Egy világ dõlt össze a Homár kedves olvasóiban is, hogy kiderült, a bioélelmiszerek egy része bizony atomra tartósított vacak, amit ráadásul bõven szavatosságuk lejárta után próbálnak nekik eladni. PestiNõ a Múzeum körútról jelenti bizarr találkozását a Megatrade zászlóshajójával, a Corny-szelettel:
Valami iszonyat sz.r napom volt amúgy is, de a végére még egy kedves biobolt és keresztbe rakott. Kedves jó anyukám ugyanis onnan hozott nekem egy mega trade-es Corny szeletet, amit én azzal a lendülettel vissza is cipeltem a boltba, ahol puffogva közölték, hogy mit gondolok, õk vajon visszakapják-e a pénzt utána, meg hogy már 20 (?) éve szállít nekik a megatrade, még nekik állt feljebb.
Egykis hepiendes önfényezõs közjáték következik, röviden
Az új kedvenc szavunk a Frauenparkplatz. Ha focisták lennénk, gót betûkkel tetkóztatnánk az alkarunkra az aktuális divat szerint. Krisztina levelébõl ismertük meg ezt a kis nyelvi csodát. Krisztina azt magyarázza el, miért vannak direkt nõknek fenntartott helyek német parkolókban. Nem azért, hogy egymás autóját törjék össze, hanem hogy ne támadják meg õket a sötétben. Részletek lejjebb, ekezetek nelkul.
T-11 nap a kisjézusig, úgyhogy elnézést mindenkitõl, akinek a puttonya tele lenne a kényszeres vásárlással és ajándékozással, de a következõ napokban halmozottan kosárcentrikus lesz a Homár:
Mint minden évben, idén sem a
Van valami perverz a raklapokra kizsuppolt masszív árutömegek iránti vonzódásban, de az vesse az elsõ mûanyagkannás eperdzsemet a kacsamájkonzervek közé, akit még egyszer sem kapott el a shoppingfrenzy. Az Önök karácsonyi üdvözülésére a Homár megosztja önökkel egy beugrott teszkós, Abdani élményeit az év szezonjának infrastrukturális kihívásairól:
Az egy dolog, hogy picsogós nemzet vagyunk, de azért vannak olyan szituációk, amikor a rég rendelt dvd-nek sem bír tiszta szívvel örülni az ember, mint ahogy azt Tamás vázolja:
Sõt sapkát is szõttek a gyapjából, amit Pécsett kapott telefonvégre az expresszíven szaggatott stílusban levelezõ Gnosztikus Apát. A Plasztikállat elõnye, hogy olcsó a gyapja, 500 alatt kijön belõle a gyapjúsapka. Levél alant.