Tékozló Homár

Tömeges szerencsétlenkedés a Fibernetnél

2009.05.22. 10:15 | ge | 94 komment

Gabriella hónapok óta keményen küzd a Fibernettel, most végső elkeseredésében a Fogyasztóvédő és Érdekszövetség Alapítványhoz és a A tévé ügyvédjéhez, na meg a Homárhoz fordult. Az ügyfélszolgálat töketlenkedése/félretájékoztatása/ostobasága miatt tartozásra hivatkozva kikötöttek nála mindent, miután azt tanácsolták neki: ne fizessen.

Tisztelt Hatóságok!

2008/10/15-én felkerestem a Fibernet Zrt budapesti ügyfélszolgálatát, mert időben akartam megkötni 2008 november 21-én lejáró 2 éves hűségnyilatkozatos kábel tv + internet szerződésem után egy másikat. Szerződést kötöttem 1 év hűségidővel  KIT-profi csomagra, 15,500 Ft/hó díjjal. (szkennelt csatolások). Az ügyintéző hölgy azt mondta, hogy 1-2 hónapig jöhet majd magasabb összegű csekk, mintha nem lenne szerződésem, de ez ne aggasszon, ezt nem kell befizetnem, mert hamarosan kapok majd egy elszámoló számlát a tört hónapok miatt, majd azon lesznek a kedvezményes összegek, azokat kell befizetni.

A csekkeket még 2009 februárban is 23,279 Ft-ról kitöltve küldték. Telefonon minden hónapban jeleztem, eleinte azt mondták, átmeneti a probléma, ne aggódjak az átállás miatt van. Később mindig megígérték, hogy intézkednek,  aztán nem történt semmi.

Azaz, 2009. március 31-én még volt tv adás és internet, de 2009. április 1-jén este mikor hazaértem, dühöngve hívhattam mobilon a Fibernetet, hogy miért nincs se tv, se net, se telefon.

Azt válaszolták, hogy kikötési munkalap van, ez alapján kikötötték a szolgáltatást.

Kérdeztem, miért van kikötési munkalap. Azt mondták, mert tartozásom van.

Kérdeztem, hogy nem zavarja-e a Fibernetet, hogy a tartozásom azért van, mert nem jó csekkeket küld? Hogy túlszámláz?

Érdemi választ nem kaptam, csak papagáj módjára ismételgették, hogy én vagyok a hibás, mert az lehet, hogy ők nem jó összegű csekkeket küldenek, de nekem kutyakötelességem minden hónapban bemenni a bankomba, és onnan átutaltatni a pénzt a szerintem jó összeggel, őket egyáltalán nem zavarja, hogy nekem ez plusz idő, plusz pénz (átutalások díja), plusz idegesség, és szerintem az nincs benne az előfizetői szerződésben, hogy ha ők csekken vállalták a szolgáltatás teljesítés ellenértékének befizethetőségét, akkor utólag megváltoztathatják az elvárásukat, és köteleznek engem arra, hogy nyissak folyószámlát, amiről utalhatok.

Kérdeztem, hogy mikor küldtek nekem pI. Fizetési Felszólítást, vagy tájékoztatást arról, hogy nem tudnak jó összegű csekkeket gyártani, ezért behajtó céget küldenek az én nyakamra, vagy küldtek-e bármiféle tájékoztatást, hogy ha nem fizetek x ideig akkor kikötik a kábelt.

A telefonos ügyfélszolgálatos beismerte, hogy semmilyen felszólítást nem küldtek!

(Gondolom, minden szó visszahallgatható, hiszen minden beszélgetést rögzítenek!)

Kérdeztem, ha rajta van a szerződésen a mobiltelefonom száma, mikor hívtak fel bármiféle adategyeztetésre, hogy kikötik a szolgáltatást?

A telefonos ügyfélszolgálatos beismerte, hogy soha nem hívtak, de készségesen segített, hogy ha nincs időm bankba menni, kényelmesen otthonról is utalhatom a pénzt :):):)! Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, mondtam neki, hogy szívesen megtenném, de kikötötték a netet, és azért telefonálok mobilról, mert a telefont is kikötötték!!!

Sok-sok telefonálás után feladtam, és belementem, hogy ha a tartozás általam jogosnak tartott mennyiségének legalább 20 %-át befizetem, és befaxolom a befizetett csekkeket, akkor visszakötik.

Befizettem, 2009-04-07-én befaxoltam(csatolva), hívtam őket, még nem látják, hogy beérkezett; 3 nap múlva már látják, de még nem dolgozták fel; 16-án ELTŰNT A RENDSZERBŐL, faxoljam újra!;

2009-04-16-án faxoltam újra, 3 nap múlva hívtam, még nem látják; 21-én már látják, de már nincs benn a számlázáson senki; de faxoljam a számlázásnak közvetlenül.

2009-04-22-én faxoltam, 2 nap múlva még nem látják, 3 nap múlva már látják, de nem értik, ott a visszakötésre a munkalap, mégse történik semmi.

Aztán egyszer csak az egyik ügyfélszolgálatos, azt mondta, hogy nincs is szerződésem!
Picikét kiakadtam!

Ám ő nem látott semmilyen szerződést, ezért kérte, hogy menjek be személyesen. Kérdeztem, minek? Én keressem meg? Nem, mondta, csak vigyem be az én példányomat. Ekkor már kiabáltam: a XXI. században, egy internetes cég miért kéri, hogy vegyek ki szabadságot, és fáradságot nem kímélve órákat utazzak faxolás / e-mailezés helyett.

Kérdeztem, hogyan veszhet el egy szerződés, az ő irodájukból. Nem tudta.

Miért nem mondta eddig nekem senki? Nem tudta.

Miért nekem kellene szabadságot kivennem és az igazamat bizonygatnom? Nem tudta.

Miért kötötték ki a szolgáltatást, ha sorozatosan a Fibernet Zrt hibázik? Nem tudta, de azonnal intézkedik.

Miért adták át a Bross Holdingnak az ügyet, anélkül, hogy velem egyetlen egyszer is megpróbálták volna felvenni a kapcsolatot? Nem tudta.

Miért nem jutok tovább ezeken a „nemtudomkákon”?

Miért nem lehet elérni egyetlen feljebb valót, aki tud is tenni valamit, nem csak ígérget?

A legújabb csekken már nem is a mostani címem a fogyasztás helye, hanem az előző lakásom, ahonnan 1,5 éve elköltöztem.

Kérdésem a következő Tisztelet Hatóságok:

Tényleg muszáj hűségesnek lennem egy ilyen céghez? De hát nincs is szerződés a birtokukban?!?! Mihez legyek hűséges, ha nem is szolgáltatnak? Azokra a hónapokra is fizetnem kell a csekkeket amelyikben nincs szolgáltatás?

Már teljesen elvesztettem minden bizalmam irányukba.

Én vagyok a hibás mindenben, a Fibernet makulátlan?

Úgy látom, a problémámmal nem vagyok egyedül.
Ezeket saját költségen, internetkávézóban találtam, ahonnan ezt a levelet is írom. Ezt is ki fizeti meg nekem?

Tegnap volt az utolsó, hogy telefonáltam a Fibernetnek, én többet nem tudok mobiltelefonszámlára költeni (ki fizeti meg az eddigi telefonszámlát? Legalább15000 Ft!!!), tegnap (2009-05-20) is azt mondta a fiatalember, hogy beérkeztek a faxok, de nyitott állapotban vannak, fogalma sincs mi lehet az oka, hogy a 30napos ügyintézési időt ilyen sokkal túllépve sincs semmilyen fejlemény, nagyon sajnálja, de annál többet nem tud tenni, mint hogy megsürgeti az ügyet. Köszöntem, de ezt már az összes kollégája is megígérte, ezért nem igazán hiszem, hogy bármi is történne, ezért fordultam T. Hatóságokhoz, remélve, Önök segítségemre lesznek.

Nem akarok egy ilyen megbízhatatlan partnerrel üzletet kötni, ezért nem is kérem már, hogy visszakössék a szolgáltatásokat (kábel tv+internet+telefon), csak azt szeretném, hogy vége legyen minél hamarabb ennek a kellemetlenségnek.

Szeretném kifizetni azokra a hónapokra a 15500,- Ft-ot, amelyekben kaptam szolgáltatást (2008-11-19-től 2009-03-31-ig), de a többi hónapra, nem kaptam és ezután már nem is kérek szolgáltatást, ezekre nem is akarok fizetni semmit!

Kérem, hogy a Bross Holding, a neki átadott behajtási követelést az ügy befejezéséig ne akarja behajtani rajtam, mert a Fibernet túlszámlázása miatt nem valós összeget adott át behajtásra.

Budapest, 2009-05-21

Gabriella

ügyfélszám:

telefon:

e-mail:

utóirat:
 
   
A BAON.hu cikke:

"Fogyasztóvédők szerint törvény- és ügyfélsértő a Fibernet Zrt.

Amit ígértek, megtették. A bajai fogyasztóvédelmi iroda a FiberNet Zrt. vezérigazgatójánál tett panaszt a cég cseppet sem fogyasztóbarát lépései miatt. Bár sok kifogás éri a szolgáltatásokat a városban, a felvetésekre fülük botját sem mozgatják.

A fogyasztóvédelem hete alkalmából szervezett fórumra hiába hívták meg a zrt. képviselőjét, még csak nem is reagált a társaság az egyesület megkeresésére. Így a felmerült reklamációk – kábel-
tévé- és internetszolgáltató ajánlatai áttekinthetetlenek, gyakran módosul az ár és a csomagok tartalma, rossz a számlázási gyakorlat, szünetelnek egyes szolgáltatások, valamint pénteken zárva tart a bajai iroda – megválaszolatlanok maradtak a fórumon.

– A számunkra érthetetlen és sérelmes magatartás nem tekinthető fogyasztóbarátnak, továbbá sérti az erről szóló törvényt is. Kértük a
vezérigazgatót, mielőbb tájékoztassa a bajai irodát, miért kerülik a találkozást az egyesülettel, illetve az emberekkel. Arról is beszámoltunk levelünkben, hogy megdöbbentően sok panaszos jelentkezik tanácsadó irodánkban, tehát érdeke lenne velünk kapcsolatot tartani a cégnek – tudtuk meg Horváth József alelnöktől. Hozzátette: természetesen a legutóbbi fórumon feltett kérdéseket, észrevételeket is mellékelték a beadványhoz.

BAON"

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

syleecon 2009.05.22. 10:20:44

A Fibernet backuphatja! Most akkor elolvasom :)

Smacika 2009.05.22. 10:21:06

Bazmeg, a fibernet előbb-utóbb nagy faszralépésnek néz elébe.
Pár nappal ezelőtt írtam, hogy nekem minden rendben van a fibernetes előfizetésemmel(kopp-kopp), de úgy látom ez egyedi.

Frucsasz 2009.05.22. 10:25:22

Hát, ez tényleg elég durva. Remélem, alaposan megszívják.

Kudee 2009.05.22. 10:29:54

na msotmar elolvastam.. ez egy viccc.. pereld szarra oket!!!

Mylady 2009.05.22. 10:31:17

Nem értelek. Ha nincs meg nekik a szerződésed (ők ugye ezt mondják), akkor minek túráztatod magad?
Mondd meg nekik, hogy mivel nem álltok szerződésben (nem tudják bizonyítani), nincs mi alapján követelniük és nem kell fizetned.

Keress másik szolgáltatót, oszt jónapot.

syleecon 2009.05.22. 10:34:06

Szegény édesanyámék majdnem teljesen ugyanilyen cipőben járnak.

Tavaly októberi új szerződéskötés után 4 hónappal sikerült a nagy semmit bekötni (KIT Profi) többszöri felszólítás, telefonálás után (ez nagyjából 1.5 hónapba került.)

Mindezt úgy, hogy még szivatni se tudjanak, egy esetleges ordenáré viselkedés miatt, amit igazán megérdemeltek, és megérdemelnének most is.

A mai napig nem sikerült a cégnek a számlát átállítaniuk. Minden alkalommal ahogy jön a csakk, úgy megy nekik vissza kísérőlevéllel együtt, legközelebb sünt is küldünk használati útmutatóval.

É2I 2009.05.22. 10:35:40

Ideje lenne már a hatóság(ok)nak is felébrednie. Szinte naponta jön panasz rájuk.

bogec 2009.05.22. 10:36:01

Sok embert látok, aki szív a telefonos ügyfélszolgállattal ezeknél nemcsak itt, hanem a Trénél meg a youpeace-nél is.

Ezeknek ninsc ügyfélszolgálati irodájuk, ahova az első sikertelen telefon után lehet menni asztalt kettéfejelni?

Vagy van, csak lehetetlen bejutni a kígyózó sor miatt?

Kobe 2009.05.22. 10:37:38

Mylady: nekem sincs írott szerződésem a T-Home tripla csomagról - nem jött meg postán, ellenben ugyanolyan előfizető vagyok. Szerződést lehet kötni többek között ráutaló magatartással is, vagyis az ügyfélszolgálaton telefonban többször megerősített előfizetési szándék ugyanolyan érvényű, mint az írott. Gyanítom, ezek a rögzített beszélgetések mindig előkerülnek, míg a panaszosak sosem.

Az más kérdés, hogy "net" végezetű céggel elvből nem állnék le, fibernet, externet, vivanet, drávanet, elmennek a sunyiba, az összes ugyanilyen tróger. Externetnél pl ismerősnek még a több mint 10 írásos és telefonos megkeresésre sem reagáltak, hogy jó lenne már elhárítani a problémát....
Saját tapasztalatom, hogy idehaza még mindig a legnagyobb multik a legmegbízhatóbbak, volt nekem is problémám a T-Home mal, ellenben mindig volt ügyfélszolgálatos akivel beszélni tudtam volna....Ha szarul is küldtek döntést a szolgáltatáskiesés miatt érvényes kedvezményről, volt kinek visszaírnom, és lám, második körben megoldódott a dolog, adtak egy teljes ingyen hónapot. Nem mondom hogy nem volt hogy nem kellett telefonálnom, ellenben mindig sikerült megoldanom. Na, ez az, ami ezeknél a balkáni barlangi gondolkodásuaknál még nem megy.

Kobe 2009.05.22. 10:40:55

@bogec: kisvárosokban a legtöbb / szinte az összes T pont például magánvállalkozó kezében van, amolyan franchise rendszerként, vagy hasonló. Ők gyakran sötétebbek, mint az ügyfélszolgálatos, maximum befizetni és faxolni tudsz náluk, ha tartalékod van, a telefonos téma T nél pl minden esetben gyorsabbnak bizonyult. A megyeszékhelyeken és nagyvárosokban levő pontok már abszolút saját személyzetből, stb állnak, ellenben hibamegoldáshoz és egyebekhez annyit ért a kiskosztümös 30as asszonka, mint Quasimodo az atomfizikához.

Énbagoly 2009.05.22. 10:41:04

Most van aki ezt elolvasta?
Túl meleg van ehhez...

azize 2009.05.22. 10:43:00

Azt mondjuk nem értem, miért kell a XXI. században valakinek személyesen bemennie a bankba az utaláshoz, sőt, külön fizetni érte...
A többi rész egyébként elképesztő, és a legrosszabb a tehetetlenség érzése lehet.
Anno a UPC-s üzletkötő azt mondta, az első számla az új szerződés megkötése után később fog kijönni. Annyival később, hogy nem is jött, csak a második számla, plusz egy felszólítás, hogy az előző nincs kifizetve. Ügyfélszolgálat szerint én vagyok a hibás, ha nem szólok, hogy nem kaptam számlát, és nincs olyan, hogy később számláznak, az üzletkötő tévedett. Csakhogy sem előtte, sem azóta nem tűnt el számla, csak épp az az egy. És e-mailben egy internetszolgáltató nem tud számlát küldeni. Még akkor is, ha az eredeti a hiteles, neki is érdeke, hogy NE a királyi postára legyen bízva a tartozásom rendezése, és esetleg elküldje előre e-mailben a számlát. Ha másképp nem: pdf-be nyomtat, küld, szolgáltatói e-mail címre.....

É2I 2009.05.22. 10:50:13

@Kobe:
"ellenben hibamegoldáshoz és egyebekhez annyit ért a kiskosztümös 30as asszonka, mint Quasimodo az atomfizikához"

Ez jó lett:) És meg tudom erősíteni ;) Úgy általában hárman kellenek hozzá + 2-3 telefonos segítség. :O

Ofélia . 2009.05.22. 10:51:53

@Kobe: Valamihez biztosan ért ha már harmincas......

staropramen 2009.05.22. 10:55:14

A fibernetet földig rombolni, vezetőit Szomáliába száműzni, helyét sóval behinteni és az emlékét is törölni minden helyről.Többet róluk szó ne essék.
Bár ha meggondolom talán szegény szomáliaiak nem ezt érdemlik.
Legyen inkább az Antarktisz legeldugottabb része.

Mylady 2009.05.22. 10:58:41

@Kobe: ebben igazad van
viszont az illető személyesen fáradt be és kötöttek szerződést
(attól persze még nem biztos, hogy igazam van)

én azért lehet, hogy megpróbálkoznék azzal, hogy bizonyítsák be... ha csak annyit lehet elérni vele, hogy érdemben foglalkozzanak velem, már megérte

Lajszlo 2009.05.22. 11:06:45

Hasonlóan jártam, csak másik céggel. Szerződéskötés, internetbekötés faszán ment, csak valahogy a postafiókhoz (általuk biztosított) való hozzáférés akadozott. Időnként nem sikerült belépni, telefon a helpdesknek, nem értik hogy mi van, de adnak új jelszót. Aztán egy hónapig működik, majd megint ugyanez. Fél év után (!) derült ki, hogy két embernek adták ki ugyanazt az e-mail címet!! Felváltva olvasgattuk ugyanazt az inboxot, időnként meg kitiltogattuk egymást a jelszóváltással. A teteje az volt az egésznek, hogy a telefonos ügyfélszolgálatos kikiáltott bűnözőnek, hogy mi illegálisan használjuk a postafiókot! Mondom, itt van a kezemben a szerződés, aláírva, lepecsételve, ő meg állította, hogy olyan számú szerződés nincs is! Vigyem be Budaőrsre vagy hova, mert ő nem hiszi el.

Hörcsög 2009.05.22. 11:11:02

Szar a link a cikkben: a helyes URL: http://www.fogyasztok.hu/cikk/20090216/fibernet_szamlazas_adminisztracio_problema

Lxxxx 2009.05.22. 11:16:03

Sziasztok!

Itt a sün a seggbe: englishrussia.com/?p=2771#more-2771

Végre!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.22. 11:17:14

a kilo akkor is szazas ha 1000-es valtoszam
me'r? a 2 forintoson se IV. Bela volt megis belas volt

köpőcsésze 2009.05.22. 11:18:38

Hát, az agilis hölggyel sem húznék ujjat, az biztos:-) A fibernet helyében kezem- lábam törném, hogy intézkedjem sürgősen.
Pedig nem tudom sajnálni azt, aki 15500- at költ havonta netre, telefonra meg tévére. Én erre 3000 szánok, talán ezért is vagyok sikertelen.

Miigeii 2009.05.22. 11:22:53

Basszus, ez horror.

Ofélia . 2009.05.22. 11:26:43

@hagyma: Te makacs vénember:)))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.22. 11:33:49

a szerződéstől (ami a Fibernet szerint egyébként nincsen) való azonnali elállást javaslom, utóiratként egy ügyvédinek látszó fenyegetéssel (költségek, elmaradt üzleti haszon, kár stb. a net hiánya miatt stb.).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.22. 11:34:33

"Az ügyintéző hölgy azt mondta, hogy 1-2 hónapig jöhet majd magasabb összegű csekk, mintha nem lenne szerződésem, de ez ne aggasszon, ezt nem kell befizetnem"
Csak utána a büntit?

Ez mekkora gáz magában is! A számlázórendszer vajon mi? Hogy lehet így működtetni egy céget...?


"16-án ELTŰNT A RENDSZERBŐL, faxoljam újra!;"
Eltűnt a rendszerből, ezt annyira bírom, milyen rendszerből a faxolt papír? Vagy ha egyből PC fogadja a faxot akkor letörölte valaki? Ha igen, akkor biztonsági mentés a mesében?


"Aztán egyszer csak az egyik ügyfélszolgálatos, azt mondta, hogy nincs is szerződésem!"

Ez kész.


Remélem atomra basszák a fogyvédesek a céget...

mnandy 2009.05.22. 11:41:18

A Fibernet megérdemli, hogy elsodorja a forradalom.

Két éve a unix-os portálon volt egy poszt róluk, meg a műszaki kompetenciájukról, meg a hiba kezelési kultúrájukról:

http://hup.hu/node/45040

Manyizga (törölt) 2009.05.22. 11:42:48

Nekem csak azért van a Fibernetnél kábeltévém, mert NINCS másik kábeltévés szolgáltató ahol lakom.
Persze próbálkoztak azzal, hogy internetet-telefont is náluk fizessek elő, de messzire elhajtottam őket.
Számlázni nekem se tudtak mindig pontosan. Éves átlagban azért összehozták, de ugyanannak az előfizetésnek hullámzott az ára rendesen. :)

eszteranyu 2009.05.22. 11:58:15

OFF
http://www.youtube.com/watch?v=8Qnoh3h6JD8&feature=related
UFF

májgeriberi 2009.05.22. 12:02:00

mikor annak idején kerestem ilyen internet szolgáltatókat, volt olyan ahol az egész éves díjat ki kellet fizetni előre, kiküldték a modemet, aztán meg kiderült, hogy nem is lehet ott velük netezni.
kb fél évembe került mire sikerült megtalálni a megfelelő szolgáltatót.
addig 3 netes céggel kötöttem "csak" szerződést.

hihetetlen...
de Gabriella sztorija mellett az enyém elmehet a pecsába.

Gabriella üzenem, gágogni fogsz mire ennek vége lesz.
Fingasd meg Őket! :)

Palkovics Ede 2009.05.22. 12:14:42

Sajnálom a posztolót, ha nálam fizetett volna elő, akkor ajándék laptopot kapott volna.
Latin vagy mi: kilo1000, centi100, deka v. deci10. Egy bőcsészmérnök is nyilatkozhatna már végre. :D

Frucsasz 2009.05.22. 12:18:33

@Kobe: részben igazad van. Részben. De. Szakadjunk már le erről a ráutaló magatartással kötött szerződésről, mert nem minden esetben vehető érvényesnek, és így megtévesztő. Lakásvásárlási szerződést sem kötsz, mert nem is köthetsz ráutaló magatartással.
A szerződést főszabályként szóban, írásban vagy ráutaló magatartással is meg lehet kötni (Ptk. 216. § (1) bekezdés). Ilyen ráutaló magatartás pl. amikor az áruházban a polcról levesszük a kiválasztott árucikket, és beállunk a pénztárhoz fizetni; vagy ha felszállunk a BKV valamelyik járatára. A nyilatkozattétel elmulasztása – ha az nem ráutaló magatartás – csak akkor minősül elfogadásnak, ha ezt jogszabály rendeli, vagy a felek ebben állapodtak meg (Ptk. 216. § (2) bekezdés). Ha például a vállalkozó nem válaszol ugyan az ajánlatra, de a megrendelt árut leszállítja, a címzett pedig azt átveszi és felhasználja, akkor a vállalkozó hallgatását az ajánlat ráutaló magatartással történő elfogadásának kell tekinteni. A jogszabály a szerződésre meghatározott – többnyire írásbeli – alakot írhat elő. Az alakiság megsértésével kötött szerződés semmis (Ptk. 217. § (1) bekezdés).
Az, hogy pl. a Fibernet egyszer csak, anélkül, hogy kértem volna, bekapcsolja nálam a netet, mert ők úgy gondolják, még nem jelenti azt, hogy én leszerződtem velük. Ha én nem kapcsoltatom ki, attól még nem jött létre szerződés, és így fizetési kötelezettségem sincs. Tudom, hogy itt nem erről van szó.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.22. 12:21:11

szerintem a cikásszal van a baj náluk. Nekem a kutyámban bűzmirigy kinyomás közben találtunk egy rossz cikászt...most már nem küldözget senkinek sem számlaleveleket...mondjuk néha az se jó...mer jól éltünk belőle...

májgeriberi 2009.05.22. 12:21:54

@Frucsasz: minden tiszteletem a tiéd a mai napon :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.22. 12:22:41

@Palkovics Ede: A százas = kiló kifejezésnek semmi köze nincs az SI mértékrendszerhez, Ez egyszerű szleng, a százat mondhatnánk akár grammnak is, az sem lenne rosszabb, vagy jobb.

Amúgy, pl. mi középiskolában (műszerészek voltunk :) ) az ellenállásokat mértük "súlyra".
Pl. a 100 kilogrammos ellenállás az 100kohm volt.
A 15 grammos meg 15ohm. Ebben az esetben muszáj volt helyesen használni a váltószámokat, de jól hangzott :)

Palkovics Ede 2009.05.22. 12:28:33

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: "A százas = kiló kifejezésnek semmi köze nincs az SI mértékrendszerhez, Ez egyszerű szleng, a százat mondhatnánk akár grammnak is, az sem lenne rosszabb, vagy jobb."
Ezzel teljesen tisztában vagyok, hiszen én vetettem fel ezt a dolgot az előző posztban. :) Köszönöm a megerősítést. :)
(amúgy középiskolában én is elektronikus voltam, de mi nem használtuk a grammos szlenget)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.22. 12:31:11

@Palkovics Ede: Én sem tudom hogy a súlyok honnan jöttek, de asszem magában a kilo-ból, hogy ha olyan nehéz lenne mint az ellenállása akkor meg se tudnád emelni :D
(A megohm az már tonna :) )

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.22. 12:31:15

@Palkovics Ede: én középiskolában még mechanikus voltam, de a felsőoktatásban már belémvezették az áramot, elektronikus lettem, kellemes volt, mert világított a szemem...igaz csóknál zavaró

Kobe 2009.05.22. 12:39:51

@Frucsasz: csak egy példa volt a ráutaló magatartás, hiszen szerződést sokféleképpen lehet kötni. A szerződésmegújítások, hosszabbítások nagy része az ilyen előfizetéses témáknál meg szóban történik, legalábbis én már nagyon nagyon régóta nem láttam embert aki ez miatt ballagna be egy ügyfélpontra ha otthon ücsörögve is simán megoldható.
10 kmes körzetben biztos nincs ilyen ember errefelé.
Az, hogy ezekből a szóban kötött megállapodásokból végül szóban kötött megállapodások maradnak, mert a szerződés elveszik postán (nem meglepő), vagy az ügyfélszolgálaton nem küldik ki (nem meglepő), az csak a folyamat velejárója. Ettől függetlenül ugyanúgy érvényes. Itt erről lett volna szó, nem arról amit mondtál. Gondolom a postolót ez nem vigasztalja, de mindenesetre érdekes példája annak, hogy nagy cégek még telefonon keresztül is teljesíteni ugyanazt, amit a kicsik még személyesen sem, noha az ember mindig a személyes találkát feltételezi hatékonyabbnak.

Palkovics Ede 2009.05.22. 12:46:24

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: hol lettél műszerész? 508-as vagy Zipernowsky?
@Legelő Őse: :) Elektronikus: ez volt a hivatalos elnevezése a szaknak.
"igaz csóknál zavaró ", hmmm... És közvetlenül behatolás előtt meg villámLIK? :D

Frucsasz 2009.05.22. 12:46:59

@májgeriberi: Bocsánat, felmentésem van a kötözködés miatt, szétrobban a fejem a hülye fronttól... Hétvégére eltűnök, hétfőn már jó kislány leszek, ígérem :)

staropramen 2009.05.22. 12:47:18

Sztrovacsekek!
Ez már a hétvégi poszt?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.22. 12:50:42

@Palkovics Ede: látom hasonló tapasztalataink vannak...a baj hogy az előbb a szomszéd kiverte a biztosítékot...

amúgy egy 4,5 v elemet nem tudnék összekötni egy 1,5 v égővel...

moli 2009.05.22. 12:53:20

most uvoltok.

JOL ERTEM, HOGY EGY MAGANSZEMELY OTTHONRA 15.000 AZAZ TIZENOTEZER FORINTOT FIZET TRIPPLEPLAYRE?!?!?!?!?!?!?!??!?!?!?!?!??!
?!?!?!?!?!?!
?!??!
?!?!
??
!
?!

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.05.22. 12:53:28

Komolyan mindjárt elsírom magam... A kedves - hülye - ügyfél is megéri ugyanis a pénzét.

"Fogyasztóvédő és Érdekszövetség Alapítvány"???
"Tévé ügyvédje"???
WTF???

A kedves ügyfelek mikor veszik már a fáradságot, hogy reklamáció kapcsán elolvassák a szolgálatójuk szájbavert ÁSZF-jét???? Mert jelen esetben pl. talán beleütközne a 12.2-es pontba a kedves levélíró, mely szerint díjreklamáció kapcsán az NHH-hoz fordulhatnak. Márpedig a fogyasztó által megcélzott fórumok annyira nem fogják izgatni a szolgáltatót, azonban az NHH-tól kicsit már idegesebbek lesznek...

Esetleg Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság???

Valami??? Hahó!!!! Józan ész, merre jársz???

Frucsasz 2009.05.22. 12:57:12

@Kobe: Tudom, oda is írtam, hogy itt nem erről van szó :) Azzal zártam.

Meklén és Tamara 2009.05.22. 12:58:06

a Fibernetesek életük végéig vásároljanak a Reálban!

Frucsasz 2009.05.22. 12:58:18

@moli: milyen szép sorminta... :) Nem biztos, hogy magánszemély ám. Nekem is gyanús.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.22. 12:58:43

megoldás lehet még ha küld egy használt zsepit postán VIVA MEXICO felirattal...

Fairy Girl 2009.05.22. 13:06:14

Ej ej :)
És még szidjátok a T-t? :)))

Palkovics Ede 2009.05.22. 13:07:52

@Legelő Őse: :) És most a biztosítékban olvadószálat kell cserélni, vagy csak visszakapcsolni a kismegszakítót? :D

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.22. 13:11:06

@Palkovics Ede: amit a szomszéd ki tud verni magának az szerintem csak kis megszakító...az a baj vele, hogy nem érti amit ő maga mond...képzelheted mit érthet abból amit én mondok neki....na majd kérek tőled egy kapcsolási rajzot, hogyan tegyem offra...

gyilkoshód 2009.05.22. 13:12:25

De mi az a fibernet?
Én még mindig nem tudom. : )

Mylady 2009.05.22. 13:12:56

@moli: nekem van egy upc-s bronzcsomagom 4ezerért, alapcsomagos telefonom a t-től 3,5ezerért, 1megás, hűséges internetem 3ezerért - ez együtt 10,5ezer (tudom, nem vagyok sikeres)
ha valaki magasabb csomagokat választ, simán összejöhet a 3-ra együtt 15ezer
szerintem

akos147 2009.05.22. 13:13:10

Nekem minden rendben a fibernetes fizetéssel. A képen látható sün átment már valakin. Bármiféle logikai kapcsolat az olvasó műve.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.22. 13:14:49

@Mylady: én is bronzcsomagot akartam, de olyan nehéz volt, hogy szatyorban nem tudtam hazavinni...azóta inkább lopom anettet...már nem úgy...

Mylady 2009.05.22. 13:17:16

@Legelő Őse: Anettet nem ismerem. Ő is szokott kommentelni? :D

É2I 2009.05.22. 13:22:39

@Legelő Őse:
Hátha már csak azt, akkor hagyd meg legalább neki azt a kis örömöt :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.22. 13:24:36

@Mylady:
Magyarorszag a csomagok orszaga, rajottem

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.22. 13:25:15

@Mylady: Anett nem szokott, mert fogva tartom egy 160 nm luxusvillában...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.22. 13:26:56

@hagyma: van csomag csomag is, akciós hűség kedvezménnyel, pénz visszafizetési garanciával, és az első 1 vásárlónak ajándék herevillanyozással

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.22. 13:33:22

@hagyma: Nem, egy korábbi kampányban már időben telefonált...

elwood 2009.05.22. 13:36:28

elkezdtem elolvasni egy netkávézóban, de a capuccinomra rákötött a cinnamon, és abbahagytam

ilyen hosszan nem szabad egy céggel foglalkozni

szereld magad akció keretében fel kell mászni az oszlopra és bekötni, csak meg ne repedjen

metal · http://electric.blog.hu 2009.05.22. 13:44:26

Még mindig van olyan, aki szerződést köt ezekkel a félnótásokkal?

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.05.22. 14:05:22

Nekem is lett volna lehetőségem a Fibernettel szerződni. Ugyan olcsóbb lett volna, mint egy másik céggel, de én inkább mégis a drágábbat választottam, nem azért, mert ott jobb vagy több a szolgáltatás, hanem azért, amiket a Fibernetről olvastam erre-arra a neten (mint pl. az idézett cikk is)...

Egyébként meg vérlázító, ahogyan a magyar piacon jelenlévő szolgáltatók viszonyulnak az ügyfelekhez... Évekig éltem Belgiumban, ahol minden egyes ügyfélpanasszal úgy foglalkoztak, mintha az a cég megszűnéséhez vezetne, vagy legalábbis hatalmas veszteséget eredményezne.
Ezzel szemben Magyarországon úgy állnak hozzá, hogy: "Ki a f@szt érdekel, van még kismillió másik ügyfelünk, ha nem tetszik, bekaphatja".
Ehhez a hozzáálláshoz persze tevékeny segítséget nyújt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság álnéven működő, illetve inkább úgy fogalmaznám, hogy működésképtelen, gyakorlatilag 0, azaz nulla (zéró, semmi, lófasz) jogkörrel és hasonló mértékű elhivatottsággal és érdeklődéssel rendelkező állami felügyelet (felügyelet... ugyan kérem, hagyjuk már, mit felügyelnek...).

Sokszor felmerült már bennem a kérdés, hogy mi a büdös nagy lóf@szért kell az adófizetőknek pl. az NFH-t és a hozzá hasonló tehetetlen szervezeteket szponzorálni? Azoknak a millióknak nem lenne jobb helye? Áh, teljesen reménytelen az egész, szóval abba is hagyom a szájtépést...

Frucsasz 2009.05.22. 14:19:47

"0, azaz nulla (zéró, semmi, lófasz) " :D:D:D

Amúgy egyetértek. Itthon az ügyfél megszerzése a fontos. Megtartani már nem kell. Ez azért fordulhat elő, mert mindegyik szolgáltató tudja, hogy a többi is hasonlóképp áll hozzá, így az ügyfél úgyis körbe-körbe fog keringeni. Aki Vodánál kezdett, átmegy Pannonba, a Pannonosok T-be, a T-sek Vodához...A UPC-sek T-het, a T-sek UPC-hez. Nincs kockázat, mert tudják, hogy a másik sem jobb, ott is lesznek elégedetlen ügyfelek...

kötsög 2009.05.22. 14:46:40

lehet már bacctatni? :D

a képlet kurva eccerü!
ha nincs szerzödés, nincs szoláltatás sem, ugye mert senki nem ad semmit szerzödés nélkül. és persze igy nincs semmiféle tartozás sem. akár bross akár nem. mi alapján adták át a nemlétezö tartozást a nemlétezö szolg.ra.
ha szerzödés nélkük szolgáltatnak, mond, hogy nem kérted és nem is fizeted ki.

kutymorgo 2009.05.22. 14:52:27

ahhoz mit szóltok, hogy egyik szolgáltatónál előfizettem kábeltv-re (HBO nélkül), de mégis fogtam folyamatosan 2 évig HBO-t is:))))

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.22. 15:00:08

@monsterdog: kettővel alattunk egy lakó ingyen tol egy t csoport hármas csomagot. De nem annyira fizet. És amekkora sezlonyarcú, amikor nem jött a szolgáltatás, akkor betelefonált, hogy azonnal jöjjenek ki megcsinálni, meg hogy ne idegesítsék holmi ügyfélszámmal, mert se Tv, se Internet, se telefon, és nagyon mérges. Kijöttek, megcsinálták, és azóta is ingyen élősködik ez a furaszagú ember. Az arc a baj.

gyilkoshód 2009.05.22. 15:20:44

@monsterdog:
Jutalmad 1éves fibernet előfizetés.

kutymorgo 2009.05.22. 15:28:02

@Legelő Őse: na ehhez tényleg kell arc:) én nem reklamáltam volna. most hogy eltűnt, nem igazgatom magam, mert nem nagyon sikerült normális műsort találnom rajta a 2 év alatt sem. gondolom eztán sem lesz másképp:)

béluka · http://www.ashole.hu 2009.05.22. 17:12:51

találós kérdés...

vidéki kisvárosban fibernet egyeduralkodó
(hűségszerződéses net, telefon, kábeltévé, ügyfélszolgálat 30km-re)

megjelenik a digitv
(nincs belépés, nincs hűség, minden szolgáltatás fele áron [net ráadásul 5x gyorsabb], ügyfélszolgálat helyben)

vajon hány ügyfél marad a fibernetnél év végére?

a tippelők között laptopot sorsolunk ki...

Nw8 2009.05.22. 17:13:30

Én egy évig voltam a Fibernetnél, de egy kabaré ami ott folyt. Ahogy lejárt az egy év, húztam is el onnan. Még a lemondás sem volt zökkenőmentes.

Bikicsunáj Bój 2009.05.22. 18:18:47

Bankba menni, onnan utalni, ráadásul költségért! Kőkorszak!
Csak nem OTP-s vagy?
A poszthoz annyit, hogy Fibernettel ne mállunk szóba, net vagy lopott wifin, vagy digi!
Csá!

buksikutya 2009.05.22. 21:05:21

nagy vicc ez az egesz fibernetnek hivott kakakupac!

ennel meg matav is jobb
*kopp-kopp*

Pitta2 2009.05.22. 22:26:54

Már sokszor leírtam, de látom még vannak olyanok, akik nem tudják mit kell csinálni túlszámlázás esetén. (Pont ugyanilyen ügyben 1 hónap alatt zöldágra vegődtem a Fibernettel, korábban a T-online-nal és Invitel-lel is így jártam el)
Tértivevényes, ajánlott levélben visszaküldtem a számlát egy reklamáló levéllel. Levezettem, hogy szerintem mekkora lenne a helyes összeg és kértem, hogy küldjék meg a számlát. Megküldték. Befizettem.

Mylady 2009.05.22. 23:19:05

@Pitta2: igen, ez a módszer nagyon jól működik akkor, ha reagálnak
ha meg nem válaszolnak, akkor ugyanott vagy, mint a poszter...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.22. 23:34:09

De unalmas már!

Szarjon dünt a Fibernet, a Jupíszí, a Digi, a Tré.

Ezt már régesrég megállapítottuk, összhomárilag. Szar minden úgy, ahoigy van.

Ugorgyunk...

Pitta2 2009.05.23. 09:08:24

@Mylady: 3-ból 3 válaszolt. Azzal, hogy visszaküldöd a számlát és megreklamálod nem keletkezik fizetési kötelezettséged. És ezt ők is tudják. Ha papír van azt megkapja valamelyik ügyintéző, akinek dolgoznia KELL vele.

Jegkoko 2009.05.23. 16:30:37

Érdekes nekünk tőlük van a kábel tévé és azon pedig a digitális beltéri egység, lassan 1 éve minden csatorna jön kódolatlanul, de sajnos a felnőtt csatornákat kivették vagy nem is tudom mit csináltak, mert a összes mozi csatorna meg minden van azóta is tökéletesen. Amugy nem értem mi értelme van ennek a kittes marhaságnak, csomó helyről hallotam, hogy mindenki szív vele. Az az 1-2 ezer ft nem hiszem, hogy megéri a sok vesződséget, amikor hivogatni kell őket hetekig hogy méltóztassanak vmit is csinálni

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.05.24. 23:57:47

Emlékeztek még a Farm ahol élünk sorozatra?
Na ott ilyen problémák nem voltak...

zoku 2009.05.25. 12:04:05

Ez a szoti poénos. Az ÁFSZ-t tényleg nem árt elolvasni. Furcsasz te ne okoskodj, olvasd el te is főleg a szóbeli szerződésről szóló részt.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2009.05.26. 13:22:50

A Fibernet egy anti szolgáltató cég.
Csak azon a helyeken él meg, ahol az ügyfél nem jut másik szolgáltatási lehetőséghez.

A múlt évben hoasszas levelezgetésben voltam a kábel TV szolgáltatásukkal kapcsolatban.

Nehezményeztem, hogy nekünk nincsen szükségünk sem a kínai, sem az orosz TV adókra, nem érdekelnek bennünket a reklám csatornák, de igényt tartanánk a sorozatosan létesülő új érdekesebb csatornákra.

Nevezetesen pl.:

- a Filmmúzeum csatornára
- a Film+2
- az MGM
- a ZONE szolgáltatási lánc teljes választékára

és még egyéb a szórakoztatást szolgáló több új csatornára.

Szégyen, hogy az egyetlen nívós filmeket sugárzó adó - a ZONE EURÓPA - az ilyen tehetségtelen szolgáltatók érdektelensége miatt kivonult Magyarországról.

Bezzeg olyan - ingyenesen is fogható - kifejezetten csak reklámokat sugárzó adók, melyeket soha az életben nem fogunk nézni, mivel bőségesen ellátnak bennünket reklámmal a nem csak reklámot sugárzó adók is.

Egyszóval hosszas levelezgetésünknek nem lett eredménye. Piszkosul nem érdekli a Fibernet szolgáltatót, hogy mi az ügyfelek igénye.

Ez abból is leszűrhető, hogy megkerestem a ZONE csoportot igényemmel és közölték, hogy a Fibernettel folyamatos üzleti kapcsolatban vannak, tehát teljességgel a Fibernettől függ, hogy milyen csatornákat tesznek be a választékba.

Ezennel kijelentem, hogy innentől nem érdekel a Fibernet szolgáltató. Hamarosan megkötöm a szerződést a T-Home tányéros szolgáltatóval, mivel műsorválasztékuk - és nem utolsó sorban a szolgáltatási áraik - jobban megfelelnek az igényeinknek.

A Fibernet jelenleg 5000,- Ft-ért szolgáltat kb. 50 csatornát.

A T-Home 72 csatornás szolgáltatása sem fogja elérni az 5000,- Ft-ot és legalább olyan adókért fogunk fizetni, melyek érdekelnek bennünket.

Remélem hamarosan eljön az idő, amikor ezek a magukat "nagy" szolgáltatónak nevező cégek rájönnek, hogy nem elég megszerezniük az ügyfeleket, hanem azokat - ha nem akarnak "kis" szolgáltatókká válni - meg is kell tartaniuk.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Budapest zöldövezeti részében lakunk, ahol a környéken jóformán mindenki ismeri egymást. Egyetlen kínai, vagy orosz szomszédunk sincsen. Nagy a valószínűsége, hogy egyhamar nem is fognak ide betelepülni tömegesen, valamint szándékunkban sincs sem kínai, sem orosz nyelvet tanulni, illetve azokba az országokba kitelepülni. Kár erőltetni a dolgot.)

Még csak annyit tennék hozzá, hogy a fentiekből világosan kiderül, hogy nem fogjuk a Fibernet szolgáltatót népszerűsíteni, hiszen ez a cég egy vesztes cég, hiszen saját maguk ellen vannak...

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2009.05.26. 14:00:46

@É2I: Milyen hatóságokra gondolsz?

Pl.: a Nemzeti Hírközlési Hivatalra?
Az a banda egy csődtömeg. Élősködők az adófizetők hátán.

Lakossági bejelentés alapján nem dolgoznak. E-mail bejelentést nem fogadnak el, csak a saját nyomtatványukon (honlapjukról letölthető)lehet beadni a panaszt.

Természetesen, ha nem fizeted be a 2.000,- Ft illetéket, akkor nem is foglalkoznak az üggyel, mintha ezen a pénzen múlna az, hogy jogosan reklamálsz, avagy sem. Ergo, ha jogosan ágálsz, de nem róttad le a suskát, akkor hiába jogos a panaszod nem foglalkoznak az ügyeddel.

Szerintem valamennyivel több pénz megy el ennyi léhűtő fizetésére, mint az az egyenként befizetett 2.000,- Ft-os illeték, sőt nagy a valószínűsége annak is, hogy nem az éves illeték befizetésekből tartják el magukat.

Ráadásul egymáshoz küldözget az állítólagos érdekképviselet.

A fogyasztóvédelem a NHN-hez és fordítva. Ezt azért van, hogy ugyan látszatra foglalkoztak az üggyel, hiszen a létüket és persze a poziciójukat igazolniuk kell, de a problémákat is tovább kell gerjeszteniük, hogy a létük és poziciójuk továbbra is biztosítva legyen.

Csináltunk valamit, oszt mégsem.
A kecske is jól lakott és a káposzta is megmaradt. Azt, hogy a káposzta közben kukacos lett, ki a fene bánja.

Jól kirúgnám az egész társulatot. Kidobott pénz.

Mint ahogyan kidobott pénz az is, hogy a főváros 23 kerületének feje fölött egy "vízfej" hepciáskodik. Ez a Fővárosi Polgármesteri Hivatal.

Mi a fenének van rá szükség? Egy az egyben megszüntetném. Vagy maradna a 23 Polgármesteri Hivatal önállóan, vagy lenne egy a 23, illetve 24 helyett.

Micsoda takarékosság lenne.

Csuhas 2009.05.27. 14:02:23

Régeben gondoltam rá, hogy én is beküldöm külön ügyként, de ha csak rágondolok a gyomorfekély ráme fenyeget, ezért hagytam a fenébe.

Fibernet: tudni kell hozzá, hogy itt, Szilasligeten vagy invitel van, vagy fibernet. Invitelhez viszont kb 50 méternyit fel kellene biontani a díszköves járdát. Ergo marad a Fibernet.

Ezév, azaz 2009 02. 25-én (igen, február) rendeltem meg az internetet, kabeltevcet, kutyafülét, mindenből a maxos csomagot, az újonan bérelt házba. Ma 05. 27.én még mindig nincs bekötve, ezzel kapcsolatban nem is kerestek. Arról nem beszélnék , hány telefonom , mennyi időm, pénzem fekszik a dologban.

Arról sem regélnék hosszan, hogy az NHH-nak csúfolt hatóság megkeresésemre azt válaszolta, hogy tegyek panaszt annál a szolgáltatónál aki ellen panaszom van, és ha ezen panasz beadása után 30 nappal sem történik semmi, akkor battyogjak be hozzajuk, illeték kutyafüle, és majd megnézik az ügyet.

Miután percekig kerestem az állam, valamint elszámoltam kétezerháromnszötvenháromig, lenyogodás céljából, úgy döntöttem szarok bele, és mobilnetezni fogunk... Méghogy annál tegyek panaszt aki ellen panaszom van... Normális ez a hatóságnak csúfolt képződmény? Ezért fizetem az adót, hogy ilyen balfasz hivatalokban lévő seggfejek kihúzzák nyugdíjig?

Elég annyi, hpogy mivel internetes cégem van, és innen dolgozunk 3-an, mindenkinek 10GB mobilinternet csomag havonta 36 szépen csengő magyar forintocska.

broker81 2009.05.27. 17:26:00

Ezért jó nekem.
Havi alig 1000 forintot fizetek 3 tv csatornáért, mégis van több, mint 60 adó, amit fogok, benne sport csatornák, és HBO.
Nem tehetek róla.
Betettem a tv-t a helyére, amikor beköltöztem a lakásba, és kiderült, hogy "szarul" van kötve. nem kérdezték, nem mondom... :-) Engem nem zavar.
Szóval, Hajrá fibernet! Pfff...
süti beállítások módosítása