Tékozló Homár

Vigyenek pénzt magukkal a K&H-sok

2012.05.30. 08:49 | jackyll | komment

Várható volt, hogy nem javul fel hirtelen a helyzet a múltkori poszt után, de Zoli azért csak megpróbált K&H-s SZÉP-kártyával wellnesst fizetni. Persze nem sikerült. 

Most történt velem a hosszú hétvégén a KH szép-kártyával. Igénybe vettem egy hosszú hétvégés wellness szolgáltatást, ahol fel volt tüntetve, hogy KH szép-kártya elfogadó hely a wellness szálloda mind három számlára (kaja, szállás és rekreáció). A hideg zuhany akkor jött, amikor távozni szerettünk volna a szállodából és ki szerettük volna fizetni a számlákat. A rendszer már magában hordozz egy kis bonyolultságot, hogy külön kell a kaját fizetni a kaja számlára és a szállást a szállás számláról, de ha minden technikai feltétel adott lenne, akkor ezzel nem is lenne semmi gond. A recepciós hölgy megkérdezte, hogy mivel szeretnék fizetni erre azt válaszoltam, hogy KH szép-kártyával. Az arckifejezése minden elárult és mondta is, hogy ezzel problémák vannak és nem lesz egyszerű, de azért porbáljuk meg.

A legfőbb probléma, hogy a szállást nem lehet POS terminálon keresztül lehúzni erre egyéb megoldások vannak internet és telefon. Elővette a KH-tól kapott leírást a szép-kártyára vonatkozóan és megpróbálta a telefonon keresztül lehívni a szálloda szolgáltatást árát, de nem sikerült 5 telefon hívásból pünkösd hétfőn délelőtt a bankot felhíni, erre azt mondta, hogy porbáljuk meg az internetes felületet, de ott valamilyen jelszót kért amit nem lehetett tudni, hogy micsoda az a jelszó, mert a kapott leírásban erről nem esett semmilyen említés.

Erre végső elkeseredésemben hitelkártyával fizettem ki és a bank tovább ül a szép pénzemen és kamatoztatja azt a bankközi piacon, amivel enyhiti a veszteségeit, de én se kamatot se szolgáltatást nem kapok érte. És a legdühítőbb az volt, hogy én fél órát álltam sorba a KH miatt, addig mellettem az OTP szép-kártyás 5 perc alatt végzett, mert ott tökéletesen működik minden.

Azért van egy kérdés amire nem tudom, hogy ki tudna válaszolni.
Mi van a KH szép-kártya szerződésében, hogy mikorra milyen technikai feltételeket kell neki teljesíteni, mert eltelt fél év ebből az évből és semmilyen szolgáltatást nem kapok a KH-tól, nem tudom sehol használni a kártyát. Kihez kell panasszal fordulni, hogy a KH végre a megfelelő büntetést megkapja a semmiért?

Kösz,
Zoli a sok közül az egyik KH szép-kártyás luser.

Van viszont jó hír is, Ildikó szerint hamburgeren kívül mást is lehet már legalább enni:

Kedves uram a Cityfoodnál minden további nélkül elfogadják az ön szép kártyáját.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yanchi345 2012.05.30. 09:52:55

Nekem is van egy szép kártyám, legalábbis nekem tetszik. Nem magyar bank adta ki, ezért aztán el is fogadják mindenhol rendesen. Csak ajánlani tudom: a hazai kártyával veszel egy futócipőt, aztán meg sem állsz egy európai országig.

kicscsávók 2012.05.30. 09:57:40

A lényeg:

A Kormány 55/2011. (IV. 12.) Korm. rendelete a Széchenyi Pihenõ Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól

6. § Az utalvány beváltás a szolgáltatóknál elhelyezett elektronikus elfogadóhelyi terminálon, az intézmény által kialakított
központi internetes felületen, vagy a szolgáltató által kialakított saját internetes utalvány beváltási felületen keresztül
történhet.

7. § (1) Az intézmény úgy köteles kialakítani az utalványelfogadás rendszerét, hogy az mind a saját, mind pedig más gazdasági
társaság által mûködtetett elektronikus elfogadóhelyi terminálon keresztül elérhetõ legyen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 09:59:08

", de én se kamatot se szolgáltatást nem kapok érte."

Ki mondta, hogy az ügyfél bárhol számít?
Elegem van már ezekből az ilyen-olyan cafeteriákból, sokkal jobb lenne, ha odaadnák ugyanazt lóvéban...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 10:00:49

@Sokorai_Atala: Meg úgy általában, ha egy inaktív kártyával akarsz fizetni, miért nem azt vágja a cucc az ügyintéző arcába, hogy nem aktív a kártya.

Unbiased 2012.05.30. 10:09:27

Nincs Szép kártyám, azt sem tudom, mi az, ki kapja, miért kapja, kitől kapja.
És a sok negatív sztori után most már nem is irígykedem rájuk.

PITTA 2012.05.30. 10:10:15

A Cityfood oldalán a K&H-hoz nincs odaírva hogy online lehetne fizetni, hanem csak annyi hogy "érdeklődjön".

cicmen (törölt) 2012.05.30. 10:10:50

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az útszéli kurvák ez elfogadják már?

Azt ki kéne próbálni!Kártyalehúzójuk van, az biztos! :)

cicmen (törölt) 2012.05.30. 10:12:05

@ColT: Elegem van már ezekből az ilyen-olyan cafeteriákból, sokkal jobb lenne, ha odaadnák ugyanazt lóvéban...

Apti szerint akkor elinnád!

ámbátor 2012.05.30. 10:14:46

A recepciós hölgy nem ajánlotta fel, amúgy bakter módra, hogy lehúzza a kártyát egy erre alkalamas helyen?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.30. 10:14:55

"Szép" ez a kártya, csak nem használható semmire. Pénzzel kellene fizetni, és nem műpénzzel. Magyarországnak az a baja többek között, hogy az emberek túlnyomó többsége elhiszi azt, hogy a műpénz is pénz. Pedig nagyon nem az. :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 10:16:05

@cicmen: Miért, most meg az van, hogy a cafeteriás játékpénzen veszem a kaját, és amit pénzben adnak, azt iszom el... :P :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 10:18:45

@cicmen: Az összes ilyen népbutítás a'70-es években az áremelések kompenzálására bevezetett "húspénz"-re vezethető vissza nálunk, ami azóta is jár, mint nyuggernek a Horn-bérlet. Kíváncsi vagyok, van-e bárhol a világon olyan Cafeteria rendszer, amelyet nem leng be az adóelkerülés-adócsalás és a korrupció diszkrét nőifing-szaga...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 10:19:51

@Jani haverja: Röhögni fox: ma a világ összes valutája és devizája műpénz.

cicmen (törölt) 2012.05.30. 10:20:57

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: van-e bárhol a világon olyan Cafeteria rendszer, amelyet nem leng be az adóelkerülés-adócsalás és a korrupció diszkrét nőifing-szaga...

Egyetértek. A f.szomnak kellene az ilyen baromság. Rendes fizetés helyett találták ki.

cpqevo 2012.05.30. 10:21:53

@ColT: Érdekes az OTP-nél és MKB-nál számít az ügyfél, mert ott mennek a dolgok, csak menő-manónál nem mennek a dolgok és csak karattyolni tud.

Zöldegér 2012.05.30. 10:23:19

@atpijkamo: Nem az a lényeg, hogy ne ihassák el. ez csak a duma.
Amíg nem fizetsz vele, sőt, amíg az állam ki nem fizeti a szolgáltató felé az általad felhasznált összeget, addig állam bácsinak az egész ingyenes. És amikor nagy a kaki, jól jön ám az, ha 3-4 hónapig nem kell cafeteriát fizetni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 10:25:03

@cpqevo: Az OTP-nél az ügyfél? :D
Max. ott volt annyi eszük, hogy ha működik, akkor a sok hülye még használni is fogja, az meg nekik jó.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 10:30:54

@cicmen: A kézbe adott fizetésből "csak" a munkáltató és az állam tudott lopni, azért kellett bevonni a haveri bankokat és a baráti cafeteriásokat.

brlv24 2012.05.30. 10:33:34

@Zöldegér: "sőt, amíg az állam ki nem fizeti a szolgáltató felé"

?? Állam? Hogy jön ide az állam...Sok állami cégnél most sem adnak ilyet. Ez inkább KKV-knak lett kitalálva, hogy így tudjanak adómentesen (rejtetten) bért emelni..:)

PITTA 2012.05.30. 10:34:58

@Sokorai_Atala: Az én kártyám aktiválva van és gyorséttermekben tudtam is vele fizetni, de sehol máshol nem! Még a Széchenyi fürdőben sem! Lásd múlt heti posztom.

brlv24 2012.05.30. 10:38:39

Ja, és a gond az, hogy minden cégnek mindhárom bankkal le kell szerződniük az elfogadásoz. Ez egyedül K&H-nál nem megy. OTP-s, MKB-s terminálok alig fogadnak el K&H-s kártyát, K&H-s terminál nem fogad el mást...:)

Igazából a fő gond az, hogy megint úgy vezettek be nagy rendszert Mo-on, hogy nem volt megfelelő "tesztidőszak", szinte egyből az éles rendszert kellett használni...

Fausto(tm) 2012.05.30. 10:41:24

Nem kell irigyelni az OTP-seket, nekem a múltkor nem sikerült kifizetnem a rendelésemet vele.
Ott álltam már a pénztárnál és az volt a szép benne, hogy nem vittem magammal kézpénzt, mert fizetés előtt 5 perccel kértem le az egyenlegem. Azzal dobta vissza, hogy nincs rajta fedezet. Felhívtam a "SZÉP-vonalat", ahol a kedves ügyintézőnek az volt a megoldási javaslata:
1, hívjam a "SZÉP-vonalat"
2, mikor közöltem, hogy azon beszélünk - kérjem le mégegyszer az egyenlegem.
A megoldás az lett, hogy hazaszaladtam pénzért...

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.30. 10:43:52

Roppant egyszerű a válasz: amikor a K&H igazgatója is be fog járkálni minden reggel a 180m2 es irodába, és rákapcsolódik orálisan a központi agyra - ahogy az OTP-s olig...bocsánat, nagytőkés - akkor majd a K&H kártyát is elfogadják.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.30. 10:45:00

@yanchi345: "Nekem is van egy szép kártyám, legalábbis nekem tetszik. Nem magyar bank adta ki, ezért aztán el is fogadják mindenhol rendesen. Csak ajánlani tudom: a hazai kártyával veszel egy futócipőt, aztán meg sem állsz egy európai országig."

Ezt én is pontosan ugyanígy gondolom-gondoltam :)

Gorillakiraly 2012.05.30. 10:45:06

Kedves Mindenki!
Mi OTP-s szép kártyával akartunk fizetni egy földvári szállodában, ami szintén SZÉP kártya elfogadó hely, és a recepciós közölte, hogy az OTP-st nem tudja elfogadni. Hát ez SZÉP!! Egyébként a szálloda minden tekintetben rendben volt. Most hová fordulhatok, hogy visszakapjam a pénzem?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.30. 10:46:53

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
"Röhögni fox: ma a világ összes valutája és devizája műpénz."

Ezt én is tudom. Akkor pontosítok: Ha már egyszer műpénz van a világban, akkor miért kell a műpénz műpénzét is megcsinálni a hülye magyar kormánynak???

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2012.05.30. 10:48:51

Azért kamu a poszt, mert olyan nem létezik, hogy "mellettem az OTP szép-kártyás 5 perc alatt végzett, mert ott tökéletesen működik minden."

2012.05.30. 10:54:57

@(Lemondott Dr. Doktorovics) THY Rokk 'n' Troller: nem kamu, az OTP szep kartyammal eddig valoban mindenhol gond nelkul tudtam fizetni, ahol ki volt irva, hogy SZEP elfogadohely.

Ringlósztár 2012.05.30. 10:55:41

Már a becézve elnevezése is ocsmány.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.30. 10:58:31

@Fausto(tm): Ez jó. Kb. olyan, mint mikor Carter doki az első komolyabb eseténél elkezdett ordít'ni, hogy hívjanak azonnal egy orvost.

driopios 2012.05.30. 11:04:12

Nem tetszett neked a Csányi Sándor, neked kulcsár attila meg taxisgyuszi kellett? Tessék, itt az eredmény. Legközelebb majd rendes nemzeti nemoligarcha banktól veszed a kártyát és akkor majd jó lesz.

Sokorai_Atala 2012.05.30. 11:05:59

@PITTA: Hát talán a KH a hunyó, szerintem kiadja a listákat, hogy kivel köt szerződést, de még azok nem élnek esetleg, csak csalogatásként írja le. Persze mindenkivel fog, csak lassabban haladnak szerintem.

Sokorai_Atala 2012.05.30. 11:07:11

@ColT: biztos nincs ilyen funkció, mert erre nem gondoltak:))

Sokorai_Atala 2012.05.30. 11:09:19

Egyébként már Pitta posztjához is írtam, az OTP-s szerződés után a KH-tól 11 hónap múlva kaptuk meg a szerződést, ennyi átfutási időt sokallok:))
Ez is oka lehet, hogy egyik működik, másik nem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 11:19:04

@agresszív kismalac: Nemcsak tévémajmoknál fordult ilyen elő: amikor egy ügyfél összeesett az ÁNTSz-nél , akkor is kétségbeesetten telefonáltak-kiabáltak orvosért a tisztiorvosok...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 11:20:43

@Jani haverja: Ha egyszer csak egyetlen kamionnyi műpénz-papírt loptak el az edelényi norvégok abból a rengeteg szállítmányból, amivel a várható inflációra készült az akkori kormány és MNB...

jobbos 2012.05.30. 11:22:17

@Sokorai_Atala: közli, amikor egy borítékban megkapod a kártyát, van mellette egy leírás, hogy hol, hogyan, miként kell aktiválni a kártyát

Skodakék Fábia 2012.05.30. 11:27:20

Ne szeretek ilyet írni de a posztoló béna és még hülye is.
Ilyennek minek a cafetéria?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.30. 11:27:28

@Fausto(tm): "A megoldás az lett, hogy hazaszaladtam pénzért..."
Hát ez kínos. Én szégyenemben inkább soha többet nem ennék.

@Gorillakiraly: el sem költötted! Ott van a kártyádon. Idő kell, míg leesik...

Nick999 2012.05.30. 11:27:45

Én sokat leveleztem velük, pansztételre a következő lehetőségeket ajánlották:

Először ezt írták:
"Amennyiben nem kap időben választ illetve panasza elutasítása esetén, ha a Bank válaszát nem találja kielégítőnek,
úgy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvény szerinti fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése
esetén a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (1013 Budapest, Krisztina kr. 39. levélcím: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777.)
fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet."

Utána meg ezt:
"Tájékoztatjuk Önt, hogy panaszával bírósághoz, vagy a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalhoz (1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39.) fordulhat."

Én megvárom a kajafutáromat a héten, ha nem megy én biztosan felnyomom őket mert ez már több mint dühítő...

FDToth 2012.05.30. 11:28:16

Ez az egész SZÉp dolog akkor lett volna "jó", ha nem fél év alatt akarták volna bevezetni, hanem adnak időt (mondjuk 1,5-2 év), amíg kiépítik a rendszert, közben pedig szép lassan kivezetik az ücsét. Tonképpen szívás az egész, mert használhatatlan legtöbbször.
Ez a vége annak, amikor kapkodva, gondolkodás nélkül magyarosítanak... feleslegesen...

Sokorai_Atala 2012.05.30. 11:28:18

@jobbos: nem tudom, csak erre gondoltam, én nem kapok:)

Sokorai_Atala 2012.05.30. 11:29:28

@ColT: sok mindent ismerek, ezt pont nem:)))

Skodakék Fábia 2012.05.30. 11:33:11

@FDToth: kapsz 1,5-2 évet, ugyanis amit most utalnak azt 2013 decemberéig felhasználhatod :)
Ja, ha valakinek égeti a zsebét...

jobbos 2012.05.30. 11:38:00

@Sokorai_Atala: rendben, ezesetben megbocsátom a tájékozatlanságod :)

FDToth 2012.05.30. 11:38:27

@Petró Chelly: ez ok, csak mondjuk évi max összegnél - ha jövő év uccsó negyedévében lesz kb. normális számú elfogadóhely - akkor hogy az életbe költesz el több, mint fél misit? persze legyen ez a legnagyobb probléma, de így gyűjtöd a pénzt, amit csak azért költesz el, mert el kell:)
na mindegy, ki van ez találva:)

Behajtó70 2012.05.30. 11:42:12

A sok-sok buta hőbörgőnek: azért kell a SZÉP kártya, mert ha kp-t adnának, azt vinnétek a teszkóba kőolajkólát venni, azok meg vinnék ki a hasznot, ahogy lehet. A magyar vendéglátás ennél mégiscsak fontosabb.

Ráadásul, ha nem tetszik, akkor ne igényeled! Bármelyik munkavállaló örömmel fogadja, hogy lemondtok a juttatásokról!

Idióták!

Skodakék Fábia 2012.05.30. 11:45:13

@FDToth: aki nem bírja elkölteni az nálam jelentkezhet, simán elverem helyette két hét alatt, mindegy mennyi van rajta :)))
Én mondjuk vidéki helyeket keresek és már most tudom hol költöm el a saját részemet - egész évre lebontva. Még kevés is lesz.
A hétvégén is megszabadultam pár "szépgarastól" de előtte odatelefonáltam elfogadják-e tutira. Olyan nehéz ez?

Skodakék Fábia 2012.05.30. 11:53:42

Mielőtt ebből is poszt lesz azért szólok, hogy az idegenforgalmi adót nem lehet szép kártyával fizetni.
Szal mindenképp vigyünk magunkkal pénzt is...

Manyecska 2012.05.30. 11:58:04

@Petró Chelly: tényleg??:D:D hát ez is szép..:(

Unbiased 2012.05.30. 11:59:42

Az miért nem működik, hogy a munkáltató azt mondja a dolgozónak: idén elkölthetsz x forintot, meghatározott áru és szolgáltatás körben, és ha számlát hozol, kifizetjük. Semmi kártya!

Manyecska 2012.05.30. 12:00:28

Én meg csak szólnék hogy örökbefogadó nap lesz az Illatos úton, a 73K rabszámú kutyust valaki vigye magával! Én találtam. Gazdája azóta sem jelentkezett. Ha nem viszitek szomorú sora lehet mert a menhelyek is dugig vannak..10-15 h közt nyílt nap lesz. Én ott leszek:)

mohopasi 2012.05.30. 12:01:17

Nem volt jó az üdülési csekk, kellett a havereknek játszani valami zsíros feladatot. Így lecserélték nemszép, de kártyára.

Manyecska 2012.05.30. 12:01:38

@Manyecska: bocsánat, a 73K a kennelszám. Közepes lány, okos, szép. Ingyen adják. Télleg.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.30. 12:04:58

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Hát ja.
A legnagyobb baj, hogy Magyarország már párszor eljátszotta a műpénzbe fektetett bizalmat. Lásd a világrekorder inflációt a Pengő esetében. Más országok kevésbé játszották el, ezért sikeresebbek. Műpénz van azokban az országokban is, csak nem mindegy, hogy mennyire. És most nem éppen az USA-ra gondolok, amelyik a nagyságával, és a katonai, stb. erőfölényével visszaélve őrzi meg a műpénze értékét, hanem pl. Svájcra, aki okosan csinálja, és csinálta is mindig az utóbbi 500 évben.

Skodakék Fábia 2012.05.30. 12:10:06

@Unbiased: mert akkor mindenki csak számlát venne :))))

tede 2012.05.30. 12:28:02

@Unbiased: van ilyen, csak nem adózik kedvezményesen. Dolgoztam már olyan helyen, ahol a repikeret terhére, vagy mitomén hogyan számolták el, de év végén a főnök kifizette a maximum 20 ezer forintos számlát, csak annyit kért, hogy alkohol ne legyen rajta meg megadta, hogy milyen névre szóljon. Az már mindegy, hogyan oldottam meg okosba az étteremmel, csak ne legyen pia feltüntetve :)

Ez egyfajta jutalom volt, de úgy tudom, hogy kellett valamit okoskodni vele.

Ez a sok készpénzhelyettesítő termék meg mind addig életképes, amig az állam adókedvezménnyel megtámogatja.

Eleve egy maximális szemétség a lejárati idő, mert elnéztem az időpontot és 25 ezer forintnyi üdülési csekkem maradt bent. Soha többet nem kértem.

Nem is tudom, hogy ez jogilag hogyan van megoldva, hogy a semmire elveszik a pénzemet, mert lejárt? Ok,hogy lejárt, de semmit nem kaptam a pénzemért. Ez nem útszéli rablással egyenértékű?

FelixJager 2012.05.30. 12:28:19

Nem értem ezt a játékpénzt. A munkáltató átutalja a pénzt a megfelelő számlára HUF-ban, csak azt az alkalmazott nem látja. Kb olyan mint egy meghatározott termékkörre igénybe vehető bankkártya. A célja az, hogy egyrészt lehúzza a bizonyos százalékra a munkáltatót is, meg a szolgáltatót is, emellett a szolgáltató kénytelen megjeleníteni a könyvelésben bruttó árbevételnek a pénzt. /egészségpénztáraknál pl tényleg van értelme, szálloda azért szokott adni magától számlát/
Adott esetben szerintem a szálloda rontott, vélhetően a K&H-s SZÉP felülethez tartozó jelszó ott pihen egy borítékban valahol annak az íróasztalán, aki a szerződéseket intézi.

Peetee 2012.05.30. 12:39:31

Talán előre kellene tájékozódni, nem benyalni a SZÉP-meséket, és úgy csinálni, mintha 1 vastag készpénzköteg lenne a kis kártyád...
A butaság és az előre nem látás a posztoló sara, a rendszer nemműködése meg a banké pont

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 12:41:41

@Jani haverja: Csak emlékeztetni szeretnélek arra, hogy a háborús veszteségek miatt beindult pengő-infláció akkor váltott át talán azóta is rekordmértékű hiperinflációba, amikor a megszálló szovjet kommunisták elkezdték tonnaszámra nyomtatni a bankjegyeket. Sajnos Svájcot nem foglalták el, nem zabrálták ki, nem erőszakolták meg az el nem ásott lányokat-asszonyokat. Pedig rájuk férne, meg a BeNeLux országokra is, de legalább az utóbbiaknál az egykori gyarmataikról érkezők rövidesen megoldják...

James Blond (törölt) 2012.05.30. 12:44:51

Mint K&H Szépkártya-tulajdonos megerősíthetem, hogy ennek a kártyának az elfogadói köre sokkal szűkebb, mint a másik kettőé, illetve a vele való fizetés is elég körülményes.

Azt is megerősíthetem, hogy a Cityfood elfogadja a K&H-kártyát, bár náluk is szerintem kissé körülményes az ezzel való fizetés.

Én is úgy gondolom, a bank hozzáállásával nem stimmelhet valami, ha az OTP és az MKB gördülékenyebben és szélesebb körben tudja csinálni ugyanezt.

Amúgy azokkal értek egyet, akik szerint cafeteriák helyett normális fizetést kéne adni az embereknek, és rájuk bízni, hol és mire költik el azt a pénzt, amiért megdolgoztak.

Nick999 2012.05.30. 12:45:30

@Behajtó70:
1) "vinnétek a teszkóba kőolajkólát venni, azok meg vinnék ki a hasznot," -> K&H elfogadó helyek: MCDonalds, Burger King
2) "Ráadásul, ha nem tetszik, akkor ne igényeled! " -> igazából a K&H kimeríti a vásárlók megtévesztését, mert úgy hirdetik magukat mintha ezt országosan le lehetne vásárolni, de nem. Csak az a szomorú, hogy a rendszer úgy van kitalálva, hogy ha nem tetszik és nem tudod felhasználni, akkor a pénzed ott marad a Banknál. Hol van itt a magyar állampolgár?
3) "...hogy lemondtok a juttatásokról" -> nem tudom nálatok, hogy van, de a munkáltatók saját kerettel rendelkeznek, amit vagy felhasználnak vagy nem, jelen esetben a mindkét választás a "vagy nem" Ezért a felháborodás!

brlv24 2012.05.30. 12:59:50

Egyébként tényleg a posztoló a gyökér. Mi a fenének nem kérdezte meg előre? Telefonon. Régebben is megkérdeztük, hogy lehet-e üdülési csekkel/meleg étkeztetési utalvánnyal fizetni.
Most is ez van, csak elé kell biggyeszteni a típusát. Azt már az elfogadóhelyek is tudják (akár tapasztalatból), hogy melyiket lehet lehúzni.

DeadBodiesEverywhere 2012.05.30. 13:00:51

@PITTA: biztos úgy működik mint a teletal.hu -nál, OTP és MKB van online, a K&H -val pedig csak a futárnál, telefonos segítséggel lehet fizetni.

Elég fuck!

Skodakék Fábia 2012.05.30. 13:02:07

@brlv24: mondjuk az üdülési csekkel volt olyan kalandom hogy a helyszínen kitalálta a szállásadó hogy "ja, akkor drágább"
húztunk is el onnan...

Nick999 2012.05.30. 13:06:10

@brlv24: Igazad van abban, hogy meg kell kérdezni előtte, van is erre egy lista, hogy hol fogadják el.
CSAK:
Ha a listán szerepel és azt mondja, hogy elfogadja, akkor sem biztos, hogy a végén nem egy "elutasítva" blokkot tesz a kezedbe.

A másik talán legfájóbb dolog, hogy diszkriminatív. Ha te zöld vagy piros vagy az jó ha kék akkor te egy lúzer idióta vagy aki bedőlt a K&H-nak.

Skodakék Fábia 2012.05.30. 13:09:23

@Nick999: neked már volt olyan hogy telefonban azt mondták okés az elfogadás de ott helyben nem működött?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.05.30. 13:15:51

Akkor azt mondjátok szo*pni fogok? Most jött ki az idei sorsolás eredménye, hogy kapok kb. 20e Ft-ot nyaralásra KH Szép kártyán, ha a másik felét én állom az összegnek és egy beregfürdői szállodába megyek. 8ezer emberből jelentkezhet mondjuk 50.

(a cégnél "pályázni" lehet ezekre a támogatásokra: az megy nyaralni akinek van gyereke, régóta van a cégnél és nem volt nyaralni régen. Na, ezután a jelentkezők adatait összesítik/súlyozzák, ha azonos van azt bedobják egy sapkába és húzzák)

Nick999 2012.05.30. 13:17:08

@Petró Chelly:
Egy kollégát ismerek csak akinek sikeres telefonos fizetése volt, de az egyenlegéből még azóta sem vonták le...

Nekem még nem volt egyetlen sikeres tranzakcióm sem. Általában azzal lepattintottak, hogy nem fogadják el.
Mikor panaszt akartam tenni, mondták telefonon mégis lehet...
A következő alkalommal a futárom azt mondta, ő nem tudja felhívni a bankot mert előre kell szólnom, ha ilyen extra perverzióim vannak, legközelebbi alkalomra hozott egy POS-t és persze azzal nem ment...
Akkor a K&H-nak tettem panaszt, erre azt mondták, hogy annak működnie kell.
Azóta nem próbáltam, de a héten megint van kajarendelésem, majd talán most kiderül

Nick999 2012.05.30. 13:23:18

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Az a baj, hogy erre nincs ember aki egyértelműen kijelentheti, hogy fel tudod majd használni. Ha K&H-s vagy légy mindenre felkészülve, legyen nálad kp!

Nem tudom mennyire jó megoldás az ha előre írásba kéred az elfogadóhelytől, hogy garantálja a kártyád elfogadását. Ha mégsem megy akkor talán feljelentheted őket. De nem hinném hogy bárki kiállítana ilyen nyilatkozatot, tudván hogy K&H-ról van szó.

szűkebb pátriárka 2012.05.30. 13:32:01

Az, hogy valahol ki van írva, hogy "SZÉP kártya" elfogadóhely, még nem azt jelenti, hogy a K&H-s, OTP-s és MKB-s kártyát egyaránt elfogadják, ugyanis a bankokkal külön-külön kell leboltolni a dolgot. Van ahol pl. csak az OTP-s schön kártyát fogadják el...

Hogy ez így bonyolultabb, körülményesebb, mint szegény üdülési csekk volt? Hát így jártunk...

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.05.30. 14:01:26

Azért arra kíváncsi lettem volna, h mit csinál a kártyaelfogadó szálloda, ha azt mondod:

Ha nem, hát nem. Nekem meg sajna erre a célra külön pénzem nincs, azért jöttem ide, mert azt ígérték, h ki tudom fizetni SZÉP kártyával a cuccot.

Legyen kedves szkanderezze le a bankkal, nekem a továbbiakra nincs időm. Visz - lát!

És elegánsan elsétálsz a kártyaadataid megadása után.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2012.05.30. 14:10:59

@brlv24: posztidézet következik:

"...ahol fel volt tüntetve, hogy KH szép-kártya elfogadó hely a wellness szálloda mind három számlára..."

Jokkura 2012.05.30. 14:54:06

Ez az egész dolog olyannak tűnik,mintha egy magyar kereskedelmi cég azt mondaná,hogy az érvényes magyar fizetőeszközből(Alias Forint)ő csak a 2.000 és 7.000 címletet fogadná el a többivel meg mehetsz ahol a part szakad.Ja és abból is csak azokat ,aminek a sorszáma 4 vagy 9 kezdődik.
A pokolba ezzel! (azt hiszem Lucifer nagy ívben vágná ki onnan is a kitalálójával és bevezetőjével együtt)

Mert mi vagyunk a torpedot kapott gyorsnaszád--- Azért ennyire gyorsnak nem kéne lenni,néha lehetne egy kicsit gondolkodni is

lingar4 2012.05.30. 15:44:52

@Petró Chelly: Beregfürdőre ne menj, ilyen hely nincs is (legfeljebb a mesében) !

PITTA 2012.05.30. 16:06:59

A múltheti K&H posztomba már írogat a K&H :-) bár nem látszik rajtuk a megbánás...

ToPter 2012.05.30. 17:52:26

"Kedves uram a Cityfoodnál minden további nélkül elfogadják az ön szép kártyáját."

Ez egy elég kemény csúsztatás.
A Cityfood hajlandó foglalkozni vele.

Én tőlük rendelek, és kifaggattam a futárt.
Cityfoodnak van 3db POS terminálja. Ebből 3 db Budapesten, tehát:
-ha vidéki vagy, ne is álmodj.
-ha BP-i vagy, van 10% (hasraütés) esélyed hogy adott nap épp a hozzád érkező futárnál van a terminál.

Egyéb esetekben marad:
- a telefon, amin a K&H, mint minden bank/hivatal/ügyfélszolgálat elérhetetlen
- a számítógépes lejelentés, amihez ugye kell egy működő, internet eléréssel rendelkező munkaállomás, illetve hogy a futár egy lepedőnyi K&H használati utasításból kipuskázza a szolgáltatói kódokat, jelszavakat, átadja a helyet neked, te is bepötyögheted az azonosítóidat, jelszavaidat, és a K&H végre 4-6 perc alatt visszaigazolja, hogy oké a tranzakció. Ja, és ez után persze keríteni kell egy nyomtatót, ahol két példányban kinyomtathatod a számlát - a futárnak, és magadnak, mert enélkül a Cityfood nem tudja elismerni, hogy kifizeted, hisz a banktól pénzt nem lát, nem hogy azonnal, de még pár napon belül sem.

A SZÉP kártya mint koncepció alapból Dunába lövésre érdemesíti a kiagyalóját, és minden egyes személyt aki rábólintott mire törvény lett belőle; de a K&H külön megérdemelné, hogy csatabárddal veregessék hátba köszönetképpen.

XCat 2012.05.30. 22:42:10

Volt egy neckermannos poszt. Hova lett?

khkommunikacio 2012.05.31. 09:34:38

Kedves Ügyfelünk!

Köszönjük észrevételeit, és nagyon sajnáljuk, hogy nem tudta az Ön által említett elfogadóhelyen K&H SZÉP Kártyáját használni. Kivizsgáljuk az Ön által jelzett problémát. Minden észrevétel fontos számunkra, mely révén javíthatjuk szolgáltatásaink színvonalát. Ennek köszönhetően reméljük, hogy hamarosan Ön is megelégedésére tudja K&H SZÉP Kártyáját használni.

Még egyszer szíves elnézését kérjük az okozott kellemetlenségért.

Üdvözlettel:
K&H

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.31. 17:33:15

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez igaz, de Svájc nem is üzent ok nélkül hadat az oroszoknak...

XCat 2012.05.31. 17:39:12

@Jani haverja: Meg az EU-nak sem, ugye.... :)

XCat 2012.05.31. 17:40:57

@khkommunikacio: Csillagvirág, neked szarabb melód van, mint a kuponkrisztának.

Mit akarsz ezen kivizsgálni? A kutyának sem kell a kártyátok.

Apropó, van egy listám olyan kh fiókokról, ahol háromlábú a betegtetű lehagyná futóversenyben az ügyintőket, akik ráadásul még tahók is. Hová küldjem?

tézsé_B 2012.06.01. 00:17:21

A mi cégünknél is mindenki csak panaszkodik a K&H szép kártyára.
Hál isten már eljutottunk oda, hogy más cégre váltunk.
Múltkor olvastam, hogy kibocsátották az 50,000. k&h szép kártyát és már volt 30,000 tranzakció a kártyákkal. Azért ez is elég szánalmas.:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.01. 00:17:56

@PlastiCat: Pontosan. Svájc olyan ügyesen taktikázott az EU-val is, hogy megúszta a belépés hátrányainak jó részét, viszont az összes előnyt élvezi jelenleg, ami egy EU tagsággal jár, annak ellenére, hogy nem tagja az EU-nak. Erre mondják, hogy ügyes. Nem hőzöngeni kell egy pöcsnyi országnak, hanem ügyesen taktikázni. Ez viszont Magyarországnak nagyon nem megy sajnos.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.01. 08:54:09

@Jani haverja: Ezért kellett volna átengednünk némi transzferdíjért a törököket? Most lassan így is odaérnek...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.01. 09:23:40

@Jani haverja: Ok nélkül mi sem. Az más kérdés, hogy az ok és az indokoltság néha eltérnek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.01. 23:46:57

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Azt csak a magyarok egy része hiszi (én már nem), hogy a mi országunk védte meg a töröktől Európát. Ha nem harcolt volna Magyarország a török ellen, éppen addig nyomultak volna a törökök, mint így. A törökök ugyanis megállapodtak a Pápával, hogy kinek mennyi terület jár. Most nincs időm kikeresni, és belinkelni, de sok helyen megtalálható, merthogy történelmi tény. Úgyhogy ez is egy felesleges "szabadságharc" volt, mint az összes többi. Sajnos ez a magyar népre mindig is jellemző volt a történelem során, hogy szeretett ok nélkül mindenféle "szabadságharcokat" vívni, meg is látszik az eredmény...

XCat 2012.06.01. 23:53:13

@Jani haverja: wow. Azt hittem, eddig ezt csak én vettem észre. :DDDDDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.01. 23:53:38

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Semmi indoka nem volt Magyarországnak a II. Vh-ban hadat üzenni az oroszoknak, és főleg nem az USA-nak!!!
Röhelyesen viselkedett Magyarország akkor is, meg most is. Nekem ez a véleményem. Nézz szétt Európában, meg a világon. Mindenhol kiröhögik Magyarországot jelenleg, vagy elrettentő példaként szokták emlegetni. És ez nem azonos, pl. a görögökkel, mert azok is elbaszarintották rendesen a gazdaságukat, de legalább sírnak, könyörögnek, és nem szabadságharcot hirdetett (legalábbis eddig) a kormány ott. Most az ottani megismételt választások után meg majd meglátjuk, hogy mi lesz. Ha azok az erők kerülnek hatalomra, akik beintenek a hitelezőknek, a saját szemeddel fogod meglátni, hogy mekkora tragédia lesz ott. Ide meg már most is százával jönnek a görög cégek, addig is voltak, de inkább leánycégek, most meg az eredeti fővállalkozások jönnek ide, meg Bulgáriába tömegesen. Ja, ez az ország megtanulta Enver elvtárs alatt a saját bőrén, hogy nem szabadságharcot kell vívni folyamatosan, hanem okosan politizálni.

XCat 2012.06.02. 00:01:14

@Jani haverja: Jó, azért ne vidd túlzásba az önostorozást se. Sok mindenben barmok a magyarok, de azért a többi se faszent.

Viszont a többinél még nem láttam hogy ennyire össznépi hobbi lenne a placc közepére hányni, és belefetrengeni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.02. 00:17:18

@PlastiCat: Tudom én azt nagyon jól, hogy minden népben van éppen elég hülyeség. Nem is tudnám elképzelni, hogy létezne a világon bárhol olyan nép, amelyik teljesen normális lenne.
Én a saját magyar honfitársaimat is csak akkor ostorozom, amikor qrva nagy baromságokat csinálnak. Van egy csomó jó tulajdonsága is a magyar népnek.

Én itt az albánoknak is meg szoktam mondani, ami hülye szokás náluk. Csak egy példa: Megbeszélek egy üzleti találkozót, az természetes, hogy az illető akár órákat késik. Először szóvátettem, hogy az én időm drága arra, hogy kávézókban ücsörögjek értelmetlenül órákat. Erre az volt a válasz több embertől, hogy nyugalom, ez itt Albánia, ez itt népszokás, Te jöttél ide, meg kell szoknod, ha itt akarsz élni. Na, gondoltam magamban ok, akkor én is így fogok csinálni. Direkt késtem 2 és fél órát egy olyan embernél, aki előzőleg késett, és amikor ezt szóvátettem, akkor hasonlóakat mondott. Az illető szerintem csak 1 órát késett, mert eléggé megrökönyödött, hogy én miért késtem 2 és fél órát, mert ő sokat várt rám :) Mondtam neki, hogy na látod milyen kellemetlen egyedül ücsörögni egy kávézóban órákat, amikor más dolgod is lenne! :) Azóta az illető pontos:) De persze ezt az egész népet nem tudom megnevelni, úgyhogy sokszor szívok másokkal azóta is ilyen okok miatt :(
És ez csak egy mindennapos hülyeség a sok közül, de van még számtalan, teljesen más is.

XCat 2012.06.02. 00:21:28

@Jani haverja: A japánok teveztek egy nyomozó-robotot, ami elkapja a tolvajokat. Be is vetették három országban.
- Japánban öt perc alatt elfogtak 100 tolvajt.
- Az Egyesült Államokban öt perc alatt elfogtak 200 tolvajt.
- Romániában öt perc alatt ellopták a robotot.
süti beállítások módosítása