Tékozló Homár

Jófogás helyett rossz kézbesítés

2015.12.17. 10:43 | Homár Hilda | komment

gls.jpg

Most épp a GLS-en a sor, de tudjuk, hogy nem csak az ő specialitásuk a kiszámíthatatlan időpontban érkező futár. Az egyébként továbbra is teljes rejtély, hogy miért nem kommunikálnak rendesen a cégek az ügyfelekkel, hiszen a saját dolgukat könnyítenék meg. 

Rendeltem egy biciklit a jófogás.hu-n ingyenes házhozszállítással. A megrendelésnél ki kell tölteni a címet, telefonszámot, és lehet megjegyzést fűzni hozzá; szóval odaírtam hogy 17 órától vagyok otthon.
Kaptam egy emailt, hogy szerdán, 12.09-én hozzák a csomagot 15és 18 óra között.

Szerda reggel felhívott a futár, hogy mikor vagyok otthon, mert ő hozná a csomagot. Mondtam, hogy 5 után érek haza; neki az már túl késő, de megbeszéltük, hogy másnap, azaz csütörtökön 5-re hozza.
Majd kaptam egy emailt, egy 13:59-kor történt sikertelen kézbesítésről.

Délután telefonált anyukám, hogy az eladó felhívta őt, hogy én nem voltam otthon átvenni a csomagot, és ő mondta nekik, hogy állásinterjún vagyok, meg hogy hétvégén jobban ráérek, de keressenek meg engem. (Az eladó azért anyumat hívta, mert a jófogáson az ő telefonszáma van megadva, de amikor a kiszállításhoz az űrlapot kitöltöttem, az én adataimat adtam meg. ) 

Én másnap várom a futárt, hazarohantam 5-re, fél6-ig semmi; felhívom telfonon, és mondja, hogy elvették tőle a csomagot, mert én közben hétvégére módosítottam a kiszállítást. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol azt mondták, tartsam a vonalat, beszélnek a futárral; majd hívásvárakoztatáson hagytak. Percekig hallgathattam a zenét, végül letettem, hogy az eladóval beszéljek, hogy mi ez a kavarás. Ő azt mondta, felhívták a futárcégtől, hogy én nem vagyok otthon, ezért hívta fel anyumat. 

Visszahívtam az ügyfélszolgálatot, ismét zenéltek egy sort, mire újra telefonvégre kaptam az előbbi ügyintézőt, aki azt mondta, ő csak annyit tud mondani, hogy tegnap őket felhívta anyum, és azt mondta, hogy hétvégén szállítsanak. ( Anyum nem ezt mondta, hanem hogy keressenek engem). Kérdeztem, hogy ha én megbeszéltem a futárral, hogy másnap hozza, akkor miért értesítették az eladót, hogy én nem vagyok otthon? Azt mondta, ők kifele nem telefonálnak, nem tudja, ki szólhatott az eladónak, de most már nem tud segíteni; marad a hétvége. Mondta, hogy kapok majd emailt a 3 órás időintervallumról.

Szombat reggel, azaz 12-én nézem az emaileket, semmi. Felhívtam ismét a GLSt, mondták, hogy 13:15-ig ideér a futár. 11 után az email is megérkezett, melyben a 10:15-13:15-ös időintervallum volt megjelölve.  

12:15kor felhívtam a futárt, hogy elugorhatok-e még kutyát sétáltatni, vagy mikor ér ide. Ő mondta, hogy nincs nála a csomag, mert kis autót kapott, és abba nem fért be; úgyhogy majd ha kivitte az összes csomagot, visszamegy Dunakeszire a raktárba, és kihozza. Kérdeztem, hogy ez mégis mikor lesz; azt mondta nem tudja, de megcsörget, ha elindul onnan.

Fél 4-kor hívott fel, hogy most indult, és kb még fél óra, mire ideér. Végül megérkezett a bicikli egy dobozban, darabokban. De persze ezt nem láttam addig, míg alá nem írtam az átvételi elismervényt, mert addig nem nyithatod ki a csomagot, amég nem vetted át.  Nincs imbuszkulcsom, se bicikliszerelői tapasztalatom. Nem tudom összerakni egyedül, ahhoz pedig túl nehéz, hogy így elvigyem a szervizig, ami hétvégén amúgy is zárva van. Csalódott és dühös vagyok. Az egész napom ráment a várakozásra, ami karácsony előtt igen kellemetlen, hiszen rengeteg elintézni való meg program lenne.

Teréz

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2015.12.17. 10:46:51

Azt a (Te) Rézangyalát neki.

Dezsike 2015.12.17. 10:51:54

Nem tudom mire számított a posztoló, majd egyben kap egy bringát futáros szállítással? Nincs az a futár ami elvitte volna. Én pont ennek elkerülése érdekében rendelem a munkahelyem címére munkaidőbe a csomagokat, eddig minden megérkezett gond nélkül - talán még a bringát is összeszerelték volna neki a kollégái és azzal mehetett volna haza.

The Crazy One 2015.12.17. 10:52:08

állatorvosi ló? Használati útmutató volt-e?

AtiSnatch 2015.12.17. 10:54:17

@Dezsike: ja, vagy rendelhette volna az állásinterjú helyére is. biztos össze is rakták volna neki.

Nick-son 2015.12.17. 10:55:19

Mondjuk az, hogy a bicikli darabokban van és össze kell raknod gondolom nem a GLS hibája. Meg az se, hogy addig nem lehet kinyitni a csomagot amíg ki nem fizeted, mert a futár az nem fogja lesegetni mit szerencsétlenkedsz a csomag tartalmával. Kérj tételes átadást és akkor kinyithatod. +4-5000 Ft szokott lenni és akkor bontogathatsz. Ez szimpla nyomor, semmi más.

Amúgy a GLS a legjobb futárszolgálatok egyike, most nem mondom hogy nem hibázhatnak, de arányaiban sokkal kevesebb a baj mint máshol, másrészt meg ügyfele is válogatja mennyire felel meg neki.

Válasz a szokásos kérdésekre:

Nem, nem én vagyok a beküldő.

Nem, nem én vagyok a GLS.

Manyecska 2015.12.17. 10:55:43

@Dezsike: én a boltból hazatekertem amit a fiamnak vettem, kétszer vertem le a tökömet mondjuk meg a retikül a vállamon lebegett életem lexebb élménye volt.:D

Darth Revan 2015.12.17. 10:57:57

Ok, nem olvastam vegig, tul hosszu, viszont nem tul erdekes.

Dezsike 2015.12.17. 11:02:45

@AtiSnatch: Ha dolgozott, csak másik állást akart és azért ment interjúra, attól még a munkahelyén átvehették volna. Ha meg munkanélküli, a többi nap jó eséllyel otthon van, mondhatta volna, hogy hozzák holnap és csókolom - a DPD-nél még SMSt is küldenek a csomag feladásakor amire egy megfelelő kódot válaszolva 1 vagy 2 nappal el lehet tolni a kiszállítást - ha nem válaszolsz másnap hozzák. Egy ilyet bevezethetne a GLS is ha nincs nekik, hasznos tud lenni.

Egysimaegyfordított 2015.12.17. 11:30:00

Ah. Tök egyértelmű, h a kedves anyuka zavart be azzal, h inkább 7végén keressék. Ez az, mikor felad vki egy hírdetést és nem az ő telefonszáma van megadva....!!

Egysimaegyfordított 2015.12.17. 11:32:06

hirdetést.Mégmielőtt.....:D

McZozo 2015.12.17. 11:51:24

@Manyecska: "kétszer vertem le a tökömet"
Ajjjveee mik ki nem derulnek rolad :)

McZozo 2015.12.17. 11:52:39

@Dezsike: Egy sima kismeretu csomagnal igazad van de mondjuk egy full biciklit en se szeretnek hurcibalni munkahelyrol haza.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.17. 12:07:47

" (Az eladó azért anyumat hívta, mert a jófogáson az ő telefonszáma van megadva, de amikor a kiszállításhoz az űrlapot kitöltöttem, az én adataimat adtam meg. ) "
Hát mi a ráknak nem a tiéd van megadva? Mit vártál?

zserzsenne 2015.12.17. 13:10:55

Sok troll osztja az észt, aki életében nem rendelt/látott még biciklit. Gyanítom a jófogásról használt bringát vett (ha újat, akkor no comment), azt simán kiszállítja egyben a Posta például. Több bringát vettem így, soha nem volt gond, a Postáról a bringával tekertem haza. Maximum behajtják a kormányt, a "nagyon profi" pedig leszedi a pedált.
Ha darabokban érkezett meg, az az eladó sara lesz szerintem.

Manyecska 2015.12.17. 13:15:56

@zserzsenne: az igazi profi az egyik kereket is leszedi!! komolyan, uszoda előtt..hogy aztán hogyan fér az el az öltözőszekrényben rejtély :DD@McZozo: a nyúl tanúsíthassa hogy nincs :D

neménvagyok 2015.12.17. 13:20:59

Nem rendelünk otthonra csomagot, ha nem vagyunk otthon. Ilyen kurva egyszerű. A futárok nem éjszakások, és nem csillagtúrában járnak, hogy az általad kiválasztott 1 órás időtartamban érjenek oda hozzád. A megoldás nagyon egyszerű: ott kell hagyni anyunál a pénzt, és vegye át ő.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2015.12.17. 14:14:45

@zserzsenne: A darabokban kb. azt jelenti, hogy ki volt szedve a kereke, a kormány elfordítva, ülés leengedve. A futárcégnél van bringára szabványosított doboz, amibe csak így fér bele. Akinek ez gondot okoz, az ballagjon be egy boltba (ahol használt bringákat is árulnak) és ott úgy kapja meg, hogy csak rá kell ülni.

The Crazy One 2015.12.17. 14:22:36

szobabickli lesz ez szvsz....

SarahConnor 2015.12.17. 15:55:39

Teréz, nehogy azt mondd már, hogy a dobozon kívülről nem látszott, hogy nem összeszerelt bicaj van benne... :D

KaTe 2015.12.17. 17:11:33

Ha a mama nem kevered bele a sztoriba, ez a poszt valószínűleg sose születik meg. Remélem, hogy még véletlenül se gondolod komolyan, hogy azért is az eladó vagy a GLS a hibás, hogy a biciklit szétszerelve küldték neked? :)

celeb123 2015.12.17. 17:11:47

Léztezik a GLS-né időzített kiszállítás kb 2500Ft az ára pluszban. jogosan.

neet 2015.12.17. 17:21:55

Sztem a hajtás-pajtással kellett volna kihozatni, és a kispajtásnak aznapra ez az utsó fuvarja, és hazasétál... minden szervezés kérdése.

ifjú vénszivar 2015.12.17. 17:23:11

Mit fikázzátok terézt !?! kicsiny élete első biciglicskécskéje ez nekijje....

teréz! Általában egy férfi hímtag kb. a duplájára vagy a triplájára megnő HA kicsi kacsóiddal csomagolod ki... :)))

LÉPEM!

amindenes.blog.hu 2015.12.17. 17:56:35

Kissé darabos a vonal.. :'D

The Good Boy ! 2015.12.17. 19:02:01

@neet: kis faluban lakok, 6 km-re egy várostól. Két helyi fiatal játszotta el azt, hogy amikor a városban buliztak, és este már nem volt busz hazafelé, akkor egyikük telefonon rendelt 1 db. pizzát kiszállásra, a lakcímére. Majd odasétáltak a pizzéria elé, és amikor jött ki a pizzalótifuti, megkérdezték, hogy a falujukba viszi-e az aktuális pizzát. Amikor igen volt a válasz, akkor felfedték, hogy ők a megrendelők és vigye őket is magával, hogy otthon át is tudja majd azt venni. Kreatív, mert olcsóbb volt mint a taxi, meg még jól is laktak utána.
Sajnos a sztorit 1 hét múlva kicsit túljátszották, mert akkor az 1 megrendelt pizzára már 4 potyautas volt (tudták, hogy az a pizzázó sima személyautóval szállít), és sikeresen haza is vitették magukat a megszeppent és ittas túlerővel szemben álló futárral, csak utána tulajék bannolták őket örök élet meg egy nap időtartamra...

A poszthoz: Poszt tolót már szabad? Itt pont ő a probléma, nem a gls!

Rosszindulatú Vászka 2015.12.17. 19:43:52

@The Good Boy !: ez szép történet, Kusturica vagy Menzel úr is megvenné :)

neet 2015.12.17. 19:55:35

@The Good Boy !: Ez mekkora!!!!!!!!!! :))))))))))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.17. 20:02:11

Anyum? Nőjél már fel!

anyám
édesanyám

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.17. 20:05:11

@The Good Boy !: Falut lakok, faluban lakom. De megbocsátom, mert tökéletes a sztori.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.17. 20:06:39

@Lenina Huxley: "a dobozon kívülről nem látszott, hogy nem összeszerelt bicaj van benne."

Nem biztos, hogy szétszerelt, lehet, hogy félbehajtott.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.17. 20:10:33

@onlajnok: "úgy kapja meg, hogy csak rá kell ülni."

És ha elromlik? Ott hal éhen az út szélén. Pláne, ha mondjuk elgörbül az elsőkerék, és tolni se lehet.

Imbuszkulcs, csavarhúzók, kalapács, kombináltfogó minden háztartásban van, nem? Meg villanyfúró, fúrókészlet, tiplik, csavarok, ceruza, vízszintező, különben hogy mászik fel a polc a falra?

kajo 2015.12.17. 20:58:46

Nekünk is a GLS szállít. A karácsony előtti bolondokháza ellenére meglepő eredményességgel kézbesítik/veszik fel a csomagokat. Mi fizetünk Flex Delivery felárat a csomagokért, maga a címzett a kézbesítés előtti napon mailben kap linket a GLS-től, amiben pontosíthatja a kézbesítés részleteit, akár át is irányíthatja a csomagot, másik napra kérheti a kézbesítést - és ezzel három kézbesítési kísérlet jár. Így sem könnyű a futárok élete, ha csak azokból az emailekből, telefonokból indulok ki, amiket mi kapunk. De inkább a GLS-re tartoznának. A megrendelőknek fogalmuk sincs egy ilyen rendszer működéséről, ahogy a poszt is mutatja, de a többségük meg van róla győződve, ő tudja, hogyan működik a rendszer és biza az szar. Nem is kell, hogy tudja hogyan működik, de nem biztos, hogy a másikban van a hiba. Értem a másik alatt a futárt és a boltot. Ha decemberben a heti 13.000-15.000 csomagból 98+% sikeresen kézbesítésre kerül, akkor a rendszer jól működik. Mi is hibázunk, a futár is hibázik, de az esetek túlnyomó többségében a címzettek maguknak köszönhetik a problémát. Amit nem biztos, hogy könnyű megoldani, de biztos, hogy úgy nem lehet megoldani, ahogy a 2% elképzeli. És a problémás megrendelők miatt sajnos a többi normális is alkalmazkodni kényszerül.

Azt sem tudom megérteni miért képzelik a címzettek, hogy a futár a kedvükért munkaidőn túl fog kézbesíteni?! A 17 óra utáni kézbesítés már munkaidőn túli, és az csak a depóvárosokban oldható meg. Szerintem érthető okokból. Bár ezt sokan inkább nem értik...

Adjatok meg mindig pontos címet, telefonszámot és irányítószámot! Segítsetek nekünk és a futároknak! Köszi!

azördögfia 2015.12.18. 05:24:29

@Darth Revan: Akkor nem is igazán tudsz releváns választ kifejteni.

@atpijkamo 2015.12.17. 20:02:11

Miért zavar téged, hogy hogyan hívja az édesanyját? Hihetetlen, hogy milyen baromságokra tud 1-2 ember reflektálni.

ifjú vénszivar 2015.12.18. 06:11:55

@azördögfia: Apti nincs a védelmem alatt...., de ellentétben veled mi észrevesszük, hogy a lány egyáltalán nem önálló, sőt kissé bugyuta lehet! De anyuja sem állt a várta magaslatán.

te is egy "baromságra" reflektáltál! te sem vagy jobb...., csak azt hiszed.:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.18. 09:18:39

@ifjú vénszivar: :)) Elképesztő.

@azördögfia: Anyuja megtaníthatta volna magyarul beszélni. Téged meg a más szemében szálkát közmondásra. Eh! Veled is csak többen vagyunk.

2015.12.18. 10:29:17

"anyumat" B+, ezt leírni!

Aureliano Buendía 2015.12.18. 19:16:34

Terike kicsit el van tévedve. Rejtély, miért a muter számát adja meg, ha ő az illetékes időpontot egyeztetni.
Az meg miért a GLS hibája, hogy a feladó hogyan csomagolt? Tán vele kellett volna egyeztetni.

De gondolom, Teréz igen ronda lehet, különben lenne egy férfiismerőse, aki összeszereli neki a drótszamarat.

Kaoraku 2016.01.07. 02:13:13

Én nem értem mit jön itt mindenki a mamával... Ha a postolónak van küldve a csomag, akkor azt fogadják el, amit ő mond. Kit érdekel, hogy más mit mond a kiszállításról?

csumpi12 2016.06.15. 15:08:08

A GLS tényleg nagyon gáz, több szempontból is. Nekem is rossz tapalsztalatom van velük.
süti beállítások módosítása