Tékozló Homár

Re: Könnyű lopni az IKEA-ból

2010.04.15. 08:32 | ge | komment

Egy hónapja írtunk az IKEA csomagmegőrzőjének megbízhatatlanságáról és már meg is érkezett az akkor megtörtén feljelentés nyomán elindult ügy lezárása. Gyanusított nincs, csak 3 ugyanolyan eset, az IKEA leszarja, a rendőrség meg úgyszintén.

A múltkori IKEA-csomagmegőrzős sztorihoz kapcsolódna némi feedback. Ahogy akkor jeleztem, egy szép hosszú levelet küldtem az IKEA PR osztályának, illetve a vezérigazgatónak, némi magyarázatot várva a történtekről. Nos, a válasz a mai napig késik - kábé ennyire fontos a vásárló az IKEA-nak -, viszont megérkezett a rendőrségi határozat a nyomozás felfüggesztéséről.

Elöljáróban csak annyit: amikor a lopás megtörtént, az időközben előkerült áruházi ügyeletes vezető arra a kérdésemre, hogy fordult-e elő mostanában hasonló eset, ártatlan bárány szemekkel mondta, hogy ilyen, de még hasonló sem, SOHASEM!

Ehhez képest a csatolt rendőrségi határozaton jól látható, hogy csak a február 17 és  március 2 között eltelt KETTŐ HÉT alatt 3 tökéletesen ugyanilyen esetben összesen 725.000, hétszázhuszonötezer (!) forint értékben tulajdonítottak el értékeket az Örs Vezér téri áruház csomagmegőrzőjéből. Úgy tűnik ez még kevés ...

Összefoglalva:
 

- Az IKEA (ügyeletes) vezetője szimplán a szemembe hazudott, miközben bizonyítottan az áruházban már szinte hazajárnak a rendőrök!
- Átlagban havi másfél millió forint (miért lenne máskor ritkább a dolog...) vásárlói  veszteség SEM verte ki a biztosítékot náluk. Ha ez az áruház vesztesége lenne, a bárányszemű már repült volna, miként valószínűleg a komplett PR osztály is
- Ez utóbbi csapat már csak azért is, mert arra sem vették a fáradtságot, karöltve Roman Geist igazgatóval, hogy egy nyamvadt választ összekaparjanak.

Felháborító, és egyben elszomorító. Továbbra is csak azt tudom javasolni, aki teheti,  kerülje el az IKEÁ-t, hiszen a vásárló ott ennyire számít...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asdf 2010.04.15. 10:16:59

Ehh, es fakabat rt. a harom sertettnek egyenlevelet kuld, rajta mindharomnak szemelyes adataival meg az ellopott cuccok ertekevel? Hat az ombuccmann mit szolna ehhez? :)

XCat 2010.04.15. 10:18:34

@Sün‼: te meg pont abbahagytad a svédlányozást, pedig most milyen jól jönnének.

@asdf: a károsultak biztos örülnek. Akármikor összejöhetnek egy kávéra, szidni az ikea, meg a rendőrség felmenőit. Esetleg még az értékeiket is kinyomozhatják közösen.

fiatka 2010.04.15. 10:19:47

Pár hete voltam az Ikeában és pont helyszíneltek egy Punto-nál, a parkolóban.
Végeztem is 2 perc alatt és húztam haza.
Azt hiszem én is elkerülöm ezt a ,,biztonságos" helyet:-(

Pocócicó 2010.04.15. 10:20:21

Örsön az Ikea vásárlóinak egy része olyan, mint a Kerepesi úti Teszkóé... A környék a hibás :)

Ugyandehogy (törölt) 2010.04.15. 10:21:44

@varvizib: az rfid chip erre nem alkalmas. a gps adó annál inkább-

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.04.15. 10:22:29

nincs is olyan hogy Toshiba Techta laptop. Techra van. oké hogy egymás mellett van a billentyűn, de illene ellenőrizni.

namegaztán a rendszámokat is ilyen könnyen félregépelik a rendőrségen? a jó kurva életbe hogy ennyire szarnak bele.

MagyarZizzi (törölt) 2010.04.15. 10:24:51

Az IKEA egy vacak. Az Örs vezér téri pedig egy különösen nagy vacak, már csak a könyék miatt is, ahol van. Egyébként az árút sem különösebben nehéz fizetés nélkül kihordani (nem mintha én próbáltam volna, persze).

Layosh 2010.04.15. 10:28:36

SOHA TÖBBET NEM megyek az IKEA-ba!

01020304 2010.04.15. 10:31:46

Kibxszottul egyszerű a szitu:

-Te betetted az értékmegörzőbe a holmidat.
-Nem te nyitottad ki az értékmegörzőt.
-Akinek van kulcsa hozzá, az tulajdonította el az értékeidet.

Úgyhogy a kedves IKEA dolgozót kell feljelenteni lopásért.
Milyen már: meglop, aztán azt mondja, "valaki" kinyittatta a zárat? Ő nyitotta ki, ő emelte el a te tulajdonodat. Fizessen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.04.15. 10:31:47

A svédeknél ez úgy van, hogy betelefonálsz, és mire hazaérsz, fűszoknyás lányok várnak rád több laptoppal.
Miután kiválasztottad a megfelelőt (laptopot ofkorsz), beállítják rajta az antennás kábelinternetet, majd kérésednek megfelelően kényeztetnek.

kispista 2010.04.15. 10:37:26

Polgári kártérítési per az ikea ellen, mert az ő súlyos hanyagságuk miatt került sor a lopásra!

kispista 2010.04.15. 10:39:47

A rendőrségi határozatot meg fénymásold le 1000 példányban (a személyes adatok kitakarásával) és plakátold tele az áruházat!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.15. 10:39:50

@Sün‼: ezt már megbeszéltük az előző ikeás laptip-lopásnál, nemde?

2010.04.15. 10:40:17

@panka: Tévedsz ! Nem érdemlik meg !
Mekkora gyökérség a károsultat hibáztatni, az fel sem merül, hogy tán a bűnözőket kéne elkapni, megbüntetni ??
Ennyi empátiával majd te is rábaszol egyszer nefélj.

asdf 2010.04.15. 10:42:48

@Hurrá Torpedó: "nincs is olyan hogy Toshiba Techta laptop. Techra van. oké hogy egymás mellett van a billentyűn, de illene ellenőrizni."

Ha meg eszt osztasz, akkor plane. Tecra az... :P

kispista 2010.04.15. 10:43:50

És hiába van kiírva, hogy felelősséget nem vállalnak, mivel a lopás az alkalmazottjuk mulasztásából következett be, ezért felelősek.

A kocsifeltörésért sem felelősek, de ha a parkolóőr segít kinyitni egy vadidegennek a kocsidat azért már felelős!

És adjatok be pótmagánvádat a rendőrségen!

2010.04.15. 10:44:26

@varvizib: egy autó sok milliós érték, a rendőrség mégis leszarja a lopott kocsikat, miért érdekelné egy szaros laptop.
Egy ismerős megtalálta a fél éve eltűnt kocsiját, persze más rendszámmal, de az egyedi sérülésről beazonosította. Felhívta a rendőröket, akik azt tanácsolták, hogy fogja a kulcsát szálljon be és menjen el vele. Gratulálok !

PuruttyaIrto (törölt) 2010.04.15. 10:45:10

Köcsög IKEA! Vagyis kisbetűkkel: köcsög ikea.

Az étkezőjük is leromlott: forró mosogatólé csurog végig a csuklómon a tányér és tálca jóvoltából, hisz sokba kerülne várni 15 percet amíg leszárad, és venni még egy garnitúra tálcát saát magától, nagykeráron, ÁFA nélkül.

Pultosok bunkók, köret kicsi például a húsgombóchoz, és a húsgombóc is mintha kisebb lenne.

Az evőeszközök foltosak.

Régebben szívesen kajáltam ott, de most már egyre inkább egy szocreál menzára hasonlít.

Fúj ikea!

hex.kelly 2010.04.15. 10:47:42

Évezredekkel ezelőtt, ha a strandon valaki elveszítette a szekrénykulcsát, és szólt a kabinos néninek, az volt az eljárás, hogy delikvens marad zárásig, és ha akkor is tele van cuccal a szekrény, és az van benne, amit felsorol, akkor tényleg megkaphatta a tartalmát.

hex.kelly 2010.04.15. 10:49:17

Fel kell jelenteni az ikeás alkalmazottat. Segített a tolvajnak, az pedig büntetendő. Ennyi. Pótmagánvád, vagy ilyesmi.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2010.04.15. 10:50:44

@Secnir:

Banki trezort rakunk az értékmegörzőbe?

AlulírottFentemlített 2010.04.15. 11:20:08

@Don Bandi:
Tegnapi visszakérdezésedre válaszolva:

B.Lajos táncára gondoltam :-)

BBG76 2010.04.15. 11:22:59

Erről a posztról a húsgolyók jutottak eszembe.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.04.15. 11:38:00

Működésképtelen laptop a netről - 5000Ft
Kínai "eldobhatós" hátizsák - 2000Ft
Pirotechnika - 10000Ft

A tudat, hogy a tolvaj illető görögtűzzé változik - Megfizethetetlen

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.04.15. 11:46:26

@Kulics:
Ez jó! Remélhetőleg nem flexelték ki az alvázszámot, motorszámot... Ezeket inkább szétszedik, szóval könnyen lehet, hogy a vizsgán magyarázkodhat miért nem stimmel a kocsi színén kívül semmi más...

Mondjuk rendszámot könnyű viszonylag visszaszerezni.

europeer12 2010.04.15. 13:38:36

Azért megnézném, hogy az IKEA merne-e hasonlóan szarni mondjuk Angliában vagy Németországban egy ilyen esetre. Azt hiszem, hogy ott a "fogyasztóvédők" olyan cirkuszt csináltak volna, hogy ennek a tetvedék multinacionális söpredéknek eszükbe se jutott volna pár százezret megspórolni a kártérítésen, majd sok-sok milliót bukni az elmaradt vásárlókon.
Ez a mocskos, tetvedék kuplerájország többek közt azért tart a balkáni szint alatt, mert a seggfej tömegtársadalom úgy áll a dologhoz, hogy: "hülye vagy, ha értéket raksz értékmegőrzőbe, a felelősség a tiéd".
Aki tud, az meneküljön Nyugatra, ez az ország csak a cigányoknak való. A patkányok vígan lubickolnak a csatornában, a "nemesebb jószágok" viszont szenvednek benne!:)

Kotit 2010.04.15. 13:49:37

Azt magyarázza el valaki, hogy a rendőrség mit csinál?
Jó vannak, akik bírságolnak, ezt tudjuk.
Néhányan ilyen leveket írnak. De olyan, akik szolgál és véd olyan tényleg nincs? Még egy sem?
Mint többen írták, rongálás nélkül vitték el a cuccokat=kulccsal. Ez kinyomozhatatlannak tűnő eset?

Mondjuk a totalcaron írtak egyszer egy esetről, ahol bank előtt törték föl az ürge kocsiját fényes nappal, kamera rögzítette, mégse lett meg a tettes...

europeer12 2010.04.15. 13:58:46

@Kotit: Rendőrség? A Horthy-rendszerben a csendőrség 90% feletti felderítési aránnyal dolgozott. Most a rendőrség nem más, mint egy rohadtul drága, korrupt, bürokratikus szarhalom, ahol a rendőrök a leeső potyapénzzel vannak elsősorban elfoglalva, illetve a gyors nyugdíjba menetellel, nem a feladatuk megfelelő ellátásával.
Nagyapám -aki csendőr is volt- elég keresetlen szavakkal illette a mai rendőrcsürhét, pedig nem volt jellemző rá a káromkodás.

eml 2010.04.15. 14:03:20

"az IKEA leszarja, a rendőrség meg úgyszintén."

Kika, Gárda

IkeaWazz 2010.04.15. 15:11:23

Üdv, Akkor sorban :)
@Don Bandi: Persze, vannak jó cuccok az ikeában, csak azt képzeld el, ha pl. garanciális problémád van, (csere, lezúzott a bontatlan csomagban a bútorlap, stb).
Ha akkor is úgy állnak hozzád, mint ahogy ebben az esetben, akkor majd elgondolkodsz azon, hol vegyél dolgokat.
Ettől persze a Svéd (Dán, holland, stb) IKEA-ban biztosan halálra kényeztetik a vásárlót, de nálunk leszarják. Pont.

IkeaWazz 2010.04.15. 15:15:59

@panka: Arra kérnélek, amikor meglátogatják a lakásod, és elviszik minden értéktárgyad, beleértve nagymama féltve őrzött fogsorát, stb, stb,
akkor írj már egy posztot, hadd válaszoljak egy Muhaha, megérdemled-el.
Köszi, okostojás.

IkeaWazz 2010.04.15. 15:18:52

@Tökös Veréb: Lásd kettővel felettem válasz..

IkeaWazz 2010.04.15. 15:23:05

@phyllo: Email szerintem publikus:)
roman.geist@memo.ikea.com
A magyar PR felelős: vendel.gerocs@memo.ikea.com

Velük levelezem, de a fekete lyukból kb több információ jön ki :)

IkeaWazz 2010.04.15. 15:39:42

@ringer: Kedves profi, a rendőrök szó nélkül kijöttek a kérésemre, (igaz, kb 1 óra alatt értek ki, de ez belefér).
Nem gondolom, hogy bárkit elhajtanának, ha ragaszkodik a helyszíni jegyzőkönyvhöz.

A felvételekről: Egyrészt ugye arról szól a mese, ha beleolvastál, hogy nincsenek kamerák ott. Vannak kamerák az előtérben, elvileg ott ki lehetett volna szúrni azt, aki távozott a táskával. Arra a kérésemre, hogy menjünk, nézzük mreg a felvételeket, az ikeás bizt.őr azt válaszolta, hogy adatvédelmi (!) okoból én nem nézhetem meg a felvételeket, hívjak rendőrt, ők majd belenézhetnek.
Ezt egyébként a járőr is megerősítette. Nekem nincs jogom felismerni azt, aki kárt okozott nekem. Ez mondjuk nonszensz.

Secnir 2010.04.15. 15:41:08

@IkeaWazz:
"Üdv, Akkor sorban :)
@Don Bandi: Persze, vannak jó cuccok az ikeában"

igen, ez így van. Én az értékmegőrzőben szoktam találni jó cuccokat...

elmeny 2010.04.15. 15:53:40

Ikeanak nagyon kiall a rudja! Olaszorszagban a tegnapi nap elkezdodott egy sztrajk sorozat az aruhazaikban,mivel a munkavallalok megelegeltek, hogy a kozepvezetoknek ki lett adva, hogy pl. stoppoljak mennyi idot tolt el a dolgozo a retyon. Mas nyugateuropai aruhazukban tobb modell arusitasat szuneteltetni kell,mert veszelyes,,,,,szoval adios ikea!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.15. 16:00:35

@Secnir: :))))))) Jaj vazze, majdnem megöltél.

Kifordított kacagány 2010.04.15. 16:05:02

mondjuk még mindig egyszerűbb lezárni az esetet, mint tetten érni az elkövetőket. pedig az sem bonyolult. kell 1-2 zsernyák, amelyik arra kolbászol és figyeli a terepet.
összevonni meg azért vonják össze, mert ez így a statisztikában csak egy felderítetlen eset és nem három. kurva jól működik a rendőrségünk is.

DePassant 2010.04.15. 16:18:12

Azt nem értem, miért ismeretlen tettes ellen tettetek feljelentést? Azon személy ellen kellett volna, aki ismeri a mesterkódot és ki tudja nyitni/kinyitotta a szekrényt. Így megtérült volna a károtok. Lehet, hogy nem játszott össze a tolvajjal, de így legalább legközelebb kétszer is meggondolja, hogy kinyissa-e...

Circus 2010.04.15. 16:24:39

@elmeny:
Olaszország/sztrájk/mennyi időt a retyón: dolgoztam olaszokkal. Illetve dolgoztam volna, ha lett volna kedvük. tehát, itt szerintem 1-0 az IKEA-nak. Igen, szeretem az olaszokat. Főleg a fűszoknyásokat.

Mondjuk egy apró észrevétel - nem lehet, hogy (most a viccet félretéve) Svédországban ez nem így működik? Magyarul, nem szüretelnek olyan rendszerességgel a használtcikk-gyűjtők? Esetleg azt gondolták, itt is így működik... nem hiszem, hogy feltétlenül az ő hibájuk.

Ha valami nem az enyém, akkor azt általában nem viszem el, még ha meg is tehetném. Alapjában szerintem itt van a probléma gyökere, nem?

Ettől függetlenül, nem így kellene hozzáállniuk a kérdéshez, hogy nőne be az orruk luka... Viszonylag sűrűn megfordulok az Örsbéli IKEA-ban, ezek után viszont óvatosabb leszek, azt hittem, ennél azért biztonságosabb.

Circus 2010.04.15. 16:28:57

Komolyra fordítva a szót: nem lehetne, hogy Hawaii mintára mindenki kapna egy egyszerhasználatos fűszoknyát ajándékba, csak abban (hölgynemű vendégek is, természetesen és zigorúan!) léphetne be az IKEA területére? Úgy nehezen lehetne pl a lopott laptopokat elrejteni, hm?

Kérdés viszont, hogy mi lenne a ruhatárral... ezt még ki kellene dolgozni...

IkeaWazz 2010.04.15. 16:41:27

@Circus: Ruhatár minek? A sarokba egy kupacba kell dobálni a ruhákat, kifele menet meg mindenki kiválogatja a magáét (vagy a másét).
Azt azért nem gondolod, hogy az IKEAnak kellene megoldani??? :)

spring 2010.04.15. 18:16:16

Igaz, hogy a lopás bűncselekmény, de akkor sem tudom teljes szívből sajnálni azokat, akik így jártak.
Miért rak valaki egy ilyen szekrénybe 200-300.000 Ft-os értékeket? Laptopot, kamerát, meg százezer forint készpénzt?
A saját hülyesége miatt meg ócsárol mindenkit, aki nem vigyázott az ő dolgaira, vagy nem találta meg azokat.

IkeaWazz 2010.04.15. 19:21:17

@spring: Teszek magasról a sajnálatodra, ez téged minősít, nem engem! Tedd már meg, hogy idézel, hol szóltam egy szót is a rend őreire? Utána várom a MeaCulpát, de iziben...

Amúgy meg, ha nem fognád fel a lényeget, megpróbálom lassan. NEM- (csak)-ócsárolom-az-IKEA-t, hanem azt próbálom elérni, hogy az olyan egybites fikázók, mint Te is vagy, bátran betehessék az 5 (10, 20, 30E) forintos kabátjukat, benne a komplett pedofilo magánlevelezésükkel ANÉLKÜL, hogy attól kellene félniük, hogy az illetéktelen kezekbe kerül.
Teccikérteni??

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.04.15. 20:09:58

Én bemennék az ikejába, és szépen összekaristolnék annyi értékű cuccot, amennyibe a laptop fájt...Ezek után ez már a minimum...

XCat 2010.04.15. 21:48:54

@IkeaWazz: Te majdnem olyan jól értesz ahhoz, hogy megszerettesd magad a jónéppel, mint én..
Csak te még őszintén csinálod.. bájos. :)

XCat 2010.04.15. 21:56:51

@IkeaWazz: Egyébként a 30E-nél drágább kabáttal rendelkezők minek minősülnek? :D

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.15. 22:02:15

@Don Bandi: azt is sokan soxor elmondták, hogy értéket ne hagyj az autódban mert a tolvaj leszarja a riasztót, viszi a cumót amit meglát.
mégis hányan hagynak bent cumót?

sok hülye ember sosem tanulja meg, hogy vásárolni nem magunkat "teleaggatva" megyünk...

2010.04.15. 23:40:28

@IkeaWazz: Felesleges, de dícsérendő amit csinálsz.

Ide fikázni, és okoskodni jár mindenki, és biztos lehetsz benne, hogy jobban tudják, hogy mit kellett volna tenned... Menj pucéran az IKEÁ-ba, bazmeg! :) És akkor tuti nem lopnak el tőled semmit, sőt, még az értékmegőrzőt sem kell használnod. Ugye milyen jó tanácsokat lehet itt kapni? :))

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.16. 08:03:19

@IkeaWazz: csak azt nem értem, ha csak a zsernyák nézheti meg a biztiőrrel, ők felismerik-e az általad hiányolt laptopszüttyőt? pontos leírást adtál róla, a felirat hol, milyen alakban található? vagy összekeverik egy szépen becsomagolt gőgös gúnár gedeon könyvvel?

a drága áruházi ügyeletes vezető pedig válaszolt-e érdemben arra a kérdésedre, hogy "kedves uram, köszönöm őszinte hazudozását..."?

IkeaWazz 2010.04.16. 08:41:16

@CatMother: Nem vagyok én Kádár János, szeressen az, akinek nincs jobb dolga... :)
Viszont az okoskodást rosszul tűröm. Elképzelem a sok tökéletes embert, akinek minden pillanata jól megtervezett, kb 3 hétre előre tudja, hogy ikejába fog menni, ekkor felveszi a leszakadtabb pólóját, hátha összekoszolja valakinek a hotdogja, (vagy beleakad egy szög, és elszakad). Természetesen nem vesz semmit, mert sikeres ember nem vásárol ilyen helyen, ja és természetesen nem kocsival érkezik, mert bár Kelenföldön lakik, és 2 órát kell utazgatnia, de tudja, hogy itt feltörhetik az autót. Irigylem őt...

IkeaWazz 2010.04.16. 08:46:19

@salapapa: No igen, a pofámbahazudozásról... A drága áruházi ügyeletestől sem, sőt a tisztelt PR managertől sem kaptam a mai napig egy sort sem arról, miért is hazudtak.
De a többiről sem. Valamelyik nap beugrottam megnézni, változott-e valami a megőrző környékén, neadjisten egy A4-es lapon kézzel írt figyelmeztetés :), de az égvilágon semmi...

IkeaWazz 2010.04.16. 08:47:41

@CatMother: Alapvetően burzsujnak :)

bernard 2010.04.16. 09:38:19

A baj az, hogy az Ikea nem alkalmazkodott a magyar viszonyokhoz. Az északi népeknek az a természetes, hogy az ember nem akar lopni. Mondjuk az első ilyen eset után illett volna átértékelni a helyzetet, és megelőzni a további lopásokat.
Pl. Finnországban a biciklik a házak előtt lakat nélkül(!) hevernek, és senki nem viszi el őket. De amin még ennél is jobban ledöbbentem: a zárva lévő virágüzlet előtt a cserepes virágok kipakolva polcokra. És gyanítom, hogy másnap nyitáskor is ott voltak. Itthon hány perc alatt hordták volna szét őket?

Látványpékség 2010.04.16. 10:10:31

Én a koronaékszereket tettem a megőrzőbe azonnal kártalanítsanak!

IkeaWazz 2010.04.16. 10:41:32

@Látványpékség: Beszélj a fogtechnikusoddal, mi közünk hozzá?
:)

Market-Ing · http://www.festekszer.hu 2010.04.16. 12:31:09

Medvecsapdát a gerincteleneknek. Helyzetjelzővel ellátott eszközt kell belerakni, egy notebook táskába, és úgy szándékosan otthagynia tetveknek. Ezt kajálják be. aztán meg jöhet nekik a cella.
atechnikacsodai.blogspot.com ; agazdasag.blogspot.com ; idezetekgyujtemenye.blogspot.com

renz 2010.04.16. 13:05:08

Hihetetlen mi folyik itt!

Laptoppal nem megyünk bútoráruházba vásárolni. Nyitva van minden nap reggel 10-től este 10-ig, nem hiszem hogy csak melóból hazafelé menet, laptoppal a kézben van idő beugrani. De ha neadjisten' mégis, akkor sem rakom be egy olyan megőrzőbe, amire ki van írva, hogy felelősséget nem vállalnak. Ha berakom, akkor nem pofázok. Mivel kulcsos szekrényről van szó, annak a legkisebb a valószínűsége, hogy egy dolgozóval nyittatták ki. Csak pár méter a kulcsmásoló, onnan már elég egyszerű a képlet.

A sok baromhoz meg nem is tudok mit szólni, akiknek egy ikeával kapcsolatos laptop lopás miatt máris szarabb a kaja, ócska a bútor és az ott dolgozók mind bunkók. Csak egyetlen nívósabb helyet mutassatok ebben az árkategóriában. Még csak nem is kell, hogy bútorüzlet legyen. Lehet menni vásárolni a max citybe, ahol 5x annyiba kerül minden és csomagmegőrző sincs.

Gratulálok a CSORDÁNAK!

IkeaWazz 2010.04.16. 14:53:48

@renz: Olvass, értelmezz, hallgass.

Mivel kulcsmásolóról beszélsz, egészen biztos vagyok benne, hogy EL SEM OLVASTAD a posztot(és az előzményt SEM).

Na ez az igazi bunkóság, így belepofázni, fikázni, lebarmozni gyakorlatilag mindenkit. Szállj kicsit magadba öreg...

renz 2010.04.16. 15:45:11

@IkeaWazz: Elolvastam ezt is és az előzményt is. Még kommenteltem is. (Ahogy te is mondtad: OLVASS! ... kommenteket is...) Beszoptad a történetet és ez fáj, ahogy nekem is fájna. Csak épp az első hibát (ha nehéz is elismerni) TE követted el. Persze nem tehetsz róla, hogy egy olyan országban élsz, ahol ki vagy téve az ilyen veszélyeknek, dehát alkalmazkodni kell, vagy lelépni.

Nem mindenkit barmozok le, csak aki követi a csordát. Ahogy az látható, van egy pár ember, akinek nincs saját gondolata, csak vakon követi a (hogy megint téged idézzelek) fikázók táborát.

Nem azt mondom, hogy az ikea nem hibás, hanem hogy nem csak ők hibáztak.

Feltételezni, hogy el sem olvastam, nem bunkóság?

A kulcsos dologban valóban tévedtem, de mentségemre legyen mondva, egy korábbi kommentre reagáltam:
"arphetamin 2010.04.15. 10:31:46
(...)
-Akinek van kulcsa hozzá, az tulajdonította el az értékeidet."

Öreg! :)

renz 2010.04.16. 15:55:44

@IkeaWazz: Apropó! Említetted az előző posztnál is, hogy a kocsidból is nyúltak már. Azóta azt az autómárkát is utálod?

IkeaWazz 2010.04.16. 17:21:31

@renz: Bár az avatarom erre utal, mégsem gondolom, hogy utálom az IKEA-t _mint_márkát_. Ezt nem is írtam SEHOL.

Viszont vádolom a vezetőit, mert úgy gondolom, itt lesz.rják, és hülyének nézik a vásárlót, akikből évente a zsíros kis prémiumot szétosztják - többek között a Te ikeás baráti körödnek.(ez egyik évben ha jól rémik 1 misi volt dolgozóként).

Szal ezt a kettőt kéretik külön kezelni, ettől még szívesen veszek a vaterán ikejás cuccot, ha jó.

Azt viszont továbbra is fenntartom, hogy pont a lényeget nem vetted le az egészből, ha kulcsokról beszélsz, hiszen az egyik fő bajom éppen a nyitókód hanyag kezelése volt.

IkeaWazz 2010.04.16. 17:32:24

@renz: Ja igen, ezt már kitárgyaltuk...

renz 2010.04.17. 13:19:35

@IkeaWazz:
"ez egyik évben ha jól rémik 1 misi volt dolgozóként"
Ezt ugye te sem gondolod komolyan? :)
Tömött sorokban állnának munkafelvételre, ha ez az iszonyatosan röhejes kijelentés igaz lenne. Ha 1-1,5 havi fizut kapnak évente jutalomként, akkor már összeteszik a kezüket. És nincsenek túlfizetve ők sem, hidd el.

Vaterán venni ikeás cuccot? :D
No itt igen hangosan felnevettem! Röhejes ostobaság!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.17. 14:34:17

@renz: oszt méé? :O

www.vatera.hu/listings/index.php?q=ikea&c=0

lényegesen olcsóbb, mint az ikejába'...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.17. 14:37:57

@renz: a zikejába':
www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/10103719

vaterán:
ingatlan.vatera.hu/butor/dohanyzoasztal/ikea_ramvik_dohanyzoasztal_167782977.html

hmmm?

ja! van aki a misit száz rugóra érti, nemtoom miért.
(mondjuk ez is irreálisan magas, de ha karácsonyi, sonka és egyéb juttatások is bennevannak...)

renz 2010.04.17. 16:57:41

@salapapa: Az "olcsó húsnak híg a leve" mondás ismerős? Egy szó: GARANCIA ;)

IkeaWazz 2010.04.17. 18:06:46

@renz: A jutalomról: A forrás keresése folyamatban, pár éve főhír volt karácsony táján, nem véletlenül jegyeztem meg...

A vaterán ikeás cuccról csak annyit,
tedd meg nekem, hogy belinkeled, milyen cikkszámon lehet ikejában kapni tavaly még nagyban árult BARNA bonde szekrénysorhoz BÁRMIT IS.

Már csak ezért simán seggbebillenteném.
Ha műszaki cikket veszel, vállalnod kell több évig az utánpótlást. Ha IKEA-ban vásárolsz nem kevés pénzért szekrénysort, egy év múlva már a vaterán keresgélhetsz csak polcot, vagy ajtót hozzá, mert az IKEA-ból elküldenek, hogy bocsi, már nem áruljuk.

Nos?

IkeaWazz 2010.04.17. 18:08:47

@renz: Azt is elárulhatnád, pl egy 1bites dohányzóasztalon ugyan mi olyan garanciális dolog van, ami mondjuk kijön 1/2 - 1 év múlva, és az ikeja jogosnak találja?

havajj 2010.04.17. 21:21:04

most nemazér, de nem ismeretlen tettest kellene feljelenteni a lopás miatt, hanem az ikeát amiért az értékmegőrzője nem őrzött.

Kifordított kacagány 2010.04.18. 10:16:54

@IkeaWazz: leválik az élfólia? mást nem tudok elképzelni.
tényleg, milyen lehet az ikeás garancia? megjavítják? nincsenek hozzá elemek ha már kifut a termék. ugyan ilyen megfontolásból a csere is kizárt. mit takar akkor a garancia?

Kifordított kacagány 2010.04.18. 10:18:43

@havajj: nem köteles őrizni és biztos lehetsz benne, hogy ez ki is van írva. a legegyszerűbb nem vállalni a felelősséget.

Imposztorék 2010.04.19. 06:44:05

@Kifordított kacagány: Érdekes, amit mondasz. Ha nem köteles őrizni, arra sem kötelezhet, hogy betegyem a táskám. Nem is kötelez, de ha meghaladja az általa megállapított méretet, nem enged be.
Egy sztori a tatabányai Tescoból: elindultam a T-ba vásárolni. Magamhoz vettem láthatólag használt Szarvasi kávéfőzőmmel hogy útközben leadjam javítani. A műszerész azonnal javított, így vinnem kellet magammal a boltba. A bizt.őr nem engedett be, mert ki fogom cserélni egy újra! Csomagmegőrző nem volt, azt sem mondta meg, hogy teszem avíttá az új főzőt, de azt igen, hogy fontosabb engem így nem beengedni, mint a vásárlásom, és mi lenne, ha használt kávéfőzőkkel jönnének ide az emberek.... Aznap nem vásároltam.

Imposztorék 2010.04.19. 06:55:41

Másik, kapcsolódó történet a közelből:
Néhány éve történt, hogy beugrottam a budaörsi Metro ügyfélszolgálatára megkérdezni valamit. Három perc alatt úgy kirámolták a lezárt csomagtartót, hogy elmáletileg láthattam is volna, ha kinézek az iroda ablakán. A bizt.szolgálatot gyötörtem, hogy mit láttak a monitorokon, kiderült, hogy semmit. A vevő kocsija ugyanis nem számít, neki az a fontos, hogy áru az épületből fizetetlenül ne kerüljön ki. Két óra múlva nekem kellett bemenni a rendőrségre, mert nem jöttek helyszínelni. A környék áruházaiból kb 10-en vártunk a zsarukra, akik valahol helyszíneltek. Az esetekben az volt a közös, hogy az áruházak és a bizt.szolgálatok, de még a zsaruk is leszarták a károsultakat!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.19. 08:45:10

@renz: csak kiemeltem az elsőt hogy lásd, nem csak 1-1 termék van a vaterán.
ember megveszi és ha nem teszi tönkre, 1-2 év mulva ha megunja, eladja. ne mondd, hogy nem nézel meg 5-10ezres különbséget!
párezret én is leszarok, de itt most a vételár 25%-a a tét!

és ahogy írta IkeaWazz is: milyen garit is szeretnél? :)

Kifordított kacagány 2010.04.19. 09:06:13

@Nazca: értelmesebb helyeken lenne rá lehetőség, hogy feljegyezzék amit beviszel. de ezen te is segíthetsz, pl írsz egy szállítólevelet, aminek az egyik példányát átadod belépéskor és akkor megpukkadhat a túlbuzgó alkalmazott.
persze nem gondolom, hogy ez lenne a megoldás, a normális az lenne, ha nem ugatnának bele abba, hogy mivel mész vásárolni.

mivel törvényileg nincs kötelezve senki, hogy csomagmegőrzőt és parkolót őrizgessen, ezért nem is fogják, bőven elégséges nekik, hogy kiírják, miszerint nem őrzött az objektum és a saját felelősségedre használod. ezzel már elérik a céljukat, hogy odamenj, mert ugye legalább van, az a pár hülye akit meg kifosztanak legfeljebb nem költ ott többet. az nekik nem tétel.

SomethinWild 2010.04.19. 09:55:39

@DePassant: Feljelentést mindig ismeretlen tettes ellen teszel, akkor is, ha a saját szemeddel láttad, ki volt a tolvaj. A rendőrség pedig majd a nyomozás során rájön/nem jön rá, hogy ki a tettes és nevesíti.

pöttömröff 2010.04.19. 10:55:26

látom itt senki sincs kiképezve bevásárlóközpontokból... ALAPBÓL soha nem teszünk semmilyen értéket semmilyen bevásárlóközpont szekrényébe... mivel nyilvánosan megközelíthető helyen vannak, a legtöbb ilyen helyen a benne lévő kulcsokat simán bárki lemásolhatja (és meg is teszik), aztán csak vár, hogy valaki beletegye a cuccát, majd megy, és a saját kulcsával "rongálás nélkül" nyitja... ezeréves trükk....

ui: nem tom, hogy konkrétan az IKEÁBAN kulccsak nyílik-e, de ahol igen, ott kivétel nélkül rá vannak erre állva ...

img 2010.04.19. 11:03:11

@IkeaWazz: nem kell tulozni, nekem azert kicsereltek a komplett agyat, mert a matrac aljarol egy rogzito gomb lebomlott.

Kifordított kacagány 2010.04.19. 12:42:06

azt gondoltam, hogy nem javítanak. no de mi van akkor, ha nincs készleten a problémás áruból?

raptor88 2010.04.20. 08:19:14

Sziasztok!
Bele olvasstam mind két posztba,és nem értem-
1-hogy lehet egy komoly értéket bárhol ott hagyni?
2-honnan veszitek a bátorságot hogy meg rágalmazzátok bármelyik dolgozót/arphetamin/
3-nézzük egy másik szemszögből-jön a madár,kiszúr egy multi céget,pl.az ikeát/mert ott mindent lehet a kedves vásárlónak/leveri a nagy hisztit hogy őt mekkora kár érte,és abban bízik hogy mekkora kártéritést fog kapni!Ez is öreg trükk!
4-Fikázni mindíg kell valakit,valamit,de magatokat is szoktátok?Én soha többet...bla,bla,gyakori vendég vagyok az ikeában,én szeretem azt a helyet,a hibáival együtt,ha mélyen magatokba néztek szerintem pont ti tettétek olyanná amilyen,az ingyé van hát vigyük,a sorba állok egy 100.ft-s.húsgolyóért,mert még a kutyának is jó lesz,a zárás utánni legyen szives elhagyni az áruházat,mert fél órája bezárt-Mé?Én vagyok a vásárló,én addig maradok amíg akarok szövegekkel,a te csak egy csicska eladó vagy dumákat már nem is említem/füll tanuja voltam nem egyszer!/Szóval ha mindenki csak egy minimális toleranciát gyakorolna akkor nem itt tartanánk!Szerintem!Szép napot!Üdv,Raptor88:)

IkeaWazz 2010.04.20. 13:05:45

@raptor88: No, benézett az IKEA PR osztály is :)))

IkeaWazz 2010.04.20. 13:11:32

@raptor88: Végigolvastam a hozzászólásodat, amiben felrovod, hogyan merjük megrágalmazni a dolgozót, majd egy huszárvágással meggyanúsítasz, hogy kitaláltam az egészet, és csakis azért töltöttem ott rendőrökre várva kb 4 órát, hogy kib@sszak az IKEA-val.
Ja igen, és ez igaz a másik két delikvensre is, akit hasonló módszerrel kopasztottak meg egészen más időpontokban.
Szoktál te gondolkodni?

(azt már csak zárójelben, hogy a helyesírásod csapnivaló, zavaróan. Többet kellene olvasni...)

steve85a 2010.04.21. 11:36:39

Kurva jó!
Probáljatok írni nekik.

www.ikea.com/ms/hu_HU/customer_service/contact_us/contact.html

Az elküld után ez a válasz: This page is unavailable

Magyarán az: IKEA SZARIK A VÁSÁRLÓIK VÉLEMÉNYÉRE!!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.21. 12:16:28

@steve85a: A PR osztály sikertfalán meg kint van a bejegyzés: hónapok óta nem érkezett vásárlói panasz.

raptor88 2010.04.22. 08:12:16

Abban igazad van hogy a helyesírásom sosem volt tökéletes,viszont-gondolkodni szoktam,pl.:öszintén nem éri meg 4 órát lebzselni a rendőrökre várva,amikor biztosan tudod hogy a rendőrség úgy se tesz semmit?Talán az ikea,kárpótol...,!Vissza kérdeznék-ez szerinted nem rágalmazás-Úgyhogy a kedves IKEA dolgozót kell feljelenteni lopásért.
Ha és megismétlem ha tényleng igaz amit írtál,akkor te nem az ikeával b@ssztál ki!Hanem magaddal!:)
Érdekes hogy a vásárlói morált nem ecseteled!Nem pr.osztály,csak rettentően szánalmasnak találom azokat a kedves vásárlókat akik azt hiszik magukról hogy magasabb rendü lények,és nekik mindent lehet!:))Továbbra is azt mondom ami nekem nem tettszik azt nem csinálom,tehát nem megyek oda,de muszály!!Hát hogy fogok valamit utálni ha nem teszem?:))Ja és itt várom a rendőröket az aulában,mert nagy értékü családi ezüstöt raktam egy olyan helyre ahol kivan írva hogy felelösséget nem válalunk!Lenyulták!Mert ennyi eszem van!Nem baj,lehívtam angyal arcu ügyeletes vezetőt aki biztosított arrol hogy az ikea jó híre forog fenn,és kárpótlásul mehetek a svédekhez toboz konzervet enni!Jó buli lesz!Már várom!!:))

IkeaWazz 2010.04.22. 09:03:07

@raptor88: Bakker, told már be a kész szöveged egy helyesírás-ellenőrzőbe, vagy simán egy Wordbe, komolyan fárasztó kibogozni, mit is akarsz.
Mondjuk úgy sem lesz értelmesebb :)

Szal, alapvetően azért voltam olyan hülye, hogy vártam 4 órát a rendőrőkre, mert a hazudós ikejás szerint csak így lehetett (volna) a későbbiekben betekintést kérni az előtéri kamerák felvételeibe. Illetve, bár ez neked eszedbe sem jutna- a feltételezett életkorodból kiindulva- de nekem valamit prezentálnom kell a cégem felé, akié a notebook volt - hogy nem én adtam el az ecserin, hanem itt a jegyzőkönyv, elvitték. Ez az alap.

Egyébként a vásárlói morál hogy a pék ..szába kerül ide? A svéd húsgolyók, meg a felsőbbrendű(?) vásárlók? Ha rossz hely, miért dolgozol ott? Vagy vásárlóként saját tapasztalat alapján fikázod azt a vásárlót, aki zárás után ott van? Ezt a logikai bukfencet bebuktad :)

Apropó Üdvözlöm Geröcs Urat a PR-en :)))

renz 2010.04.23. 09:16:08

@IkeaWazz: Látom beköltöztél ebbe a posztba! :)
Azért remélem túllépsz ezen a megrázkódtatáson! ;)

kamushamus 2010.04.24. 12:49:28

de nekem valamit prezentálnom kell a cégem felé, akié a notebook volt - hogy nem én adtam el az ecserin, hanem itt a jegyzőkönyv, elvitték. Ez az alap.
LOL így mindjárt más a leányzó fekvése,azért ha neked nem kell a céges laptop,féláron megveszem:)))

IkeaWazz 2010.04.26. 20:48:40

@kamushamus: Ebben mit nem értesz? Számtalan eset lehet, ahol kevés a bemondás. Biztosítás, adóügyek, kivezetés a raktárkészletből.
LOL

kamushamus 2010.04.26. 22:27:40

@IkeaWazz:
Te egy értelmes fickónak tűnsz.De azért egy picit gondolkozz el azon,hogy naponta hányan próbálkoznak mindenféle vélt,vagy valós sérelmükkel a multik ami jelen esetben az IKEA felé,nem jól adták oda,lenyulták a szállítók,többet fizetett a kelleténél,ellopták,elveszett,eltört,illetve
az egyik esetnél a 125e-ft a csomagmegörzőben hát..............lol

IkeaWazz 2010.04.27. 19:03:50

@kamushamus: Figyu, ha jól rémlik, a fő célom az egésszel az volt, hogy jobban figyeljenek oda a megőrzőkre, pl tegyenek oda egy nyomorult kamerát, nézzék át a security policy-t.
Holisvan nekem ebben 2 forint hasznom is?

(Ps: Illetve ez nem teljesen igaz. Valahol egy erős sorry-t vártam volna a vezetés részéről, de le sem sz.rták. Csoda hogy fikázom???)

szarostarkó 2010.05.06. 12:37:05

Emberek!
Olvassátok már el a jegyzőkönyvet, mielőtt ennyi okos dolgot kommenteltek!
Halló:
125 000.- kp
útlevél, laptop
...egy szimpla csomagmegőrzőben??
Áruljátok már el, melyikőtök hagyna ott ekkora értéket egy lépcső alatti pléh szekrényben???Mert én tuti nem, akár függönyt veszek, akár hot-dogot.
Nem értékmegörző, emberek, ahogy hate-nk állítja, hanem cs a k csomagmegörző.
Így kell lehúzni egy multit!
Gratulálok hate;)

Inusa3 2010.07.26. 11:00:35

Sziasztok!

Sajnálatos módon mi is erősítjük már az IKEA-ból ellopott laptoposok táborát, és az eset még június közepén történt és az eset bejelentése után a rendőrök közölték velünk, hogy abban a pár napban már sok ilyen eset történt. Megelőzve azokat a kritikákat, aki azt az oldalt képviseli, miért is kell ilyen értéket berakni, csak annyit tudok mondani, hogy a csomagmegörző a mindennapi használati tárgyak megörzésére szolgál, ha egy 60 ezres kabátot és mondjuk egy 40 ezres órát beteszel már ez is üti a 100 ezret.
Viszont mi mindenképpen szeretnénk továbbmenni az üggyel, így aki elég elhivatottnak érzi magát arra, hogy társuljon azt szívesen látnánk.
Szóval 2 ügyvéddel és 1 bíróval való esélylatolgatás után azt mondhatom, hogy nem veszett fejsze nyele az ügy.
1. Ha csomagmegörzést vállal egy közület, legyen szó itt multiról, vagy szállodáról - attól függetlenül, hogy kiírják, hogy felelősséget nem vállalnak - felelősséget kell vállalniuk az elveszett értékért, azt kell bizonyítani, hogy mindennapi használati tárgyról beszélünk, a mi esetünkben, mivel a laptop mindennapi munkaeszközünk így ez teljesen helytálló. (ezt a PTK is alátámasztja)
2. Az IKEA-nak valószínűleg egy nagyobb mértékű negatív reklám nem fog hiányozni.

Mi most az ügyvédi levélnél tartunk, ha nem lesz rá reakciónk, akkor minden bizonnyal feljelentés, fogyasztóvédelem, média!

Reméljük a legjobbakat!

üdv:
Attila

2011.03.03. 14:21:16

@Inusa3: Lett ebből valami?
süti beállítások módosítása