Tékozló Homár

Matracot vett, negyedmilliója bánta

2010.04.20. 11:42 | szily | 164 komment

Az alanti történet tanulsága nekünk az, hogy aki 110 ezer forintot kiperkál előre, az minimum nézze meg az apróbetűt, és legyen tisztában azzal, hogy előleget vagy foglalót fizet. Ebben a cikkben egy ügyvéd elemzi az előleg és a foglaló közötti különbséget. Annyit kapásból kibogarásztunk belőle, hogy olvasónk a foglaló összege miatt, ami itt a teljes vételárnak majdnem fele, talán sikerrel indíthat pert, az ugyanis a vételár 10 százalékára szokott rúgni és a bíróság ilyen esetekben csökkentheti annak összegét. De hátha mégis visszafizetik a matracosok. Kedves Anna, kérjük írjon majd nekünk, ha bármi történt az ügyben!


Sziasztok! Szeretném, ha az alábbi történetem felkerülne a Homárra, hátha mások nem esnek bele ebbe a csapdába.

2010. február 20-án a szokásos nyomulós, csak itt és csak most itt az elszalaszthatatlan alkalom stílusú termékbemutatón 2 db matracra adtam – akkori szóbeli tájékoztatás alapján – előleget 110 000 forint értékben a Medifit Kft.-nek. Február 26-án tértivevénnyel elküldtem azt a levelet, melyben egyértelműen állítottam, hogy szeretnék elállni a szerződéstől, elállási jogomnak megfelelően. Azóta körülbelül 1-2 hetente telefonon beszéltem az ügyfélszolgálatukkal, mindannyiszor egyértelműen tudtukra adva, hogy sem hitelügyintézés, sem más árura való beszámítás nem érdekel. Az előleget azóta sem utalták vissza. A termék kiszállításra nem került. A mai napon egy ügyvédtől kaptam levelet, melyben arra hivatkoznak, hogy az előleg, amit befizettem nem előleg, hanem foglaló volt, így nem jár vissza, és „nagyvonalúan” felajánlják, hogy egyikünk se járjon rosszul, beszámítják más termékük megvételébe. Így utólag a szerződést megnézve tényleg „foglaló” szó szerepel rajta, sajnos ezt az „előleg” - „foglaló” különbségtételt eddig nem ismertem megfelelően.

A Fogyasztóvédelmi Hatóságnál dolgozó egyik ismerősöm utánakérdezett a további teendőnek, azt a tanácsot adta, hogy szállíttassam ki az árut, és a kézhezvételt követően 8 napom még mindig fennáll a szerződés visszamondására. Most itt tartunk, kiszállíttattam az árut, kifizettem a maradék 157 000 forintot. Telefonon szerettem volna velük megbeszélni  (természetesen egy tértivevényes levéllel párhuzamosan), hogy hogyan és mikor szállíttassam vissza az árut. Telefonon azt az információt adták, hogy küldjek nekik levelet, és ők majd hívnak. Itt tartunk most,  én még reményteljesen, hogy visszakapjuk a termék árát.

Természetesen  a termékbemutatót tartó „alvásszakértő” magától nem, ám kifejezett kérdésre említette az elállási jogot, és azt válaszolta, hogy természetesen ezen esetben is visszakaphatjuk a pénzt, ha meggondolnánk magunkat. Így vagy ő vagy az ügyvédúr szeretne minket félrevezetni.

A termékbemutatón egy másik – rokoni – házaspár is rendelt két matracot, nekik ki is szállították, majd 2 nap múlva, mivel kényelmetlennek bizonyult, elálltak a szerződéstől, a matracokat visszaküldték, és a teljes vételárat (foglalóstul) visszakapták. Egyedül a visszaküldés költségét kellett kifizetniük.
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.20. 13:46:11

@helianthus:
egy welness hetvegi ajanlat sokakat megingat@mabel_wheeler:
en 1 oraja
amugy a matracok itt is kibaxott dragak, sosem ertem miert?

yippyupp 2010.04.20. 13:47:55

Gaben üzeni a fapumából: itt van ez a matrac, tudod mennyibe volt ez nekem? 267.000. Tudod mennyi a boltban? 98.000... mondjuk ezzel pont átbasztak.

Ppix 2010.04.20. 13:51:53

Ha elmentél egy ilyen termékbemutatóra, akkor kissé hülye vagy. Szükségtelen tovább ragozni.
Ha még pénzt is adtál nekik, egyáltalán ennyi pénzzel odamentél akkor csak magadat szidhatod...

nashira 2010.04.20. 13:54:59

@rémTündér /beletemeti a felemást..../: Esmeraldát felszabadították, szemműtétje a Sztrogoff Mihálynak volt (vak szem is talál tyúkot). Csak mondom. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.20. 13:57:09

anyósomék járnak (jártak) ilyen termékbemutatókra...
nagy vétel, mert pl a 2ezerforintos masszőrbiszbaszt megkapták csak most, csak itt, csak ők 4900ért.... és még kaptak hozzá egy 150forintos ajándékot is!
jók ezek a termékbemutatók... és épp ezek hívnak szám nélkül. vagyis engem már nem, mert kitiltottam az ilyeneket. :)

különben a foglaló és az előleg elég egyértelmű, egyáltalán nem értem, hogy lehet ezt félreértelmezni?!
foglaló, azaz igennagyon komolyan gondolom a vételt és lefoglalom, hogy senki más ne tehesse rá a kezét. azt akarom, hogy az enyém legyen, tehát kifizetem egy részét.
sztem tök egyértelmű.

nashira 2010.04.20. 13:57:19

@nashira: Ja nem az Isaura volt. A többi stimmel :)

helianthus 2010.04.20. 14:03:05

@hagyma: persze biztos, ha nem érné meg, nem csinálnák. :D

2010.04.20. 14:05:16

Mellesleg diákkoromban dolgoztam bútorboltban, volt ezer matrac ott, oszt a öreg szaki mégis aszondta, ez az egész kókuszgyógyrétegesgerinctámaszos matrac dolog marhaság, alvásra legjobb a sima óccsó szivacs 20 centi vastagon méretre vágva, havonta forgatva, aztán kétévente kidobni és újat venni.

2010.04.20. 14:06:34

Mellesleg diákkoromban dolgoztam bútorboltban, volt ezer matrac ott, oszt a öreg szaki mégis aszondta, ez az egész kókuszgyógyrétegesgerinctámaszos matrac dolog marhaság, alvásra legjobb a sima óccsó szivacs 20 centi vastagon méretre vágva, havonta forgatva, aztán kétévente kidobni és újat venni.

dr. Aullah 2010.04.20. 14:11:29

Hogyan is mondják? Ez volt a tanulópénz?

Matracot ennyiért akkor sem vennék, ha aranyból lenne.

Én egyszer voltam termékbemutatón. 5 éve.
Rokonok is voltak. Előtte jól megzabáltattak minket, jó nagy adag húsok voltak, a mai napig nem felejtem el. Szóval ott mutogatott egy serpenyő szettet. Hogy miket tud meg minden. Aztán olyat mondott, amit soha nem felejtek el: "Vigyék haza, egy hétig próbálják ki. Ha nem kell, akkor meg visszahozzák."

Bobby Newmark 2010.04.20. 14:12:58

Nem vágom, hogy aki első körben hülye, mint a seggem, akkor annak utána hogy van pofája ekkora arccal okoskodni?

Hagytad magad átbaszni, megszoptad. Pofát innentől lehet befogni.

Még csak azt sem lehet mondani, hogy "kösz, hogy szóltál", mert épeszű ember el sem megy ezekre a gerontofil termékbemutatókra, nemhogy vásárol, nemhogy kézpénzen.

ati27 2010.04.20. 14:13:16

@Teccikérteni?:
Svédben sok helyen öpet köp="nyitott vásárlás" 30 napig, ha nem tetszik az árú visszaviheted, és visszaadják az árát.

brainy_peter 2010.04.20. 14:17:36

Termékbemutatón soha nem vásárolunk, ez alapszabály.
Egyébként én meg se állok az ilyen "csak itt, csak most" stílusnak, parasztvakítás a köbön.

Leonard Zelig 2010.04.20. 14:21:28

Matracot csak a MAGOSZ-tól, vagy Orbán Mihály tekintetes úrtól személyesen.
Hé-Sze 14:00-18:00

amfiteatrum 2010.04.20. 14:23:16

Hát én ezzel a történettel nem dicsekedtem volna el...

belakis 2010.04.20. 14:23:23

@yippyupp: 2ND!
Ha már angolfanok vagyunk.

Termékbemutató után megkeressük a neten, és olcsóbban megvesszük a kiszemelt boltban. Hasznos momentum... :)

lilaliba gágá 2010.04.20. 14:23:27

@Alikam: vagy kötözte volna magát a forró lávához, mint a hülye grínpíszes, az isjobblettvolna hircsarda.hu/1-politika/2-hataron-tul/5917-magmahoz-kotozte-magat-a-greenpeaces-nincs-jol/

bounty123 2010.04.20. 14:25:37

Fasznak foglalózod le, ha nem is kell? Elkapkodják különben, vagy mi?

buncow 2010.04.20. 14:32:20

pff, ki az aki egy termékbemutatón otthagy 110 ezret egy-két matracért?? Ide olyan szörnyűséges megható történetek kerülnek fel nap mint nap, hogy az hihetetlen, ha ráérek sajnálom...

ArgonX 2010.04.20. 14:43:24

Azt hittem, ezek a termékbemutatók már kimentek a divatból.

Még szerencse, hogy mindig találni ilyen ostoba embereket...

Eric_Cartman 2010.04.20. 14:45:15

Kedves Anna,
a pénz jó helyen van a termékbemutatós csapatnál, mert te alkalmatlan vagy rá, hogy a létfenntartáshoz szükséges összegnél több legyen nálad.
2010 van, nem 1992.

aya_nielsen 2010.04.20. 14:49:23

első. postolót már lehet?

.lll. 2010.04.20. 14:52:39

anyám borogass,ezeknek 54ezer forintos bankjeggyel kell fizetni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.20. 14:55:50

@salapapa: Cimbinek volt ilen hogy állásinterjúra hívták be, és kiderült, hogy termékbemutató. És nem akarták elengedni.
Akkora balhét csapott mint állat, mikor akarta hívni a yardot, akkor hirtelen megkushadtak és elengedték.

yippyupp 2010.04.20. 14:57:08

@belakis: igen, tudom, de ellenállhatatlan vágyat éreztem az angol nyelv két lábbal tiprásához, mert ma egy olyan angol tájszólással futottam össze, hogy kettéállt a fülem. csak pislogtam, amikor az ürge elkezdte tolni a mondanivalóját...
le is kellett pihennem a matracomra, hogy ne legyek már annyira off.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.20. 14:58:26

Egyébként ez egy balfasz banda.
El lehet őket érni.
Profibbak ekkora lóvéval már rég leléptek volna :D

kyanzes (törölt) 2010.04.20. 14:59:40

Nem akarok pofátlan lenni, de ez a rész összefoglalja a történetet:

"Így utólag a szerződést megnézve tényleg „foglaló” szó szerepel rajta, sajnos ezt az „előleg” - „foglaló” különbségtételt eddig nem ismertem megfelelően."

yippyupp 2010.04.20. 15:03:11

@kyanzen: nem vagy az, mindenki őt hülyézi, csak mindenki egy kicsit másképp

KecskeDotyi 2010.04.20. 15:03:46

Ki az a hülye aki ennyiért vesz matracot? Főleg úgy, hogy az alapvető fogalmakkal kapcsolatban szellemi rövidnadrágos.

Kedves Anna, balfék vagy. Meg is érdemled.

gentry 2010.04.20. 15:08:12

Aki annyira hülye, hogy elmegy egy termékbemutatóra és ott még vásárol is, az MEGÉRDEMLI, hogy bebukja a pénzét. Az ilyen idióták miatt nem halt még ki az MLM rendszerű értékesítés, az ilyen ostobák miatt léteznek még vásárlói klubok és termékbemutatók is. Szóval a károsult helyében panaszkodás helyett inkább elgondolkodnék azon, hogy mekkora ökör voltam és a jövőben elkerülnék minden MLM-es (vásárlói klubos, termékbemutatós) sz.rságot.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.04.20. 15:08:55

Szerintem azért az emberek nagy részének nincs ilyen gondja, hogy lehúzzák, miközben 260 eFt-ért vesz matracot. Nem is tudom miért is.. Ja, mert tejre sincs pénzük...

staropramen 2010.04.20. 15:15:54

Sztrovacsekek!
Állítólag a ráckevei strand parkolójában nagy matracvásár van! Egy kék platós Ifáról árulják a különféle ízesítésű matracokat kétdiplomás alvásszakértők!

ZöldszemM 2010.04.20. 15:18:40

Azért kár annyira püfölni szegény Annát ( úgy hivják ? )
Ez a vásárlási kényszer egy betegség.
Kauftsucht -nak nevezi a német.
sajnos a fiam is ilyen. Nem tudja megállni, hogy ne vegyen valamit. Inge van már vagy 280 db. És még mindig veszi. Van olyan pulcsija amit megvett és még soha nem volt rajta. Ja 32 éves , velünk él és fizet havi 35 ef -ot a rezsire és az ellátásra. Amit néha sokall.

yerico1 2010.04.20. 15:20:01

Természetesen vissza kell adni a pénzt, ha a vevő 8 (???) napon belül eláll a vételtől, és ehhez indoklás sem szükséges. A vevőt terhelő költség ebben az esetben a visszajuttatás költsége, amit neki kell állnia. A másik félnek mindenképpen egyszerűbb lett volna, ha visszaadja a pénzt, mert így most lesz 2 felbontott matraca, plusz a kiszállítási díj is.

fakof 2010.04.20. 15:22:20

sose értettem, hogy akinek van ideje termékbemutatókra járni, annak miből lesz pénze meg is venni az ott felkínált portékát. Ez is olyan talány, amit a magamfajta böcsületes proli sose fog megérteni talán.

yerico1 2010.04.20. 15:23:20

Egyébként nincs olyan nagy baj a termékbemutatókkal, elmész egy kicsit kikapcsolódni, eszel, iszol, meghallgatsz egy előadást egy órán át, majd hazamész. Vásárolni sehol sem kötelező.

akikaztmondjákni 2010.04.20. 15:27:40

Illetve az volt már, h az a bizonyos személy ezt másképp intézte volna?

Pepin bácsi 2010.04.20. 15:31:16

@akikaztmondjákni: maga hol volt ennyi ideig ? FürEDEn e ?
Bánki Péter akciós matracokat árul a székesfehérvári ALDI parkolójában (TWÁ ajánlásával)

yippyupp 2010.04.20. 15:32:17

geribácsi leoltotta egy kicsit a klasszikusokat, erre igyekeztünk neki felsorolni mindet, de az talán kimaradt a szórásból

akikaztmondjákni 2010.04.20. 15:33:56

@Pepin bácsi: Na jóóóóóóóóóónapot má'!:D
Hú, ne tudja meg, majd mélben leírom:)

Nem Siófokon árulja?

staropramen 2010.04.20. 15:34:49

@yippyupp:
Ne huzigáld az alvó oroszlán bajszát!

Bobby Newmark 2010.04.20. 15:35:44

@ZöldszemM: Menj már a picsába, mikor sorolták a hülyeséget a betegségek közé?

Mondjad fiadnak is, hogy mekkora fasz, mielőtt mi mondjuk neki itt, egy hasonló eset kapcsán!

2010.04.20. 15:35:52

@staropramen: ááááá ez most jó volt végre !

Pepin bácsi 2010.04.20. 15:36:40

@akikaztmondjákni: Siófokra holnap megy. Lesznek retro paTma gumimatracok is - akcijóssan.

akikaztmondjákni 2010.04.20. 15:40:52

@Pepin bácsi: Na, jól van akkor, megnyugodtam.
Mi az a patma?:D
Remélem maguk sose vennének igy matracot:D

helianthus 2010.04.20. 15:41:52

@ZöldszemM: tök egyszerű a megoldás. Azonnal tegyétek ki a házból. Ha magának kell majd akár csak egy albit is fenntartani:
1, nem fogja sokallni a 35 rongyot
2, leszokik a pénzköltésről
3, előbb-utóbb elhasználja mind a 280 db inget (a nyugdíjig elkopnak róla).
:D

Pepin bácsi 2010.04.20. 15:43:59

@akikaztmondjákni: má' vettünk vagy tizet. a mi falunkban roma alvásszakértők szokják árulni lada csomaktartóból. Csak ajánlani tudom maguknak.

Madarsky 2010.04.20. 15:47:03

@esef: legalább ne reklámozd az élősködést...

akikaztmondjákni 2010.04.20. 15:47:30

@Pepin bácsi: Ja hát maguk sokan vannak:)Meg a főnökasszonytól lett is volna ravatal emlegetése, ha haza állít egy ilyennel:)
Ó hát roma alvás szakértők itt is vannak mától!
Letáborozott az iroda mellé vmi cirkusz, na, az egyik jómunkás asszony olyat héderezett a fűben, hogy öröm volt nézni!Annak nem kell matrac látja?Jó a puha fű is.

akikaztmondjákni 2010.04.20. 15:48:36

Sőt, szerintem Sünnek sem kell matrac kéccszázereér', mert meg teszi neki az avar is.

énis 2010.04.20. 15:51:03

@ZöldszemM: hagyjuk már ezt a betegség dolgot, értékrendet kellett volna nevelni a gyerekbe és akkor hidegen hagynák a fogyasztói társadalom elvárásai..

akikaztmondjákni 2010.04.20. 15:52:33

@Pepin bácsi: Na, most meg haza ment már, mi?
Fene a jó munka idejét magának:)

énis 2010.04.20. 15:53:52

@énis: ja mások már szebben megfogalmazták.. :-) Szóval, köszi, hogy rászabadítottál a világra még egy selejtet!

KEmber 2010.04.20. 15:55:20

szily: nincs igazad, nem kérhetnek foglalót, és el lehet állni a szerződéstől, függetlenül attól, hogy foglalót vagy előleget fizetett, és visszajár a pénz.
213/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet:
4. § (1) A fogyasztó a (2) bekezdésben meghatározott időtartamon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől.
(2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási jogát
a) termék értékesítésére irányuló szerződés esetében a termék kézhezvételének napjától számított nyolc munkanap elteltéig,
b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződéskötés napjától számított nyolc munkanap elteltéig gyakorolhatja
(3) Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi.
(4) Az (1) bekezdés szerinti elállás esetén a fogyasztó nem köteles megtéríteni a terméknek azt az értékcsökkenését, amely a rendeltetésszerű használat következménye, és nem köteles a termék használatáért használati díjat fizetni. Az átvett termék neki felróható értékcsökkenéséért azonban helytállni tartozik.

gentry 2010.04.20. 15:55:36

@ZöldszemM:
Egy 32 éves ember miért a szüleivel él? Beteg dolog!

akikaztmondjákni 2010.04.20. 15:56:22

Anna rokonsága se agysebészekből áll...

Pepin bácsi 2010.04.20. 15:59:49

@akikaztmondjákni: még nem mentem. Csak egy hétre cseréljen velem. Azt is meg tetszik bánni, hogy a kedves édesanyja a világra hozta kegyedet.

KEmber 2010.04.20. 16:00:46

PTK: 320. § (1) Aki szerződésnél vagy jogszabálynál fogva elállásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolja. Az elállás a szerződést felbontja.

Spermahajder 2010.04.20. 16:01:32

110 ezerért látatlanban matracot előlegezni enyhén szólva ész nélküli dolog. Akinek más a véleménye, tegye bátran.

akikaztmondjákni 2010.04.20. 16:02:37

@Pepin bácsi: Jaj, de szépen mondta:)
Jó, jó, csak a 4 órát irigylem magától.
Nem cserélnék, ha nem baj:)

Mi van azzal akét gyönyörűséggel?
É. mesélte mi volt tegnap az enyémmel?:)

Pepin bácsi 2010.04.20. 16:11:21

@akikaztmondjákni: na, mostan megyek,
Legjobbakat !

Lili leeszi a tulipánok fejét :)
Amúgy jól vannak.
Nem, nem mesélte. De biztos elmeséli, ha hazaértem.

akikaztmondjákni 2010.04.20. 16:11:53

@Pepin bácsi: Jaj, de édes!:D:D:D Ügyes gyerek:)

Astronomy Domine 2010.04.20. 16:13:22

" sajnos ezt az „előleg” - „foglaló” különbségtételt eddig nem ismertem megfelelően. "

Legalább most megtanultad.

Sadist 2010.04.20. 16:18:43

267ezerért matracot? Normális?

varus 2010.04.20. 16:21:45

Az elmondottak alapján nagyon sok probléma vethető fel a panaszolt vállalkozás gyakorlatában. Valószínűleg a nagy részét bármelyik ügyvéd könnyedén el tudja intézni. Amit még kevesen ismerhetnek az az utolsó bekezdéshez kapcsolódik:

www.jogiforum.hu/hirek/22881

igazságos 2010.04.20. 16:45:38

@gentry: a mai világban már sajnos nem. Régen még az volt.

zolika78 2010.04.20. 16:46:47

Kedves Anna!
El kellene olvasni, hogy mit írsz alá.
Igenis van különbség az előleg és a foglaló között. Ha foglalót fizetsz, az az eladót is kötelezi, hogy a terméket lefoglaltad nála, nem adhatja el. Abban igazuk van, hogy ezt nem kérheted vissza. És tudtommal törvény nem szabályozza a mértékét, a felek közötti megállapodáson múlik.
A másik út (kifizeted az egészet/leszállítják/visszaküldöd) járhatónak látszik. De olvasd el a feltételeket, nem csodálkoznék, ha benne lenne, hogy matracot csak bontatlanul vesznek vissza (ahogy a viselt alsónadrágot sem veszik vissza 3 napon belül sem, hiába hivatkozol arra, hogy nem a méreted).
Csak az nem derült ki nekem az egészből: mi a fenének foglalóztál le 110e ft-os matracot, ha nem kell? Ekkora összegnél azért meggondolja előre az ember, hogy kiadja-e a pénzt...

don't 2010.04.20. 16:47:29

ennyire h...e lennék titokban tartanám a matracot meg bekereteztetném és nézegetném ennyi pénzért ráfeküdni.....
nesze neked termékbemutató,azt hittem ezt már senki nem veszi be....

don't 2010.04.20. 16:50:09

@Sadist:
1.re nekem is ez ugrott be

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.20. 16:51:49

@zolika78: Gyanús nekem ez az Anna. Elég idős ahhoz, hogy százezrekkel rohangáljon, de még nem érte el azt a kort, hogy a világ alapvető dolgait megismerje, mondjuk a foglaló és szerződés mibenlétét.

don't 2010.04.20. 16:53:57

@ZöldszemM:
ööö a nemi hovatartozása helyén a fiúnak öööö? bocs de más magyarázat nem jutott eszembe.

A rája szarik rája 2010.04.20. 17:15:52

Majdnem 300.000 matracot? Jesszus. Azért 300 gumimatracot kapni.

lesek mint a vett malac 2010.04.20. 17:22:44

Jaj, de jó.

Én már nem kaptam matracot, mert elfogyott a kedvezményes készlet, 530 ezret meg nem akartam adni érte.
De egy visszaküldött 270 ezresre lecsapok

lesek mint a vett malac 2010.04.20. 17:26:05

Ez csak vicc volt.

Bosszút kell állni a lilazakós üzletkötő sutyerákon. Megszervezni hozzá egy busznyi havert, elmenni, mindent megenni, ajándékokat már a buszról szétosztogatni a nélkülözőknek, majd kiröhögni a vásárlásra ösztönző marhát.

Kandabula 2010.04.20. 17:35:40

Imádom a termékbemutatókat. Venni még nem vettem semmit (nem is fogok), viszont érdekes színházi előadásnak tartom őket. Komoly feladat egy, az értékénél 5-10-szer drágább cuccot megpróbálni eladni.

Kukettó (törölt) 2010.04.20. 17:37:00

A Cg.13-09-066684 cégjegyzékszámú MEDIFIT Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság - felszámolás alatt

XCat 2010.04.20. 17:56:44

@ZöldszemM: Dobd ki azt a kölyköt. Az ingeit meg osztogasd el a hajléktalanoknak.
Na jó, négyet megtarthat.

XCat 2010.04.20. 18:00:41

@igazságos: A mai világban már miért nem, ha régen az volt?

jorda 2010.04.20. 18:08:11

Mo.-on az általános iskolát végzettek
közel 30%-a funkcionális analfabéta.

Az előbbi esetet leíró v.szinüleg ebbe a körbe tartozik.A segítő s.házi személy hasonlóan.

Alapszabály,ha már egyszer valahol ráfáztam,átvertek,akkor nem fizetek további összegeket,nem növelem a kintlévőséget.
Ennyire buta,p.....v ember nem lehet senki!

Nem káröröm mondatja...megérdemli !

Aki árúbemutató cégek hülyítő kampányának bedőlve egy buszos utazásért és egy tál lencséért eladja lelkét,az megérdemli,hogy kifosszák!

XCat 2010.04.20. 18:11:41

@jorda: Nyugodj meg, a diplomásoké is. :)
A hülyeség arányaiban állandó.

Kotit 2010.04.20. 19:02:00

Egyszer én is "majdnem" elmentem termékértékesítőként dolgozni. A majdnem annyiban túlzás, hogy mikor kiderült miről van szó (2 perces telefon), akkor már meg is szakadt a dolog.
Az viszont biztos, hogy az emberek hülyeségén lehet a legnagyobbat szakítani. Csak gyomor kell hozzá...

www.BiSzex.hu · http://bisex.hu 2010.04.20. 19:33:22

nem szabad hinni senkinek, és nem szabad magyarországi boltokban vásárolni semmit
csak ausztriai boltokban. ott korrektek

tom64 2010.04.20. 19:40:04

1 tábla habszivacsot -nem lépésállót,mert az kemény!- a tüzépről,és máris jobban jártál volna...

hauvarju 2010.04.20. 20:04:15

salapapa: tudod hogy milyen jok ezek a termekbemutatok????????????? Kedvenceim.
Eloszor is alapbol NEM VESZEK SEMMIT!!!
Egy pelda: BP-rol 1 napos buszutazas es termekbemutato majd Opusztaszer ingyenes ebeddel....
Busz: 1300 Ft (sofornel fizetsz)
Termekbemutato: 0 Ft (nem veszek semmit)
Ebed: 0 Ft
Opusztaszer belepo: 50% a normal arbol es nem kell bejelentkezni meg sorbaallni.
Ossz. koltseg kb. 3000 Ft
Meg 2 sor is belefer mert Nem nekem kell vezetni...
Visszafele szundi a buszon....

Ha ugyanezt maszekban csinalod autoval:
Benzinkoltseg oda-vissza (nem tudom ? Km
Autopalya matrica ?
Ebed ?
Opusztaszer belepo ?
Sort nem tudsz inni es faradtan vezetsz visszafele...
Ossz. koltseg valahol 15 - 20 ezer Ft korul.....

Ugyanigy voltam:
Miskolc-Tapolcan (Barlangfurdo)
Egerszalok.....
Kehida-Kustany (strand)
Kismarton (Ausztria)
Balatonmariafurdo
stb.....
Nekem ezek bejottek de kulonbozoek vagyunk es van aki szereti es van aki nem.....

igazságos 2010.04.20. 20:34:36

@CatMother: mert régen mindenki tudott házat építeni magának, olyan hitelt felvenni, amit vissza is tudtak fizetni. Most meg semmire sincs pénz. De mégis! Termékbemutatókon elszórni, arra van.
Én nem dicsekedtem volna el senkinek ezzel a történettel. Néha vannak dolgok, amikről jobb hallgatni.

Dormeo vagy Cardo matracot kellett volna venni, nagyon jók.

XCat 2010.04.20. 21:13:59

@igazságos: Nemtudom, egy kedves rokon mostanra csinált magának 8 milla körüli hitelt a 250 ezresből, és mindezt úgy, hogy néha még fizetgették is... szóval nem ment az mindenkinek akkora sem.
Hiába, így dőzsöl a magyar. :D

Én amúgy utálnék házat építeni, meg biztos hogy össze is dőlne hamar.

Disznó Úr 2010.04.20. 21:29:01

@CatMother: Ne magyarozzunk!
Ingyenebéd + termékbemutató (+ esetleg még többszázezer forint leperkálása) = főproli. Mindegy hol él és milyen nyelven beszél. Nem magyar, hanem bunkó sajátosságról van tehát szó. Az egy dolog, hogy minálunk ilyen sok van.

Figyeljünk mások érzékenységére! Az úgyis pc.

Ja egyébként egyetértek azzal, aki meglepődött, hogy az ilyeneknek mibűl van ennyi pénzük ilyesmire. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen májer a hidegvízrevalót sem keresi meg aztán tessék. Akiről meg azt hinnéd, hogy a munkája / tudása alapján csak nem hal éhen, na az meg tényleg nem keresi meg a hidegvízrevalót.

Ezt magyarázza meg valaki, hiszen ezek nem gengszterek, akiknél nem csodálkoznék.

Charles63 2010.04.20. 22:18:27

Ugyanennél a cégnél, hasonló bemutatón vettem 2 db. 100%-os gyapjú félpárnát 23.000 Ft/ db. áron. Azt ígérték, hogy ennyiért szuper lesz az alvás, atkamentes, mosható, stb. Ezzel még nem is lett volna gond, ha 2 hónap múlva nem látom meg egy multiban ugyanazt a párnát nem egésze harmadáron. Ennyit a Medifitről! Így vegyen náluk ezután bárki, bármit, egy termékbemutató után.

ági anyu 2010.04.20. 22:39:45

Van egy házapár a baráti körünkben, akik mindig elmennek mindenféle bemutatókra - de soha nem vesznek semmit. Kaptak már így szállást 3 éjszakára elegáns soproni hotelbe is, sőt egyszer egy ausztriai kisváros újonnan megnyílt wellness szállójában is (üdülési jog) Mindig maguk utaznak, így nincs meg a veszélye, hogy otthagyják őket. Ez a minimum, amit megérdemelnek eze a szemét cégek

Teccikérteni? 2010.04.20. 22:51:48

@geribácsi:

GERIBÁCSI - Unalmas, lejárt, FAIL!

XCat 2010.04.21. 06:57:55

@Disznó Úr: Hát kérlek, az én hidegvízre félretett kis dugipénzecském valami sikkasztó istenbarma miatt egészen másra fog elmenni, mint amire terveztem, pedig most látom, hogy akár matracot is vehettem vón' akár a fentemlített drága istenbarma nélkül, mert ő nem képes a kibaszott adminisztrációját normálisan vezetni.

Szerintem mások is járnak így.

manes 2010.04.21. 08:36:17

ZöldszemM:Az én fiam pólókkal csinálja ugyan ezt.Igaz,hogy Ő nem 35 ezret ad haza hanem csak tizet:))Viszont hetente csak 2-3 napot van otthon a többit a barátnöjénél tölti.Ja,a szennyest hazahordja. A pólók nagyrésze viszont jó rám ezért hordom öket:))))

bútor · http://www.exkluzivbutor.hu 2010.04.27. 17:46:12

Bútorügyben inkább itt kellene körülnézni www.exkluzivbutor.hu
süti beállítások módosítása