Tékozló Homár

Így jársz, ha eljátszod az egyetlen esélyedet az Edigital futárjánál

2019.09.04. 10:00 | Homár Rezső | 33 komment

bbq.jpg

János a munkájához rendelt az Extreme Digital-tól egy kis faszenest szép nagy grillsütőt, aztán hiába várta a futárt. Illetve jött az, csak nem akkor, amikor várta, és ezzel vége is, nincs több esélye arra, hogy valaha is süssön ezen a grillsütőn. De miért kell azonnal törölni a rendelést?

Kedves Edigital, 

Önök felvették egy közel negyedmillió forintos rendelésem (xxx), majd kifejezett kérésem ELLENÉRE akkor próbálták kiszállítani, amikor nem voltam itthon. Amikor üzenetben kértem önöket ennek korrigálására, NULLA válasz érkezett (yyy iktatószámon tudják ezt megkeresni). Az önök saját, Extreme Digitalos, tehát nem külső céges futárral kellett mindezt lebeszélnem, külföldről, aminek szintén plusz anyagi vonzata volt számomra, majd ma kiderült, hogy SZÓ NÉLKÜL törölték a megrendelésem, amit szintén a futártól kellett megtudnom (a sztornó számla, amit link formájában küldtek ki minden egyéb komment nélkül, hadd ne számítson korrekt tájékoztatásnak).  

A következő kérdésekre várnék választ:
1. miért nem vették figyelembe a kérésem a kiszállításra vonatkozva?
2. miért nem válaszoltak a fentebbi iktatószámon küldött levelemre?
3. az információt miért nem adták tovább a futárnak, aki amúgy biztosított róla, hogy akkor elteszik a rendelést?
4. miért törölték szó nélkül az aktív rendelésem, melyet minden írott és verbális konfirmációval meg lett erősítve az összes résztvevőtől az önök oldaláról, hogy rendben van?
5. miért csak egy linket tartalmazó sztornó számla érkezett erről, és miért a futártól kellett megtudnom, hogy hiába várom a rendelésem?

Mivel én számítottam rá, hogy a héten megérkezik a termék, így egy erős hiányérzet és csalódottság is van bennem, valamint időbeli és anyagi ráfordításaim voltak az önök hozzáállása miatt, arról nem is beszélve, hogy mivel a gasztronómia a szakmám, így azzal, hogy önök a megrendelésem nem teljesítették, munkámban is hátráltatnak, így a kompenzáció mértékéről is várok információt, a fentebb feltett kérdésekre adott válaszokkal egyetemben. 

Azért, hogy a fentebbi ügyfélszolgálatnak írt levéllel ellentétben ez a levél biztosan megválaszolásra kerüljön, csatoltam a Fogyasztóvédelmet, a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi blogot, valamint a meg nem érkezett termék gyártóját is.  

Az összes email, valamint dokumentum csatolva az üggyel kapcsolatban, amennyiben további kérdés merül fel, várom. 

Ezt követően megérkezett a magyarázat, vagyis valami olyasmi. A pontokba szedett válaszok után vastagon János kommentjei. 

Kedves János!

Xxx bizonylatszámú rendelését törölt állapotban látjuk rendszerünkben.
Amennyiben a rendelésére mégis szüksége lenne, úgy a rendelésben található minden tételből jelenleg rendelkezünk készlettel, így rendelését leadhatja újra, vagy válasz levélben jelezheti számunkra is.

1. A futárszolgálat sajnos nem minden esetben tud alkalmazkodni az egyéni igényekhez. A termékek kiszállítása munkanapokon 8-16 óra között történik, egy útvonalterv alapján, melytől csak indokolt esetben tudnak eltérni. 

"nem eltérni kellett volna, hanem aznap szállítani amikor kértem, nem is értem minek keverték ezt ide "

2. Az ügyfélszolgálat terheltsége miatt, az említett iktatószámon futó levele sajnos még nem került feldolgozásra, ezért nem került még megválaszolásra. Megértését köszönjük.

"fura, hogy a másfél héttel későbbi panaszt 1-2 nap alatt sikerült megválaszolni..."

3. Kérését, miszerint az xxx csomagot nem tudja átvenni 06.03 előtt, továbbítottuk a futárszolgálat felé, de sajnos nem tudták teljesíteni kérését, ugyanis a  termékek raktározására, későbbi kiszállítására nincsen lehetőségünk. 

 "saját futárral dolgoztak, tehát ez házon belül ment. plusz küldtek sms-t (előző levélben csatolva), hogy újra kiszállítják később, akkor meg wtf?"

4. Amennyiben sikertelen egy megrendelés kiszállítása, úgy a raktárba történő visszaszállítás után a rendelés automatikusan törlésre kerül.

"Nem ezt írták sms-ben, és nem ezt mondta a futár sem, újabb hazugság." 

5. Rendelése aktuális állapotát nyomon követheti webshopunk felületén. 

"Igen, nyomon követtem, és ez egy elfogadott rendelés volt, amit önkényesen töröltek"

Álláspontunk szerint nem a mi hibánkból nem valósult meg a kiszállítás, így kompenzációs igényét nem áll módunkban teljesíteni.

"Ügyfélkezelésből jeles"


A kellemetlenségért elnézését kérjük.

"=szarunk az ön fejére, ha ilyen hülye, hogy nálunk akart vásárolni"

A szakértőink szerint azonban az egyetlen sikertelen kiszállítást követő törlés nem jogszerű. Persze ettől még a húsok nem sülnek.

Kedves Olvasó! 

A megrendelt termék kiszállítására vonatkozó szabályokat a vállalkozás általános szerződési feltétele tartalmazza. 

Ennek alapján a cég a megrendelt terméket a megrendelés visszaigazolásától számított 30 napon belül köteles kiszállítani. Ha határidőn belül ez nem történik meg a fogyasztó jogosult a teljesítésre póthatáridőt tűzni, amelynek eredménytelen leteltét követően jogosult a szerződéstől elállni. Ennek az elállási jognak a gyakorlása a vállalkozás szerződésszegésén alapul, a fogyasztó természetesen jogosult ilyen esetekben a jogszabályban meghatározott indokolás nélküli elállási jogát is gyakorolni. 

A cég a kiszállítást szerződött partnereivel végzi el, amely cégek és elérhetőségeik a webshopban található információk között fellelhetőek. Ezek között az található, hogy a vállalkozás lehetőséget biztosít a kiszállítási időpont megválasztására, mely nem konkrét időpontot jelöl, csak közelítő szállítási intervallum kiválasztására szolgál. Meghatározott órára történő kiszállítást a cég nem vállal. A tényleges szállítási határidő pedig minden esetben a rendelési visszaigazolásban szerepel. 

Az át nem vett küldemények esetében is tartalmaz tájékoztatást a weboldal az alábbiak szerint: 

„Amennyiben a kézbesítő az áru átadását nem tudja teljesíteni, értesítést hagy a csomagról. A küldeményről ezután az értesítésen megjelölt telefonszámon lehet érdeklődni. Sikertelen kézbesítés esetén a futárszolgálat az újra egyeztetett időpontban díjmentesen megkísérli a kiszállítást.” 

A rendelkezésünkre álló adatok alapján azt lehet valószínűsíteni, hogy a kiszállítás időpontja vonatkozásában a vállalkozás az általános szerződési feltételeknek megfelelően járt el. A megrendelést azonban nem lehetett volna törölni, hanem értesítés hátrahagyása mellett ismételten meg kellett volna kísérelni a kézbesítést. Az általános szerződési feltételekben nincsen olyan rendelkezés, amely szerint a megrendelés a levélben meghatározott esetben automatikusan törölhető lenne. 

Amennyiben ebből eredően a fogyasztónál igazolható módon bekövetkezett kár keletkezett, akkor lehetősége van annak megtérítését a vállalkozással szemben választása szerint az illetékes békéltető testület vagy bírósági peres eljárás megindításával érvényesíteni. 

Felhasznált jogszabály: 

- 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lalikám 2019.09.04. 10:40:11

Nem merem leírni a véleményem a poszterről. :)

2019.09.04. 11:31:20

Mi a baj vele?Itt van az első emag-edigital poszt.Természetesen letagadják a napot is az égről.A futárcégek meg olyanok,amilyenek.Még mindig jobbak mint a posta.Tényleg,rég volt postáról szóló poszt.Ennyit javult a szolgáltatás minősége?Mert felénk még mindig az egy házban levő 4 lépcsőház cuccait egyben vágja be a k. helyettesítő postás valamelyik lépcsőházba (van benne ráció,én a b lépcsőházban lakok,keddenként ott figyel a postaládák tetején minden...jó lenne tudni pár küldeményem vagy értesítőm kinél landolt) de már én is meguntam helyette széthordani a küldeményeket.

Terézágyú 2019.09.04. 11:51:23

Eztet én nem értem. Mi történt tulajdonképpen?

A futár mondta neki, hogy törölték a rendelését??? De miért ment ki hozzá a futár, ha egyszer törölték...?

WiZZu 2019.09.04. 12:09:55

"fura, hogy a másfél héttel későbbi panaszt 1-2 nap alatt sikerült megválaszolni..."
hát már ez is baj? :D

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.09.04. 13:15:23

A cég által adott eredeti szállítási időpontot leginkább a futárral lehet egyeztetni az adott napon belül, de komolyabb módosításhoz magam mindenképpen az írásos verziót választanám. S csak akkor fogadnám el, ha megvan a cégtől a válasz is. Addig meg ott a szomszéd stb. az adott időpontra, vagy a konkrét másik szállítási időpont egyeztetése már előre.

Egyébként már rendeléskor is megadnám (megjegyzés rovat mindig van), hogy mikor NEM jó nekem a szállítás. Ezt ugyanis nagyjából lehet látni előre (a honlapon is mindig megadnak egy kb. szállítási időintervallumot). Így, ha nem vagyok akkor otthon, eleve más időpontban rendelek.

Habár a jelen esetben a cég hibázott többször is, nem árt felkészülni eleve a szállításra (és annak megoldására).

body_andras 2019.09.04. 13:32:56

"Nincs több esélye arra, hogy valaha is süssön ezen a grillsütőn." Gyönyörű mondat. Pont erre gondolt a szolgáltató vezírigazgatója is, miután elolvasta a panaszt, majd összecsendítette a jégkockákat a kristálypoharas whiskey-jén, és elégedetten megpördült irodaszékében.

Pierr Kardán 2019.09.04. 13:36:48

Azt írja a webshop, hogy a készülékből rendelkeznek készlettel, tehát bármikor tudják újra szállítani.

A poszter viszont, ahelyett, hogy örülne ennek az információnak és gyorsan megrendelte volna újra, inkább levélben hadakozik a webshoppal és a szállítóval.

Lehet, hogy nem is kellett neki a cucc és így akarta elterelni a figyelmet...

nyúúúlacska 2019.09.04. 13:49:36

Miért nem megy be egy edigitalba a posztoló megvenni személyesen?

aefzuj 2019.09.04. 13:54:19

Azt kellene megertenie poszternek, hogy ez itten nem jogallam, hanem valami nagyon mas. Itt senkit sem erdekel az egyeni preferencia, a jogszabalyi eloirasok es az ugyfel jogai sem. Profit van, meg cost-benefit analysis.

Azert szarnak a fejedre, mert nem eri meg nekik veled veszodni. Ha maceras vagy, eladjak inkabb masnak te meg menjel mashova az egyeni igenyeiddel. Es jelen berendezkedes kozepette nekik van igazuk. Ha egyeni igenyeid vannak, azokat elegitsd ki magadnak, ha tudod. Egyeni szoc. problem. A piaci szolgaltatok nem azert vannak itt. Nekik nem a mosolyod kell, hanem a penzed.

Ez nem az az orszag, ami a fejdben van. Ez valami mas. Itt az egyeni preferenciak es a jogallamisag ervenyesitesehez komoly elokepzettseg es szaktudas igenyeltetik.

A nyugati demokraciakban az az okos polgar, aki tisztessegesen uzletel es nem bassza at a masikat.
A keletiben pedig az, aki idoben felismeri es sikeresen elharitja a masik paraszt atbaszasi kiserletet. Szomoru, de ez a valosag.
A modszervaltoztatas elott igy kellett, most meg csak igy lehet boldogulni.

Tetszettek volna forradalmat csinalni, ahogy A. Joska mondta volt.

Erre a konkret problemara pedig a "postan marado" majd sajat logisztikai eszkozokkel hazavitt csomag lett volna a helyes megoldas.
Ma is tanult valamit a poszter.

Sajnalom, hogy nehezen emesztheto a nyers stilusom. Tobb evtizedes kulfoldi (es nem csak nyugati) vilagjaras, na meg a helyi viszonyok keseru tapasztalata mondatja velem ezeket.

Itt ez van, es ez is marad.

aefzuj 2019.09.04. 13:59:22

Poszter egyebkent amiatt hadakozik, mert mashoz van szokva. A nyugat szele megcsapta mar annyira, hogy megszokja, miszerint szamit emberkent is es nem csak egy adofizeto utanpotlas droid. Megtapasztalta mar, hogy milyen az, amikor a jogai nem csak papiron leteznek es hozzaszokott ahhoz, amikor a szolgaltato tenylegesen szolgaltat akkor is, ha az ugyfel foglalkozosabb.

Aztan belefeledkezik ebbe a Nirvanaba, es nagyon felbosziti, amikor arcul csapja a magyar ugar szekletillatu szele.

Meg tudom erteni.

Viszont itt ez van, Don Quijote mar leszerelte a lapatokat is a szelmalomrol, ugyse lesz mar annak semmi haszna.

Terézágyú 2019.09.04. 14:08:39

@aefzuj:
öüóőúéáűí
ÖÜÓŐÚÉÁŰÍ
Használd egészséggel.

Snagal 2019.09.04. 14:37:08

@Fotósképző: A poszter állítása szerint jelezte mikor szállítsák (ha jól értem nem óra perc volt a kérdés, hanem hogy melyik naptól várja a szállítást, ezt meg a webshopnak kell jelezni és ők nekik kéne úgy kalkulálni, hogy úgy adják fel a csomagot... ha tudják, hogy a szerződöt futárcég a feladást követő munkanapon szállítják a csomagokat de a poszternek csak 3 nap mulva kell, akkor az edigital feladhatta volna 2 nappal később és mindenki boldog)

Az E(mag)digi meg saját magának is ellent mond:
"minden tételből jelenleg rendelkezünk készlettel, így rendelését leadhatja újra, vagy válasz levélben jelezheti számunkra is."

"Kérését, miszerint az xxx csomagot nem tudja átvenni 06.03 előtt, továbbítottuk a futárszolgálat felé, de sajnos nem tudták teljesíteni kérését, ugyanis a termékek raktározására, későbbi kiszállítására nincsen lehetőségünk. "

Tehát nem tudják tárolni a cuccot de van készleten ... akkor még is csak tárolják, ahogy eddig is tárolták amig meg nem rendeli valaki...

BHJ-962 2019.09.04. 15:14:08

@Snagal: a készlet az Edigital raktárban van, a futárcég nem rendelkezik tároló raktárral, így ők visszaküldik az át nem vett csomagot.

Én hétfőn rendeltem tőlük kávéfőzőt 150 ezerért,emailban rögtön jött a visszaigazoló, tegnap este jött a nyomkövetés, ma 11 kor megjött a csomag (royal futár), kétszer is felhívott mielőtt befutott. Kapott is jattot, a kv meg nagyon finom amit az új gépen lefőztem.

Snagal 2019.09.04. 15:16:58

@BHJ-962: ezért irtam felette, hogy az időzítés a webshop dolga.
Ha valaki rendel 1-én egy cuccot de oda írja, hogy 3-a után kéri a szállítást akkor, csak 2-án adom fel ha értelmes webshopos vagyok, mert tudom, hogy akkor nem ér oda idő előtt és nem szopatom meg aki nálam költi a pénzét :)

Nick-son 2019.09.04. 15:26:25

Ez valami szélmalomharc a posztoló részéről.

Írják a beidézett levélben is, hogy van nekik, raktáron van, akármikor megrendelheti újra aztán kiküldik most hogy ráadásul még esetleg az országban is tartózkodik, hogy átvegye.

Irtózatosan nagy kaland, ez a számú rendelés törölve, ha jól olvasom nem tudta átvenni, otthon se volt, valahol külföldön volt... mégis nem tök mindegy, hogy ugyanazon a rendelés számon viszik ki, vagy megrendeli újra és egy másik rendelésszámon kiviszik? De ha annyira ragaszkodik a rendelésszámához, válaszol a levélre és kiviszik...

Na meg az is jó kérdés - mondjuk jó lenne meghallgatni - hogy mit mondott a futárnak aki kivitte és ott volt az ajtaja előtt, mert annak is lehetett a következménye, hogy törlésre állították a rendelését. Nem mindegy azt kérdezi valaki milyen más lehetőség van, hogy átvehesse, vagy azt mondja vigye vissza ahonnan hozta... ennek alapján is változhat a rendelés állapota töröltre.

CsakLajosAz 2019.09.04. 15:34:05

Én csak azt nem értem.... Kéremszépen... 40éves fejjel felépítettem egy családi házat Pest megyében, berendeztük teljesen. Van gyerek. Kutya, autók.. grill is... Hogy a sütőipari szakmunkás instrumentumába lehet, hogy soha, egy alkalommal se jutott eszembe extremdigitalemagéstársaitól vásárolni.köszönöm, élek.... A magyar posta farokságaitól etekintve sosem szívtam még meg.

Nem értem.

The Good Boy 2019.09.04. 22:13:21

@CsakLajosAz: én a héten rendeltem a neten két terméket. alapvetően az euronics, mediaM, és az Auchan (eddig csak pozitív tapasztalatom van velük, kis választék, de alternatívának nagyon jók) vonal mentén mozgok műszaki termékek esetén, és most is az ő felhozatalaikban válogattam (mint a korábban egy másik poszthoz irt kommentemben érintettem is részben). Szóval, a kisebb volumennek számító tv rendelés meg is történt ezen 3 közül az egyikben, míg a másik termék, ami mind értékben, mint méretben, és főleg súlyban teljesen más kategória volt, ott egy termék becsúszott az emag részéről, mint lehetséges befutó. Soha semmilyen körülmények között nem rendeltem az emag, edigi, mall és hasonlóktól mert nem kívánom bevállalni a rizikót a /a neten fellelt, illetve ismerős körben hallott tapasztalatok alapján/ téves teljesítés, kritikán aluli panaszkezelés, és sokszor ugyancsak kritikán aluli garanciális ügyintézésük miatt (ráadásul árakban sem jobbak, és ha esetleg mégis annak tűnnek, a /számomra/ megbízhatatlan garanciális feltételek miatt mindjárt elolvad az esetleges árelőny).
Szóval adva volt az egyik termék az általam preferált áruházban, és mellette egy másik, kevésbé ismert márka az emagtól. Míg a preferált hely terméke kissé drágább volt, (más-más márkákról van szó, némileg másabb tudással, tartalommal), de nekem valahogy a másik, csak az emag kínálatában megtalálható) termék jobban tetszett, de ennek ellenére mégis maradtam a már megszokott áruháznál, az ők letisztult garanciális hátterükkel, az általam ismert márka extra hosszú ingyenes garanciájával, mégha a kiszállítás hosszabb időt is fog eltartani, az ár is némileg magasabb, a kiszállítás is pénzbe kerül, de a nyugalom megfizethetetlen. És remélem nem csalódok ezúttal sem, bár még egyik termék sem érkezett meg, sőt még a futártól sem jött tájékoztatás az átvételről, de a jelzett napokba még bőven belefér mindkét termék.

CsakLajosAz 2019.09.05. 08:03:25

@The Good Boy: magyarul nem vagy fillérb@szó. :-)

A termékek gyárban készülnek. Eltekintve pár bambusz viskótól. Ahhoz, hogy valahol olcsóbb legyen, vagy valami jogi furmány van, vagy a szolgáltatás/bér/alkalmazottak száma/raktár/logisztila szintjén kell kummantani. Amíg minden kerek, addig boldog a kuncsaft. Amikor guzmi van, akkor sírás jön. Márpedig lesz.

Másik kedvencem a szállítás sérült. Más néven: garis szar. Hobbiműhelyben összetákolt hűtő, ami persze, higy gázhiányos lesz, mert a nagy böhöm side-by-side hűtő habbal kinyomott csövezésén a büdös életbe nem lesz meg a lyuk. De 35e Ft kedvezménnyel csak 321e Ft... És csak az a véletlen pici horpadás van nézze meg uram.. ja... Lett. Direkt... Marketing okokból... :)

De az evolúció működik. Régen a lusta nem jutott mamuthoz. Éhen halt. Ma jutna csodatelefonhozhűtőhöztvhez... Csak cserébe szív.

Volt egy bácsi, Hermann Heinrich Gossennek hívták :) nem volt hülye ember, szép szavakkal írta le: amíg szar van, légy is van :-)

Terézágyú 2019.09.05. 08:44:44

OFF:

@BHJ-962:
"Én hétfőn rendeltem tőlük kávéfőzőt 150 ezerért... a kv meg nagyon finom amit az új gépen lefőztem."

Hát, ennyi pénzért remélem ki is takarít, és elviszi az iskolába a gyerekeket... :-/

The Good Boy 2019.09.05. 10:00:45

@CsakLajosAz: pont egy 110 kg-os side by side hűtőt rendeltem :)

KaTe 2019.09.05. 11:07:33

Kedves posztoló. Igyekszem összefoglalni az edigital reakcióját:
- Azért töröltük a rendelésed, mert spórolunk mindenen és nekünk nem érsz annyit, hogy az egyedi igényeidet kielégítsük. Úgyhogy ha nem tetszik a rendszer, akkor hagyjál minket békén, ha meg mégis kell a szajré, akkor leadsz egy újabb rendelést és elintézed, hogy át is tudd venni a megadott intervallumban. Köszi, edigital.

juhaszvik 2019.09.05. 11:15:01

@CsakLajosAz: "De az evolúció működik."

Pont hogy nem működik. Régen az idióta nem jutott mamuthoz, éhen halt, nem örökítette tovább a DNS-ét. Ma ha valakinek van esze, átlátja a dolgokat, akkor a várható gyerekeinek száma nulla és egy közé esik*.

* - zárt halmazban, mielőtt valaki beleköt :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.09.05. 11:49:18

Sosem értettem hogy miért nem az Amazonról rendelenek az emberek itthon, az ilyen kamubrigádok helyett...

ekat 2019.09.05. 12:00:46

@Ződ2000: Hát én például nagyon sokat rendelek onnan, meg általában Németo.-ból, de azért egy nagy grillsütőnél meggondolnám. Nem is csak a szállítási költség miatt, hanem mert nagyobb esélyét látnám a sérülésnek. (Ami persze nem biztos, hogy így van, de én így érzek.)

2019.09.05. 18:27:55

@The Good Boy:
Az edigitaltól én rendeltem többször is, többnyire személyes átvétellel, és soha semmi gondom nem volt. Szvsz nem volt egy kategória a mall-al meg az emag-al, mert gyári garanciás termékeket árultak. Az emag egyesülés óta fekete listára kerültek nálam is (gondolom még nem álltak át teljesen az emag modelljére, de folyamatban van, így nem kockáztatok).

RudY_HUN 2019.09.05. 18:29:31

@Ződ2000: Mert pl. a németországi Amazon számlázása nem mindenkinek felel meg. Üzleti (EU adószámos) regisztrációval küldenek, 0, 20 vagy éppen 27% ÁFA-tartalmú számlát...mikor hogy puffan (a 0 lenne helyes).
Egyébként ez e legaranyosabb, pl. a legutóbbi rendelésből: "Invoice unavailable for some items." :D Úgyhogy ÁFA probléma megoldva, számla se lesz pár termékről, jól nyomják a németek.

zeddez 2019.09.05. 21:35:58

ezek a futarcegek is megernek egy miset

rendeltunk egy inget, cim beirva ahogy a lakcimkartyan is van
futar nem talal ide, visszavittek, hogy rossz a cim
persze egesz nap itthon voltunk miatta mert termeszetsen 8-16h kozott erkezik vmikor
kifogaskereses, hogy lehet rosszul volt megadva cim, meg bla-bla-bla, es megint kikuldik
na replay ugyanez, se egy telefon, hogy segitseget kerne, se semmi, csak varjuk, nem jon, aztan masnap telefonaslas megint, hogy megint hiaba vartuk
ujabb telefonalgatas, hogy mi qrva anyjaert nem talalja meg a cimet masodszor sem, amikor a postasnak ez nem gond

na jon a futar immar harmadszor, most felhiv, latom az ablakbol a furgonjat, elnavigalom a haz ele, pont a lepcsohaz elott all meg, csenget, feljon az emeletre, kifizetem, nezem a dobozt, a cimen csak az utca van rajta a nev, a varos es a iranyitoszamon kivul, de se az hazszam, se az epulet szam, se a lepcsohaz, se emelet, se ajto... se semmi mas nincs ott a ranyomtatott cimken
aszondja lehet a rendszerukbe nem fer ki ennel tobb karakter oda

jaaah, lehet, de akkor a rendszeretek a szar, es nem rosszul volt megadva

heptakontanonaéder 2019.09.06. 01:26:12

@Terézágyú:
Az elkeseredett incelt még le is szopja!

lobster thermidor 2019.09.06. 19:49:52

@aefzuj:
"A nyugati demokraciakban az az okos polgar, aki tisztessegesen uzletel es nem bassza at a masikat.
A keletiben pedig az, aki idoben felismeri es sikeresen elharitja a masik paraszt atbaszasi kiserletet. Szomoru, de ez a valosag.
A modszervaltoztatas elott igy kellett, most meg csak igy lehet boldogulni."
100 százalékig egyetértek!
Ebben az országban a lehető legnagyobb körültekintéssel kell eljárni, de néha még így is becsúsznak hibák. Én egyébként az internetes áruházakban csak személyes átvétellel, az árú átvételekor fizetve vásárolok. Amelyik vállalkozás nem biztosítja ezt a lehetőséget, az mehet a levesbe.

kolompar lole 1116 2019.09.08. 22:03:04

TLDR, fizetél előre? Ha igen, akkor lúzer vagy, ha nem, akkor meg csak magukat szopatják, meg kell rendelni újra és újra, addig amíg meg nem tanulják időben kihozni. Addig meg szopassák csak magukat az ide-oda szállítással ha ilyen hülyék.

Tikakukac 2019.09.09. 11:34:54

@nyúúúlacska: Ez a "minek ment oda?" jellegű kommentek a kedvenceim.

Mondok kapásból egy remek érvet: mert ha már láttál grillsütőt, ami nem ilyen pici asztali, az elég nagyra tud nőni. Ha pedig mondjuk nincs autód, akkor azt te sehova sem viszed személyesen, max a bolt elé.
Tudom, tudom, béreljen pickupot. Ja, hogy erre való a futárszolgálat :) Lassan magad is összerakod ezt.

blasiusii 2019.09.13. 12:27:15

Aki foglalkozik logisztikával, kisegíthetne egy kis insight-tal: hogy a ménykűbe lehet 8-16h-ás (egész napos) időintervallumot megadni, a 21. században?????
Talán a 19. században még megérteném, de ma, amikor a forgalmi adatos GPS és a fejlett vezeték nélküli kommunikációs rendszerek korában élünk, számomra megfoghatatlan, hogy ennél pontosabban miért nem lehet belőni egy küldemény érkezését, legalább délelőttre vagy délutánra, ez lenne a minimum! Egyszerűen nem hiszem, hogy Nyugaton is ennyire lazán megy ez, aztán legyél egész nap otthon. (Ott nem engedhetik meg ezt a munkavállalók, itt ezek szerint igen.)
süti beállítások módosítása