Judit olyannyira kimeríti a boldog ügyfél fogalmát, hogy története már-már tündérmesébe illő. Lehet, hogy étrendet kellene változtatnunk és áttérnünk a hummusra? Örömködés hétvégére.
Ma egy nagyon jó dolog történt velem, és ahogy egy nüansznyi oda nem figyelés és inkorrektség elronthatja, úgy egy pozitív dolog is felvillanyozhatja az ember napját. Imádom a hummust és minden hasonló krémet, de dobozosat még sosem vettem. Tegnap este nagy rohanás volt, gondoltam egy doboz hummus jó lesz vacsira. Levettem egyet a közért polcáról a Lurdy Házban. Itthon felbontva pezsgett, mint a kaukázusi kefír, na akkor ez kuka. Megnéztem van-e valamilyen elérhetőség a hátán, és írtam egy mailt a címre. Kb rá egy órára felhívtak, de akkor nem tudtam felvenni, így reggel is visszahívtak, + 2 pont.
A hölgy nagyon kedvesen elmondta, hogy ha közel lakom, fáradjak be a céghez, Fanan Kft, hogy kárpótoljanak, mert a bolt nem fogja visszacserélni.
Kimentem a Vágóhídra, nagyon kedvesen leültettek, megkérdezték mi volt a probléma, majd kihoztak egy doboz válogatott finomságot, minden hummus-féléjükből és padlizsánkrémükből egyet és elnézést kértek, hogy rossz volt az első tapasztalat. Azt hiszem minden panaszos esetben így kellene eljárni.
Dr. Kix 2011.04.29. 15:51:05Szűrés
Dr. Kix 2011.04.29. 15:54:11Szűrés
bizonytalan 2011.04.29. 15:57:44Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.04.29. 16:04:21Szűrés
Azt hittem, a humusz az föld, bele kell ültetni a virágot. Erre kiderül, hogy krém, az arcra kell kenni. De megeszi vacsorára? Akkor kaja. Aztán kiderül, hogy pezsgő, meg kell inni?
Hát ha a vágóhídon gyártott krém, akkor nem kérek belőle, se külsőleg, se belsőleg.
2011.04.29. 16:19:31Szűrés
Oli Garha 2011.04.29. 16:38:57Szűrés
dr. Aullah 2011.04.29. 16:41:32Szűrés
Csak az aldiból, ott vannak fűszoknyás lányok.
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.29. 17:00:20Szűrés
ha nem is ennyire gyorsan, de nekem a Kaiser food kft lopta be magát a szívembe másfél éve.
vettünk 2 francia májast a tojásos-májkrémhez de a feltüntetett súlyok már ránézésre sem, de mérleg szerint egyáltalán nem stimmeltek.
static.fotoalbum.hu/picturezoom/2009/12-20/salapapa/2db_360grammos_mjkrm_005_090940.JPG
emil. várakozás. már el is felejtettem, amikor válaszoltak sűrű bocsikérésekkel és kérték, adjak meg telefonos elérhetőséget. megadtam. hívtak. rövid egyeztetés, majd jött a kaiseres futár ezzel:
static.fotoalbum.hu/picturezoom/2010/04-04/salapapa/kaiser_002_152256.JPG
egy rossz szót nem tudok mondani rájuk, pedig 100000%, hogy azótais pár grammal-dekával átcseszik az embereket. nekik megéri 1-1 reklamánál így befogni az ember száját, nekem pedig megérte a levélírás. :)
mohopasi 2011.04.29. 17:10:14Szűrés
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.29. 17:16:48Szűrés
Jokkura 2011.04.29. 17:19:09Szűrés
krazilany 2011.04.29. 18:33:48Szűrés
2011.04.29. 19:26:23Szűrés
2011.04.29. 19:28:01Szűrés
anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.04.29. 20:27:42Szűrés
Balint Gyuri bacsi 2011.04.29. 21:38:20Szűrés
Olivaolajjal meg szoktak locsolni es a pitat belemartogatni.
ergbertegon 2011.04.29. 23:29:33Szűrés
ZIZILABOR 2011.04.29. 23:39:00Szűrés
wednesdaychef.typepad.com/photos/uncategorized/hummus.jpg
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.29. 23:51:37Szűrés
nnos, így vettem észre:
static.fotoalbum.hu/picturezoom/2009/12-20/salapapa/2db_360grammos_mjkrm_001_090935.JPG
hehe.
@krazilany: látod, épp ezen nyerítettem én is fel amikor meghozta a futár a szeretetcsomagot! volt benne minden mi szem-szájnak ingere csak az nem, amiben biztosak lehettek hogy szeretünk. :)
@deneron: és ha asszonddom az egyiket a zasszony, a másikat pedig én tettem a sor előtt hagyott kosárba? ő is egyet vett, én is egyet. a pénztárnál láttuk meg, hogy mindketten tettünk a kosárba.
eccerűen ugyanazt kívántuk meg.
különben nem mindegy hogy humusz, vagy hummus. utóbbit talán nagy erőszakkal még én is megkóstolnám bár húspárti vagyok, előzőt meghagynám. kéred? :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.30. 02:55:42Szűrés
kepes voltal meregetni a majasodat, ugy hgy raadasul a merleg szelere tetted, mert igy akartal 30 deka ingyen kaiser szalamit
hihhhetetlen
bar jobb modszer mint a bakatse
2011.04.30. 08:43:18Szűrés
cicmen (törölt) 2011.04.30. 08:58:36Szűrés
Nem értesz a humushoz! Az a kék címkés ami pezseg! A rózsaszín címkés, szénsav mentest vedd!
Jokkura 2011.04.30. 09:50:12Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.30. 10:25:03Szűrés
Ismerik a magyar viszonyokat... :)
Amúgy mi az a hummus? :)
De az eljárás korrekt volt!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.30. 10:26:29Szűrés
@salapapa: Nem érted. A kisebbnek nagyobb a sűrűsége! :D
Xezs 2011.04.30. 10:58:58Szűrés
Másik nagy kedvencem az Iraq ebben a témában.
Scania 2011.04.30. 13:17:55Szűrés
van rá magyar szó: dobozos fos
Almaspite 2011.04.30. 14:24:42Szűrés
- Csicseriborsó-krémet adhatok?
Almaspite 2011.04.30. 14:26:21Szűrés
Tomasz_a_gozmozdony 2011.04.30. 14:31:52Szűrés
England win The Ashes! 2011.04.30. 15:58:53Szűrés
Répalaki Edömér 2011.04.30. 16:12:38Szűrés
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.30. 19:57:48Szűrés
és ha már át (mert volt egy ilyen sanda érzésem), akkor mennyivel.
amúgy a digimérlegre akárhova teszed a cuccost, ugyanannyit mér. ezt is kipróbáltam hidd el.
különben ha láttad a kapott cuccost, akkor összeadhattad volna. közel 2,5kilónyi válogatott finomsággal engesztelték ki szőrös szívemet.
@Jokkura: tudom hogy nem kötözköde, csak így jött jól ki. :D
igaz, szemre nem veszem észre. max súlyra. ;)
poén nélkül, jó a súlyérzékem és a szemmértékem is de ennyit én sem vennék észre :)
@ColT: óbakker! hogy erre nem gondoltam?! :D
@Tomasz_a_gozmozdony: ez már volt. és a válaszom is:
homar.blog.hu/2011/04/29/hummust_csak_a_fanantol/fullcommentlist/1#c13356289
@Dr Jozef Vengloš: hát ja. nem szokásom rendet csinálni 1-1 kép kedvéért. :)
de nem az én posztom, illetve történetem a poszt lényege he! :P
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.04.30. 20:11:16Szűrés
- Csicseriborsó-krémet adhatok?"
:)))))))))
Az meg miért van, hogy udvarias kiszolgálást csak arab vagy kínai boltban kaphatok?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.04.30. 20:12:50Szűrés
Gondolom, nem öngyiklos terrorista.
Kamikaze oktató az újoncoknak:
- Figyeljenek, mert csak egyszer mutatom meg!
Mylady 2011.04.30. 20:26:10Szűrés
Mylady 2011.04.30. 20:53:55Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.30. 22:53:12Szűrés
@Mylady: Hummus nincs?
Bár azt csak őstermelőtől..
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.30. 22:54:36Szűrés
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.05.01. 15:31:54Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.01. 18:23:34Szűrés
nincs digit merlegunk csak furdoszobai, Maryt minden nap razavarom
tul sok algopyrined van, fejfajos vagy?
Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2011.05.01. 19:39:03Szűrés
(lat.) a. m. televény, a talajnak azon barna v. fekete szinü alkatrésze, mely korhadásba átment szerves, azaz növényi és állati anyagokból keletkezik s melynek összetétele a felbontó szerves anyag minősége s a korhadás foka szerint nagyon eltérő. (l. Huminanyagok). A H. képződéséhez bizonyos feltételek szükségesek, nevezetesen levegő, nedvesség és meleg, melyek behatása alatt és valószinüleg bizonyos alsórendü szerveztek (hasadó gombák) közremüködése mellett, melegfejlődéssel járó lassu égés vagyis oxidáció következik be. Ezen humifikáció-nak nevezett folyamatnál szénsav, viz és ammoniák képződik a szerves anyagból, mely fokozatosan megbarnulva súlyából folyton veszít s végre eltünése után kevés hamut hagy hátra. A H. képződésénél a szerves anyagból első sorban sötétszinü, földnemü, széndus és vizben nem oldható, idifferens természetü anyagok, a barna ulmin s a fekete humin keletkeznek. Ezekből keletkeznek a korhadás további folyamatában szintén oxidáció folytán különféle humuszsavak, a humin-, ulmin-, geinsav s méások, melyek nagy oldóerővel birnak. A korhadásnál közreműködő tényezők hatása szerint a keletkező H. más-más tulajdonságokat tüntet föl; a kedvező viszonyok között keletkező H.-t szelidnek mondják s az ily H. nem tartalmaz szabad savakat, ellenben a levegő korlátolt hozzájárulásával keletkező H.-t savanyunak nevezik; ilyen a tulságos nedvesség behatása alatt keletkező tőzeg. Régebben a H.-t, nevezetesen annak szelid alakját a növények tulajdonképi tápanyag-forrásának tekintették s az ezen nézeten alapuló humusz-elmélet a H.-ról azt tartotta, hogy az a növények egyedüli tápláló anyaga, melyet korhadt istállótrágya alakjában kell a növényeknek nyujtani. Ujabb kutatások azonban nemcsak e nézet téves voltát, hanem azt is kimutatták, hogy a H.-t a felsőrendü növények közvetlenül föl sem vehetik, hogy ennél fogva a H. mint ilyen növényi tápszernek nem is tekinthető. Ha bizonyos H.-tartalom a talaj termőképességére nézve mindazonáltal előnyösnek van elismerve, ez onnan van, mert a H. egyrészt a talajt fizikailag javítja, t. i. sötét szinénél fogva melegebbé, viztartó képességénél fogva a száraz talajt nyirkosabbá, egyuttal a lazát kötöttebbé s viszont a kötöttet porhanyóbbá teszi s mert másrészt felbomlása alkalmával kész növényi tápláló anyagokat - ammoniákot, hamut - és oly anyagokat szolgáltat, melyek, mint a szénsav és a H.-savak, a talajban foglalt vizben nem oldható növényi tápanyagokra oldólag hatnak. A talaj H.-tartalma a H.-ból oxidáció utján nyert szénsavmennyiség szerint határoztatik meg.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.01. 21:11:09Szűrés
az zabalt mindig ilyen barom humuszokat
mondjuk sporolt meg eleg nyuzuge is volt szegeny
de aztan haza ment
csak az erosek maradnak:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 03:00:26Szűrés
bar mindig talalok benne hibat, de direkt nem javitom
salapapa · http://salapapa.hu 2011.05.02. 08:55:53Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 11:30:34Szűrés
salapapa · http://salapapa.hu 2011.05.02. 12:49:29Szűrés
Manyecska 2011.05.02. 13:43:29Szűrés
Almaspite 2011.05.02. 15:55:48Szűrés
:-)
mohopasi 2011.05.02. 15:58:03Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 16:36:04Szűrés
de nem kell mindet elolvasni eleg az elsot
ugysem tudod abbahagyni
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 16:38:54Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.02. 16:47:57Szűrés
Manyecska 2011.05.02. 16:55:33Szűrés
AlmásPITE?? Honnan ismerős:)))) Bocs!
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.05.03. 09:19:28Szűrés
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.05.03. 09:24:34Szűrés
Hagymanyalás OFF
salapapa · http://salapapa.hu 2011.05.03. 10:40:48Szűrés
@Yooha: mit vétettem én ellened?! o_O
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.05.03. 11:41:18Szűrés
neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.03. 17:37:33Szűrés
neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.03. 17:43:56Szűrés
Take-it-Easy 2011.05.04. 09:14:38Szűrés
No. Ki fogom próbálni, csak éljem túl.
blackflowerblossom 2011.05.04. 13:29:15Szűrés
Pörköltet meg hétvégén ettem. Aki emlegeti, annak irány a modoros blog
dpalmer 2011.05.04. 15:58:13Szűrés
blackflowerblossom 2011.05.04. 18:50:53Szűrés