Tékozló Homár

Nem engedték be az OBI-ba a kutyája miatt

2013.06.03. 15:33 | jackyll | komment

obikutya1.jpgNaiv vásárlót nem engedték kutyástul vásárolni az OBI-ban a többi vásárló biztonságára hivatkozva. Ez neki azért volt meglepő, mert az összes többi magyar barkácsáruházban, illetve az osztrák OBI-ban sem jelentett problémát az állat. Panasza nyomán kárpótlásul az áruház előtt kialakítottak egy kutyaparkolót és kitettek egy tál vizet:

Nem történt dráma, vagy különösebb fogyasztóvédelmi jellegű visszaélés. Mielőtt történhetett volna ugyanis, kidobtak az áruházból. A kiváltó ok a képen látható véreb volt, mely homokszemként szorult az áruházlánc biztonsági és kommunikációs gépezetének fogaskerekei közé. Az erre szakosodott őrző-védő már a bejáratnál utunkat állta, és az áruház belső szabályzatára hivatkozva felszólított a távozásra. Ezen azért lepődtem meg igazán, mert az összes többi magyarországi barkácsáruházban (BauMax, Praktiker, a szép emlékű BricoStore – a BauHaust nem tudom, de valaki biztos megírja majd) nem jelentett problémát a pórázon vezetett kutya – sem Budapesten, sem vidéken. Sőt úgy alakult, hogy az OBI ausztriai áruházaiban is szerezhettem (pozitív) tapasztalatokat, ezért szerettem volna az áruház vezetőjétől megtudni, mi a „rendkívülinek” tűnő szabályozás oka.

Erre sajnos nem nyílt alkalmam, mert egy rövid telefonos egyeztetést követően „felsőbb utasításra” egyszerűen kidobtak az áruházból.  A labrador persze ezt is sztoikus nyugalommal, kissé bamba tekintettel szemlélte - én pedig tágra nyílt szemekkel, mert azóta sem értem, miért kell elüldözni a vásárlót az áruházból, ha már egyszer ott van és pénzt akar költeni.

A panaszos levélre érkező (egyébként igazán kedves) válaszból csak egyetlen dolog nem derült ki: az, hogy az illetékes döntéshozó megértette volna, hogy a póráz másik végén többnyire egy vásárló helyezkedik el. Ráadásul nem olyan, aki a kutyával  nézelődni jár a barkácsboltba, hanem vásárolni, mert mondjuk útba esik a bolt a telekre menet.

obikutyavalasz.jpg

Így most három lehetőség közül választhatok:
1.    (Ki)kötöm az ebet a karóhoz, és remélem, hogy egy-másfél órán keresztül nyugton hever a bolt előtt, senki nem piszkálja, és nem ad a szájába olyasmit, ami nem oda való.
2.     Elmegyek bevásárolni kutya nélkül, aztán vissza haza, aztán kutyával újra utamra.
3.    Mégis bevállalom azt a kis kerülőt a BauMax vagy a Praktiker felé a telekre menet.

Ti melyiket választanátok?

obikutya2.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2013.06.04. 06:33:50

@Lhokseumawe: " mit szól mindehhez Helianthus"

Hát, fejvakargatás után azt az ítéletet hoztam, hogy bár roppant nagy állatbarát vagyok (tartok is otthon többet több fajtából), sőt az egyik kuttyommal szoktam autózni, miközben vásárolok (gyorsakat az ábécében), de eszembe se jutna bevinni, marad szépen a kocsiban, amit árnyékos helyen parkolok le és természetesen nem húzom fel teljesen az ablakot. szóval állatszeretet ide vagy oda, ha nem segítő kutya és nem engedik be, az szerintem teljesen jogos és rendben van és jófejség az áruháztól, hogy kitalálta, hogy csinál az áruház előtt kutya'parkolót', pedig minden bizonnyal nem napi szintű probléma a fent leírt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.04. 06:36:55

Na SPAM
kilatas.webuda.com/?q=node/332

@helianthus: Kajaboltba OK, hogy nem viszed, de egy barkácsáruházban, kit zavar? A többi magyar áruházban sem zavart senkit.

helianthus 2013.06.04. 06:53:06

@ColT: "egy barkácsáruházban, kit zavar?"
Bárkit*?

*sokan félnek a kutyától. Csaxólok. Az enyém kistermetű, fekete, mindenki simogatni akarja, de nem kezes kutya, nem hagyja magát, meg szoktam szólni is, hogy nem biztos, hogy egészséges dolog hozzá nyúlkálni.
A nagytermetű kutyáktól meg rettegnek, mert nagy, pedig alapból sokszor jámborabbak a kicsiknél.
Tudod a kistermetű kutyában ugyanannyi önérzet van, mint a nagyban, csak benne nem fér el. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.04. 07:18:31

@Tony Almeida: az én női ismerőseimnek fogalmuk sincs , hoyg kijaza Tony:)

vénszivar 2013.06.04. 07:22:21

@batgirl: Na, ők az IGAZI FÖLDÖN JÁRÓ NŐK!!! Kik FELESLEGESEN NEM ÁLMODOZNAK.:)

AtiSnatch 2013.06.04. 07:26:06

@helianthus: óvatosan hagyd lehúzva az ablakot, még a végén rólad is legombolnak a sünök egy tizest. :)

2013.06.04. 07:26:47

@Egyéves Önkéntes: Stílusos ember OBI-ba hóddal megy, nem kutyával!

Praktikusabb megjelenni egy kenguruval és akkor nem kell szatyor.

AtiSnatch 2013.06.04. 07:29:02

@Cicmen: stílustot nem áldozzuk fel holmi praktikusság érdekében :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.04. 07:34:40

@vénszivar: sajnálom, én repkedni szoktam, nem a földön járni. Kicsit szabadabb így élni, ajánlom mindenkinek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.04. 07:35:53

@helianthus: Sétáltatni alapból szájkosárral szokás, illetve azzal kéne, de ha tudj az ember, hogy ideges a kutya, akkor meg azzal ajánlott.

De ez az érdekes, hogy akkor a többi barkácsáruházban nem féltek a kutyáktól? :)

Meg azért én még pl. sem Baumaxban, sem Praktikerben nem látam akkora tömeget, hogy aki fél tőle, ne tudja nagy ívben kikerülni :)

@A.Snatch: Felhúzva meg megfő a kutya :(

@Cicmen: Mindjárt oroszlánnal. Beszólt valaki? Csöpi, csibész! :D

É2I 2013.06.04. 07:42:06

Nekem is van három kutyusom is (illetve négy, mert a szomszédé is itt nyüszít mindig az ablakom alatt), de nem viszem őket a zobiba, mert azt mondták nem érdekli őket. Bár a kutyás sarkot szívesen átmazsoláznák.
No meg tuti odaszarnának a polcok közé és nem lenne polc sarok ahová ne tennék le a vízjelüket. Ennyi takarítást meg én se vállalok.

AtiSnatch 2013.06.04. 07:46:36

@ColT: erre van egy tökjó megoldás... :) egyébként hülye rendőrnek magyarázhatsz ,úgyis megbüntet, mint az öreget :(

SarahConnor 2013.06.04. 07:49:50

"Ti melyiket választanátok?"
Szájkosarat, talán. Akkor nem flancoltak volna. Bár, ha jól tudom, a szájkosár nem mindenhol kötelező, de kapásból nem lett volna veszélyeztetve a "többi vásárló biztonsága". Nagytestű kutyát én pl meg se próbálnék így bevinni sehova, bár biztos szervilis vagyok és azért... az utcára se tanácsos kivinni úgy, hogy szájkosár nincs kéznél.

Az meg hogy "na most nézzünk a képre, milyen cuki, hát nem harap ez" - ezt sehol nem fogják elfogadni, minden gazda ezt mondja a kutyájáról, többek közt én is mondtam, de mikor a blöki találkozott a megfelelő emberrel, bizony támadásba lendült. :) Ez bizony másokat nem hat meg, és jogosan.

Az Obi előtt itt is van ez a "kutyakikötő", na oda biztos nem kötném a kutyát.
Szóval én kapásból nem vettem volna természetesnek, hogy bevihetem a "Kedvenc társamat", és nem is ért volna meglepetés.

vénszivar 2013.06.04. 07:53:12

@A.Snatch: Anno láttam egy műanyag xxxx alakú rácsot, amit odalehetett szorítani a leengedett üveghelyére! Azóta SE! Talán nem itthoni cucc vóót....

LÉPEM!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 07:59:13

Öreg székely ül a parkban, mellette bóklászik egy kutya. Arra sétál egy ember, nézegeti a kutyát, majd megkérdi:
- Bátyám, harap a kutyája?
- Nem.
A fickó meg akarja simogatni a kutyát, de az jól megharapja.
- Bátyám maga azt mondta, hogy nem harap!
- Ez nem az én kutyám.

AtiSnatch 2013.06.04. 07:59:48

@batgirl: Pistikét leküldi a mamája a közértbe:
- Pistike! Hozz a közértből hurkát, de ne véreset!!!
Pistike:
jó napot kivánok kérek 1 kiló denevéres hurkát!

(Júlia se akart a földön járni azért gondoltam... :) )

AtiSnatch 2013.06.04. 08:08:45

@vénszivar: azt a kutyásrendőrautó csomagtartójában láthattad(belülről) :D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 08:12:30

Rindfleisch­etikettierungs­überwachungs­aufgaben­übertragungs­gesetz

Jogszabályi változás miatt eltűnik az eddigi leghosszabb szó a német nyelvből.

index.hu/belfold/2013/06/03/rindfleischetikettierungsuberwachungsaufgabenubertragungsgesetz/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.04. 08:23:12

@A.Snatch: tudom:)
felszállt magasba, a fejünk fölé..

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 08:28:52

@atpijkamo: WTF! ezt a szót tegnap posztoltam a fészbúkos csoportban!! vagy olvasta a cikkíró, vagy nem tudom mi történt, de ekkora véletlen nincs.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 08:30:16

@Egyéves Önkéntes: A Zindex onnan lop, ahonnan tud. Mindenhonnan.

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 08:33:54

@atpijkamo: engemn nem zavar, lopjon csak, de ez teljesen hihetetlen.
egy órával a cikk előtt írtam le ezt a szót.
gondolod kreált hozzá egy hírt???
illetve gondolod, hogy van ekkora véletlen?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.06.04. 08:35:50

Mi dobozos kölyökkutyával mentünk a Bauhausba, Szigetszentmiklósra, minden rosszra felkészülve (vagyis hogy nem mehetünk be és akkor egyikünk kint megvárja a másikat a dobozos kölyökkutyával, de nem volt ilyen gond: Apollót gond nélkül bevihettük és nagyon tetszett mindenkinek.

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 08:38:40

Mi pont akkor voltunk az OBI-ban, amikor itt volt Zuckerberg, és amikor kijöttünk, már nem volt ott a pulink!
Rohaggyak meg, ha még egyszer belépek az iwire!

helianthus 2013.06.04. 08:42:27

@A.Snatch: "még a végén rólad is legombolnak a sünök egy tizest. :) "

Miért? A lehúzott ablakért? Már azt is büntetik? Ne idegesíts fel!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.04. 08:43:58

Ti mind html változatok vagytok? Megfigyeltétek, hogy a posztoló szerint a kutyának kellett volna megrökönyödnie? (Rezignáltan tudomásul vevés.) Emberi érzelmeket minden ebnek! Csak mert sikeresen ki tudtunk indulni magunkból. Jeah.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 08:44:28

@Egyéves Önkéntes: A feol.hu korábbi: 2013. június 03., 17:08

"gondolod kreált hozzá egy hírt?"

Semmiképpen sem, az kreatív munka lenne, nem kopipészt. MTI hír, onnan szedték szóról-szóra.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.06.04. 08:44:34

@elwood: Posztolónak: Egy szájkorasat rá lehetett volna dobni erre a rettenetes támadófegyverre. (Tudom, én is kibuktam, amikor először figyelmeztettek a szájkosárra: Labira??? A kutya toleránsabb volt.

@kakukk11: Gyöngyösön simán beengedték az OBIba a kis tacskót. Honnan tudta volna, hogy ide meg nem fogják?

@Citaro G: tetvet, bolhát, rühöt be lehet vinni? Ha rejtve szállítja az ember? V.ö.: Hajlékony szubkult.

@Rosszindulatú Vászka: Az mindig cí-Í-ílke.

@igazságos: Azzal beengednék.

A Klauzál térnél van egy apró bolt. Tábla figyelmeztet a bejáratnál, hogy a macska karmol. Még nem fotóztam le a táblát, de majd! ( A cicát meg sem merem közelíteni.)

helianthus 2013.06.04. 08:46:02

@ColT: "Felhúzva meg megfő a kutya :("
NANANA!
Az kizárt.
Esetemben max 3 percről beszélünk és olyan boltról, hogy a kirakaton át rálátok a kocsira.
Tudom, hogy a kutyának még az a 3 perc is hosszú lehet és alig várja, hogy visszaérjek, hiszen imád engem :)), bár abban is hiszek, hogy mivel már többször volt ilyen, megtanulta, hogy nincs semmi baj amiatt, hogy otthagyom a kocsiban.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 08:48:24

@helianthus: "A lehúzott ablakért?"

Azért, ha nem akadályozod meg, hogy akárki elvigye a taligádat. Vedd ki a slusszkulcsot, zárd be az ajtókat, és húzd fel az ablakot, hogy ne férjen be egy kar.

Bár ha a blöki elég agilis, az ajtót se kell bezárni.

Egyébként az abalkot kicsit le lehet nyomni kézzel. Ne letekerd, hanem letekerés után feltekerd a kívánt pontig.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.04. 08:52:23

@helianthus: Az én kutyáim nem szeretik az autót. Bármivel is kísérleteztem eddig, autóba tevés, csak ha felnyalábolom őket, és rohadtul vigyázni kell, hogy azonnal ki ne ugorjanak. Amit nagyon sajnálok, mert nagyon jó velük kirándulni:(

helianthus 2013.06.04. 08:53:29

@atpijkamo: "akárki elvigye a taligádat"

A 20 éves bömbikémet, amiben benne ül a véreb? Megpróbálhatja akárki. :)
Amúgy az össze többi megvan, kulcs ki, kocsi bezár, de a két ablakot leengedem kb 8-10 cm-re. Ha valaki be mer nyúlni a kutya ellenére, az minden bizonnyal gazdagabb lesz egy-két harapással.

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 08:53:46

@atpijkamo: szórakoztunk egy másik homárossal (de nem árulhatom el, hogy helianthusról* van szó) és a gugliban kerestem, de nem volt magyar oldal, tuti kidobta volna.
most billen át a 16 órája 17 órája-ba, az, durván délután 15:53-kor írtam.

* nem is!

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 08:55:39

@helianthus:
"Ha valaki be mer nyúlni a kutya ellenére, az minden bizonnyal gazdagabb lesz egy-két harapással."

Engem érdekelne a dolog! de csak kutya nélkül!
és ne harapj nagyot! :D

helianthus 2013.06.04. 08:57:20

@batgirl: az én kutyám sem szerette, de miután 1-2-szer volt velem és rájött, hogy tök jó helyre viszem (szabadba, természetbe, futkosás, tóban fürdés és csak rá figyelek, mert a többi kutya nincs ott), már ott tartunk, hogy kinyitom a kocsiajtót, ő beugrik és felül az ülésre takart pokrócára és hagyja, hogy rátegyem a pórázt, mert póráz van rajta és az oda van rögzítve a biztonsági övhöz. Vagyis még be is van kötve.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.04. 09:01:44

@helianthus: Na jó, az átlagos nő nem 3 percig vásárol :D

Lehúzott ablakért tényleg büntetnek. Nyitva hagyott ajtóért is. Pár ilyen eset már volt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.04. 09:03:24

@helianthus: ahaaa és hányas bömbikéd van neked? Te ilyen gizda vagy? Mellmesék nincsenek ma?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.04. 09:06:58

@helianthus: Talán azért nem működik a kocsi szeretet, mert az egyik kutyust a gazdája kölyökkorában valószínűleg kocsival vitte ki a kivégzőhelyre, ahol két testvérét kalapáccsal agyonverte.
Utána, meg orvoshoz meg kórházba cipeltem kocsival, ja és a kozmetikust se hagyjuk ki. NIncsenek jó élményei az autóval kapcsolatban. Már hívtam kutyaidomárt is, hogy segítsen.De nem műxik.

AtiSnatch 2013.06.04. 09:08:30

@Cicmen: így egyszerűbb lett volna: files.mommo.hu/pictures/000/201/201725_992de228aa_s.jpg
Spock teleportálta volna a gazdit :)

Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_ (törö 2013.06.04. 09:10:25

"véreb", jaj de vicces fogalmazás... eddig olvastam...

2013.06.04. 09:19:40

@A.Snatch: Besétálok ezzel a hónom alatt és közlöm, hogy ez az én kisfiam, van valami probléma????
:)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 09:20:05

@batgirl: Nem kell oda kutyaidomár. Nézd a Cézárt a NG csatornán. Jutalmazni kell. Adj neki jutalomfalatokat, ha beül a kocsiba. Szoktasd hozzá, hogy a kocsi az jó hely. Fél óra alatt megvan.

helianthus 2013.06.04. 09:21:44

@A.Snatch: ja hát a kék Toyotámat nem hagyom lehúzott ablakkal én sem ám! Hülye azért nem vagyok. :)
És nem zacskóban úszik a kutya, aki amúgy úgy néz ki közben, mintha vidra lenne, de ha kéri, adok neki zacskót is, sőt akár úszósapkát is teszek a fejére. Mindent a kutyáért!

@ColT: "az átlagos nő nem 3 percig vásárol "

Ezt lehet bóknak kéne vennem, de nekem kicsit beszólás íze van. Pontosítsunk. Beszóltál?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 09:22:48

@Cicmen: Hát istenem, ronda a kisfiad, kinek mi köze hozzá.

Gyönyörű nő utazik a vonaton a kisfiával. A kisfiú baromi ronda. Leül velük szemben egy férfi, és megszólítja az asszonyt:
-Drága asszonyom, ne haragudjon, hogy ilyet mondok, de hogy lehet ilyen szép nőnek ilyen csúnya gyereke?
Az asszony elkezd sírni, meg sem tud szólalni. A sírásra belép a kalauz:
-Mi történt itt? Asszonyom miért sír annyira?
-Hüp, hüp... Ez a férfi olyan gonosz dolgot mondott, hüp, meg sem tudom ismételni.
Erre a kalauz: - Na de uram, hogy tudott így megbántani egy nőt! Ez nagyon csúnya dolog. A következő állomáson tizenöt percet állunk, szálljon le, és vigasztalásul hozzon a hölgynek virágot, a majomnak, pedig vegyen egy banánt!

helianthus 2013.06.04. 09:23:55

@Kellemes Zérókomponista: "Te ilyen gizda vagy? Mellmesék nincsenek ma? "
Gizda, mellmese? Asszem összekevertél valakivel.
Az én Bömbimnek a neve a bömbi, nem a típusa. Az unokaöcsém miatt kapta, aki többször megjegyezte már, hogy hangos a kocsim. Ez természetesen egyáltalán nem igaz, mert egy traktor, ha nem is sokkal, de hangosabb nála.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 09:24:46

@Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_: ""véreb", jaj de vicces fogalmazás... eddig olvastam... "

Veréb akart lenni, csak elírta.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 09:26:34

@helianthus: "@Kellemes Zérókomponista: "Te ilyen gizda vagy? Mellmesék nincsenek ma? " "

NEM gizda.

Zéró, illetve általában a fiúkák fel vannak villanyozva, ha egyátalán hallanak cicikről. Meséjj neki bátran!

2013.06.04. 09:27:07

@atpijkamo: Van ötezer karakterem. Mit szűkmarkúskodjak? Egyszer élünk, különben is "link" vagyok! :)))))

helianthus 2013.06.04. 09:28:32

@batgirl: értem. :( Nekem is van kóborlásból befogadott kutyám, neki csak a lába volt sérült, de hiába telt el több év, azóta is minden nap olyan srekcica szemekkel néz rám, ha hazaérek, hogy azt az érzést, ami ettől elfog, őszintén kívánom mindenkinek, hogy megtapasztalja. :}

donovic.uw.hu/media/beagle.jpg

AtiSnatch 2013.06.04. 09:29:56

@atpijkamo: jobb ma egy véreb,mint holnap egy pitbull...

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 09:30:05

@batgirl: Benned van a hiba. Határozottabb, következetesebb, türelmesebb legyél!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.04. 09:39:21

@helianthus: nézd meg, a blogomra feltettem két képet róla. Az első kép a vérengzés után készült, amikor befogadtam, a másik meg 1 évvel később.
Imádom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.04. 09:42:46

@atpijkamo: Hát ez nem fog összejönni. Már sok mindent megpróbáltunk vele.
Van ilyen. C.Miller sem tudna vele mit kezdeni. Mellékesen közlöm, hoyg mindig megnéztem a műsorát, és a könyveit is olvastam. Ennek a fényében, rettentő jó viselkedésű kutyáim vannak, de ami nem megy, az nem megy. Cézár jöhet, és megmutathatja, hoyg mit tud csinálni.

helianthus 2013.06.04. 09:45:09

@atpijkamo: a fiúkák fel vannak villanyozva, ha egyátalán hallanak cicikről. Meséjj neki bátran! "

Na szóval a cici, vagy emlő az utód táplálására szolgáló izé, ami az emlősöknek van.
Tehát a békának és a póknak speciel nincs.
Lehet több és kevesebb emlő is.
Példák erre:
florizsike.kepeslap.com/images/21734/cicacici2_origi.jpg

images.imgsrv.farm.hu/articles_images/000977/originals/3418214568.jpg

AtiSnatch 2013.06.04. 09:48:34

@helianthus: az 2. képen véletlenül nem kanyi a kutya? mert úgy egészen más a leányzó fekvése! :D

AtiSnatch 2013.06.04. 09:50:16

@batgirl: ezek a japánok élen járnak a génmanipulációban... :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.04. 09:58:29

@batgirl: etesd a kocsiban minden nap két hétig. ki se akar jönni majd :D

helianthus 2013.06.04. 09:59:43

@batgirl: tündér! az én vidra kutyám ugyanígy ráncol homlokot, meg vigyorog, csak ő feketében. :D

@A.Snatch: ezt sajnos nem tudom, mert nem az én képem, az internet végtelenségéből loptam. :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 10:01:16

@batgirl: "Cézár jöhet, és megmutathatja, hoyg mit tud csinálni."

Írtál neki? Küldj videót is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.04. 10:01:54

@helianthus: Nem, ez bók :D

@batgirl: Ezt a macskánk is megtanulta. Hordozó=autó=böködés, macerálás.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.04. 10:15:18

@heliantus: én is, én is vidrának látom olyankor! Ó, heli, hogy szeretlek, számos azonos világérzékelés.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.04. 10:16:49

@helianthus: miaz hogy vidra kutya?
@atpijkamo: sajnos nem tudom a címét:)@ColT: ugye? minden rossz az autóhoz köthető.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.04. 10:22:02

Há' az igaz, hogy nem érdemli meg. Ivás AAA = taccsra basztam magam.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 10:26:24

@batgirl:

Cezar Millan
c/o National Geographic Channel
3rd Floor
Shepherd's Building East
Richmond Way
London W14 0DQ
UK

ngcdutylog@fox.com

natgeotv.com/uk/contact

kismargoc 2013.06.04. 10:28:52

A vak embert meg a biztonsági őr vezetgeti az áruházban? (vagy őt kötik ki, mert a kutya értelmesebb :P )

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.04. 10:29:48

@atpijkamo: ÓÓÓÓÓooóóóóó..köszönöm. mindjárt írok is neki:)

helianthus 2013.06.04. 11:07:42

@batgirl: "miaz hogy vidra kutya?"
Fentebb említettem, hogy tóban úszás közben vidrának néz ki:

www.nlcafe.hu/data/cikk/12/113475/2.jpg

@Kellemes Zérókomponista: " Ó, heli, hogy szeretlek,"

Nahát! Ez közös bennünk. Én is szeretem helit. ;)

Martinicske 2013.06.04. 11:25:34

Még szerencse, hogy legalább az OBI -ba nem kell kutyaszarok között ugrálni.

Szerintem ez a kutyaparkoló korrekt és igényes megoldás.

2013.06.04. 11:28:49

@atpijkamo: az enyém is látszik !!!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 11:31:21

@Kulics: Az rendbe. :)) De nem visszataszító. (Legalábbis számomra nem. Aki fél a munkától, annak talán igen.) Úgy könnyű.

Mérgező Hulladék 2013.06.04. 11:33:18

Épp hétvégén voltam az egyik osztrák OBI-ban, és ott volt a kutyáknak kialakítva hely a bejárat előtt. Persze ettől akár be is engedhetik a kutyát a vásárlóval.

Egyébként a kettes lehetőséget választanám, ha az túl problémás, akkor az egyest. Mondjuk soha nem töltöttem egy barkácsáruházban sem egy-másfél órát.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 11:35:17

@helianthus: "tóban úszás közben vidrának néz ki"

Nem mondod, hogy a hátán úszik?

helianthus 2013.06.04. 11:53:41

@atpijkamo: nem! :) csak pojénból raktam be ilyen képet. Rendes kutyamódjára úszik, miközben úgy néz ki, mintha fuldokolna. tavaly nyáron igaziból is ez volt, túl meredek parton akart kijönni és nem tudott és csak azt hallottam, hogy sír a kutya meg láttam, hogy örülten kaplózik. Hát egy szempillantás alatt lent álltam a meredek part alján megragadtam a nyakánál a bundáját és kirántottam a vízből, csak úgy suhant fel a magasba. :) De nem fájt neki, megrázta magát és nagy vidáman futkosott tovább, én megijedtem azért, mi van, ha ezt olyankor csinálja, ha nem vagyok a közelben. :S remélem tanult az esetből.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 11:55:13

@helianthus: És miért nem úszott a parttal párhuzamosan egy olyan helyig, ahol ki tud mászni?

helianthus 2013.06.04. 12:00:24

@atpijkamo: " És miért nem úszott a parttal párhuzamosan egy olyan helyig, ahol ki tud mászni? "

Na ez az a kérdés, ami bennem is felmerült és mivel nem tudom rá a választ, megrémülök tőle. :) Nem tudom.
Talán azért mert ő tudta, hogy ott vagyok-> ott akart kijönni -> nem sikerült-> szólt nekem -> megoldottam.
Erre vannak a gazdik.
JJJ

helianthus 2013.06.04. 12:03:39

@Egyéves Önkéntes: "Engem érdekelne a dolog! de csak kutya nélkül! "

Ezen majdnem átsiklottam.
Kérdésem: Kuponod van hozzá? Mert csak komoly érdeklődöket várok!
Cserébe kínálok komoly dolgokat: komolyzene, komolyság, komolykó (az egy hal. vagy sem.)

CID 2013.06.04. 20:12:30

@zsiráfffff: :):):):):):):):) Ennyi.

Rett Enet 2013.06.05. 11:41:49

A posztoló vak? Mert ha igen, akkor jogos lenne, hogy beengedjék a kutyát DE nem a vásárlótérbe, hanem a kasszákig. Ott poszter elmondja, mit akar, adnak neki, fizet és megy. A vásárlótérbe még a mi vakvezető kutyánkat sem engedik be. Pont.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.06.05. 15:23:30

1. elvileg kell szajkosar is kozteruleten. Ezen az eben lathatolag nincsen.
2. nem mindenki gondolja ugy, hogy a kutya az uzletbe valo.
3. Nehogymar a tobbi vasarlonak kelljen eldonteni, hogy a te kutyad az most veszelyes vagy nem, hogy merjen-e arrafele menni a gyerekevel vagy nem, mert vannak ilyen retardalt faszfejek, akik meg szarni is magukkal viszik a kutyat. Azert alljunk mar meg, attol hogy te azt mondod hogy nem harap, meg haraphat, es igen, lehet hogy valaki, Pistike, Pistike apukaja, anyukaja FEL TOLE, egy olyan eloleny van a hetvegi lakasfelujitos shopping alkalmabol a csalad utjaba, ami kurvara nem oda valo. Ugy, ahogy a csoveseket sem engedik be, a kutyakat sem. Nem oda valo.
4. Irod, hogy nem tudod elkepzelni, hogyan fogod megoldani majd hogy lemenj az obiba, addig otthon hagyd a kutyat?
Csak kerdem, a teszkoba beengedik, baszod? Addig amig oda mesz, addig mit csinalsz a kutyaval?

Panelproli 2013.06.05. 15:51:57

A kutyát az Aldiból volt már?

Rett Enet 2013.06.06. 13:50:54

@Tomasz_a_gozmozdony:

Igazat adok. Apukám csinálhatna ebből ügyet, mert neki elvileg "munkaeszköz" a kutya, és mindenhová vele megy (na jó, szarni nem, még mielőtt kérdezi valaki), de nem csinál, mert megérti, hogy nem mehet be a kutya mindenhova. Orvoshoz pl. bemehet, de boltba a kasszáknál még az életben nem engedték őket tovább. Ami sem nem baj, sem nem felháborító, egyszerűen érthető szabályozás. Pedig ezek kiképzett, engedelmes állatok, és az életben nem haraptak meg senkit. De érthető, ha valaki még tőlük is fél, és nem szeretné maga mellett látni őket a boltban.

Posztoló a hülye.

Szubrina 2017.03.01. 14:13:20

Egyértelműen 3...bár tudom régi poszt, de én most olvastam.
Vajon azóta mi a helyzet?

Szubrina 2017.03.01. 14:14:29

@Rett Enet: Én félek a cigóktól mert szeretnek lopni, észrevétlenül, akkor mostantól ne engedjék be őket a boltokba?
Én örülnék, csak ne legyen már érv, hogy valaki fél valamitől!

Szubrina 2017.03.01. 14:15:38

@Tomasz_a_gozmozdony: A kutya az TÁRS. Ilyen formán még szarni is magával viheti az ember a WC-re, ha úgy tartja kedve. Sok kutya emberibb, mint az emberek.

Szubrina 2017.03.01. 14:16:45

Megnézném, hogyan áll egy vakvezető, illetve egyéb eü-okból a gazdinál levő kutyával az OBI.
süti beállítások módosítása