Előző cipős posztunkban röviden összefoglaltuk a vonatkozó okosságokat, de több jogszabály és tudnivaló van földön és égen, mint ami oda befért, és mielőtt a kedves Homár-olvasók agya beletört volna a sok tudásba, kimenekítettük az amúgy rém hasznos és fontos összefoglaló hosszabb verzióját ide. A hossza senkit ne riasszon el, teljesen érthető a szöveg, úgyhogy hajrá, előre a tudatos fogyasztóvá képződés felszabadító útján!

Előre kell bocsátani, hogy az alábbiakban a jogszabályi minimumról lesz szó, amelyekhez képest számos cég üzletpolitikai megfontolásból jóval kedvezőbb szabályokat alkalmaz. A fogyasztó számára kedvező irányú eltérés mindig lehetséges, és kifizetődő is, hiszen jól látható, hogy a minimum szabályok betartása önmagában már egyre kevésbé elegendő a fogyasztói elégedettség eléréséhez. Arról nem is beszélve, ha még ezeket sem tartják be. Ha egy vállalkozás úgy dönt, hogy kedvezőbb szabályokat alkalmaz, arról a fogyasztót érdemes a vásárlást megelőzően megismerhető formában tájékoztatni. Az alábbiakban mindvégig a magánszemély fogyasztó vs. kereskedő/vállalkozás/ forgalmazó relációra értendő szabályokról lesz szó. A fogyasztóval szemben mindig első sorban az a vállalkozás felel, akitől közvetlenül vásárolt! Az értékesítési láncban előrébb elhelyezkedő szereplőkre (bármennyire is bevett szokás ez a legtöbb cégnél) csak kivételes esetben lehet hivatkozni, a hibás tejesítésért az felel, aki a dolgot a fogyasztónak eladta és tőle a vételárat átvette. Lássuk a minimum szabályokat!