Tékozló Homár

A Centrumot a kaszálás érdekli, nem a dokumentumok

2009.01.16. 00:11 | szily | 185 komment

Klasszikus sztori eladott autóval, tilosban parkoló új tulajjal és jól megszívatott bácsival, igazi olajfestménytéma, amit Kathy megírt nekünk. A rémes az, hogy minket mondjuk direkt doppingolnak a szívózos lenyúlócégek, de nem mindenki ilyen. Az idős emberek például meglepően a szívükre veszik, ha igazságtalanul bíróság elé ráncigálják őket. A Centrum mondjuk nyilván nem direkt az öregekkel cseszekszik, hanem mindenkivel, így a hálóba jut jó néhány védekezésképtelen áldozat is.

Szeretném megosztani Veletek 75 éves apósom kálváriáját az eladott, és
eladása után Budapest belvárosában fizetés nélkül parkoló régi autójával
kapcsolatban. Azt hiszem, elég sok Centrum Kft.-s emailt kaptok, de azért
remélem közlésre érdemesnek találjátok ezt a kis történetet. Kiváncsi lennék
a blogtársak tanácsaira.

Szóval apósom 3 évvel ezelőtt eladta régi autóját, és vett egy újabbat. A
régit egy kereskedőnek adta el készpénzért - adás-vételi szerződéssel. Nem
sokkal utána a kereskedő továbbadta a kocsit (az erre vonatkozó adás-vételi
szerződés másolatát is megszerezte apósom azóta). Pár hónapon belül
elkezdtek jönni apósom nevére a csekkek, mondván, hogy a belvárosban a régi,
addigra már bőven az új tulajdonosnál levő kocsijával fizetés nélkül
parkolt. Össze is gyűjtött néhány mikuláscsomagot a kedves új tulajdonos -
de mivel valószínűleg "elfelejtette" az autót átírni a saját nevére, a
büntetési csekkek a régi tulajdonoshoz mentek. Apósom minden ilyen
alkalommal bezarándokolt a Centrum irodájába az eredeti adás-vételi
szerződéssel, a kereskedő és az új vevő közötti szerződés másolatával,
valamint az Önkormányzat papírjával a gépkocsi eladásáról. Az idős úriembert
mindig flegmán elküldték, mondván, hogy őket ez nem érdekli - apósom van
nyilvántartva mint tulajdonos, úgyhogy fizessen.

A legújabb fejlemény, hogy egy behajtó céggel való levelezés után
(természetesen nekik is ment az eladást igazoló iratköteg) apósom kapott egy
bírósági idézést "XY (Apósom neve) és Társa" nevére. Ez most azt jelenti,
hogy szerencsetlen idős bácsi, aki az igencsak elhúzódó ügytől amúgy is
hidegrázást kap már, jövő héten megy a bíróságra. Ott ismét be kell
bizonyítania, immár századszor, hogy a kocsit 3 évvel ezelőtt eladta.
Szerintetek egy 75 éves bácsi, aki életében nem adott még okot arra, hogy
bíróságra idézzék, mit tegyen egy ilyen helyzetben? Mit tudunk neki segíteni
azon kívül, hogy tartjuk benne a lelket? És a vége vajon mi lesz? Ha eddig
nem hitték el az eladást (amit ezerféleképpen tud igazolni), vajon a bíróság
kinek ad igazat?

Üdv,
Kathy

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gonoszkisterroristadughagyma 2009.01.16. 09:51:47

@SzexIsten: ja és ha a sünszarás ilyen problémát okoz, akkor bármikor becserélheted, mondjuk szopjál lovat.

Dr. Trebitsch 2009.01.16. 09:54:31

Szexisten (ez milyen nick már?)

Ugy rosszul értettem, hogy az eladó pereskedjen a vevővel, amiért nem íratta át az autót??? Baszki, ott az adásvételi, onnantól semmi köze az autóhoz. Ez hivatalos magánokirat, bizonyíték. Ha a Centrumnak nem, a bíróságnak igen.

Ahhoz mit szóltok, hogy BEFIZETETT bírságot akarnak rajtam épp most bírósági úton újra behajtani, miután a parkolási irodában BEMUTATTAM a feladóvevényt?! Kerek perec letagadták, hogy ott jártam, és kiadták behajtásra egy ügyvédnek. Ügyvéd felszólítást küldött, megírtam neki a sztorit, semmi válasz, három hónap múlva fizetési meghagyás a bíróságról.

Normálisak ezek???

Rainbow_ 2009.01.16. 09:57:07

Na ennél a rendszámcsavarozgatásos módszernél van ám egyszerűbb is.
Én Írországban vettem kocsit, ott nincs forgalmi, de törzskönyv az van. Azt nem adod oda az új tulajnak, hanem a régi tulaj az adásvételivel együtt beküldi a megfelelő hivatalba, ők átírják a kocsit és az új törzskönyvet két héten belül kiküldik az új tulajnak.
Kurva egyszerű megoldás lenne itt is.

helianthus 2009.01.16. 09:59:12

@igazitrebitsch: Normálisak ezek???
Az egy dolog, hogy nem normálisak, de ha már ilyen munkát végeznek, ne állítsák magukról, hogy "de szakmailag a parkoló társaság alkalmazottja szerintem helyesen járt el," by Szex...(ne haragudj, de én a helyedben nem emlegetném Istennel egy napon magamat, sőt, ezt a saját helyemben sem teszem, véleményem szerint rengeteg embert bánt ez a szóösszetétel)

helianthus 2009.01.16. 10:00:17

@helianthus: bocsi Trebics, a vége nem Neked szólt!

blr 2009.01.16. 10:00:32

Összes ilyen "szolgáltatónál" használható megoldás:
Papírokról két példány másolattal és az eredetivel be kell ballagni az ügyfélszolgálatra, bemutatni az eredetiket, a másolatok egyik példányát otthagyni, a másik példány minden oldalát aláíratni, pecsételtetni, hogy az eredetit megtekintették, a másolatot átvették.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.01.16. 10:01:21

Ja, a kedves posztolónak tanácsolom:
Az adásvételit 100 évig (az esetleges örökösök is!!!) őrizzétek meg! Páncélterem 7 lakat alatt fegyveres védelemmel Svájcban.

Ellenőrizzátek: Biztos ami biztos, ugye a tanúnál nem lehet rokon és a két tanú se legyen ilyen kapcsolatban. Lehet valami hitelesítést igy kérni valamely ügyvédi irodától hasznos azt is megtenni - ne legyen támadható semmiképpen.

Ezt követően vagyoni és nemvagyoni kártérítés összegként legalább 10000 csilliárd forintot követeljetek - fele mehet az ügyvédnek: csatoljátok a bácsi összes egészségügyi leletét beleértve a 16 hónapos dubai-i szanatórium regenerációs számlájával együtt.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.01.16. 10:06:15

offtopic:
nem tudom hogy valaki egy ilyen "híres" cégnél hogyan dolgozhat. Vagy hasonlónál. Komolyan, inkább elmennék péknek: megbecsült, fontos ember, komoly feladatokkal, ezrek sorsa van a kezében. Nem ajánlanak fel sünöket beültetésre, sőt még péklapát-tenyeres pofonjától is komolyan tartanak.
/offtopic

kisgalád 2009.01.16. 10:07:09

Azért, hogy SzexIstent is védje valaki (de csak kicsit):
Ha nekik ki van adva, hogy a belügy adatbázisa az etalon, csak az az igaz ami abban le van írva, akkor számukra nem lehet más alternatíva, hiába látja az ügyintéző, hogy nyilvánvaló a hiba. Ettől függetlenül bár nem kötelező a munkaköre szerint, azért nyugodtan adhattak volna tánácsot a bácsinak.

A tartozást el lehet adni. Ha eladták akkor a behajtó cég jár el. Az igaz, hogy vissza is vehetnék tőle az ügyet a tartozással, de nem teszik meg, mert itt egy bürokratikus szervezetről (ÖK) beszélünk. Ahhoz, hogy visszavegyék az ügyet a behajtótól ezt vkinek kezdeményeznie kell, majd minimum egy bizottság jóváhagyása szükséges stb. Nem tudom pontosan hogyan működik, de az tuti, hogy nem egy szimpla telefonnal. Bárki is kezdené el az ügyet, azért később felelősséget kellene válallnia. Ha nem hivatalosan, akkor majd az előléptetés, fizetésemelés, jutalomosztás stb. során kellene rájönnie, hogy ez nem az a hely ahol az önálló gondolkodást és kezdeményetést díjazzák. Nem tenni semmit sokkal egyszerűbb + a felelősség annyi felé oszlik, hogy nem nyomon követhető.

A bácsinak szegénynek most már tényleg érdeke, hogy a bíróság helyben hagyja az igazát. Bírósági végzéssel az Ök-nak is könnyebb. Sajnálom a bácsit, mert egy idős embernek, főleg ha sose volt rendőrségi, bírósági ügye ezt nagyon nehéz feldolgoznia. Remélem legalább a tárgyalás gyors lesz, mert a bíró se akarja elhúzni. Azért nem hátrány az ügyvéd, már csak azért se, mert ha később a bácsi indítana eljárást, nem árt ha már most is benne van az ügyben.

sermájer 2009.01.16. 10:07:38

Sziaszot!
Velünk ugyanez történt meg, mi írtunk a bíróságra egy ellentmondást, amihez csatoltunk minden papírt. Erre a bíró beidézte a páromat is és az új tulajt is, akinek neve rajta volt a szerződésen. Ilyenkor ez egy elég hülye szabály, de be kellett menni a páromnak, ott helyszínen kijelenteni, hogy az autót eladta és a bírónak be kellett mutatnia az adás-vételit. Miután ezt megtette, annyit mondott a bíró, hogy köszönjük, viszlát. És ezzel elment 3 nap szabadsága, ugyanis az első két tárgyalás elmaradt, csak szólni felejtettek el erről.

Locke 2009.01.16. 10:08:04

A bíróság a Centrumnak fog igazat adni, mert a magyar bíróságokon bevett szokás, már-már hagyomány, hogyha a felperes egy cég vagy intézmény, az alperes pedig magánszemély, akkor csakis a felperes nyerhet. Nem érdeklik őket még a tények sem.
Egyszer egy kijelölt, fizető parkolóhelyen lejárt a parkolójegyem. Érdekes módon nem a parkolási társaság, hanem a közterület felügyelet hagyott rajta cédulát, miszerint tiltott helyen várakoztam. Ismétlem kijelölt fizető parkoló volt Budapesten a Pannónia utcában. Közvetlenül a parkolóautomata előtt állt az autó. Az autót az adott parkolóhelyen, a cédulával együtt még az nap lefényképeztem.
Természetesen megkérdőjeleztem az eljárás jogosságát, mert véleményem szerint ilyen esetben csupán pótdíjat követelhetnek. Szó mi szó, szabálysértési eljárás lett a dologból, a határozat ellen fellebbeztem, előterjesztettem a bizonyítékaimat, miszerint nem lehetett tiltott helyen történő parkolás, mivel kijelölt parkolóhelyen állt az autó. A bíró reakciója az volt, hogy mivel nem tudom felmutatni a parkolási díj kifizetésére vonatkozó bizonylatot, így elutasítja a fellebbezést. Egyértelműen köze nem volt a határozat indoklásának, a tényleges esethez, a bizonyítéknak a határozathozatal indoklásához, a bírónak meg gyakorlatilag a saját sötétségén kívül semmihez. De a lényeg hogy akár milyen egyértelműen hibás is az eljárás alapja, az alperes magánszemélynek NEM LEHET igaza, és kész.

Birca Man 2009.01.16. 10:10:30

Parkolás ügyben egyetlen nyerő magatartás a rosszhiszemű ügyfél figurát felvenni. Úgy 2000-ig fizetgettem a különféle parkolási büntetéseket, válaszolgattam a levelekre. Aztán egy nap meguntam az egészet. Akkortól mindenhol ingyen parkoltam, nem fizettem semmilyen díjat. Kaptam lassacskán úgy 120 felszólítást, összesen a végén már 850 ezer forint volt az egész. Jöttek utolsó figyelmeztetések is, parkolócégektől, behajtóktól, stb. Viszont sosem vettem át semmilyen ajánlott levelet ilyen helyekről. SOSEM indítottak ellenem bíróságon semmilyen eljárást. Aztán 2005-ben el is költöztem, új címemet sosem jelentettem be. 2007 végén elmentem az országból, addig nem volt ellenem semmilyen komoly eljárás.

Aztán egy ismerős, aki dolgozott ilyen cégnél el is magyarázta, hogy milyen a rendszer náluk. Ezek a cégek profitra működnek, s nem költenek feleslegesen pénzt hozzájuk hasonlóan pofátlan ügyfelekre. Tudják, hogy az emberek nagyjából 3 részre oszthatók. Az egyik rész amint kap egy felszólítást, rohan kifizetni. A másik rész nem fizet ugyan szimpla felszólításra, de amint ügyvédi papírt kap, ő is összecsinálja magát, s ismét fizet. Ezekből jó sok pénz jön be. Van viszont a harmadik kategória, a pofátlan ügyfeleké: nem fizet, nem válaszol semmilyen levélre, nem vesz át ajánlott levelet, ügyvédi felszólításra sem mozgatja füle botját sem, elköltözik, nem jelenti be címét, nem a bejelentett címén lakik, stb, bírósági tárgyalásra nem jön el orvosi igazolással, majd ügyvéd haverjával jelenik meg, aki minden mondatba beleköt, s ha a végén esetleg el is ítélik, akkor meg kiderül, hogy nincs se vagyona, se jövedelme (a kocsi a feleségé, a lakás a gyereke, ő maga pedig papír szerint munkanélküli évek óta), s nem lehet tőle semmit se behajtani. Ezért ha az embert elkönyvelik a "reménytelen, sosem fog fizetni" csoportba, akkor békén is hagyják. Én kipróbáltam, nekem sikerült.

veto · http://erdokert.hu 2009.01.16. 10:16:42

ha az eddig megtett lépések - azaz a gépjármű eladásának - többszöri igazolása bizonyítható, akkor ezt a tárgyalást követően a Centrumot tessék beperelni zaklatásért, csalásért, jóhiszeműséggel való visszaélésért (van ilyen? :D), a szüzek és másképp gondolkodók eltiprásáért...stb. Szerintem egy Bárándy simán lefejtene róluk pár milliót.

Devil 2009.01.16. 10:17:05

@ED - várd: Igen, de meg a fel delelottos uj rendszamra varakozas is jobb lenne mint a burokracia utvesztoiben tenferegni es birosagra jarni...

Secnir 2009.01.16. 10:18:06

én mondjuk azt is megtenném az após helyében, hogy kölcsönkérnék egy kerekesszéket, és azzal mennék be a bíróságra ártatlan pofával...

sermájer 2009.01.16. 10:22:03

Nem védeni akarom szexistent (na jó, igen, de csak mert ismerem :) De ez sajnos tényleg így működik, ahogy elmondja, tapasztalat, nekünk is leszarták, hogy eladtuk a kocsit, de az új tulaj a mai napig nem íratta át a kocsit a nevére, mert nem képes 50ezret kifizetni a csóringer. Az ilyen ne vegyen autót! És nekünk önkoris parkolótársaság küldte a levelet, nekik is írtam ellentmondást, mire a bírósági levélben már az szerepelt, hogy én nem éltem kifogással a bűntetés ellen náluk! Na erre jól bedühödtem és írtam a bírónőnek, hogy itt az ajánlott szelvényem és levelem másolata az önkorinak, úgyhogy szopják ki fikát, és jó lenne, ha mostmár nem hazudgálnának és valaki véget vetne ennek a szarrágásnak.
Ja és lehet kártérítést kérni a bíróságon a parkolótársaság ellen, utazás, munkabér, stb, de mindent papírral kell bizonyítanod, hogy mennyi utiköltséged és mennyi munkabéredtől estél el erre az időre, úgyhogy mi hagytuk a fenébe a kártérítést.

Názáreti Brájen 2009.01.16. 10:22:19

@sasa311: "A bíróság nem tökhülye"

Tekis naiv!

A bíróság a tárgyalás előkészítő szakaszban már el küldhette volna a pcsába a mindenpárt kedvence Centrumot.

De a bírók emberek közelében nem járnak, a valóvilágról elképzelésük nincsen, így honnan tudná, h a Centrum egy nyerőgép üzemeltető kompánia?!

Oszt'jónagyot!

sermájer 2009.01.16. 10:28:23

Egyébként tényleg vannak rendes arcok a bíróságon, a multkor is az apeh-es peremben bár nem az én javamra döntöttek, de a bíró elmondta, hogy mennyire sajnálja az egészet és szeretett volna segíteni, de jogilag szarul csináltam mindent, és ő nem bírálhatja felül a jogszabályokat. Ja és az apehes képviselő csajszi is nagyon rendes volt, meg segítőkész a tárgyalás után, elmondta, milyen papírokat adjak be, meg hova, hogy csökkentsék a büntimet! :D

AKIM 2009.01.16. 10:30:34

sziveim!
nincs mit csodálkozni hitvány parkolótársaságokon, ha a RENDŐRSÉGet sem érdekli, hogy eladtat az autódat. velem történt az alábbi: 2008 május, autómat eladtam, 2 nappal később okmányirodában (sort végigvárva)lejelentem. kb 3 hét múlva küdik a papírt "új tulaj nem íratta át a gk-t". másnap irány okmányiroda (sor stb) megnyugtatnak nekem NEM kell semmitől félnem a nekem kötelező bejelentést megtettem. 2009 január, az ország másik feléből érkezik 1 levél a megyei rendőrkapitányságról, fizessek 30.000.- forintot gyorshajtás miatt (elkövetés helye + időpont "2008 szeptembere") ha nem fizetek 8 napon belül eljárnak velem szemben. felhívom az adott üintézőt, aki tájékoztat, hogy szerintük én vagyok a tulaj a többi őket gyakorlatilag nem érdekli. ismét okmányiroda (sor stb.) egyértelmű, hogy a rendőr is látja az adatbázisban (megmutatják) csak nem foglalkozik vele, mondja az okmányirodai ügyintéző.
Tehát, megtehetem kb 300szor, hogy elfaxolom, postázom stb. az okmányokat, DE AKKOR MINEK AZ OKMÁNYIRODA???

E76 2009.01.16. 10:32:25

@Devil: Abszolút igazad van.

2009.01.16. 10:35:37

Centrum is egy hungarikum. Becsüljük meg, és hagyjuk hadd hízzon.

kisgalád 2009.01.16. 10:44:08

Hagy osszak meg veletek egy olyan történetet, amikor a magánszemély és az önkormányzat a paragrafusok foglya lesz. Kicsit hosszú, akit nem érdekel ne olvassa, mert csak lazán kapcsolódik a posthoz.:))

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy rendszerváltás. Ennek folyományaként állam bácsi bizonyos földterületeket saját tulajdonából átadott az önkormányzatoknak. Az az ök, akit részben a mi irodánk is képviselt is kapott területeket, hogy gazdálkodjon velük belátása szerint. Ezek között kettő A és B egymás mellett feküdt L alakban. Ök. gondolta, egyszerűbb lenne a két területet egyesíteni, egy területként jelölve a t. földhivatal térképein és 1 hrsz-el. Szükséges papírok beadása után megjött a határozat, úgy tűnt minden jól van.
Az L alakú terület által körülhatárolt telken élt egy család, nevezzük őket Pocsay családnak.:)))) Generációk óta ott laktak, már a vháború előtt is, a tulajdont szépen sorban örökölgették. Ám a legifjabb generáció úgy döntött feladja az ősi fészket és eladja a telket, házat. Az egyetlen gond az volt, hogy a telekre (noha generációkon keresztül tudták okirattal bizonyítani a tulajdont és a tulajdon átszállást) az ök. volt bejegyezve.
Azt tudni kell, hogy a magyar jogban az ingatlanon a tulajdonjogot a földhivatali bejegyzés keletkezteti semmi más. Vagyis aki oda van írva, hogy tulajdonos az a tulajdonos senki más.
Nosza család ök-hoz be, ök-ben közlik, hogy bár a hiba nyilvánvaló, ők nem adhatnak arról papírt, hogy nem jogosultak a területre, mert van egy jogszabály ami szerint az ök. arányos ellentételezés nélkül nem mondhat le semmilyen jogáról, így a tulajdonjogról se.
Az eset mindenki számára nyilvánvaló volt. Mariska, Jucika, Katika vagy ki a földhivatalnál éppen sietett ebédelni, vagy le akarta rövidíteni a 8 órás munkaidőt és A és B területtel együtt összevonta Pocsayék telkét is, majd bejegyezte. (De lehet, hogy az esztétikailag kifogásolható L alak helyett részesítette előnyben a téglalapot:)))).
Hála az égnek létezik a jogban egy kifejezés amit az első egyetemi évben belevernek minden jogászpalánta fejébe, a nemo plus iuris. Vagyis nem adhatsz át olyan jogot amivel te nem rendelkezel. Mivel állam bácsi nem volt tulajdonosa a Pocsay család telkének, nem adhatta az ök-nak, aki nem egyesíthette más területeivel. De a fent említett jogszabály viszont megakadályozta az ök-t, hogy csak úgy lemondjon a nem jogosan tulajdonába került telekről. Ezt csak bírósági végzéssel lehetett megoldani.
Mivel a bíró is belátó volt a szakértői vélemény bekérése után, kb a 3. tárgyaláson már ítéletet is hirdetett, amiben a telket a P. családnak ítélte és a t. földhivatalt utasította a korrekcióra. Mivel az ök. is belátó volt, és a képviselőtestületi ülésen úgy döntött, hogy megfogadja ügyvédje tanácsát és nem lebbez fel, az ügy "gyorsan" rendeződött, kb. 2 év alatt.:((
Mindent egybevetve a jogszabályoknak köszönhetően a családnak az ügy sok idejébe, az ök-nak sok idejébe, az államnak meg sok idejébe és pénzébe került, mert a család nyerte a pert, tehát nem fizet illetéket, az ök alapban illetékmentes, minden költséget állam bácsi állt. Ja és az amúgy is túlterhelt bíroság se bánta volna, ha más, érdemi üggyel foglalkozhatott volna.:))

grigorij (törölt) 2009.01.16. 10:46:59

Okos ötlet!
- Az átírás az új tulaj feladata, sőt kötelessége!
- Az átírás a beérkezett papírok alapján az önkormányzat/okmányiroda kötelessége
- Mindenfajta hivatalos azonosítás a rendőrség feladata...

Tehát ha bármelyik nem végzi el a feladatát, akkor Te menj és intézd el?

Például sétálj be az önkormányzathoz, szerezz sorszámot, aztán 1-2 hét múlva szabadságot kivéve várd ki a sorod???

Tényleg ez a megoldás?
Nem pedig az, hogy a hivatal HIVATALBÓL eljár az autót át nem iratóval szemben?

Én is kaptam ilyen levelet, két évvel az eladás után.
Jöjjenek, foglaljanak!
Aztán lesz ellenper!

Mert nem nekem kötelességem az adatszolgáltatás, hanem nekik kötelességük a hiteles, pontos eljárás!

Bit Rot 2009.01.16. 10:47:28

Idén a parkolótársaságok átlagosan 27%-al emelik a budapesti parkolótarifákat, egy pár napos indexes cikk szerint.

Hiába, kell a pénz!!!
(Hogy kinek? hát... tudjuk mi azt jól!)

Dr. Trebitsch 2009.01.16. 10:50:52

@grigorij: Tehát ha bármelyik nem végzi el a feladatát, akkor Te menj és intézd el?

Hehe. Én a héten kaptam egy postaszolgálati levlapot, hogy fáradjak be a postára, ahol előző nap feladtam egy csekket, mert idézem: "a téves rögzítést helyre kell tenni."

Tehát elkúrták, és bizony nekem kéne bemennem még egyszer... Ez még akkor is erős lenne, ha jártam volna aznap a postán, de még a közelében sem voltam, csekket sem adtam fel, jó, mi?

Mike36 2009.01.16. 10:59:21

mind a centrum mind a behajtó cég rosszhisezmüen járt el. még vissza is lehetne őket perelni

Alikam 2009.01.16. 11:13:11

Adásvételi másolatát el kell küldeni ajánlott postán, egy mellékelt levéllel, hogy ez az utolsó alkalmuk, hogy elfogadják, ha nem, akkor zaklatásért és rágalmazásért kártérítési pert fog apósod indítani a Centrum ellen.

gorcsev54 2009.01.16. 11:14:58

szexistennek !
Csak annyit , hogy a nagybecsű társasága engem is megszívatott fenyegetett egy pénteki lejárt Bp. i parkolásért amit szűkebb hazámban mivel nem pesti vagok hétfőn befizettem és még doku is volt róla és két év múlva mégis 6.900 lett belőle behajtó cég bíróság stb. még a Bm adatbázisból kikért adat költségét is rám terhelte ez a becsületesnek mondott rabló bagázs ami igazából az Ő költsége és csak azért fizettem ki az összeget mert nem volt túl nagy de esküszöm legközelebb olyan pert akasztok a nyakukba, hogy még azt is elfelejtik , hogy megszülettek,bár ahogy ezt az országot ismerem itt egyeseknek intézményesítve van a lehetőségük a lopásra csalásra pargrafusok mögé bújásra és a normális emberek fenyegetésére, persze csak addig amíg az emberek tűrik és betartják a tetük csalók /lásd a példát a parkoló cégek tulajdonosainak a nevük azt már fel sem vetem ,hogy jutottak e zsíros céghez és mennyit lopnak az államkaszából és még ez sem elég nekik/ által hozott hamis törvényeket

2009.01.16. 11:19:49

Én is jártam már igy! Ám, bementem az okmányirodára ahol bejelentettem és bemutattam az eredeti adásvételt.Az eladót leellenörizték ( valósak-e az adatok, stb)majd megköszönték. Ezután kb-5 nap mulva jött a levél hogy az autót kivonták a forgalomból és az APEH-nak elküldték az uj tulaj adatait!Majd jött még egy levél, hogy a tulajdonjogot levették és 50.000 ft-ra megbüntették az autó uj tulajdonosát, ilyen és ilyen törvény alapján!Az ilyen hülye megérdemli!A Centrumot meg várd meg még beperel és utána mindent bele, egy jó ügyvéd sokat hozhat a konyhára !

Advanced Flight 2009.01.16. 11:22:15

Kedves Mindenki!

Először is: a bácsit nem fogják megbüntetni, mert teljesen mindegy, hogy kinek a nevén volt a nyilvántartásban a kocsi, az a lényeg, hogy a szabálysértés pillanatában ki volt a tulaj/üzembentartó. A gépjármű-nyilvántartás ugyanis (ellentétben az ingatlan-nyt-sal) nem konstitutív hatályú.

Másodszor: ugyan a bácsinak valóban van egy 15 napos bejelentési kötelezettsége, de ennek elmulasztása tudomásom szerint szankciót nem, csak rengeteg kellemetlenséget von maga után, pl. a fenti eset. Ugyanakkor a súlyadó fizetése már a bejegyzett személyhez kötődik, tehát azt előbb-utóbb neki fogják kiszámlázni; és sajnos visszamenőleg is, amíg a nevén volt.

Harmadszor: ha valaki bejelenti az eladást, akkor nem kerül le a nevéről a kocsi, csak ott lesz egy bejegyzés, hogy eladta, valamint - ha már eltelt a 15 nap - az átírást elmulasztó új tulajdonos adatai.
Természetesen az okmányiroda hivatalból senkinek nem íratja a nevére a kocsit, miután az kérelemre induló eljárás, és egy vagon pénzbe kerül.

molwik 2009.01.16. 11:32:58

Sziasztok! Olvastam hogy Amerikaban rendszamot kell venni. Csak annyit szolnek hozza hogy Nemetorszagban is igy mukodik a rendszam a tulajdonose es nem az autoe.

SzexIsten 2009.01.16. 11:38:46

@maincoon ♀: Köszi, köszi! Beszállsz a rajongói klubomba...?..;-)

SzexIsten 2009.01.16. 11:44:09

@É+É+I:
A parkolási cégek nem állami szervek, ergo: nem tudom, hogy lehetne elintézniük a gépkocsi átírását. A parkolási cég a büntetést csak a behajtó cégnek való kiadás előtt tudná módosítani.
A behajtó cégtől hogy lehetne visszakérni??? Te sem örülnél annak, ha pl: a délután megvett 1 kg kenyeredért este bekopogna a pék, hogy kéri vissza....

SzexIsten 2009.01.16. 11:47:20

@staropramen: Teljesen egyetértek veled. Mindenki a BM nyilvántartásból dolgozik. Amennyiben a BM a parkolási cég lekérése alapján megváltoztatja az adatokat, akkor nagyon nagy gáz van. Bár tudomásom szerint a parkolási cégek csak a rendszámot küldik, s abból jön vissza a tulajdonos adata.

SzexIsten 2009.01.16. 11:55:38

@Pikka: Megértelek. Bár szerintem a post írójának "flegmán elküldték" írása jelen esetben a "nem oldották meg az ügyet, feltették a kezüket" mondattal egyenértékű. Mint írtam, a parkolási cég nem bírálhatja felül a BM adatbázist.
És sajnos igen, ha az idős úr az igazát akarja, akkor neki kell utánajárni, hogy a tisztelt új tulaj írassa át a BM nyilvántartásban az adatokat.
Érdemes lenne megkérdezni egy jogászt, hogy amennyiben az úr bemutatta az Okmányirodában az adásvételit, akkor vajon az Okmányirodát vagy a BM-et be lehet-e perelni gondatlan adatkezelés miatt? Azaz az állam önerőből miért nem intézkedik az olyan esetekben, mikor az eladó eladja, és lejelenti ezt, de a vevő nem jelentkezik a kötelező átírás miatt....?

SzexIsten 2009.01.16. 12:02:27

@Secnir:
Igen, a bácsi "ne küszködjön" az Okmányiroda, BM helyett. Viszont ha nem "küszködik", akkor jön a mostani helyzet, a bírósági hercehurca, ami biztos, hogy nem jó lelkileg egy 75 éves idős úrnak.
Nem vagyok jogász, értelek, hogy szerinted az el nem ismert tartozást nem lehet eladni. Ebben a kérdésben nem tudok állást foglalni, laikus lévén.

Csorike 2009.01.16. 12:05:26

hagyma: az amerikai biztosításoknál is van mód több nevet megadni. A mi járgányainknak a GEICO-nál eleve mindkettőnk (enyém és feleségem) neve szerepel a kötvényen. Tavaly direkt fel is hívtam őket hogy ha édesanyám pár hétig itt van és vezetné akkor kell-e külön bejelenteni (van erre is webes form ahol határozott időre hozáadhatok másik jogosult vezetőt) de az volt a válasz hogy nem kiemelt kockázatú (azaz nem fiatalkorú) családtag alkalomszerűen minden további nélkül vezetheti, érvényes a biztosítás.

SzexIsten 2009.01.16. 12:10:08

@szgyula:
Bocs, ha félreérthetően fogalmaztam. Lehet, az ügyintéző hölgyben fel sem merült az a lehetőség, amit én vázoltam.
Mint említettem, ha a BM adatbázisban ki lesz javítva a tulajdonos adata, akkor lesz megoldva az ügy. De ennek az adatnak a kijavítása legkevésbé sem a parkolási cég feladata.
Az új tulajé lenne. De ha az nem teszi meg, akkor az idős úr saját érdeke, hogy elintéztesse az új tulajjal. Ha kell, bírósági úton, ha kell, forgalomból való kivonással, stb...

U.I.: A süni aranyos állat. Most egy kissé bélsárral telített, de visszaadom neked, hisz Tőled kaptam....;-)

beleszolok 2009.01.16. 12:11:09

@sörecet: "Csak egy mai példa: 3 havi lekötésre évi 12% kamat. ... A János bácsi nem fogja tudni, hogy ez tuképp csak 4%"

Na ha ezt az állítást igazolni is tudod matematikailag, akkor az idei nobel díjast már nem is kell tovább keresni. :)

Bit Rot 2009.01.16. 12:13:32

@SzexIsten:
"Viszont ha nem "küszködik", akkor jön a mostani helyzet, a bírósági hercehurca, ami biztos, hogy nem jó lelkileg egy 75 éves idős úrnak."

Csak egy ügyvédet kell megbíznia az öregnek, aki beviszi minden ilyen esetben a papírokat, majd szépen kaszál, amikor a felperes bukik, és ki kell fizetnie az alperes költségeit (ügyvédjét).

Nem rossz üzlet ez :-)

mi nem foglalt még 2009.01.16. 12:13:50

@hagyma: rosszul tudom, hogy kint köthetsz kiegészítő biztosítást családtagra és akkor már vezetheted az ő autóját az ő rendszámával.

SzexIsten 2009.01.16. 12:16:39

@i23kovacs:
Elhangzott egy félinformáció Tőled:
"a Centrum keresi a saját pénzét"
Nem, a parkolási társaságok nem maguknak szedik a pénzt, hanem az Önkormányzatnak.
És annyiban a bácsi problémája, hogy a BM szerint a bácsi a tulajdonos. Ergó a bácsinak kell bebizonyítania, hogy nem Ő a tulaj. És nem a parkolási cégnek kell bizonyítani, hanem a BM-nek. Ha ez megvan, a parkolási és a behajtó cég meggyőzése más könnyű lesz.

Tobe 2009.01.16. 12:17:34

Hello mindenkinek!

Szerintem a bácsi egy rokonnal menjen a bíróságra. Nem kell ide ügyvéd. A bíró is látni fogja, h kinek van igaza.

Többen is írták, h perelje a bácsi a Centrumot/behajtó céget zaklatásért, stb. Itt már szükség lenne ügyvédre. Szerintem ez már nem érné meg. Mivel "csak" leveleket küldtek a bácsinak nem hiszem, hogy ezt a bíró zaklatásnak tekintené iil. azt sem tudom, h milyen vagyoni/nem vagyoni kára keletkezhetett, amit bizonyítani is tud.

SzexIsten 2009.01.16. 12:20:50

@gonoszkisterroristadughagyma:
Sajna nem ismerem a behajtási mechanizmust, de az biztos, hogy ugyanazt a tartozást nem lehet kétszer követelni. A probléma a parkoló társaság rendszerében lehet, vagy:
a behajtó cég továbbadta, majd ő maga is megpróbálkozott a behajtással.
Mindkét eset ciki, s nem öregbíti egyik sem a parkolási társaságok hírnevét....

SzexIsten 2009.01.16. 12:24:59

@helianthus:
Bocsánat, de ezen a nicken van ingyenes postafiókom, s mivel nem szeretnék se lebukni és munkanélküli lenni, ez tűnt az egyszerűnek számomra.

Donor 2009.01.16. 12:29:58

@hagyma: Kicsit értelmesebb az ottani rendszer, de ugye ha ilyen egyszerű lenne akkor nem lehetne megvágni mindenféle ürüggyel a csóringert.

Azt képzeljétek hogy én 25-ezerért vettem egy lepukkant 25éves motort, erre az átírási költség kb 40-re jött ki. Egyszerűen ez már vicc kategória.

De az még hagyján, ugyan ez az utánfutóval is. Na de mire fel??? Szarjanak sünt. Már kinéztem egy pofás kis mopedcart, amire éves biztosítás 5rugó azt el vannak felejtve, városba, munkába járni sokkal jobb mint egy rendes autó.

E76 2009.01.16. 12:31:03

@SzexIsten: Ezt most tényleg nem értem: számomra egyértelmű, hogy a bácsinak van igaza, gondolom ebben megegyezhetünk. Akkor meg mi a ráknak bíróságra vinni az ügyet? Úgyis elbukja a Centrum és csak a pénze fogy...
Bár, ez csak egy költői kérdés volt. :)

Jurij Kakarin 2009.01.16. 12:32:05

jesszusom ember, elmenni a bíróságra?
nekem is jönnek ilyen levelek és lekukázom őket. utánnajárni a centrumhoz? bíróságra menni?

atya úr isten + OMFJ

felejtsd már el.

Naneee 2009.01.16. 12:32:53

A velünk történtek alapján nem hiszem el hogy valóban a BM adatbázisából kérik ki az adatokat, és annak alapján küldenék ki a felszólításaikat!!!! Az igaz, hogy ezzel takaróznak, erre hivatkozik az összes ügyintézőjük, csak egy bibi van, hogy ez nem fedi a valóságot. Ezzel a szöveggel rázzák le a reklamáló ügyfeleket, hárítják el a felelősséget magukról.

csipikeazóriástörpe 2009.01.16. 12:40:02

Sziasztok

Az önkormányzatttal/okmányirodával már én is lesrefutottam párszor.

1.Apám kivonatta a forgalomból a kocsiját.Az ügyintéző kiszámolta a súlyadóhátralékot, valami késedelmi djat,meg valami kezelési költséget.Adott egy csekket, hogy a kiszámolt összeget fizessük be, az ellenőrző szelvényt mutassuk be.Megtörtént.Kiállította a papírokat, elköszöntünk,öröm bódottá...
3(HÁROM!!!)év múlva felszólítás, hogy súlyadóhátralék miatt irgum-burgum-büntetés.
Bemutattuk a papírokat, miket ők adtak:sűrű bocsánatkérés,ígéret a korrekcióra.Hurrá.
Újabb év, újabb felszólítás.Telefonos érdeklődésre, hogy akkor ez most hogy'?Ja tényleg! Elnézést...
Utána már félévente jöttek a felszólítások, legvégén már arról, hogy az autót kivonatják a forgalomból, ha nem fizetünk.Apám innét már olvasatlanul iktatta a leveleiket(igen-kuka)
2.:Saját kocsimmal történt, hogy elkallódott a súlyadó csekkje.Felhívtam az önkormányzatot, hogy küldenének-e másikat?Természetesen, mondjam az adatokat.Diktálom, válasz:-ilyen autó NINCS!!!a nyilvántartásban.Mi van???Akkor eddig mire fizettem? Várjak, utánanéznek.Negyedórát tartottam a vonalat, mire lakcím alapján kiderítették, hogy tényleg...
3.:Eladtam az autómat.Bejelentettem.Kérdésre, hogy van-e még teendőm azt válaszolták, hogy nincs, innét az ő dolguk, meg az új tulajé.Tehát ki is küldték következő év elején a csekket...Az új tulaj "elfelejtette" átiratni.Teendő:nekem kell befizetni, mert akinek a nevén szerepel a jármű tárgyév jan. 1.-én, az fizet egész évben.Ha akarom, bejelenthetem, hogy eladtam, nekik megvannak az eszközeik arra, hogy az új tulajt rávegyék az átiratásra.Ha mégsem, majd ők kivonatják a forgalomból.(Az utóbbi történt)

Szóval ennyit a sóhivatalról.
Volt főnökömnek(osztrák álampolgár)két autója volt, egy rendszámmal.A rendszám az övé volt, ha eladta a kocsit, a rendszám nála maradt, kivédendő a "feledékenységet".

Nálunk miért nem lehet így csinálni?

SzexIsten 2009.01.16. 12:40:52

@gorcsev54:
Megértelek és nem értelek.
Hosszú évekkel ezelőtt, mikor kívülről szemléltem a dolgokat, én is ilyen heves voltam. Azóta sokat árnyalódott a kép.
Elmozdultak a dolgok, ügyfélbarátúbb a rendszer. Már nem perelhetnek 5 éves ügyekért, már nem büntethetnek zsebre a parkolóőrök, stb...
S ahogy a hírekből értesülök, egységesítik az automatákat, lehet bankkártyával fizetni, stb..
És ha az Önkormányzat betartja a szavát, és tényleg P+R-re és egyéb értelmes dolgokra költi a befolyó pénzt, akkor azt mondom, érdemes fizetni.

becher 2009.01.16. 12:46:15

Nem egészen a posthoz inkább a kommentekhez tartozik, hogy van úgy az ember az eladó miatt szív. Vettünk egy kocsit és tudom lúzerek, meg naivak, meg bénák vagyunk, de azóta csak szopunk vele. Ez egy öreg bogár - mindig is szerettem volna - mikor először próbáltuk levizsgáztatni, kiderült, hogy vmikor az őskorban egy bürökrata picsa képtelen volt az alvázszámot jól leírni. Hatósági vizsgáztatás. De amíg nincs vizsga, nincs új forgalmi, nincs átírás. Eljutottunk egészen idáig, mikor is közölték, hogy a drága előző tulaj b...ott adót fizetni rá - az összeg még nem ismert. Szóval szeretném rendbehozni, használni, átiratni és nem tudom. Sőt lehet a fején verem szét a kocsit, mert nem fogom a hátralékát rendezni. Addig azonban nem írják át. Na erre van vkinek jó tanácsa?

SzexIsten 2009.01.16. 12:47:32

@ED - várd:
Igen, a bácsinak van igaza. A bíróság kimondja majd, hogy nem a bácsi a tulaj. Engem az érdekelne, hogy hivatalból bepereli-e a magyar bíróság az új tulajt?
Merthogy Ő a hunyó...

Donor 2009.01.16. 12:52:02

@hagyma: Ez is milyen értelmes már.
Végűlis az ember a kockázat nem a kocsi.
Így viszont a 2 autóm és a 3 motorom után csak 1szer tudnának lehúzni, szóval nálunk tuti nem működne.

Donor 2009.01.16. 12:57:42

@staropramen: APropó hiba. Apámat rendszeresen megállították a rendőrök mert szerintük ezen a rendszámon egy sárga Golfnak kellene lennie. A kocsi egy piros Ford volt :) És hogy szép legyen a dolog szalonból vásárolták a kocsit 0 kilométeresen, tehát tuti nem volt vele sumákság.

Birca Man 2009.01.16. 13:02:49

@SzexIsten:

"Engem az érdekelne, hogy hivatalból bepereli-e a magyar bíróság az új tulajt?"

Ez furcsa is lenne. A bíróság perelni nem igazán szokott...

Donor 2009.01.16. 13:04:11

@molaris: Nekem nem volt gond.
Írtam egy papírt, hogy a jármű mióta nincs a nevemen mert eladtam, kérem vonják ki, csatoltam az adásvételit, majd 2hét múlva kirtesítettek postán hogy kivonták és az eddigi tartozásomat tekintsem semmisnek. Pont.

Martinicske 2009.01.16. 13:06:05

@SzexIsten:

"És sajnos igen, ha az idős úr az igazát akarja, akkor neki kell utánajárni, hogy a tisztelt új tulaj írassa át a BM nyilvántartásban az adatokat."

Attól még, hogy parkolócégnél dolgozol még gondolkozhatnál.

Már hogy kellene az eladónak kényszeríteni az immár második tulajdonost az átírásra. Fel sem szólíthatja erre, mert a 75 éves nyugdíjas nem hatóság. Azt se kell tudnia, hogy időközben kihez került az autó. És ha a felszólítás ellenére sem íratja át?

Persze, hogy most megszívatja a centrum az tény.

Azt sem értem, hogy mért nem lehetne az eladott jogtalan követelést visszavenni a behajtó cégtől. Ennyi erővel holnap kétmillió forintot követelek rajtad, eladom behajtóknak és nem leszek köteles visszavenni :) Ez ám az üzlet.

Ha meg bemegy a centrumhoz az adásvételivel, még jó hogy el kellene fogadni az elidegenítés tényét. Ez egy eleve vesztett ügy, olyanon követelni aki már nem birtokolja az autót.. nincs az a bíróság, ami ezt megítélné a centrumnak.

Donor 2009.01.16. 13:08:41

@sörecet: Amúgy 3%, de amúgy is hülye vagy.
A kamatot mindig éves szinten adják meg, pont azért hogy független legyen a futamidőtől. Ha a bácsika ezt nem érti (bár szerintem ő érti, mert tanult matekot) akkor az nem a bank hibája.

A bankok nem ezzel vezetik meg a népet hanem más apróbetükkel :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.16. 13:09:17

@mi nem foglalt még: persze hogy lehet ajarhany embert rairatni, feleseg gyerk egy kocsira a biztositasnal, csak akkor az un. kotelezo kicsit, vagy nah=gyon, tobb
Mondjuk Mary 120 dollart fizet, ez leg sok mert volt egy sajathibas koccabaasa, rairatott engem is a koxsijara igy lett 140
az en kocsimra 50 koruk fizetek, de erre nem irattam ra Ot mert a koccanas miatt ez is felmenne 150-re
@Donor:
hat tenyleg nem ertem
ahogy olvastam Nemetorszagban is igy muxik
megveszed a kocsit es aztan intezed magadnak a rendszamot
amugyis vezesse csak a sajatjat
hehe

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.01.16. 13:15:15

@hagyma:

Jajj, ez nagyon nem jó ötlet ám. Ha veszel mondjuk egy 2000 köbcentis autót itthon, annak az átírása minden bonyodalom nélkül 78500 pénzbe kerül.

Van ugye a tulajdonszerzési illeték, ami köbcentinként 24 forin, itt épp 48000, aztán eredetvizsga 18500-ért, meg forgalmi-törzskönyv 12000-ért.

Egy új rendszám most asszem 6500, plusz 450 a műszaki érvényességet jelölő matrcia. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy a rendszámcserés dolog bevezetésekor mindez felmenne 100e forintig, és akkkor még nem számoltunk a droid-faktorral, akik az okmányirodában dolgoznak.

ethrnz 2009.01.16. 13:17:59

Sajnos ez az egész ország egy nagy cigányputri, amin pártállástól függetlenül az éppen aktuális keresztapák élősködnek (Gyurcsánytól Pintérig, Simicskától Puch Lászlóig). A városok koszosak és büdösek, az infrastruktúra katasztrófális, a közigazgatás és a költségvetés pedig nem más mint a nemzeti össztermék újraelosztása szűk családi körben. A Centrum Parkoló, az MTV székház, a nem létező M0-ás körgyűrű, Zuschlag, stadionrekonstrukció, és még sorolhatnám csak ennek a tünetei megnyilvánulásai. Persze lehet azt mondani, hogy Zimbabweben ennél sokkal rosszabb, és ez igaz is, de ez nem változtat a tényen, hogy mennyire egy loser nemzet ez a mienk. Sajnálom a cikkben szereplő idős embereket és a társadalom többi olyan szereplőjét akinek (már) nincs energiája arra, hogy élete egy jelentős részét azzal töltse, hogy izolálja magát, ezzel elviselhetővé téve ezt a szociális közeget...

helianthus 2009.01.16. 13:27:33

@SzexIsten: ÉN nem haragszom, ellenben nem igazán magyaráztad meg. Kötelező volt ezen a néven postafiókot választanod, különben kirúgnak vagy mi?
Költői kérdés volt, nem kell válaszolni.

Donor 2009.01.16. 13:34:21

@becher: Eladónak vissza a kocsit, vételárat, megint csak vissza, ugyanis szerződést szegett. Ha nem akarja akkor bíróság, és azt is ő bánja meg.

Donor 2009.01.16. 13:38:24

@helianthus: Teljesen találó a név. Ennyi embert megszopatni ilyen rövid idő alatt csak egy szexisten tud :D

kathyt 2009.01.16. 13:38:48

Sziasztok!

Köszönjük a sok ötletet és tanácsot. Néhány megjegyzésem azért van a dologról, lehet, hogy nem derült ki a posztból:
1. Apósom bement az Okmányirodába már az elején és leíratta a nevéről az autót. A Centrumhoz már ELŐSZÖR úgy ment.
2. Soha nem volt még baja parkolásból (nem jár a belvárosban hét közben), tehát nem lehetett benne a Centrum adatbázisában.
3. Vitt be a Centrumnak fénymásolatot minden alkalommal, meg se nézték. Elhajtották. Egyszer még én fogalmaztam levelet nekik, és azt beküldte ajánlva postán a fénymásolatokkal együtt. Szóval ez is megvolt.
4. Próbálta többször felvenni a kapcsolatot az új tulajjal (győri cég), nem tudta. Azóta a kocsit ki is vonták a forgalomból állítólag.
5. Nagyon nem szeretném, ha tényleg lenne másod- és sokadfok... Megírom majd, hogy mi lett a bíróságon.

Hát így. Most már én is szép, felnőtt sünöket kívánok a Centrumnak, elnézést Szexistentől - de mást nem tehetek :-).

Kathy

csárli hárper 2009.01.16. 13:47:10

@SzexIsten: ha a "társaságok" nem maguknak hanem az önkörm.szedik a pénzt, miért nem merik bevallani hogy mennyit is? megy a huzavona meg bíróság miegymás, ha becsületes vagyok megmondom, ennyit "kerestünk" ennyit odaadtunk, ennyit elköltöttünk....itt meg mi van? titkolóznak arról ami úgyis tudvalevő csalnak,lopnak,hazudnak, és ehhez még a "független bíróság" is asszisztál.....

moli 2009.01.16. 13:47:43

dokumentalni kell az idos ember szenvedeset, hogy legyen mire hivatkozni a karteritesi igenynel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.16. 13:53:02

@scheerti:
nakovan en ugy gondoltam az egesz rendszert at kene venni
megveszed a kocsit, mondjuk kereskedesben, az ratesz aegy papirrendszamot
elmef=gy vle olyan 2 heten belul ebbe az irodaba
mehmutatod a jogsidat, a firhalmit a biztostasod,
fizetsz 40 dollart es kezedbenyomnak egy rendszamot
ket csavarral hatulra rogzited, raragasztod a matricat, a papirrendszamot leveszed az ablakbol es egy evig OK vagy
utana evente mehetszuj matricaert
hat ennyi

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.01.16. 14:14:08

@hagyma:

Annak szerintem mindenki örülne. Egyébként Németországban is így van, ott is 20 perc alatt új rendszámot kapsz, ott sem kerül többe az egész 50 Euronál, csak itt nálunk, mondjuk a német is dob egy hátast, amikor meghallja, hogy 300 euro egy autó átírása itthon.

Gubacs 2009.01.16. 14:33:24

@scheerti: Igazad van,hogy ilyen arakkal nem mukodik a dolog.Valaki irta a nemet peldat ami ott jol mukodik csak az otthoni arak toredekebe kerul.Sot,ha jol emlekszem a nemeteknel nem csak a rendszamot veszi le a tulajdonos,hanem van torzslap is ami nelkul nincsen atiras.

SzexIsten 2009.01.16. 14:39:28

@Martinicske:
Azért az érvelésed sántít! Ugyanis a követelés jogos, csak a címzett rossz!
Nem a büntetés jogosságát vitatjuk, hanem a büntetés "címzettjét".

SzexIsten 2009.01.16. 14:42:23

@helianthus:
Bár költői volt, de íme a válaszom:
Ifjoncként én is nőszerzésre használtam a netet, csetelgettem, randiztam. A freemailom abból az időből származik.
A többi már csak a lustaságom miatt van...

SzexIsten 2009.01.16. 14:49:19

@ezittenkéremmagyarország:
Ismét árnyalnám kicsit a képet.
Pl: a fizetésed, az éves bevételed nyilvános az APEH felé, hisz ezen adatok alapján adózol. De igencsak morcos lennél, ha naponta megállítanának az utcán, hogy APEH ellenőrzés, nyissa ki a pénztárcáját.
A bevételi adatokat gondolom látja az Önkormányzat, látja az APEH, s mindenki, akit illet. A megfelelő formában és időpontban.
De lehet, hogy ezzel butaságot mondtam, ez szintén személyes elképzelés.

SzexIsten 2009.01.16. 14:50:53

@kathyt:
Csak annyi lenne a kérdésem, hogy a bíróságon kik lesznek? Apósod és ki?
Ki a másik fél? A parkoló cég? A behajtó cég? Mindkettő?

Martinicske 2009.01.16. 14:55:24

@SzexIsten:

"Azért az érvelésed sántít! Ugyanis a követelés jogos, csak a címzett rossz!
Nem a büntetés jogosságát vitatjuk, hanem a büntetés "címzettjét". "

Elég fura hozzáállás ez is... most már legalább elismered, hogy nem a megfelelő embert zaklatjátok.

Most már csak azt nem értem mért nem hagyjátok békén?

Gondolom nem kell sok ész hozzá, hogy nem fogja más helyett kifizetni a büntetést és nincs az a bíróság ami megítéli, hogy valakin más parkolását verjétek el.

Igazából azt nem értem, hogy minek foglalkoztok egy eleve bukott üggyel?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.01.16. 15:29:15

A bácsi szarjon sünt, minek van egyáltalán autója, ha meg van, miért akarta eladni, ha meg eladta, miért nem olyan vevőnek, aki normális. Vessen magára!

Vagy ez nem olyan poszt? :O

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.01.16. 15:42:52

@drlucifer: olvasd már el a posztot, légyszi! bejelentette az önkormányzatnál...

Vőfély Sanyi · www.vofelysanyi.hu 2009.01.16. 16:01:05

A bácsi bejelentette?
Én hétfőn adtam el az autómat. Be mentem az okmányirodába. Ott lemásolták az adásvételit, készítettek maguknak valami papírt, amiből nekem nem járt egy példány sem. Viszont a következőket közölte az ügyintéző:
- Az adásvételi szerződésemet lepecsételte (dátummal és vissza is adta!!!)
- Amennyiben bármi követelés felmerül, ezzel igazolhatom, hogy ettől a naptól semmi közöm az autóhoz.
- Súly adót nem kell fizetnem 2009-re, mert január 14-ig bejelentettem az elidegenítést.
- Ha az új tulajdonos nem íratja át nyolc napon belül, akkor az illetékes okmányiroda figyelmeztetni fogja.
- Ha ennek ellenére sem cselekszik, a gépjárművet kivonják a forgalomból, amiről nekem is küldenek egy értesítést.

A parkolásról ugyan nem volt szó, de ha esetleg én is kapnék egy ilyen levelet, akkor rólam írnának bejegyzést a homárra a "kedves ügyintézők"

Kitartást kívánok a Papának!!!

Willie 2009.01.16. 16:49:25

@beleszolok: csaxolok, ogy nincsen matematikai Nobel-dij :)

Willie 2009.01.16. 16:59:42

@hagyma: nalam ez egyszeruebben ment: megvettem akocsit a kereskedesben, raraktak a papirrendszamot (ami egy honapig ervenyes) es kb. 4-5 nap mulva jott postan a rendes rendszam meg az osszes papir.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.16. 17:17:23

@Willie:
hat nekem be kellett menni erte
kifizettem kezembe adtak feltettem oszt adijos
de tenyleg sok szar elkerulheto lenne ha a rendszam a tiede lenne nem a kocsije
de hat, a rendszervaltas egyik pozitivuma lett volna, hogy aranylag jo aron vammentesen behozhattal volna aranylag normalis kocsit
nana' hogy kitalaltak a regadot
kapjak be
ha akarok most lemegyek oszt szar 1000dollarert veszek egy romot ami meg elmegy legalabb 1-2 evet hozza se kell nyulni, oszt atrakoma rendszamomat lecet

Giga Fika · http://gigafika.blog.hu 2009.01.16. 21:45:39

És nekik nem kell beszámolniuk róla hogy mire költik a pénzt. Mert a magyar bíróság aszisztál ehez a nyilvánvaló lehúzáshoz. A politika már régóta. Annyira gusztustalan, hogy hányni sincs kedvem...

Bit Rot 2009.01.16. 22:39:56

@SzexIsten:
Tény, hogy javult a parkolási helyzet (1 éven túl elévül, stb.)

Persze új trükkök is jönnek: 1-2 éve a parkolóőr "elfelejtette" rárakni a mikuláscsomagot az autómra, pedig kb. 10-20 perccel később már ott voltam.
Emiatt 1200 helyett (amit AZONNAL befizettem volna) valami 4-5000 Ft-ot követeltek tőlem, ami nonszensz.

De a nagyobb baj, hogy "a sok netes vélemény szerint" a parkolócégek nagyon jó eszközei a közpénz lenyúlásának, és nyilván egy részének a pártkasszákba juttatásának.

Ezt persze nem lehet bizonyítani, de attól még így van.

Ez a szomorú!

Parkolópénzből 2 dologra szabadna CSAK költeni:
1. Parkolóházak építése
2. BKV

Olyat én nem engednék, hogy egy kerület ebből saját bevételt termeljen, és költse amire épp kedve van!

Xezs 2009.01.16. 23:16:01

most már ölje meg valaki a Centrumosokat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.17. 03:09:31

@John42:
a vicc meg az hogy a javat nem is a kerulet viszi el, hanem a vallaklkozo, mert az allam rossz tulajdonos, bezzeg a vallakozo az jo es onti a lovet a kincstarba
hehe
e lett ez qrwa rendesen
itt mar csak egy allamositas segit
meg ys lesz 20-30-even belul
na nem ugy mint anno....
csak a nady cegeket meh a penzttermeloket vissza
illeszaz

Tron65 2009.01.17. 16:29:18

Az eddigi centrumos postokból nekem az alábbi jön le:
Ha egyszer egy rendszám bekerül a rendszerükbe, akkor az ottvan. Ha ki kell róni egy büntit, szépen megnézik, megvan-e náluk a rendszám. Ha megvan, akkor hajrá, mehet a bünti. Ja, hogy azóta háromszor eladták a kocsit? Az gáz (a volt tulajé). De minden büntikor újra lekérni a BM-től a tulajt sok pénz. A parkolócég meg szegény ugye, spórolni kell.

Boo 2009.01.17. 17:09:14

ehh ...ehhez csak annyit: Ha eladtad a kocsid a szerződéssel ballagj be az okmányirodára és jelentsd be, hogy eladtad. (megj: ez kötelességed is 15 napon belül).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.17. 18:03:20

jajjma' szerintem a posztolo az a szerenyebb fajta nem a nagyarc, aki azt hiszi mindent megtehet, es mindenki le van xarva
ha nekem pisilni kell de meg nem annyira hogy a behugyalas hataran allok de azt mondjak meg 10-15 perc es megallunk Poxzsonyban, mart miert ne innek meg meg egy sort, legalabb azt is uritem, es a nepligetig nincs gond
hacsak az FBI vagy a CIA keresztbe nem tesz
amugy meg akar az egesz busznak is kellhetett volna brunyalni erre azer 3 perc eleg keves, a cigisekrol nem beszelve
szoval ilyenkor illik egy 15 percet adni
mongyuk en tuti megreklamltam volna angolul, oszt akkor lett volna fel ora is ha akarom
nahat
akkor meg xarni is lehetett volna

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.17. 18:05:35

hogy kerultem en a Centrumhoz?

bugsy 2009.01.17. 22:47:18

@hagyma: nyugi hagyma, mindegy mit és hova írsz, ember nincs, aki kihámozza a lényegét...:-P

szubjektiv 2009.01.18. 13:42:23

Teljesen felesleges az úriembernek elmenni a bíróságra, elég másolatban beadni az adásvételi szerződést még időben, a tárgyalás előtt és ennek alapján egy mondatban kérni a kereset elutasítását és amennyiben igényli a felmerült postaköltségei megtérítését.

VIC20 2009.01.18. 14:00:15

A tárgyalásra el KELL menni, lehetőleg jogi képviselővel, ha nincs személyes megjelenésre idézve a fél, akkor elég, ha csak az ügyvéd megy.

A perköltségeket a vesztes fél viseli majd, ha biztos az igazában, akkor minek kockáztatni?

2009.01.18. 21:20:46

Szeretnék megkérni még három kommentelőt, hogy írja le pontosan mi fog történni majd a bíróságon.
Köszönettel,
a Pocsay család

Herby 2009.01.19. 06:24:01

Az eredeti postban leírt eset 99%-ban hasonló az én esetemhez, azzal az aprócska különbséggel, hogy az én autómat eloopták 2002-ben, majd 2008 december elején én is levelet kaptam a szépreményű Centrum behajtó cégétől, hogy fizessek. Mire közöltem, hoegy ad1. az autót ellopták két évvel korábban azaz nincs a birtokomban, ad2. miért kapok bírósági perrel fenyegető papírt, amikor még semmi más értesítést nem kaptam. Telefonos töppedt agyu erre közölte, hogy menjek a postára és ott reklamáljak, hogy nem kaptam meg a korábbi értesítést. Értitek: nem kapok meg egy levelet, amiről nem is tudom, hogy feladták-e vagy sem, de menjek reklamálni. Ja és az eset olyan régen volt, hogy a rendőrségnél már archiválták az ügyet és csak a számítógépes adatbázisban látszik, hogy 2002-ben kivonták a lopot autót a forgalomból.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.19. 09:51:08

Utálom a reklámlinkeket, de ezzel most szerintem segítek (és hasznom sincs belőle, mert nincs közöm hozzájuk, csak hallottam róluk):

D.A.S. Jogvédelmi Biztosító
das.hu/

i23kovacs 2009.01.25. 18:02:46

@SzexIsten: Én mindig azon a párton vagyok, hogy más gondját, munkáját nem érdemes a saját vállamra venni. A bácsi eladta? Eladta. Az eladást bejelentette? Bejelentette. Akkor ő mindent megtett, izguljon az, aki nem végezte rendesen a dolgát. Ha az a sóhivatal (aka BM, aka Önkormányzat, aka Önkormányzati Parkolási Társulás - a lényeg az, hogy rohadtul nem az én dolgom kitalálni, hogy melyik), akkor verje magát a sóhivatal. Ha a bíróságon akarja magát égetni - tegye. Miután szívességből informáltam a helyzetről, már ne zaklasson, ha mégis, fizessen. Egyszerű ez, mint az 1x1, mindenki végezze el a maga dolgát.

nyafi76 2009.02.09. 09:56:21

A mi esetünk kb. ugyanaz, mint a bácsié.2006.03.26-án eladtuk a kocsit, az adásvételit 2006.03.29-én az okmányiroda a pecsétjével hitelesítette, "nekünk közünk nincs már a kocsihoz". Ehhez képest 20-án megyünk a bíróságra bemutatni a papirt. Igaz azóta jött levél, miszerint a parkolási kft. eláll a keresettől a férjem ellen indított perben.
Legújabb fejleményként ma a móri polg. hivatalnál kell bemutatni, hogy nem a miénk a kocsi, ugyanis ott áll az autó és kérik, hogy szállítsuk el..????????????
Már én is marhára unom a dolgot, talán soha nem szabadulunk fel a bizonyítás alól.

nyafi76 2009.02.20. 20:36:40

Túl vagyunk a bíróságon (ráadásul feleslegesen jelentünk meg, elment fél tank benzinünk a sok araszolgatás miatt, 1200 ft autópálya-matrica stb...).
Mielőtt elmentünk felhívtuk a bíróságot, hogy megjelenjünk-e a tárgyaláson miután a parkolási kft-től kaptunk papirt, miszerint kéri a bíróságot, hogy szüntesse meg az eljárást férjem ellen. "Ha nem kaptunk határozatot, akkor meg kell jelenni"- mondta az illetékes hölgy....
A bírónő szerint pedig "feleslegesen mentünk". Ebben már csak az az érdekes, hogy a férjem neve szerepelt a tárgyalóterem ajtaja melletti falon és ki is szóltak, hogy aki fél 11-re van idézve, fáradjon be. Tehát mégiscsak várták...Vagy nem????Ráadásul az új tulajdonost nem találják, mert nem vette át az idézést. Még jó, hogy ebben a kis országban csak úgy elnyeli a föld az embereket, hogy nem lehet megtalálni. Na mindegy, reménykedem, hogy számunkra ezzel lezárult az ügy.
süti beállítások módosítása