolgozzatok :)))

2019.02.22. 09:16:48

@Christian Smith: Kiváló alany vagy egy nyelvtannácinak. Azt hiszem, üldözni foglak.

Terézágyú 2019.02.22. 09:19:17

@Christian Smith:
"Csak a nyelvtannácik kedvéért tisztázzuk , hogy nincs kialakult irásképe, ezért jobbára mindkettö helyes. Lásd Attila vö. Atilla ."

Azért egy személynév teljesen más kérdés, mint egy sima összetett főnév.

Egyébként küldök neked egy pár í-t meg ő-t. használd egészséggel.

tede 2019.02.22. 09:22:14

Ez tényleg az a téma, hogy érzi az ember, igaza van a károsultnak valamilyen szinten, de az is szinte biztos, hogy nem fog kapni új volvót, de még csak 10 éveset sem a cégtől.
Nem értek hozzá, de elképzelni se tudom, hogyan lehet egy tűz után pontosan megmondani, hogy mi okozta. Feltételezve, hogy nem egy szakbarbár vagy direkt a nyomok eltussolására kinevezett szagértő vizsgálja.
Ugye itt egy dolog lehetne nyerő, ha kiderülne valamilyen komolyabb tervezési vagy olyan anyag hiba, ami tömegesen fordult elő, mert akkor a gyár kénytelen lenne visszahívni az autókat és mindjárt jobb helyzetben lenne a károsult is. Valószínűleg ilyen nem lesz.
A sok fórumtroll meg akik nekimennek a károsultnak, hát nekik csak annyit lehet tényleg kívánni, hogy gyulladjon ki a 3.14csába az ő autójuk is. Majd megkommenteljük a blogjaikat utána, hogy van benne pár felesleges mondat, ami nem tartozik a tárgyhoz, miért nem volt a 10 éves kocsin casco és amúgy is burzsujok, mert az átlag magyar autó életkor 14 év, úgyhogy ne sírjanak.
Azt felejti el minden retardált, hogy ez előfordulhat ám vele is ez vagy hasonló, még ha kicsi is az esélye és inkább gondoljon bele, hogy akkor ő mit csinálna ilyen helyzetben.
Nekem nem autóval, de még nagyon régen vettem egy commodore amigát még 92-ben egy sráctól, 2 nap után megdöglött. 1 havi fizetésem volt. A gyerek hárított, hogy biztos bekapcsolva dugtam rá a tápot, anyád 3.14csáját köcsög. Utána elvittem itt pesten egy szervízbe. A f.szfej szervizes először 8e forintért cserélni akart benne valamit, de csak vártam és vártam és semmi nem történt. Nem tudtam hamarabb bemenni, 2 hét után a szervizes gyerek eltűnt, a szervíz vezetője azt mondta, hogy már nem dolgozik ott és a gépem sincs meg, mert "hazavitte a munkát" a srác, de megadhatja a címét. Na bmeg, mondtam, nehogy már én menjek utána, bár így utólag azt kellett volna csinálnom. Rá újabb 1 hetére visszakaptam egy működésképtelen gépet, amit jó eséllyel donorgépnek használt az a k.csög szerelő, aki "hazavitte a munkát". Elvittem egy másik szervízbe, ahol egy normálisabb manus megnézte és mondta, hogy hallotta, hogy sokan ezt csinálják, hogy kibelezik a bevitt gépet és donornak használják és mondta, hogy nincs értelme megjavítani. Visszamentem az előző szervízbe, de lepattintottak, hogy hát ők nem tudnak ilyenről, semmiről, meg hát visszaszerezték a gépet és még az alap szervíz díjat is elengedték nekem, mit akarok még tőlük?
Tanulság? Ja, tudom, én voltam a hülye....
Csak tényleg azon kell elgondolkodni mindig, hogy hasonló helyzetben mit tenne az ember, mint amikor kigyullad és szétég az autója. Nyilván ilyenkor mindenki szeretné, ha a gyártó kártalanítaná őt, de a gyártó meg mindent megtesz, hogy ne kelljen.

Christian Smith 2019.02.22. 09:32:04

@a szürkebarát ötven árnyalata: Ha nö vagy semmi akadálya. Amugy szellemes a neved. De tegyük helyre a dolgokat. Van elvárt haszon a befektetett pénz kategoriájában. Amikor különféle matrix rendszerben a kockázat súlyát mérlegelve kapsz egy évi százalékos értéket. Ha ezt a mértéket többszörösen meghaladja pl. van két lehetöséged. Kivenni az összes pénzt, vagy tartalékot képezni az inkorrekt magatartásod miatt, készülve a perekre. Jah és az elvárt hasznot sem irjuk egybe :))))

Thunder_th 2019.02.22. 09:33:44

@a szürkebarát ötven árnyalata: Úgy érted a posztoló duplán hiteltelen? Én azért nem ekézném ennyire. Én csak úgy írtam, ahogy ő.

Christian Smith 2019.02.22. 09:42:02

@tede: Elnézést , én az első gyulladást sem kivánom senkinek. De...
1. A madárnak ez egy álom volt igy érzelmesen közeliti meg.
2. Nincs pénze megjavitani és még a lölapon sincs hasonló kategoriáju auto.
3. Nem a Volvo a hibás mindenért és balkánban szerelt 10 éves autóra én sem adnék egy fillért sem.
4 Volt biztositása? ( Nekem a 9 éves Meganra évi 300€ kb. ) Hát bassza meg a spur köcsögét, aki nem kér teljes átvizsgálást, nincs biztositása, de vajaskenyeret eszik

Christian Smith 2019.02.22. 09:44:29

@Christian Smith: Jah, meg van ADAC teljeskörüm , külföldre is . Oszt a geci autó csak nem rohad le

drover(fanyul társa) 2019.02.22. 09:47:17

@teéjesenmindegy:
Végre egy ember aki racionálisan gondolkodik, és látott már autót kinyitott motorháztetővel is. :)

Christian Smith 2019.02.22. 09:49:04

@Terézágyú: Köszönöm. kevert ékezetben csak ezt dobja föl. De kedves, hogy a tartalmi részét is megértette. Amugy (Angol-német-magyar) vegyes billentyüzet. Elnézését kérem, hogy a mondanivalóm felét nem értette. Mely nyelven szeretné hallani?

Xezs7 2019.02.22. 09:49:11

"Az egész család sokkot kapott" és a poszter nyilván orvos, hogy ezt megállapította. A sokknak vannak orvosilag körülírt jelenségei, hagyjuk már a levegőbe beszélést. Mindazonáltal ez egy 10 éves kocsi, mi köze van hozzá a Volvonak? Én sem foglalkoznék vele, mert 10 év alatt sok Mekk Elek hozzányúlhatott a kocsihoz, ki bizonyítja be, hogy nem így volt? Casco térít aztán kész. Azt mondjuk nem tudom, hogy melyik fajta, de azt hiszem ez a kigyulladás belefér a totálkárba. Szóval ha totálkárra volt casco (gondolom persze, hogy nem volt), akkor a biztosítóhoz kell menni.

Christian Smith 2019.02.22. 09:55:20

@Xezs7: A madár egy teljeskörü Volvót vett . Erre nem kell bizrositást kötni, elég a szava és kap ujat.... Jah, nem

2019.02.22. 09:58:38

@Christian Smith: A közgazdasági részével semmi bajom, nekem sem tetszett, amikor tudjukkik habzó szájjal extraprofitoztak (így, egy szóban). De az extraprofit szót akkor is egybeírjuk. ahogy a Landwirtschaftsmaschinen-t is.

Ui: Hát ha te férfi vagy, akkor inkább nem üldözlek.

2019.02.22. 09:59:59

@Thunder_th: Úgy értettem. Reggel csihánra pisiltem, harapós kedvemben vagyok. :)

Christian Smith 2019.02.22. 10:02:14

@a szürkebarát ötven árnyalata: A németek lassan "wiegehtsdir"-t is egybe irják. Náluk ez nemzeti sport. Mire egy német is kiolvassa és megérti legalább fél perc. Amugy semmi köze a magyar helyesiráshoz.

2019.02.22. 10:03:18

@Christian Smith: "Ha ezt a mértéket többszörösen meghaladja pl. van két lehetöséged. Kivenni az összes pénzt, vagy tartalékot képezni az inkorrekt magatartásod miatt, készülve a perekre." Erről most az jutott eszembe, hogy a tudjukkik legjobb ha szappanban, cigarettában, vazelinben és egyéb, a börtönben könnyen piacosítható cuccban képzik meg a kérdéses tartalékot. :)

2019.02.22. 10:05:18

@Christian Smith: Jó, de amikor a prolija a "haza mentem" kifejezést is így, két szóban írja le, akkor nem csak belőlem jön elő a náci.

Christian Smith 2019.02.22. 10:05:54

@a szürkebarát ötven árnyalata: Már van cégem a magyar börtönök hiánycikkeinek kiaknázására. Apropo tudod Orván cipőméretét és , hogy Rogán milyen cigit sziv?

Terézágyú 2019.02.22. 10:08:35

@Christian Smith:
"Köszönöm. kevert ékezetben csak ezt dobja föl."

Ó, de sajnálom.... te szegény.
De azért beszéljünk csak a helyes magyar nyelvhasználatról....

Christian Smith 2019.02.22. 10:12:08

@Terézágyú: Örvendek, hogy el tudta mégis olvasni. Csak gratulálni tidok, hogy ezt az Enigma nehézségü feladványt megfejtette. Az ön dija egy a postaládájában lévö , Orbán cárevics által aláirt új nemzeti komzultáció

Terézágyú 2019.02.22. 10:13:16

@Christian Smith:
"A németek lassan "wiegehtsdir"-t is egybe irják. Náluk ez nemzeti sport. Mire egy német is kiolvassa és megérti legalább fél perc. Amugy semmi köze a magyar helyesiráshoz."

A magyar nyelv (~helyesírás) is kedveli az egybeírásokat. Nem annyira mint a német, de eléggé. (Mindenesetre sokkal jobban jobban, mint a ma imádott ángol)
Már a Halotti beszédben is....

Amikor kétségei támadnak valakinek, hogy egybeírjon-e egy szót, akkor nagy százalékban jó választás lesz az egybeírás (és hibás a különírás).

És milyen érdekes, hogy azok, akik nagyon "óvatosak", és minden összetett szót külön írnak, éppen azok szokták leírni, hogy "eltudtam menni" és hasonlók. Érdekes, ilyenkor nem kultiválják a különírást...

Terézágyú 2019.02.22. 10:15:13

@Christian Smith:
"Örvendek, hogy el tudta mégis olvasni. Csak gratulálni tidok, hogy ezt az Enigma nehézségü feladványt megfejtette. Az ön dija egy a postaládájában lévö , Orbán cárevics által aláirt új nemzeti komzultáció "

Azokat felbontás nélkül kidobom.
De te meg megölelheted orbánékat, meg a "nemzeti oldalt" mert annyit értenek a magyar nyelvhez, mint te.

Christian Smith 2019.02.22. 10:23:23

@Terézágyú: Egyrészt a irjaegybehogy nemtudmagyarulésnemisszégyenli. Az egybe és különirásnak egy nagyon körülirható szabálya van , csak ön annyira ért magyarul ahogy a medvék tangóharmonikáznak. Elválaszthatatlan része-e a szókapcsolat létrejöttében? Ön egy szexuális példával élve , bárki megdughatja, ha szembejön vele. Nem a kivételes és a haszon még véletlenül sem, mert a haszon melléknévi jelzöje. Lásd szép nö, kedves eladó, kivételes haszon. Milyen nö? Szép. Jelzös szerkezetnek hivják ha már tátott szájjal faszerdöben mászkál.

Xezs7 2019.02.22. 10:27:14

@Christian Smith: "normális körülmények figyelembe vételével kalkulált nyereség" ez meg miféle baromság már? Neked normális egy terméken a 100 Ft nyereség, nekem meg normális a 200 Ft akkor én vagyok a köcsög extraprofitos? Nem létezik olyan, hogy extraprofit. Minden annyit ér, amennyit adnak érte.

Xezs7 2019.02.22. 10:30:07

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: Jaj már megint ez a sápítozás, báncsák a kizsembert, mi? Az megvan, hogy a mai kocsik azért törnek, hogy ezzel vigyék el az energia jó részét, hogy azt ne te kapd telibe utasként? Inkább törjön meg gyűrődjön, de ne dögöljek meg, meg ne szakadjon le a lépem.

Xezs7 2019.02.22. 10:32:14

@Zionnépe: Én mondjuk soha semmilyen körülmények között nem hagyom bedugva a töltőt a kocsiban, amikor nincs rá szükség.

Xezs7 2019.02.22. 10:43:43

És a végére már csak két kérdés: mi történt október 6-án? És miért kell minden mondat mögé 3-4 pont? Úgy fontosabb a mondanivaló?

Christian Smith 2019.02.22. 10:49:34

@Xezs7: Nos akkor vázolom az egyszerü helyzetet. Pl. német és magyar áruházak. Mik a költségek? Az áru értéke, az áruház rezsidija( a munkaerö költségével) , plusz a szállitmányozási költség, stb. Az áru értéke jobbára stabil x . Hogy lehet az , hogy magyar honban mégis drágább majdnem minden mint a világon máshol? Nah, ez az extra pofit ... Mert az önhöz hasonló prolik lenyelik és az élete részének tekintik a kartellezést, a mutyit. Köszönöm , nem....

Christian Smith 2019.02.22. 10:53:06

@Xezs7: Oktober 6 az november 7 volt az oroszoknál?

Kotit 2019.02.22. 11:02:25

Engem az érdekelne, hogy a poszterina beszélt-e már ügyvéddel?

Mert vele, ill (ahogy más is írta) igazságügyi kárszakértővel kellett volna kezdeni. Ugyanakkor én azt is megértem, hogy a Volvoval kezdte és bedőlt az ígérgetésnek. Őszintén: ki gondolta volna, hogy ezután a lehetséges bizonyítékok megsemmisítése következik?

Christian Smith 2019.02.22. 11:10:31

Amugy egy prémium márkát vásároló madár mit akad fenn egy 2-3 millios káron? Mobile.de . Nem ér többet. De a Volvo, Audi,Bmw, Mercedes a geci, mert drága az alkatrész. Elötte nem tudta? Tiz éves fos prémium autot csak a hülyék használnak, meg akiknek van szerelö mühelyük.

Christian Smith 2019.02.22. 11:15:12

A bátyàm autoja is kiégett az udvaromban . És? Kurvára nem gyujtottuk be , de nem is zokogtuk tele az világot, milyen cudar

2019.02.22. 11:21:40

@Christian Smith: O1G-nek csak a derékbőségét tudom: 4XL. Ja, és rengeteg gerincpótlóra is szükség lesz.

2019.02.22. 11:23:12

@Xezs7: Hagyd, fontosabb neki a pöcspótlék mint maga a pöcs.

2019.02.22. 11:25:42

@Christian Smith: Esetleg ÁFA, iparűzési adó, NÉBIH felügyeleti díj (O1G extraprofitja :))?

Christian Smith 2019.02.22. 11:25:48

@Kotit: Nem tudjuk mi történt, de ugy tünik semmi esélye .... De még harcolni szeretne , szerintem fölösleges.
1. A generátor full fém az max starter lehwt egy eletro tüznél
2. Családnak semmi köze a káreseményhez
3. Ha nem az általa vázolt probléma, egy 10 éves szarra vár csodát
Mi volt a motivácio megirni ezt a szar posztot?
És igen , van két kislányom, feleségem, söt két autónk is...
De a fos 6 éves Seatba a hétvégén töltöttem 2,5 liter olajat, mert egy szar a vw
Hála az égnek , nem baszta haza a nejem .
1.6 110 Le és az enyém is hasonlo , csak 300 kilóval többel gyorsabb. A nejem német de soha többé nem akar német fost

Christian Smith 2019.02.22. 11:28:39

@a szürkebarát ötven árnyalata: Gerincpótlóra??? Hát mindenki viselje saját lábon.

Christian Smith 2019.02.22. 11:33:10

@a szürkebarát ötven árnyalata: Én úgy tudom nincs is gerince. Légpárnás hajóra meg nem keresem a megfelelelö gumiméretet ,

Kotit 2019.02.22. 11:56:16

@Christian Smith: Csak a poszter nézőpontját ismerjük, amíg nem ír mást a volvotól valaki, addig én ebből a verzióból indulok ki. Az alapján meg szvsz lehet eséje.
A többit nem értem miért írtad nekem...

Christian Smith 2019.02.22. 12:01:31

@Kotit: Én senkit sem akarok bántani, de a szerviz és egyéb jogok közt ott van a használati jog ... 10 éves autóra nincs sem uj autó, sem más garancia. Az autó sajnos megsemmisült , de vélelmezhetöen nem Volvo alkatrész miatt. És a hivatalos saját cég nem Volvo márkaszerviz. Senki sem tudja évek óta a szerviz történetet

Xezs7 2019.02.22. 12:03:35

@Christian Smith: Marhaság. Nálunk az ÁFA dobja meg az árakat. De még ha nem is az ÁFA, tegyük fel a németeknél 100 Ft haszon van valamin, nálunk 200. Te azt mondod, hogy ez a +100 Ft az extra. Én meg azt mondom, hogy honnan tudod, hogy az extra honnan kezdődik? Miért nem elégszik meg mondjuk a német bolt 1 Ft haszonnal? Akkor lehet hogy náluk van 99 Ft extra, nálunk meg 199 Ft? Mi alapján jelented ki a te logikád szerint, hogy a németeknél nincs extra? Ezt az extraprofitot a proliknak találták ki, hogy legyen min hőbörögni. Jó hogy nem már mindent ingyen akartok.

Christian Smith 2019.02.22. 12:05:59

@Xezs7: Akkor mégis beáraztad a helyi árakhoz képest. Szeretnél beszélni róéa?

Xezs7 2019.02.22. 12:07:22

@Christian Smith: Te most miről beszélsz? Arra adj magyarázatot, hogy 100 Ft haszonból hogyan állapítod meg, milyen képlettel, hogy ennek a haszonnak mennyi része a normál haszon és mennyi az extra. Nem a mellébeszélésre meg a kacifántos visszakérdésekre vagyok kíváncsi, hanem a definiált képletre, ami alapján az extrát számolod.

Christian Smith 2019.02.22. 12:07:38

@Xezs7: Nem az a baj hogy léteznek idioták, hanem, hogy szaporodnak....

Xezs7 2019.02.22. 12:09:09

@Christian Smith: Képletet, pontos számításokat akarok látni. Ha állítasz valamit, azt illik bizonyítani is.

Christian Smith 2019.02.22. 12:09:52

@Xezs7: Nos egy kérdés a hülyéknek. Hogyan állapitják meg egy adott ország kamat felárát? Édes istenem és ilyen emberek is szavazhatnak

Christian Smith 2019.02.22. 12:11:28

@Xezs7: Kérek egy komplex szociologiai tesztet, ön nem 70 IQ alatti. Egy mondata sem igazolja eddig önt.

Xezs7 2019.02.22. 12:12:25

Sumákolás, mellébeszélés.

Xezs7 2019.02.22. 12:13:34

És személyeskedés.

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 12:45:56

Kedves új kommentelők!
Mint már írtam nincs szüksègünk kárörvendő, mindenkinèl okosabb emberek pocskondiázására....Október hatodikán törtènt az eset ès annyi pontot használok amennyit szeretnèk...èn megírtam a törtènetünket mert mint bárki másnak, nekem is van hozzá jogom...akit nem èrdekel olvasgathat tovább nyugodtan...köszönöm a hozzászólásokat legalább nevettem egy jót...aki tènyleg segített annak mèg egyszer köszönöm a többieknek meg kívánok boldogabb esemènydúsabb jövőt

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 12:56:13

@tede: köszönöm szèpen szavaidat...igen,bele se gondol egyik nèv ès arc nèlküli kommentelő sem abba hogy velük is megtörtènhetne ez ès ők mit tennènek...valószínű vennènek egy másikat vagy apuci a fenekük alá tenne egy újabbat...nekünk sok èvi spórolás eredmènye volt ez az autó ès nagyon vigyázzunk rá...mi tudjuk hogy viselkedtek velünk a volvonál...mi nem kèrtünk semmi tőlük főleg nem új autót...ők ajánlották fel a segítsègüket amit bárcsak ne fogadtunk volna el...

Xezs7 2019.02.22. 13:02:09

... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ...

Jake Peralta 2019.02.22. 13:20:29

@Sipos Hajnalka: Jekdves Hajnalka..
Azért ha már olyan bőszen véded magad, és pocskondiázod a volvo-t hitelesebb lennél, ha válaszolnál a konkrét kérdésekre.
Amíg ezt nem teszed, addig csak egy vádaskodó ember vagy. És ki tudja milyen fontos részletet hagytál ki "véletlenül" a beszámolódból.

KaTe 2019.02.22. 13:25:33

@Sipos Hajnalka: Te magad állítottad, hogy 4 éves, Németországban forgalomba helyezett autót vettél. Gondolom valami meggyőzően érvelő neppertől aki még a csillagokat is lehazudta az autó előéletéről. Nem muszáj ismét Volvot venni, lehet venni Suzukit is, az is elvisz A-ból B-be, igaz, fapadosabb, de legalább olcsó hozzá az alkatrész és nincs telerakva mindenféle elektronikával.

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 13:36:19

@Kotit: Igen,már beszèltünk ügyvèddel ès most megyünk másik ügyvèdhez is...folyamatban van az ügy...

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 13:36:19

@Kotit: Igen,már beszèltünk ügyvèddel ès most megyünk másik ügyvèdhez is...folyamatban van az ügy...

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 13:43:43

@Christian Smith: nèv ès arc nèlkül ilyeneket írni nem túl vagány...èn legalább vállalom aki vagyok...de neked is köszi a kritikát...igaz "hülye" vagyok meg "madár" de legalább boldog ember...nem az a legfontosabb teendő az èletemben, hogy vitatkoztak,trollkodjak,bántsak meg mindenkit aki èl ès mozog

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 13:45:50

@Xezs7: ... ... ... ... ... ... ... ...

KaTe 2019.02.22. 14:00:28

@Sipos Hajnalka:
Te tényleg azt hiszed hogy a bíróságon majd mosoly és együttérzés fog fogadni? A Volvo védőügyvédje azon lesz, hogy darabokra szedje az egész sztorit és belekössön az összes ellentmondásba, amit itt előadtál. Kezdve ott, hogy kijelented, hogy egyértelműen a generátor okozta a tüzet. Mi alapján? Ezt írta a független szakértő? Készült róla jegyzőkönyv amiben szerepel, hogy a tűz forrása EGYÉRTELMŰEN a generátor? Ki készítette és mikor?

Tanukkal, jegyzőkönyvekkel, kép - és videófelvételekkel lehet bizonyítani. Dámai köntösbe csomagolt, több bekezdésre taglalt élménybeszámolóval nem. Azt szeretnéd, hogy mindenki részvétnyílvánítások és mély sóhajok közepette mondogassa, hogy "Azok a szemét multik..." majd 5 perc múlva elfelejtve az egészet menjen a dolgára? Mert akkor jó úton haladsz.

Quuuziii 2019.02.22. 14:29:52

@Sipos Hajnalka:

Kedves Hajnalka!

Valóban megírtad a történetedet egy nyilvános blogon, ahol az emberek el tudják olvasni, és elmondani róla a véleményüket. Ha ez számodra sértő, vagy bántó, akkor legközelebb vagy egy olyan oldalnak írj, ahol nem lehet hozzászólni, vagy rögtön a bíróságnak, vagy csak simán az asztalfiának. Köszönjük!

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 15:11:56

Kedves Quuuziii !

Nagyon szívesen olvasgatom a kommenteket, hiszen ebből nyerek újabb ötleteket és éppen ez volt a célom a történet megírásával. Az "elmondani róla a véleményüket"mondatrészhez csak annyit, hogy a vélemény nem egyezik meg szerintem némelyik kommentelő ízléstelen és provokáló hozzá" büffentésével" . Nagyon sok oldalon beszélgetek az esetről nagyon sok emberrel és tartom a kapcsolatot a hozzám hasonló károsultakkal. Bárkinek megírom ami érdekli az üggyel kapcsolatban, de azt nem vagyok köteles szó nélkül hagyni ha valaki belemászik "név,arc nélkül" és ismeretlenül a magánszférámba és bántó szavakkal illet engem vagy a családomat. Csak én ezt nem bunkó módban teszem mert én nem ezt tanultam.

Köszönöm!

Xezs7 2019.02.22. 15:18:04

@Quuuziii: Nem tudom mit és hogy csináltál, de eltüntetted a mondatvégi többszörös pontokat. Szép munka.

Quuuziii 2019.02.22. 15:22:16

@Sipos Hajnalka: ternészetesen jogod van ellenállni, csak jeleztem, hogy az internet ilyen. Nem lehet, és nem is érdemes megszabni másoknak hogy hogy reagáljanak. Gondoltam szólok, hogy ha ezt hatékonyan akarod elkerülni, annak mi a módja, de ezek szerint ez nem valódi cél. Figyelmen kívül is hagyhattad volna a kommenteket, pedig ha annyira sértőek és alaptalanok, akkor nyugodtan figyelmen kívül is hagyhattad volna őket.

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 15:35:47

@Quuuziii

Teljes mértékben igazad van.Sajnos ilyen az internet. Ha minden kommentet magamra vettem volna már hidd el itt sem lennék. Próbálom kiszűrni a rosszindulatú embereket, de már van aki nagyon messzire megy a sértegetéssel. Igyekszem mindenkinek kedvesen válaszolni eddig szerintem nem is írtam senkinek semmilyen sértő vagy személyes hozzászólást.

Köszi!

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 15:37:13

@Quuuziii:

Jah,kifelejtettem: ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ..................

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 15:39:16

Kedves Jake Peralta!

Nem pocskondiáztam a volvot csak leírtam azt, ami történt...pontosan úgy ,ahogy történt...ha valaki kérdésére nem válaszoltam elnézést kérek...legyen szíves megírni melyik válaszadás alól bújtam ki...megválaszolok minden kérdést ami értelmes...

Jake Peralta 2019.02.22. 15:56:18

@Sipos Hajnalka: PL az én egyik korábbi kommentem. Tele van kérdésekkel.

Xezs7 2019.02.22. 16:24:07

@Sipos Hajnalka: Az a baj, hogy te összekevered a rosszindulatot a realizmussal. Hidd el, itt senki sem örül a károdnak (én se), bármennyire is szeretnéd ezt belelátni. Itt csupán annak adtunk többen hangot, hogy ha realistán szemléli valaki a világot, akkor egyrészt nem vár semmiféle kártérítést a Volvotól, másrészt nem szükséges szappanoperába illő körítéssel színezni a sztorit.

teéjesenmindegy 2019.02.22. 16:33:30

@Sipos Hajnalka:
Figyelj, ha ennyire nem értesz hozzá, akkor legalább ne kötekedj.
Az akksi rajta van, ad áramot. Az így van. És a generátorba megy az áram az akksiról szerinted? Minek? Ott mit csinál? A neve alapján nem áramot generál a generátor, hanem a Volvoban fogyasztó? Szerinted a biztosítékok nem arra valók, hogy ha zárlatos valami, akkor azokat üsse ki?
Akárki mondta ezt a marhaságot, hogy "a zárlatos generátor álló helyzetben szikrát csinált" hülye volt hozzá. Konkrétan minden szava marhaság.
Na, most egy ilyen szakértő hozzászólás alapján állsz úgy a volvos emberhez, hogy az jól eltűntette kalapáccsal a bizonyítékokat. Nézz meg egy generátort,
images-na.ssl-images-amazon.com/images/I/41fagaa%2BebL._SX425_.jpg
Ez a fémöntvény úgy tűnik neked, hogy kalapáccsal tönkretehető? Meg olyan nagyon éghetőnek tűnik?

Az teljesen irreleváns, hogy a garázsban gyújtott be valami rongyot, vagy az udvaron valami száraz falevelet. A lényeg az, hogy forró cuccal megállsz, onnantól nincs menetszél ami hűtené.

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 17:41:45

@teéjesenmindegy: nem kötekedtem szerintem...a vezetèkköteg már izzott mikor megálltunk vele csak kèsőbb kapott lángra...a generátort ès a hozzá tartozó darabokat egy vödörbe kaptuk meg...láttam milyen ès azt is milyen volt a vizsgálat előtt...nem tudott begyújtani se rongyot se falevelet...nem volt a közelèben sem ilyesmi...a tűzfèszket egyèrtelműen látni...az egyik tűzszakèrtő fènykèp alapján is megmondta hogy onnan indult a tűz...

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 17:44:47

@Xezs7: Èrtem...akkor elnèzèst...azoknak van igaza akik a gyerekeim èletèvel viccelődnek meg más kárára izgulnak...rendben...legyen így...már lepereg rólam...nagy az .....állatkertje ès ........ az a bizonyos kerítès

SZIGMA 2019.02.22. 18:07:51

@teéjesenmindegy:

"Az akksi rajta van, ad áramot. Az így van."

Ez igaz.

"És a generátorba megy az áram az akksiról szerinted? Minek? Ott mit csinál?"

Bár nem vagyok autóvillamosságis, de úgy látom, általában az akkura menő szálról megy vissza direktben egy szál a feszszabályzóra. Valami oka csak van, mondjuk feszültség vagy áram érzékelés.

"A neve alapján nem áramot generál a generátor, hanem a Volvoban fogyasztó?"

Ha meghibásodik, akkor bizony az áram folyhat a generátor felé is, pl. diódazárlat.

"Szerinted a biztosítékok nem arra valók, hogy ha zárlatos valami, akkor azokat üsse ki?"

Ezen a körön nem hiszem, hogy van biztosíték.

Akárki mondta ezt a marhaságot, hogy "a zárlatos generátor álló helyzetben szikrát csinált" hülye volt hozzá. Konkrétan minden szava marhaság.

A szikrát én se gondolnám, de a zárlat miatti hő a vezetékszigetelést meg tudja olvasztani, nem tudom, mennyire lehet gyúlékony.

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 18:43:44

@Jake Peralta:

Visszakerestem a megválaszolatlan kérdéseket.

-Nem egyedi eset vagyunk...van egy csoport ahol a magyarországi képviselet által sértett autó tulajdonosok vannak fent, nem egy tűzesetes van csak nincs az ilyen reklámozva, hisz mint láthatjuk értelmetlen reklámozni...de egyébként ha egyedi esetek lennénk akkor meg éppen ezért tehette volna meg a cég, hogy próbál segíteni...igazán nem lett volna megterhelő nekik szerintem...(nem várunk új autót,sem milliókat ahogy páran gondolják)
-a bejegyzett szervizként arra gondoltam,hogy hivatalos márkafüggetlen szerviz
-akkumulátoron kívül semmi nem volt cserélve, de a szakértői véleményben le van írva,hogy az akkumulátornak semmi köze a tűzhöz...

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 18:54:24

@SZIGMA:
Igen a kábel szigetelés kezdhetett olvadni és a nagy hő következtében meggyulladt minden műanyag, amiből ugye rengeteg van a motortérben...mikor észleltük a tüzet kis lángcsóvák jelentek meg a szélvédőnél mire egyet fordultunk már lángolt az egész a lángok akkor már jöttek a lámpáknál a szélvédőnél és még alul a kerekeknél is...fél óra alatt kiégett a motortér olyan szinten, hogy a tűz előtt egy fogpiszkálót se lehetett volna beejteni az oltás után ülve bele is fértünk volna...

teéjesenmindegy 2019.02.22. 21:49:41

@SZIGMA:
"az akkura menő szálról megy vissza direktben egy szál a feszszabályzóra. Valami oka csak van, mondjuk feszültség vagy áram érzékelés."
A fesszabályzás az oka.
"Ha meghibásodik, akkor bizony az áram folyhat a generátor felé is, pl. diódazárlat."
Diódazárlat? Mármint a feszszabályzó diódája tönkremegy, és hirtelen elkezd a másik irányba vezetni? Amerre amúgy nem? Én a büdös életben nem hallottam ilyenről.

Azért nincs arrafele biztosíték, mert ez nem fogyasztó, ez így marhaság.
Ez teljes marhaság amit elő próbálnak adni.
Zárlatos generátor álló helyzetben begyulladt... pff.

teéjesenmindegy 2019.02.22. 21:59:33

@Sipos Hajnalka:
Hát figyelj. Akkor erőltesd ezt a marhaságot, mert valami hülye ezt mondta.
Mellesleg ha onnan indul a tűz, akkor te hogy vártad el, hogy a szarráégett generátort meg minden egyebet majd onnan lecsavarozza a vizsgáló? Amikor minden műanyag meg van olvadva, a csavarok elgörbültek a tűzben?
Most komolyan, legalább találd már ki, hogy végül is mit akarsz.

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 22:41:29

@KaTe:
Nem kell minket sajnálni,de elegünk van a gyűlölködő, jellemtelen, rosszindulatú emberekből...mièrt kell ezen lovagolni ...tudod mit legyen neked igazad...csak ne írogass már össze-vissza kèrlek...hol jó kedved van hol rossz...èn ebben nem vennèk rèszt se időm se türelmem hozzá...jó ötleteket várok ès ha hiszed ha nem nagyon sokan segítenek csak nem kötik az orrára minden kommentgurunak...további szèp estèt ka.te

Xezs7 2019.02.22. 22:43:03

@Sipos Hajnalka: Keress rá bármilyen típusra, biztos hogy mindegyiket szidja valaki és alakult rá csoport, hogy együtt szidhassák. Az emberek mindig szeretnek másokra mutogatni, csak nehogy ők legyenek a hibásak.

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 22:45:49

@teéjesenmindegy: ahogy írtam már többször is nem vagyok sem autószerelő sem villamosságis sem szakèrtő...nem erőltetek semmit csak leírom amit nekem mondanak...hátha valaki jobban rálát a dologra...elhiszem neked is amiket írsz ès próbálom összeszedni a dolgokat amiket írtok,hogy hátha rájövünk mi is lett valójában. ..

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 22:49:42

@Xezs7: de èn miben vagyok hibás? Mit tettem èn? Bíztam egy autóban? Szerettem,óvtam? Nem èn gyújtottam fel!

Xezs7 2019.02.22. 22:52:22

@Sipos Hajnalka: Jó ötletet vársz? De mihez? Mi a célod? Új autót akarsz? Milliókat? Bólogatást? Még a célodat sem ismerjük, és ötleteket vársz. Hát tessék egy ötlet: hagyd már ezt az egészet a fenébe és lépj tovább.

Xezs7 2019.02.22. 22:59:39

Azt kellene megérteni, - és most tényleg a legnagyobb jóindulat vezérel - hogy a dolgok igenis elromlanak. Vigyázhatsz te akármennyire rájuk, elromlanak idővel. A telefonod is elromolhat, hiába vigyázol rá, mert meghülyülhet az operációs rendszere. A tévéd is elromolhat, mert mondjuk belemászik valami bogár és rövidre zárja. Hordhatod akármilyen szerelőhöz a kocsidat, a műanyag megkeményedik, a gumi sprőd lesz, a vas rozsdásodik, a kárpit kopik, sorolhatnám még. És igen, van hogy az események annyira szerencsétlenül alakulnak, hogy az autód leég. Még egyszer mondom, nem örömködünk itt annak, hogy veled ez történt, de értsd már meg, hogy amit te a gyártón akarsz leverni, az nettó hülyeség. Olyan dologról beszélsz, amihez láthatóan nem értesz, csak 1-2 lelkes ismerős felbátorított, és most olyan igazságot keresel, ami nem létezik. Nem tudom már jobban elmagyarázni neked, hogy mire kapott itt rá a törzsközönség.

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 23:12:03

@Xezs7: termèszetesen minden elromlik egyszer. Törzsközönsèg? Ezt inkább nem neveznèm így. Te nem örülsz más kárának ezt elhiszem,de itt vannak emberek akik egy szóval jellemezve gonoszak. Nem èrtem mièrt kell így viselkedni embereknek egymással. Nagyon sajnálom ezt ès tudod mit...akkor legyek èn a "hülye" "madár" aki baromságot beszèl. A cèlomat elèrtem a bloggal a többi meg így sikerült. Úgy gondolom èn még nem bántottam senkit így teljes nyugalommal èlem tovább mindennapjaimat. Szèp estèt

Zuzer78 2019.02.22. 23:12:07

Sajnálatos az egész ügy. Szerintem csak az idődet és a pénzedet pazarolod az egészre, de ne legyen igazam.

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 23:17:27

@Xezs7: se új autót,se milliókat. Tudom mit akarok ès meg is csinálom. Szerintem te lèpj tovább a következő cikkre

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 23:19:03

@Zuzer78: Sajnos nagyon sok időnkbe ès pènzükbe van az ügy valóban ès mèg messze a vège. De minden jó ha a vège jó

Zuzer78 2019.02.22. 23:20:39

@Sipos Hajnalka: Úgy legyen. A lényeg, hogy senkinek nem lett baja.

Sipos Hajnalka 2019.02.22. 23:22:09

@Zuzer78: Így van. Èn is ezt tartom legfontosabbnak. A családom jól van ès ez mindennèl fontosabb!

Jake Peralta 2019.02.23. 06:49:44

@Sipos Hajnalka: Több ellentmondásban is vagy:
"fél óra alatt kiégett a motortér "
Ha egy autó fél órán át ég akkor nem csak a motortér ég ki hanem az egész porrá ég. Tehát kizárt hogy fél órán át égett volna.

"Igen a kábel szigetelés kezdhetett olvadni és a nagy hő következtében meggyulladt minden műanyag"
Ezt honnan tudod ilyen pontosan? Ki állapította meg? Te? Vagy egy tűzszakértő?

".a vezetèkköteg már izzott mikor megálltunk vele"
Ezt honnan tudod? Eddig egy szó sem volt róla hogy megállás után benéztetek volna a motortérbe. Esetleg neked vagy a párodnak röntgenszeme van hogy ilyet észrevesz?

KaTe 2019.02.23. 08:39:06

@Sipos Hajnalka: Gonoszak? Tényleg? Komolyan? Az emberek gonoszak? Hát ez felháborító! Ezek a nagyon gonosz emberek elolvasták a bulvármédia szintű történeted és REAGÁLTAK arra. Ez neked gonoszság? Hogy foglalkoznak az általad leírt, kb. 2/3 körítéssel és 1/3 tényferdítéssel? Ezek a gonosz emberek meg merték kérdezni hogy milyen jegyzőkönyv áll rendelkezésre ami alapján te kijelentetted, hogy EGYÉRTELMŰEN a generátor okozta a tüzet? Most pedig már egyértelműen a kábelköteg okozta? Holnap mi lesz az egyértelmű?

Tudod mit értél el? Semmit. Megpróbáltad hergelni az embereket, hátha sikerül egy kis nyomást gyakorolni a gaz multira a közösség erejével. Hát nem jött be, ugyanis nem tudsz mindenkit palira venni a drámázással.

Mutass egy embert, aki bántotta a gyerekeidet. Esetleg rám gondolsz? Kicsit túlzás, hogy bántottam volna. Persze az egész történeted túlzásokról szól, úgyhogy ezen már meg se lepődik az ember.

"se új autót,se milliókat. Tudom mit akarok ès meg is csinálom. Szerintem te lèpj tovább a következő cikkre"
- szerintem meg ne másoknak akard megmondani, hogy hova lépjenek. Ugyanis nem vagy abban a helyzetben.

Sipos Hajnalka 2019.02.23. 09:19:21

@Jake Peralta: azt írtam amit nekem mondtak eddig...ti kèrdeztek èn válaszolok...

Sipos Hajnalka 2019.02.23. 09:28:29

@KaTe: Rendben. Ahogy èrzed. Te csak mások szavainak ki forgatásából merítesz erőt a csodálatos kommenteidhez. Ez nekem is menne de nem veszek rèszt ebbe a játèkba. Kár is volt mindenkinek válaszolni,pedig figyelmeztették is rá,de gondoltam hátha sikerül zöld ágra vergődni. Èn nem megyek innen sehova,ez az èn dolgom olvasom tovább a hozzászólásokat csak mostmár szelektálok. Èn nem provokáltam senkit,pont èn nem szítottam a tüzet erre vannak itt rátermettebb emberek. Akiknek ez a dolga, ezt is megèrtem. Jó hètvègèt mindenkinek!

SZIGMA 2019.02.23. 09:58:20

@teéjesenmindegy:
"az akkura menő szálról megy vissza direktben egy szál a feszszabályzóra. Valami oka csak van, mondjuk feszültség vagy áram érzékelés."
A fesszabályzás az oka.

Ezt magyarázom.

"Ha meghibásodik, akkor bizony az áram folyhat a generátor felé is, pl. diódazárlat."
Diódazárlat? Mármint a feszszabályzó diódája tönkremegy, és hirtelen elkezd a másik irányba vezetni? Amerre amúgy nem? Én a büdös életben nem hallottam ilyenről.

Ez a legelemibb elektrotechnika, a legegyszerűbb félvezetővel, a diódával. A dióda nyitóirányban vezetőként viselkedik, záróirányban szakadásként. Itt egyrészt egyenirányít, másrészt megakadályozza, hogy az akkumulátor felől áram folyjon a generátor felé.
Ha a félvezető zárlatba megy, akkor bizony drótként viselkedik és egyfelől váltakozófeszültség megy az akku felé, másfelől meg egyenáram fog folyni az akkutól a generátor/feszszabályzó felé. Te sem hallottál még erről, Hajnalka sem, nem is várja el senki, hogy mindenki tisztában legyen ezzel, attól függetlenül ez így van.

Azért nincs arrafele biztosíték, mert ez nem fogyasztó, ez így marhaság.

Üzemszerű működés esetén a generátor az áramforrás és az akku a fogyasztó, a te logikád szerint ez indokolná a biztosítékot. Valószínűleg az indításkori nagy áramfelvétel miatt nincs ez a kör biztosítva. Ha erre az áramfelvételre méretezve biztosítanák is, akkor sem biztos, hogy kioldana ilyen esetben.

Ez teljes marhaság amit elő próbálnak adni.

Nem teljes marhaság, látatlanban nehéz bármit is mondani, logikusan végiggondolva próbálnak magyarázatot keresni, és a zárlat vagy a rossz érintkezés miatti túláram és melegedés ott van a lehetséges okok között. Én meghallgatnám egy autóvillamosságis vagy egy tűzvizsgáló véleményét is és beismerném, ha rosszul tippeltem.

Zárlatos generátor álló helyzetben begyulladt... pff.

Mi a te tipped,amit logikusan érvelve le is tudsz vezetni?

Sipos Hajnalka 2019.02.23. 10:52:45

@SZIGMA: Ezèrt írtuk a blogot. Vègre valaki aki èrt is a dologhoz. Így már èn is jobban èrtem a rèszleteket. Köszönöm szèpen az infót. Látta már villamosságis ès tűzszakèrtő is. Igaz csak fotóról tudták az akkori állapotot megnèzni amit a tűzoltóság kèszített.Tőlük tudom az eddigi infót. A párom is autószerelő. Nagyon jól jön mindehhez hozzá èrtő emberek hozzászólása. Mègegyszer köszönöm.

Navarone 2019.02.23. 11:05:03

@Xezs7: Ennél egyszerűbben én sem tudtam volna leírni. Erről van szó.

Xezs7 2019.02.23. 11:36:05

@Sipos Hajnalka: ne éld bele magad, ez mind csak találgatás. Hidd el, nem egy blogon fogják megoldani a problémádat úgy, hogy nem is látták az esetet. Szigma csupán elméleti vitát folytat, aminek semmi köze a te esetedbez.

Xezs7 2019.02.23. 11:37:19

Bocs hogy ezt mondom, de iszonyatosan naiv vagy.

SZIGMA 2019.02.23. 12:16:34

Hajnalka, ahogyan azt Xezs7 is leírta, én pusztán elméleti, műszaki szempontból próbálok magyarázatot találni, az általam leírtakat ne vedd sem készpénznek, sem szakvéleménynek. Ha láttam volna az autót, akkor sem számítana mit mondok, nem vagyok akkreditált szakértő.

zuu69 2019.02.23. 13:45:21

@Sipos Hajnalka:
"A párom is autószerelő."

Kedves Hajnalka, ezzel kellett volna kezdeni.

beste 2019.02.23. 14:36:42

"Ami a legborzasztóbb, hogy akkor szállt ki belőle édesanyám, párom, a két éves kisfiam, a tíz éves lányom és jómagam."
Az miért borzasztó, hogy kiszálltak akkor? Jobb lett volna, ha benne maradnak?

beste 2019.02.23. 15:01:47

@juhaszvik1: nem lehetne erre cserélni a fenti posztot? :) :) A te verziód sokkal jobb :)

beste 2019.02.23. 15:22:39

@Christian Smith: pont nem keverném ide a szállítmányozási díjakat. Ugyanazt az méretű és tömegű árut ugyanolyan távolságra Németországban 1,6 - 1,9-szeres áron viszik házhoz, a hazaihoz képest. Igaz, Nyugaton simán kifizetik a nyerges kamionokra (felszereltségtől és minőségi tudástól függően) az 1,3 - 1,7 EUR / km díjat, de itthonra elvárják a 0,8 EUR/km díjat, ami a hideg vízre is kevés, nemhogy üzemanyagra, bérköltségre, egyéb költségek fedezésére. Pl. a mi multinknál a spécin felszerelt kamionokra olyan fuvardíjat kér a német irodánk, amiért két magyar kamiont is találok...

2019.02.23. 15:59:21

@Sipos Hajnalka:
Olvastam a reakcióidat. Sajnos a blogszféra, azon belül a Homár blog egy külön világ, olyan mocsárba léptél bele itt, amit nem ismertél ezidáig. Még azt a posztolót is kikezdik, akinek 100%-ban konzisztens a posztja, ha másért nem, akkor azért, hogy miért ment bele minden részletbe, ha meg nem ment bele minden részletbe, akkor persze elhallgat dolgokat. Ha érzelmi szálat visz bele, akkor még durvább reakciókat vált ki. De ezt nem tudhattad. Ha beszállsz a kommentháborúba, akkor azzal adsz igazán csak táplálékot a trolloknak, és ebben a harcban teljesen esélytelen vagy, ezek a kommentelők nem most kezdték, rutinosak az ilyesmiben. Mindent és mindennek az ellenkezőjét be fogják "bizonyítani" függetlenül attól, hogy igazad van vagy nem. Egyetlen dolgot tehetsz teljesen ignorálod őket, el sem olvasod a kommenteket.

Abban mondjuk igazuk van, hogy reálisan ebnől az ügyből nagyon nehéz jól kijönnöd.

2019.02.23. 16:50:03

@Tinman:
Aki 2 milliós sok éves Volvót vesz, annak elvileg jobb anyagi helyzetben kellene lennie, mint aki egy új Suzukit, egyszerűen azért, mert előbbi rendes karbantartása sokkal drágább. Na meg az 1.2 benzines kisautók eleve kevesebb km-nél optimálisak, mint a TDI-k. Az más kérdés, hogy ezeket a lepukkadt régi TDI-ket egy csomóan lakótelep cirkálónak veszik, és okosban műszakiztatják, basznak karbantartani.

Sipos Hajnalka 2019.02.23. 19:54:32

@Zabalint: Nagyon igazad van és már nem is olvasom a szennyes részét csak eltekerem:-) próbáltam jól kezelni a helyzetet és lepergetni magamról mindezt,de nem mindig sikerül. Van amikor túl mennek egy bizonyos határon...lásd öt kommenttel feljebb a drága Beste kommentjét...na ettől már felfordult a gyomrom...de nem adom meg neki azt az élvezetet,hogy beválaszolok neki,mert tudom én is megbánnám utána...

Sipos Hajnalka 2019.02.23. 19:56:53

@Xezs7: nem is várom el,hogy bárki is megoldja a problémámat...csak figyelek,olvasok,tanulok...

gergo1000/2 2019.02.23. 22:06:00

@Sipos Hajnalka:
rendőrségnél tettek feljelentést gondatlan veszélyeztetés okán?
persze mindent megtesznek majd, hogy ne kelljen vizsgálni semmit, de sok kör után hátha lesz egy nem volvos szakértői vélemény,. Ami ha kicsit is nektek ad igazat, akkor felhasználható a polgári perben. Ez ingyen van, csak sok meló

gergo1000/2 2019.02.23. 22:08:11

@Sipos Hajnalka: persze ismeretlen tettes ellen kell, nehogy hamis vád legyen belőle.

Jake Peralta 2019.02.23. 22:57:01

@Sipos Hajnalka: Ahaa.. tehát éppen attól függ az álláspontod amit utoljára mondtak neked. Hát ez esetben sok sikert kívánok a bírósági hercehurcához. De előre elmondok neked egy nagy titkot. HA így mész a tárgyalóterembe, a volvo ügyvédje kb két perc alatt fog darabokra szedni. Aztán szépen előveszi ezeket a bejegyzéseidet, és beperel jó hírnév megsértése és rágalmazás miatt. Na az fog nagyon sokba kerülni.

Xezs7 2019.02.24. 08:30:39

@Sipos Hajnalka: Nem érted. Az autóvillamosság nem egy olyan valami, amit majd egy fórumon kitanulsz. Ennyire nem lehetsz naiv.

LSV 2019.02.24. 16:00:28

Most kell venni 7 ülésest!!! A volvo árát megkapják zsebbe és lehet új X90-et venni 25 millióért. Vagy dácsiát az csak 3.5millió.

Sipos Hajnalka 2019.02.24. 17:39:51

@gergo1000/2: köszi. Megkèrdeztem a rendőrsègen ès azt mondták nem kell. De azóta sokan javasolták, hogy csak menjek be ès tegyem meg a feljelentèst , úgy hogy tervbe van visszamenni.

Sipos Hajnalka 2019.02.24. 17:41:20

@Jake Peralta: Mièrt tennè? Sehol nem állítottunk hamis vádakat. Azt írtuk le ami tènylegesen törtènt se többet se kevesebbet.

Sipos Hajnalka 2019.02.24. 17:42:44

@Xezs7: Nem is áll szándèkomban kirándulni...csak olvasgatom ès mindig meg tudok valami újat.

Sipos Hajnalka 2019.02.24. 17:45:00

@Sipos Hajnalka: nem kirándulni hanem megtanulni. Bocsi átírta a telóm.

Leooo 2019.02.24. 20:49:39

@Christian Smith: Ja, persze, a generátor az egy darab fém...Muhaha!!! Leszámítva a feszültségszabályozó elektronikát, az egyenirányító 9 db diódát, a nagyáramú tekercseket, a szénkeféket, meg a gerjesztő tekercs áramkörét, amelyekben - típustól függően - 30 V/35...80A váltó- és egyenáram szaladgál, azaz 90-240W teljesítmény, amivel azért szép íveket lehet húzni...Ja és akkor is rajta lóg az akkumulátoron, amikor a motor áll. A többi az tényleg 'csak egy darab fém' (sic!) . Na ne már, a golyócirkulációs ingóstabilizátorod nikkelezett szemmértékmérőjét mivel hitelesíttetted?

Quuuziii 2019.02.24. 21:30:04

@Sipos Hajnalka: azt írtátok, hogy az autó vizsgálata csak színjáték volt a nyomok eltüntetése céljából.

Jake Peralta 2019.02.25. 06:17:31

@Sipos Hajnalka: Ja. Csak ezeket bizonyítani is tudnod kell. És ahogy olvasom, te semmit nem tudsz bizonyítani. Tehát eddig ez csak rágalmazás.

Sipos Hajnalka 2019.02.25. 12:31:29

@Quuuziii: Azt és kizárólag csak is azt írtuk le ami valóban történt. Felismerhetetlenségig szétzúztak mindent, ami már további vizsgálatra nem biztos hogy alkalmas. Azt nem mondták meg mi okozta a tüzet. De ellehetetlenítették hogy kideríthessük más úton. @Jake Peralta: Vannak tanúk vannak bizonyítékok. Még egyszer leírom neked utoljára , mi senkit nem rágalmaztunk semmivel...megírtunk egy levelet...de ezt hagyjuk is szerintem...

WLaci 2019.02.25. 13:16:47

Magyarország, ahol az autószerelő család s80-assal tolja :) Tényleg jobban teljesít!

Kotit 2019.02.25. 13:30:44

@Quuuziii: Xezs7-nek igaza van, mikor neked ír elhagy egy-egy hibát. Most elmaradtak a èà-k is...
Sőt: ... ... ...

Kotit 2019.02.25. 13:36:06

@Sipos Hajnalka: "Felismerhetetlenségig szétzúztak mindent, ami már további vizsgálatra nem biztos hogy alkalmas. Azt nem mondták meg mi okozta a tüzet. De ellehetetlenítették hogy kideríthessük más úton."

Ez alapján pl. simán beperelhetnek...

Sipos Hajnalka 2019.02.25. 13:40:18

@WLaci: Nem autószerelőként dolgozunk és évekig dolgoztunk ezért az autóért...Nem iszik,nem dohányzik egyikőnk sem ezért tudtuk összerakni az árát...csak hogy mindenki tisztán láthassa át ezt a nagyon fontos infót...:)

Sipos Hajnalka 2019.02.25. 13:41:36

@Kotit: Örülök neki hogy ennyi problémád van az életben... ... ... ... ... ... ÉÉÉÉÉÁÁÁÁÁ

Sipos Hajnalka 2019.02.25. 13:46:44

@Kotit: Nem hiszem...ez a valóság,nem kitalált történet...

WLaci 2019.02.25. 13:46:55

@Sipos Hajnalka: OK, bocsi, végülis mindenki azt vesz, amit akar. De ezek az S80-asok még ma is pl. az alkotmánybírók hivatalos autói, drága karbantartással, alkatrészekkel. "Kisembernek" szerintem racionális választás olyan autó, amit pár havi keresetéből tud pótolni, vagy olyan, aminek a költségei mellett fizetni tudja a cascot, stb. De ez csak szerinten, azt is megértem, ha valakinek ez az álma.

Kotit 2019.02.25. 13:47:10

@Sipos Hajnalka: Tényleg nincs sok, talán azért se, mert igyekszem nem csinálni magamnak...

Sipos Hajnalka 2019.02.25. 13:49:29

@Kotit: Örülök neki,ne is legyen azt kívánom:-)

Sipos Hajnalka 2019.02.25. 15:49:22

@WLaci: Semmi baj, csak a félreértések elkerülése érdekében írtam le. Igen egy álom volt ami szertefoszlott sajnos.

NagyonTitok 2019.02.25. 16:50:21

Sajnos ezt a történetet már nem tudja finanszírozni Andy Vajna, pedig erősen Oscar-díjas forgatókönyv: a kis ember harca a pénzéhes autógyárral, a hazug szerelőkkel, a délibábként tetszelgő igazságszolgáltatással, a lelketlen kommentelőkkel, a saját ellentmondásaival, a magyar helyesírással és a racionalitással!

beste 2019.02.25. 19:53:02

@Sipos Hajnalka: értem. Tehát Te ostobán fogalmazol, egy teljes fejezetet szentelsz mindenféle irreleváns információnak, aminek konkrétan semmi, de semmi köze a történtekhez, majd én vagyok a hülye, Te pedig a helikopter. Hogyne.

Tinman 2019.02.25. 20:55:36

@Zabalint: Hogy egy használt autó karbantartása drágább, mint egy vadi újé? Nahát :-D
Cserébe viszont a fogyasztása erősen baráti.

Nem tudom ki, hogy és miért vesz használt, de kiváló állapotú Volvo-t, de úgy látom Hajnalkával már ketten is vagyunk itt, akiknek az autója elég fontos volt és kiemelten figyelt rá. Az övére már sajnos nem, de az enyémre elég jó még ránézni, meg beülni, benne létezni és közlekedni vele. Olyan messze van a lepukkant állapottól, hogy az leírhatatlan. Na ja... költöttem is rá ez nem vitás.

Sipos Hajnalka 2019.02.25. 21:00:26

@beste: Èn soha nem mondtam senkire hogy "hülye". Nem is sèrtegettem senkit,de ha megengeded a saját igazamèrt ki állhatok. Nem gondolnám hogy helytelenül írnèk sem azt, hogy nem ide illő dolgokat. Valaki más kommentjèvel keveresz össze...ha meg unalmas a törtènet ès nem èrdekel...nem kötelező senkinek olvasni...

Sipos Hajnalka 2019.02.25. 21:02:02

@NagyonTitok: Te tènyleg nagyon titkos vagy...remèlem neked nem lesz ilyen Oscar díjas sztorid soha....

Sipos Hajnalka 2019.02.25. 21:05:29

@Tinman: Ez így van...de a miènk is lehet mèg jó...legalább is ezzel biztatnak az ügyes kezű szerelők...örülök neki hogy írtál...használjátok egèszsèggel a Volvotokat ès rengeteg balesetmentes kilomètert kívánok vele☺️

Xezs7 2019.02.25. 21:54:31

Gyerekek, én már 2 vödör popcornt betoltam, de ne hagyjátok abba!

Kotit 2019.02.25. 22:44:19

@Sipos Hajnalka: Pedig helytelenül írsz (és visszajöttek az olasz e-k, meg a pontok), meg ide nem illő dolgokat. Új vagy itt, kioktatsz mindenkit, pedig mi már akkor ilyen hülyék voltunk itt a homáron, amikor a volvod még kósza ötlet se volt...

Sipos Hajnalka 2019.02.26. 08:10:43

@Kotit: Senkit nem oktattam ki.... Amikor telefonról írok azon ilyen a billentyűzet....Nekem jó így is....Nem neveznèm ezt helyesírási hibának. ...A pontokat meg mint már írtam korábban is....annyit írok amennyit szeretnèk... Most válaszoltam utoljára ilyen jellegű kommentre mert se időm, se kedvem az ilyenekhez....pont...pont...pont...@Xezs7:ne pattogtass többet èn befejeztem ezt a játèkot,bár èn el se kezdtem igazából soha...

Kotit 2019.02.26. 09:39:44

@Sipos Hajnalka: OK, lényegre: Mit mondott az ügyvédetek?

Xezs7 2019.02.26. 12:32:29

Telefonon is van rendes ékezet, ne nézz már mindenkit madárnak :)

Sipos Hajnalka 2019.02.26. 14:41:16

@Xezs7:Ez van beállítva ès nekem tetszik

Sipos Hajnalka 2019.02.26. 14:43:08

@Kotit: Ezt ide nem fogom kiírni ne haragudj.

Kotit 2019.02.26. 20:37:09

@Sipos Hajnalka: Nem haragszom, de ez lett volna az egyetlen releváns információ: egy hozzáértő szerint van-e esélyed kártérítésre. Ha erről nem írsz, a te dolgod, de másról meg miről lehet?

Sipos Hajnalka 2019.02.26. 21:14:02

@Kotit: Ezt nem fogom leírni egy olyan helyre, ahol azt sem tudom ki kicsoda. Főleg mielőtt bármi is törtènne. De ezt nem is várhatja el tőlünk senki. Meg fogom írni ha törtènik valami, de ez elèg hosszú folyamat lesz.

killerkaller 2019.02.27. 08:30:56

www.origo.hu/auto/20090728-41-ezer-autot-hiv-vissza-a-volvo.html

A cikk elgondolkodtató, bár abban nem a generátorról van szó. Ha autónk érintett a visszahívásban, felmerülhet az első tulajdonos, esetleg a kereskedő érintettsége is.

Sipos Hajnalka 2019.02.27. 08:51:17

@killerkaller: Igen,olvastuk a cikket, sőt van egy másik cikk is ahol szintén az S80típust hívták vissza tűzeset miatt, csak az két évvel öregebb mint a miénk volt. Azok 2007 évjáratúak, a miénk 2009.
süti beállítások módosítása