"Július 1-től az a mobilparkoló autós, aki a 810-es számon kívánja elindítani parkolását, sms-t kap, amelyben értesül róla, hogy ezen a számon mobilparkolási szolgáltatás nem elérhető" - írta június 25-ei, a vadiúj Nemzeti Mobilfizetési Rendszert bemutató sajtóközleményében a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. A hozzá kapcsolódó sajtótájékoztatón még azt is hozzátették, hogy egy ideig elnézőbbek lesznek az új telefonszámokat nem ismerő autósokkal szemben. Tamásnak mondjuk pont erre a két dologra lett volna szüksége. Vagy legalább az egyikre. A helyében a sajttájon elhangzottakra hivatkozva méltányosságot és elengedést kérnék a Nemzeti Mobilfizetésitől, ezzel párhuzamosan meg nyesztetném az EME- t, akinek aznap már baromira nem ezt az sms-t kellett volna küldözgetnie.
Kedves Homár munkatárs!
Egy parkolással kapcsolatos tapasztalatomat szeretném megosztani veletek. Illetve jó tanácsokat is szívesen fogadok.
2014.07.01.-én parkoltam Budapesten a Pipa utca 4. szám előtt. Elindítottam az sms-t (9.45 perckor) az EME Zrt. programjából, és kaptam is egy visszajelzést, hogy a parkolásom elindult. (csatoltam a képet róla)

.jpg)
.jpg)

aztán csodálkozott, mert jól megbüntették. Egyet nem értését a filozófia legalapvetőbb kérdéseit feszegető levelében tárta Közterület Felügyelet elé. Természetesen ontógiai fejtegetés ide, történelmi távlatba helyezés oda, egyáltalán nincs igaza, ahogy azt a Fegyületet szépen a válaszlevélben meg is indokolja neki, de szép próbálkozás volt, és az vesse rá az első követ, aki még sose parkolt a fenti módon. A mi szempontunkból egyébként az elgondolkoztató-rovat kérdései az igazán érdekesek. 


