Tékozló Homár

Várakozás, te csalárd érzet szerzője

2020.04.23. 11:00 | Homár Rezső | 89 komment

euczseawsaixigl.jpg

Amióta itthon ülünk, a futáros-csomagos sztorik kaptak egy egészen szokatlan mellékízt. A nem tartózkodott otthon és az átvevő hiánya kifejezésektől hisztérikus kacagva zokogásba kezdünk, főleg ha idősebb olvasónktól jött levélben olvassuk. Persze előfordulhat, hogy nem halljuk a kertben a csengőt, meg a rádiótól a telefont, na de ennyiszer? Ebben a történetben minden jól kezdődött, a csomag elindult a németországi gyógyszertárból, aztán sajnos a DHL-től a Postához került és ezzel a utolsó halvány reménysugárnak is annyi lett.

Egy német cégtől rendeltem, megfizettem a házhozszállítást is, de a csomagomat nem hozta ki senki. Ugyan nekem sürgős lenne a csomag a benne lévő gyógyszerek miatt, de nem voltam türelmetlen. A német cég már április 10-ére Budapestre juttatta a pakkot a DHL közreműködésével (egy-két napon belüli frissességgel), de pechemre a csomagom a Magyar Postánál kötött ki.

Ők nemcsak hogy nem szállították ki a házhoz (13,90 Eur) rendelt csomagomat, melyet jó előre megfizettem (93,50 Eur), hanem nyomkövetési naplójukban erről összevissza hazudoznak.

Mert a részletes nyomkövetési dokumentumban  a következőket látni:

"Bp. 1. sz. Csomagkézbesítő Bázis
Sikertelen kézbesítés
jogosult átvevő hiánya
2020.04.14. 12:35
          --
Bp. 1. sz. Csomagkézbesítő Bázis
Sikertelen kézbesítés
jogosult átvevő hiánya
2020.04.15. 17:49
          --
A küldemény postán átvehető
2020.04.15. 17:56
Budapest 3 posta"

Tehát azt állítják, hogy megkísérelték az átadást! Az angol nyelvű nyomkövetési lapon még az a hamis állítás  is szerepel, hogy 'értesítést kapott a fogadó fél'.

15.04.2020 17:54 - The recipient was not present. The recipient has been notified.

14.04.2020 12:35 -The recipient was not present. The recipient has been notified

Hát nem!

Egyszerűen nem igaz, hogy értesítést kaptunk volna akár SMS-ben, akár cetlin, akár e-mailben. Ez csalás! Az meg éppen nem valós, de nem is realisztikus, tekintve a karantén helyzetet és életkorunkat, hogy ne lettünk volna itthon. Itthon vagyunk. Korunknál fogva ki sem mozdulhatunk (de, elvileg, 9 és 12 óra között). És nem szállították ki az árut, meg sem kísérelték, és mulasztásukat még csaló félrevezetéssel is tetézték.

Nagyon enyhe kifejezés, hogy mi ezt erősen nehezményezzük. Panaszomról értesíteni kívánom a feladó freiburgi Apotheke am Theater céget és a DHL fuvarozó vállalkozást, akiknek küldeménye a dokumentumok szerint már 10-én Budapesten volt.

A helyzet annál súlyosabban érint, mivel égető szükségem volna a csomagban lévő gyógyszerkiegészítőkre. Ma panasszal éltem a Postánál és kértem az ügy kivizsgálását. 

(Nem először fordult itt elő, hogy a kézbesítő nem hozta ki a küldeményt, de legalább, ha késve is, bedobott egy cetlit a ládánkba, és legalább a legközelebbi - és nem mint most, egy jóval távolabbi -  postára kellett személyesen elkocogni érte. A fene enné meg! )

Üdvözlet panaszom meghallgatójának, valamint sok szerencsét a mai időkben!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nick-son 2020.04.23. 11:54:32

Sok volt a csomag, lehúzott rá a postafutár egy kódot, hogy mért nem lett kiadva. Miután olyan lehetőség nincs a programban, hogy "több csomag van mint amit munkaidőnben ki tudok vinni" választ egy másikat.

Ahhoz, hogy egy probléma megoldódjon először is be kellene vallani, hogy baj van. (Mármint a postánál) Utána lehet tovább lépni.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.04.23. 12:02:21

Magam épp egy hete küldtem be panaszt a Postához, mert egy belföldi csomagot 4 nap alatt (ebből 2 nap a hétvége volt) kézbesítettek és az első napra éppen a "Sikertelen kézbesítés, jogosult átvevő hiánya" indokot írták be. Nos, korrekt választ adtak, kivizsgálták a panaszomat és kapacitáshiány miatt nem tudták első nap kézbesíteni. Ami egyébként igaz is, mert a postás (aki egyébként egy alvállalkozó alkalmazottja), el is mondta, hogy nem tudott aznap kijönni, bocs. De másként nem tudja a rendeszerbe lejelenteni (nincs olyan indok, hogy pl. "nem volt időm kézbesíteni").

Ez van, sok a csomag most, be kell menni a postára, vagy jóban kell lenni a postással (borravaló). De, az is segít, ha a nyomkövetést figyelve próbálunk elébe menni az ilyen problémáknak. Most is egy csomagot várok s UPS-től, már tegnap hívtam óket, hogy hozzák mindenféleképpen, nehogy "lepattintson" a futár.

2020.04.23. 12:06:34

@Nick-son:
Múltkor volt itt egy postás kommentelő, aki szerint minden a legnagyobb rendben, nincs semmi látnivaló, kíváncsi vagyok a véleményére erről.

Club Sandwich 2020.04.23. 12:24:47

@Zabalint: azok az atkozott ugyfelek, csak azok ne lennenek! :D

Facelessbook · www.dont.think.so 2020.04.23. 12:44:09

Azert a DHL nev ne tevesszen meg senkit, ugyanis a Deutsche Post-nal (tehat a Nemet Postanal) feladott csomagokat is a DHL oldalan lehet kovetni. Ha XX123456789DE ragszamu a csomag akkor postacsomag, tehat nem a futarceget kell szidni, ha pedig 10 szambol all, akkor erkezik a futarceggel.

ebella2 2020.04.23. 13:08:20

@Zabalint: Én messze nem vagyok postás (még alkalmazott sem), soha nem is vágytam rá, de nekem a legjobbak a tapasztalataim. Ezek szerint szerencsés vagyok. De nekem még mindet az ajtóhoz hoztak, nem a kapuhoz (annak megfelelő jattot is kapott), és volt, hogy rájuk telefonáltam és visszajöttek, morgás nélkül.

Nick-son 2020.04.23. 13:46:44

@Zabalint: egy postás nem hiszem, hogy tudja az összes körzetben mi a helyzet. Nem mindegy, hogy egy faluban postás aztán ő rendet tart kivisz mindent ami eljut hozzá, vagy egy nagyobb csomagelosztóban dolgozik. Én egy évtizede csomagküldéssel foglalkozom, a posta az egyetlen ahol a probléma nem kivétel, hanem egy rendszer szintű velejárója a mindennapoknak. A dolgozók ebben vannak, hogy egy tökéletlen rendszer részei.

@ebella2: neked szerencséd van. Az a terület olyan, hogy nincs túlterhelve és még normális is az ember. Persze nem mind postás ami annak látszik az MPL alvállalkozókat foglalkoztat, akik aztán maguk alá vesznek fel embert az autóra. Nem is biztos, hogy kifejezetten postás aki a csomagot viszi. Mondjuk nem tudom mi a megfelelő jatt, amiért neked az ajtó elé teszik a motyót, ide hozzánk 2-3 futár is jön naponta, mind behozza a csomagot, az MPL -es is. Semmi meglepőt nem találok ebben, az utcán az árokpartra csak nem teheti le. Jattot legfeljebb havi egyszer kapnak ha utánvételeset hoznak, de a tapasztalatom az, hogy 3-400 forintot meg se jegyeznek, mert az már olyan mint a semmi nekik. Három címmel később már nem is emlékeznek rá ki mit adott, vagy adott-e. 2-3000 forintot itt az állatorvosok, meg ügyvédek szoktak nekik adni ők akár minden alkalommal. Ezekre kifejezetten odafigyelnek, persze ha a csomagelosztóba se érkezett meg valami sok mindent nem tudnak csinálni.

ebella2 2020.04.23. 13:53:28

@Nick-son: Nálam csak a MPL hozza az ajtómig. A többi a kapuban osztogatja, a szerződésünk is úgy szól, hogy kapuig, nem lakásajtóig. Elsőre nem is tudhatta az MPL-es, hogy lesz jatt, vagy sem. De azóta tudja, hogy egy ötszázast biztos kap. Kis csomagokat meg magam elhozom (úgy is kérem, ne kelljen várni a szállítóra), sétálva max. öt perc a posta.

Nekem csak olyan havi két-három cucc jön, de kifejezetten örülök, ha a posta a szállító.

The Good Boy 2020.04.23. 14:03:14

kicsit (nagyon) OFF leszek, elsőre nem erre reagálnék, hanem egy új jelenségre hívnám fel a figyelmet, ami velem esett meg. Ez egyik, médiában folyamatosan hirdető, elvileg nem rossz hírű, "rólad" webáruházból rendeltem volna egyik nap. Telefonon keresztül böngésztem a cég oldalán, majd a kosárba raktam egy bizonyos, több darabból álló termék csomagot. majd a vásárlási folyamatban végig lépkedtem, de mielőtt oda értem volna, hogy a megrendelést lezártuk volna (mivel először rendeltem volna tőlük, utánvételes fizetést választottam), mindig visszaugrott a kínálati részbe. értesítést nem kaptam sem arról, hogy a vásárlást regisztrálták, sem arról, hogy valamiért sikertelen lett volna. Viszont a termék a kosárban maradt. Kb. még vagy 4 alkalommal nekifutottam a rendelést leadni, de mindig ugyanaz történt. a vásárlás befejezése előtt visszaugrott a terméklistára. Én meguntam, és kiléptem. Majd kb. fél óra múlva jött 3 email: egy arról, hogy sikertelen vásárlás, kettő arról, hogy ugyanazt sikerült kétszer megrendelnem. Gondoltam semmi gond, gyorsan kitöltöttem az elállási nyilatkozatot az egyik megrendelési számra, majd visszaküldtem, benne megindokolva a rendszerhiba miatti dupla megrendelést, mint elállási okot, és jelezve, hogy a másik terméket természetesen továbbra is kérem. Nemsokára jött is a válasz, hogy elfogadták az elállást, de mivel lehet, hogy a csomagom elkészült, ezért azt feltehetőleg ki fogják szállítani, de semmi gond, ne vegyem át, és le van tudva. Persze a tervem az volt, hogy az egyiket átveszem, azért nem mindkettőnél álltam el. Erre másnap küld a cég egy újabb emailt, hogy köszönik a megrendelést, de az már csomagolva lett, és kiszállításra előkészítve, úgyhogy jó egészséget a termékhez, blablabla. Majd pár nap múlva jön a futárcég értesítése, hogy a két, külön rendelésű csomagomat egy futárszámon, egyben átvették, és kiszállitják. Ezután megint irt a webshop, hogy sajnálattal vették tudomásul, hogy rendszerhiba miatt, duplán került megrendelésre a termék, de most már ők nem tudják visszafordítani, használjam őket egészséggel, és várnak újra vásárlóként, és a kellemetlenségért cserébe, kapok egy 20%-os kedvezmény kódot a következő vásárláshoz.
Oké, rendesek, a kupon miatt, de ez a sztori sok helyen sikeres lehetett volna, és akkor az egyik termék megvételre is került volna, mert így a dupla csomag dupla árát értelemszerűen nem fizettem ki, a csomag meg kompletten ment vissza hozzájuk. Szóval most azért a webáruházak is próbálják maximalizálni a profitot, de az én esetemben talán kis odafigyeléssel a kecske is jól lakott volna, meg a káposzta is megmarad. De ezek után egy leendő potenciális vásárlót ezzel el is vesztettek, mert kedvezmény ide vagy oda, nem fogok többet tőlük rendelni. ON

az alap sztorihoz: a poszt tolónak szerencséje van, mert legalább az esélye megmaradt a csomag átvételére, és nem küldte vissza a trehány postás azt a feladónak...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2020.04.23. 14:33:46

@ebella2: A kicsik (2 kg alatt) általában levelek, ezért az nem az MPL, hanem a talpas postás hozza. Ilyenkor onnan tudom, hogy nem kínai csomag jött, hanem "rendes", dobozos, hogy azt nem tudja kihozni, de értesítőt akkor is mindig hagy. Igaz, mi "etetjük" is a birkát, nem csak nyírjuk, így a legritkább, hogy valami eltűnik.

ebella2 2020.04.23. 14:35:19

@The Good Boy: Aki ilyet tesz attól valóban nem érdemes többet rendelni. Nekem azzal is jók a tapasztalataim. Egyszer egy nagy marha side by side hűtőt hoztak volna, már úton volt. A szállítok okoskodtak és meg felhívtam a MediaMarkt vevőszolgálatát. Elmagyarázta, hogy bizony az úgy van ahogy a szállítók mondják (a szerződés alapján, viszont megértette, hogy nem olvasok el hat oldalt), de ha nem kérem így akkor semmi gond, ne vegyem át és nulla költséget számítanak fel.

Arról volt szó, hogy nekem kéne még két embert adnom, hogy elbírják. Honnan? Persze felhozták a csávók, nem kellett még két ember, csak tízezer forint, ami a hűtő árához képest nem sokat számított. Mondtam is a csávóknak, ha ezzel kezdik, nincs a probléma. Nem is gondoltam, hogy négyméteres emeletekre cipeljék ingyen 125 kilót, mert az nyilvánvaló volt, hogy a liftbe nem fér be.

De annak ellenére, hogy rám is verhették volna a szállítási díjat (tudomásul vettem, hogy adok még két embert), az ügyfélszolgálat hozzáállása oda vezetett, hogy ma már műszaki cuccot amit árulnak, náluk veszek. Az se baj, ha egy drágább. Nekem úgy is megéri.

ebella2 2020.04.23. 14:40:20

@Csokis: Nem levélméretre gondoltam. Húsz, üveg fűszertartóra például. Kis csomag, max három-négy kiló súly, nem kell várni mikor jönnek. De én az ilyet oda is rendelem, a pár percre lévő postára. És messze nem azért mert sajnálom a pénzt. Az időt sajnálom, még ha nem is lenne más dolgom, de utálok várakozni bármire.

Antalbaba 2020.04.23. 15:36:07

@The Good Boy: pedig így lehetne kimaxolni az egész hercehurcát: a cucc visszament, belépni egy rendes géppel a webáruházba, rendelni 1 csomag akármit /ami kellett volna/, felhasználni a kupont, várni a csodát:-)

The Good Boy 2020.04.23. 15:47:58

@Antalbaba: Igen, valószínűleg ez lenne a legjobb verzió, de én már nem foglalkozom velük. Ha első körben egy névvel ellátott irodista normálisan válaszol és úgy megy végig a dolog, akkor minden rendben van. De utána az aláírás nélküli, majd egy másik névvel ellátott válaszadó hozzáállása már nem volt az, nevezetesen, hogy leszarták a gondomat, és abba az irányba vitték a levelezést, hogy vedd át, élvezd. Oké engem hidegen hagyott, de egy könnyen befolyásolható, idős ember simán átveszi szó nélkül aztán a központ örül, hogy egy balekra rásóztak kettő terméket, amiből a másik csomagot lehet élete végéig nem használja fel.
Ez a gondom. Elvek. Nem magan miatt, hanem a jelenség miatt.

The Good Boy 2020.04.23. 16:02:28

@ebella2: side by side, tavalyi tapasztalat ugyancsak hülye bolt. Kertes ház, meghozza a hűtőt két ránézésre kb. 60-70 kg-os gyerek. Na mondom: szerezzek segítséget? Mondják nem kell, hova vigyék?
Mondom be a házba. Úgy lekapta a platóról a két srác a cuccot, mintha egy 5pbkg-os mosógép lenne. Beviszik a nappaliba, aztán mondják:itt írjam alá aztán csá. Mondom: hol lenne a helye, ahová be kellene centizni. Mondják, ők innen tovább nem viszik, leszedik a csomagolást, nézzem meg ép e. Mondom oké bontsák ki, aztán legyenek szívesek bevinni a leendő helyére. Aztán annyi volt csak a kérésük, ha sérülés keletkezik, az nem az ő gondjuk lesz ezentúl. Mondtam okés persze. Aztán szépen bepakolták a 620 literes ugyancsak 125 kg-os hűtőt az amúgy összesen plusz 1-2 cm-es helyeken át a kicentizett helyére. Semmit nem kértek érte, de persze kaptak borravalót
Én is alapból szinte mindent a hülyeboltból rendeltek, nekem nincs szükségem plusz izgalomra ilyen emag és társai miatt.

juhaszvik 2020.04.23. 16:15:53

Mennyire lehet az az ember szerencsétlen, akinek az egészsége a magyar postán múlik?

Be kellene látni, hogy a Posta útjában van a fejlődésnek. Ha most ebben a pillanatban az egészet feloszlatnák, akkor nagyon gyorsan csak jobb és hatékonyabb szereplők vennék át a helyét (persze nem hibátlanok, olyan idehaza nincs).

lutria 2020.04.23. 16:19:51

@Nick-son: Mondjuk van valami olyan opció a PDA-ban hogy -lejárt a munkaidő-vagy valami hasonló(már nem emlékszem)csak azt nem ajánlatos használni mert minden kézbesítő teljesítményértől napi statisztika készül és alkalomadtán a fejére olvassák ha csomagokat erre hivatkozva nem kézbesít-mert az az ő hibája ha napi 80-100+csomaggal nem bír el.
Úgy számolják a postánál hogy 5 percentként 1 kézbesítés...

ebella2 2020.04.23. 16:21:52

@The Good Boy: Az jogilag valóban úgy van, hogy meghatározzák, munkavédelmi szempontból mennyit emelhet egy rakodó. Azért veszi bele a nagyobb cég a szerződésbe, hogy két embert a vevőnek kell adnia, hogy minden rendben legyen jogilag. (Mondjuk küldhetnének ők négyet, de mondom én nem olvastam el. Úgyhogy igazuk volt.) De mondom, nem kérték számon.

Egy pár lépcsőt felvinni azért más, mint a harmadikra, négy méteres belmagasságú lakásokban. Megizzadtak, az az igazság. A félemelet magasabban van mint egy villában a földszint.

The Good Boy 2020.04.23. 16:56:38

@ebella2: persze, teljesen más, de arra akartam célozni, hogy rettentő segítőkészek voltak. Nekem is be volt szervezve az utcában lakó szerb szomszédom, hogy átjön segíteni, ha kell, de nem volt rá szükség. viszont azon meglepődtem, hogy nem emelőfalas teherautóval hozzák az ilyet, rá is kérdeztem, azt mondta a srác, hogy mindig ezzel hozzák, és most is van még vagy 5(!) side by side hűtő a platón...

Quuuziii 2020.04.23. 17:37:06

@juhaszvik1: sok válaszodat olvastam már, szerintem soha nem írtál még ilyen hülyeséget, és remélem hogy a későbbiekben is tartózkodni fogsz tőle.

Boar. 2020.04.23. 17:54:43

@Quuuziii: Szerintem igaza van.
Nálunk rendszerszintű, hogy találunk egy cetlit a postaládában mely szerint nem voltunk otthon. Amúgy idős édesanyám velünk él és mindig otthon van... Én reggel eljövök, másik városban dolgozom, mire este hazakeveredem a posta már zárva. A feleségemnek kell a két gyerek és a saját munkája mellé még ezt a gondot is felvállalni. Egyszer sürgős lett volna egy csomagot feladnom és úgy alakult, hogy ebédszünet előtt három perccel estem be a postára. Volt bent ügyfél az egyik ablaknál, a másiknál próbálkoztam. Sértetten közölte a kishölgy, hogy mindjárt ebédszünet. Elmondtam neki, hogy én most megyek tovább, éjszaka lesz mire hazaérek és ezt a csomagot muszáj lenne feladnom. Erre nekemesett a másik ablaknál ülő luvnya is akinek amúgy is az ott álldogáló ügyféllel kellett volna foglalkozni, hogy nem igaz, milyen értetlen vagyok, ebédelni nekik is kell. Elküldtem őket szépen finoman, udvariasan a jó kurva anyjukba aztán útközben megálltam egy benzinkúton ahol gls pont is működik, frissengyorsan feladtam a csomagot kb. annyiért mint a postán az amúgy választani kívánt "időgarantált" feladás lett volna(ami persze csak a nevében "garantált").
Eljárt felette az idő, egy őslény, kihalásra van ítélve.
Nem azzal követik a kort, hogy minden szart árulnak pl. kaparós sorsjegyet és az embernek ki kell várni amíg a tahók ott válogatnak meg kapirgálnak mert a postáskisasszony rájuk nem szólna a világ minden kincséért sem...

Quuuziii 2020.04.23. 18:08:12

@Boar.: És ebből pontosan mit akartál kihozni? Hogy neked is volt nyűgöd a postával? Ennyi erővel az összes céget le lehet dózerolni, a helyét pedig behinteni sóval, ahogy itt azt mondani szokták. Kivéve persze a GLS-t, mert szerencsére egy db GLS-es poszt sincs itt az oldalon. Szerintem pl a Manna üzletláncot kr

Quuuziii 2020.04.23. 18:10:38

@Quuuziii: éne megszűntetni, mert egyszer egy eladó undok volt, és nem engedte, hogy kártyával fizessek.

Zsoltbacsi 2020.04.23. 18:13:32

@Nick-son:

" de a tapasztalatom az, hogy 3-400 forintot meg se jegyeznek, mert az már olyan mint a semmi nekik. Három címmel később már nem is emlékeznek rá ki mit adott, vagy adott-e."

Hidd el, a jobb futárok pontosan tudják. Sőt, én reggel amikor felveszem a csomagokat kb 95% pontossággal meg tudom mondani, hogy melyik címen fogok kapni jattot, és mennyit. Azért csak 95, mert 2-3%ban van, hogy szívességet teszek az ügyfélnek (a tervezettnél hamarabb megyek hozzá, vagy a végére hagyom, máshol adom le a csomagját, stb),amit reggel még nem tudok, és a maradék 2-3% a meglepetés.
Mindez Bp egyik külvárosában, stabilan 70-100 címekkel. Szóval kb 500 forintos hibahatárral be tudom lőni, hogy mennyi lesz az aznapi termés.
És ezzel mindenki így van, aki hosszú távon tervez a szakmában.

"2-3000 forintot itt az állatorvosok, meg ügyvédek szoktak nekik adni ők akár minden alkalommal. Ezekre kifejezetten odafigyelnek"

Sajnos a 2-3000 forintos jatt ritka nagyon, kb heti 1 alkalom, az is általában valami szívességért cserébe (pl a kerület túlvégéből azonnal odamegyek, vagy felviszem a 4.re a csomagot, pedig nem lenne kötelességem,stb), a "csak úgy" ekkora jatt kb évi 1-2 alkalom (leszámítva a karácsonyt, amikor többen megköszönik az egész éves munkát). Megfigyelésem szerint nem az orvosok/ügyvédek a legjobb jattolók, hanem a maszekok (főleg az autószerelők,taxisok), meg a kigyúrt/teletetovált/fuxos/kopasz ügyfelek.

Boar. 2020.04.23. 18:18:17

@Quuuziii: Annyit, hogy a posta nem képes ellátni a feladatát. Akkor meg minek?
Nem a gls-t dicsértem, egyszerűen csak ők estek útba.
Amikor még gabonát is mintáztam, a sprinterrel küldtem a csomagokat a laborba. Házhoz jöttek, nehéz csomagokat is felvettek, olcsóbbak és gyorsabbak voltak, mint a posta. Amikor édesanyámat költöztettem, otthon megrendeltem a sprinternél a fuvart, ők szépen kimentek, felvették a nem kevés cuccost, elhozták és nem morogtak a szabványostól eltérő csomagolásért. A postánál, amíg velük dolgoztam, évről évre romlottak a kondíciók, drágábbak és pontatlanabbak lettek, amikor már a doboz "nem szabványos arányai" miatt is felárat akartak kérni, akkor hagytam ott őket. Amúgy is rohanni kellett mindig a főpostára, hogy este hatig fel legyen adva a csomag különben simán elkérték a felárat de nem tették fel az esti vonatra tehát semmiképp nem ért oda másnap.
De persze vannak, akik örömmel fogadják ha a fejükre szarnak, még fizetnek is érte...

CCnick 2020.04.23. 18:18:49

Azért most nagy szarban lehet minden cég, a Lidl gariztatása elég példaértékű szokott lenni alapesetben, most meg eleve 12ig van telefonos ügyfélszolgálatuk, a hiba bejelentése után egy héttel jött a telefon a szerviztől, hogy majd küldik a hibás cuccért a futárt de persze nem holnap, hanem jövő hónap 5.-én. Basszus, 3 héttel a bejelentés után VISZI el a futárjuk a szervizbe a cuccot. El se tudom képzelni mikorra jön majd vissza....

CCnick 2020.04.23. 18:23:36

ON valami nagyon fura térségben élhetek, mert az elmúlt 10 évben 3 lakcímen éltem 2 településen, mindenhova másik postás járt, nem szokásom borravalót osztani, de semmi említésre méltó problémám nem volt se postai küldeménnyel, se futáros kiszállítással pedig minimum egy évtizede az internetről rendelek kb mindent ami nem élelmiszer.

haXXor 2020.04.23. 18:43:34

Budapest, belváros:
Több hétnyi itthonlét alatt kiragasztottam a postaládára, hogy HOME OFFICE, CSENGESS NYUGODTAN MERT ITTHON VAGYOK feliratot. Postásom azóta is dobálja a ládába az értesítőket az átvehető levelekről... Érteménhogynemakar kontaktot, de ha valaki ennyire fosik, akkor húzzon a re**es p**sába munkanélkülire vagy mittudomén.

juhaszvik 2020.04.23. 18:57:06

@Quuuziii: ha már lehülyézted a hozzászólásomat, akkor talán kifejthetnéd mire gondolsz. Nyilván postai alkalmazott vagy másképp érdekelt vagy, de attól még illene indokolnod, különben ez csak elfogultság.

Quuuziii 2020.04.23. 19:10:02

@juhaszvik1: mondok egy példát. Azt írtad, hogy most, ebben a pillanatban. Akkor hogy vennék át holnap a z'emberek a postán maradt csomagot? Hová kerülne a napi 100.000 kínai küldemény? Mit csinálnának vele a reptéren? Inkább neked kéne leírnod, hogy mit jelent az hogy "ebben a pillanatban feloszlatnák", az egészen pontosan mit jelent a te olvasatodban?

Quuuziii 2020.04.23. 19:16:36

@Boar.: Tehát ha valamelyik cég valamelyik alkalmazottja valaha valamikor rosszul csinált valamit, akkor az a cég nem képes ellátnia a feladatát? Ha nekem egyszer lefagyott a windows, akkor a microsoft akkor a microsoft nem képes ellátni a feladatát? Ha egy kivitelező egy hónapos csúszással épít el egy házat, akkor nem képes ellátnia a feladatát? Mit értesz azon, hogy valaki nem képes ellátnia a feladatát?

bigmac 2020.04.23. 19:34:47

@juhaszvik1: "Be kellene látni, hogy a Posta útjában van a fejlődésnek. Ha most ebben a pillanatban az egészet feloszlatnák, akkor nagyon gyorsan csak jobb és hatékonyabb szereplők vennék át a helyét (persze nem hibátlanok, olyan idehaza nincs). "
+1!!!

bigmac 2020.04.23. 19:41:07

Ha rajtam múlna én is ledózerolnám a postát. Semmi szükség rá...feladatát nem tudja ellátni.
Hogy mi lenne helyette?...hát rosszabb az biztos, hogy nem...

2020.04.23. 20:03:41

@Quuuziii:
Csak nem egyszer, hanem orszagszerte rengeteg a panasz, nem véletlen, hogy nemrég valaki hobbiból létrehozta a "fostát", ami rengeteg panasszal telt meg addig, amíg le nem lőtték. Nem véletlen, hogy épp a postával (meg a mávval) elégedetlen olyan sok ember.

2020.04.23. 20:06:19

Az meg különösen irritál, amikor valakik leírják, hogy jóban kell lenni a postással. Ja, meg a hentessel, akkor szebb húst kapsz, a pincérrel, akkor nem köp be a levesedbe, stb., stb. Ha valaki nem érti mi ezzel a baj, annak szerintem soha nem tudnám megmagyarázni, mert mélyebben vannak ott fejbe a gondok.

Mondjuk az érdekelne, hogy egy soha meg nem jelenő postásnak hogyan lehet borravalót adni. Nem mintha adnék.

sóhegy049 2020.04.23. 20:42:42

Szoktam autóalkatrészt rendelni a németektől, ott nincs más opció, mint a DHL, de még SOHA NEM került át egy DHL POST küldemény az MPL-hez???!!!
Mindemellett, már írtam többször, hogy soha egyik céggel sem volt bajom...

Club Sandwich 2020.04.23. 20:47:32

@Zabalint: na latod, o azt TUDJA! Ezert nem jelenik meg! :)

lasd meg: tudod mit medve, b@szd meg te az asodat! :)

sóhegy049 2020.04.23. 20:48:16

@CCnick:
Az, hogy csökkentett módban vannak a futárok, még érthető...
De a "helyzet" óta nem lehet telefonon szinte senkit elérni. Baszdki, telefonon nem harap át a kórság és még otthon is működik. :-)

Club Sandwich 2020.04.23. 20:51:03

@Quuuziii: ezeket a kerdeseket mind megoldanak szepen az uj szolgaltatok, akik atvennek a dino szerepet...

Quuuziii 2020.04.23. 21:06:38

@Zabalint: Kevés ügyfél, kevés panasz. Sok ügyfél, sok panasz. Rengeteg ügyfél, rengeteg panasz.

Club Sandwich 2020.04.23. 21:12:20

@Quuuziii: ugye-ugye, mondom en: csak azok az atkozott ugyfelek, azok ne lennenek! Milyen f@sszentos kis ceg lenne ez a pocsta... :)

f@szkivantöletek 2020.04.23. 21:27:54

Semmit ne rendeljetek, ha az MPL, azaz a magyar posta szállít.
Nagyon sok csomagot adok fel és kapok is.
Kizárólag nekem is, csak a postával volt problémám a küldött és a ki nem szállított csomagokkal kapcsolatban!!!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.04.23. 22:06:06

@Quuuziii: aki védi a M.k.postát az egy rohadék elvakult postás zombi, vagy egy fizetett troll. [az űrlapon a nem kívánt rész törlendő]

Quuuziii 2020.04.23. 23:28:09

@Club Sandwich: ezen jót mosolyogtam, de remélem a lényeg azért átment. ;)

Kupon Károly 2020.04.24. 07:42:17

Szerencsére nekem nincs futár-gondom (sem dpd, sem gls, sem mpl), rendelés melóhelyre, ahol 0-24 portaszolgálat van. Eddig majdnem mindig minden megjött. 1x volt, hogy nem jött a futár, a nyomkövetés szerint "Nem volt ott senki". Nosza: mikor volt itt a futár? 16:43? Akkor nézzük csak a 16:15 és 17:15 közötti kamerafelvételeket. Futárautó persze sehol...

Boar. 2020.04.24. 08:10:29

@Quuuziii: Jó ennyire értetlennek lenni?
Ha egy hatalmas cégnek van tízezer alkalmazottja szerte az országban de én mint helyihülye csak kb. nyolc-tíz különböző munkakörben lévő emberkét ismerek közülük és ebből a nyolc-tízből van kettő akinek meg vagyok elégedve a munkájával a többit meg páros lábbal rúgnám ki a főnöke helyében, akkor és ezen emberek alapján fogom megítélni a céget.

Nick-son 2020.04.24. 08:18:13

@Zsoltbacsi: nem úgy értem, hogy nem jegyzed meg hol kapsz 3-400 Ft -ot, hanem hogy nem fogsz érte oda lenni meg vissza, nem fogsz visszafordulni a körzet másik feléről ha felhív a 300 Ft -os ember (és felhív több is egy nap), te is tudod, hogy ez ma már valójában aprópénz, részben azért is adják, mert nem akarnak vacakolni, meg időt tölteni az elrakásával sem. Nyilván ettől függetlenül a nap végén ha összeadod nem is rossz így sem.

Quuuziii 2020.04.24. 08:35:10

@Boar.: Gondolom az "és" az én akart lenni. De mely emberek alapján? Akiknek a munkájával meg vagy elégedve, vagy akiknek a munkájával nem? És ez most kérdés, vagy kijelentés? Bocs hogy értetlenkedek, de ember legyen a talpán aki 100%-os bizonyossággal meg tudná mondani, hogy pontosan hogy is értetted.

Fikalnyik Eugén 2020.04.24. 10:38:36

@haXXor:
"Budapest, belváros:
Több hétnyi itthonlét alatt kiragasztottam a postaládára, hogy HOME OFFICE, CSENGESS NYUGODTAN MERT ITTHON VAGYOK feliratot. Postásom azóta is dobálja a ládába az értesítőket az átvehető levelekről... Érteménhogynemakar kontaktot, de ha valaki ennyire fosik, akkor húzzon a re**es p**sába munkanélkülire vagy mittudomén. "

Ne csodálkozz: előre meg vannak írva az értesítők, nem is viszik magukkal a hivatalos levelek többségét és a kiscsomagokat.

2020.04.24. 11:24:40

@Quuuziii:
Az arány a lényeg, csak arról meg nem tudunk semmit, tekintve hogy a Posta lepattant minden panaszt, és ezért már a többség tudja, hogy nem is érdemes panaszt tenni, hanem ahol lehet, érdemes kerülni a Postát. Csak nem mindig lehet...

2020.04.24. 11:27:03

@Fikalnyik Eugén:
Szvsz az már a jó esetek közé tartozik, ha dobnak be értesítőt, sokszor az sincs, és azt sem tudod, hogy érkezett valami.

Quuuziii 2020.04.24. 12:04:27

@Zabalint: erről érdemes volna e reprezentatív kutatást csinálni. Amikor még foglalkoztam panaszkezeléssel, (ami rendkívül kimerítő tud lenni) rengeteg olyan "panasz" volt, amely nem volt köthető a posta vagy a postai dolgozók munkájához, illetve jópárszor eltértünk a szabályzattól is annak érdekében, hogy segítsünk az ügyfelek problémáján. Gondolom te nem tartozol közéjük. ;)

2020.04.24. 12:21:28

@Quuuziii:
Eddig egyszer tettem panaszt, mikor először nem dobtak be értesítőt. Mivel lepattintották, ezért azóta nem tettem újra panaszt, mivel nem látom értelmét, ez már rég feuture a postánál, nem bug. De nyilván mindig az ügyfél a hülye.

Gonoszgólya 2020.04.24. 15:19:54

Rühes posta egy kalap sz@r.

Gonoszgólya 2020.04.24. 15:21:33

@Fikalnyik Eugén: Akkor konkrétan mi a f@cért is van a posta? Azért hogy értesítőket hordjon ki?

Opportunista mikroba 2020.04.24. 16:33:43

@Quuuziii: Lehet csűrni-csavarni a dolgot, de a Magyar Posta mint cég haldoklik. Azok a szolgáltatások, amikből évtizedekig megélt, nagyrészt okafogyottá váltak a világ megváltozása miatt, és a posta nem tudott lépést tartani a fejlődéssel, ezért jelenleg épp csak vegetál valahogy. Ez nem jelenti azt, hogy minden egyes postai dolgozó trehányul végzi a munkáját, de ha a vezetés sz.rik mindenre, akkor ez "lefelé" is ki fog hatni.

Quuuziii 2020.04.24. 17:15:08

@Opportunista mikroba: szerintem nincs nálam nagyobb ellenzője a mai tömeges papír alapú levelezésnek, de hogy a posta okafogyottá vált volna? Azok akik napi 100.000 terméket rendelnek aliexpressről és társairól, nem értenének egyet veled. ;)

Opportunista mikroba 2020.04.24. 17:22:36

@Quuuziii: És ezeket csak a posta tudja kihozni? A futárszolgálatok nem foglalkoznak ilyesmivel?

Quuuziii 2020.04.24. 17:29:09

@Opportunista mikroba: ez egy jó kérdés. Ezt esetleg a futárszolgálatoktól kellene megkérdezned, hogy szállítanak-e LEVELET!

Nancsibacsi 2020.04.24. 17:35:14

@Facelessbook: "Azert a DHL nev ne tevesszen meg senkit, ugyanis a Deutsche Post-nal (tehat a Nemet Postanal) feladott csomagokat is a DHL oldalan lehet kovetni."
Igen, és a DHL csomagküldő is felad postán csomagokat, miután Magyarországra érkeztek, ha éppen nincs kapacitása/kedve kiszállítani. Jellemzően a kis falukba küldött csomagoknak ez a sorsuk, mert 1 csomagért nem éri meg nekik +20 km-eket autókázni - de gondolom most kevés a futár, így feladták a Budapestit is. Nyilván nulla prioritással, a posta meg úgy kezeli, ahogy egy nulla prioritásos (értsd, kínai, 0Ft bevételt generáló) csomagot kezelni szokott.

Opportunista mikroba 2020.04.24. 18:09:54

@Quuuziii: Ja, hogy levelet. Hát igen, az a posta utolsó mentsvára, a levél.

FDToth 2020.04.24. 20:01:59

Posta: hazudnak es kamu jelneteseket irnak h miert nem sikerul a kezbesites. Nalam ott buktak le h nem tudtak bejutni a lepcsohazba, ezt irtak, hololtt csaladi haz (jo, van a hazban lepcsohaz is). Panaszsla elte,, annyi colt a valaszuk h figyelmetettek a kezbesitot. Nmhh meg szarik. Apostaval foglalkozni...

Zsoltbacsi 2020.04.24. 20:13:53

@Nancsibacsi:

"Igen, és a DHL csomagküldő is felad postán csomagokat, miután Magyarországra érkeztek, ha éppen nincs kapacitása/kedve kiszállítani. "

Ez oda-vissza működik. Elég sok elektromos cigi cuccot rendelek kínából, és majdnem az összes magyar országos cég hozott már belőlük nekem (ha lehet választani, mindig a singapore postot választom). Valószínűleg van a postának valami tőzsde jellegű felülete, ahol sefteli a fuvarokat, és kapacitás függvényében jelentkeznek rá a futárszolgálatok.

Fánkevő Fáncsi 2020.04.24. 22:05:00

@Facelessbook: Jaja, pontosan. A DHL az csak normál német posta. A DHL Express az viszont futár. Nálunk is van Magyar Posta , az a normál, meg van MPL az elvileg futár.

Fánkevő Fáncsi 2020.04.25. 06:26:20

@Quuuziii: Azt érti rajta, hogy a kézbesítés elsíbolása egy széleskörúen elterjedt jelenség a postánál és nem csak Budapesten, hanem minden nagyvárosban. A jelenség jól ismert a posta előtt is, mégsem próbálják szankcionálni vagy megszüntetni, helyette elsumákolják. Nem tesznek érte semmi mert nekik ez a helyzet jó. Az, hogy a kézbesítőnek túlterhelés miatt nem fért bele az se nem igaz, se nem jó kifogás, hiszen akkor egyszerűen csak másnapra át kéne tennie. Értesítés hagyása az viszont a kifizetett kézbesítés megtagadása, és az ügyfél megkárosítása. Ha nekem be kell mennem a postára, az nekem benzinbe kerül és egy órába az életemből. Ez minimum 2...3000 Ft, de inkább több.

Fánkevő Fáncsi 2020.04.25. 06:37:15

@Opportunista mikroba: "A futárszolgálatok nem foglalkoznak ilyesmivel?" - Dehogynem foglakoznak. Csakhogy amikor te rendelsz valamit az Amazonon, akkor nem tedöntöd el hogyan szállítják. Ha normál nemzetközi csomagként adja fel a feladó akár a DHL-nél, vagy USPS-nél vagy akármelyik ország nemzeti postáján, akkor amikor a csomag eléri a célországot, onnantól kezdve a helyi nemzeti posta kézbesíti. Nem pedig as USPS (amcsi posta) Magyarországon. Ez oda-vissz így megy, tehát a csomagodat Amerikába meg az USPS kézbesíti amikor már abban az országban van. Egyszerűen nem tudok kiküszöbölni a Magyar Postát akárhogy is szeretnéd, lehetetlen. A DHL az a német nemzeti posta, amelyiknek van futár szolgáltatása is (DHL Expressz, de csak az)

Fánkevő Fáncsi 2020.04.25. 06:47:11

@Opportunista mikroba: " Azok a szolgáltatások, amikből évtizedekig megélt, nagyrészt okafogyottá váltak a világ megváltozása miatt" - ez egy jó nagy hülyeség, ha valaki az interneten árut rendel, vagy csak valaki küld neki valamit, csomagot, levelet, akkor az egy szállítási feladat, azt valakinek meg kell csinálni. A gond csak az, hogy a Magyar Postának extra jogai vannak és neki nem kötelező versenyeznie senkivel, egy fos állami cég. Ha szarul múködik akkor szarul működik ki nem szarja le, nem felelős senki, kimagyarázzák és kész. Semmilyen egyéb szállítócég, futárcég nem hagy értesítést, hogy menj vedd át ha kell, le vagy szarva öreg. Minden cégnél:
- felhívnak telefonon
- SMS-t küldenek
- emailt küldenek
, és úgy általában mindent megtesznek, hogy kézbesíteni tudják, de ha mégse sikerül, és valóban nem vagy otthon (tehát miattad nem) akkor automatikusan másnap ismét megkísérelik. A posta nem akar ezekkel a cégekkel versenyezni, egy állami cégnek nem muszáj a piachoz alkalmazkodnia. Ezért volt szar a szocializmus, a posta meg egy maradvány.

Quuuziii 2020.04.25. 07:43:20

@Fánkevő Fáncsi: sosem állítottam hogy a posta tökéletesen működik, messze nem az, de azt nem tudom mire alapozod, hogy ez a postának jó lenne.

Fánkevő Fáncsi 2020.04.25. 15:14:41

@Quuuziii: A kézbesítőknek azért jó, mert hamarabb végeznek és nem kell dolgozni annyit. Majd a címzett elmegy a csomagért, ha kell neki, kit érdekel ez. És mindezt jónéhány postás haláli nagy munkásosztály öntudattal tesz, a kommunizmusból ittmaradt önteltséggel. Olyanok, mint az ásóra támaszkodó 5 melós aki nézi a hatodik társát ahogy ássa az árkot, de közben a munkásosztályt tartják ám csak valamire, aki a hátán viszi ezt az országot. Ez a kettőség nagyon erősen jelen volt annak idején az emberekben, és az régi állami vállalatoknál továbbél. Amikor lebaszom, hogy miért ilyen lusta szemétláda, miért nem hajlandó megnyomni a csengőt és kézbesíteni, ha ez a kötelessége és én kifizettem, és miért hazudik, akkor még neki áll feljebb, hogy ő már 30 éve dolgozik a postán, hogy képzelem, hogy így beszélek vele. És jó a Magyar Postának is, mert nem tud/nem akar piacképes fizetést adni és egyszerűen olcsóbb képzetlen, igénytelen munkaerőt alkalmazni, akiknek nem kell sokat fizetni, de ezért ők nem is nagyon törik magukat. Az meg hogy hazudnak, az jó mert elfedi a dolgokat, látszólag minden jó nincs probléma és ezek egyedei esetek.
Ez nem igaz, én hetente kb. 10 csomagot kapok külfödről a világ minden részéről, futáros és normál csomagot. A Magyar Posta által kézbesítendő csomagoknak kb. 30% esélye van hogy csak értesítőt fogok kapni. Már tucatszor reklamáltam, a csomagos csoportvezető ismer név szerint, és automatikusan kapom másnap újrakézbesítési díj nélkül a csomagot. A hivatalos panaszomra a Magyar Postánál, mindig a "pillanatnyi túlterhetség" a hivatalos válasz. Ami nem igaz, hiszen bármi is gátolná az aznapi kézbesítést, azt kötelező lenne áttenni másik napra (sokszor nem időgarantált csomagról beszélünk). Mint ahogyan ezt meg is teszik ingyenesen (tudják ők, hogy ki a hunyó) telefonos reklamációra, de csak arra. A kézbesítés elsíbolása viszont szerződésszegés, és kárt okoz a címzettnek. Fél óra utazás, egy óra sorbanállást meg benzint 8km-re városban. A Magyar Posta a legszarabb posta és én imádnám a legjobban ha el lehetne kerülni valahogy, bárhogy. Plussz szállítási költséget fizetnék érte, ha lehetne, de nem lehet.

juhaszvik 2020.04.25. 15:32:14

@Quuuziii: Egy szóval sem írtam, hogy ne okozna gondot. Azt írtam, hogy gyorsan átvennék mások a helyét.
Szóval ha csak ebből a félreértelmezésedből adódik, hogy lehülyézted a posztom, akkor tárgytalannak tekintem a kis kitörésedet...

Mivel egy országos hatáskörű, tehetetlen és fejlődésképtelen cég feloszlatásáról szólt a hozzászólásom, ezért az "ebben a pillanatban" kifejezés azt jelenti, hogy mostantól kezdve a feloszlatást. Tudod, úgy ahogy a szakmai hatáskörű állami intézményeket, a társadalmi fékeket és még annyi mindent leépítettek ebben az országban: egy pillanat alatt. Ha először hallanám, én is azt gondolnám, hogy nem lehet, de az elmúlt időszakban nagyon sok példát találni rá, hogy de igen, lehetséges, bármit bármikor.
Itt ráadásul még indokolt is lenne, de lehet pont ezért nem fog megtörténni...

Opportunista mikroba 2020.04.25. 18:07:01

@juhaszvik1: Amíg monopolhelyzetben vannak, semmi nem fog változni. Két dolog hozhatna változást: ha megjelenne a piacon a konkurencia, vagy ha egyetlen szolgáltatásukra sem lenne kereslet.

Péter 2 2020.04.25. 20:42:43

@Facelessbook: Sokkal egyszerűbb. Hosszú évekkel ezelőtt a Deutsche Post egézs egyszerűen kiadta a teljes csomagüzletágát a DHL-nek, azóta minden postacsomagot (az ilyen frincfranc kicsiket is) egyszerűen a DHL továbbítja. Nem kell összekeverni a DHL futárszolgálatával, ami elég drága pénzért másnapra idehozza neked a Marsról is, mert bár a cég ugyanaz, nem ugyanarról a szolgáltatásról van szól. Ez ugyanolyan postacsomag, mint a többi, és pont ugyanúgy érvényes rá, hogy ha jóban vagy a postásoddal, akkor mindig minden rendben, ha meg nem, mert egyfelől nagy a fluktuáció, másfelől nem is törekszel vele a normális emberi kapcsolatra (aminek, nyilvánvalóan a borravaló is része), akkor ez van.

Fánkevő Fáncsi 2020.04.26. 00:58:20

@Péter 2: Azért nem kéne seggnyalónak lenni Péter, és pitizni azért, hogy elvégezze azt ami a dolga. Te úgy gondolod, hogy aki nem ad borravalót, vagy kenőpénzt, vagy borítékot hajlongva az meg is érdemli, ha kibasznak vele ? Nem vezetik le a szülést, beleszarnak a gombakrémlkevesbe, nem kézbesítik a csomagot, csak mert nem kaptak a zsebbe egy kis borravalót ?

ekat 2020.04.26. 08:25:38

@Fánkevő Fáncsi: Teljesen egyetértek, ez a hozzáállás annyira fordított és undorító. és loo

ekat 2020.04.26. 08:26:44

@ekat: ...és visszataszító...a tablet időnként nem azt akarja, amit én. :)

Sluck Ödön 2020.04.27. 15:21:12

@Zsoltbacsi: Nem volna jobb tisztességes fizetésért dolgozni, mint a jattot lesni? Vagy az az igazi érzés, mikor valakinek tömöd a zsebét, hogy tisztességesen (sebben) végezze a munkáját?

Péter 2 2020.04.27. 15:52:11

@Fánkevő Fáncsi: Miért lennék seggnyaló és pitiznék neki? Szolgáltatást végez, úgy, hogy én meg vagyok elégedve vele, ezért úgy vélem, hogy tartozok neki ennyivel. Természetesen egy ideális világban én is azt mondanám, hogy ja, majd kap fizetést, nekem semmihez semmi közöm, de nem élek egy ideális világban, ráadásul még ennél kevésbé sem gondolom, hogy semmihez semmi közöm. Nem vagyok sem ennyire antiszociális, sem ennyire fennhéjázó, sem politikus. :-)

Megengedhetem magamnak, hogy amikor hoz valami kis kínai biszbaszt, akkor kapjon egy százas vagy kétszázast, és tudom, hogy neki ez a hó végén összeadva sokat jelent.

Zsoltbacsi 2020.04.27. 17:35:34

@Sluck Ödön: Szerintem én tisztességesen dolgozok, és hidd el, ha nem lenne jatt, rég mást csinálnék. Amúgy képzeld el, udvarias vagyok a soha nem jattolókkal is, igazából nem is várom el senkitől. Az persze más kérdés, hogy egy soha nem jattoló se várjon el tőlem extra szolgáltatást, például nehéz csomag emeletre felvitelét, vagy nem fogok neki visszafordulni a kerület túlvégéből (egyik se kötelességem). Tudod az nem működik, hogy mindenféle extra elvárásunk van, de honorálni persze luxus lenne

De hogy konkrétan is válaszoljak a kérdésedre: természetesen jobb lenne tisztességes fizetésért dolgozni, ahogy az is jól esne, ha nem minimálbérre lennék bejelentve, de ebben a szakmában ez nem realitás. De beszélj a főnökeimmel, hátha....

Sluck Ödön 2020.04.28. 10:44:32

@Zsoltbacsi: Te tettél filozófiát a jatt köré. Mint általában azok, akik azt elvárják. Csakhogy ez az egész jatt dolog szétrágja a társadalmat, mint valami féreg. Kezdve modjuk a pénzéhes orvossal, akinek nem 4-500 forint az asztalról leeső morzsa, hanem 40-50000, és ha nem kap szerinte eleget majd kezel hanyagul. Ezzel szemben meg a kisnyugdíjasnak a 4-500 Ft sem csak a reszli, hanem egy napi élelem pl. Abban a pillanatban, mikor elfogadod azt, hogy a jatt a jövedelem része te is betagozódtál ebbe a korrupt rendszerbe. Azt se felejtsd el, hogy a mostani minimálbér a későbbi nyugdíj alapja is egyben. Mint az egyébként látszik én bizony utálok jattot adni, főleg azért utálok, mert valaki tisztességesen elvégzi (netán elvégezze) azt a munkát, amiért én már fizettem. Na jó, azok akik Kínából rendelik tonnaszámra a szemetet, azok csak fizessenek, mert az azért olcsó, mert a kínai állam állja a Kínán belüli részt, a többit meg a célország (legalábbis a postai egyezmények szerint), nameg az eladóval közösen csalnak a vámértékkel.

ekat 2020.04.28. 18:58:50

@Sluck Ödön: Futárnak én is ritkán adok, csak ha komolyabb tétellel feljönnek ide a liftnélküli harmadikra. (Mondjuk sokan eleve nem hajlandóak, pl. a postás is csak értesítőt dob bármiről is, úgyhogy nem is ismerem, ha akarnék, se tudnék neki pénzt adni. :D)
Pincérnél, taxisnál, fodrásznál nagy borravalózó vagyok, de ahol külön fizetek a szállításért? Ne már...

Zsoltbacsi 2020.04.28. 19:17:32

@Sluck Ödön: Kicsit sántít az orvosos hasonlatod. Az én szemszögemből úgy néz ki a dolog, mintha elvárnád, hogy az orvos azon kívül hogy meggyógyít a legjobb tudása szerint, még korrepetáljon is ingyen biológiából/latinból. Te elvből nem jattolsz, de a kurva anyját a dokinak, hogy nem hajlandó a szabadidejéből áldozni a hóbortjaidra/szükségleteidre.
Szóval az erkölcsi kioktatásodból nem kérek, először nem kéne követelni olyan dolgokat, amik a rendelés pillanatában is feketén-fehéren le vannak írva, hogy nem kötelességünk, és utána moralizálni. Gondolom te is lebaszod a taxist, hogy miért nem visz el egy buszjegy áráért a város egyik végéből a másikba. Végülis a szolgáltatás ugyanaz.....

Zsoltbacsi 2020.04.28. 19:25:39

@ekat:
"Pincérnél, taxisnál, fodrásznál nagy borravalózó vagyok, de ahol külön fizetek a szállításért? Ne már... "

A szolgáltatást megkapod, nem? A futárok szerződése 99%ban az első zárható ajtóig szól, tehát társasház esetén a kaputelefonig. Minden más csak baráti szívesség a futár részéről. De ha nem tetszik, akkor az Ikeától kell rendelni, azok mindig felviszik az emeletre, csak akkor nem ingyenes, vagy 990-1500 a fuvardíj, hanem kb 7000 (most nem tudom épp mennyi).

Még valami, amit sokan nem tudnak: te nekünk semennyit se fizetsz! Te a boltnak fizetsz, amihez viszont nekünk semmi közünk. Nekünk a webshop a megbízónk, így elszámolással is felé tartozunk.

Sluck Ödön 2020.04.29. 10:14:09

@Zsoltbacsi: A te szemszögedből komoly szöveg és egyéb értelmezései gondjaid vannak. Ráadásul olyasmit képzelsz az eredeti szövegbe, amiről szó sem volt. Mint ahogy erkölcsi kioktatásról sem. Csak próbáltam vázolni a helyzetet. Ha meg azt hiszed, hogy nem fizetsz az orvosnak, akkor nemigen érted a társadalombiztosítás működését sem. Egyre inkább az az érzésem, hogy te kifejezetten elvárod a jattot. Azért, amiért a megrendelő már fizetett.

Sluck Ödön 2020.04.29. 10:27:33

@ekat: Van egy olyan megközelítés, hogy a borravaló azért jár, ha valami extrát kap a b. (b+) vevő, vendég stb. (Irodalmi megközelítésben, mintha Krúdy írta volna) Azaz a plusz szolgáltatás után. És nem azért, mert félsz, hogy a pincér beleköp a levesbe legközelebb:) Ez így akár elfogadható is, bár ez helyzet kérdése. Például az általad említett fodrász, aki ha egyedül dolgozik (mármint pénzügyileg, nem szalonilag) akkor egyszerűen mondja meg mennyi, kifizetem, kész. Ha azonban alkalmazott, és nem az övé lesz közvetlenül a bevétel, akkor adhatok neki, ha akarok, mert jól vagdos. (De ne várja el, mint a londiner a szállodákban az olajozást) Ehhez persze az is kell, hogy a főnök tisztességes bért fizessen. Ez volna a másik oldal.

géyamasszőr 2020.05.06. 20:48:22

Nekem 2sikertelen kézbesítés után telefonáltak. Kértem, hogy hozzák a munkahelyemre a bringát és elhozták! Igaz, hogy a kartondoboz szanaszét volt tépve de minden rendben volt a termékkel! Mondjuk nem értem, hogy rendelésnél mért nem lehet választani, hogy hogy legyen becsomagolva? Ésszerűbb lenne fóliázni (is)!!!

sboszi 2022.04.23. 09:06:10

Nekem ugyanezek a problémák rendszeresen előfordultak a postával, azóta, ha posta (MPL) szállítást lehet csak választani, akkor vagy postán maradóra kérem, vagy nem rendelek onnan. Posta soha többé!
süti beállítások módosítása