Tékozló Homár

Devizások miatt szív a forinthiteles is?

2015.10.21. 15:14 | Homár Hilda | 81 komment

100002000000062a000001ecc3fdbab9.png

"De milyen jogon módosították egyoldalúan a szerződést a kérdezésünk nélkül 10 éves kamatperiódusról 3 évesre? -kérdi naiv ügyfél. "Törvényileg elő van írva, és muszáj volt..." - mondja a bank. Mi meg majd megpróbálunk utánajárni, hogy ez tényleg így van-e.

Tisztelt Homár!

Párommal tavaly (2014) áprilisában vettünk fel lakáshitelt az Unicredit banknál. Direkt ennél a banknál, mert itt lehetett 10 éves futamidőre és 10 éves kamatperiódussal hitelt felvenni. Tehát 10 évig ugyanannyi a havi törlesztőnk, ezzel lehet kalkulálni. Egy kicsit magasabb volt a THM a 10 éves kamatperiódus miatt, de ez azzal jár, elfogadtuk. 

Múlt héten jött egy levél (mint kiderült ez egy elszámoló levél a devizahitelesek miatt), amiben közlik, hogy nincs elszámolni valója a banknak felénk, sem nekünk felé. OK. És a WTF rész: kamatperiódus 3 év, 2016. áprilisában lesz kamatforduló.

Telefonáltam, hogy ez mi, semmi közünk amúgy sem a devizásokhoz, hisz mi forintban vettük fel a hitelt.
Erre a válasz: Minden ügyfélnek küldeniük kellett elszámolást, aki 2014 Június előtt vett fel hitelt (2 hónapon múlott), függetlenül, hogy forint vagy deviza. Mondom ok, de milyen jogon módosították egyoldalúan a szerződést a kérdezésünk nélkül 10 éves kamatperiódusról 3 évesre? Törvényileg elő van Nekik írva, változott a jogszabály és muszáj volt...

Voltunk bent személyesen is, ugyanezt a választ kaptuk. Kérdeztük hogy akkor hogyan lehet visszacsinálni, erre azt a választ kaptuk, hogy sehogy, hacsak nem váltjuk ki a hitelt egy másik, 10 éves periódussal kecsegtető hitellel. Ehhez újra közjegyző, földhivatal, stb.. és a költségeket nekünk kell állni.

Nem tartom jogosnak az egyoldalú módosításukat, és nem hiszem hogy ez kötelező volt. Az meg érdekes, hogy a rendszerük engedi minden további nélkül 3 évre módosítani a kamatperiódust, de visszafelé nem. Valóban megtehetik ezt? Ráadásul már másfél éve fizetjük a drágább THM-et, holott a 10 éves kamatperiódus miatt választottuk ezt.

Elmondásuk szerint elvileg 2016 júniustól kevesebb lesz a havi törlesztő emiatt, de EZT SEM TUDJÁK GARANTÁLNI. És az eddig befizetett összeget nem kéne 2014 Júniusig visszamenőleg elszámolni, a 3 éves kamatperiódus kevesebb THM-jével? Erre a válasz az volt, hogy "ez jó és jogos kérdés" ... de nem tudott érdemben válaszolni, hanem nekiállt tukmálni a kiváltó hitelt... Na, ott volt elegünk, mondtam, hogy ha ki is váltjuk a hitelt egy másikkal, azt nem az Unicreditnél fogjuk felvenni.

Segítsetek kérlek, mit lehet tenni ezügyben?

Üdvözlettel:

K. István

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 15:23:07

Írj az országgyűlési képviselődnek, hogy ne hozzanak már hülye törvényeket garmadával. Ja, hogy az csak egy gombnyomogató droid pártkatona? Hát ti választottátok meg.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 15:24:58

Hú, mennyi kiváló poszt lesz az Nemzeti Gáz Szolgáltató jóvoltából!

Az állami tulajdonú rezsicégnek, éppen annak, amely létrehozásának legfőbb indoka a fogyasztói lehúzások rendszerének megszüntetése volt, 106 ezer forintot fizethet egy olyan gázóráért, amely nem is az öné lesz. Hogy is van ez?

hvg.hu/gazdasag/20151020_Miert_huz_le_az_allami_szolgaltato

Leadfoot 2015.10.21. 15:36:36

"másfél éve fizetjük a drágább THM-et"

Hogy mit?

2015.10.21. 15:53:55

@atpijkamo: Főgáz? Nagyszerű volt az első találkozásunk. Ugye augusztus 1-től kerültünk át, küldtek isten hozott papírt, azzal, hogy szeptemberben jön az első számla. A számla nem jött, csak most októberben, persze kéthavi mennyiségről. Pontosabban olyan mennyiségű gázról, hogy eldobtam a hajamat. Mint kiderült, azt a havi pausált, amivel átvettek a T-Home-tól megemelték 30%-kal, mert jön a tél, és ne kelljen majd többet fizetnem. De hát miért kéne, ha előtte is ÁTALÁNYBAN voltam? (persze az ún. szerződéskötésnél nem kérdezték, mennyit fogyasztok vagy hogy hogyan fizettem az előző szolgáltatónak: ők kitalálták) A számlát persze ki kell fizetni, adnak rá részletfizetést, amit köszönettel nem kérek, mert szerencsére nincs rá szükség, de még most is, majdnem egy teljes hónappal később is csak kétharmadát fogyasztottuk el az aug-szept.re leszámlázott mennyiségnek. Persze a havi átalányt átírattam, amihez már csak még egyszer végig kellett hallgatnom, hogy jól megfontoltam-e a mennyiséget, mert hogy ugye jön a tél, ne csak a havi fogyasztást nézzem, és hogy én mennyivel kevesebbre akarom vetetni, mint amit ők kikalkuláltak.... Mondtam, hogy az előző másfél év fogyasztását átlagoltam, és az is kevesebb, mint amit most kérek, plusz ugye már az első számlával eléggé előre szaladtak már velünk, szóval tudom, mit csinálok. Persze lemódosította ezek után, és nem is állítom, hogy azért csinálták, mert tisztességtelenek, de mintha csak bizonyítani akarnák, hogy sem az állami cég nem tudja, mi az ügyfélbarátság, nem akar olyan viszonyt, ami mindKETTŐNKnek jó, nem csak neki, illetve a monopólium ne kedvez annak, hogy egyáltalán törődjön azzal, mi lenne jó neki meg nekem is...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.21. 15:59:48

"Nem tartom jogosnak az egyoldalú módosításukat, és nem hiszem hogy ez kötelező volt."
PSZÁF! Szerintem ott tudják.

Meg kéne nézni a hivatkozott törvényt, abból csak kiderül.

bkp 2015.10.21. 16:03:09

egyszerű a dolog: nem kell felvenni hitelt, így senki sem szívat meg
és az csak szar duma hogy " muszáj" volt, sosem muszáj, csak gondolkozni kell

sarostehen 2015.10.21. 16:13:07

"Segítsetek kérlek, mit lehet tenni ezügyben?"

Átmenni egy másik bankhoz, és ott is felvenni a szopóálarcot.

Terézágyú 2015.10.21. 16:17:18

@atpijkamo:
Nagyon kemény vagy mostanában :)

8lazo8 2015.10.21. 16:19:03

@bkp: kivéve ha muszáj :D Persze ha nálatok is remekül működik a családi összefogás akkor nem muszáj ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.21. 16:33:43

@bkp: Lakást venni másból nem nagyon lehet, sajnos. MInden mást viszont... autó, telefon? Hülyeség hitelre venni, hacsak nem pénzt keresel vele.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 17:14:58

@Terézágyú: Most komolyan. Nem a Közt szolgálják? Nem a Választóik érdekeit képviselik?

Van a választási lapon 5 név, ezek közül választhatok, hogy melyik tömje tele a zsebét a pénzemmel. Csoda, hogy faszt rajzoltam rá?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 17:16:51

@Los Alamuszi: "nem is állítom, hogy azért csinálták, mert tisztességtelenek"

Nem tisztességtelenek, hát nem az Ő zsebükbe kerül a profit. Ja, hogy nem lesz profit? Ezt is mi fizetjük. Az egész országot el kéne adni a faszba egy rohatt kapitalistának, az is kevesebb pénzt venne ki.

uns97 2015.10.21. 17:23:37

Az a szitu, amig bank es ugyfeleik lesznek a vilagon addig nem lehet igazsagot tenni. Ha ilyen torvenyt hoz, az segit x emberen de megszivja masik y. Ha masikat hoz, akkor az y orul, az x meg sziv. Mondjuk azert meresz az Unicredit 10 eves futamido fix kamattal, ezzel a halal "megbizhato" Ft-tal, meg rettenetesen robogo magyar gazdasaggal. Kb ezt csinaltak a CHF-el is a 2000-es evek elejen, ment a duma, ilyen jo meg olyan jo, aztan jott 2008... utanna meg a siras-rivas, mentes, most meg az ujabb anyazas(ok).

bobsys 2015.10.21. 17:37:50

"elő van Nekik írva, változott a jogszabály és muszáj volt"
Akkor bofogjek fel pontosan melyik is ez a jogszabaly

gabors 2015.10.21. 17:43:47

@atpijkamo: el tart ez egy ideig mire kinyilnak a szemek ... a visszamenoleges torvenyek a jogallam lebontasat is jelentik .... de hajra fidesz Mo jobban teljesit ...

gabors 2015.10.21. 17:50:28

@uns97: "Mondjuk azert meresz az Unicredit 10 eves futamido fix kamattal, ezzel a halal "megbizhato" Ft-tal, meg rettenetesen robogo magyar gazdasaggal. "

Jobb helyeken 30 ev-re is lehet lakaskolcsont felvenni FIX kamatra is, fel sem merul hogy a bank felemelje (vagy leengedje) ... Van valtozo kamatozasu amit elore megszabott idoszakonkent elore megszabott formula alapjan vagy fel vagy le valtoztatnak ... (valamilyen elore meghatarozott kamathoz igazodva EU-ban a libor volt a standard usa FED ...)

Nem ez a szivas hanem hogy UTOLAG ezen valtoztatnak .... az is szivas hogy a devizasokat a tobbiek penzebol "kisegitettek"

uns97 2015.10.21. 18:07:05

@gabors: Igen, VANNAK olyan helyek tudom. Csak azokra mint irtam nem a kivalo Ft, MNB es a magyar (eszement) gazdasagpolitika a jellemzo. Valamint nem olyan modon "mukodo" bankok mint az Unicredit is pld, aki(k) a zavarosban halaszva probalja a magyart jol lehuzni akkor is ha "jo vilag" van, meg akkor is amikor "borus az ido" penzugyi szempontbol. Ezek a bankok idejonnek Mo-ra, s elfelejtik amit OTTHON az anyaorszagban csinalnak. "Meglepo modon" egy Erste sem eppen olyan kondiciokat kinal semlyien ertelemben sem Mo-on mint Ausztriaban - persze mondhatjuk, hogy a szolgaltato szektorbol ki is kinal itt csak megkozelitoleg is hasonlo szinvonalat/minoseget mint a "nagy nyugaton" ? Senki. De ez mar mas tema.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 18:45:46

@sugargiraffusplumps.: :)) Ne viccelj, tudod mekkora fasz...

.

.

.

.

.

.

t tudok RAJZOLNI?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 18:48:18

@gabors: "FIX kamatra"

Jóvan, majd megnézem, milyen fix kamatra adsz/veszel kölcsön mikor az infláció 5 éves távlatban egész nagyságrendet változik.

Aureliano Buendía 2015.10.21. 18:55:33

hiányolom a telekomos/telenoros posztot!!!

vizsla_barat 2015.10.21. 18:55:43

A fejlettebb orszagokban a 30 ev fix kamat az 30 ev fix kamat,nem pedig Fidesz vagy Mszp kormanytol fugg mikor csavarnak kettot a raketaindito gombon.

Aureliano Buendía 2015.10.21. 19:00:21

@atpijkamo: az szép...
pedig a szolgáltatóknak is előny az előrefizetős mérő, nem hiába vannak kampányok, kedvezmények a váltásra.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 19:00:38

@vizsla_barat: Figyusz, ezel a fejjettebbószág dumával nagyon nem vagy menő. Próbáltam cizelláltan írni, de nem értesz belőle. Akkor magyarosan mondom: kussojjá a faszba, vagy fogd be a pofád!

Aureliano Buendía 2015.10.21. 19:01:29

@hobbitroll: én is rájuk várok, de ezen a héten nem nagyon írnak. Lehet, hogy már a pénteki ünneplésre készülnek.

@atpijkamo: te, ez a barom nem a hagyma?

Aureliano Buendía 2015.10.21. 19:03:09

@Los Alamuszi: a fogalom, amit keresel: fogyasztó általi havi mérőállásközlés (leánykori nevén: havi diktálás).

Aureliano Buendía 2015.10.21. 19:06:04

amúgy, ha kérdésed van, megírod/bejelented az esetet az MNB-nek, az vette át a PSZÁF tevékenységét.

gabors 2015.10.21. 19:16:58

@atpijkamo: "Jóvan, majd megnézem, milyen fix kamatra adsz/veszel kölcsön mikor az infláció 5 éves távlatban egész nagyságrendet változik. "

a jovoben felvenni az eppen akkori kamatra lehet es fix lesz akkor is.

volt mar hogy a 30 eves kamat volt alacsonyabb mint 10 eves most forditva van (mert a bank is szamol kockazattal stb) ... de amit korabban felvettem az nem fog valtozni ...

3 eve mikor uj autot vettem hitelre 2.5%-al alacsonyabb kamatra kaptam mint az elozo kocsi volt (amit a biztositasbol fizettem vissza mert volt "casco"-m es totalkarra tobbet fizettek mint amivel tartoztam) mind a ketto fix volt most mar megint legalabb 1.5% inkabb 2%-al magasabb lenne ugyanaz a hitel ugyanarra az autora .... szoval 2012-ben szerencsem volt !?!

Hasonloan volt szerencsem a 90-es evekben amikor lefele ment a kamatlab es volt lekotott penzem (hosszabb idore 5 ev) akkor majdnem a csucson kottottem le azt a penzt 7.5%-ra mire lejart mar csak 3%-ot adtak volna (most pl. 1.5% 3 eves lekotesre allamilag garantalt)

gabors 2015.10.21. 19:20:24

@vizsla_barat: "A fejlettebb orszagokban" ez TM/Copyright hagyma ilyet nem erdemes itt mondani mert ..... majd meglatod ...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.21. 19:28:44

@Aureliano Buendía: úgy láccik valami hurok van az univerzumban, ha nem hangzik el a fejlettebb szó egy ideig akkor visszatekeredik önmagába automatice.

2015.10.21. 19:49:16

@Aureliano Buendía: Nem keresem, nem azt akartam (legyen az én dolgom, ha nem és hogy miért nem, jó?).
Ugyanakkor ahogy leírtam, a szerződésben (mintha lett volna választásom), nem csak a korábbi átalányra nem kérdeztek rá, de arra az apróságra sem, hogy szeretnék-e inkább diktálni. Tehát, amit írok, hogy kurvára nem akarják, hogy a fogyasztónak jó legyen, már itt megáll... szerintem. Ha jól emlékszem, amikor korábban a mocskos kapitalistákkal, Elmüvel, Tigázzal, T-Home-mal szerződtem, ezek mind benne voltak a szerződésben (éves mennyiség, diktálás v. átalány) és jól be kellett ikszelni, meg kitölteni.

Aureliano Buendía 2015.10.21. 20:01:41

@Los Alamuszi: a fogaznál úgy működik, hogy kell külön nyilatkozatot tölteni arról is, hogy te diktálni akarsz. Ajánlani meg nem szokták, mert a szolgáltatók jobban szeretik az átalányt.

Én meg jobban szeretek diktálni. De pl. a fogaznál, ha kimarad egy havi diktálás, és becsül a rendszar, akkor a nyári időszakban valóban alacsonyabb mennyiséget állapít meg, mint a fűtési szezonban.

Nem tudom, hogy váltottál kereskedőt, személyesen-e, avagy elektronikus ügyintézés volt, de elvileg mindkettőnél rá kellett volna kérdezni arra, hogy akarod az elszámolást, és ha becsléssel, akkor hány m3 havi részfogyot szeretnél. De akár te is jelezheted, megelőzve őket.

Annyiban nincs feltétlenül igazad, hogy az éves leolvasás során ezek a dolgok helyrebillennek, ugyanakkor te is kérheted a részfogyasztás módosítását. Szerintem.

kozkozkoz 2015.10.21. 20:32:03

Én a nyáron váltottam ki a 3 havi bubor szerint kamatozó hitelemet 15 éves futamidőre 15 éves kamatperiódussal az Unicreditnél.
Szó szerint benne van a szerződésben, hogy a bank által egyoldalúan nem változtatható a kamat.

vizsla_barat 2015.10.21. 20:40:29

@atpijkamo: Minden magyarban ott bujkal Rakosi szelleme es a cenzura iranti igeny. Fejlettebb orszagokban tenyleg szolasszabadsag van,legfoljebb a NSA radrugja az ajtot.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 21:15:10

@Aureliano Buendía: Nem, ez tud magyarul. Tud legalább egy nyelvet.

De ha lekközöelebb ugat, beszólhatnál, lécci, ne egyedül tarcsam a frontot.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 21:20:43

@vizsla_barat: Hát a rákosi szelleme énbennem tuti nem bujkál. Ceruza iránt sincs igényem.

Az NSA meg mindenki uán kémkedik, az alanyok meg lelkesen asszisztálnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.21. 21:49:01

@Aureliano Buendía: "Ajánlani meg nem szokták, mert a szolgáltatók jobban szeretik az átalányt."

Ez a válasz arra, hogy mit szeretnének. bevételt. Ennyi.

Aureliano Buendía 2015.10.21. 22:06:08

@ColT: pontosítok: tervezhető bevételt.

Azt se feledd el, hogy a a gáz- és áramszolgáltatók is előre veszik meg az energiát, mondjuk pl. egy évvel. Ők is leadnak egy menetrendet. Ezt javarészt a számlázási rendszerekre tudják alapozni. Abban meg tervezhetőbb egy átalánydíjas fogyasztó, mint az, aki havonta tök más mennyiséget „vesz át”.

Hozzáteszem, te sem ingyen dolgozol, te is bevételt szeretnél. Csak a te bevételedet fizetésnek hívják. A démonizálást hagyd meg szerintem Németh Lászlónénak.

Vadászok Őrangyala 2015.10.21. 22:18:24

"Mondom ok, de milyen jogon módosították egyoldalúan a szerződést a kérdezésünk nélkül 10 éves kamatperiódusról 3 évesre? Törvényileg elő van Nekik írva, változott a jogszabály és muszáj volt..."

Semmi ilyet nem ír elő a törvény.

gabors 2015.10.21. 22:22:32

@Aureliano Buendía: " Abban meg tervezhetobb egy átalánydíjas fogyasztó, mint az, aki havonta tök más mennyiséget „vesz át”."

az altalanydijas fogyaszto is havonta tok mas mennyiseget vesz at !!!! csak ugyanannyit fizet !!

probald ujra mert nem igazan lehet erteni mit is akarsz mondani a "menetrend" az penz vagy anyag ..

amugy mindez kb csak a gazra mukodik mert villanyt nem lehet menetrendszeruen szallitani csak pont eppen annyit amennyit a felhasznalok "atvesznek"+plusz veszteseg (had ne magyarazzam el miert) gaz eseteben meg vannak (vagy lehet hogy csak voltak) tarozok !!

Aureliano Buendía 2015.10.21. 22:28:41

@gabors: hidd el nekem, hogy az áramszolgáltatók egy évre előre vásárolják meg az áramot az erőművekből. Ezt nekik át kell venniük.

Nem gond, ha nem értesz hozzá, csak akkor inkább kérdőmondatokkal kommunikálj, és ne kijelentőkkel.

A lényeg, hogy leadnak egy ún. menetrendet egy évvel előre, és ezt táplálja be nekik az erőmű a hálózatba. Ha tetszik, ha nem, ez van. Merthogy az erőmű is tervez egy évre előre. Alsó hangon.

Persze létezik a zsinóráram is, ami ugyebár a völgyidőszak teljesítménye, merthogy pont a tárolási problémák miatt a völgyidőszakban termelt áramot is el kell sózni valahova. De még ennél is bonyolultabb.

De nyilván ezeket tudod, hisz erőműben/áramszolgáltatónál dolgoztál/dolgozol/fogsz hamarosan dolgozni, valamint a három diplomád közül az egyik pont villamosmérnöki.

gabors 2015.10.22. 02:50:42

@Aureliano Buendía: bocs de eppen erosaramu villamos mernoki diplomam van ... amit leirtal azt eddig is ertettem (sot kapcsolodott a diploma munkamhoz alallomasok vezerlese bar akkoriban meg ez gyerekcipoben jart nem volt real-time data aquisition foleg nem volt komolyabb iranyitasi lehetoseg nagyteljesitmenyu felvezetok stb ez 90-elott)...

amit irtal az ez volt...:

@Aureliano Buendía: " Abban meg tervezhetobb egy átalánydíjas fogyasztó, mint az, aki havonta tök más mennyiséget „vesz át”."

Erre irtam hogy tokmindegy hogy altlanydijas vagy bediktalos a FOGYASZTO attol meg veletlenszeruen vesz at az aramot (csak ugyannyit fizet havonta) !!! (nem tudja ratukmalni a fogyasztora sot sehova nem tudja manapsag meg eltarolni ha aramrol van szo bar ha Elon Musk-nak igaza lesz hamorosan egyeni es uzleti fogyasztok is tole vesznek majd akkumulator bankokat)

Vagyis a szolgaltato ez alapjan NEM tud tervezni mas ennel komolyabb strategiak vannak erre.... a szolgaltatonak csak azert jo mert a bevetele viszonlag egyenletesebb ES kevesebb munkaval jar nem kell feldolgozni betaplalni az adatoket es a leolvaso is csak egyszer megy ki ... es ha ugyesen szetteritik az evfordulokat .... akkor sokat tudnak ezen nyerni (nem az aramvetelen hanem a szolgaltatasi koltsegeken)

gabors 2015.10.22. 02:58:33

@Aureliano Buendía: "Ezt nekik át kell venniük."

Bocs ezt kifejtened egy olyan szolgaltatora mondjuk akinek nincs sajat termelo kapacitasa (amit le tud tekerni ahelyett) ... Hogy "veszi at" az aramot ha eppen nincs ra igeny ?? tudsz valami uj fizikat ?? ilyenre nem emlekszem..

Az igaz lehet hogy fizet erte (valamilyen modon) akkor is ha a fogyasztok fele nem megy ... de manapsag a legtobb aramot eloallito egyseg eleg jol szabayozhato szo nincs hogy elore egy evre adott napra orara be lenne love egy eromu kimeno energiaja kapacitasa ... gazturbinas csucseromuvek pedg plane eleg jol szabalyozhatoak (nem atom alaperomuvekrol van szo azert)....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.22. 07:10:08

@Aureliano Buendía: Értem én, csak nem nagyon tudok vele mit csinálni. Amúgy az is megvan, hogy az átalányban befizetett lóvét is használja a szolgáltató...

A másik, hogy a szolgáltató oké, hogy nem akar kockázatot viselni, meg nem tud jobb szerződést kialkudni, de akkor ezt most az ügyfelek fizessék meg, akik így is-úgy is annak a szolgáltatónak az ügyfelei? Ez se jó.

Főleg hogy az ügyfelek egy része örül, ha a valós fogyasztását ki tudja fizetni, nem hogy az átalányat, ami esetleg magasabb (nekem a fűtéses átalány sokkal magasabb volt eddig, mint a valós fogyasztásom).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.22. 07:12:57

@Aureliano Buendía: Amúgy ja, nem arról volt szó, hogy az ember ingyen akar áramot/gázt, hanem hogy anyiért akar fizetni, amennyit elfogyasztott. Boltba se tudok menni úgy, hogy adok lóvét, aztán valamennyi cuccot hazaviszek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.22. 07:14:36

@Aureliano Buendía: Meg aztán, démonizálni nem kell a szolgáltatókat, (bár elég sokszor szívatják az ügyfeleket maguktól) de babusgatni sem. Ők sem sajnálják az ügyfelet, ha az elveszti a munkáját.

Manyecska 2015.10.22. 08:03:54

@gabors: :DD kösz, jót nevettem az első sor.On.

Manyecska 2015.10.22. 08:35:24

Na. Ma vitassák meg a "csaló termékbemutatókkal" kapcsolatos kérdéskört a KDNP lyavaslatára.. parlament.hu ON

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.22. 08:54:16

@Manyecska: Oszt' akkor mi lesz? Gyanítom, hogy majd valamikor lesz rá törvény, aztán ugyanúgy nyomják tovább :D

Manyecska 2015.10.22. 09:02:54

@ColT: Jahát, ilyen hozzáállással kezdjél el államot alapítani, szerintem kábé:D

ide nem jöhet csak úgy be 2015.10.22. 09:12:44

E poszt (nagy)okos felnõtteknek való, nem nekünk. A következõ érdekes lesz vagy nem?

Xezs1 2015.10.22. 09:38:15

Uncsi a poszt. Kérem vissza a kommentelési lehetőséget a békakillós poszt alá!

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.10.22. 09:43:27

@Xezs1: kéne ilyen pankráció, helyesírási szótárakkal felszerelkezve..

hobbitroll 2015.10.22. 09:47:32

@Xezs1: +1, bár attól tartok Hilda becsinált a bíróság emlegetésétől. Pedig úgy megnéztem volna ezt az iqbajnok fogadóst :(

Xezs1 2015.10.22. 09:53:01

@Döglött Nyúl: Jaja, lennének speckó mozdulatok. Pl. az egyik a tálca a lábad alá, nagy lendület, tálcán becsúszás és ököllel tökön (punán) ütés. A másik a frizbitálca, gondolom nem kell magyarázni a működését. Az alapok meg nyilván parasztlengő tálcával, ilyesmik.

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.10.22. 09:55:11

@Xezs1: a Líra Kiadó gondozásában, ofkorz.

Homár Hilda 2015.10.22. 10:00:41

@hobbitroll: nem, de láthatóan egy parttal és egyre jobban eldurvuló kommentcsatává vált az egész

hobbitroll 2015.10.22. 10:07:34

@Homár Hilda: nekem nem úgy tűnt. Az egyértelmű, hogy a 'fogadós' maga jelentkezik a pofonért. Kitartóan. És nem érti mi a baj vele. Igazán durva hozzászólásokat nem láttam (mert más az ingerküszöbünk, vagy kitörölted). Mind1, lelked rajta. Ha letiltottad, hát letiltottad. Pedig még elolvasgattam volna az (fogadós) megnyilvánulásait.

Manyecska 2015.10.22. 10:11:52

@hobbitroll: de most egy-két éve Ő felel a hozzáböfö..izé hozzászólásokért :D...

CID. 2015.10.22. 10:20:15

@Xezs1: nekem már az is elég lenne, ha el lehetne olvasni az eddigi kommenteket.

hobbitroll 2015.10.22. 10:26:05

@CID.: azok ott vannak (most né'tem meg), csak hozzászólni nem lehet :S

CID. 2015.10.22. 10:56:31

@hobbitroll: most már igen ( tegnap 21h-ig) lehet éppen akkor akartam megnézni amikor éppen dolgozot @Homár Hilda:

Xezs1 2015.10.22. 11:07:38

@Homár Hilda: Nem tudom mióta homározol de a homár mindig is a trollkodásról szólt. Ebből komoly blogot nem tudsz faragni, maximum elriasztod innen az embereket.

Manyecska 2015.10.22. 11:38:31

@Xezs1: én már régóta, tapasztalatom szerint azóta riadtak el amióta 50 kommentből 48-ban az anyjába küldték a posztert:D...

hobbitroll 2015.10.22. 12:14:03

@Manyecska: ehhez vajh köze lehet e annak, hogy a pósztok 90%-át össze lehet foglalni 7 betü + 1 írásjelben? Úgy kb. ennyi : ÜSSETEK! (lásd a kesztyűs mekis, a céges elállós, a miskolci thome nemlemondós, a blokkelhagyós)

Homár Hilda 2015.10.22. 12:21:26

@Xezs1: Rég nem jártál erre ezek szerint. Lehet, hogy a homár sokáig a trollkodásról szólt, de már egy ideje szeretne ennél kicsit komolyabb és hasznosabb lenni. Kevés jobb dolgot tudok elképzelni, mintha ennek az az ára, hogy a trollok elmennek.

Xezs1 2015.10.22. 15:33:27

@Homár Hilda: A kommentek kb. 90%-a még most is trollkodás. Pl. a mekis posztban is szét van alázva a poszter, megjegyzem joggal. Sikerült komollyá és hasznossá tenned a blogot, jár a taps.

2015.10.22. 16:07:47

@Leadfoot:
A drágább THM-et. Mivel a 10 éves kamatperiódusra a THM nagyságrendekkel magasabb mint a 3 évesre. Nos a törvény szerint a bank köteles módosítani a kamatperiódust hátralévő futamindő függvényében (az én esetemben is) 3 évre, és a törvény értelmében ehhez nem kell módosítani a közjegyzői okiratot. Azonban a kamatot nem módosíthatja a bank (sem fel sem lefelé) a szerződéskor megkötött mértékhez képest. Ergo mindenki aki 2014 júliusa előtt kötött hosszú kamatperiódusra biztonsági okból szerződést, azok fizethetik mostantól a 10 éves periódus THM-jét 3 éves periódus mellett.

Leadfoot 2015.10.22. 19:59:05

@kowee: Ezt én értem, de nem nagyon hiszem, hogy THM-et fizetsz. Az egy mutató, maximum emelkedik.

Leadfoot 2015.10.22. 20:28:08

@kowee: Na, akkor még egyszer: a THM-et nem fizeted. Fizeted a kamatokat, egyéb terheket, amik alapján egy viszonylag bonyolult képlettel számolják a THM-et. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy az inflációt fizeted.
süti beállítások módosítása