Tékozló Homár

A zsivánnyá tett lány

2016.11.16. 10:25 | Homár Hilda | 139 komment

pic_36.jpg

Mai esetünk sem mese, hanem egy elég meghökkentő sztori. Olvasva talán nehezen érthető, hogy Anikó a jegyen kívül miért adott oda bármi mást az ellenőrnek, dehát utólag mindig könnyebb  okosnak lenni. A DKV honlapon ez olvasható: "A menetjegyet felszállás után a jegykezelő készülékkel haladéktalanul érvényesíteni kell és az utazás idejéig meg kell őrizni."  A haladéktalanul nyilván egyből a felszállás utánt jelenti. De mi van, ha a villamos a végállomáson várakozik, és az ember még indulás előtt rájön, hogy elfelejtett lyukasztani? 

Kedves Hilda!

Vallomással tartozom neked. Most nyilvánosan is bevallom, immáron a bűn útját járom. Bár bűnöző mivoltom csak akkor tör ki belőlem, ha éppen a DKV-t kell meglopni.

Noha, már Budapesten lakom több mint egy éve, azért ha lehetőségem akad, hazalátogatok a cívisvárosba (többnyire csak zsiványkodni). Így is történt november elején, amikor úgy döntöttem igénybe veszem a szolgáltatásukat (11.05.-én és 6.- án). Vettem is két jegyet. De még mielőtt ráncolnád a szemöldököd Hilda, tudd, hogy azért „csak”kettőt, mert tisztában voltam vele, hazafele már visznek.

„Viszonylag” tisztességes állampolgár lévén érvényesítettem is a kettes villamoson, szombaton. Vasárnap is villamosozni kívántam. Ott már kicsit rohanós volt a reggelem, nem is a kezemben, hanem a pénztárcámban volt a jegy. Felpattanok a villamosra. Leülök. Kifújom magam. Bár úgy tűnik, a sietség felesleges volt, mert még nem indulunk el.  Aztán meghallom a jegyérvényesítő hangját. JÉZUSATYAÚRISTEN, HÁT AZT NEKEM IS KELL.(Lásd.: megvilágosodás pillanata.) Na, tessék. Már rögtön el van kapatva itt az ember lánya. 15 év bérletezés után szokatlan a jeggyel bohóckodni… Gyors jegykezelés, még éppen időben, mert még mindig a megállóban állunk. Visszaülök, ajtók csukódnak.

Már merengenék el, amikor látom, hogy a DKV munkatársa araszolgat felém. Nyújtom neki boldogan a jegyemet, de legnagyobb meglepetésemre neki már rögtön a személyim, lakcímkártyám kell. Nahát, ilyen tolakodó udvarlóban sem volt még részem. Persze kérdőre is vonom, ugyan minek az neki? De válasz helyett csak azt ismételgeti, hogy neki ez a munkája, és be van kamerázva a villamos (?).  A lehető legnaivabb tekintettel megkérdezem, hogy most ez azért van, mert nem „haladéktalanul” érvényesítettem, hanem csak a felszállásom utáni egy percben?  Válasz helyett csekktöltés.

Uram, kérem, ne csinálja ezt. Tessék, nézze. Tegnap is villamosoztam, akkor is érvényesítettem. Bamba vagyok, de nem bliccelő.

Meg amúgy is, ha bliccelni akarnék, akkor veszek egyáltalán jegyet? Vagy ha a szerencsére bízom a dolgot, hogy majd jön az ellenőr, érvényesítek, akkor nem a jegykezelőhöz vagyok szegezve végig. Olybá tűnik, csak nekem teljesen nyilvánvaló a szituáció. Én egy bűnöző vagyok!  Miközben sorolja, mennyit kell majd fizetnem, szégyenszemre elsírom magam. Mert megveszem drága magyar forintokért a jegyet, hogy ne legyen para az utazás, de a „maradandóság városában” nem úszhatja meg a magamfajta piti zsivány egy „hölgyem, legközelebb legyen figyelmesebb!”-el. 

A DKV-t ugyan nem károsítottam meg. Egy megállót nem mentem jegy nélkül. Az ellenőrzés pillanatában érvényes jeggyel rendelkeztem. De hát a munka az munka. Legalábbis ez volt a kifogása az ellenőrnek arra, hogy miért is hiányzik belőle az empátia, az emberség, a jóhiszeműség.  Így váltam gazemberré Hilda, mégha a szándék más is volt bennem.

Tisztelettel:

Hajdú „ zsiványkodós” Anikó

Mi van, ha a villamos a végállomáson várakozik, és az ember még indulás előtt rájön, hogy elfelejtett lyukasztani?  A GVTI tanácsadói szerint ez:

Kedves Anikó!

Jó tudni, hogy az adott személyt a tömegközlekedési eszközre történő felszállástól kezdve már utasnak kell tekinteni, és a jegy megvételével automatikusan elfogadásra kerülnek a DKV szabályzatában leírt utazási feltételek, jogok és kötelezettségek. Az utazási feltételek 10.1. pontja szerint pedig az utasnak kötelezettsége, hogy  az elővételben megvásárolt vonaljegyeket a felszállás után, a járművezetőnél váltott vonaljegyet a megvásárlást követően a legközelebbi jegykezelő készülékkel haladéktalanul érvényesíteni kell. A személyszállítási szerződés alapján pedig az utas az utazás időtartama alatt az érvényes értékszelvényt köteles magánál tartani. Ha ezen utazási feltételeket megszegjük, akkor a 10.4. pont szerint a megállapított viteldíjon felül pótdíjat kell fizetni. Megérjük, hogy igazságtalannak tartod a pótdíj kifizetését, hiszen nem állt érdekedben bliccelni, de sajnos az már nem minősül haladéktalan érvényesítésnek, ha azt akkor teszed meg, amikor az ellenőr felszállásáról tudomást szerzel. 

Ha mégis szeretnél panaszt tenni, vagy méltányossági kérelmet előterjeszteni, akkor a DKV ügyfélszolgálatához fordulhatsz. Javasoljuk, hogy kérelmed e-mailben, vagy postai úton, ajánlott, tértivevényes küldeményként juttasd el a címzetthez. Az ügyben megoldást hozhat még  a Békéltető Testület előtti eljárás is, ahol lehetőséged van megegyezésre jutni a vállalkozással. 

A DKV üzletszabályzata itt olvasható: http://www.dkv.hu/content/documents/106.pdf

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska. 2016.11.16. 10:38:40

A lánnyá tett zsiványról mikor lesz poszt? :D
miaz a dékávé?

Darth Revan 2016.11.16. 10:41:48

egyreszt idegesito stilus, masreszt teljesen hulye, ha ervenyesitett jeggyel hagyta magat megbuntetni.

Terézágyú 2016.11.16. 10:42:46

Hm. Az biztos, hogy modorosch :-/

"Aztán meghallom a jegyérvényesítő hangját. JÉZUSATYAÚRISTEN, HÁT AZT NEKEM IS KELL.(Lásd.: megvilágosodás pillanata.)"

Az a baj ezzel, hogy dicső magyar állampolgáraink nagy része tényleg így csinálja, hogy akkor kezd bőszülten jegyet érvényesítgetni, amikor észreveszi, hogy gyön a zellenőr...
Szóval...

"Meg amúgy is, ha bliccelni akarnék, akkor veszek egyáltalán jegyet?"
Igen. Spórolni akartál a jeggyel.

"Olybá tűnik, csak nekem teljesen nyilvánvaló a szituáció. Én egy bűnöző vagyok!"
Nem vagy bűnöző, csak megsértetted az utazási feltételeket...

Egyébként persze, persze, az ellenőrnek csak legyintenie kellett volna erre és kész. De nem tette. Evvan.

PITTA 2016.11.16. 10:42:55

Énbiza nem hagytam volna annyiban:
- Mutasson szabályztatot ami alapján meg akar büntetni
- leszállok
- hívok rendőrt
- előveszem a telefonom és felveszem az egészet...

Terézágyú 2016.11.16. 10:47:14

Ja, mellesleg, könyvtáros ismerősöm mesélte:
Jelzett a mágneskapu, amikor egy jólöltözött lány akart kimenni. Megállítják, erre angyali mosollyal közli, hogy ja, véletlenül benne hagyta a mappájában az egyik könyvtári könyvet. Véletlenül. Ő nem tolvaj, csak elbambult, hávanilyen nem?
Nyilván elengedték, nem csináltak vele semmit.
És akkor most mi van?...

mechanikus körte 2016.11.16. 11:00:55

"Pótdíjak

A megállapított viteldíjon felül pótdíjat köteles fizetni az, aki:

vonaljegy nélkül utazik,
érvénytelen vonaljeggyel, bérlettel, egyéb utazásra jogosító igazolvánnyal vagy utazásra jogosító értékszelvény hiányában kísérli meg az utazást,
valamilyen kedvezményt jogosulatlanul vesz igénybe, illetve olyan bérlettel kíván utazni, amelyre a bérletigazolvány (a kedvezményre jogosult tanulók és hallgatók esetében OM azonosító v. diákigazolvány) száma nincs tintával olvashatóan rávezetve,
külön érvényes vonaljegy, szájkosár és póráz nélkül szállítja kutyáját (kivétel ez alól a segítő kutya és rendőrségi kutya, melyek szállítása díjtalan),
utasként, vagy általa szállított kézipoggyásszal, élőállattal beszennyezi a járművet,
az utazási feltételeket megszegi (pl. hangos rádió hallgatás)."

"Tilos

az indulás jelző berendezés megszólalása után a járműre fel- és leszállni;
az ajtócsukódást akadályozni,
a vészcsengőt, vészféket indokolatlanul működésbe hozni,
a járművön dohányozni, italt fogyasztani, görkorcsolyázni, rádiót hallgatni, étkezni, fagylalttal felszállni!,
tűz és robbanásveszélyes anyagot szállítani.
Az a személy vagy gondviselője, aki az utazásra vonatkozó előírásokat nem tartja be díjszabás szerinti pótdíjat köteles fizetni a megállapított viteldíjon felül."

Fentiek szerint NEM köteles pótdíjat fizetni az, aki nem haladéktalanul érvényesítette a vonaljegyét. Panaszlevelet kell írni a DKV-nak, hivatkozva a kamera felvételére (ha van egyáltalán.)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.11.16. 11:01:55

Enyhén szólva szánalmas dolog ez bármely közlekedési társaság részéről. Vidéken nem szoktam tömegközlekedni, de Budapesten jártam már úgy, hogy felszálltunk sokan a végállomáson, aztán pár perc elteltével közölte a vezető, hogy műszaki okok miatt nem indul, szálljunk át a másikra.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.11.16. 11:04:06

@Terézágyú: miért is olyan nehéz elhinni, hogy véletlen volt? Úgy imádom az ilyen rosszindulatú férgeket...

Manyecska. 2016.11.16. 11:04:21

@mechanikus körte: :) pedig mennyi élőállat van a bkv-n is oszt az úgy jó ahogy van..:( :D

The Crazy One 3om 2016.11.16. 11:04:42

nem úgy van, hogy jön a kaller és leblokkolja a lukasztókat. Aztán, ha nincs jegye, akkor szevasz.

Terézágyú 2016.11.16. 11:04:57

@mechanikus körte:
"Fentiek szerint NEM köteles pótdíjat fizetni az, aki nem haladéktalanul érvényesítette a vonaljegyét."

Vagyis akár egy egyórás utazás után, közvetlenül leszállás előtt is elég érvényesíteni?...

Manyecska. 2016.11.16. 11:07:52

@Terézágyú: ez azért van mert szivárgott a CO ezért bambult el!! Múltkor bementem takarítás után a boltba és a farzsebembe maradt egy ott vásárolt kézkrém mert kézmosás után bekentem.....mondom a kasszásnak húzza le mégeccer de megtekintette hogy félig üres.. de elég ciki volt.
Mellesleg a békáká járatara nem lehetett este hatkor felférni ...átfutottam a páromhoz este a hídon igénybe vettem a villamost -volna!- hát azt a kib..szott heringjáratot el kellett engednem egyet oda és visszafelé is! Eccerűen dugig volt:( ez tök jó megizzadva futócuccban a szeles hídon monnyuk nem fáztam de fázhattam volna!!!

Terézágyú 2016.11.16. 11:08:05

@Hóhér az utolsó barátod:
"miért is olyan nehéz elhinni, hogy véletlen volt? Úgy imádom az ilyen rosszindulatú férgeket... "

Ugyanígy vagyok én is anyáddal...

Ugyanakkor közlöm, hogy én nem azt mondtam, hogy a pószter nem véletlenül csinálta ezt, hanem arra céloztam, hogy az emberek egy nagy része ERRE hivatkozik, amikor már ott van nála az ellenőr.

Ez pedig már emberi dolog, hogy hogyan reagál valaki arra, amikor már a huszonkettedik utas vonja meg a vállát, hogy "véletlen volt, elfelejtettem"...

2016.11.16. 11:10:16

"Vallomással tartozom neked. Most nyilvánosan is bevallom, immáron a bűn útját járom."

modorosság kimaxolva a2. mondatban, tovább nem is megyek...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.11.16. 11:11:03

@Terézágyú: nekem legalább volt anyám, nem egy csótány szart oda a konyha kövére, mint téged.

mechanikus körte 2016.11.16. 11:12:21

@Terézágyú: az benne van, hogy "érvénytelen vonaljeggyel kísérli meg az utazást." A villamos még állt a megállóban a sztori szerint, amikor Anikó érvényesítette a jegyét, azaz az utazás még nem kezdődött meg.
Elhajtottam volna a francba a kallert, hívjon rendőrt, ha személyi iratokat akar.

Manyecska. 2016.11.16. 11:17:13

@mechanikus körte: ráutaló magatartásról hallottál-e? :) Szerinted Anikó kiscsibéket keltetett az ülésen..???

mechanikus körte 2016.11.16. 11:17:32

www.hajdupress.hu/cikk/dkv-pogacsa-4000-ert-megbuntettek-a-debreceni-diak

Ez is DKV, úgy látszik, ott külön pszichológiai alkalmatlansági teszttel szűrik a kallerjelölteket, csak az extra bunkó megy át.

Terézágyú 2016.11.16. 11:18:15

@mechanikus körte:

Igen, még nem kezdődött meg az utazás. De, ahogy mondtam fentebb is:
CSAK AKKOR érvényesítette a jegyét, amikor meghallotta hogy jön az ellenőr...

Terézágyú 2016.11.16. 11:19:25

@mechanikus körte:
"Ez is DKV, úgy látszik, ott külön pszichológiai alkalmatlansági teszttel szűrik a kallerjelölteket, csak az extra bunkó megy át. "

Hát, mit csináljunk, hogy te nem vagy hajlandó elmenni ellenőrnek...

mechanikus körte 2016.11.16. 11:23:17

@Terézágyú: nem az ellenőrt hallotta meg.:-)

"Hát, mit csináljunk, hogy te nem vagy hajlandó elmenni ellenőrnek..."
Nem lenne az jó, ha mi egy munkahelyen dolgoznánk.:D

mechanikus körte 2016.11.16. 11:26:13

@Terézágyú: nem az ellenőrt hallotta meg.:-)

"Hát, mit csináljunk, hogy te nem vagy hajlandó elmenni ellenőrnek..."
Nem lenne az jó, ha mi egy munkahelyen dolgoznánk.:D

Terézágyú 2016.11.16. 11:26:59

@mechanikus körte:
"Nem lenne az jó, ha mi egy munkahelyen dolgoznánk.:D "

Én nem vagyok ellenőr.

Manyecska. 2016.11.16. 11:31:15

Hát, végigolvasva a posztot nem értem miért hagyta magát szivatni..oké hogy jön a karácsony kell a prémium de az ilyen télleg miért nem megy annyába..

Terézágyú 2016.11.16. 11:32:14

@mechanikus körte:
"nem az ellenőrt hallotta meg.:-)"

Ebben igazad van, csak megzavart a "jegyérvényesítő hangja" kifejezés.
Ha ez a berendezés, akkor visszavonom az állításomat.

mechanikus körte 2016.11.16. 11:37:25

@Terézágyú: feltehetőleg a szerkezet hangja, az ellenőr nem érvényesít jegyet. Bár nem tudhatom biztosan, mert én sem vagyok az.:-) Utasként is diákéveimben ültem utoljára (pesti) villamoson.

mechanikus körte 2016.11.16. 11:40:09

@Manyecs: jó, jó, tudom, a posztert illik savazni.:-)

Manyecska. 2016.11.16. 11:44:55

@mechanikus körte: jóvan ,csak druszám, aztán mindig asszem rólam van szó ha anikóznak.:D mellesleg én felszólítottam volna a zellenőrt hogy a hagyjon fel a humorizálással. amúgy ha ilyet behány hogy be van kamerázva a villamos gyorsan megnézem a rúzsomat az lenne az első...

cmx85s 2016.11.16. 11:50:06

@The Crazy One 3om: De, így van, fejlettebb helyeken. De amíg nincs elektronikus jegyrendszer, addig ez nem műxik. Majd jövőre, x év múlva bevezetik Bp-en, utána anagyobb városokban - mondjuk, 10 év múlva. Kassán sokszor villamosozok, buszozok, ott már rég működik ez a rendszer, felszállnak az ellenőrök, az automaták offline-ba kerülnek, nem lehet jegyet érvényesíteni. Azon ugyan eltöprengek néha, hogy mit csinál az, aki közben száll fel... Meg azon is, hogy mi a pántlikás fityfenéért nem lehet interneten feltölteni azt a nyomorú utazási kártyát, el kell zarándokolni valamelyik kioszkig.

borso 2016.11.16. 11:52:40

@Darth Revan: ez pontosan így van! :-)

enrico palazzo 2016.11.16. 12:05:56

" Miközben sorolja, mennyit kell majd fizetnem, szégyenszemre elsírom magam."

Egész eddig tudtam veled együtt érezni, de ezt a kártyát miért kell kijátszani? Érvelni kell, nem magyarázkodni, hanem normális hangnemben elmondani az álláspontodat. Ezek után még mindig otthagyhatod és leszállhatsz, hacsak nincs vele közteres, aki marasztal. Nálam mindig van gyűjtőjegy, de volt már néhány csörtém ellenőrrel, aki nem akarta felfogni, hogy ha nem működik a lyukasztó, akkor én nem fogom a tömött buszon (ami össze-vissza fékez) megkeresni a működőt laptoppal és egyéb olyan tárggyal, amit nem szeretnék összetörni. Eddig mindegyik felfogta.

Manyecska. 2016.11.16. 12:25:08

@enrico palazzo: ..nem mindenki tart erre a célra laptopot, megtenné egy gereblye is ha épp "ellenállsz" :D:P

ideális hangyászsün 2016.11.16. 12:42:59

@cmx85s: Pozsonyban úgy van, vagyis volt, amíg diplomát nem kaptam, hogy ha az ellenőrzés közben megállt a busz a kövi megállóban, a felszállókkal nem is törődtek az ellenőrök. Nem is lenne értelme. Egyszer szálltam fel így, fura volt, hogy ignoráltak, pedig bőszen akartam mutogatni a diákbérletem.

AlterVas 2016.11.16. 12:47:24

Az ellenőr mindamellett, hogy DKV-s suttyó pszichológus is, ő nagyon jól tudta mit akart a pószter. Méghozzá bliccelni és igen, csakazért lyukasztott, hogy el ne kapja és megregulázza zsiványmód - merthát más lehetőség persze nyilván nincs, nemisvótésnemislesz. Gondolkodás vs Debrecen ahogy általában lenni szokott most is 1:0 vagy 0:0 vagy -1:-1 mittomén :D "Cívis" hahahahahh

FDToth 2016.11.16. 12:52:04

Ezt ertek el a tornyenyhozok azzal h kiikatttak a meltanyossagot. Es ezzel visszaelnek, vagyis inkabb kihasznaljak a kulonbozo allami/onkormanyzati szarragok... ez van, pedig boven beleferne a meltanyossag akkor, ha nem csak a penz szamitana...

The Crazy One 3om 2016.11.16. 13:11:56

@ideális hangyászsün: régen lehetett ez már, nem?

Szűcs Viktor 2016.11.16. 13:17:32

Te nem zsívány vagy csak egy kis veréb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.16. 13:36:32

tegnap eszembe jutott a homar

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.16. 13:36:36

@ideális hangyászsün: Egy picit elgondolkodtam, hogy a diplomád milyen hatással van az ellenőrök viselkedésére. :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.16. 13:44:01

vettem egy hazat, hasznaltan, kidobtam belole a mosogatogepet, a hutot a villanytuzhelyet es vettem ujat termeszetesen
a huto $ 1.200
a tuzhely $ 700
a mosogatogep $ 400
elhozattam, termeszetesen ingyen szallitas
az aruhaz neve Lowe's
megyek vissza 3 het mulva, mert festek, burkolok furok faragok es mit latok
a huto $ 900
a tuzhely $ 500
a mosogatogep $ 300
megyek haza mondom Marynek, hogy bullshit add mar ide a szamlat mert valamit cask kene csinalni
de nem talalta
na mi tortent ezutan nagy fogyasztovedok?
lehet talalgatni

Manyecska. 2016.11.16. 13:45:29

@hagyma: nekem meg most az hogy nem vettem hagymát! Fakk. :D
szerintem behalt a tőzsde és drachmában fizettél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.16. 13:52:55

@Manyecs: nalunk jagyma mindig van itthon, a valasz rossz amugy, nalunk nincs se frachma se svajci frank

ideális hangyászsün 2016.11.16. 13:54:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: miután meglett, előre köszöntek és az időseket elhessegetve ülőhelyet biztosítottak a diplomás úrnak. Sőt elismerték a papirost jegynek, azt mondták, még a vezérigazgató is üdvözletét küldi (egyesek szerint annyit is ér, mint egy buszjegy :D Operációs kutatásból és ökonometriából van. Nem tudom :)).

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.16. 13:58:35

@ideális hangyászsün: "Operációs kutatásból"

Na, ez mindent megmagyaráz. Féltek, hogy kioperálod a vakbelüket.

ideális hangyászsün 2016.11.16. 13:59:37

@The Crazy One 3om: Nem vagyok annyira vén :D A diplomám még csak három és fél éves. Én meg még harminc se vagyok. Csak a dipiosztó óta nem jártam arrafelé, de gondolom, minden ugyanolyan most is.

ideális hangyászsün 2016.11.16. 14:03:12

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: az enyémet már kioperálták, lehet, hogy ők voltak, és féltek, hogy bosszút állok.

Mérgező Hulladék 2016.11.16. 14:18:16

@hagyma: visszamentél reklamálni Mary apjához, hogy miért olyan lányt adott hozzád, aki nem tud elrakni egy számlát. Ő elismerte a felelősségét, és adott neked vigaszként 600 dollárt.

@Darth Revan: most egyetértek. Nem szoktam a posztolót, de egy felnőtt ember érvényes jegy birtokában nem röhög az ellenőr képébe, amikor az meg akarja büntetni? Ez nekem már olyan, mint a nigériai hercegek, nyilván nem szép dolog, hogy csalnak, de ha egy épelméjű, nem gyámság alatt álló ember bedől, az meg is érdemli.

2016.11.16. 14:19:23

@Terézágyú: Te, baszod, direkt csinálod ezt most? A villamos még állt a megállóban, amikor a posztoló érvényesítette a jegyét. Szóval, semmiféle utazást nem kezdett meg. Mikorra a villamos elindult, akkora a posztolónak is volt érvényes jegye.
Szép is lenne, ha a Keletibe megérkezvén, felcihelem a csomagot a trolira, leállítom, elővakarom a jegyet, közben esetleg a troli el is indul, és közben egy ork meg akarna büntetni. Hátaztalófaszt!

káposzta 2016.11.16. 14:42:03

A debreceni ellenőrök faszok, legalábbis akikkel én találkoztam. Értelmetlen igénybe venni a villamost, mert akármit csinálsz, úgyis megbasznak. CiVis város = CIgány VIllamoS város

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.16. 14:45:06

naszoval, visszamentem az aruhazba
elmondtam mi van
nincs szamla, buktam 600 dollart
azt mondtak semmi gond, adjam oda creditkartyamat
visszaneztek, megtalaltak
kinyomtattak a szamlat, miutan megtalaltak, mert meg lehet ra szuksegem, azutan a 600 dollart visszautaltak a szamlamra
tartott 5 percig
mivel 30 napon belul visszavihetek barmit minden indok nelkul...

hogy miert irtam le?
a sok fikazonak, hogy te voltal a hulye, miert hagytad el a szamlat , miert ott vetted,, a penztartol valo tavozas utan reklamalas nincs stb stb stb

az itteni vezerhozzaszolok a szolgaltatok partjan vannak, de van ahol ez maskeppen mukodik, egeszen maskeppen
es pont a vezerhozzaszolok "vadaszoznak" es Ok a legnagyob vadaszok

hat ennyi

Manyecska. 2016.11.16. 14:50:24

@hagyma: csődben is van az országotok. /oszt ennyi! :D/

ideális hangyászsün 2016.11.16. 14:54:27

@The Crazy One 3om: nem vélek ismerős arcokat felfedezni köztük.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.16. 14:56:35

@Manyecs: nekem meg van 10-15 jo evem, adddig a gepek kitartanak, a penzem is:)
villamos nincs
busz sincs
ellenor sincs
nyul meg medve van
kikoltoztem az erdobe

The Crazy One 3om 2016.11.16. 15:06:03

@ideális hangyászsün: ezek a revizorok. A nő igazi celeb :D

The Crazy One 3om 2016.11.16. 17:26:05

semmi? kipukkadt ez a lufi is?

Manyecska. 2016.11.16. 18:36:11

@hagyma: hátídes ecsém ha már az órszág lélegeztetőgépen van ott már baj van :D@The Crazy One 3om: sütőtököt sütök találtam a gyereknél egy doboz sört /:D/ jól lecsesztem hogy nekem nem akart adni végül is 18dikk éves lesz uccsó nyaklevest kapta tőlem valszeg :DD :(

2016.11.16. 18:53:50

@Manyecs: Lehet, hogy Magyarország 3000 év múlva világnagyhatalom lesz (azafasz ... már a nemzet sem lesz), és az USA 30 év múlva meghal, és az amcsik Kanadába menekülnek, viszont hagyma kolléga életében tutira kitart, pont mint Magyarország szar helyzete is a te életedben ... így végeredményben te szívtad meg.

The Crazy One 3om 2016.11.16. 18:55:48

@Manyecs: lehasítottál neki egy lángost? Helyes helyes, az élet kegyetlen.
Én gesztenyét ennék. Picsába, rajzoljak?

SarahConnor 2016.11.16. 19:17:48

Keményebben kellett volna kiállnod az igazadért, feladta volna. Azokon a villamosokon világítás meg fűtés sincs, nemhogy kamera. Az ellenőr meg hiába tutira tudta, hogy nem volt benned rossz szándék, a havi kvótát hozni kell.
Engem egyszer megbüntettek a következő miatt: két jegyet dugtam a lyukasztóba (össze voltak hajtva), így mindkettő megnyomódott. Megéreztem, hogy baj van, szétszedtem őket, egyet lyukasztottam, a másik megmaradt. Később egy másik úton azt a nyomott jegyet is lyukasztottam, persze a lyukasztás és a benyomódás nem ugyanott volt. Jön az ellenőr, az a jegy már egyszer kezelve volt, mondom, úgy tudtam, az kezeletlen, kioktat, letudtuk, tanulópénz.
Kb egy hónap múlva felszállok a zsúfolásig tömött vilire, egy lyukasztó elérhető, lyukasztok, de a kütyü tele szeméttel, csak megnyomja a jegyet. Nem baj, tudom a múltkori óta, hogy az kezelésnek számít, úgyhogy jól van az. Jön az ellenőr, nem érvényesítettem a jegyet, ő most megbüntet. Mondom, ácsi. Elmeséltem neki a múltkorit, mondom, akkor a nyomott jegy érvényesítettnek számított, most meg nem... mondom, nem tudom mostmár, mi a szabály, de hogy valamelyikük téved, az tuti, és bárkinek is volt igaza, csak az egyikért lehet büntetni, én már fizettem, úgyhogy ezt most nem vagyok hajlandó (a korábbi büntetés cetlije megnyugtatóan ott lapult a pénztárcámban).
Az ellenőr meghallgatott, jó 30 másodpercig csendben nézett, majd elfordult és faképnél
hagyott.
Ha nem adsz helyet a nagy okosságnak, nincs bünti. Ha igazad van, akkor ki kell állni érte. Mondtad volna, hogy akkor hívjon rendőrt és nézzük meg a csodás kamerák felvételét. Azonnal elhúzott volna.

beste 2016.11.16. 19:50:41

@Darth Revan:
a lemezfeszítő vasklapnival vertem volna agyon az ellenőrt.
Az ellenőrzés pillanatában van érvényes jegyem? Igen. akkor el lehet sétálni a szerjózsa összes irányába....
Ha nem tetszik, hívhat rendőrt.

Facelessbook · www.dont.think.so 2016.11.16. 21:46:50

Oszakaban pont forditva mukodnek a dolgok. Ott ugyanis a hatso ajton kell felszallni, es nem kell jegyet kezelni. Leszallaskor elore kell menni, kifizetni a viteldijat, majd az elso ajton elhagyni a buszt. De ok el vannak maradva, es van egy par evszazaduk, hogy felzarkozzanak a magasszintu magyar kozlekedesi, es egyeb kulturahoz.

1gazsagos1 2016.11.16. 22:13:47

@hagyma: és? Szavaztál egy jó kövéret Trumpra a kedvemért??? Én megmondtam márciusban, hogy ő nyer papírom van róla

1gazsagos1 2016.11.16. 22:14:58

ja Trump nem fog a Fehér Házba költözni, marad a szállodájában viszont lesz 2 cirkusz merényletkísérlet :) ahogy emlékxem

a poszter meg igenis csalni akart na be lehet vallani

előbb lyukasztunk utána ülünk le

derékba törni a posztert ! :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.16. 22:15:21

@Tshu-hash: "van egy par evszazaduk, hogy felzarkozzanak a magasszintu magyar kozlekedesi, es egyeb kulturahoz."

:)) Csórikáim, nem jut eszükbe, hogy hátul leszálljanak. Kéne exportálni oda pár "ügyes" magyar tanácsadót.

1gazsagos1 2016.11.16. 22:16:15

amúgy ja a posztert sajnos már kinézték maguknak jó előre

látták hogy siet, tudták nem fog lyukasztani

bejött

szerintem nem is lyukasztott volna amúgy nyugodtan be lehet vallani

kezdek előre emlékezni bki

különben nem is rossz a közlekedésünk gondoltam szólok

1gazsagos1 2016.11.16. 22:18:14

MONDOM: MEGFIGYELÉS, KIFIGYELÉS, FIGYELÉS = GARANTÁLT SIKER :)

Facelessbook · www.dont.think.so 2016.11.16. 22:27:18

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Meg nehany magyar buszt is a tanacsadokkal egyutt (mar be is ugrott par nev). Illetve azt is meg kellene tanitani az utazokozonsegnek, hogy kigyozo sorban, tolakodas nelkul allni a buszmegalloban is a nyugatlo hanyatt (vagy hanyatlo nyugat, mar nem tudom, keso van) opiuma.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.16. 22:36:38

@Tshu-hash: Meg a metróban. Az rendben van, hogy szépen sorbanállnak. De ha kiderül, hogy a túlsó vágányra jön be a vonat, nincs annyi eszük, hogy pusztán egy hátraarcot csináljanak, és elsőkből lesznek az utolsók, hanem szépen a sorrendet megtartva átkígyóznak. Fantáziátlan szabálykövető nép. ;)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.16. 22:38:34

@1gazsagos1: "Trump nem fog a Fehér Házba költözni"

Építtethetne a fehérház helyére egy fehérfelhőkarcolót. Aranyozott vécélehúzőkkal.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.16. 23:27:15

@1gazsagos1: nem mentem el szavazni, mert egyik jelolt sem volt kedvemrevalo, de nem vagyok boldogtalan, hogy Trump nyert

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.17. 06:15:50

Istenem, és ilyeneknek van szavazati joga. Több mint két jelölt volt, és ha egyik se tetszik, a többszázmillió sokadikgenerációs migráncs bármelyikének a nevét be lehet írni. A demokrata és republikánus jelölt összesen nem kapott 95% szavazatot, ez a legkisebb érték Ross Perot óta. Egyébként meg sok más dologra is szavaztak Áááámerikában, nem csak az elnökjelöltekre.

Manyecska. 2016.11.17. 07:22:20

@Pink Petsch: hát onnantól hogy olvasni kezdem a kommenteket :D..@The Crazy One 3om: de csak azért mert most ült máskülönben túl magasan van hozzá :D!! Kiöntöttem a sert nagyon okádék íze van pfájj.

The Crazy One 3om 2016.11.17. 07:47:28

@Manyecs: 10-es Budvar, azt lehet kapni Pesten-Budán is. Én a kisöcsémmel vagyok így. Az én kisöcsém 195 centi magas és 117 kiló...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.17. 10:45:56

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: hala Istennek neked itt a budos eletben nem less szavazati jogod, ha megis lenne akkor emigralnek Canadaba, de ekkora hulyet ide nem engednek be meg turistanak sem

Manyecska. 2016.11.17. 10:46:13

@The Crazy One 3om: nekem meg öt napja késik a buszom és folyton eszem, alszom, szerintem cukorbeteg vagyok :DDD

Manyecska. 2016.11.17. 10:52:11

@Pink Petsch: mivel örmény nevem van -ami egy négyezer! éves nép- nem izgulok de a fél családom '52 óta él ott bármikor kiszakadhatnék de nem érzek rá késztetést még a végén onnan fogok írogatni akkor meg minek mennyek oda??? ON :d

The Crazy One 3om 2016.11.17. 10:54:52

valaki szétültetné a kakaskodókat?

Manyecska. 2016.11.17. 11:01:31

@The Crazy One 3om: tegnap este rámjött hogy terítőt akarok hímezni. Szerinted az nórmálisnak tekinthető?? :D Hozzál inkább popcornt!!

Manyecska. 2016.11.17. 11:07:08

@The Crazy One 3om: igen nagyanyám folyton Vuk-os /a kis róóóka!/ terítőket csinált. Vuk-ot bármikor tudnék produkálni szerintem ő is abban a fázisban készítette :DD

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.17. 11:12:02

@Manyecs: Tessék magyarul beszélni! Nem popcorn, hanem patikuki.

Ha rossz leszel, patikuki lesz a kariajid.

Terézágyú 2016.11.17. 11:13:45

Hallottátok a hírt, hogy az Egyesült Államokban be van tiltva a magyar billentyűzet???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.17. 11:38:49

@Terézágyú: a lenyeghez szoljal hozza,
milyen eselyed van magyarorszagon, ha rendezed be a konyhadat es veszel kb 700 ezer forinter konyhai cuccokat es 3 het mulva le vannak ertekelve, a szamlat is elhagytad, ennek ellenere visszautalnak belole kb 200 ezer forintot
aki otthon reklamalna ezert te lennel az elso aki hulyezned

hat mit akar?
megvette, annyiert
me' hagyta el a szamlat a barom
faszt akar?
stb stb stb
na ezert maradtok orok vadaszok

Terézágyú 2016.11.17. 11:41:03

árvíztűrő tükörfúrógép

Manyecska. 2016.11.17. 11:51:56

@1gazsagos1: erre mi is fogadtunk már a páárommal /szerinte egy barom állat../ :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.17. 11:52:49

ja amugy csak beugrottam, mert mikor 5 perc alatt a leertekeles miatt visszaadtak600 dollart szamla nelkul, tenyleg beugrott a homar
megyek is
ekezzetek tovabb - az 4-5 megmondoember- a vasarlokat fogyasztokat es nyaljatok ki a kereskedok, vendeglatok valagat, mert mindenki hulye cask ti vagytok okosak
lehetne ez jo blog ha ez a 4-5 szerencsetlen eltunne

na byez

Manyecska. 2016.11.17. 11:57:32

@hagyma: egy ismi vett konyhabútort másfél milláért MERT le volt értékelve háromról..:D /meg amúgy is kellett nekik../ én nem aggódnék a helyedben annyira az itt maradókért ..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.17. 11:58:03

Öt szép szűzlány őrült írót nyúz.

Dúlt árvíz, tűzvész, jött gümőkór.

Öt hűtőházból kértünk színhúst.

A sok kúszó felhő beborította az esti nap tündökletes művét.

Jó húst sütsz tán, vízköpő szűcsné?

A sok kúszó felhő beborította az esti nap tündökletes művét. Éva megmoccant. Óh Ádám! Ülj le mellettem! Íme az ember, a nagy Ő. Újra hallom hangod. Önmagad vagy, ezt tudod. Űzd el haragod, s jer velem!

The quick brown fox jumps over the lazy dog.

Anikó Hajdú 2016.11.17. 13:44:27

@Terézágyú: Kedves Terézágyú!

"Igen. Spórolni akartál a jeggyel."

Nem, nem szerettem volna. Azért vettem meg. Annyira ritkán vagyok otthon, hogy felesleges a pénztárcámba egy jegy. Aminek előbb- utóbb változik az ára, és akkor már elhasználni sem lehet...

Anikó Hajdú 2016.11.17. 13:46:51

@AlterVas: Kedves AlterVas!
Ha bliccelni szeretnék nem veszek jegyet. Azért vettem jegyet, mert nekem nagyobb stresszt jelentene végig figyelnem az ajtókat, hogy mikor száll fel ellenőr, mintsem 300 forintért normálisan utazni.

Anikó Hajdú 2016.11.17. 13:51:02

@enrico palazzo:
Ez nem egy kártya volt részemről, amit ha kijátszok hátha megsajnál az ellenőr. Ez egy érzelem volt, ami kirobbant belőlem. Sajnos ebben a helyzetben, mikor egyszer mondom neki gondolja át, mutatom, hogy tessék tegnap is utaztam akkor is érvényesítettem, és nem volt mögöttes szándék bennem nem tudok többet tenni, csak beletörődni. Utólag én is máshogy csinálnám, de ilyen stresszhelyzetben nem tudom normálisan átgondolni, hogy "probléma felvezetése, tárgyalás, érvelés, befejezés". Sírdogáltam, mert tehetetlen voltam, meg megalázó volt a szitu...

Dikusz 2016.11.17. 14:18:25

@Anikó Hajdú: Anikó, úgy látom a poszter vagy, kérlek engedd meg, hogy elmondjam az eseteddel kapcsolatban a véleményemet, és nem - jelen esetben a DKV védelme érdekében - teszem ezt.
Azt magam sem gondolom, hogy bliccelési szándékkal nem lyukasztottál jegyet. De kérlek gondold bele magad a jegyellenőr helyébe: naponta mennyi, és milyen kifogást kell végighallgatnia, hogy ilyen-olyan okból éppen miért nem érvényesítette a jegyét az utas. Az egyik indok éppen az, amit mondtál. Ha jól értelmeztem amit írtál (javíts ki, ha nem így van): felszálltál a villamosra, leültél, egyszer csak megszólalt az ellenőr - mikor még állt a villamos a megállóban (nem a végállomáson) - jegyeket bérleteket kérem.
Budapesten élek, be kell vallanom én is blicceltem már. De olyat még egyszer sem láttam, hogy amikor a jármű állt a megállóban, akkor kérték volna a jegyet. Mindig annyit vártak elindulás után, hogy legyen idő kilyukasztani a jegyet.

enrico palazzo 2016.11.17. 14:53:56

@Anikó Hajdú: Stresszhelyzet? Kellemetlen, az tény, de ettől sírva fakadni. Már felnőtt életet élsz a leírásod alapján, próbáld meg ezeket hatékonyabban kezelni és ezt jóindulatból mondom. Lesz még sok olyan ennél durvább helyzet az életedben (ne legyen így), amiben azonnal kell reagálni, de ez a stressz, meg beparázás baromira nem segít.

2016.11.17. 14:59:07

@Dikusz: Rosszul olvastad... a végállmáson szállt fel az álló villamosra. Leült, aztán hallotta hogy csipog a jegykezelő szerkezet (valaki érvényesítette a jegyét). Eszébe jutott, hogy ó b+! nem Pesten van, bérlettel, felállt, érvényesítette a jegyét, visszaült. Az ajtók ekkor csukódtak, és indult el a villamos. Tehát volt érvényes jegye, amikor a jármű elindult. Az ork -aki mindezt végignézte- csak ezután jött.
@Anikó Hajdú: Te meg ne szívd mellre a kommenteket, a Homár-törzsbagázsa ilyen faszfej szokott lenni. Viszont egy dologban igazuk van. Bőgés helyett célszerű elküldeni a jó büdös kurva anyjába. Azt érti. A bőgést nem.

1gazsagos1 2016.11.17. 15:05:38

@hagyma: téged is beengedtek sőt még állampolgárságot is kaptál pedig illegális bevándorló voltál. Akkor meg Amerika nem a hülyék hazája?

Amúgy meg én első szavazásomat alig várnám a helyedbe, biza én lennék az első szavazó. Igen, ha nem tetszik Trump és Clinton még mindig van harmadik jelölt.

Azért Amerika nem Magyarország ha ott nem mégy el szavazni saját magaddal b.szol ki mert egy csomó más kérdésről is szavaznak amik viszont érintenek.

1gazsagos1 2016.11.17. 15:09:58

Nem kell ezt túl ragozni.

Anikót kifigyelték, sikerrel jártak. Anikó jött támadott leült és nem lyukasztott. Az utólagos lyukasztás, amikor már leültél, az érvénytelennek számít. Kérhet méltányosságot, ahogy meg is tette, de az ellenőröknek is élniük kell valamiből.

Tanuljon az esetből, legközelebb ne adjon okot erre.

Sokan vannak akik felszállnak, nem lyukasztanak, csak akkor amikor már meglátták az ellenőrt.

A JEGGYEL ÚGY SPÓROLNAK HOGY MINDIG VAN NÁLUK EGY TARTALÉK, HA JÖNNE AZ ELLENŐR.

Tudomásul kell venni sajnos hibázott a poszter, mást nem tud csinálni.

EL KELL ISMERNI HA ELSZÚRTAD.

Minden szabályos volt hiszen már akkor lyukasztotta ki a jegyet amikor az ellenőröket meglátta.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.17. 15:12:45

@Pink Petsch: "Bőgés helyett célszerű elküldeni a jó büdös kurva anyjába."

Ha következő életemben jegyellenőr ork leszek, engem a bőgés fog meghatni. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.17. 15:15:50

Ha a nyugger ér előbb a kukához, ő vacsorázik, ha a parkány, akkor meg az.

Ha én érek előbb a jegyautomatához, akkor érvényes lesz az utazásom, ha a jegyellenőr, akkor pótdíjat fizetek.

Manyecska. 2016.11.17. 15:23:15

@Dikusz: be kell vallanom, tíz éve a gyerekem kártyájával járok a könyvtárba. Nekünk, Anikóknak ez a vérünkben lehet.. :DD
jó, mondjuk a gyereknek szoktam kivenni kötelező olvasmányt + a "Szabás alapjait" mega a "Minden férfi disznó" c. könyvet.. :D ON

Dikusz 2016.11.17. 15:24:39

@Pink Petsch: nincs kizárva, hogy rosszul olvasok bármit is, ha úgy van nem szoktam tagadni, belátom. A posztban viszont nem olvastam, hogy a végállomáson szállt volna fel. Nem írja, ahogy azt sem, hogy a megállóban. A két eset azért valamennyire más szerintem. Ha a végállomáson száll fel, leül, majd meghallja, hogy valaki kezeli a jegyét és feleszmél, hogy "jaj elfelejtettem", majd pattan fel, és utána lyukaszt - miközben a villamos még mindig a végállomáson áll - akkor nem büntethet az ellenőr. Ha megállóban száll fel, leül, és azután hallja a jegykezelő hangját (ez vélhetően nem maga az ellenőr), utána kezeli a jegyet, az már necces. Elhiszem a posztolónak, hogy ő nem szándékosan bliccelt, de az ellenőr ezt honnan tudja? Regényeket tudnának mesélni (volt kolléganőm állt BKV-ellenőrnek), hogy a valóban bliccelő utasok mit ki nem találnak, miért felejtettek el jegyet kezelni.
Magam is tapasztaltam pár hete ilyet: egy 30+-os jól öltözött úriember amikor az ellenőr kérte az érvényes jegyét, akkor azzal mentegetőzött, hogy elfelejtett lyukasztani. Több megállóval az ellenőr előtt szállt fel a tujára. Majd amikor nem fogadta el az ellenőr ezt, nagyképűen odalökte neki, hogy nem látja, hogy nem olyan csóró a ruházatom, hogy blicceljek. Nem azt vettem le ebből, hogy nem bliccelt.
Azért remélem ezt nem rám értetted: "a Homár-törzsbagázsa ilyen faszfej szokott lenni" :))

Dikusz 2016.11.17. 15:25:44

@Manyecs: ne máááár:)))))) ez tényleg olyan Anikós:)

1gazsagos1 2016.11.17. 15:30:48

@Manyecs: azon csodálkozom néha mostanra hogy nem kerültél már a pokolba elrohadva bűneid súlya alatt

XD

nagyon rossz vagy :)

2016.11.17. 15:59:29

@Dikusz: Igazad van, nem a végállomás volt (nem tudom, miért maradt ez bennem, ezvan). Viszont a többi stimmt. A megállóban állt, poszter fel. Leül. Villamos áll. Poszter meghallja, hogy valaki kezeli a jegyét. Megvilágosdás. Poszter fel. Kezeli a jegyét. Villamos még mindig áll. Poszter leül. Villamos elindul. Ork megjelenik. Poszter bőg, ahelyett hogy a bús picsába zavarná.
Egy a lényeg. Amikor a villamos elindult kezelve volt az a nyomorult jegy. Semmilyen mesét sem kellett kitalálnia. Az ork ezt egy kan cigánnyal nem játszotta volna el, az tuti, de még egy vehemensebb asszonysággal sem. (Tudod, akire ránézel, és a tipikus piaci kofa jut eszedbe róla :D).

2016.11.17. 16:01:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Úgy véled, oly bűnös életet élsz jelenleg, hogy a karma ezzel büntet? :DDD

2016.11.17. 16:03:05

@Dikusz: Nem .. az őshomár-tagokra, akiket már szily idejében is itt evett a fen .. köztük engem is ... és néha, igen, én is szoktam faszfej lenne, mert van, hogy a poszter megérdemli. De ez nem az az eset.

Terézágyú 2016.11.17. 16:14:56

@1gazsagos1:
A saját hibáink és bűneink mindig bocsánatosak... csak a másokéi miatt jár a felnégyelés!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.17. 19:36:06

@Pink Petsch: Pfff. A bűnös élet stimmel. Hát most gyík leszek vagy jegyellenőr... melyik a rosszabb?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.17. 19:51:22

@Manyecs: ""Minden férfi disznó" c. könyvet"

És "Az ég kék" meg "A fű zöld" c. könyveket olvastad?

1gazsagos1 2016.11.17. 20:10:25

@Terézágyú: akkor már ketten vagytok. :) szaporodtok sokasodtok :)

RonIQa 2016.11.18. 09:09:19

Eleve kapitális baromság a helyi tömegközlekedésben a jegyrendszer alkalmazása.
Arra persze jó, hogy egész jegyeladó és baszogató apparátust pénzeljenek belőle.
Minden 6 éven felüli állampolgárnak - tömegközlekedésre fordítandó - adók módjára behajtandó havi kommunális díjat kellene fizetnie lakóhely/munkahely/életkor/elérhető szolgáltatás kombinációval számított tarifa szerint a központi költségvetés erre a célra elkülönített alapjába. (Szálláshelyszolgáltatók vendégéjszaka után fizetnék.)
A sok embertől biztonságosan beszedett, csekély összeg sok pénzt eredményezne, kizárná a bliccelést és azt utasforgalom alapján osztanák el a tömegközlekedés szolgáltatók között.
Tehát nem azért fizetsz, mert utazol, hanem azért, mert olyan társadalomban élsz, ahol szervezett tömegközlekedés van, amit szükség esetén igénybe tudsz venni, így lehetne "ingyenes" a tömegközlekedés.
Az automatákat, ellenőrző masinákat, jegyelárusító helyeket és dolgozókat, orkokat, jogi osztályokat, pereket és behajtási eljárásokat, pedig be lehetne szántani, helyüket sóval behinteni.

Dr.Démonmac1 2016.11.18. 09:27:18

Hm, én is úgy csinálom, hogy csak akkor érvényesítem a jegyet, ha elindul a jármű
(már többször jártam úgy, hogy "szálljanak le műszaki hiba miatt")

ekat 2016.11.18. 09:33:30

Nem teljesen értem, ha egyszer leült, akkor nyilvánvalóan nem csak éppen még nem kezelte a jegyét, hanem elfelejtette. Aki meg elfelejt jegyet kezelni, az így jár. Hogy az ember közben tisztában van azzal, hogy ő becsületes, és amúgy akart, az persze szar, de az ellenőr nem ismer minket, meg nem is az a dolga, hogy megismerjen. :)
Idézek a hamburgi metró faláról: "Azt hittem.... Úgy akartam... Az úgy volt... Nem adunk díjat a legjobb kifogásért - aki 'feketén utazik', az fizet."

Dr.Démonmac1 2016.11.18. 09:47:42

@hagyma: "lehetne ez jo blog ha ez a 4-5 szerencsetlen eltunne "
Szerencsére van egy olyan gomb, hogy "szűrés", rákattintasz egyből nemlátod a terézanyut, meg a többi csököttet:) (vagy engem:))

Chris Lamb 2016.11.18. 10:00:45

Lányom te véletlenül nem bliccelni akartál és nem a jegykezelő készülék hangját hallottad meg,hanem az ellenőrt szúrtad ki és ezért kezelted a jegyed utólag? Nem elég hogy bliccelsz hanem ráadásul írsz IDE egy "humoros" szösszenetet amiben bevallod a "bűnödet". Nézzünk néhány dolgot. 1.Azt vallod hogy 15 éve bérletezel. Ez azt jelenti hogy elfelejtheted hogyan kell jegyet érvényesíteni? Szerintem nem. Ugye? Meg a szabályt se ami ez: "A menetjegyet felszállás után a jegykezelő készülékkel haladéktalanul érvényesíteni kell és az utazás idejéig meg kell őrizni." 2. Tegnap is villamosoztam, akkor is érvényesítettem. Bamba vagyok, de nem bliccelő. Vajon hová merült szép szemed világa lányom? Talán arra ment a mesebeli királyfi a hófehér lovával és azért bambultál el? :) 3. Meg amúgy is, ha bliccelni akarnék, akkor veszek egyáltalán jegyet? Lányom te nem bliccelni akartál csak "bűvészkedni" ami nem jött be így fizetned kell mint a katona tiszt. :P 4. Vagy ha a szerencsére bízom a dolgot, hogy majd jön az ellenőr, érvényesítek, akkor nem a jegykezelőhöz vagyok szegezve végig. Nem mert a "bűvészkedést" megpróbáltad megspékelni némi rafinériával. ;) Azaz faarccal ülünk a járművön és ha kiszúrjuk a kallert akkor tűz Csucsu a masinához és érvényesítjük a jegyet. 5 De hát a munka az munka. Legalábbis ez volt a kifogása az ellenőrnek arra, hogy miért is hiányzik belőle az empátia, az emberség, a jóhiszeműség. Mire fel kérted az alábbi dolgot? Vajon hasonló helyzetben te is így tennél? Ha így tennél akkor cinkossá válnál. ami nem szép dolog.Mert az ellenőrnek nem kötelessége mérlegelni hogy valaki miért nem kezelte a jegyet azonnal amikor felszállt a járműre. És végül mivel tévedni emberi dolog ha nem így lenne a dolog ahogy leírtam akkor ezer maci brumm. De ha igaz akkor.......

2016.11.18. 12:11:50

Mondanék én valamit haladéktalanul annak a büdös gyökér senkiházi vadparaszt jegyellenőrnek, de nem lenne szalonképes. Még ennyire se.

2016.11.18. 12:13:27

@Chris Lamb: Neked meg az édes jó anyukádat, ídesapám!

desw 2016.11.18. 12:46:04

@RonIQa:

"Eleve kapitális baromság a helyi tömegközlekedésben a jegyrendszer alkalmazása."

Egyetértünk!

"Arra persze jó, hogy egész jegyeladó és baszogató apparátust pénzeljenek belőle."

Erről szól az egész fejlett világ!

Legyenek idióta és bonyolult szabályok, amiket az átlagember nem lát át vagy nem csinálhatja maga, cserébe foglakoztatnia kell "szakembereket". Eredmény: brutál bürokrácia, brutál adók, élhetetlen környzet, ...

"Az automatákat, ellenőrző masinákat, jegyelárusító helyeket és dolgozókat, orkokat, jogi osztályokat, pereket és behajtási eljárásokat, pedig be lehetne szántani, helyüket sóval behinteni. "

Jó lenne, de csak álom marad!

desw 2016.11.18. 13:11:38

@mechanikus körte:

"Fentiek szerint NEM köteles pótdíjat fizetni az, aki nem haladéktalanul érvényesítette a vonaljegyét."

Koncentrálj!

"A megállapított viteldíjon felül pótdíjat köteles fizetni az, aki:

vonaljegy nélkül utazik,
*** érvénytelen vonaljeggyel ****, bérlettel, egyéb utazásra jogosító igazolvánnyal vagy utazásra jogosító értékszelvény hiányában kísérli meg az utazást..."

Mivel nem volt érvényes a vonaljegye Anikónak...

agytörzsy prof 2016.11.18. 13:53:04

Megbírságolt a kaller, na és, mit kell ezen ennyit rinyálni?
Amúgy meg feledékenységre/megszokásra/hülyeségre hivatkozni lehet ugyan, de harmatgyenge érv. Gondolhatod, hányan próbálták már ugyanezt eljátszani az ellenőrrel.

morph on deer 2016.11.18. 14:17:06

@ekat:
"ha egyszer leült, akkor nyilvánvalóan nem csak éppen még nem kezelte a jegyét, hanem elfelejtette."

Ezzel két gondom van.
Miért ne lehetne leülni, lerakni a motyót a kézből, előhalászni a jegyet a buxából aztán kezelni?
De az alapkérdésem az, hogy a viteldíj nem az utazás ellenértéke?
Ha netán igen, akkor mennyibe kerül az álló villamoson való tartózkodás?
Mert ugye akkor még nem "utazom" sehova, és annak ellenére, hogy leültem, még mindig felállhatok és elhagyhatom a helyszínt, ha meggondoltam magam.
Vagy nem?
Ebből a szempontból pedig édesmindegy, hogy feledékenység vagy tudatos döntés miatt kezelek az elindulás után.
Egyébként azzal mi van, aki felszáll, de nem ér el az első jegykezelőig mielőtt elindul a villamos, mert béna, mert tömeg van, stb.
Helyből bűnös?

Manyecska. 2016.11.18. 14:27:11

@1gazsagos1: @Dikusz: :D de most miér izéltek hát ők ajánlották fel hogy használjam nyugodtan, a kultúra oltárán áldozok!! Most megyek és meg is hosszabbítom én legalább tudom hogyan érezzem magam 18 évesnek !! :DD@Dr.Démonmac1: asszem visszatükröződik csak a monitorja :D ON

Amúgy én nem feltételezem hogy bliccelni akart más tészta hogy biztos szeretett volna :P...az én párom eccer ment haza a haverjával és az ellenőr állítólag csúnyán végezte /lekerült a buszról/ de most asse kéne bántani jön a kari kell az ajándék a gyereknek :P
épp elég csapás lehet ellenőrként dolgozni..

desw 2016.11.18. 14:57:47

@morph on deer:

"De az alapkérdésem az, hogy a viteldíj nem az utazás ellenértéke?"

Az érvényes (kezelt) jegy.

"Ha netán igen, akkor mennyibe kerül az álló villamoson való tartózkodás?
Mert ugye akkor még nem "utazom" sehova, és annak ellenére, hogy leültem, még mindig felállhatok és elhagyhatom a helyszínt, ha meggondoltam magam.
Vagy nem?"

Ezt kipróbálom holnap a Britiss Ervéjsznél!

Chris Lamb 2016.11.18. 17:20:57

@Lady Scarlett: Köszönöm szépen kulturált hozzá szólásodat! :)

Taxomükke (UK) 2016.11.19. 20:48:20

Ezt a sok rosszindulatú faszt...

Tuschinger elvtárs vagyok 2016.11.20. 19:58:11

DKV = Degenerált Köcsögök Vállalata

2016.11.22. 14:10:17

@Chris Lamb: Ó, nincs mit, nagyon szívesen, máskor is!
süti beállítások módosítása