A pult másik oldaláról ezúttal Albert jelentkezett, aki az egész szállodaipar nevében tartja tükrét vádlón a szőrszál- és berendezéshasogató, pökhendi olcsójános vendégek orra elé. Kétségtelenül elég förtelmes kép, ahol a nem-köszönés meg az ide-odarókázás szinte nem is téma, hiszen a keményebb versenyzők útját felgyújtott liftek, szétbarmolt eszközök és önbetörések szegélyezik. Kalandos munkanapok a hotelekben. 

Tisztelt Homár Blog!

A nevem legyen mondjuk Albert. Örömmel látom, hogy szót kapunk mi is, a szolgáltatók, szerintem a hotelszakma "másik oldala" is megérhet egy posztot. ;) Az elmúlt húsz évben, mióta szállodában dolgozom, megtanultam, hogy egy érdekes faj rendkívül sokféle viselkedésmintát mutató egyedeinek ámokfutásán már a szemöldököm se húzzam fel. A faj neve: a szállóvendég. Hol is kezdjem...

Adott egy szálloda, amelyben van x db. szoba, melyek sok szempontból nem egyformák. Van amelyik jobb állapotban van, van, amelyik kevésbé (mert Önök, a szállóvendégek sokszor úgy vannak vele, hogy ami nem a sajátjuk, azt szeretik tönkretenni, vagy legalábbis megpróbálják….), van ami az épület zajosabb ill. csendesebb szárnyában van, valamelyik nagyobb, valamelyik kisebb alapterületű, stb. Az, hogy Önök a megrendelt kategórián belül milyen szobát kapnak, az egy dologtól függ: hogy mennyit fizetnek érte.

Már a foglaláskor szeretik nagy betűkkel kikötni, hogy csendes, nagy, alacsonyabb emeleti, stb. szobát kérnek, és ez rendben is van, legyen a vendégnek igénye, csak fizesse is ki! Tudniillik a leghosszabb és legpökhendibb kívánságlistája szinte mindig a az akciós/kuponos/last minute-es/stb. megrendelőnek van, aki kb. önköltségi árat fizet, vagy még annyit sem, viszont minimum egy elnöki lakosztályt vár érte cserébe. Nos, nem fog kapni. Értem én, hogy bélszínt szeretne csirke farhát áron, csak ez nem így működik.

Lehet, hogy kiábrándító, de akciót/kuponozást/last minute árakat egy szálloda akkor alkalmaz, ha az adott időszakra már nem tudott több szobát értékesíteni drágán, a jól fizető vendégeknek, akik bevételt is hoznak, és nem csak az épület állagromlásához járulnak hozzá, így a maradékot, amik ilyenkor már általában a rosszabb szobák, olcsón kiszórják.

Visszatérő panasz, hogy a szállodákban nem, vagy nem mindig kedves a személyzet. Ez sajnos valós probléma, de nézzük a másik oldalról… Érkezéskor beront a szállóvendég, nyomkodva az okostelefonját/tabletjét, melyből fel sem néz, odaáll a pulthoz, továbbra sem néz fel:

-Wifi jelszó?
-Üdvözöljük a Hotel xxx-ben, milyen névre volt foglalása?
-XY névre (még mindig nem köszön), mi a wifi jelszó?
-Szép napot kívánok mégegyszer, a jelszó 111, legyen kedves töltse ki a bejelentőlapot!
-Most mééér kell ezt? Muuuszáj? (fancsali pofát vág, mert fel kellett nézni a marha fontos facebook-posztolásból)
-Igen, kérném szépen kitölteni, de megteheti a szobában is, melynek száma 522, parancsoljon, a kulcs, fáradjon fel nyugodtan, csak kérem, később hozza le a bejelentőlapot..
-Na ezért tart itt ez az ország… (füstölögve elindul a fel a szobába)
Enjoy your stay!

Az ilyen és ehhez megszólalásig hasonló szituációk-párbeszédek napjában vagy ötvenhétszer elhangzanak, és a szállodai dolgozók ezt mosolyogva, pókerarccal, lehet, hogy csak ötvenötször bírják… Nos igen, a szállóvendégnek az esetek többségében újabban derogál a köszönés, a normális hangnem. Elhiszem, hogy ő most nagy úrnak képzeli magát, mert pl. wellness hétvégén van, viszont a régi közmondás továbbra is igaz: úrnak születni kell, nem csak a pénz teszi…

A vendégek olvasási készsége sem az igazi, ez számomra már-már bizonyított tény. Például a liftre nagy betűkkel ki van írva négy nyelven plusz magyarul, hogy a teherbírás max. 6 fő, és hogy tilos benne a dohányzás. Persze, hogy kilencen préselődnek be, égő cigarettával. Lift megáll, tűzjelző megszólal, kész a patália. A személyzet a liftet letekeri kézzel, kinyitja, ezek a marhák kidőlnek belőle gyakorlatilag, bagófüsttől fulladozva, és még mi voltunk a szemetek, mert lassan tekeredett le a lift, meg hogy mennyit engedünk az árból a kellemetlenség miatt. Ilyenkor joggal mondja a karbantartó, hogy legközelebb ott rohadtok meg bent.

A szálloda műszaki berendezései az Ön kényelmét hivatottak szolgálni, Kedves Vendég. Ön mégis ellenállhatatlan késztetést érez a tönkretételükre. A 17 fokra beállított légkondícionálóra nem nyitjuk rá a az ablakot, amikor kint 35 fok van, mert szegénykém eljegesedik, és leég. A fürdőszobai beépített hajszárító sem arra való, hogy becsomagolva működtesse a gyerek fájós fülét melegítvén, arra sokkal jobb az infralámpa. A televíziókból Ön úgy tépi ki a SCART-csatlakozót, amikor az otthonról hozott DVD lejátszót választja a fizetős zártláncú videoadás helyett hogy sokszor a foglalat is jön vele.. Otthon is így csinálja? 

A tisztaság szintén fontos egy szállodában, a takarítószemélyzet sokszor erőn felül teljesít. Úgy látszik, hogy Ön, Kedves Vendég még a 21-ik században sem fogja fel, hogy a bidé nem ürítésre, hanem mosásra való, vagy például azt, hogy egy bizonyos célra a WC-papír van kitalálva és nem a kistörölköző. Apropó WC… Ugye mindannyian tisztában vagyunk a rendeltetésével, mégis a legelképesztőbb helyekre sikerül az anyagcsere-végterméket üríteni. Kérdezem, miért? Otthon is az ágyba szokta? Vagy a zuhanyzóba? Vagy a folyosón a lift elé? Ezt össze is kell takarítani valakinek, akitől még azt is elvárják hogy mindezt mosolyogva tegye…

Kedvenceim még azok akik ugyan igénybe veszik a különböző szolgáltatásokat, de fizetni már nem akarnak értük. Örök téma a fizetős pornócsatorna, ahová Ön, a Kedves Vendég csak odakapcsol véletlenül, de nem nézi, mert micsoda disznóság, tovább is léptette azonnal. Igen ám, számlázni viszont csak tíz perc után kezd el…. ;)

Általában van minibár a szobákban. Igen, irreálisan drága, viszont nem kötelező elfogyasztani, és a hiedelmekkel ellentétben SOHA nincs benne a szobaárban. Ön persze soha nem itta meg, akkor kérdem én, elpárolgott? Vagy –erre is volt példa nem egyszer- ha fizetni kell érte, akkor nem is viszi haza, és kipakolja a recepcióspultra, rohadjon ránk az a dobozos sör, meg a kisüveges Unicum.

Ami még széppé teszi a szakmát, az a kártérítési igény. Ellopták a vendég tárcáját/ kameráját/ telefonját/stb., fizessük ki, mert nagyon drága volt, ill. nagyon sok készpénz volt benne. Amikor közöljük, hogy felelősséget a széfben ( mely teljesen ingyenes ) elhelyezett értékekért vállalunk és ez szintén több nyelven le is van írva a szobában (lsd. olvasási készség), akkor először jön a káromkodás, majd a rendőrség ( amíg kiérnek, a kezdetben 100000-es kárigény 1000000-ós lesz ), majd amikor a rendőr is közli, hogy a szálloda ott helyben bizony nem fog pénzt adni, perelni lehet, vagy ha van biztosítás, akkor a biztosító MAJD fizet, hirtelen varázsütésre megkerülnek a telefonok/tárcák/kamerák, az a fránya asszony pakolta be a táskájába, a szemtelen kölyök vette kölcsön, stb.stb.. Felénk pedig, akik le lettünk tolvajozva effektíve, pedig egy árva „elnézést” sem hangzik el. A ilyen esetek közül a pálmát a betörős vitte, emberünk szerint az ő szobájának az ajtaját felfeszítették, és mindenét ellopták, de semmi baj, van biztosítása. A kiérkező magyar CSI viszont megállapította, hogy a szobaajtót BELÜLRŐL feszítették fel, emberünk ekkor elkezdett egyre jobban ízzadni, Isten barma, legalább kívülről feszegette volna meg, hogy élethű legyen. No mindegy a biztosító nem fizetett, a szálloda meg kártérítési követelést nyújtott be.

Húsz év alatt nagyon sok élmény ért, a fentebb kiragadott sztorik csak a jéghegy csúcsán helyezkednek el. Esetleges hasonlóság valós személyekkel NEM a véletlen műve, mindegyik eset megtörtént többször is. Rengeteg szórakoztató vagy kínos eset történik nap mint nap, a folyosón mezítelenül rohangáló vendégtől kezdve a pásztorórás párok őrjöngő házastársainak megjelenésén keresztül az öngyilkos vendégig minden. Tényleg minden. De ezért szeretem csinálni, ugyanis nincs két egyforma munkanap.