Eddig sem nagyon zavarta a szolgáltatókat, ha a) nem történik tényleges fogyasztás az előfizetés helyszínén, b) az előfizető elhunyt c) az előfizető nem is volt soha. Péteren most 3 havi díjat szeretne behajtani az Invitel, bár se örököse, se lakótársa nem volt nagyapjának:
Nagyapám júliusban elhunyt és a papírja rendezgetése közben talált szolgáltatói számlák alapján mindegyiket tájékoztattam erről a tényről. Semmi gondom nem is volt velük, mindegyik normálisan állt a kérdéshez, rendeztünk mindent. Gondoltam én, egészen tegnapig. Tegnap hívott testvérem, hogy az én nevemre, de nagyapám lakcímére jött egy tértivevényes levél az Inviteltől, amit ő átvett helyettem. (No comment, tudom, már én is gratuláltam neki emiatt.) Persze, hogy fizetési felszólítás, a július, augusztus, szeptemberi díjakkal kapcsolatosan. És behajtással fenyegetés, ahogy kell.
Szépséghibák:
1. Sose laktam azon a helyen.
2. Nagyapám közjegyző által hitelesített végrendelete szerint nem én vagyok az örököse.
3. A hagyatéki eljárás szerint nagyapám után sem ingó, sem ingatlan vagyon nem maradt.
4. A szolgáltató eldöntötte, hogy a bejelentő felel az elhunyt előfizető tartozásaiért, és kész, azért, mert csak.
5. Júliusban nyugtázzák az előfizető halálát, de azért szeptemberig még szépen számláznak.
6. A lakás nagyapám halála óta üresen áll, a telefont halála után egyből leszereltük, forgalom azon az előfizetői számon nem volt.Megállapítások
1. Én vagyok a hülye, hogy el akartam mindent normálisan rendezni.
2. Az Invitellel soha sem fogok üzleti kapcsolatba lépni ezek után.A gőz leengedése céljából írtam nekik egy levelet, mellékelten megküldöm nektek is.
Üdv,
Péter
CBF 2012.12.06. 15:21:17
fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2012.12.06. 15:22:59
Dr. Kix 2012.12.06. 15:23:37
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.06. 15:30:00
2012.12.06. 15:31:40
3. A hagyatéki eljárás szerint nagyapám után sem ingó, sem ingatlan vagyon nem maradt.
6. A lakás nagyapám halála óta üresen áll,
Zirowe 2012.12.06. 15:35:48
Gyerek nem örökös (és a kötelesrész?!), nem maradt utána semmi (és az üres ingatlan?!), azóta üres az ingatlan (és a sok fedélnélküli?!).
Invitel meg kapja be!
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.06. 15:42:37
De ezzel egyetértek: Invitel meg kapja be!
Zirowe 2012.12.06. 15:43:21
Viszont azért "kisunokára" is szokás hagyni vmit.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.06. 15:43:21
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.06. 15:44:04
.........................................................................................................................................................................
Két komment elküldése között várnod kell néhány percet!
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.06. 15:44:08
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.06. 15:45:14
Két komment elküldése között várnod kell néhány percet!
Jokkura 2012.12.06. 15:46:17
a tulajdonos nem lakta be, ergo : üres
bár nem vagyok ingatlanjogász ,de ezek a feltételek elfogadhatóak -e ?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.06. 15:46:44
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.06. 15:46:48
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 15:48:33
ha benne laktal, akkor altalaban maradhadtal es folyatodott a berloi jogviszony..
de lehet mar maskeppen van
Szabó F. Balázs 2012.12.06. 15:48:36
Megszüntették, lezárták, az egykori szerződő fél már három éve el is hunyt, de azért 5-6 havonta még beficcen egy-egy telefonszámla tőlük a nagyapám nevére - hátha befizeti valaki.
Nagyanyám egy ideig levelezett velük, semmi hatása nem volt, aztán gondoltam utánanézek nem hamis-e az egész, de minden stimmelt, a bankszámlaszám, az érték, de még (a régen megszüntetett) szerződés azonosítója, meg az elírás a címben is (Barók Béla út Bartók Béla út helyett).
Lassan őrölnek...
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.06. 15:50:06
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.06. 15:52:30
Ez különösen teccik.
Szerintem ezeknek jogaik vannak.
Mint hajdupetinek a rokiparkolóban bunkózni.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 15:56:04
mert az orokhagyo tartozasaert az orokos a hagyatek erejeig felel
itt meg sem orokos, sem orokseg, se nem ott lakott
semmi jogalapjuk kerni ez tuti
/ mondjuk en csak azt nem ertem, minek volt neki kozjegyzo altal hitelesitett vegrendelete, ha egy kanyija sem volt, de ez mellekszal/
Szabó F. Balázs 2012.12.06. 15:58:08
Egy kisebb-közepes cipősdobozba szűrj bele egy olyan 1,4-1,6 kilónyi finom fahamut, szigszalagozd jól le, ragaszd a tetejére a számlákat meg a levelüket, ezt mindet csomagold be barna papírba, és egy szívhezszóló levéllel add fel nekik, hogy itt a számlafizető, ha ennyire effektívek a gondjaikra bízod őt is, te mindent megtettél.
Mivel fahamu így nem vétesz törvény ellen sem, viszont szerintem hamar levesznek a listájukról...
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.06. 16:00:41
2012.12.06. 16:01:32
Ha már leírta amit leírt, akkor odaírhatta volna hogy ez hogy volt. Az a helyzet, hogy nekem is kell néha emberekkel foglalkozni és a nagytöbbség egyáltalán nem tudja előadni érthetően, világosan a kínját baját!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 16:03:43
se ingo se ingatlan vagyona nem volt a hagyateki vegzes szerint
ha lett volna, lehet az orokosokon kovetelhetnek
de ez mellekszal, csak megemlitettem
meg hat ugye meg a halala utan isz szamlaztak par honapig
en tuti nem foglalkoznek az invitellel jelen esetben
hacsak fmh nem megy, mert azt mindenkeppen meg kell tamadni
2012.12.06. 16:04:14
Atörökk 2012.12.06. 16:06:42
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.06. 16:11:32
Sok szerencsét kívánok az invitelnek!
+
www.kutyaszar.hu/1.jpg
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.06. 16:13:31
- Az építész a megtervezett házak, lakások, intézmények számát, az azokért kapott díjakat,
- az orvosprofesszor a bizonyítottan megmentett életeket,
- a nőcsábász az ágyba vitt nők számát, stb.
Egyszer csak Rostás Rómeó bácsira kerül a sor, aki már 60 éve rokkantnyugdíjas.
- És maga mit szeretne hallani, Rómeó bácsi?
- Hát asztat, hogy-e "Dik mán, mozog!"
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.06. 16:14:48
..............................................................................................................................................................................................................
Két komment elküldése között várnod kell néhány percet!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.06. 16:23:05
Az nem tudom, milyen az.
bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.12.06. 16:26:35
Ezt már én is eldöntöttem egyszer, miután szüleimet belerángatták egy felesleges CPS szerződésbe. Azóta szitokszó nálunk az Invitel. Így jártak.
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.12.06. 16:27:13
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.06. 16:31:15
Micimacko 2012.12.06. 16:31:22
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.06. 16:34:04
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.12.06. 16:50:33
Micimacko 2012.12.06. 16:59:23
(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.12.06. 17:58:53
nagyapám haszonélvezőként lakott a már korábban életjáradékért elkótyavetyélt házban. (mellékszál, de a vevőt eddig nem találtuk meg, hogy átadjuk neki a kecót.) gyermekei - anyám és nagybátyám - sajnos már korábban meghaltak, ezért maradtunk ketten öcsémmel közvetlen hozzátartozói az öregnek. mivel semmije se volt az öregnek, a temetés is nagy szívás volt, de ez van, a nagyapámat csak eltemettettük tisztességgel. a levélben semmi extra nem volt, kicsit köcsögösködtem, pikírtkedtem, és megfenyegettem őket az nmhh-val. mert attól a nőtől még én is megijednék. hát ennyi.
Aureliano Buendía 2012.12.06. 19:05:58
CID 2012.12.06. 19:50:26
Nem baszod, akkor jobbikuss és fityiszes elvtársaid, az utolsó vacsorára asszociáltak;-)
Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.12.06. 21:06:19
Xezs 2012.12.06. 23:07:34
McZozo 2012.12.07. 13:16:23
es ki mondta neked hogy az a lakas nagyapi tulajdona volt, berlemenyrol haszonelvezeti jogrol nem hallottunk meg?
McZozo 2012.12.07. 13:30:36
akkor mar csak egy elvarratlan szal maradt, ami tobbekben felmerult, hogyha nem volt semmilye az oregnek akkor mi votl a kozjegyzoi vegrendeletben, plusz ez mar csak telleg erdekesseg tudtommal amerikaban az orokhagyo megteheti hogy az egyenesagi rokonait kirakja az oroklesbol, de en ugy tudom bar nem vagyok jogasz hogy magyarorszagon meg par eve ugy volt hogy nem lehet 100% ban kizarni az orokosoket. Persze ez lehet valtozott idokozben. Tudom mellekszal csak erdekelne ez a resze is
Tribeca84 2012.12.08. 10:21:49
Lehet egyébként nem foglalkozni is vele, de akkor fennáll annak a veszélye, hogy fizetési meghagyást kérnek rád, amit ha nem veszel át / nem reagálsz végrehajthatóvá válik anélkül, hogy annak jogalapját a közjegyző vizsgálná. Persze lehet utólag végrehajtási kifogást beadni, igazolást benyújtani, a fmh eljárást perré alakítani, de sok felesleges hajcihőtől kíméled meg magad, ha legalább 1x rendesen válaszolsz nekik.
@McZozo: A leszármazót köteles rész illeti meg (ami az egyébként járó teljes rész 1/4-ede), de tipikusan az életjáradéki/eltartási szerződés az, amivel ez kijátszható, mivel ezekkel az örökség megnyílásának időpontjában az életjáradék/eltartás tárgyává tett ingatlan/ingó már nincs az örökhagyó tulajdonában.
(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.12.09. 18:14:52
Az volt benne, hogy minden ingóságának örököse a testvérem. Nos, az ingóság, ami hátramaradt, hogy úgy mondjam, nem ért egy hajítófát sem. Ezt rögzítette a hagyatéki jkv is.
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.12.10. 17:51:33
Emilben valami Rózsika visszaírt, hogy nagyon sajnálja, hogy lemondjuk de továbbította a műszaki osztálynak (gondolom leszerelés okán), valamint szép napot kívánt. Ez 2 hónapja volt, nullás számla nem jött, igaz másmilyen se. Eddig jó :)
tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.11. 00:22:22
tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.11. 00:27:53
jézushka 2012.12.11. 06:32:36
Áááá, nem a selejteseket vették át, áááá dehogy :))))))
InvitelGuide · http://www.invitel.hu 2012.12.13. 12:09:37
Az Invitel közösségi média operátora vagyok és a fenti bejegyzés alapján írok Önnek azzal a céllal, hogy a felmerült problémát minél hamarabb kezelni tudjuk!
Az Invitel számára kiemelten fontos az ügyfelek elégedettsége, ezért is olvastuk sajnálattal a Péter nevű olvasójuk esetéről szóló blogbejegyzést.
Sajnos a bejegyzésben nincsenek olyan konkrét információk, amelyek alapján az esetet gyorsan és eredményesen kivizsgálhatnánk. Kérjük, küldje el nekünk az érintett elérhetőségét és a korábbi szerződésének az adatait, mert szeretnénk felvenni vele a kapcsolatot, hogy további részleteket tudhassunk meg az esetről és kezelni tudjuk azt. A címünk online@invitel.co.hu.
Segítségüket előre is köszönöm!
Tisztelettel,
Invitel Guide
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.13. 13:17:19
Xezs 2012.12.13. 20:20:46