Offroadozás lett a falunézésből Bikalon, amikor a hintó fékjének nem sikerült lassítani a túlgyorsult lovakon:
Barátnőmmel mi is voltunk kb. egy hónapja Bikalon a kastélyszállóban, és mi is befizettünk a "hintózásra". Amúgy kellemes élmény, meg jó fej volt a kocsis is, egészen addig, amíg a falu határában lovak el nem kezdtek egyre gyorsabban ügetni, kurvára nem érdekelhette őket a táj, mert egyre fékezhetetlenebbül vágtáztak.
Ember már mint Anakin Skywalker lobogott a lovak után, de hiába húzta vissza teljes súlyából a lóerőket, semmit nem ért, a kocsi elhúzott balra, épp hogy kikerültünk egy villanyoszlopot, és ez az oldalra húzás volt a szerencsénk, mert ha így nem mentünk volna tovább a lejtős úton, tuti halálhágó. Be voltunk már parázva rendesen, pattogtunk hátul a szekéren, asszony sikongatott, azon gondolkoztunk mikor ugorjunk, ugorjunk-e egyáltalán, vagy ez itt normális dolog, hogy beszaratják a romantikásokat.
Érthetetlen módon kevés szállodában lelkesülnek be, ha a kedves vendég a macskájával együtt érkezne. Szilvi több helyen érdeklődött, és első körben olyat helyeket talált, ahova nem, felárral vagy csak raktárra néző szobába mehettek volna:
H.A. 1200 forintért derítette ki nekünk, hogy a biocsokoládé csomagolásán is át tudják rágni magukat a bogarak:


Véletlenül
Csak pihen.
A legjobb gyártókkal is előfordul, hogy az élővilág tojik az ISO szabványaikra, és kamikázeakcióikkal elcsúfítják a olcsó termékeiket. A nápolyiáról ismerhető szlovák IDC nincs a legjobb gyártók között:
Naiv vásárlót nem engedték kutyástul vásárolni az OBI-ban a többi vásárló biztonságára hivatkozva. Ez neki azért volt meglepő, mert az összes többi magyar barkácsáruházban, illetve az osztrák OBI-ban sem jelentett problémát az állat. Panasza nyomán kárpótlásul az áruház előtt kialakítottak egy kutyaparkolót és kitettek egy tál vizet:
Mai facebookos fogásunkat egy random kínai kajáldájában fotózták a szomszéd tányérján. Teljesen felesleges parázni a gyógyszeres lóhústól, amikor már garantáltan nem biofarmról származó egereket sütnek a krumplival. A halál oka egyelőre ismeretlen, de a helyes megfejtők között kisorsolunk egy lángszórós fertőtlenítést.
Bár
Az előzetes onlnie és telefonos egyeztetés ellenére naiv utasnak azt mondta a sofőr, hogy ha a pályaudvaron magára hagyja a macskáját, őt azért elviszi: