Tékozló Homár

Használt poharakat adnak a KFC-ben? (frissült: nem)

2013.05.06. 12:20 | jackyll | 247 komment

Péter megdöbbenve szemlélte tegnap uzsonna után a Mammut KFC-ben, hogy egy alkalmazott nem csak az asztalról gyűjtötte össze az épen maradt papírpoharakat, de még a szemetesből is kiszedte a jobbakat. Pánikra semmi ok, valószínűleg a gyerekének gyűjti őket, a mosogatógépet úgysem bírnák, nemigaz?

2013.05.05-én a párommal a budapesti Mamut üzletközpontban lévő KFC gyorsétteremben vásároltunk és fogyasztottunk, ezzel kapcsolatban szeretnék panaszt, bejelentést tenni. A KFC éttermeiben az üdítők újratölthetőek. Ez azt jelenti, hogy a vásárló megvásárolja a KFC logókkal és feliratokkal ellátott papír poharat, amit az étterembe elhelyezett önkiszolgáló üdítő automatánál korlátlan számban újra töltheti az ízlésének megfelelő üdítővel. Nagyon jónak találjuk ezt a formulát, mert többféle üdítőt is meg lehet kóstolni, valamint spórolásra is lehetőséget ad, ami a mai válságos gazdasági helyzetben sem utolsó. De nem csak mi és a többi kedves KFC étteremben fogyasztó szeret spórolni, hanem az étterem tulajdonosa, üzemeltetője és dolgozói is szeretnek a papír poharakkal spórolni.

A fogyasztást követően még az étterembe maradtunk, beszélgettünk, az étkezés után eltöltött idő alatt megfigyeltük a párommal, hogy az asztalokon hagyott használt papír poharakat az étterem dolgozója, takarítója sorra begyűjti egy tálcára és eltűnik azokkal a személyzeti bejáraton át. Itt már rájöttem, hogy a megkapott poharakat nem én nyomtam össze egy ügyetlen mozdulattal, hanem én is használt poharakat kaptam, ugyanis az első töltögetésnél feltűnt, hogy egy kicsit nyomott a papír pohár széle. Megnéztem a két poharat és az egyiken karcolási nyomok voltak, a másik pohár pedig egy kicsit össze volt már nyomva. Egyértelművé vált számomra, hogy használt poharat kaptunk.

Ez is ellenérzéseket váltott ki bennem, de emiatt még nem biztos, hogy panasszal élek, legfeljebb többet nem jövök az étterembe fogyasztani. De ezután kifejezetten figyeltem a takarításért felelős dolgozó tevékenységét, aki többször a szemünk láttára a szemetesből is kivette a kevésbé sérült, vagy szennyeződés mentes poharakat és ezekkel is eltűnt a személyzeti bejáraton át.

Véleményem szerint az asztalról begyűjtött poharakkal sem tartják be az alapvető higiéniai szabályokat, de a szemetesből kiszedett és a leendő vevőknek újra értékesített poharakkal azonban még ennél is súlyosabb fertőzéseket lehet kapni. Hiszen a szemetesben lehet akár egy meghűlt, vagy influenzás ember használt papír zsebkendőjén túl sok minden más is. hogy csak a „legártatlanabbakat” említsem meg.

Kérem a Tisztelt Címet, hogy panaszomat kivizsgálni szíveskedjen és tájékoztasson annak kimeneteléről!

Külön felhívom a KFC figyelmét, amennyiben érdemben elfogadható választ nem kapok Önöktől, abban az esetben kfc.com oldalon található elérhetőségen, fogon jelezni az étteremlánc nemzetközi központjában, ezen levél angol változatát. Ezenkívül továbbítani fogom a levelet a Tékozló Homár internetes blogon kívül még számos internetes portál, országos televízió és rádiócsatorna részére!

UPDATE 13:45: Már válaszolt is a KFC. Pont azért szedik be ezeket a poharakat, hogy a betérő nemfizető vendégek ne tudják ezeket újrahasznosítani:

Válaszolt a KFC, és kb. azt amire számítottam, mivel jó érzésű emberként elsőre én is ezt gondoltam... vagyis, hogy a visszaélések miatt szedik be a poharat. De nem győztek meg, mert ismerem a pohár minőségét, külsejét, ígyhát én is válaszoltam Nekik.... Íme:

KFC válasz:
A KFC-ben vásárolt papírpohár korlátlan alkalommal utántölthető a vásárlás végéig, az étteremben mindenki által szabadon hozzáférhető italautomatánál. A vendégeinktől pozitív visszajelzéseket kapunk, értékelik az utántölthetőséget. Azonban a mindenki számára hozzáférhető italautoma sok visszaélésre is lehetőséget ad.

Sajnos sokszor kell szembesülnünk azzal, hogy néhányan a vendégeink által már használt és hátrahagyott poharakat vesznek fel az asztalokról és a hulladékgyűjtők tetejéről. Ők nem vásárolnak nálunk, azonban ilyen úton KFC pohárat szeretzek, így nem tudunk fellépni az italautomata jogosultatlan használata ellen az ő esetükben.

Az általuk okozott káron felül az Ön által említett egézségügyi kockázatot sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Azért gyűjtjük össze a már használt poharakat az étterem területén, hogy az ilyen visszaélésekre a lehetőséget megszüntethessük. A használt poharakat a sztenderdjeinknek megfelelően hulladékként kezeljük.

 Talán nem nehéz meggyőznöm Önt arról,  hogy az Ön által felvázolt forgatókönyvvel minimális spórolást érhetnénk csak el, ami aránytalan ahhoz a presztízs- és az abból eredő anyagi veszteséghez képest, amit így megkockáztatnánk. Szerencsére működésünk során még nem találkoztunk olyan esettel, amikor egy nálunk elfogyasztott ebéd vagy vacsora után valaki ételmérgezéséses panaszokkal fordult volna orvoshoz.

Kérem tegyen egy próbát, hasonlítson össze egy vadonatúj és egy használt papírpoharat.

A pohár állapota minden esetben árulkodó, hiszen a papírpohár egy használatra alkalmas, azt követően már jól megkülönböztethető egy vadonatúj darabtól.

Bízom benne, hogy megnyugtató választ adtam Önnek.
Ha mégsem, szívesen meghívjuk Önt a KFC Mammutba,
hogy személyesen is bemutathassuk magas higéniai sztenderdjeinket.


Erre az én válaszom:

Az Önöktől kapott magyarázatra gondoltam én is, és azt készséggel el is fogadnám, ha nem ismerném a poharaikat. Az új állapotát sem kell bemutatni, mert nagyon sokszor fogyasztottam már Önöknél újratölthető üdítőt, volt olyan tikkasztó nyári nap, amikor 8-10 alkalommal is újratöltöttem és állíthatom Önnek, a pohár ezután is kiadható lett volna újként. De ismerem a használt állapotát is: több alkalommal újra töltött pohár, majd ezután azt az unokaöcsém kérésére hazavittük, persze a táskában egy picit megnyomódott, viseltes lett (na ilyesmi állapotút kaptam én is újként folyóév 05.05-én), de még otthon is napokig fogyasztott belőle üdítőt, vizet. Egyedül a mosogatást nem viselte.

UPDATE2 14:40: Újra válaszolt a KFC naiv ügyfélnek, ezúttal pohárnyomódásilag:

Sajnos a szállításkor a poharak megnyomódhatnak  - pontosan úgy, mint az Ön hátizsákjában történt- mivel a szállításuk puhafalú karton dobozokban történik a központi raktárakból az éttermekbe. Igyekszünk ezeket a darabokat kiszűrni, azonban – úgy tűnik – nem vagyunk elég alaposak. Ezért szíves elnézését kérjük. Az ilyen darabokat természetesen örömmel kicseréljük Önnek. Bízom benne, hogy legközelebb elégedett vendégünkként távozik tőlünk, várjuk szeretettel!

Erre már nem válaszoltam a KFC-nek, legyenek boldogok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.05.06. 21:45:57

1. A posztoló igénytelen
2. A posztoló hülye
3. A kfc igazat mond

igazságos 2013.05.06. 21:57:54

@enpera: 4. mégis a poszternek van igaza
5. KFC hazudik
6. végül is senki nem mondta, hogy a kukából összeszedett poharak a kukába kötnek ki
7. a KFC-nek ezért gratulálok, nagyon cselesek!

Reszelő Aladár 2013.05.06. 21:59:23

Tehát neked semmi sem jó. Sok boldogságot az élethez!

Reszelő Aladár 2013.05.06. 22:02:02

Amúgy meg a huszáros megoldással el lehet tépni a poharat, vagy fel lehet szerelni egy pohárlyukasztót. Megstoppolni talán nem fogják...

Atörökk 2013.05.06. 22:04:31

Majd ha pezsgő folyik a csapból, tesztelem a poharat.

igazságos 2013.05.06. 22:13:19

@atpijkamo:

nem tom' nem járok kfc-be, de nem olyan műanyag poharakat adnak? vagy csak a tetejük van?

fruit.amour (törölt) 2013.05.06. 22:24:46

@igazságos: teteje műanyag csak. És simán ki lehet belőle törölni a cuccot, hogy ne látszódjon benne, ott helyben a fogyasztás után, a szalvétával, zsepivel... és bírja a kiképzést is, én még tavaly tavasszal vettem 2 darabot. Az egyik a nyarat kiszolgálta, a másikat pár hete fogtam be amikor melegebb lett. Nem a levegőbe beszélek, mert én vagyok az a fajta aki ellen elvileg védekezik a KFC... simán odamászok a pohárral, egy plázába ahol egyébként is mindenki ott tolakszik a poharával... a kutya nem foglalkozik vele. Tudom, suttyó paraszt vagyok. Na ez a spórolás, nem amit a posztoló írt..... úgyhogy a pohár bírja a kiképzést, lazán a kocsi csomagtartójába, bicaj kosarába és a hátizsákomba szoktam dobni...

fruit.amour (törölt) 2013.05.06. 22:26:09

@fruit.amour: úgyhogy a 8-10 rátöltés lópikula, főleg 2 embernek ahogy írja a posztoló.... szerintem én már a tízszeresét is belenyomtam egy pohárba....

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.06. 22:38:09

@igazságos: Nemtom, ilyen proli helyre én se járok, nem adnak kaviárt. De a poszt toló papírpoharakra panaszkodott.

fruit.amour (törölt) 2013.05.06. 22:53:31

@atpijkamo: nem adnak kaviárt. :D Kíváncsi lennék életedbe láttál-e már a tévén kívül kaviárt...

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.06. 22:59:59

@fruit.amour: A kaviárt nem nézni szokták. Látványnak nem túl izgalmas.

Nem vagyok benne biztos, hogy a mondanivalóm lényegét megértetted. Képzelj hozzá egy szmájlit!

Atörökk 2013.05.06. 23:12:52

@atpijkamo:
Régen minden jobb volt. Kaviárt csak új papírpohárban szolgáltak fel.

Atörökk 2013.05.06. 23:20:45

@Dr Jozef Vengloš:
egen. Azok még tűr... izé, törhetetlen műanyag poharak voltak!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.07. 00:29:43

10 cola bazmeg, oszt csodalkoztok, hogy a mekiben nincs ujratoltes...
oszt meg reklamal a poharert, mikor megisznak fejenkent 3 liter colat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.07. 00:32:56

@atpijkamo: egy KFC-ben nem tudod nem beutni
ki se adjak a kajat
oh bazmeg....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.07. 00:34:55

@atpijkamo: es ekkora barmok osztjak az eszt itt amerikanak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.07. 00:36:19

@Kemencés Szittya Buci: hat pl . felenk kifejezetten jo a csirkejuk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.07. 00:39:52

@igazságos: persze igikem, a KFC elmossa a papirpoharat
oh istenem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.07. 00:42:11

@Fenimore: szerintem azt varta hogy kapjonn egy tucat csirkecombot es 3 liter colat ingyen es bermentve karpotlasul
csak rabaszott, mert ha ezt megtette volna a KFC, az egyenlo lett volna a beismeressel
rosszul taktikazott
/ meg mindig ott tartok, hogy 10-szer utantolt, ez kesz majd hazavisizk a poharat, szerintem azt is fullosan vittek ki az uzletbol:)/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.07. 00:43:37

@igazságos: igen csak tetejuk van,
abba toltik a colat

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.05.07. 00:49:20

>A KFC éttermeiben

Sima resti az vazze, nem étterem.

>többféle üdítőt is meg lehet kóstolni

Ó, édes faszom, a KFC üdítői, mint a gasztronómia csúcsa. Amit végig kell kóstolni. Mind az ötöt. Akár a nagy Levin.

>spórolásra is lehetőséget ad

Fillérbaszóék csak az egyik rendeléshez kérnek üdítőt, de az egész család abból a pohárból iszik.

>8-10 alkalommal is újratöltöttem

Na mit mondtam...

>majd ezután azt az unokaöcsém kérésére hazavittük

Jézusom, legalja...
Milyen ingerszegény környezetben nevelkedik az a gyerek, ahol egy papírpohár megfelelő vásárfia?

gabors 2013.05.07. 02:19:05

@hagyma: igy van mert a kaja "keszitonek" meg sem jelenik a kepernyon hogy azt a bizmagot (nem jarok kfc-be) baszak mar be egy zacsiba vagy akarmi...

a gond hogy mo-on sokaknak csak az jut az eszebe hogy lehet lehuzni valakit ...

gabors 2013.05.07. 02:21:31

@hagyma: ahogy mondod tartanak erre egy embert ??? baszki talan nincs is ra megfelelo hely hiszen ezert nincsenek evoeszkozok meg moshato tanyer meg minde ez egy megtervezett uzlet... hogy lehet ezen nyerni ???

Itt szerintem a KFC magyarazata esszeru eletszeru aki nem hiszi az idiota.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.07. 04:37:15

@gabors: en se jarok, de neha veszunk egy vodor csirket
kifejezetten jo
a legjobb csirkejukvan talan a gyorslancok kozul, bar pl sima rantottcsirkeben akar egy wal mart is jo lehet
@régebb óta vagyok Subban mint te: peresze hogy nem etterem, kajalda, zabalda gyorsetkezde, egesz jo csirkekkel
ha valaki normalis etterembe megy az rantott csirket rendel? krumplipurevel es uborkasalataval?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.07. 04:40:17

@gabors: tulajdonkeppen Te rengeteg hulyeseget beszelsz, dehat ez van:)
na most nezd meg, a magyarok elhiszik, hogy a KFC a kukabol kivett papirpoharakat elmossa es visszateszi a pultra es ezt akozben figyelik ki, mikozben megisznak 3 liter colat, majd biztos ami biztos hazaviszik bazmeg a papirpoharat!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.07. 04:54:11

jo, a magyarokat helyesbitenem kell
egyes posztolo magyarokra

vénszivar 2013.05.07. 06:29:35

Ez a büdös gyökér összepiszkítja ezt a szép fehér felületet... légypiszkaival.

SarahConnor 2013.05.07. 06:33:14

@fruit.amour: kitartóan kerestél valamit, amibe bele lehet kötni, és végül találtál, gratulálok. Körülbelül ugyanolyan undorító, zsebemben turkáló, személyeskedő gizdáskodó nyavalyás vagy, mint a poszter. Előrángatsz bármit, amin szegényes logikád szerint fogást lehet találni. Köpedelem.

Én kérek elnézést, hogy blogolok, én kérek elnézést, hogy nem tetszik, amiről szól, és legvégül: én kérek elnézést, amiért szerintem illik egy korrektül megfogalmazott választ megköszönni.
Hogy jön ide, hogy ettem-e gyorsétteremben? Ha bármi panaszom van és normálisan kezelik, akkor nem úgy hagyom ott őket, mint eb a szarát, mondván: legyenek boldogok, hanem felböfögök egy köszönömöt. Miért? Mert civilizált emberek vagyunk, azért.

Keresd meg a posztolót, összeilletek, jó haverok lennétek.
Vagy esetleg te vagy az?

SarahConnor 2013.05.07. 06:36:31

@hagyma: ez nem rossz tipp. Lehetséges.

Tormas Torontal 2013.05.07. 07:46:12

@vénszivar: Ó te csóró, mit ugatsz már megint? Nem tehetek róla, hogy a maradék kajákat próbálod lenyúlni a KFC-ben és most meg vagy sértődve, hogy nem tudod kiszedni a kukából az aránylag épp poharakat, hogy ihass egy kis cukros levet. Sajnos tablettás bort itt nem csapolhtsz. Szerencsétlen lúzer vagy a szakadt szuzukiddal, meg az ápolatlan külsőddel együtt.

Manyecska 2013.05.07. 08:00:12

@fruit.amour: :)))) a zén uram folyton a tévépaprikát nézi és az a halálom amikor mellettem állva elmondja mit hogy kell. Ami ugye "női munka":D..kaviárból a fekete isteni!!:)

Manyecska 2013.05.07. 08:23:47

Ittam gyógyvizet a dagály kúttyából. Hát azt csináljátok utánam.:D van bukéja de gyógyít..

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.07. 08:24:37

@régebb óta vagyok Subban mint te: "majd ezután azt az
unokaöcsém kérésére
hazavittük"
Helyesen: ...a kisebbik középső unokaöcsém...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.07. 08:27:32

@Manyecska: "a zén uram folyton a tévépaprikát nézi"
Akarsz róla beszélni?
Orvosnál voltatok?

fruit.amour (törölt) 2013.05.07. 08:39:11

@Fenimore: Szerintem Te vagy a postoló, ugyanaz a suttyó stílus...

England win The Ashes! 2013.05.07. 08:43:18

És mit adtak nekünk a kentuckyiak?

Persze, a Jim Beamet ők adták, ez nem is volt vita tárgya, ugyebár?

England win The Ashes! 2013.05.07. 08:58:23

Mondjuk ezt az "asztalról összeszedem, majd NEM a kukába, hanem vissza a pult mögé viszem a papírpoharat" munkafolyamatot egyszer volt szerencsém látni a donpepénél.

SarahConnor 2013.05.07. 11:20:59

@fruit.amour: suttyó, mi? Látom, nem érted, se a szó jelentését, se a blogomat, se ezt a posztot.

Nekem 1350 hsz-em van és vezetek blogot is, kicsit több fogást találni rajtam, mint rajtad. Csak az nem talál kivetnivalót az aktivitásomban, aki nem keresi. Te meg ugye kerested. Felpöndörödtél a hsz-emen (Isten tudja, miért pont az enyémen, többen is osztják ugyanezt a véleményt), és dühösen nekiindultál, hogy találj valamit, amibe beleköthetsz.
Na ez köpedelem, vazzeg, ha vitázni akarsz, vitázz kulturáltan, a témáról. De neked ez nem megy. Elolvastad a blogom (több bejegyzést is), normális esetben lehet, hogy még tetszene is, de neeem, most ugye a hibát keressük, úgyhogy mibe is kössünk bele.... az árakba! Ez az! Turkáljunk a zsebében!
Se a posztjaimban, se az itteni KFC-s posztban nem téma tképp az ár.
Az én termékkritikáimnál sokadlagos szempont az ár – olyan árukat mutatok be, amiknek a marketingje hazug. Akármennyi pénzt is kérnek el egy légfrissítőért, ha azt írják rá, hogy légfrissítő, akkor annak kell lennie! Ez a lényeg, érted? Lehet szar légfrissítő, és akkor egy szót se szólok, mert 300 Ft volt. De ez konkrétan nem az, amit ráírtak.
Ugyanez a bringamatricánál – párszáz Ft volt, oké. De ha a termékkép alapján ez mehet fekete bringára, akkor mehessen fekete bringára! Az egy dolog, ha szar lenne, pl nem ragadna, vagy bármi, de itt a marketing hazug! Pont azért van még ilyen termékmarketing, mert mindenki befogja a száját ("mit sírsz, nyenyenye"). Én legalább kiböfögöm a netre, találatot hoz rá a google.
300 forintért ne sírjak? Szerintem meg 300 forintért se szarjanak a fejemre.

Ha vitatkozni akarsz, akkor azt értelmesen, a témáról ereszd meg. Ne moss össze két értelmetlen dolgot, mint az én légfrissítőmet a KFC-vel, úgy, hogy ráadásul úgy facsarod ki a blogomat, posztjaimat, kommentjeimet, ahogy neked tetszik és ahogy a céljaidnak megfelel.

Undorító, óvodás, hisztis, másokra mutogató, zsebben turkáló, suttyó, senkiházi magatartás.
Ilyen hülyeségekkel ne fárassz, légyszi.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.07. 11:28:45

@hagyma: "es ekkora barmok osztjak az eszt itt amerikanak"

Te retardált faszfej, nem tudsz magadról? Olvasd már el milyen baromságokat írsz itt össze!

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.05.07. 11:43:00

Már bocsánat, de a posztíró egy szőrszálhasogató barom!

helianthus 2013.05.07. 13:01:54

@Fenimore: ne etesd tovább a trollt, már jóllakott. :)

@atpijkamo: Papamackó! Nagyon szigorú vagy mostanában! Ki fogsz kapni, meglátod! De legalábbis nem lesz kakaó egy hétig.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.07. 13:05:16

@helianthus: Nagyon el tud szomorítani az emberi butaság. Mikor egymás mellé próbálja rakni a betűket, de már maga se érti, miről hadovál.

helianthus 2013.05.07. 13:29:04

@atpijkamo: rendben van, de próbáld megérteni. Lehet, hogy honvágya van, lehet, hogy szomorú, lehet, hogy nem is olyan rózsaszín kint minden, ahogy ő gondolja. Vagy mégis, de mégsem boldog tőle. És akkor itt, ahol velünk beszélgethetne, akiket nagy hangosan mélyen lenéz, közben tökre szeretne közénk tartozni és cinkosan összekacsintani velünk és velünk nevetni, nem pedig rajtunk, szóval akkor itt egy csomóan bántják, akik nem bántják, már inkább azok sem szólnak hozzá, mert már nem tud különbséget tenni bántó és nem bántó között és nem lehet vele jót beszélgetni. :(
Én pölö többször megkérdeztem pusztán kíváncsiságból, hogy megkapta-e Anyukája a karácsonyi lapot, de nem kaptam normális választ rá, mert azt hitte csak a vérét akarom szívni.

Atörökk 2013.05.07. 13:37:10

@helianthus:
Egyértelmű, hogy nem kaptál rá normális választ, hiszen csak a vérét akartad szívni :)

helianthus 2013.05.07. 13:45:22

@atörökk: Hülye! Rád gondolok, nem Hagymára. :DDDD

labi 2013.05.07. 13:46:40

"volt olyan tikkasztó nyári nap, amikor 8-10 alkalommal is újratöltöttem"

Aha, szóval postoló bement a kfc-be oszt' egy pohár áráért egy ültő helyében lenyomott három liter kólát (illetve vett egy poharat az egész családnak)... Akkor most kinek is a sporólós ferengi rokonát?

Atörökk 2013.05.07. 13:47:18

@helianthus:
Erre minden okod meg is van ;-)

SarahConnor 2013.05.07. 13:49:51

@helianthus: más öröméért dolgozzak? Velem mi lesz? :)

England win The Ashes! 2013.05.07. 13:53:13

@atpijkamo: Imre, hagyd! Ha nem tűnik fel neki, hogy itt nem a zusáról van szó, akkor hogy várod el a bonyolultabb dolgok megértését?

helianthus 2013.05.07. 14:06:23

@Manyecska: Respect!

@atörökk: márminthogy rád gondoljak? Mi okom lenne rá?

@Fenimore: "Velem mi lesz? :) "
Nem tudom. De majdcsak kitalálunk valamit, itt van egy csomó jófej kommenter, biztos adnak tippeket. ;)

fruit.amour (törölt) 2013.05.07. 15:04:34

@Fenimore: Remélem, hogy ezt a hosszú szöveget, amit rám pocsékoltál legalább a munkaidőd terhére ment és nem a szabadidőd terhére, mert el sem olvastam végig, és nem is fogom, mert nem érdekel a véleményed...

gabors 2013.05.07. 15:09:48

@fruit.amour:Na baszki ezert IS teszik el a poharakat Veled mar nem tudnak mit tenni a magyar mutyi mar a genjeidbe betonozodott ... ettol szar Mo es Te meg buszke is vagy hogy igy "sporolosz" gondolom mindezt kapitalista multik ellen teszed. Vagy lopsz mastol is ? Mert ez nem mas ...

gabors 2013.05.07. 15:16:25

@labi: bocs de ez nem sporolas hanem szin tiszta lopas ... persze tudom Mo-on ez az ugyes talpraesett valaki.

Ezert kell maskeppen uzemeltetni egy csomo mindent Mo-on mint mashol. Ez a pohar osszeszedes nyilvan hungarikum a posztolo es pl. fuit.amour ok miatt. Nem tudom csak gondolo a Lajtatol nyugatra is van KFC es ott a posztolo ilyet valoszinuleg nem latott (mert ott nem szokas 8-10-szer ujratolteni ...)

ga-ap · http://soundcloud.com/gaap/classic-breaks-vol1 2013.05.07. 18:12:46

Gondolom mar mas is megirta: a posztolo egy igazi faszparaszt. Ezek miatt tart itt ez az orszag...;)

Fejesrob 2013.05.07. 18:13:12

10-szer utána tölt. És még reklamál is. Nem vagy te véletlenül ... román?

SarahConnor 2013.05.07. 19:00:02

@fruit.amour: nem haragszol, ha ezt nem hiszem el, ugye? Nyilván hozzászólnivalód nincs, nem szégyen bevallani. A személyeskedést meg igazán leállíthatod, innentől már vérciki.

fruit.amour (törölt) 2013.05.07. 21:01:40

@Fenimore: Azt hiszel el amit akarsz, különösebben nem érdekel, mert egy senki vagy egy nick név mögül. Ahogy én is. Viszont azon jót szórakoztam, hogy felhúzod magad egy olyan ember véleményén, írásán akit nem is ismersz... :))))))))))))))))) Ökör.

SarahConnor 2013.05.07. 22:00:09

@fruit.amour: aha, mondod te, miután gyakorlatilag végigolvastad a blogom csak hogy valahogy beleköthess már a mondandómba. Ráadásul ezután se sikerült. Ökör :))))

Azt pedig nem szégyellem, hogy felhúzom magam az emberi hülyeségen. Csillagokat látok tőle. Vállalom. Ha ez neked vicces, ám legyen, büszke azért ne legyél rá.

fruit.amour (törölt) 2013.05.07. 22:31:39

@Fenimore: A blogodat csak kb. 1 percben átfutottam. Ennél többet nem töltöttem vele, úgyhogy ennyire ne legyél magaddal megelégedve, hogy micsoda egy fantasztikus írónő vagy. De úgy látom fáj, ha kritika ér. Fáj, ha nem olvasnak el >> fáj, ha véletlenül nem Te vagy a középpontban. Az meg, hogy annyi eszed nincs, hogy egy provokálásra megfelelő humorral válaszolj vissza és elengedd a füled mellett egy idegen szavait az nem megy... és helyette okoskodsz, szájalsz, ezáltal minden egyes mondatoddal gerjeszted az amúgy teljesen felesleges hülyeséget, magadról állítod ki folyamatosan a szegénységi bizonyítványt. Nem mellesleg az időt pocsékolod a semmire. Nekem ugyan ezt leírni kb. telt 30 másodpercembe mert gyorsgépírok, de neked vaj' meddig? :))))))

Nyílméregbéka 2013.05.07. 22:32:49

@fruit.amour: Nem csak suttyó paraszt vagy, hanem tolvaj. És ezt még csak fel sem fogod, mert még ráadásul ostoba is vagy... :DDD

panic_button 2013.05.07. 23:06:17

Na a kedves poszttolo gyereke se lennek, ezt a fillerbaszast, persze majd havi szinten 5000 forintnyi sporolasert begyujtik a hasznalt poharat, de azert is vissza kell irni a faszsagot... Amugy meg ne menjen gyorsetterembe, ha nem birja a gyomra, masfel ev alatt sokkal pikansabbakat is lattam/csinaltam a mekibe

bldo 2013.05.07. 23:46:29

Péter, te egy igazi tenyérbemászó gyökér vagy, abból a fajtából, akit még a mentőben is ütnék.

BenyoBoy 2013.05.08. 08:36:20

Na most, a KFC kevés azon gyorséttermek egyike, amibe szeretek bejárni, heti egyszer meg is teszem ezt (a Duna Plázánál). Ott a, nos, hát... mondjuk úgy, hogy más rasz jegyeit magukban hordozók valóban visszaélnek ezzel, valóban kiszedik a szemetesből a poharakat, vagy az otthagyott tálcákról elviszik a használtat egy pár ingyen kóláért cserébe, a kasszás csajok meg nem győzik elhajtani őket a ge*ibe.
Szerintem totál jogos, hogy külön kiszedik és szelektálják, a KFC válasza meg szerintem teljesen helytálló és életképes, 1-2 forinton szerintem sem spórolnának, engem még apróval sem basztak még át soha.
Igaz, én ha talán egyszer-kétszer kértem menüt és ittam üdítőt, általában elviszem azt az 1-2 szendvicset, amit kérek (és szinte mindig kapok nagy műanyag zacskót, szóval a spórolás ilyen téren tényleg nem állja meg a helyét, nem spúrok ilyenekkel és sokkal szimpatikusabbak is, mint a többi hasonló cég).

SarahConnor 2013.05.08. 10:29:25

@fruit.amour: nem tudom, miért foglalkoztat ennyit, hogy nekem mennyi időm megy el rád. Nekem se sok, ne aggódj, a gépelés az én munkakörömben is szerepel.

Az viszont csodálatos, hogy mennyire félreérted az egészet, ami itt folyik. Hogy én nem bírom, ha nem olvasnak, és nem vagyok a középpontban? Most viccelsz? Miután te estél nekem kommentben és forgattad ki a szart is a bejegyzéseimből? Kértem, hogy olvass? Vagy mi?

Ne ringasd magad hiú ábrándokba, szívem. Amit nem bírok, az nem az, ha nem olvasnak, hanem ha kiforgatják a szavaimat. Ugyan csak nem kéred már ki magadnak, ha egy hátulról jövő támadás után az ember megvédi magát?
És még erre reagáljak humorral? Te beteg vagy?
Neked könnyebb lenne, ha nem szembesítenélek a faszsággal, amit itt rám borítasz, hanem elviccelném, ugye? Hát bocsi, nincs kedvem. A hülyeség és a rosszindulat nem vicc. Talán abba a hiú ábrándba ringatod magad, hogy poénos vagy, de nem.

Kérjek elnézést azért is, amiért lesből jövő, sunyi, kiforgató, belemagyarázó fórumtroll vagy?

Főképp azért nem értelek, hogy miért pont rám vetetted magad, mert (ahogy láttam) a poszttal kapcsolatban nagyvonalakban még egyet is értettünk.

SarahConnor 2013.05.08. 10:33:36

@fruit.amour: ja és hogy ki milyen semmivel tölt mennyi időt, nos ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy az aktivitásod több mint felét itt baxtad el az én szapulásomra :)

Isssstennemmm :) Na most már tudok nevetni. :)

fruit.amour (törölt) 2013.05.08. 16:49:25

@Fenimore: van másik nickem is, el is árulom Neked, hogy azzal normálisan szoktál csevegni, sőt alkalomadtán nyalod is a seggem, néha kicsit úgy érzem...... erről ennyit. Na szevesz Te hülye picsa...

vénszivar 2013.05.08. 16:55:38

@Fenimore: :):D

@fruit.amour: nem vagy te egy kissé genya? :):D

Panelproli 2013.05.08. 17:03:54

KFC-ben enni és a válságot szóba hozni elég (v)álságos dolog.
8-10 pohár üdítőt meginni az köbö mennyi árban? 2000Ft.-?
Ezek után pedig ezt a céget 1-2Ft-os lopással vádolni nyerészkedés céljából, na az a válság!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.08. 17:06:12

"tavaly tavasszal vettem 2 darabot. Az egyik a nyarat kiszolgálta"

Barmok vagytok, @fruit.amour: csak trollkodik veletek.

SarahConnor 2013.05.08. 20:37:13

@fruit.amour: nyalom a segged? És ugyan mi érdekem főződik nekem ahhoz? Úgy érzed... és az előbb még azzal vádoltál, hogy én küzdök a figyelemért... pfff...

Talán inkább csak azzal a nickeddel normálisan beszélünk, mert tényleg poénosat, értelmeset írsz, nem személyeskedsz, nem genyáskodsz. Ok nélkül meg senkinek nem szólok be, veled ellentétben.
Köszi a picsázást, feltetted a koronát a párbeszédünkre, olyan ember alatti mélységekbe mentél, hogy hihetetlen.
Kötekedsz, vádaskodsz, személyeskedsz, utána képtelen vagy elismerni a tévedést, a hülyeséget, sőt még tőlem vársz el humort. Aztán mikor nem borulok térdre, lepicsázol.

Hadd gratuláljak, sok szerencsét a másik nickhez, mert ez leírta magát végleg.
Érdekes látni, hogy két nick, két (minden bizonnyal) ellentétes arc - kétszínű vagy. Én legalább egy nick alatt vagyok mindig önmagam, még ha néha hülye vagy arrogáns is.

Szép estét.

fruit.amour (törölt) 2013.05.08. 20:59:37

@Fenimore: rajtad kívül már mindenki rájött, hogy csak trolkkodok Veled. Te meg szépen felültél Nekem és még "eteted is a trollt".... Pacsi, cső.

SarahConnor 2013.05.08. 21:20:01

@fruit.amour: ha két nickem lenne, én is át tudnálak baxni.
Amúgy meg ez semmire nem mentség. Sőt: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna, mondhatni :)

Amúgy egy este hányszor szoktál elköszönni? Jöjjek még ma? :)

fruit.amour (törölt) 2013.05.08. 21:31:39

@Fenimore: Most is eteted tovább a trollt... mindig neked kell lennie az utolsó szónak? Csak most rábactál, mert már nincs kedvem szórakozni, itt Veled ez volt az utolsó hsz.... csá.

SarahConnor 2013.05.08. 21:36:33

@fruit.amour: etetem, etetem... megeszi magától. Miután nem fekszik le neki mindenki úgy, ahogy akarja, sőt visszapofázik, akkor azért elmegy alukálni.

Két nick, trollkodás... mindez nem magyarázat arra a hihetetlen katyvaszra, amit előadtál, blog, légfrissítő, bringamatrica összemosva a KFC-poharakkal.
Ez nem trollkodás, ez lófax.

Mondjuk mit várunk attól, aki a személyes névmásokat nagybetűvel írja... :)

Jóccakát mégegyszer.

SarahConnor 2013.05.08. 22:29:17

Most vettem észre a hsz-edet a blogomon. Reagáltam is rá. Elképesztő, ahogy beégeted magad, tényleg, én fakadok sírva hamarosan. A bányászbékát is alulról nyalod, hallod :)

fruit.amour (törölt) 2013.05.08. 22:35:52

@Fenimore: nem én vagyok agressziv kismalac.....

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.08. 22:39:10

@fruit.amour: "@Fenimore: nem én vagyok agressziv kismalac....."

Ne nyektesd már! Fenimore-t szeretjük, mert normálisakat szokott írni. És rólad is tudom, hogy te is tudsz, ha akarsz.

SarahConnor 2013.05.08. 22:44:35

@atpijkamo: szerettek? :')
Ez életem legszebb napja.

SarahConnor 2013.05.08. 22:49:03

@fruit.amour: Na ugye, hogy nem alszol? :) utolsó hsz, pheeersze :)

fruit.amour (törölt) 2013.05.08. 23:13:24

@Fenimore: kimondta, hogy alszok?!.... ép most keltem ki az ágyból, hancúroztam egyet a nőmmel... de úgy látom, rád is rád férne, elég baszatlan vagy.

SarahConnor 2013.05.08. 23:16:44

@fruit.amour: hogyne, ennek a tünete, hogy tudok szövegértelmezni.
@agresszív kismalac: és te? A blogomban nem úgy láttam. :)

fruit.amour (törölt) 2013.05.08. 23:18:26

@agresszív kismalac: miért, ez eddig nem volt egyértelmű? :)

fruit.amour (törölt) 2013.05.08. 23:19:38

@Fenimore: jahj a blogod... hát mi az? úgy beszélsz, írsz róla, mintha mindenki azon csüngene és nem a FB-okon..... :D

SarahConnor 2013.05.08. 23:23:43

@fruit.amour: te csüngesz rajta. A kommentek harmada a tiéd :) Ha azt akarnám, hogy mindenki csüngjön rajta, ki lenne írva a nevem mellé... mint neked. Hoppá!

Ja és bocs, de a hsz-edet moderáltam. Az ilyesmi pszichológus tanácsadó oldalra való, én nem tudok segíteni.

SarahConnor 2013.05.08. 23:27:25

@agresszív kismalac: ha te vagy a képen, akkor meglehetősen cuki vagy. Így az oktalanság annyira nem gáz. Reméljük, frutti kolléga is cuki, különben nagy a baj.

fruit.amour (törölt) 2013.05.08. 23:32:39

@Fenimore: mi van nek4em kiírva a nevem mellé???? mi????

moderálás nem egyenlő a cenzúrával...

SarahConnor 2013.05.08. 23:36:36

Befejeztem, köszönöm, jó kör volt.

Az utolsó kapcsolja le a lámpát.
süti beállítások módosítása