Legutóbbi vendéglátóipari panaszunkra terjedelmes választ küldött a várbeli egység tulajdonosa, amiben többször is elnézést kér. Kár, hogy a felvezetésben viszont szervezett lejáratókampányt és összeesküvést gyanít. Viszont ha tényleg így gondolja, különösen érthetetlen, miért nem a vendéglős kollégák lejáratókampányára gyanakszik, hiszen ha valakinek, nekik még érdekükben is állhatna őt bemocskolni (bár minthogy vendégei 90%-a külföldi, akik nem olvasnak Homárt, ennek sincs sok értelme):

Én annak a kávézónak vagyok a tulajdonosa, amelyről egy igen igazságtalan cikkjük jelent meg a héten. Én is indexes vagyok, és szeretem a portáljukat, úgy gondolom valóban pártatlan, objektív újságírást művelnek. Ezért gondoltam, hogy esetleg örülnének a másik fél verziójának is, ezüsttálcán. Elöljáróban annyit, hogy majd leestem a székről, amikor elolvastam ezt a gondosan koreografált kamugyűjteményt. Még annyit fűznék hozzá az esethez, hogy nagy valószínűséggel Miklós úr profi, mert így utólag rákérdezve másik két vendéglős kolléga is panaszkodott hasonlóra a Vár területén. Néma turisták bejönnek, feltűnően fényképezkednek, provokálnak, majd magyarul beszólnak. Drága barátaim, akkor fogunk B-be jutni, ha felül tudunk emelkedni ezen az állandó segíteni-nem-de-ártani-azt-nagyon-tudunk mentalitáson. Kedves Miklós úr, Önnek ez miért jó?

Mindenekelőtt szeretnék magam is bocsánatot kérni Miklós úrtól és társaságától a péntek esti elfogadhatatlan incidens miatt a budai vári kávézómban. A szóban forgó alkalmazott egyébként egy intelligens, kedves, három nyelven beszélő, szakképzett kolléga volt, mi sem értjük mi történhetett vele. Bár ez volt az első panasz rá, a dolog súlyánál fogva természetesen még aznap fegyelmivel, azonnali hatállyal megszűnt a munkaviszonya.

Mint tapasztalt vendéglátós tisztában vagyok vele, hogy semmilyen mentség nem fogadható el egy ilyen megalázó eset enyhítésére. Azt azonban mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy nem „Helló”-val köszöntjük a vendéget. Mivel első ránézésre nem tudjuk eldönteni egy hozzánk betérő anyanyelvét, a munkaköri leírásban szereplő hivatalos megszólítás este: „Jó estét, Willkommen, Good evening!” Ha fiatalos vagy jó hangulatú a társaság, esetleg: „Jó estét!, Willkommen, Hello!” Hosszú „L”-el és nyújtott „O”-val. Valószínűnek tartom, hogy Miklós úr csak egy részletet hallott ebből.

Ezen felül a mi kávézónk igen közkedvelt ’fotó-célpont’ a váron belül. Mivel máshol ugyanez a szolgáltatás pénzbe kerül, van, hogy teljes turistacsoportok, az idegenvezetőik közbenjárásával elfoglalnak egy panorámás ablaksort, csak hogy lefényképezzék a várost. Ahogy három éve mindig, idén is örömmel engedjük be őket, és a tapasztalat az, hogy dolguk végeztével szinte kivétel nélkül mindegyik asztalhoz ül, és a vendégünk lesz. Munkánk során számtalanszor találkozunk spontán, szervezetlen ’fotó-csoportokkal’, akik – finoman szólva is – nem veszik figyelembe, hogy egy kávézóban vannak, betömörülnek egy helyre, a szebb kilátásért széthúzzák a székeket, asztalokat; ha nincs szabad hely beállnak már asztalnál ülő vendégek mellé/elé. Ez esetben az utasítás az, hogy csakúgy, mintha a kávézó szolgáltatásait szeretnék igénybe venni, köszöntjük őket, és a „Kérem, foglaljon helyet, Nehmen Sie Platz bitte, ill. Please take a seat” fogadóüzenet kíséretében az asztalukhoz kísérjük őket, hogy a többi vendég is élvezhesse azt, amiért betért.

Természetesen ehhez a vendég kooperációja is szükséges. Az esetek 99%-ában vagy megköszönik a lehetőséget és elköszönnek, vagy leülnek valahova, és rendelnek egy kávét (amely épphogy meghaladja pl. a Halászbástya belépőjegy árát). Van egy elég markánsan elkülöníthető csoport azonban, akik nem értik, hogy miért szólongatja őket egy pincér, és mit is akarhat, általában nem is hallják. „De hát igen nehéz felébreszteni valakit, aki valójában nem is alszik.” Ez esetben az a szigorú utasítás, hogy a vendéget hagyni kell felfedezni, hol is van tulajdonképpen. Eddig ez mindig bevált, és a konfrontáció legapróbb csírája nélkül, az esetek 100%-ában sikerült kezelni a helyzeteket; előbb-utóbb tényleg kávézóként tekintenek a helyre, maguktól.

És itt hibázott végzeteset a volt felszolgálóm: Október 5-én este 18:00 és 21:00 óra között egy szlovák csatorna (JOJ), egy már nálunk is bemutatott párkereső-valóságshow műsort forgatott a kávézó területén, ahová a szóban forgó pincér volt kirendelve, hogy külön őrizze a közeli mellék-bejáratot. A betérő vendégeket a forgatás helyszínétől eltérő irányba kellett kalauzolnia, anélkül, hogy a forgatást zavarná. Miklós úrék társasága a forgatási helyszín felé indult és úgy tűnt, nem beszélnek sem magyarul, sem németül, sem angolul, nem reagáltak semmilyen megszólításra. A felszolgáló háromnyelvű, többszöri köszöntése ellenére is levegőnek nézték és folytatták útjukat a forgatásra előkészített helyszín felé. Ekkor a pincér utánuk sietett, ismét (már csak angolul) megkérdezte, hogy segíthet e, (May I help you?). Mire a társaság hölgy tagja magyarul megjegyezte: „Na menjünk innen, ezek parasztok!” Ez volt az a pillanat, mikor alkalmazottamnál – vendéglátós szemmel egyébként teljesen indokolatlanul, hallhattunk már sokkal cifrábbakat is – eltört a mécses, és felvette a már ismert kioktató hangnemet, amelyre természetesen nincs semmiféle mentsége, a vendég, még ha előre tudjuk is, hogy nem lesz vendég szent és sérthetetlen.

Elismerjük, és sajnáljuk a fent említett pökhendi stílust, és a kioktatást („Ha bemegyünk valahová, akkor az első, hogy köszönünk.”) Azt azonban kifejezetten cáfoljuk, és kikérjük magunknak, hogy valaha is üvöltözés, „harcállás”, vagy a Lánchídig hallatszó „senkizés” folyt volna bármely egységünkben, vagy azok közelében. Ez a kijelentés azért is enyhén túlzó, mert a helyszíntől pár méterre egy 30 fős stáb forgatott országos TV műsort, akik semmit sem észleltek az index.hu-n leírtakból (külön felhívtam telefonon a szervezőt).

Mikor a műszakban lévő üzletvezető (korábban ötcsillagos szállodákban dolgozott) észrevette a konfliktust, azonnal odasietett, hogy enyhítse a problémát, többször is elnézést kért a távozóban lévő csoporttól, a grátisz fogyasztást azonban már nem tudta felajánlani. Az egész eset 20 másodpercig tartott, és a felszolgáló közben – bár valószínűleg gúnyosan – de mosolygott, és egyáltalán nem üvöltözött, a „senki” szó el sem hangzott. Megjegyzem, működésünk óta ez az első ilyen incidens, és nagyon bánt a lelkiismeret miatta. Biztos vagyok benne, hogy ez az elszeparált eset többet nem ismétlődik meg, és kérném tisztelt Miklós urat, bocsásson meg nekünk, ha tud. Hogy ebben egy kicsit segítsünk, szeretnénk meghívni Miklós urat és társaságát a cégcsoport egy exkluzív, I.osztályú éttermébe (hasonló panorámával) a 2007-es év bármely napján. (E-mail a szerkesztőségben)

Még egyszer nagyon sajnálom a történteket, és remélem sikerül valamicskét feljavítani ebből a szerencsétlen esetből. Történjék bármi, érezze bármily sértettnek magát egy felszolgáló, ő akkor is a vendégért van, és mosolyog tovább; munkatársaink kivétel nélkül ilyenek. Mi a hazai vendégekre különösen odafigyelünk, grátisz italok és árengedmények várják őket. Higgyék el a vendégvárás, vendéglátás a Budai Várban nem ilyen. Vendégeink 90%-a külföldi, és maximálisan meg vannak elégedve a szolgáltatások színvonalával, rengeteg képeslapot, üdvözlőkártyát kapunk Brazíliától Koreáig. Nálunk (és mint általában az összes turisztikailag frekventált körzetben) a szakmai, minőségi és sokszor mennyiségi mérce is jóval magasabb, mint máshol. Máskülönben nem is működhetnénk. A kávézó tisztességes, keményen dolgozó munkatársai nevében elnézést kérek.

Tisztelettel,

A tulajdonos