Tékozló Homár


Lökdöséssel próbálta nézelődés helyett fizetésre bírni a vevőt a H&M biztonsági őre

2017.06.23. 15:37 | Homár Hilda | 217 komment

screenshot_2017-06-22_09_06_58.png

Mindez este 9, vagyis zárás előtt történt a Vörösmarty téri  Váci utcai VÁCI1-beli üzletben, ami csak pontosítja, de nem szépíti a történetet, ami alapján az üzletnek gyakorlatilag egy olyan dolgozója sem volt - beleértve a biztonsági főnököt és az üzletvezetőt is -, aki normálisan, vagy, ha már ez önállóan nem megy, akkor a munkaköri leírásnak és mondjuk a fogyasztóvédelmi szabályoknak megfelelően viselkedett volna. És ez nagyon gáz. 

"Európa legnagyobb H&M áruházában" olyan tajparaszt a biztonsági szolgálat, hogy a kasszához lökdösi a vevőket, miközben közli, hogy leszarja, hogy vásárló vagyok

A sztori egészen pontosan a külföldi turisták elsőszámú bevásárlóhelyén, a Váci utcai VÁC1 H&M-ben indult egy hétköznap este.

Munkatársammal éppen egy, a környéken lévő hivatalos programon vettünk részt, majd annak végeztél, nagyjából 20:30-kor betévedtünk a svéd fast fashion üzletbe. A második emeletre indultunk, hogy körbenézzünk, majd 20:45 körül hozzánk lépett az üzlet egyik biztonsági embere, és közölte, hogy 15 perc múlva zár az üzlet, ezért lassan fogjuk az árukat és induljunk a kassza felé fizetni. Oké, azért még gyorsan megnéztünk egy-két polcot a közelben, majd fogtuk a kezünkbe lévő termékeket, és 20:50-kor a kasszához indultunk.

A második emeleti részlegen ekkorra nagyjából 10 ember várt a sorára, hogy fizethessen a kasszánál, beálltunk a sor végére, ami persze lassan haladt. Egy-két perc várakozás után fogtam magam és (a munkatársamat a kassza sorában hagyva) elindultam a szomszédos férfi részlegre annak reményében, hogy az ottani péntárnál talán kevesebben vannak, és gyorsabban le tudom bonyolítani a fizetést. Persze a férfi részlegen ekkora mert egyetlen eladó sem volt, a kassza pedig zárva volt. Visszacammogtam a női részlegre, hogy a munkatársam után visszaálljak a sorba. Ekkor nagyjából 20:53 lehetett a pontos idő.

Olvasson tovább!

Vásárlók könyve nincs, kézcsavargatás van

2016.10.10. 10:04 | Homár Hilda | 104 komment

screenshot_2016-10-10_08_34_40.png

Kocsmában dolgozni nem egyszerű, a csaposságon túl kicsit pszichológusnak, kicsit óvónéninek és egész kicsit rendőrkapitánynak is kell lenni egy személyben, egy szombat hajnali műszak meg a legnagyobb szakmai kihívások egyike. De, ha ezeket az alapvetéseket el is fogadtuk, ráadásul olvasás előtt a törzshelyünk kedvenc pultosának hangját imagináljuk magunkban, hogy ezzel a mértéktelen jóindulattal töltekezve olvassuk el a sztorit, akkor is biztos, hogy a vásárlók könyvét jól látható helyre kell kifüggeszteni, a biztonsági őr pedig nem csavargathatja a vendég karját. Megkérdezzük a 4-es 6-os Mamutot is, hogy szerintük hogy történt az eset.

Kedves homár! 

Egy szombat hajnali élményemet szeretném ismeretni. Pár barátommal betértünk a Margit körúti 4 6-ba. Oda mentem a pulthoz kikértem egy pohárt sört a kiszolgáló hölgytől a legnagyobb tisztességgel. A hölgy miközben kitöltötte a sört, megjegyzéseket tett a kinézetemre azért, mert sapka volt rajtam a hideg miatt. Volt ezek között olyan, hogy majd egyszer biztos felnővök, és ott röhögött rajtam. Nekem ez nem volt szimpatikus, mert nem véleményt kértem tőle, hanem egy pohár sört. 

Olvasson tovább!

Eszterházy-torta Újbuda módra

2016.03.18. 09:58 | Homár Hilda | 125 komment

5334-5847-ujbuda-terasz.jpg

A hely, ami maga sem tudja, hogy hogy hívják, és ahol az Eszterházyban azért penészes a mascarpone, mert az ilyen és kész. Eleve, mit keres mascarpone az Eszterházyban?

Tisztelt Új Buda Terasz!

(bár Word így is elfogadja, azért a honlapon igazán lehetne Újbuda - de ha tudatos, és tényleg így képzelik az új Budát, inkább átköltözök Új Pestre)

Ma betévedtünk feleségemmel és gyermekemmel Önökhöz. Három sütit kértünk, plusz ráadásként egy Eszterházy szeletet.

Olvasson tovább!

Márkás és kényelmi, de csak amíg nincs reklamáció

2015.06.24. 14:38 | Homár Hilda | 51 komment

josef-seibel2.jpg

Félév alatt kétszer javított elég drága cipő, rondán reparált varrás, kézzel másolt jegyzőkönyv, javítás után elkobzott másolat - elég furán mennek a dolgok a Josef Seibelben, ha ez tényleg mind így van. Megkérdezzük őket az ügyről.

Tavaly télen vettem a Josef Seibel Teréz körúti boltjában egy pár cipőt. kb. 22.000 Ft volt. Tavasszal visszavittem, sajnos már nem emlékszem, pontosan mikor, azzal a panasszal, hogy elszakadt a nyelvénél a varrás. Határozottan emlékszem, a jegyzőkönyvet kék golyóstollal vették fel, kétszer írták meg kézzel, golyóstollal, mintha nem lett volna önindigós reklamációs könyv, amit nem értettem. Amikor elkészült a cipő, ezt a jegyzőkönyvet elvették tőlem. Kérdeztem, a garanciával mi van? Azt mondták, marad a vásárlás napjától számított fél év, (és nem a javítástól).

Olvasson tovább!

Szőkenős panaszkezelés a Patronboxnál

2014.11.21. 09:24 | Homár Hilda | 59 komment

patronbox.jpg

"Ilyen probléma HP patronnál nem is létezik. Azért nem létezik, mert én még soha nem találkoztam vele." Politikushoz méltó érvelés, bár a köz nevében remélem nem gondolkozik pályamódosításon a Patronbox Arrogánsfőnöke.

Szőkenős panaszkezelés a Patronboxnál

Biztos te is ismered azt az érzést, amikor végre sikerül megvenned valamit. Valamit, amire baromi régóta vágysz. Boldogan hazaviszed. Kipróbálod. És… hidegzuhany. Ez hibás. Oké, előfordul. Nyilván visszaviszed a boltba. Gondolod, majd mea culpáznak egy sort és kapsz szépen egy ugyanolyat, ami működik is. Vagy éppen téged néznek majd talajhülyének?  Van rá sansz. Legalábbis ha a Patronboxnál vásároltál…

Olvasson tovább!