Tékozló Homár

Támadnak a hidegek és a kontár szerelők

2017.11.21. 12:56 | Homár Hilda | komment

screenshot_2017-11-21_12_51_29_1.png

Pál elég rendesen körüljárta a konvektorait beröffentő céget. Nagy kár, hogy csak miután hiába próbálta egy héttel a Nagy Szerelés után kihívni őket egy kis utógondozásra, és nem mellesleg megkapni a beígért elektronikus számláját. Soha többet nem bírt kapcsolatba kerülni a céggel, pedig nagyon akart, még váltott telefonokkal is próbálkozott! Amiket aztán rendre letiltottak. Arra bezzeg figyeltek, hogy gondosan vízjelezzék a honlapokon a stockfotókat. 

Kedves Homár!

Aki teheti, kerülje a Profi Lakásszervíz Kft.-t. A céginfo alapján 2 fős cég üzemelteti az alábbi szolgáltatásokat (lehet, hogy van még néhány, de mutatóba ennyi elég lesz):
http://www.konvektorszerelo.com/
http://www.kazanszerelo.net/
http://www.haztartasigep-szerviz.com/
http://www.mosogep-szerviz.com/
http://mosogatogepszerviz.net/
http://www.hutogepszerviz.info/

Az alábbi történetet azért írom le, hogy lehetőleg minél kevesebb ember járjon úgy, mint én. Az említett cégtől kárpótlásra, a hibák elismerésére vagy bármilyen normális emberi reakcióra nem számítok. Már az is megfelelő elégtétel számomra, ha ezen levél hatására kevesebb embert sikerül átverniük.

A fent felsorolt tevékenységek közül nekem a konvektor szereléshez volt „szerencsém”.

Sajnos csak utólag vettem észre, hogy a cég már szerepelt a Homár blog-on, egy másik szolgáltatásával kapcsolatban, az enyémhez kísértetiesen hasonló elemeket tartalmazó elbeszélésben: http://homar.blog.hu/2017/10/18/mi_a_teendo_ha_utolag_derul_ki_hogy_kontar_munkat_vegzett_a_szaki

Szóval a történet.

Megérkezett a hideg idő, szükségessé vált a tavasz óta pihenő gázkonvektorok karbantartása és beüzemelése. A korábbi szerelő számát nem találtuk, maradt a keresgélés. Rátaláltam az említett cég (Profi Lakásszervíz Kft.) konvektor szerelő szolgáltatására. A honlapjuk szimpatikus volt, facebook oldalukon csupa pozitív visszajelzés látható, gondoltam, jó lesz. Az időpont egyeztetés gond nélkül, gyorsan zajlott, két nap múlva jött a szerelő. Úgy tűnt, érti a dolgát, a hozzám hasonló nem-szakember számára profi módon, gyorsan végzett a munkával, közben még egy jót beszélgettünk is. Távozása előtt persze fizettem, és kértem a számlát. Ez hiba volt: fordított sorrendben kellett volna. A válasz az volt, hogy ők már nem használnak papír alapú számlát, de kérésre az ügyfélszolgálat elektronikus számlát fog küldeni. Ez elég hihetően hangzott, és az eddigi pozitív benyomások hatására belenyugodtam ebbe. Pár nap múlva hívtam őket, a hölgy, aki felvette megígérte, hogy küldi a számlát. Nem küldte.

Egy hét múlva meglepetés: az egyik konvektorban kialudt a láng. Megint telefonáltam. A hölgy felvette (most még), majd elmondta, hogy a szerelő terepen van, amint el tudja érni, visszahív az újabb időpont miatt. Nem hívott. (Csak úgy mellékesen megemlítettem, hogy az ígért számlát nem kaptam meg. Visszamondta a korábban lediktált email címemet, és újra megígérte a számla küldését. Most sem sikerült elküldeni.) Még aznap délután újra hívtam, ismét megígérte kb. ugyanezt. Megint nem történt semmi. Letelt a nap, másnap újra próbálkozom.

Kb. 5-ször hívtam őket, minden alkalommal foglaltat jelzett a telefon. Letiltotta volna a számomat? Az nem lehet, ennyire udvariatlan ügyfélszolgálatot nem tudok elképzelni! Tegyünk egy próbát! Felhívtam egy ismerősöm mobiljáról. Bemutatkozásom után a hölgy kinyomta a telefont. Ez a szám is tiltólistára került. Ezután megkértem egy másik ismerősömet, aki szívesen passziózik az ehhez hasonló nem annyira ügyfélbarát személyekkel. Persze az ő hívását is felvették (aztán utána ő is tiltólistára került), már majdnem meg is beszélték a kiszállást, a lakcím hallatán azonban a hölgy váratlan pontot tett az addig ígéretes beszélgetés végére a telefon kinyomásával. Ezután naivan írtam egy email-t a megadott ügyfélszolgálati címre, amire természetesen nem jött válasz.

(Megj.: a hölgy soha nem mutatkozik be, és a cég nevét sem mondja a telefonban, esetleg, ha rákérdez az ember.)

Mivel egyre hidegebb volt, és nyilvánvalóvá vált, hogy erre a szerelőre nem számíthatok, hívtunk mást. Kiderült, hogy a korábbi szerelő (a Profi Lakásszervíz Kft-től) nem tisztította meg rendesen a konvektorok szelepeit, a szakszerűtlen munka miatt egy-két hónapon belül nagy eséllyel hívhattuk volna újra őket vagy valaki mást.

Mi lehet az oka, hogy a Profi Lakásszervíz Kft. ilyen módon tevékenykedik? Több ötletem is van, ezek persze csak feltételezések. A cég két fős. Tételezzük fel, hogy mindent szabályosan csinálnak, csak nekem felejtettek el véletlenül számlát küldeni. Ekkor az egyik fő a telefonos hölgy, a másik pedig maga a szerelő. Azt eddig nem írtam, de ő egyben a cég ügyvezetője is, könnyű utána nézni, ő volt nálunk is. Mivel egy fő végzi az összes szolgáltatást, amit a cikk elején felsoroltam, (arra nem is merek gondolni, hogy bejelentés nélkül alkalmazna más szerelőket) elképzelhető, hogy van olyan munkafázis, amelyben nem sikerült kellőképpen elmélyülnie (pl. konvektor tisztítás). Így, ha ezzel probléma adódna, inkább csendesen visszavonulnak. Azt végképp nem merem feltételezni, hogy szándékosan nem tisztította meg a konvektorokat, abban bízva, hogy nemsokára (itt nem egy hét időtávra gondolunk) újra hívom őket, és megint keresnek egy kis pénzt. (A másodjára hívott szerelő mesélte egyébként, hogy az utóbbi 2-3 évben megszaporodtak az ilyen, szándékosan kontár módon szerelő konvektor „karbantartók”.)

Szintén ijesztő lehet számukra a garanciális (azaz ingyen) visszatérés lehetősége, bár erre elegáns megoldást találtak: a nem létező elektronikus számlát, amire később nehéz lehet hivatkozni. Végül az utolsó ötletem: az állandó „Kérem, elküldené az ígért elektronikus számlát?” mantrázásom olyan transzba taszította a hölgyet, amiből csak a telefonhívás megszakításával tudott kiszakadni.

Reklamálni nincs sok értelme, úgyis letagadják az egészet (lásd a korábbi Homár posztot).

Történetünk szempontjából lényegtelen, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy a cég októberben NAV végrehajtás alatt állt, vagy áll most is. Ezt is bárki ellenőrizheti.

Azt még azért elmondom, hogy elég bátor dolog ez a szerelést végző ügyvezető úrtól. Nem mindenki olyan visszafogott, mint én. Előbb-utóbb egy dühös és kellően fifikás ügyfél vissza fogja hívni őket egy másik számról egy másik címre, esetleg egy másik szolgáltatásukkal, és némi izomerővel megtámogatva fogja visszakövetelni a kontár munkával kicsalt tízezreket.

Üdvözlettel:

Pál

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2017.11.21. 13:11:38

kellene valami torveny, hogy az atveros cegek eseten legalis az onbiraskodas.

.Manyecska 2017.11.21. 13:12:43

Fogadjunk még egy rohadt távkapcsolót sem kaptál!? :(

napalm 2017.11.21. 13:15:51

Pál, balfasz vagy.
Pontosan ezt kellene csinálnod, ismerőshöz kirendelni egy kis karbantartásra, aztán pár haverral megmolesztálni a delikvenst.
Számla : "kérésre az ügyfélszolgálat elektronikus számlát fog küldeni"
Nincs olyan hogy kérésre, neki azt KÖTELEZŐ kiállítani!

zdanee 2017.11.21. 13:41:14

@Darth Revan: Szerintem tiltsák be az illegális tevékenységeket!

Kotit 2017.11.21. 13:42:10

Mikor hívtad a szerelőt? Amikor már ténylegesen fáztatok?
Nem hiszek abban, hogy DIREKT rosszul csinálna meg valamit egy szerelő, azért, hogy legyen megint munkája. Van elég. Azt viszont elhiszem, hogy elk....-ja.

KaTe 2017.11.21. 13:44:40

@napalm: Helyszíni kiszállásnál nincs e-számla, ott kötelező papíralapút adni. Mondjuk nem tudom, hogy mit tud tenni az ügyfél, ha a szerelő kijelenti, hogy márpedig nem ad számlát és most távozik az elvett kp-vel. Esetleg hangosan üvöltözhetsz utána, hogy csalásért feljelented a rendőrségen? Egyéb?

Mellesleg a delikvens pár ismerőssel történő "molesztálását" a bíróságon sokkal vastagabban mérik, minthogy egy kontár szerelő átvert.

Monsta 2017.11.21. 13:45:49

@napalm: Én is ezt mondtam volna, hogy amint ad számlát, megkapja a pénzét.

Xezs6 2017.11.21. 13:49:10

A programozó elcseszte az elektronikus számlát, egyértelmű.

Terézágyú 2017.11.21. 13:53:26

"a hozzám hasonló nem-szakember számára profi módon, gyorsan végzett a munkával, közben még egy jót beszélgettünk is. "

Öööö.. miről? Mert egy régi trükk, hogy azért kezdeményez beszélgetést a szerelő, hogy kitapasztalja, hogy mennyire ért hozzá a másik: tudja, hogy egy mérnöknek nem tud beadni bármit, egy festőművésznek meg igen.

Nem beszélve arról, hogy "egy jó beszélgetés" után nem fogod kiverni a balhét, ha nem ad számlát. Lásd a pószter esetét...

Úgyhogy valójában NEM JÓ, ha "jót beszélgettek" az ismeretlen szerelővel..

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.11.21. 13:56:05

Történetünk szempontjából lényegtelen, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy a cég októberben NAV végrehajtás alatt állt, vagy áll most is. Ezt is bárki ellenőrizheti."

Palika, ellenőriztem, semmi hasonlót nem olvastam 2017. november 21. napon 13 óra 53 perckor

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.11.21. 13:58:59

A cég két fős"

A kft-nek van 2 tagja. Ha jól tudom a dolgozók nem szerepelnek a cégkivonatban

Disznó Úr 2017.11.21. 14:17:28

@horex: Igaz, a cégkivonat csak a tagokat tartalmazza.

A NAV honlapján viszont az alkalmazottak/biztosítottak szerepelnek, most néztem meg, tényleg két fő.

.Manyecska 2017.11.21. 14:21:44

@Terézágyú: mi moziba mentünk..utána.... :DDD

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.11.21. 14:25:00

KaTe
Hol, mi tiltja az e-számlát helyszini szolgáltatásnál?

/miért nem működik nekem a "válasz erre" gomb?/

nyúúlacska 2017.11.21. 14:29:08

Számla nélkül pénzt odaadni?! Micsoda hülye szokás?! Először kérem a számlát, utána fizetek. Én legalábbis így szoktam csinálni.

Demi78 2017.11.21. 14:31:39

Baseball uto es megvarni a holgyet, illetve a szerelo urat az irodajuk elott a sotetben. Masbol nem fognak tanulni.

napalm 2017.11.21. 14:36:46

@KaTe:
Nem kell túlizgulni, be kell jelenteni a NAV-nál számlaadási kötelezettség elmulasztása miatt, aztán majd a többi intéződik. (személyes adatok (a vállalkozóé), elérhetőség megadása, kiszálló autó rendszáma)
Egy ilyen átbaszás után nem érdekelne a bíróság, nem hiszem hogy odáig jutnánk, hehehe.
És itt nem arra gondolok hogy nem adott számlát, hanem arra hogy karban tartott valamit, bezsebelte a pénzt (számla nélkül), nem működik a konvektor és azóta gyakorlatilag a lerázás zajlik.
Ez számomra elfogadhatatlan, muszáj molesztálnom.
De Te csak lengesd az ujjadat hogy ejnye-bejnye...

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.11.21. 14:39:03

Demi78
Adott esetben jó ötlet
Én hasonlóan behajtottam pénzt, aztán lett 2 év felfüggesztett és 20,000Ft per eljárási költség :)

KaTe 2017.11.21. 14:53:54

@napalm: Oké, ha majd ilyet tapasztalok, bejelentem.
@horex: Lehet rosszul fogalmaztam, de a helyszínen elvégzett szolgáltatás után ott helyben valamiféle számlát (vagy nyugtát) prezentálnia kell az ügyfél felé, nem? Szóval az nem NAV kompatibilis ha a munka végeztével azt mondja: "majd küldök e-számlát"

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.11.21. 14:59:55

KaTe
"ott helyben valamiféle számlát (vagy nyugtát) prezentálnia kell az ügyfél felé, nem? "

De igen!
Láttam olyat, hogy valami ketyere, ügyfél kárty PIN kód és fizetett, majd emilben perceken belül megkapta a számlát
Hihetetlen hogy 25 éve még évtizedet kellett várni a vonalas telefonra is

Terézágyú 2017.11.21. 15:08:09

@horex:
"Láttam olyat, hogy valami ketyere, ügyfél kárty PIN kód és fizetett, majd emilben perceken belül megkapta a számlát"

Perceken belül...? 5 perc...?

Skywatcher 2017.11.21. 15:18:28

Milyen divat lett ez, hogy ugyanaz a cég megnyit 8-10, vagy akár több weblapot, kicsit variál a grafikán, azt kész? Én komolyan, büntetném ezt is. Keresel valamit, beírod a gúgléba, kiad 10 weblapot, azt ha jobban megnézed, mind a 10 ugyanaz a cég, csak más más domainen.
A minap cipőt akartam venni. Tudom, nem vagyok sikeres, hogy ezt a neten tettem, de beírtam a kívánt márkát, és kiadott egy rakás online cipőboltot. Megnyitottam párat, de egyiknél sem volt a méretemben, mindenhol csak 45ös. Ez volt az első gyanús. Aztán meg az, hogy mindenhol ugyanaz az ára, fillérre.
Ezután megnyitottam még további 3-4 weblapot, és dettó ugyanezt tapasztaltam.
Hát most vagy mindenhol csak 45ös van ebből a cipőből, és kritikusan figyelnek rá, hogy mindenhol 15.990.- legyen, vagy ez mind ugyanaz a cég. Nesze neked konkurencia.
Csakazért is a 12. weblapon rendeltem meg, ahol egyrészt volt a méretemben, másrészt nem ők voltak :) (remélem)

Praetorian 2017.11.21. 15:21:26

@Disznó Úr: Ha alvállalkozókkal dolgoztat, akkor nem is jelenik meg több.

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.11.21. 15:24:14

Terézágyú
Nem mértem, melóztam, csak hallottam hogy majd emilben azonnal ott lesz
Nem egy sündörgő melós volt, mert érintésvédelmi felülvizsgálatárol pecsétes papirt is adott

Terézágyú 2017.11.21. 15:28:13

@horex:
"...csak hallottam hogy majd emilben azonnal ott lesz"
Hát ez az...

"Nem egy sündörgő melós volt, mert érintésvédelmi felülvizsgálatárol pecsétes papirt is adott "
Akkor jó.

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.11.21. 15:30:31

Skyeatcher
" mindenhol csak 45ös van ebből a cipőből, és kritikusan figyelnek rá, hogy mindenhol 15.990."
Magyar divat?
Igy keresgéltem én is 48-as cipőt bakancsot, aztán vettem 5ezerért félcipőt, 7ezerért bakancsot, jobb mint a márkás bolti
Munkaruházati bolt

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.11.21. 15:32:52

Most olvastam
"hogy Magyarországon (még újonnan is) csak gyufát meg WC-papírt szabad venni, ami ennél bonyolultabb azzal átb*sznak/ráb@szol. "

Lyóóóó

KaTe 2017.11.21. 15:36:09

@horex: Na álljunk csak meg! Ügyfélkártya, meg pin kód? Az meg mióta készpénz?

@napalm: Mellesleg, a szerelőnek is lehetnek kedvesen mosolygós verőember ismerősei, akiket simán ráküld egy ilyen molesztáló brigádra. Aztán mehet az adok-kapok.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2017.11.21. 15:43:40

@Skywatcher: Én olyan 3félét láttam állateledelesben, hogy
- egy hónapban 1szer 5e Ft felett ingyen szállítanak reggel 7 és este 7között (gondolom "saját" futár gyűjtőfuvarral)
- a kiszállítás ingyenes de az ár pont egy futárral drágább (pl. valami 6e)
- a terméket jó áron hozzák de a kiszállítás (pl. valami 5e termék +1e szállítás)

ez kb. lefedi a szűk piac vásárlóit, sztem ügyes, bár még kellene egy modern social channel hogy ha 5000like meg van akkor ingyen szállítunk :)

Hja, témához is:
kevés a szakember és egyre kevesebb. Aki meg tudná csinálni nem ér rá és/ vagy nem tudják megfizetni.
Reggel ÚTKARBANTARTÓKAT láttam. Vásárolják a neszteját és az automatás kávét meg az előrecsomagolt szendvicset, napilapot horror árakon a sarki abc-ben.
A fogyasztás Maslow-piramisában ha már a "nyócáltalánosos" munkásemberek is ennyit hajlandóak költeni akkor vagy elég pénzt kapnak a lapát-támasztásért, vagy úgy érzik kevés van hátra/minden mindegy.. valahogy infómunkásként meg termoszba főzöm a kávét, csapvizet viszek kulacsban és a napilapot meg neten olvasom.. párhuzamosságot érzek velük, pedig nem kéne :(

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.11.21. 15:47:44

KaTe
Az ügyfélnek a bankkártyája és a PIN kód

napalm 2017.11.21. 15:50:12

@KaTe:
Persze, ennyi erővel az atomot is ledobhatják.
De akkor csak hagyd magad a végletekig szívatni.

ozur 2017.11.21. 16:22:13

@horex: Akkor rossz helyen kerested, bemásolom a cégjegyzékből:

33 A BÍRÓSÁGI VÉGREHAJTÁS ADATAI
33/1 A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2017.04.06.
A végrehajtás ügyszáma: 3462520832
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztály 2.
A végrehajtás megkezdéséről szóló értesítés kiállításának időpontja: 2017.06.08.
A végrehajtás megszűnésének időpontja: 2017.06.19.
A végrehajtás megszüntetéséről szóló értesítés kiállításának időpontja: 2017.06.19.
Bejegyzés kelte: 2017.06.08.
Törlés kelte: 2017.06.19.
Hatályos: 2017.06.08. - 2017.06.19.
33/2 A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2017.08.09.
A végrehajtás ügyszáma: 3660268033
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztály 2.
A végrehajtás megkezdéséről szóló értesítés kiállításának időpontja: 2017.10.03.
Bejegyzés kelte: 2017.10.03.
Hatályos: 2017.10.03. - ...

Thule 2017.11.21. 16:31:16

"Megérkezett a hideg idő, szükségessé vált a tavasz óta pihenő gázkonvektorok karbantartása és beüzemelése." Semmi nem kötelez arra, hogy a hideg időig várj. Előrelátóan kellene gondolkodni. A karbantartást tavasszal vagy nyáron kéne csinálni, akkor van a holt szezon, egyrészt akciós tehát olcsóbb, másrészt az összes ilyen idegeskedés meg kapkodást el lehet vele kerülni, harmadrészt lényegében azonnal találsz szerelőt. A nyár eleji karbantartáson átesett készüléknek az ég világon semmi baja nem lesz őszig, mire bekapcsolod.

pengusz 2017.11.21. 19:35:42

@Thule: Addig simán teleszövi a konvektorpók :) (csak félig viccelek, akinek volt már, az tudja miről beszélek)

Sluck Ödön 2017.11.21. 19:43:36

@Thule: Nagy igazságod vagyon, bár én várok szeptemberig. Viszont efféle kényes dolgokhoz bejáratott szerelő kell.

Xezs6 2017.11.21. 20:21:14

Engem leírhatatlan boldogság fogott el, mikor végre a konvektorokat lecseréltük cirkóra.

FDToth 2017.11.21. 20:52:56

tanulság: én mindig úgy csinálom, hogy ha hívok kóklert (mert hozzáértőből kevés van), akkor a végén mindig ugye megkérdezem az árat. Mond egyet, elfogadom, és kérem a számlát. Ha 27%-kal dolgozik (azt most hagyjuk, hogy a 0% ÁFA arra jó, hogy a nettót a bruttó szintjére emeljék), és megemlíti, hogy akkor többet fizetek, akkor két lehetőséget adok neki: vagy a megállapodott összegről állít ki számlát, vagy nem fizetek semmit sem.

Nem értem, ott a NAV, minden szir-szarral foglalkozik, de pl. építőipari fekete-dolgok, kóklerek, stb. azok vígan éldegélnek adózás nélkül, csalóként.

Crazy 1zenkáttű 2017.11.21. 21:13:33

Pál, a homárt megtaláltad. A NAV-ot ménem?

Terézágyú 2017.11.22. 08:30:51

@FDToth:
"akkor két lehetőséget adok neki: vagy a megállapodott összegről állít ki számlát, vagy nem fizetek semmit sem. "

És akkor mi szokott történni?

NoOne 2017.11.22. 09:03:36

@Terézágyú: a szaki leszereli a konvektort/csapot/mosogépet stb., és elviszi... :)

Ha van egy kis esze, akkor lenyeli a békát és az általa megadott "összeg" alapján állít ki ÁFÁ-s számlát, ugyanis az ügyfél nem azt kérdezte, hogy mennyi lesz a nettó ár, hanem hogy mennyit fizet... Az meg nem igazán jön ki jól, hogy a szaki egyáltalán nem gondolt számlára.

FDToth 2017.11.22. 09:32:22

@Terézágyú: nem írtam le,mert egyértelmű: kiállítja a számlát a megbeszélt összegről. (idáig kétszer fordult elő hasonló, mivel a legtöbb "szaki" 0% ÁFA-val dolgozik) Engem rohadtul idegesít, amikor nettó összegekkel dobálóznak egyesek, főleg ajánlatoknál, mintha nettó összeget kellene fizetni a végén...
és a legjobb, hogy tavaly tavasszal a Budapesti Csatornázási művek küldtek levelet, hogy x ft + ÁFA-t fizessek a bekötésért. De nem volt bruttó összeg! röhej...

rainman35 2017.11.22. 09:57:34

@Terézágyú: Nekem a klíma szerelő állított ki e-számlát a telefonján és elküldte e-mailben.
Tényleg pár percen belül megkaptam.

Xezs6 2017.11.22. 09:57:39

@FDToth: Tetszik a módszered. Szerintem is kapja be az, aki nettó árakkal dobálózik. A Tescoban sem a nettó ár van kiírva, meg sehol máshol. Az meg engem hidegen hagy, hogy a szegény "rákenyszerített" vállalkozó adót szeretne csalni. Én is fizetek. Ő is fizessen.

rainman35 2017.11.22. 10:06:38

@pengusz: Hozzánk kb.15 éve ugyan az a gázszerelő jár, szeptember közepe-vége fele szokott jelentkezni, hogy időpontot egyeztessünk mikor jöjjön karbantartani a készülékeket. Így a fűtési szezon kezdetére, mindig működő készülékeink vannak.

.Manyecska 2017.11.22. 11:08:54

@Xezs6: engem is, az első áramszünetig...viszont rohadt drágák a panelok belé..volt annó egy földrengés www.blikk.hu/aktualis/oriasi-krater-keletkezett-a-foldrenges-utan/l8el1wc itt is repedtek meg falak ám benne volt a tévébe'.. .én csak azt éreztem hogy megdob az ágy és a cirkó csöveiben mint a zizi a víz rezgett !!!:D Nagyon zsír volt!

.Manyecska 2017.11.22. 11:12:14

@Xezs6: index.hu/bulvar/2011/01/30/huszonot_eve_nem_volt_ekkora_foldrenges_magyarorszagon/ azért durva mondjuk ha a gázcsonkról válik le egy cső repdesnek a szappanbuborékok rendesen.:DD

Xezs6 2017.11.22. 11:56:27

@stakeholder Manyecs: Nem bántásból írom, de a kommentjeidnek általában kb. minden harmadik szavát lehet érteni.

moonshadow 2017.11.22. 13:13:29

Megint egy magyar aki azt hiszi a csereérett hulladék konvektorából újat csináltat egy kétezer forintos tisztítással.

élhetetlen 2017.11.22. 14:54:32

@Thule: „A nyár eleji karbantartáson átesett készüléknek az ég világon semmi baja nem lesz őszig”. Sajnos @pengusz félig sem viccel. Hülyén fogalmazva, a pók ugyan nem meghibásodás, de létező valami. Jó sűrű szövettel beszövi a cső belsejét, és beletojja a tojásait, teszi mindezt nyáron, mikor nem üzemel a készülék, aztán ősszel nem jön a gáz. A „pók kifúvást” (így szerepelt a munkalapon is), csak akkor érdemes megcsináltatni, ha már égve hagyod a gyújtólángot.

élhetetlen 2017.11.22. 15:04:38

@moonshadow: Ja, és megint egy magyar, aki úgy csinál, mintha, mikor egy csap elkezd csöpögni a fürdőben, akkor inkább új lakást vesz, ahol nem csöpög a csap, mert ő nem javíttat. Nem likvidáltatja pl. a pókot, hanem minden ősszel új konvektort vesz, mert „megengedheti magának”.

élhetetlen 2017.11.22. 15:22:08

@rainman35: „Hozzánk kb.15 éve ugyan az a gázszerelő jár”. Örülj neki, de ne bosszants olyan embereket, akik nem találtak ilyet. Csak hogy értsd. Nem kert, csak egy harminchat nm-es terasz, tehát nincs fűnyírás, vagy rendszeres tevékenység. Évente egyszer, tavasszal volt a leánderek, tuják, fűzfák, rózsalugas metszése. Erre nekem is volt egy emberem, aki megcsinálta, több, mint tíz éven keresztül. Aztán öt éve, tavasszal nem vette fel a telefont. Nem tudom, mi történt, mert kicsengett, lehet, hogy a felesége nem akart idegenekkel foglalkozni már. Azóta sem találtam kertészt, aki ezt az eseti munkát vállalná.

élhetetlen 2017.11.22. 15:44:51

@Sluck Ödön: „bár én várok szeptemberig”. Nagy igazságod neked van, több, mint húsz évig fűtöttem konvektorral. (Egy szobás lakás volt, egy konvektorral, nem volt értelme a cirkónak). Itt már ketten írtunk a pókokról, ezért van igazad a szeptemberrel. Most kicsit hosszú leszek, csak sztori. Bejáratott szerelő? Bejáratott cég volt, ők hozták be a házba a gázt, hozták a tűzhelyet, konvektort, szereltek, és utólag fizettünk. Persze, minden ősszel ők jöttek takarítani, aztán összejött, hogy begyújtok, elalszik. Hívom őket, idős szaki jön, matat, elmegy, másnap elalszik. Újabb telefon kijön ua. szaki, és valahol ott tartottunk, hogy csak addig el ne aludjon, míg ki nem ér a lakásból. Harmadik telefon, most küldjenek valaki mást. Kijött egy fiatal, kicserélt egy harminc centis csövet, mert az előző rozsdásodó anyagból volt, abból hullott a rozsda, az tömte el az égőt, ez most réz, és lám, működik. Nehéz ügy. Ez megbízható cég volt, csak egy szaki nem volt a topon.

BéLóg 2017.11.22. 19:47:25

@Skywatcher: Ha ha. Ennél sokkal jobb amikor a KONKURENCIÁT is te üzemelteted, vagyis árulsz kanyarfúrót X-ért amit te drágállsz, de valahogy MINDENHOL X+10% a kanyarfúró ára...
Ami után boldogan megveszed a túlárazott terméket mert jó vásárt csináltál.
A lebukás veszélye meg nulla, hiszen ki az a balfax, aki ha van egy (állítólag) olcsóbb ajánlata, mégis máshol venne...

bellarand 2017.11.22. 22:48:25

Itt mindenki olyan okos, ezért én is okoskodok kicsit. Szóval a vállalkozó sz@rban van, mert a piaci árakat a kereslet/kínálat szabályozza, ugye. És ha a konkurens konvektorszerelő olcsóbb, mert (szinte) mindenhol számla nélkül dolgozik, akkor az összes melót elhappolja. Hacsak a becsületes szerelő nem idomul a farkastörvényekhez. MI a megoldás? Vagy megváltod a világot, vagy te is alkalmazkodsz: megkérdezed, amikor telefonon egyeztetitek az árat, hogy ez az ár számlás??? És nincs félreértés, fenyegetőzés, zaklatás, baseball ütő, felfüggesztett börtön, gyomorideg. Ennyi.

Beer Monster 2017.11.23. 00:14:52

@horex: " (még újonnan is) csak gyufát meg WC-papírt szabad venni"

Csakugyan nem érdemes őket használtan.

wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2017.11.23. 07:45:01

Azért van egy olyan érzésem, hogy én nem szeretnék Pálnak semmilyen szolgáltatást nyújtani.

Beer Monster 2017.11.23. 10:35:50

@wannabebiker: Netán te is csaló Kft-t üzemeltetsz?

Xezs6 2017.11.24. 09:19:48

@bellarand: Kifogás. Azt mindenki tud gyártani, marha könnyű. A tököm tele van már azzal, hogy a vállalkozók állandóan magukat sajnáltatják. Ha nem megy tisztán akkor el kell menni alkalmazottnak, vagy bejelenteni a navnál a csalókat, aztán majd tisztul a piac. Nyugdíjba ment egy olyan csaló vállalkozó réteg, akik annyit csaltak, hogy a nyugdíjuk 40 ezer Ft. És már telesírták vele a sajtót. Majd en fizessek neki több nyugdíjat? És mikor adózni kellett, akkor hol voltak? Lof@szt az összes kifogásokat gyártó adócsaló seggébe.

beste12 2017.11.25. 18:55:32

@horex:
de bizony....
A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2017.08.09.
A végrehajtás ügyszáma: xxxxxxxxxxx
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztály 2.
A végrehajtás megkezdéséről szóló értesítés kiállításának időpontja: 2017.10.03.
Bejegyzés kelte: 2017.10.03.
Hatályos: 2017.10.03. - ...

bellarand 2017.11.28. 00:35:58

@Xezs6: Ha tisztulna a piac és mindenki mindenről számlát adna, akkor Te is többet fizetnél a gázszerelőnek, a politikusok meg többet tudnának lenyúlni a közösből...

Xezs6 2017.11.29. 09:47:56

@bellarand: Én szívesen fizetnék többet. Cserébe lenne mindenről papír automatikusan, és a szerelőnek nem esne ki a kapa a szájából. A pénz nem minden, vannak más szempontok is.

Banan Joe 2018.02.16. 10:06:22

Pontosan ugyanígy szoptuk be. Elektronikus számlát ígér, nem küldi, telefont feketelistára teszik, vagy bontják a vonalat mikor panasszal élsz.
süti beállítások módosítása