Tékozló Homár

Hulla az uszodában (frissítve)

2008.02.21. 10:20 | jackyll | 216 komment

Abszurd csendéletben gyönyörködhettek tegnap a budapesti Nyéki Imre uszoda látogatói, ugyanis közvetlenül a medence mellett a lépcsőn ottfelejtettek egy bezsákolt halottat. Órákon át. Hogy teljes legyen a téboly, kiderült, hogy az úszómester a sikertelen mentés közben a medencében hagyta a szemüvegét, amit bónuszként kellett felhoznia naiv ügyfélnek:

Öcsémmel elmentünk a Nyéki Imre (leánykori nevén Kondorosi uti) uszodába. Egyszerre érkeztünk három rendőrrel, ami kicsit furcsa volt, mert hát mit is keresnek ők ott. Aztán hamar kiderült, amint ugyanis zuhanyzas után kiléptem az öltözőből, megláttam a fekete nejlonnal letakart hullát. A mentősök is ott voltak még, épp pakolták el a defibrillátort, meg azt egyéb cuccokat. Közben meg uszkált tovább a jónép, ment tovább az élet. A hulla meg csak feküdt ott, egy órával később is, és még sztem most is ott fekszik épp (mi egy negyed órája jöttünk el).

már épp leúsztunk párszáz métert, amikor odajött hozzánk az egyik fordulónál egy felöltözött, korrekt arc: elmondta, h nem tud mást megkérni most, és mi vagyunk itt a fiatalok épp (leszámítva a gyerekcsoportokat!). Az a probléma, h a mentést végző úszómester elhagyta a medencében a szemüvegét, és most nem lát. Persze még szolgálatban van; a sikertelen mentés és az h nem lát az mindegy, ha bárki is foglalkozna a medencében úszók biztonságával épp, akkor az ő lenne.

Amíg az öcsém a szemüvegét kereste, megkérdeztem, hogyan lehetséges, h nem ürítették ki az uszodát? Biztonsági és kegyeleti okokból is, tök abszurd, hogy egy hulla ott fekszik, egy méterre egy olyan helytől, ahol mindenki eljár (öltözőkijárat), és közben az uszoda tovább üzemel, mintha mi sem történt volna. Erre ő a vezetői utasításra hivatkozott.

Az úszás remekül sikerült, természetesen az öltözőkben, a szaunában és mindenhol csak a döbbenet volt az úr, gyászolt az uszoda, és persze ezért a kellemes délelőttért még fizethettem is. Azon gondolkodtam, h ha az uszodavezető saját anyja feküdne ott, akkor se zavarná a normál üzem? vagy ha az ő gyereke szúrta volna ki a halott kilógó talpát? (öcsém szúrta ki) csatolva egy kép, pirossal bekarikáztam szerencsétlent, a medence bal oldalán az öltözőlejáratnál.

Update 1: Az újságíró kollégáknak sikerült beszélniük az uszuda illetékeseivel. Egyelőre annyit tudunk, hogy megerősítették a haláleset tényét, és annyit tettek hozzá, miszerint fél órán át próbálkoztak az újraélesztéssel, majd nem sokkal később elszállították az áldozatot. Ha többet tudunk, azonnal leírjuk.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beachball 2008.02.21. 14:02:40

Kibic, ezt mire írtad?
Nem rétek egyet azzal, hogy órákig aszaljanak valahol egy holttestet, ebben az esetben pláne nem. De a post írójának volt döntési lehetősége, nem volt kötelező háborogva úszni. Neked a villamosnál nem volt. Ez a különbség.

little_basilisk 2008.02.21. 14:02:44

Beachball! Részemről az elnézés, igazad van! Nem gondoltam át. A hullafotózás tényleg gusztustalan, és lehet, hogy méginkább kegyeletsértő. Mélyen megrendüld embernek eszébe sem jutna.
Viszont a tároláson még vitatkoznék. Az ominózus kormányrendelet szerint, ha megállapította egy orvos a halál beálltát, akkor elmozdítható a haláleset helyéről. Éppen ezért nem furikáznak több kört egy buszban meghallt szerencsétlennel. Márpedig itt a mentőorvos megállapította a halál beálltát. Hűtőkamrába még két órán át nem lehet tenni, de egy másik helyiségbe nyugodtan át lehet szállítani.

Szkocsy 2008.02.21. 14:03:36

Senkinek sem mondtam, hogy kipeckelt szemhéjjal, hátrakötött kézzel cibálja oda a gyerekét a hullához, hogy beleégjen a látvány az agyába, de eszetekbe jutott már, hogy miért van ilyen viszonyunk a halálhoz? Na hát azért, mert mi se láttunk eleget, vagy ha láttunk, nem kontrollált módon, mert a nyomorék társadalmunk retteg a haláltól és ahol csak lehet, még a lehetőségét is kerüli. Misztifikálja, fél tőle. Miért is?

Enok mester (törölt) 2008.02.21. 14:03:44

Mielőtt nagyon háborgunk, hogy miért nem viszik el ilyenkor a holttestet, olvassuk már el a vonatkozó jogszabályokat: a halottat csak halottvizsgálati igazolvány megléte esetén lehet elszállítani. Ennek megírásához viszont az efféle rendkívüli esetekben nem csak orvos kell, hanem rendőrségi vagy igazságügyi szakértői engedély is.

34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet

(4) A halottvizsgálatot végző orvos, ha a vizsgálat során rendkívüli halál esetét észleli [Eütv. 218. § (3) bekezdés] köteles erről a külön jogszabályban meghatározott hatóságot (továbbiakban: hatóság) azonnal értesíteni, és intézkedni, hogy a holttest és környezete a hatóság megérkezéséig érintetlenül maradjon.

úrilány 2008.02.21. 14:04:25

hír, hír, de miért a homáron? :S

zsoci 2008.02.21. 14:04:31

A mentő nem szállíthat halottat, soha. Ha meghal a beteg szállítás közben meg kell állni és megvárni a hullaszállítókat.Ezért a beteg sose hal meg a mentőben hanem addig próbálják újraéleszteni amíg a korházba érnek, csak ott mondják ki a halált. Erre mondják hogy "kórházba szállitás közben elhunyt". Enek godolom közegésségügyi oka van, mégha ez az esetek 99%-ban felesleges is. Ha nem a medencében halt meg szerencsétlen, márpedig itten az én olvasatomban ez történt, akkor nincs szükség intézkedésre a medence vizével kapcsolatban.Mert pl ha sikeres lett volna a reanimáció akkor se kéne semmit se tenni.

Ha a haáleset nem erőszakos, tehát idegenkezüség gyanúja nem merül fel, nem kell helyszínelni , nem kell körülzárni és boncolás sincs.Ezt a halált megállapító orvos dönti el.

Vidocq001 2008.02.21. 14:04:44

"A hulla meg csak feküdt ott, egy órával később is, és még sztem most is ott fekszik épp (mi egy negyed órája jöttünk el)." És az első dolgom az volt (persze kurva közel lakom az uszihoz) hogy értesítsem a Homárt! Ilyen mélységesen fel voltam háborodva....

beachball 2008.02.21. 14:04:48

Vidocq, egyetértek. Számomra halottat fotózni is kegyeletsértés,még akkor is, ha méterekre van.

little_basilisk 2008.02.21. 14:06:42

A szívroham renkívüli halálesetnek számít? a fulladás igen, az biztos.

fikuszkukiz 2008.02.21. 14:07:29

Gyerekek! Sikerült visszatérnem ide! Mindegy... A kegyelet az egy érdekes dolog. A hullának momentán mindegy. Az élők meg csak néznek. Szegény faterom, mikor a kórházban kb. 8 órán keresztül haldokolt, a még élő (7 db) kórteremtársaitól sem különítették el. Aki nem tudta kihúzni a belét, az egyenes adásban végignézhette. A többiek meg szobroztak az étkezőben. Ez Magyarország.

beachball 2008.02.21. 14:08:39

Szkocsyval nem értek egyet teljesen, de egy dolog felvetődik bennem. Ha ilyesmi szemtanúja vagyok, ilyen helyzetbe kerülök, akkor egyszerűen elviszem onnan a gyerekemet.Kivédhetetlen sajnos, hogy halottat lásson. De ez csak annyit jelent, hogy nem tudom megvédeni az ilyen esetektől, de ha már belecsöppentem, akkor nekem kell onnan elvinni a kicsit, nem ottmaradni uszikálni órákat.

Vidocq001 2008.02.21. 14:10:07

EZ A HÍR SÁNTÍT: "Egyelőre annyit tudunk, hogy megerősítették a haláleset tényét, és annyit tettek hozzá, miszerint fél órán át próbálkoztak az újraélesztéssel, majd nem sokkal később elszállították az áldozatot."
A "féll órán át"-hoz képest a "nem sokkal később" az én olvasatomban fél órán belül van! Mobiltelcsis meg azt írja, hogy "A hulla meg csak feküdt ott, egy órával később is" Akkor most ki is hazudik tulajdonképpen???!

Pepin bácsi 2008.02.21. 14:10:37

Ki volt szúrva a halott talpa ? Nem a Jézus volt,! vazzz ?

Szkocsy 2008.02.21. 14:11:42

beachball - Részben egyetértek veled, azzal a különbséggel, hogy nem elrángatom a gyereket, mert azzal csak nagyobb félelmet ébresztek benne, hisz az ember az ismeretlentől, megismerhetetlentől fél ösztönösen a legjobban. El kell neki magyarázni, hogy ez a bácsi szerencsétlenül járt, mert meghalt, de boldog lehet, mert úgy halt meg, hogy közben azt csinálta, amit szeret és szinte egy kicsit sem szenvedett. A gyerek lehet, hogy élete végéig emlékezni fog a bácsira, de hogy nem marad benne félelem, az szinte biztos.

little_basilisk 2008.02.21. 14:11:53

Szia Pepin bá'! Hol Jártál eddig? Ebéd?

janikahhh (törölt) 2008.02.21. 14:15:48

Faszom, hogy egyesek mire rá nem érnek délelőtt...

DonCiccio 2008.02.21. 14:17:16

Szerencsére sokan értették, amit leírtam. Ave!

Szkocsy 2008.02.21. 14:18:48

Amúgy meg az jutott eszembe, hogy az ilyen sok unatkozó bal...sz miatt, akik ilyeneket fényképeznek, meg beküldenek, mennyi sok embert tartunk fenn értelmetlenül. Vizsgálóbizottságok, fogyasztóvédelmisek, blabla, akik ahhelyett, hogy a tényleges érdekeinket védenék, legtöbbször egy amúgy sikertelen ügyvéd bolhából fújt elefántjaival foglalkoznak. Az ilyen szinte lényegtelen ügyekkel. Miért nem inkább azon rinyálunk, hogy magyarországon nincs egy uszoda, ahol papucs nélkül mernék zuhanyozni lábrohadás veszélye nélkül? Ez ide vág. Ez ellen jó lenne tenni. Az ellen, hogy olyan emberek között élünk, akik ellopják a zuhanyrózsát az uszodai zuhanyzóból, mert annyi agyuk sincs, hogy rájöjjenek, hogy ezzel magukkal is kibabrálnak. Mit számít az, hogy egy szerencsétlen bácsi a törvényi kereteket lehető leginkább betartva ott feküdt holtan és korrektül letakarva, ahol meghalt? Nem... Egyre kevésbé szeretek Magyarországon élni.

Vidocq001 2008.02.21. 14:24:29

Szkocsy. Én is egyre kevésbé szerettem Mo.-n élni. Én nem rinyálok. Léptem. Leléptem :)

Tinyó 2008.02.21. 14:25:35

Vidoq, mert a mentősök lebaromarcúzása, az nem primkó? Ha nem az, akkor megkövetlek.

tundrazuzmo (törölt) 2008.02.21. 14:27:28

Az egészben az a "hivatalnok közönyösség" fáj a legjobban, ami az egész magyar társadalomban tetten érhető: Nem az én ügyem, ezért nem foglalkozok vele. Miért:
- A mentős nem szállíthat hullát, OK, ezért a medence partján élesztgeti, aztán ha nem megy, akkor otthagyja, MERT NEM AZ Ő DOLGA,
- Az uszoda vezetését nem érdekli, nyilván belépőjegye volt neki, úgyhogy legálisan van bent, nem érdekes, hogy több százan látják, hullát meg szintén nem szállíthat, MERT EZ NEM AZ Ő DOLGA
- A pancsikáló népek is csak élvezni akarják az uszodát, dehát ott fekszik a hulla a zsákban, lóg ki a lába, de senki nem megy oda, és viteti el, MERT EZ NEM AZ Ő DOLGA.

Asszem adtam volna két percet az uszoda vezetőjének, hogy vitesse ki a hullát, mondjuk a mentősökkel, mondjuk az orvosi szobába, mondjuk azért, hogy úszkálás közben az úszkálással foglalkozhassak. Nem akarok álszenteskedni, este megnézem a lövöldözős filmet, csak van két különbség:
1. Ott a hulla nem igazi, és ezt valahol belül tudom
2. TV nézés ("hulla-nézés") közben senki nem árasztja el a lakásomat vízzel, így azt sem veszem jó néven, ha úszás közben hullákat kell néznem.

Vidocq001 2008.02.21. 14:27:29

És valóban b*lfaszok vagyunk. Azért írogatok, hogy leengedjem a gőzt. Belátom, néha nem is szólok hozzá értelmesen. De a "szakértő" userek hozzászólásait, ha egy másik témában vizsgáljuk, biztos találunk benne hibát. Ennyi. Balga módon beszóltam fentebb a halálról. Többen mondták, hogy 5 perc altt nem fog bomlani az agy stb. stb. stb. Tudomásul vettem. Ennek ellenére van véleményem. Itt mindenki b*lfasz, egyedül szerencsétlen halott nem!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.21. 14:30:00

Enok mester

nem arról van szó, hogy hol kell tárolni a halottat. A halott jó helyen volt ott, ahol volt. Arról van szó, hogy van, akibe szorult annyi jóérzés, hogy eltávozzon a helyszínről és ne folytassa az úszkálást, és van, akiből ez hiányzik. Gyerekszoba stb.

És most nem a gyerek pánikszerű elvonszolására gondolok, mert az is hülyeség. Hanem hogy nem folytatom az úszást/shoppingolást/akármit, ha egy hulla fekszik a közelemben. Ezt ugyan nem határozza jogszabály, lehet ezért értik meg némelyek olyan nehezen.

Vidocq001 2008.02.21. 14:32:38

Tnyo. Nem a mentősök a baromarcúak. OMSZ nem egyenlő mentősökkel. OMSZ nem egyenlő személyekkel. Különben nem írtam egy szóval sem hogy a mentősök baromarcúak. Feltételezem, hogy az első 5 percben csak az "úszómesterek" intézkedtek. Erről lentebb meg kifejtettem a véleményemet, mely megalapozza baromarcú mivoltukat.

Űrhajós 2008.02.21. 14:41:34

Rékuc!

ez elég diszkriminatív hozzáállás.
Holott a halott is ugyanolyan ember, mint pl. te.

Attól még, hogy nem mozog, már undorodni kell rögtön?

Kicsit álszent magatartásnak tűnik ez...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.21. 14:47:41

ki mondta hogy undorodom? olvassál basszus... ha nem megy, segítek.

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.02.21. 14:48:36

de Durva
amikor suliba jartam, anatomia gyakorlasa vegett menni kellett boncolasra. 15 evEsen! nem hanytam meg ilyeSmi, sot az anatomia is jol ment, de erzeketlen, sot kozonyos lettem a halallal szemben, ami nem biztos, hogy olyan jo. Viszont almomban is kiveszem barki vakbelet! :)
ja es a gyerekeimet ovom meg egy doglott pok latvanyatol is.

zsuti 2008.02.21. 14:51:09

szerintem pusztán csak arról van szó, hogy ez egy nem mindennapos esemény. mindenki másképp reagál. van, aki zavarában tovább úszik, van, aki hazamegy. egy uszodában nyilván máskor is előfordult már haláleset, tekintve, hogy nem kopoltyúval jöttünk a világra. el kellett volna vinni a halottat a helyszínről, ez biztos. a többi pedig "rutintalanságból" fakad.

betépett felhasználó 2008.02.21. 14:53:19

Uszomester!! Nalam a szemuveg. Felhozzam, vagy leuszik erte?
---

Greo (törölt) 2008.02.21. 14:58:01

hát elég szomorú ez a történet de hát magyarországon már semmin nem lehet meglepődni.és otthagyni azért az már nonszensz föleg meg egy olyan időpontban amikor mindenki tudja hogy a kis iskolás gyerekek a délelőtti időpontokban járnak úszni

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 15:01:07

Addig nincs baj míg nem büdös, de rendes tőlük, hogy a vízből kiszedték ne ott kezdjen lebomlani.

zsuti 2008.02.21. 15:03:26

kissé döbbenetes.. és az emberek pedig hajlamosak rácuppanni az ilyen felkavaró eseményekre. hazamenni? ugyanmár! akkor lemaradnának mindenről!

asthring 2008.02.21. 15:03:29

sztem az sokkal viccesebb, hogy az úszómester nem lát szemüveg nélkül. ezekután lehet hogy azért nem vitték el, mert a mentősöknek meg keze nem volt mondjuk. vagy várták hátha látnak valakit vizenjárni, és akkor mittomén éves uszibérletért cserébe megkérik a szívességre..

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 15:06:44

A kakival mi lett? halál beállta után elengednek a záróizmok :D az ott lebegett a vízbe , vagy kifogták?

Űrhajós 2008.02.21. 15:10:00

Carnivora!

Olvass vissza bazeg!

Nem a vízben hótt meg.

vernarancs 2008.02.21. 15:10:41

Carnivora 2008.02.21. 15:06:44

Ez nagyon tiszteletlen dolog.

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 15:17:04

vernarancs 2008.02.21. 15:10:41

A hullának már mindegy ez a temetősdi meg kegyeletesdi mind csak pszichés félelem a haláltól ... semmivel sem érdekel jobban egy emberi hulla, mint egy elcsapott macska ... ráadásul kurvára álszent az egész.

Elássák az embört aztán 1-200 év kell a telek kitúrják a francba, és felépítik a lakóparkot ...

fityisz 2008.02.21. 15:22:39

háát, szerintem, hangsulyozom SZERINTEM: az uszodát be kellett volna zárni, a bennt levőknek a jegyárat visszaadni, ez rendkivüli helyzet, rendkivüli megoldással.
Megnyitni csak a halott elszállitása - fertőtlenités után /pad, ahol feküdt, esetleg a viz is/ és ez igy lenne rendjén. szeva

zsuti 2008.02.21. 15:23:42

..nem csak a lakóparknak kell a telek, hanem az új halottaknak is...

zsuti 2008.02.21. 15:25:56

erre az esetre nincs valamiféle szabályzat, hogy kellene eljárni? minden marhaságot vasfegyelemmel kötnek a szabályok... pl. úszósapka, cipőben nem mehetsz be, stb stb.. bezzeg ha komoly esemény történik, mintha mi sem történt volna. számomra ez a különös.

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 15:34:28

zsuti 2008.02.21. 15:25:56

Mondjuk ez igaz egyébként én járok úszodába viszont, ha egy hulla lenne kiterítva a mednce mellé a levélíróval szemben nem úsznék le pár száz métert, mert ki tudja miben hullott el ...

Egyszer kipróbálnám ebben az úszodában mondjuk egy savfürdővel mennyien ugranának be, ha kilenne terítve a medence mellé egy sav rágta hulla.

zsuti 2008.02.21. 15:39:49

ughhh, persze ha nem te magad vagy a helyszínen nem ugyanaz, mert a fene tudja kiből milyen reakciót váltana ki egy ilyen élmény... én mindenesetre némi kiváncsiskodás után valószínűleg leléptem volna.

Vidocq001 2008.02.21. 15:40:50

"Hogy teljes legyen a téboly, kiderült, hogy az úszómester a sikertelen mentés közben a medencében hagyta a szemüvegét..."
Nem a vízben hót meg de ott lett rosszul? Most ki hazudik zavaros az egész. Holnapra kiderül, hogy egy naív ügyfél ottfelejtette a fekete strand táskáját....

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 15:43:48

Vidocq 2008.02.21. 15:40:50

Igen ezt én sem értettem csak nem akartam kötekedni, ha nem a medencében adta be a kulcsot, akkor az úszómester minek dobta be a szemüvegét a medencébe ...

zsuti 2008.02.21. 15:44:43

de dúúúrva:))) na, én részemről kiveséztem a témát. ha van valami újabb fejlemény, értesítsetek! az esti fókuszban úgyis leadják a sztorit, (nincs is izgisebb téma mára) a barátok közt előtt. készüljetek!

betépett felhasználó 2008.02.21. 15:49:16

Apropo kegyelet
nezzetek meg a fenti jpg propertizet es lahatjatok, hogy csupa kegyeleti megfontolasbol a uszodahulla2_he.jpg nevet adtak neki.

Gratula homar.

A hulla1._he-he-he es a hullla3.hi-hi-hi-t nem kozolnetek?
leci, leci...

betépett felhasználó 2008.02.21. 15:52:45

Ja, es a "hulla az uszodaban, frissitve!!" se kutya cim.
fagyasztva nincs?

zsuti 2008.02.21. 15:55:36

áá szeritnem az egész történet bazira fel van fújva és nem lenne itt, ha diszkrétebben kezelték volna a dolgot az uszoda üzemeltetői. a többivel kapcsolatban nó komment. uszodahulla.jpeg vagy anim gif már tökmindegy, a sztori a lényeg, az nem számít, hogy egy emberről van szó, akinek talán családja is van... szomorú az egész. de tudjátok, úgyis lesz este a kókuszban!

Porcelán az elefántboltban 2008.02.21. 15:59:22

Ha már érzéketlenség: az Index hülye reklámspotjai sem semmik:

bubiblog.blog.hu/media/image/megh.jpg
bubiblog.blog.hu/media/image/megh2.jpg

A reklám megrendelője és az áldozat közötti lehetséges összefüggés igazán hab a tortán.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.21. 16:03:45

üdv...
1. A mentés sikertelen volt - értsd: az ember végül meghalt, hiába húzták ki a vízből.

2. A szárazon halt meg - a vizet nem szennyezte el, nem fertőzte meg. Az élet is szarból és vérből áll, kérdezz meg egy ápolónőt vagy egy gyakorló anyát.

3. Elvinni - nem lehetett, fent részletezett (törvényi) okok miatt. Megkockáztatom, volt olyan fürdővendég, aki észre se vette az egészet...

4. Ha ilyet látok - elszomorodok. Elgondolkodom az élet végességén, a lélek halhatatlanságán, meg ilyeneken. De álszentségnek tartom, hogy egy olyan ember miatt, aki se rokonom, se boldog ősöm, úgy tegyek, mintha olyan rettenetesen gyászolnám. Bizony úszkálnék tovább.

5. Mindazonáltal nem fotóznám le és nem küldeném be sehova, mert az engem minősítene.

6. Igen, láttam már halottat, kétszer: egy tíz éves gyermeket és egy középkorú férfit (mindkettő baleseti halál volt, utóbbit a vonat csapta el).

füredi (törölt) 2008.02.21. 16:12:02

Sokan írják azt itt, hogy "mi van, ha ezt gyerekek látják!!!"

Nos: semmi. A gyerekek - 10 év alatt egészen más viszonyban vannak a halállal. Úgy, ahogy a felnőttek is voltak mondjuk 100-150 évvel ezelőtt.

Akkor magától értetődő volt, hogy a nagymama abban az ágyban halt meg, ahol aludt. Azt az egész család végigélte. Aztán a nagymamát a lánya levetkőztette, megmosdatta, a többiek közben kitakarítottak, rendte raktak. A nagymama megkapta a legszebb ruháját. Aztán még legalább egy napig ott maradt az ágyban, ahol meghalt - a saját ágyában. A gyerekek végig ott voltak, nem undorodtak, nem féltek.

Mitől féltek volna? Mitől undorodtak volna. A világ legtermészetesebb dolga történt: meghalt valaki.

Az én lányom hat évesen az utcán látott meghalni valakit. A BAlaton mellett egy bácsi rosszul lett. amikor odaértünk nem mentősök próbálgatták a mellkasát nyomogatni - látszott, hogy reménytelen. A lányom megkédezte: Mi történt a bácsival, és én azt mondtam, hogy "A bácsi meghalt." Aztán kb. két hét múlva előhozta megint, beszélgettünk róla, nem volt az élmény negatív.

És egytértek: hulla mellett gond nélkül úszni, aztán fényképezni, meg Homárba irogatni felháborítóbb, mint maga a történet.

_wood_ 2008.02.21. 16:19:00

...így megy ez.

amúgy sokkal szimpatikusabb, ahogyan a trafalmadoriak állnak a halálhoz.

zsuti 2008.02.21. 16:23:22

szerintem nem kell azért megkövezni azt sem, aki beküldte ezt. mert ha jobban belegondolsz nem lehet ezt olyan "lazán" felfogni, hogy nosza, ússzunk hát további, hiszen a halál az élet része és egyéb könnyes történetek. szeritnem ez azért igenis szokatlan dolog és az uszoda vezetősége helyében igenis tettem volna valamit, hogy ne kelljen kerülgetni a holttestet. már csak a halott családja miatt is!

zsuti 2008.02.21. 16:24:50

az meg, hogy ki hogy reagál, mint mondtam, kiszámíthatatlan. simán előfordul, hogy valakit annyira sokkol a dolog, hogy hullát lát, hogy teljesen leblokkol tőle. nem mindenki boncmester, vagy orvos ám...

zsuti 2008.02.21. 16:26:59

bónusz gondolat aztán tényleg megyek a dolgomra: mi is csak emberek vagyunk...

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 16:29:03

zsuti 2008.02.21. 16:23:22
Gondolom a halott családjának ez volt a legnagyobb probléma, hogy úszkáltak mellette ...

Megdobbent 2008.02.21. 16:31:07

Mennyi idiota kommentezonk van, wehe ijeszto :)
Nem termeszetes, hogy egy fedett uszodaban hullak pihennek a szeksorokon. Ezt hagyjuk meg Rejtonek, nekunk max. Bastya elvtars az elviselheto ilyen kozegben, bar igaz, ra borballonosok vigyaztak :>
Es bizony el kellene mar jonnie annak az idonek, amig egy helyet igenis par orara bezar a tulaja, ha ilyen eset van, es igen, a szocialis erzekkel megaldott joember addig lemond a tetemes profitrol, amit egy uszoda hoz a delelotti par oraban.
Ugyhogy a homarpostolonak igaza volt, en is szova tennem, ha hullak kozott csobbannek, az elet mar ilyen.
Nem hipokrata hozzaallas, csak az elemi joerzes mondatja, tetteti ezt az emberrel.
Ivesen szarom le, hogy valaki hullakat mutogat a kolykeinek, az o baja, ettol en meg nem vagyok kivancsi hullakra, mint ahogy elvarom, haz en kipurcanasom is valahogy diszkreten tortenjen, mert felettebb kinos ott hevereszni szomoruan, mikozben korulottem megy a buli.

zsuti 2008.02.21. 16:34:58

Carnivora: persze, hogy nem. de ha a család történetesen odamegy az usziba, mert időben értesítik őket? Vagy akkor hagyjuk a családot. Az uszoda vendégeinek sem lehetett kellemes érzés. - már akinek- Na mindegy, ez maximálisan szubjektív, hosszan lehet fejtegeni kinek mi lenne a jobb/rosszab, stb. Szomorú, hogy valaki meghalt, de az élet megy tovább.. csak ne dobjuk fel idő előtt a bakancsot. Puszi mindenkinek!

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 16:35:18

Megdobbent 2008.02.21. 16:31:07

Miért menne tönkre a buli? max. kitesznek a mellékhelységbe a budi mellé , vagy a kertbe, ha észrevesznek :D

Közszolga 2008.02.21. 16:41:30

Az, hogy ki viheti, hová, meg ilyenek a holttestet, meg mit tehet a mentős:
34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet
az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról

Nem tökéletes, és dolgozunk azon, hogy megváltozzon.

zsuti 2008.02.21. 16:49:00

ez igazán megnyugtató..

medlany 2008.02.21. 16:57:48

kicsit off kérdés:
az eredeti postban vagy a kommentekben leírt esetek során volt-e bármiféle segítségnyújtás, légzésleállás megállapítása, újraélesztési kísérlet a jelenlévők (nem csak az úszómester, hanem bárki) részéről a mentők kiérkezése előtt?

közöm sincs egyik esethez sem, csak kíváncsiskodom

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.21. 16:59:17

Medlany (medikus lány = medika??) kommentekben leírt esetekről, részemről:
nem.
Ha elolvasod, amit írtam, rájössz, miért.

medlany 2008.02.21. 17:30:12

Céadaoin

nyilván nem traumás halálesetekre gondoltam elsősorban

szőrös 2008.02.21. 17:31:14

Sajnálom de egészen más ügyben szeretnék hozzászólni.
Néha az az érzésem hogy emberek elfelejtettek írni.Miért hiszi azt bárki is hogy nagyon jópofa amikor ILYENEKET ÍR:
valszeg 1/2ek +qrni 1 qrvát stb stb stb. Nincs kedvem tovább törni a fejem hasonló dögletesen primitív szócsinálásokon. Egyszerűen égnek áll a hajam amikor ilyeneket látok!!!!!

Mike36 2008.02.21. 17:50:13

valami félreeső helyre kellett volna vinni, nem otthagyni mindeki szeme láttára

Teru 2008.02.21. 17:56:31

5 éves koromban én is találtam egy halottat a játszótéri padon, a mentősök szerint ott volt már vagy egy napja, senki más nem vette volna észre addig? Mindegy.

ON

lákilúk 2008.02.21. 18:12:44

a) így jár mindenki, aki úszósapka nélkül megy a vízbe!

b) szegény azt mondta vkinek az uszodában, hogy : "Feküdj a hullámra" - és lőn

szkaccsotjeggel 2008.02.21. 18:15:03

szőrös: nem muszáJ neked ittlenni
nemde-e-e?

vernarancs 2008.02.21. 18:45:05

szőrös 2008.02.21. 17:31:14

A chat es egyeb internetes nyelv egy kulon fogalom. Meg kell tanulni L-olvasni a ilyen hsz-kat. Vagy olvass teletextet a TV-ben. ott nem roviditenek.

Vagy menjel uszudaba ahogy az update1-ben olvashato :)

LyukasBogrács 2008.02.21. 18:55:59

Én már rég nem voltam uszodában, nem is tudom mit tennék, ha előttem lenne rosszul valaki a vizben. Hiába kiabálok, a zaj úgyis akkora, hogy nem hallja senki. Kapálózhatok, majd azt hiszik, hogy épp edzek a vizilabdásokkal. Káromkodhatok is fennhangon, akkor is az előbbit fogják hinni. Valószinű megragadnám a delikvenst és a választóhuzalba kapaszkodva kirángatnám a medence végéig.

De ha arra érnék az uszodába, hogy a mentősök bikáznak valakit a kövön, akkor biztos visszafordulnék.

Egyszer Amerikában épp konditeremben voltam, amikor valaki rosszul lett. Azonnal kiküldték az összes vendéget, a mentősökkel már kifelé találkoztunk, amint ők jöttek befelé.
Ja, ő is meghalt.

katoka 2008.02.21. 19:21:52

Sajnos nekem is volt részem hasonló esetben. Elvittem az akkor még 9 éves keresztfiamat egy tóparti fürdőzésre, amikor egy idősebb bácsi belefulladt a vízbe. Néhány fiatal srác kihúzta a partra, megpróbálták újraéleszteni, addig küzdöttek vele amíg a mentősök megérkeztek. Sajnos ők sem tudtak már segíteni a bácsin, így dolguk végeztével elhagyták a terepet a rendőrökkel együtt. Letakarni elfelejtették szegény öreget, aki legalább másfél órát szikkadt még a napon, amíg az "elszállító" autó megérkezett.

A kegyelet itt sem érdekelt senkit. Arról nem is beszélve, hogy egy idősebb néni (gondolom a felesége lehetett) ült a bácsi mellett végig, csenben sírdogálva.

Szerencsére a keresztfiam ebből nem vett észre semmit, persze hazamenni nem volt hajlandó, így egy kicsit távolabbra hurcolkodtunk a bácsitól, de nekem hetekig rémálmaim voltak utána.

Senkinek nem kívánok ilyen "élményeket".

Okádó Mikádó 2008.02.21. 19:25:24

Drágáim,

a holttest elmozdítható akár azonnal is, azonban ennek van egy hátulütője...elmesélem a történetem.
10 évvel ezelőtt egy 21 éves hölgy (gimnáziumi osztálytársam volt) egy magyarországi megyeszékhely uszodájában halt meg. A zárás után férfiak férfi zuhanyzó, nők nőibe, vele lévő barátja csak a kijáratnál várva vette észre, hogy mivel barátnője nem érkezik meg már fél órája valami gond lehet. Visszament az uszodába és szólt a személyzetnek, hogy nem találja a barátnőjét, nézzenek már be a női zuhanyzó és öltözőbe. Nem volt ott, a medencében lebegve viszont ott volt a holtteste. Megpróbálták újraéleszteni, de már nem sikerült, a kiérkező mentősök elszállították (halottként). Temetésén az egész volt gimnáziumi osztállyal ott voltunk.

2 évvel ezelőtt (a haláleset után 8 évvel) derült ki, hogy megölték. Egy elmebeteg férfi önmagára terhelő vallomása világított rá erre, bizonyíték nem volt, mint ahogy a gyilkosság gyanúja sem merült fel és a helyszínt nem vizsgálták, valamint a testet azonnal elszállították.

Maradok tisztelettel Okádó Mikádó, akinek az életében nem múlik el olyan hét, hogy ne gondolna M. É.-re, aki a padtársa volt

Bjossy 2008.02.21. 19:30:11

Picit álszentnek érzem az egész hozzáállást. Vajon, ha közúti balesetben hal meg valaki, elszállításáig nem közlekedünk adott helyen? Ne má...

katoka 2008.02.21. 19:33:10

Addig általában vagy leállítják, vagy elterelik a forgalmat. Csak a kíváncsiak szoktak odamenni körülnézni..

Bjossy 2008.02.21. 19:38:19

Katoka, láttál már ilyet? Mert én igen.
Biciklis bácsi békésen feküdt a szegély mellett letakarva, néhány bója meg egy rendőr biztosította a helyszínt. Mellette az úton szépen csordogált egy vidéki kisváros teljes átmenő forgalma.

katoka 2008.02.21. 19:45:05

Láttam Drága Bjossy. Azért írtam, hogy "általában". De nekem ezekhez a dolgokhoz a lelkem is meg a gyomrom is túl gyenge. :((

Ábelesz-kobelesz 2008.02.21. 20:30:45

Lehet vitatkozni, hogy mit kellett volna csinálni, de egy dolgot nem nagyon vett figyelembe senki:

Az úszómester szemüvege elveszett, ami nélkül saját bevallása szerint nem tudta a feladatát ellátni. Tehát az uszoda abban a pillanatban úszómester nélkül üzemelt, szabálytalanul.Már csak ezért is be kellett volna zárni. A többin lehet tovább viatkozni...

Bjossy 2008.02.21. 21:02:25

Izé... akkor el a halott embertől.

Ha az úszómester történetesen LEEJTI a szemüvegét és az eltörik, akkor abban a pillanatban be kell zárni az uszodát? Lebontani nem kell mindjárt?

Mylady 2008.02.21. 21:16:42

Hát én ezt nem értem.

Ahhoz, hogy valaki ilyen szinten ne lásson, minimum 5 dioptria kell. Most komolyan azt akarjátok mondani, hogy egész uszodányi ember (gyerek) élete egy olyan emberre van bízva, aki ennyire rövidlátó? Akiről ha leesik a szemüveg, akkor nyugodtan megfulladhat egy tucat gyerek?
Mit csinál ez az ember a vízben? Hogy éri el, hogy ne essen le a szemüveg?
Hogy megy bele vízbe? Ugrani ugye nem tud, mert leesik. Óvatosan belemászik? És ezt megvárja a fuldokló?
Most akkor hogy van ez???

(Nem gúnyolódom, nekem is van szemüvegem, pont azért kérdem, mert nekem ez olyan elképzelhetetlen.)

Vladimir Harkonnen 2008.02.21. 21:21:39

Off

vernarancs 2008.02.21. 18:45:05
szőrös 2008.02.21. 17:31:14

A chat es egyeb internetes nyelv egy kulon fogalom. Meg kell tanulni L-olvasni a ilyen hsz-kat. Vagy olvass teletextet a TV-ben. ott nem roviditenek.

Bocs hogy közbeszólok, de én úgy látom, hogy pl. az 1/2 és a fél, a THNX és a kösz, az L-olvasni és az elolvasni leírva ugyanannyi karakter, nem rövidebb.

A nagyfiam egyszer próbált jópofizni otthon, és azt találta mondani téháix.
Tarkón tenyereltem, amitől visszazökkent Arany és Petőfi nyelvére!

Mylady 2008.02.21. 21:29:07

Ja, és még egyet nem értek: itt már mindenki látott hullát???
Csak mert én még nem. Szerencsére.

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 21:43:56

lákilúk 2008.02.21. 18:12:44

Ez a hozzászólás a csúcs :D:D:D

Mylady 2008.02.21. 21:52:09

Elképzeltem. Valaki elkezd fuldokolni. Alanyunk észreveszi. Feláll. Leporolja fürdőnacijáról a ráragadt szöszöket. Letusol. Odalép a medencéhez. Lehajol. Szemüvegét belemeríti a vízbe, nehogy később behomályosodjon. Óvatosan belemerészkedik a vízbe. Fejét magasan kitartja, nehogy vizes legyen a szemüvege és ehhez illő tempóban, úgynevezett "panorámaúszással" odaevickél az addigra már régesrég a túlvilági uszodában pancsoló delikvenshez...
Vagy hogy?

Autosave 2008.02.21. 22:11:21

Re:Mylady

Bár, Rokitansky szakmai teljesítményétől és érdeklődésétől eléggé messze vagyok 'számszakilag', kb. ezer pathológiai és igazságügyi boncolás...
"A halál az élet része."
Közhely, és igaz.

marhaszív 2008.02.21. 22:36:17

marhaszív holnap megy úszni a kondorosiba, reméli nem fog hullani a hó... (a fekete)

housekeeper 2008.02.21. 22:43:23

Olvasgatom a velemenyeket,dobbenetes mennyire nem tapint ra a lenyegre senki,kis igazsaga szinte mindenkinek van,en meg is ugy gondolom ha ott lettem volna eljottem volna ,mint ahogy 1 balesetnel sem acsorgom a bamba tomegben azt meg hogy tovabb usszak el sem tudom kepzelni ,a magyar ember agya mar tul burjanzott,azert van az orszag is ebben az allapotban!

housekeeper 2008.02.21. 22:49:51

Draga Okado Mikado! Ez szomoru tortenet!

housekeeper 2008.02.21. 22:57:20

Na Jo ezt elmeselem,aztan lefekszem ,holnap koran kelek ,Angliab 1 hotel naponta van fire alarm 1 tetves meggyujtoot es el nem szivott cigi miatt mindenki tudja:kamu az az nincs es nem is lesz tuz ennek ellenere mint az idegenlegioban katonas fegyelemmel kiuritik a hotelt vendeg melos mindenki az utcan ja es az uszodabol is ki kell jonni vizesen 1 el nem szivott tetves cigi miatt!

Autosave 2008.02.21. 23:30:28

Re: housekeeper 2008.02.21. 22:43:23

Alapvetően nem ez a probléma.
A Kresz vizsga eü részének 10 oldalas abszolválása; a vészhelyzet, és egyéb komoly tv-sorozatok megtekintése után mindenki elhiszi, hogy ért bármihez is (=egészségügy).
Nos, nem.
Meg kell tanulni megállni egy balesetnél, szívmasszázst+befúvást helyesen alkalmazni, megkülönböztetni/elállítani egy artériás-vénás vérzést, nem beszarni, ha véres lesz a ruhám, stb...; nem csak hülyén nézni és fényképezni a földön fekvő embert, akár a városi járdán, uszodában, vagy az autópályán összeroncsolódott konzervdobozban van.
Mint ahogy egy korábbi posztban írta valaki, előtte lett rosszul a vízben a mai cikkben említett elhunyt férfi.
Miért is nem segített azonnal...

kicsi piros disznó (törölt) 2008.02.21. 23:37:51

Végre egy topik, ahol megoldják az ország gondjait. Mellesleg nem keveset jártam a Nyékibe, engem már az is kellemsen meglepett, hogy egyáltalán letakarták. Pedig kinéztem volna az ottani úszómesterekből, hogy közben inkább az úszó csajokat molesztálják, mint szokták tenni máskor is.

dr. suck-o-mat 2008.02.22. 00:07:24

a kondorosiban ezeknek ott megvan az a szép szokása, hogy rácsavarják a vizes úszósapkát a szaunában a villanykályhára. ez (egyebek közt) értelmetlen és büdös - legyen ennyi elég. de az éves bérlet ára igazodik is a szolgáltatás minőségéhez.

megfőzöm a hörcsögödet élve, ha még egyszer nem beszélsz petőfi velorex nyelvén te félrevezetett liberós?
ez ugye vicc volt?

Bezmag 2008.02.22. 01:44:30

Látom ez a téma is kimerült.

Azt gondolom, ilyen különleges események kezelésére nincs felkészülve senki. Nyilván felkavaró, de nem egy akkora dráma. És már láttam halottat, (nem is egyet, sőt két kifejezetten csúnyát is, nagyon megrázó volt) de a saját nagymamámra, ragaszkodtam, hogy én kössem fel a cédulákat.

A helyzet patt-os, a tetemet nem lehet elmozgatni a halottszemle lezártáig, amig esetleg az idegenkezüség miatti gyanú okán a rendőrség szemlézni akar. Nincs olyan, hogy tegyük odább mert zavarja a fürdözőket.

Az uszoda bezárására nincs szabály tudtommal. Ha a Westendben hal meg valaki - biztos volt már ilyen - akkor azt is ki kéne üriteni?

SZóval, ez egy jól elég nehezen kezelhető helyzet. A beirás maga alapvetően szánalmas, meg halottat fotózni extra perverz, de tény, a nyugati társadalmak elég csökötten állnak a halál témához.

Egy valamit hiányolok, írta valaki, hogy szegény néhai, nyugodjon békében?

R.I.P.

puncipöcögtető 2008.02.22. 05:35:49

Hát igen, a halott baccpapucsos talpát kiszúrni ősi román szokás, és különben is, csak az ÁFA Palkovicsnénak történt átutalása után volna szabad

Amúgy kezd egyre szánalmasabb összképet ölteni kis hazánk.
Ti hogy bírjátok otthon még?

Gumidomino 2008.02.22. 09:44:54

humorral


kínunkban röhögünk

holysmoke the one 2008.02.22. 10:07:15

Vajon van élet a halál előtt?

Tűzgolyó 2008.02.23. 17:59:16

Halálesetnél nem kell fertőtleníteni a medencét? Mit szólna ehhez az ÁNTSZ?

Secnir 2008.02.24. 12:18:31

nemtom mi a problémátok az uszodával? miért kellett volna eltüntetnie neki a halottat? volt jegye, nem? egész napra szólt? akkor meg zárásig ott fexik ahol akar.

nemtom mi a problémátok a mentősökkel. ők élő embereket mentenek (vagy halálba tartókat). na ő már odaát volt.

nemtom mi a problémátok a rendőrökkel. ők bizonyítottan nem értenek a hullákhoz, hullazsákjuk sincs.

nemtom mi a problémátok az ÁNTSZ-el. nem tudja megbírságolni a halottat környezetszennyezésért, ezért ki sem mennek.

nemtom mi a problémátok a cikkíróval. megnézte, nem csinált semmit. fürdött, felöltözött, nem szólt senkinek. fotózott (mer'az olyan trendi hullát fényképezni), majd hazament, fotók internetre fel (mer' neki már úgysincsenek jogai).

nemtom mi a problémátok a zúszomester szemüvegével. elveszett és kész. ha meglesz, majd akkor életet ment. addig meg kettesével ússzanak körbe-körbe a medence szélén, mer' addig ellát szemüveg nélkül is.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.01. 09:42:19

Dolgoztam strandon, az egy nyitott terület volt.Ha hullát találtunk akkor az egész strandot ki kellet üríteni!Az egészet, még a büfék vendégei sem maradhattak bent.Ez előírás ami minden stradon, uszodában kötelező, nem magyarázom miért, kis logikával kikövetkeztethető.

!JBL 2010.10.21. 21:54:08

Én ezt most nem értem, tényleg meghalt valaki az uszodában vagy kamu az egész??
süti beállítások módosítása