Tékozló Homár

Majdnem visszakapta a pénzét a Playersroomtól (frissült: visszakapta)

2014.05.15. 11:27 | jackyll | 75 komment

Egy pillanatra felcsillant a remény, hogy Gábor az összes eddigi panaszos Playersroom-vásárlóval ellentétben levásárolhatja néhány hét alatt szétesett cipőjét, de nem. A Békéltető Testületet szisztematikusan figyelmen kívül hagyó cipőbolt a Homár kezdete óta velünk van, megoldás azóta sincs sose:

A Szinga-Sport Kft. által üzemeltetett, (ismertebb nevén PLAYERSROOM) ALLE bevásárló központban található cipőboltnak csúfolt kereskedelmi egységgel kapcsolatban szeretnék írni, ahol vásároltam egy cipőt. A cipő vásárlástól számított, nagyjából 2-3 hét után szétment. Teljesen levált az oldaláról a ragasztás, leszakadt a talpa. Nagyjából 5-6 alkalommal volt rajtam, és egyáltalán nem másztam meg benne a Himaláját, valamint futóversenyeken sem vettem részt, lényeg a lényeg, rendeltetésszerűen használtam.

A cipőt vissza vittem abba az üzletbe, ahol korábban vásároltam. Egyáltalán nem jellemző rám ez a magatartás, ha egy cipőt 3-4 hónapig tudok hordani fél éves garancia, jótállás ide vagy oda, nem szoktam végigjárni ezt a hercehurcát, amit a későbbiekben részletezek, egész egyszerűen, elfogadom, hogy semmi sem tart örökké, és az élethez hozzá tartozik az elmúlás.

Megérkeztem, kezemben a tönkrement cipőkkel. Az üzletben dolgozó kollegina, aki, elmondása alapján az üzlet vezetője, flegma módon tájékoztatott, hogy ennek a cipőnek egyébként nincs semmi baja és mit képzelek, hogy 2 hét után vissza mertem hozni. És egyébként is jó lenne, ha máshova mennék, mert Ő most itt éppen próbálja növelni a GDP-t és értékesíteni szeretne. Tudom én, hogy én már nem képviselek akkora értéket, mint a következő félrevezethető vásárló, értem én a jutalékos bérezést, de akinek nincs ereje a panaszos vásárlóhoz, annak nincs helye, az eladói szakmában. Én sem tudok ív hegeszteni, nem is nagyon erőltettem soha.     

Annak hatására, hogy elkértem az Ő vezetőjének a nevét (amit természetesen nem kaptam meg), illetve, hogy kikértem a vásárlók könyvét, sikerült kiharcolnom egy pillanatnyi figyelmet és a flegma stílus fenntartása mellett néhány szót, ebből a drága asszonyból miszerint: „elküldjük akkor egy "független" szakértőhöz aztán majd lesz valami”. A hálától megrészegülve, tájékoztattam, az üzlet vezetőjét, hogy a lehető legkevésbé sem támogatom azt az elképzelést, hogy egy 6 napos cipőt megjavítsanak, és erre a procedúrára cipő nélkül heteket várjak.

Mivel tisztességes, viszonylag normális embernek tartom magam, 20 perc huzavona után elfogadtam a javaslatát, miután több alkalommal kérdeztem meg az üzletvezető asszonytól, hogy mikor számíthatok jelentkezésükre, eme varázslatos független kivizsgálással kapcsolatosan. Kérdéseimre válaszként megerősítésként 15  NAPTÁRI napról kaptam a korábbiakhoz hasonló lekezelő flegma választ!

Jeleztem, hogy egy 3 hetes cipő esetén semmi féle képen nem szeretném kérni, hogy megjavítsák a cipőt, „kellemes” tapasztalataim ellenére, le szeretném vásárolni annak árát.

Tájékoztatásuk ellenére, a mai napon, 18 nappal azután, hogy leadtam a cipőt, nem történt az ég világon semmi. Kénytelen voltam telefont emelni, és kitűnő hangulatban megvárni, amíg a megadott telefonszámon a vállalkozás képviselő ügyintéző csilingelő hangjával, megnyugtató válaszával bearanyozza a napomat. Na most nem, tudom, hogy a telefont ugyanaz az asszony vette-e fel, mint akivel korábban szerencsém volt már egyeztetni az ALEE-ban, de teljesen azonos hangsúlyban és stílusban indította az ígéretes beszélgetést, azzal a különbséggel, hogy neki 2 3 percen keresztül az is gondot okozott, hogy egyáltalán megértse, hogy miért telefonálok.  

Szót-szót követett, egészen elkezdtünk már összemelegedni, mire közölte velem, hogy mit ad isten, pont ma jött meg a válasz, és hát sajnos elutasította a független szakértőjük a kérésemet, miszerint le szeretném vásárolni a cipő árát. Ebben az eredményben egyébként a kezdetektől fogva teljesen biztos voltam, nyilván a szomszéd a szakértő, akinek a fiának egészen véletlen cipész műhelye van,  és hát ahogy annak működnie kell, csurran cseppen azért néha napján néhány pisztoly orrú mátyás, amennyiben a dicsőséges vállalkozás, egészen véletlenül, oda küldi az ilyen elutasított cseréket javításra. Jeleztem a kedves hölgynek, hogy én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni, így tehát próbáljon találni valamilyen megoldást, ami nekem is és nekik is elfogadható. Mint korábban itt szintén javasoltam a levásárlás intézményét.      

Az ügyintéző tájékoztatott, hogy még olyan lehet, hogy beviszik a központba megnézik a szakvéleményt és ha a Jupiter együtt áll a halak jegyében a Szaturnusszal, akkor esetleg-esetleg levásárolhatom. Nagyon megörültem, gondolom untak már, és jeleztem, hogy ez az ötlet tetszik. Letettük a telefont, abban maradtunk, hogy vissza jelez telefonon, hogy mi újság. Fél órával ezután csörgött a telefon, és közölte a hölgy, hogy egyeztetett a vezetőjével és hát jobban megvizsgálták a kérésemet, és mégis úgy döntöttek, hogy így jártam, mégsem csinálnak semmit.

Teljesen egyértelmű számomra, hogy a következő ügyfélbarát vezérlő elv határozta meg a vállalkozás kollegáinak cselekedetét a két telefonhívás között: „Reklamál a paraszt? Igen Gizikém reklamál! Na, akkor ott  roh@djon meg, nem lesz cipő!” Milyen más magyarázat lehet egyébként arra, hogy fél óra leforgása alatt, meggondolták magukat, úgy, hogy sem a cipőt nem látták, illetve állítólag sem a „független” szakértő véleményét nem olvasták.     

Felháborítónak tartom, hogy a konkurens cégekkel ellentétben ez a vállalkozás, a törvény által biztosított kiskapuval visszaélve félre tájékoztatja, és kihasználja vásárlói jóhiszeműségét. Óvva intek mindenkit, hogy a PLAYESROOM közelébe menjen. Fogyasztóvédelmi kivizsgálást kezdeményezek, melyet természetesen a hivatalos formában az ügyfél kapun keresztül is leadok.

UPDATE 05/16: Elképesztő, de igaz: fizettek.

Tegnap délután, miután 2 órán keresztül meglehetősen hangosan vitatkoztam az üzlet dolgozóival 3 biztonsági őr társaságában és ellehetettlenítettem az üzlet működését, valamint az írás mai megjelenését követően 20 perccel kaptam egy telefon hívást miszerint vissza kapom a pénzemet! Ez 3 percel ezelőtt, megtörtént! 
Tanulság: van remény, ha nem hagyod magad és elég kitartó vagy, a playersroom vissza adja a pénzedet! 
Üdv
Gábor
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valenhun 2014.05.15. 11:36:51

Nekem a téli bakanccsal játszották el ugyanezt a KöKI bevásárló központ Playersroom prominens képviselői. Ennek 2 éve. Eredmény : -12.000.-Ft és se cipő se csere utalvány.

Troppauer_Hümér 2014.05.15. 11:37:04

Ez már hanyadik Playersroom-szopó? Miért kell odajárni, ha egyszer olvas Homárt?

Ezérttartittazország. Meg Kovács Béla miatt.

2014.05.15. 11:41:37

Cipőt a cipóboltból!

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2014.05.15. 11:43:45

akkor én vagyok a kivétel, én levásárolhattam.. (4 hónap alatt szétszakad cipő, bevizsgálták és nekem adtak igazat..)

Manyecska 2014.05.15. 11:44:58

@Troppauer_Hümér: nemtom de most a kossuth MR1-en szoptatásról van szó. meg császárról. jó étvágyat:DD bár megjegyzem a műtő üvegablaka mögött volt az ebédlőasztalunk:D:P..

Atörökk 2014.05.15. 11:49:28

Va-ha-dáá-háááász!

2014.05.15. 11:54:27

És egyébként is jó lenne, ha máshova mennék, mert Ő most itt éppen próbálja növelni a GDP-t és értékesíteni szeretne.

Vannak megélhetési cipőboltosok!

Troppauer_Hümér 2014.05.15. 11:54:56

@Manyecska: A szoptatás jó, a szopás már nem annyira.

Császár meg pláne, ha szalonna.

2014.05.15. 11:56:27

@atörökk: Va-ha-dáá-háááász!

Ez egy másik vadász! Gondolod hogy a medve miatt most senki sem megy az erdőbe? Asztán néhányan szeretnek szopni!

Rosszindulatú Vászka 2014.05.15. 12:13:43

Az a Alle az hol van mejik országba? Mer a neccen ijet még a gúgli sem lel. Nomeg tán letürne a vadászposuter keze, ha az igekötőt egybeírná az igével? Már a hüjék sem a régik, azokba a rendes régi hüjékbe még volt anyag.

Atörökk 2014.05.15. 12:13:58

@atpijkamo:
A szomoróúannyi az egészben, ha máshol vásárol, ott sincs rá semmi garancia, hogy nem ugyanilyen tróger módon állnak a minőségi problémákhoz.

Kifordított kacagány 2014.05.15. 12:15:32

úgy kellett volna indítani a beszélgetést, hogy nem érdekel a bevizsgálásuk, meg az eredménye, mert ez egy gyári hibás szar.
a vásárlók könyvébe már rögtön az elején be kellett volna írni, hiába enyhült meg az úri ribanc és ment bele a kegyes "független vizsgálatba".

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.15. 12:18:27

Kötelező bemásolni minden levelet, amikor fogyatékosok garantáltam átverős helyen szart vesznek?
"Cipőt a cipőboltból!
"@Troppauer_Hümér: "A szoptatás jó, a szopás már nem annyira."
Milyen tapasztalataidból vontad le ezt a konzekvenciát?

Manyecska 2014.05.15. 12:19:01

@Rosszindulatú Vászka: pár éve nagyon jó kis 3D-s rávetítéssel lehetett a "dínók közt" szerepelni-vetítővászon megtekintéssel-..a földszinten, csimóták élvezték.:)

Rosszindulatú Vászka 2014.05.15. 12:22:27

@Cicmen: mint funkciótlan alfabétát felvilágsítnálak, hogy amiről te hazudozol, az az Allee művésznevű Komzumtemplom. Alle nevűrűl a továbbiakban senincs tudomásom.

Manyecska 2014.05.15. 12:24:15

@Kitalátor (másként) gondolkodó: de mink sci-fit gyanítottunk /v.ö. AlLien/

Manyecska 2014.05.15. 12:25:16

Hiába, mindig kiderül ki a "hülye picsa" ha ende gut alles klar:P:DDDDD Avagy szerva itt, csere ott:D

2014.05.15. 12:28:34

@Rosszindulatú Vászka:
Rugalmatlan gondolkodásra vall amit itt bizonygatsz. Minek szarakodni egy két betűvel!

Rosszindulatú Vászka 2014.05.15. 12:31:26

@Cicmen: gizdázni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.15. 12:32:11

@Manyecska: kiderül, de ne vedd úgy a szívedre :D mink a hüjepicsákat is szeretjük!

Manyecska 2014.05.15. 12:32:40

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Van a Váci utcában kézműves cipész ismerősünk:) mondjuk párszázezer egy darab de megy a bót:)

Manyecska 2014.05.15. 12:33:43

Kézcsók a kedves mamának is!:)

Kifordított kacagány 2014.05.15. 12:45:14

@Manyecska: pár éve akartam rendes cipőt csináltatni cipésszel, akkoriban úgy éreztem fussa rá, de már csak javítanak ezek a gaz cipészek. cipőt gyártani nem akarnak.

Manyecska 2014.05.15. 13:08:47

@Kifordított kacagány: 270E-ér már kajmánbőrből is készítenek, megnéztem!:):D

PITTA 2014.05.15. 13:14:08

2006 óta ez a 13. Playersroomos bejegyzés, ezekszerint nem hozott szerencsét e szám...

Kifordított kacagány 2014.05.15. 13:34:01

@Manyecska: á, most már mindegy, lecsórósodtam.

Kifordított kacagány 2014.05.15. 13:45:10

@Manyecska: tudom, hogy ebben a dübörgő gazdaságban elképzelhetetlen, de mit tegyek, aki balfasz, az balfasz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.15. 13:50:52

@Kifordított kacagány: Szilur Bt. Debrecen, Hétvezér-Vasutas u. sarok.
Örülök, hogy segíthettem!

Troppauer_Hümér 2014.05.15. 14:21:40

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Tapasztalat nincs, de szoptatni szeretek, ellenben szopni soha nem akartam. Hát így.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.15. 14:32:25

@Troppauer_Hümér: Nem tom, nem emlékszem a részletekre, de én több, mint egy évig szoptam, és állítólag nagyon ragaszkodtam a cicihez. Később, bő tíz év múlva ez a kötődésem újból előjött...

Kifordított kacagány 2014.05.15. 14:45:12

@Manyecska: nem, a bal, az nem "hmmmm";)

@Kitalátor (másként) gondolkodó: persze, nincs szabadságom, hogy gyalog két hét alatt odaérjek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.15. 14:58:27

@Kifordított kacagány: Megkeresed a legközelebbi görkat papot, és amikor erre jár (motorral), felkérezkedsz hozzá.

nandras01 2014.05.15. 15:30:03

elhiszem, hogy tönkrement a cipő, azt is, hogy flegmán bántak veled, de nem lehetne a siránkozást kissé kevesebb modorossággal elővezetni?
persze, ha viccesnek szántad a stílust, az az más.
(azért elárulom, hogy nem vicces. sokkal inkább kínos)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.15. 15:41:30

@nandras01: Hát igen. Nem tudom mi idegesítőbb jobban, a stílusa vagy a helyesírási hibái.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.15. 15:57:20

@atpijkamo: "A helyesírási hiba gondolkodási hiba." Én legalábbis úgy tanultam.

Atörökk 2014.05.15. 16:11:29

@Kitalátor (másként) gondolkodó: @atpijkamo:
Szerintem meg tudatlanság, számítógép használata esetén meg igénytelenség és lustaság. ha már ott van a az a kib... helyesírás-ellenőrző, néha érdemes használni. Érdemes lenne.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.15. 16:13:24

@atörökk: "tudatlanság, (...) igénytelenség és lustaság"
Mondom: gondolkodási hiba.

Atörökk 2014.05.15. 16:14:58

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Mi van, ha valaki egyáltalán nem gondolkozik? :o

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.15. 16:22:07

@atörökk: Az nem is képes gondolatkifejtésre. Amit mond, vagy ír, az egy egyszerű bushigenerátor-termék, amelytől nem várható el a nyelvtan és helyesírás szabályaihoz való igazodás.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.15. 16:23:41

@atörökk: Feltesz egy mesterséges intelligencia programot, és gondolkodni se kell, elég ha odaböfög pár szót, kerek modattá, gondolattá alakítja, gondolatellenőrzi.

Troppauer_Hümér 2014.05.15. 16:25:39

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Én most az alsóbb tartományokra értettem, fentebb másképp fest a dolog.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.15. 16:29:48

@atpijkamo: = Bullshit generátor. Kihagytam egy t-t.
Off: Ez a dagadt kurva (~ "80 kiló, de babaarca van") vajon mit tört szét a nővéreméknél Edelényben? Pár éve egy karcsú forgószél egy méteres törzsátmérőjű körtefát emelt ki.

Atörökk 2014.05.15. 16:32:30

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
No de mégis leírják.

@atpijkamo:
"ha odaböfög pár szót, kerek modattá, gondolattá alakítja"
Attól, hogy a szart talapzatra helyezik, még nem lesz kisplasztika.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.15. 16:33:39

@atpijkamo: Valahogy úgy:
"Sem a kormányos, akit Rongy Eleknek hívtak, sem a vitorlamester nem ismerte a fenti előzményeket, ami még nem lett volna baj, de a két tengerész elhozta az étterembe a kövér Yvette-t, egy kedvükre való hölgyet, aki nyolcvan kiló volt ugyan, de teljesen babaarcú. Yvette állandóan tapsolt Galambnak, aki éppen szerepelt. Már ez nem tetszett a kormányosnak. De később a kövér Yvette példátlan szemtelenséggel kivett a vitorlamester tenyeréből egy teljes ötfrankost, és odadobta ennek a jöttment komédiásnak.

- Hej! Pojáca! Add vissza az ötfrankost! - mondta a vitorlamester, a kocsma közepére lépve.

Legnagyobb csodálkozására a színművész átnyújtotta a pénzt.

- Parancsoljon, öregem. Csak ne izgassa fel magát, mert unokafivéremet így ütötte meg a guta egy alkalommal. Metzben volt vegyeskereskedő a szerencsétlen.

- Még pimaszkodsz?! Nesze!...

A többit leírtuk. A vitorlamester olyan pofont kapott Galambtól, hogy lenyelt egy negyed font bagót, a kormányost pedig addig verte, amíg ez komolyan nem kérte, hogy hagyja már abba. Ebből az alkalomból be is mutatkozott, hogy ő Rongy Elek.

Most együtt ittak a sarokasztalnál, és a kormányost már az sem zavarta, hogy a kövér Yvette (aki teljesen babaarcú volt) nem vette le a szemét Galambról.

- Csodálkozom - mondta a kormányos, tülökké dagadt orrát időnként egy pohár vízbe mártva -, hogy ilyen randa mesterséget választottál. Aki ekkora pofont tud adni, az előtt nyitva a világ.

A vitorlamester meggyőződéssel bólogatott. Koronatanú volt.

- Nagyon szép a mesterségem - védekezett Galamb -, a filharmónia és a balett manapság komoly hivatásnak számít.

- Az ilyen embernek tengerre kell menni! Tengerre! Nem gondoltál még rá, hogy matróz légy?

Galamb elkomorodott.

- Az is voltam.

- Nagyszerű! Ha megfelelsz a feltételeknek, beállhatsz a Brigittára. Vannak papírjaid?

- Nincsenek.

- Akkor megfelelsz a feltételeknek. Akarsz velünk jönni?

Yvette hirtelen közbeszólt:

- Ne menjen, Galamb úr! A Brigitta rövidesen el fog süllyedni. Rozoga, vacak vitorlás. Kimondom őszintén, ha a matróz urak nem veszik sértésnek, csak a legelszántabb csirkefogók vállalnak szolgálatot rajta.

- Ne hallgass Yvette-re. A Brigitta nagyon jó hajó - mondta bizonytalanul a kormányos. Yvette elsápadt a felháborodástól.

- Ezt nekem mondja? Nekem akar maga hajókról mesélni, miután húsz éve barátkozom a világ tengerésztestületével? Azt mondtam hogy a Brigitta el fog pusztulni, rothadt a bordázata, és fél hüvelykkel mélyebbre süllyed a hatóság által előírt merülési vonalnál.

- Ez igaz - vallotta be a vitorlamester -, de végre is az emberek nem a nyugalmas, biztos öregség miatt szállnak hajóra. Jössz, Galamb, vagy nem?

- Csakugyan olyan veszélyes jármű? - kérdezte tűnődve Galamb. A kormányos sóhajtott, és vállat volt.

- Mivel jelen van a hajók anyja, bevallom őszintén: a Brigitta nem pályázhatna a kék szalagra. Ha családos ember volnál, nem is hívnálak.

- Köszönöm. Mivel van családom, elfogadom a meghívást, és jelentkezem a Brigittára.

- De biztos, hogy nincsenek papírjaid?

- Egy szál sincs.

- Ezt majd igazolnod kell. A kapitány régimódi ember, és köti magát bizonyos formaságokhoz. Mehetünk.

- Ne menjen, Galamb úr! - búgta mintegy a párját siratva, Yvette, és teljesen babaarcán mélabús ráncok támadtak. - Ne menjen, Galamb úr, ha néha kell öt-tíz frank, szívesen adok kölcsön...

- Köszönöm a felajánlott hitelkeretet, de nem fogadhatom el. Hé! Jeanette! Hozzál a számlámra egy pohár rumot és egy csokor virágot a nagyságos asszonynak... Kezét csókolom, nemes hölgy.

Elmentek. Az utcára még egy másodpercig utánabúgott Yvette hangja:

- Ne menjen, Galamb úr...

Második fejezet

1

De Galamb úr ment. Elég volt messziről megpillantani Brigittát, hogy lássa: Yvette nem túlzott. Ez a gőzös egy környékbeli kirándulást sem kockáztathatott volna meg veszély nélkül. Ezzel szemben több hónapos tengeri utakat bonyolított le."

Atörökk 2014.05.15. 16:35:16

Monnyuk ha már magyar ciklon, mér' nem hívják mondjuk Piroskának? Vagy Böskének? Vagy Emesének?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.15. 16:40:07

@atörökk: Yvett. A forgószeleket ABC sorrendben nevezik el az év kezdetétől. Annyi tájfun járt már 2014-ben Magyarorszégon, hogy az előző betűk már elfogytak. Mond az valamit, hogy globális felmelegedés?

Atörökk 2014.05.15. 16:41:49

@atpijkamo:
Nincs globális felmelegedés. Akkor Zsófia hercegné ciklon lenne.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.15. 16:41:53

@atörökk: El lehet azt úgy is adni, ha valaki genetikailag kereskedő is.
Volt már itt dögös-húgyos-szaros kiállítás, egykori kápolnában.

Atörökk 2014.05.15. 16:43:15

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
ez mondjuk igaz. Konklúzió: kisplasztika=prémium szar.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.15. 16:43:54

@atpijkamo: Persze, minden fővárosban tartanak lassan buzifesztivált.

Atörökk 2014.05.15. 16:47:39

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Kulturáltabb városokban, mint pl. Moszkva, Minszk vagy Belgrád, nem engedélyezték. Pontosabban Belgrádban igen, csak közölték, saaaajnos rendőri biztosítást nem tudnak adni.

Troppauer_Hümér 2014.05.15. 17:20:40

@atpijkamo: Azt olvastam hogy 199 ejróért adhatsz nevet a soron következőnek. Ezt állítólag egy ablakfóliázó cég vette meg, de anyósodról is elnevezhetsz egyet, ha elég pusztító.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.15. 17:23:57

@Kitalátor (másként) gondolkodó: :)) Majd ha nem buzizzák őket, nem tartanak több fesztibált.

@Troppauer_Hümér: :)) Eszemfaszom megáll!

Aureliano Buendía 2014.05.15. 17:46:08

Pléjersz? Szót sem érdeme, elbuktad.

seventyfour 2014.05.15. 18:09:50

...és, hogy visszatérjek a poszthoz, fel lehet tenni még száz ilyet Players-ről vagy random másik üzletről, akkor is csak az ő jóindulatukon múlik a csere egészen a bírósági fázisig, azaz még előtte a békéltetésig, ahol is beadják a derekukat, mert már elég a macerából és nem akarnak büntit fizetni. És jogszabályoknak megfelelően járnak el. Minden vizsgálat csak ajánlás addig, amivel pont kitörölheti a kedves vásárló... Üzletpolitikailag már más kérdés, de ez Gém Zoltán úr döntése nyilván. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.16. 08:11:55

@atpijkamo: Dehogynem! Olyanok ezek, mint a kommunisták: először azért demonstrálnak, hogy egyenjogúak legyenek, utána azért, hogy ők vezessék és irányítsák az egész társadalmat, utána meg azért, hogy aki nem osztja az elveiket és nem szimpatizál a gyakorlatukkal, az rettegve kussoljon.
@atörökk: Nem emlékszem a jeruzsálemi felvonulás képeire sem...

Narancskommunista (törölt) 2014.05.16. 08:17:04

Drága, szar, és tele van a Homár panaszokkal róla, de a vadász sosem fogy el.

Atörökk 2014.05.16. 10:30:31

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Az úgy van, a toleranciát és az elfogadást ők másokon keresztül gyakorolják.

KCicó 2014.05.16. 16:03:03

Tanulság: üvöltözéssel bármit elérsz!

SarahConnor 2014.05.20. 08:41:50

Nem értem ezt a Playersroom-mániát. Ha sporthoz keresel cipőt, arra se jó, ha hétköznapra, arra se jó. Túlárazott csilivili kínai vacakjaik vannak, már a kirakatban állástól is megroppannak a csukáik. Itt a helyi művelődési egységben (pláza) az üzletük mindig kong az ürességtől, csak három, hátratett kézzel álldogáló, riadtképű eladó lézeng odabenn. Ilyen boltba elvből nem megyünk be.
süti beállítások módosítása