Tékozló Homár

Trükközik a naptárral a CIB?

2010.07.20. 09:36 | jackyll | komment

Tamás ha minden igaz egy elég hajmeresztő csúsztatást talált a CIB lakáshitel kamatainak számolásakor. Lehetséges lenne, hogy a bank 360 napra hirdeti ki az éves kamatlábat, amit aztán napra bontva felszoroz 365-tel?

Most a CIB Bank verte ki nálam a biztosítékot egész pontosan az, ahogy a lakáshitelem kamatát számolják. Mivel pénzügyes arc vagyok, gondoltam megnézem már, hogyan megy náluk a hitelkalkuláció. Mivel a fiókban egyszer azt láttam, hogy egy elég rusnya DOS-os felületű szoftvert használnak, kétségeim voltak, hogy ez tuti-e. Elővettem a tavalyi értesítőt a még meglévő tőketartozásomról, a hivatalos éves kamatról és az elmúlt 12 havi bankkivonatot arról, hogy mikor mennyit fizettem. Excelbve bepötyögtem és kiszámoltam, hogy minden részletnél mekkora kamatot kellett volna fizetnem és mekkora maradék tőke maradt.  Fél óra után kész voltam, de az általam használt képlettel csak nem az jött ki, mint amit valóban fizettem. Aztán rájöttem a trükkre.

A bank úgy számolja a kamatot, hogy az éves kamatlábat (nálam 5,99% volt a hirdetmény szerint) elosztja 360 nappal, majd ezt felszorozza a még fennálló hitellel és a valós napokkal. Ez elsőre nem tűnik rossznak, de a trükk ott van, hogy egy évben természetesen nem 360 nap van, hanem 365. Így a 365 nap alatt valójában nem 5.99% kamatot fizetsz, hanem 5 napnyival többet, 6.07%-ot. (5.99% osztva 360 nappal szorozva 365 tényleges naptári nappal.)
 
Ez nekem kb éves szinten 4500 Ft-ot jelent, ami nem sok, de ha ezt 100.000 hitellel játszod el, akkor már százmilliós nagyságrendű....
 
Ma voltam panaszkodni a fiókban, ahol azt mondták, hogy ez biztosan jó, mert jogászok (!) találták ki. Azért kértem, hogy vizsgálják ki, most várom a választ. Kiváncsi vagyok,  mit írnak, majd neked is megírom. Arra is kiványcsi vagyok, hogy a PSZÁF és a GVH mit szól majd, ha oda is beadom a kis panaszom. Addig is javaslom a CIB-es hiteles kollégáknak, hogy ők is kérdezzenek rá. Talán sok lúd disznót győz...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

muffdaddy 2010.07.20. 10:58:20

Ja megvalamit. Igen eves kamatlab, mert az ev osszes napjara fizetik, csak a meghirdetett % 1/360 vagy 1/365 reszet naponta. Minden aldott nap. Karacsonkyor es szokoevben is.
Brazilok pl. csak munkanapokon...
Osztani meg a zsebszamologep is tud a DOS meg szinten :)

Penzugyes arc ugye? Akkor kapsz egy nagy tetves elegtelent

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.20. 11:01:41

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Attol fugg, nő vagy férfi vagy
Szerecc-e "tornázni" vagy nem?
Mert hallottam olyat nőtöl, hogy "de örültem azokon a napokon, nem kell kefélni"
Bagy behuzta a naptárba ma hogy "megvolt" holnap nem kell hanyatt feküdni
Na, az az ő naptára

Házaspár elmegy egy szafari turára a dzsungelne
Rájuktör egy gorilla, felmenekünek egy-egy fára
Gorilla a csaj után és meg akarja kefélni
Csaj kiáltozik "segiccs Lajos!"
"Na, most hivatkozz arra a kurva fejfájásodra!"

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.20. 11:04:54

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a pénzügyes arcok által vezetett bankok geci szemétládák. Jobb lenne nélkülük a világ, paraziták az emberiség testén-lekén. Így igaz.
Azt is megállapíthatjuk, hogy a poszt toló igazán járhatna korrepetálásra pl. Kulcsár Attilához, hogy valóban meg is értse a bankok és egyéb pénzügyi rendszerek működését.

Hírérték?

Ugorgyunk!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.20. 11:06:36

@horex:
Ez is egy lehetséges megfejtés, nademost bankról van szó.
Bankot még nem hallottam menstruálni.
Bár tudom, hogy manapság minden lehetséges.
Viszont akkor 360 túl soknak tűnik.
Vagyishogy nem tudom.
Hányszor és hány napig menstruál egy bank évente, ez itt a kérdés!?

mqqq 2010.07.20. 11:16:16

Sajnos ez tényleg jó, mivel egy banki naptári év az 360 nap, erre van meghirdetve a kamat is. (Ha úgy tetszik, a megadott kamatláb 360 napra vonatkozik.) OFF: A havi kamat pedig mindig 30 napra vonatkozik, függetlenül attól, hogy az adott hónap 28, 29, 30 vagy 31 napos.

Secnir 2010.07.20. 11:26:38

"Mivel pénzügyes arc vagyok,"
...kételkedjünk emberek...
Mivel a fiókban egyszer azt láttam, hogy egy elég rusnya DOS-os felületű szoftvert használnak, kétségeim voltak, hogy ez tuti-e.
Az AS/400-as terminálok okosabbak, mint a pénzügyes arcok, ezért csak ne ócsároljuk őket. Nálunk anno egy pénzügyes arc cseréltette le, mert nem tudott grafikonokat csinálni. helyette lett oracle meg sql meg sap meg milliós vasak meg windows, ami esik-kel, töredékét nem tudja, és nagyságrendekkel lassabb...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.20. 11:39:40

Azért nem tudnak jól kamatot számolni, mert elektrónik van benne!
Abakuszt minden bankba!

NO CSIPP!

esef 2010.07.20. 11:57:03

@P75:
A betéti kamatnál 365 napra adják meg éves szinten, de csak 360 napra kapod. Mínusz kamatadó. Mert a szegény banknak is élni kell valamiből...

Harlequin 2010.07.20. 12:04:54

@Arkhe: Kifelejtetted a svédet! Ott fűszoknyás lányokkal osztanak, nem szoroznak.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.20. 12:37:18

@Kitalátor feljegyzetei:
Lófaszt minden bankárba"
Pfff, te zoofil

anarch 2010.07.20. 12:45:15

Szóval a CIB egy francia bank. Értem :).

Phantom Joe 2010.07.20. 13:13:40

Én meg azt nem értem, hogy ha péntek délután utalok az egyik bankból egy másikba, akkor az miért csak hétfőn v. kedden ér oda?

Phantom Joe 2010.07.20. 13:22:15

Ti tudjátok a választ?

muffdaddy 2010.07.20. 13:50:33

@Phantom Joe:

Mert a GIRO ejszka dolgozza fel az utalasotokat es a cimzett masnap latja a bejovok kozott. Utalj VIBEREN egy rahedli penzert es egybol a cimzettnel van az osszeg.
Ne utalj penteken mert a bank "lenyulja" a hetvegi kamatot.

Phantom Joe 2010.07.20. 13:59:54

@muffdaddy: azt a "lenyulja"-t a törvény jogtalan gazdagodásnak nevezi, szerintem.
A Giro az ki? Mert ha egy 1-eseket és 0-kat feldolgozó gép, akkor az megint csak "lenyúlás"! Amúgy, ha a Viberen azonnal megkapja a címzett, akkor mégis csak menne a művelet.

Jokkura 2010.07.20. 14:25:34

Az arca lehet,hogy pénzügyes ,de ami mögötte van .....:) Éa mi a különbség egy DOS felület és egy Win/Linux felület között számolás tekintetében??
Talán a kevesebb csicsa kevésbé terheli le a gépet és az ügyintéző sem ámúl-bámul a sok csilivilin,estleg kevesebb a vírus ?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.20. 14:26:53

Teljesen érthető. A számítógép egy ezredmilliomod másodperccel hamarabb oszt 360-al, mint 365-tel. Így kevesebb áramot fogyaszt, ami megtakarítás a banknak, és így áttételesen egész országnak. Beláthatná a poszt toló, hogy az ő 4500 Ft-ja ezért nem túl nagy ár.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.20. 14:28:54

Az persze senkit nem zavar, hogy átutaláskor a bankok egy napig ülnek a pénzen, addig sem kamatozik. Ez mekkora lenyúlás!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.20. 14:31:27

@Jokkura: A DOS kora óta biztos fejlődött a számítástudomány, és most már sokkal korszerűbb kamatszámítási módszereket használnak.

Phantom Joe 2010.07.20. 15:01:09

@atpijkamo: De, kamatozik a pénzed, de nem te kapod meg, az a bank pénze lesz.

esef 2010.07.20. 15:03:34

@Phantom Joe:
A Giro olasz fickó. Kicsit laza/lusta, azért tart el egy ideid a pénz átutalása ha rajta keresztül teszed.
A Viber meg egy precíz skandináv, legyen mondjuk svéd. Ő éjjel-nappal dolgozik, nem csajozik annyit mint az olasz kolléga. Legalábbis munka közben nem. Akkor is csak fűszoknyásokkal.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.20. 15:17:10

És az milyen fles mikor este leáll a bank, és csak rggel indul újra. A Citibank már a hetvenes években napi 24 órát üzemelt.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.07.20. 15:42:52

Bocs, de a karakteres képernyő a post toló látomásában nem-e SAP volt? Vagy más, karakteres program.

Az, hogy nem mosolygó számít ikon volt meg animált kamatláb még nem feltételez profi programot... Kicsi valószínűséget látok, hogy a poszter látta a "Starting MS-Dos.." feliratot vagy grafikus felület alatt a parancssori ablakot (mert ugye mér' ne lehetne egy kliense Mancikának a 64bites Solaris12-re?)

Amúgy azt kihozni, h a bankok lopnak-csalnak-hazudnak, nos nem valami új dolog..

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.07.20. 15:47:23

Továbbá egér az volt DOS alá is, és igen pöpec grafikus keretprogram is: dos4gw.exe néven.. talán idén adták ki belőle a legutóbbi változatot

Gabor73 2010.07.20. 18:19:07

@a katona fehérben: Ezt még nem láttam. Asimov tényleg nagy fej volt!

atomic bomberman 2010.07.20. 18:31:11

ne ide irjál hanem a pszáfnak.

is 2010.07.20. 18:37:17

na, hogy info is legyen:
- kamatot bháromféle mdon számolnak: éves, havi, napi kamat
- az éves tiszta sor, évente egyszer kapsz kamatot, ha előbb kiveszed, akkor 0%.
- a havi trükkös, mert nem minden hónap egyforma hosszú. hogy a bankoknak ezzel ne kelljen kalkulálni, ezért ők bizony azt mondják, hogy minden hónap 30 napos, és abból van 12. és mondjuk minden hóanp elsején jóváírnak ugyanannyi havi kamatot. havi kamatozásnál nincs olyan, hogy februárra kevesebb kamatot kapsz, mint augusztusra, pedig február rövidebb, mint augusztus. ez elsőre lehet furcsa is, de képzeld el, hogy fizetésed (ha nem órabéres vagy), és a nyugdíj is minden hónapban ugyanannyi, holott nem ugyanannyit dolgozol.
- a napi kamatozás ezek után már kijön abból, hogy 12 hónap van, 30 nappal. azaz 360 napos a banki év, és mind a betétkamatra, mind a hitelekre naponta 360-tal osztják az éves kamatot. nyugi a betétedre is megkapod a 360-adrész kamatot 365-ször.

csá.

M/ 2010.07.20. 18:41:38

Ez nem trükközés kérdése, rendelet szabályozza, hogy kell kiszámolni a THM-et.

www.pszaf.hu/data/cms2157064/83_2010_III.25_Korm_rendelet_THM.pdf

Ha nem így számoltak, nyomd föl őket a PSZÁF-nál! Azért van kitalálva a THM, hogy különböző trükkökkel (pl. "ezt akkor ne hívjuk kamatnak, hanem legyen mondjuk kezelési költség") ne lehessen átverni a számolásnál.

A80 2010.07.20. 19:12:14

Az üzletszabályzatban benne szoktak lenni az ilyen apróságok, amit ugyebár elolvastál és ezt aláírásoddal igazoltad, amikor aláírtad a hitelszerződést. A THM meg valóban tartalmazza ennek hatását.Mivel ez konform a piaci gyakorlattal, így valószínűleg a GVH is azt fogja mondani, hogy rendben van, nem tett szert ezzel tisztességtelen előnyre a CIB.

gabest1 2010.07.20. 19:23:56

Azért kell dos-os program rá, mert a karbantartani képes emberek számának fogyásával azok fizetése egyenes arányban növekszik.

gabest1 2010.07.20. 19:26:09

@sambalabammbumbumm: dos4gw.exe nem grafikus felület volt, hanem úgynevezett dos extender, flat módban lehetett programozni, nem szegmentált memórában.

Blogger Géza 2010.07.20. 19:39:37

Már minden idióta a Homárra kerülhet? Legalább ne írta volna, hogy "pénzügyes arc"... Egy takarítónőtől még elfogadnám.

Káposzta Benő 2010.07.20. 19:48:52

"Pénzügyes arc"...lol ahhoz képest komoly a deficit ezen a téren.
"DOS-os" felületű számlavezeő rendszer pedig sokszor jobban muzsikál tapasztalatom szerint, mint s "vindózos" felületű.

Egy bankos arc

igazi hős 2010.07.20. 20:04:06

@Semper Augustus: és @james.bond: Minden devizához más "évhossz" tartozik, a legtöbbhöz (HUF, EUR, CHF biztosan) 360 nap. Nincs a fejemben az egész táblázat és nem is a bankban vagyok, hogy megnézzem, de 365 biztos szerepel benne, 360-nál kisebbre nem emlékszem.

bagamoyo 2010.07.20. 20:08:47

Öccsééééém!

Verd be a szemétdíjat "excelbve", osz boriccsad a kukát mellé.. Még egy mérleg..és ejakulálhacc!

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.07.20. 20:17:30

daycount :
30/360
30E/360
ACT/360
ACT/365

dayroll:
ACT+2BD

Badbitie 2010.07.20. 20:28:36

Nagy az Isten állatkertje, csak az a baj, hogy alacsony a kerítés.

Most komolyan, minden alaptalan rágalmazás kikerül már ide? Vagy itt a beküldő lett kicikizve, hogy számolni tud, csak olvasni nem? :)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.07.20. 20:28:54

360 nap = 52 hét * 7 nappal

Így minden pénzügyi év ugyanolyan mennyiségű kamatot fizet, függetlenül a szökőnaptól.

Ez csak egy lehetséges kamatszámítási methódus, van egy szakajtónyi belőle.

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.07.20. 20:42:32

A pénzügyes arcoktól ments meg minket urunk!

Mylady 2010.07.20. 20:59:44

Érkezett sok érdekes megfejtés, én azért pontositanék:
1. kamatot többféleképpen lehet számolni
a bázis (hogy milyen hosszú az év) lehet 360, 365 és actual, ez utóbbi azt jelenti, hogy szökőév esetén 366 nappal számol
az időszak (amire elszámolja a kamatot) legyen most egy hónap: lehet 30 nap, 31 és actual (tényleges)
ezek bármilyen kombinációja előfordulhat, de a gyakorlatban csak 2-3 használatos

2. a kamatszámitás módszere (pontos képlet) minden esetben üzletszabályzat szinten közzé van téve, azaz nem egyedi megállapodás kérdése

3. létezik olyasmi, hogy thm a hitelekre, ebkm a betétekre és ehm az értékpapirokra, amelyeknek pontosan az a célja, hogy összehasonlithatóvá tegye az ilyen eltérő számitási módú ajánlatokat

tlantos 2010.07.20. 21:02:11

@horex: gyokvonast tanultunk anno papiron, de valami halal :)

MacChicken (törölt) 2010.07.20. 21:16:21

12 éve dolgozok banki szoftverek tervezésén és kivitelezésén. Európa sok országában is végeztem munkát, és itthon is több banknál.
1. Amit ebben az országban a bankok művelnek az ügyfelekkel az nonszensz. Lehúzás minden téren.
2. Az, hogy a terminálról milyen felületről küldözgetik az üzenetet a háttérrendszernek, ami jellemzően üzleti célszámítógépen - IBM iSeries, Unisys Mainframe, stb. normális bankoknál - fut, teljesen lényegtelen. Ugye a levélíró sem gondolta, hogy winfoson vagy doson van az adatbázis és ott futnak az üzleti logikák is?
3. Ha jól tudom, a bankok Magyarországon megválaszthatják a kamatszámítás módját - 360 vagy 365 nap, de a választott módot kell használniuk mind a betéti, mind pedig a hitelkamatok kiszámításánál. Nos a bankok persze ezt a szabályt nem tartják be, mindig a nekik legnagyobb hasznot hozó módszert választják. A PSZÁF le sem szarja az egészet véleményem szerint. Ott is állami alkalmazottak ülnek, akik nem motiváltak abban, hogy munkát is végezzenek a felvett pénzükért.

Margit bácsi 2010.07.20. 21:18:22

OFF

az volt már, hogy a CIB szépen kussban felemelte az ügyfelei számlakezelési díjait?
:)
ők már szépen egyenes gerinccel előre felkészültek a bankadóra, amit ugye az ügyfél szó nélkül áll.

már aki marad náluk, én nem fogok.

se értesítés, se semmi, a honlapjukon valahogy elérhetők az új díjak.

igazán jó benyomást tettek rám ezzel, simán első dolgom lesz, hogy keressek bármilyen más bankot.

orient 2010.07.20. 21:20:25

Az a ritka ronda DOS felület valószínűleg egy IBM AS400-s rendszer. Minden bank azt használja. Marha ronda, de rohadt biztonságos. Ne aggódj azzal a szar rendszerrel olyan jól ki tudják számolni a dolgokat, hogy abból biztos nem te jössz ki jól hanem ők. De ez nem hiba véletlenül sem, a rendszer tökéletesen működik ne aggódj :)))

Mylady 2010.07.20. 21:26:03

Az átutalásokhoz meg:
1. A bankok közötti elszámolást belföldön a GIRO biztositja. Minden olyan bank, amelyik csatlakozott a rendszerhez (vagyis az összes), este (napzárásban) összegyűjti a más bankokhoz küldendő tranzakciókat, ezekből elkészit egy megfelelő formátumú adatfile-t és beküldi a giro-nak. Amikor minden beérkezett, a giro feldolgozza az összes file-t, szétválogatja, hogy melyik tranzakciónak melyik bank a cimzettje, ezekből készit bankonként egy adatfile-t és szétküldi a bankokhoz. Ezeket a file-okat a bankok feldolgozzák és jóváirják az ügyfeleknél. A bankok pedig elszámolnak egymás között nettó módon (A küld B-nek 10-et, B A-nak 15-öt, akkor a elszámoláskor B fizet A-nak 5-öt)
Ezért van az, hogy csak másnapra ér oda a belföldi utalás.

(Bankon belüli utalásnál - pl cimzett ugyanannál a banknál vezeti a számláját - nem kerül ki a giro-ba a tranzakció, ezért ezek többnyire azonnal teljesülnek)

2. A giro természetesen csak banki napokon üzemel (általában munkanapokon), ezért van az, hogy ha valaki pénteken vagy ünnep előtti napon utal, akkor úgy érzi, sosem ér oda a pénz.

3. Amig a pénz "úton van" nem kamatozik. A banknak sem.

4. Amikor valaki azt mondja, a citi (vagy akármelyik bank) 0-24-ben van nyitva, akkor nem ugyanerről beszél. A bankoknak van egy ún. "napzárás" feladatuk, amikoris rengeteg dolog történik (automatikus dijelszámolások, kamatelszámolások, törlesztések stb és a kártya és GIRO állományok összeállitása, elküldése, fogadása). Ezek csak a rendszer lezárása idején történhetnek, egyrészt mert többnyire olyan terhelést jelentenek, másrészt, mert kell, hogy legyen egy fix állapot, amikor éppen nincs mozgás.
Az, hogy egy bank 0-24-ben elérhető (pl netbank), az nem jelenti azt, hogy ténylegesen 0-24-ben lehet utalni stb.
Az időbeosztás olyan, hogy pl ma este 6-kor zárnak, akkor utána is lehet benne szórakozni a kedves ügyfélnek, de akkor már olyannak minősül a tranzakció, mintha holnap inditotta volna, azaz nem holnap, hanem holnapután lesz jóváirva másik bankban. Mert hiába van még ma, a napzárás pillanatától a következő (banki) nap él a rendszerben
Érdekesség: ha 6-ig lehet megbizást adni aznapra, akkor a pénteken 6-tól leadott megbizások egészen hétfő este 6-ig hétfői értéknapos tranzakciónak minősülnek, azaz hétfő este mennek ki a bankközi elszámolásba.

5. Létezik ennél gyorsabb eljárás, a VIBER-en keresztül történő utalás.
VIBER = valós idejű bruttó elszámolási rendszer
Azt jelenti, hogy az átfutási idő gyakorlatilag csak annyi, amig Mancika nekiveselkedik, bepötyögi, üt egy entert és átmegy az adat.
Ilyenkor mivel egyedi tranzakciókról van szó, bruttó az elszámolás.
A VIBERes utalás rendkivül megterheli a bankközi rendszereket, ezért csak elvétve használható. Ezért olyan drága (több bankban 20-30 ezer ft a minimum dij)

6. Mostanság elég komoly törekvés van arra a bankok részéről (asszem EU-s előirás is), hogy a bankközi elszámolást gyakoribbá tegyék, pl napi 2-3-ra. Nem tudom, mi lesz a megoldás, valószinűleg valós idejű sosem lesz, mert ez hatalmas megterhelést jelent a rendszereknek (és valljuk be, az esetek jelentős részében abszolút semmi jelentősége, hogy nem azonnal ér oda a pénz)

Remélem, nem voltam túl zavaros...

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.07.20. 21:27:11

2 bankban is van betétem:

az Első 360 nappal számol
ahol Ráfázok, az 365-tel

tóni 2010.07.20. 21:28:45

@pizsama: közgázos középsuliba jártam mindig 360al számoltunk kamatot.azzal kell, ennyi.

igazi hős 2010.07.20. 21:30:37

@Mylady: Nem zavaros, hanem hibás: "Amig a pénz "úton van" nem kamatozik. A banknak sem." Ha péntek eset utalsz, az hétfő reggelig neked kamatozik, addig csak foglalt az összeg. Része az egyenlegednek, de nem rendelkezhetsz vele.

Mylady 2010.07.20. 21:32:41

A DOS-hoz:
Egy banki rendszerrel szemben alapvető követelmény, hogy biztonságos, jól bejáratott, kellően merev és rugalmatlan
stb legyen.
Az, hogy csicsás legyen, nem követelmény, sőt.

Nálunk pl alapvető, hogy az irodai munkára(!) sosem a legfrissebb verziót használjuk pl a windowsból, mert az még túl labilis.
A dos-os felületekkel semmi probléma nincs, simán lehet élni egér nélkül is.

Kegyetlen 2010.07.20. 21:32:50

miből jönne ki az az 40-50 miiliárd "még elviselhető" bankadó, így 10 milliárdos hibahatárral...

Mylady 2010.07.20. 21:35:12

@igazi hős: látom, a lényeget sikerült megragadni
és jó érzés látni, hogy mennyire meghatja az embereket a segitőkészésgem :P

egyébként olyankor nincs úton a pénz

Badbitie 2010.07.20. 21:46:58

@Mylady: És a Viber rendszer délután 2kor zár, szóval az reggel 8tól délután 2ig működik, ha délután háromkor jut eszedbe, hogy neked azonnal utalni kell másik bankba, akkor csak a "kiveszem a pénzt átmegyek a másik bankba és befizetem a pénzt a célszámlára" (c)(r)TM módszerrel érsz célba. :)))

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.07.20. 21:48:22

@Margit bácsi: Gondolom, abba a bármilyen más bankba fogsz átmenni, amelyik nem fizet majd adót. Persze, lehet, hogy ő meg azért emeli meg nagyhirtelen a számlavezetési díjadat, hogy nehogy már örüljél... :)

Badbitie 2010.07.20. 21:48:39

@igazi hős: Ja, neked kamatozik látra szóló kamatot, a banknak meg annyit amennyi a látra kamat és a forrásköltsége között van (ez többnyire az O/N BUBOR). Szóval a pénteki utalás a nagy kasza valóban. :)

Badbitie 2010.07.20. 21:51:04

@Cyr: Hát ez meg azért vicces, mert a számlavezetési díj szerintem nincs havi 500 pénz sehol, szóval ott valóban komolyat lehet fogni (akár 500 forintot is), szemben az utalási és kp felvét díjaival, ami már akár 10.000 tétel is lehet, nem beszélve arról, hogy az 1 millió lakáshiteles országában hanyan tudnak bankról bankra ugrálni, ha 20 Ft-ot emelnek vmi díjon.

Badbitie 2010.07.20. 21:52:01

@RAMBO: Ezt azért számold újra, mert nekem 52*7 az nem 360.

Mylady 2010.07.20. 21:53:27

@Badbitie: jogos, azt nem irtam, mikor lehet viberen utalni

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.07.20. 21:55:47

@Badbitie: Mondjuk most néztem meg a CIB-es kivonatunkat, (ott a lakáshitel) egyelőre nem emeltek a számlavezetési díjon. Az ilyen-olyan egyebek persze nyilván többen vannak.
Mi egyébként a Citinél vagyunk, a nullás csomagban, ott valóban nincs semmiféle költség évek óta. De tény, hogy az emberek nem nagyon ugrálnak, még ennél többért sem. Csak meg kell nézni, mennyien tolják még mindig az OTP szekerét, pedig annál nagyobb szívás sztem nem nagyon van.

Badbitie 2010.07.20. 22:04:09

@Cyr: Hát most nem mennék bele részletesen a teljes banki piac elemzésébe, de citi pl. már nem is bank csak fióktelep, és nekem halvány elképzelésem sincs, hogy ez a gyakorlatban mit jelent (betétbiztosítástól elkezdve az összes bankokra vonatkozó jogszabályon végigfutva mi játszik mi nem), vagyis kb lövésem sincs, hogy egy rázósabb szituban ugyanúgy jutok a pénzemhez, mint mondjuk az otpben, vagy ezek beinthetnek írországból az ottani törvényekre hivatkozva, hogy na de kisfiam, majd amikor mi akarjuk viheted, mert mostan itten fennforgás van és nekünk is kell, stb. De te gondolom ezeket körbejártad, és azután döntöttél mellettük, nekem nem volt rá energiám, így kerülöm őket.

Ami az OTPt illeti, ott konkrétan ügyfél vagyok, és hát mivel hitelem nincs náluk így sok rosszat nem tudok elmondani róluk. Betétekre szépen tejelnek, leszoktak az új pénzt hozzá a régi nem ér semmit dolgokról, szóval megvagyunk békességben, ráadásul bánatom van bemehetek bárhova, netbank kultúrált, megvan minden ami kell.

A másik bank ahol a lakáshitel pörög, na azt utálom én is. :) De ez tisztán emocionális, nem racionális alapon van szerintem mindenkinél. :))) Nálam is, bár annyi racionalitás van azé benne, hogy annak a banknak a netbankja még a betárcsázós időszakban is elavult kezelhetetlen vacaknak számított volna, hát még most. Néhány takszöv komolyabbat tud. :)))

maudegone 2010.07.20. 22:04:55

@Mylady: majdnem jó amit írsz az átutalásokról:

1. bruttó elszámolás
3. dehogynem
5. ez így nem igaz
6. lesz. 2012. 4 órán belüli elszámolás. napi 3szor

a betétről írottak helyesek. act/act gyakorlatilag nem használatos.

maudegone 2010.07.20. 22:12:17

@igazi hős: a pénteken beadott megbízás hétvégén neked nem kamatozik

@Badbitie: a viber nem 2kor zár

Mylady 2010.07.20. 22:15:03

@maudegone:
1. akkor csak a kelernél van nettó? szerintem a gironál is, nem nagyon van értelme a bruttónak...
5. mi nem igaz? és akkor hogy igaz?
6. amikor utoljára erről szó volt nálam, még nem volt fix a 4 óra, köszi :)

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.07.20. 22:17:35

@Badbitie: Nos az érzelem része valóban megvolt, amikor az OTP-ből átmentünk Citibe. Az OTP havi 7-8 ezer Ft-ot nyúlt le azért tőlünk, hogy náluk volt a pénzünk, kivettünk, betettünk, utaltunk stb. (Egyébként rohadt jó ügyfelük voltunk, nem győztek állandóan kínálgatni minket a hiteleikkel.) Ehhez az évi majd' 100 000 Ft-hoz képest nem kerül nekünk semmibe a Citi. Ahol szintén van netbank. Ahol szintén bármikor mehetek (még várakozás se nagyon van). A rázósabb szitukat nem jártam körbe, mi abban nem vagyunk érdekeltek, ha pedig már össznépileg forró minden, akkor édesmindegy lesz, hogy az OTP-nél vagy-e...

maudegone 2010.07.20. 22:27:18

@Mylady:

1. azért bruttó, mert többször van elszámolás. az utolsó a beadás utáni következő munkanap 10-ig. vagyis amit ma este beadsz, arra fedezetet másnap is adhatsz.

5. nem Manci néni. max. 2 óra az elszámolás mindkét oldalon, vagyis összesen 4 óra.
nem terhel az semmit jobban, mint egy giro utalás. és nem ezért drága.

6. a bankon nagyon nem akarják. és nincs rá se eu-s, se magyar előírás (még).

k-zoltan 2010.07.20. 22:29:01

minden bank így csinálja

Mylady 2010.07.20. 22:31:56

@maudegone:
1. akkor most lehet, hogy nem ugyanazt értettük bruttón
de most nem nézek utána, mindegyis

5. valóban 2 óra
ebben benne van Manci néni bőven, de ezt csak illusztrációnak szántam
nyilván a technikai lebonyolitás a lényeg

szerintem sokkal jobban terhel egy napközbeni, egyéni elszámolásos rendszer, mint az éjjel kötegelt, központi feldolgozás
de mindegy, nem ez volt a lényeg

l. 2010.07.20. 22:37:34

@Mylady: "rendkívül megterheli"
bruhaha, min futnak a "bankközi rendszerek" c64-en ???
még megsajnálom őket hirtelen

maudegone 2010.07.20. 22:39:53

@Mylady: ok. semmi gond.

1.
3.2. A BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER
A BKR-t a GIRO Zrt. mûködteti, amelynek 21 hitelintézet, az MNB és a KELER a tulajdonosai.15
Az MNB a társaságban 7,3%-os tulajdoni hányaddal rendelkezik. A rendszer 1994-ben kezdte meg
a mûködését. A BKR a kis értékû, tömegesen elõforduló megbízások elszámolására szolgáló rendszerkockázati
szempontból is fontos fizetési rendszer. 2008-ban a BKR továbbította a bankközi fizetések
volumenben 99,6%-át, bár értékben ez mindössze 6,5%-ot jelentett. Mint az elõzõekben
már említettük, a két rendszer kiegészíti egymást, a mûködési idejükben lévõ eltérés pedig lehetõvé
teszi, hogy ugyanazokat a likviditási forrásokat használják fel. A két rendszer közötti függõség
erõs, az egyik akkor kezdi el a mûködését, amikor a másik már befejezte azt.
A BKR egy bruttó fizetési rendszer, amelyben a fizetési megbízások feldolgozása kötegekben történik.
A rendszer üzletszabályzata tartalmazza a rendszerhez való csatlakozás módját és feltételeit, a mûködés
szabályait, a tagok közötti klíringmegállapodást, az alkalmazott szabványokat stb. Módosítás
esetén az MNB a hatálybalépés elõtt jóváhagyja a BKR üzletszabályzatát, ha a módosítással nem
ért egyet, akkor a módosítás hatálybalépését megakadályozhatja.

6. ugyanaz a "rendszer" dolgozza fel, mint a giro-t, csak másképp megy ki.

igazi hős 2010.07.20. 23:04:27

@Mylady: Igazán szivesen. Viszont akkor sosincs úton a pénz.

@Badbitie: Így van. Viszont olyan kis cégnek mint én, nincs napi lekötés, szóval ha csütörtökön lejár egy lekötés, akkor tökmindegy hogy pénteken vagy hétfő hajnalban utalom el. Ja azon a számlámon, amiről utalok, sosincs annyi, hogy számítson 3 napi kamat :-(

@maudegone: Apám, még egy mágus, aki látja a bankszámlakivonatomat. Kedvedért beléptem a netbankba: a pénteki és szombati utalásoknál a terhelés napja hétfő.

maudegone 2010.07.20. 23:12:28

@igazi hős: hát akkor azt, akinek küldted csak kedden kapta meg, hacsak nem bankon belül ment. és a péntekinél vagy későn adtad be, vagy te adtál meg hétfői terhelési napot.
de te biztos jobban tudod. de ha pénteken időben adtad be, hogy másik bankba érjen a pénzed hétfőre, és csak hétfőn terheltek, akkor te vagy a mágus.

McLuhan 2010.07.20. 23:15:01

Ennyi hülyeséget is rég olvastam!
azért számol 360 nappal mert megteheti, a világon 3 féle módszer van:
Francia: 360 nap
Angolszász: 365 nap
Német: 360 nap

a hiteled felvételénél beállíthatják a programban hogy melyikkel számol

A bank eldöntheti melyiket alkalmazza. Mielőtt az ember felháborodik olvasson szerintem utána, hogy melyiknek mi az előnye és mi a hátránya.
pl ha beírod a google keresőbe hogy: kamatszámítás módszerek máris részletes leírást találsz akár táblázattal ahol utána lehet számolni.

Én ott dolgoztam ahol a CIB-es "kamatszámító programot" készítik, és elárulok egy titkot NEM DOS-os.

Tény hogy az emberek fejében csak ez a 2 létezik Windows és DOS.
esetleg UNIX? (- .. nem írom le a céget aki fejleszti sem a program nevét)

Kamat: az a kamat amit látsz ők nem azzal számolnak! Ebben már a jutalék is benne van a te 5.99%-os kamatod a háttérben valószínű (BLDSZ kamat... csak a potosság kedvéért) ennél sokkal alacsonyabb szerintem most így vakon 1,7- és 2,5 között lehet. a különbözet a beépített jutalékok és egyéb díjak amit te nem is látsz :):)

Nem a feszültséget akartam kelteni csak a főoldalon megütötte a szemem és olvastam a sok "butaságot". Mindenen azért nem kell felháborodni. Én a helyedben inkább a deviza árfolyamoknak néznék utána, vagy a kamatperiódusnak és hogy tényleg a fordulónapon érvényes BUBOR, LIBOR, EURIBOR értékkel rekalkulálnak-e.! Ott inkább találsz érdekes dolgot mint a kamatnál... ezt hidd el nekem volt szerencsém hátulról is látni és jól működik. Cégünk nem csak a CIM-ben készítette a programot... szóval még össze is tudtam hasonlítani őket... :) ha ujra hitelt vennék fel és visszamehetnék CIB-et választanám!)

igazi hős 2010.07.21. 00:14:38

@maudegone: "péntekinél vagy későn adtad be" Minek van netbank, ha nem azért, hogy este 11-kor kiszámoljam az adómat és elutaljam? Az hogy csak kedden íródik jóvá, hibás, de ismert működése a rendszernek, remélhetőleg hamarosan megoldódik.

csibra 2010.07.21. 00:40:38

Pénzügyes arcunk bizonyára pénztáros a helyi Tecsóban...

sunázósün 2010.07.21. 05:19:11

@Cyr: "A rázósabb szitukat nem jártam körbe, mi abban nem vagyunk érdekeltek.."

Beszélgess el olyanokkal, akik jól tejelő, Lehman papírral bélelt csomagokat vásároltak náluk.
Ők is ezt mondták előzőleg, meg a dealer is nekik:)

sunázósün 2010.07.21. 05:25:19

@igazi hős: Az alapkérdés itt az volt, hogy pénteken a zárásig GIRO-n utalt pénz "mit csinál" hétfőig.
A zárás utáni már, persze hogy hétfői terhelés.

Jonas-R 2010.07.21. 06:08:57

Lehet ezert nehez talnunk megfelelo penzugyes arcot. Az accrual method (avagy day count convention) saccra 30 fele lehet, nalunk eleg erosen szabalyozzak.

reuters referencia (ami hozzatennem nem teljes):
customers.reuters.com/a/productsupport/Datascope/GCODES/day_cnt_cds.html

gratulalok emese.

Mellesleg a beteti kamatoknal az EBKM es a hirdemenyi kamatlab kozott pont ez a kulonbseg altalaban.

Jonas-R 2010.07.21. 06:16:26

mondjuk az megint egy szegyen, hogy az ugyintezo miert nem tudta elmagyarazni kezenfogva a penzugyes arcnak, hogy mi a kamatszamitas rendje.

Egyéves Önkéntes 2010.07.21. 07:12:46

@a katona fehérben: @Gabor73:

És Asimov sztrovacsek még arra is ügyelt, hogy tizenharmadika mindig péntekre essen. :)

pygmalion 2010.07.21. 07:49:28

@horex:Igazad van, de annyit azért hozzátennék, hogy nem minden bank számol feltétlenül így. Nem véletlenül kell közzétenniük a THM-et és az EBKM-et. (Mondjuk, a THM-nél nem teljesen erről szól csak a sztori, de az EBKM pont ennek a kiküszöbölésére van.)

Platon 2010.07.21. 08:06:45

Felesleges ezen agyalni, levél a fogyasztóvédelemnek, és a PSZÁF nek aztán majd ők eldöntik hogy megtévesztették e a fogyasztókat. Ha nem büntetik meg őket legalább addig is csuklóztatva vannak. Rájuk fér.

Ajtony 2010.07.21. 08:31:09

Ezt a módszert bevezetem én is, a számláim végöszegét elosztom 360-al, majd megszorzom 365-el. Ja, és kezelési költséget számolok - csak azoknak a f..p..oknak, akik ezt a módszert "értik" és helyeslik.
Ez kérem nevezzék bárminek, csalás és a vásárló megtévesztése - ha LUBOR, ha BIBOR

Ajtony 2010.07.21. 08:32:09

Persze a befizetésre várókat fordítva

dzsaszper 2010.07.21. 08:55:16

@M/: ha a THM-mel nem jön ki, akkor szerintem már a rendőrség illetékessége is szóba kerülhet, csalás alapos gyanúja miatt.

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2010.07.21. 09:23:29

Nem értem, hogy kerül ide a DOS? (pl. Windows alapon nem létezik jobb könyvelő program, mint a régi DOS alapúak).
A csalás szándéka a lényeg, csalni a legtöbb szoftverral lehet, ha úgy állítpd be.

Phantom Joe 2010.07.21. 09:46:38

@Mylady: Köszi, ezeket nem tudtam. Amikor utalok, akkor leveszik a számlámról a pénzt, akkor az hová kerül, mi lesz vele addig, amíg a másik számlán jóvá nem írják?

jatrra 2010.07.21. 09:50:30

Az Erste ugyanezt csinálja, én így évente ca. 20.000 Ft-ot bukok!

Érdeklődve várom a PSZÁF-es ereményhirdetést!!

igazi hős 2010.07.21. 12:27:13

@sunázósün: Így megfogalmazva pontos, eszerint én értette félre. Látszik, hogy ilyesmi miatt nem járok bankba, amikor nyitva van, olyankor dolgozom.

abandonedbaby 2010.07.21. 20:34:28

Eddig nem tűnt fel senkinek, hogy minden bank mindig így számol? Ha szoftverrel, ha számológéppel? Ezt nem az ügyvédek találták ki, nekük nem is lett volna eszük ehhez (persze az ügyintézőnek sem).
A számítási mód még a számítógépek előtti időből származik, mert a 360 osztható 2-vel, 5-tel, 10-zel, úgyhogy könnyebb vele osztani.
Mindenkit meg kell nyugtatnom, hogy a bankok a betéti kamatot is így számolják. Nem összeesküvésről, és nem is átverésről van tehát szó.
A PSZÁF csak nevetne rajtatok.

zsoci 2010.07.21. 20:42:53

Hát nem igazán tudom , hogy milyen pénzügyes vagy, de ügyes biztos nem. Akkor ugyanis tudnád, hogy törvény rendelkezik a 360 napos kamatévről.

bounty123 2010.07.22. 00:51:17

365 megrontva kettővel, tapodtat három az pont 360.

Platon 2010.07.22. 09:08:12

@abandonedbaby:

Te nem vágod még mindig a lényeget. A poszt szerint nem stimmelt a THM. Innentől kezdve pedig teljesen mindegy hogy miért csinálta így megtévesztette a fogyasztókat.

igazi hős 2010.07.22. 14:12:54

@Platon: "A poszt szerint nem stimmelt a THM." Valóban. Viszont a posztoló totálisan nem ért hozzá, ahogy az alábbiból látszik: "A bank úgy számolja a kamatot, hogy az éves kamatlábat (nálam 5,99% volt a hirdetmény szerint) elosztja 360 nappal, majd ezt felszorozza a még fennálló hitellel és a valós napokkal." Ilyen hitel szerintem nincs. Utoljára az ING-nek volt ilyen konstrukciója (ahol a mindenkori jegybank alapkamat + 1% volt az aktuális törlesztőkamat) az is "csókosoknak". Viszont itt értelmetlen THM-ről beszélni, a THM pont az egyenletes törlesztés-változó tőke ellentmondást áthidaló szám.
Így belegondolva, a posztoló egy sokéves hitel elején van és még azt sem tudja, hogy a törlesztése a teljes felvett összeg és az aktuális kamat függvénye és nem fog csökkenni, ahogy tőkét törleszt. Micsoda "pénzügyes arc"!?!

DJ Etus 2010.07.27. 11:23:56

"Mivel a fiókban egyszer azt láttam, hogy egy elég rusnya DOS-os felületű szoftvert használnak, kétségeim voltak, hogy ez tuti-e"

Ez mérvadó.
süti beállítások módosítása