Először is leborulok a kommentelők kedvessége előtt: a Homáron és a Cukiságon közzétett felhívásomra, miszerint nevet keresek a család új szálkás leánytacskójának, több mint 520 hozzászólás érkezett, ami ennél jóval több nevet takar, hiszen volt, aki tucatnyit küldött. Rohadt jó nevek érkeztek, bátran mondhatom, jól meg is nehezítették a dolgomat.
Érdekes volt figyelni, milyen irányba mozgatta meg az öregúrarcú kisleány a közönséget. Később analizálandó okokból elsöprő többségbe kerültek az élelmiszernevek. Zöldségek, gyümölcsök, húskészítmények, fűszerek, mindegy volt, csak ehető legyen. Olyanok mentek - a teljesség igénye nélkül - mint Prézli, Pogácsa, Müzli, Mustár, Muffin, Túró, Süti, Ecet, Mazsola, Dió, Torma, Mokka, Kókusz, Galuska, Ribizli, Fröccs, Csülök, Vackor, Szotyi, Bodza, Naspolya, Morzsa, Szafaládé, Drazsé, Áfonya, Töpörtyű, Pörkölt, Bab, Répa, Krumpli, Rösti, Sercli, Kapor, Virsli, illetve Karaj.

Most érdemes háziállatnak lenni, annyi hülyeséget lehet a boltokban találni, amit már a kínjában túlfogyasztó vásárlóknak találtak ki, hogy ihaj. Nelson a Fressnapfban találta például ezt a kutyasört, ami a Homárnak is megvolt fotón egy ideje, csak elfelejtette berakni.

Tibor szerint elég fura, hogy a Wizzair képes azért másfél órát késni illetve másfél órás kitérőt tenni utasaival együtt, hogy egy másik gépnek vigyen alkatrészt. És még kárpótlás-szendvicseket sem osztogat, amivel legalább 5000 forintot spórol a társaság:

"Kedves" Wizzair, Tisztelt Varadi Ur,
Nem tudom az On Cegenek, illetve szemelyesen Onnek mennyire fontos az utas/ugyfel elegedettsege, gondolom nagyon. Elnezest az ekezet nelkuli irasert, az egyik unios intezmenybol, Brusszelbol irom Onoknek/Onnek ezt a panaszlevelet. Tortent ugyanis, hogy a fent emlitett viszonylaton BUD-CRL (22/03/08) kisebb keses tortent (majd 3 ora). Szuleimnek volt szerencsejuk a gepen tartozkodni. Ez ugye meg belefer a jogszabalyba, ezert nem is irnek, de az oka annal erdekesebb (es felhaboritobb) szamomra.

Egy kamionos terminál mosdóját mindig is bizarr helynek képzeltük, féltünk is megnyitni csuf levelét, de végül csak egy klasszikus klotyófelirat várt, amin a félrefordított magyaron kívül minket még az utólag hozzáírt burayi temiz tutunuz fogott meg, bármi is legyen az.

Lapozás után pedig egy laza zuhanydzsel Amszterdamból és az allergén telefon.

Felvilágosítás helyett utólagos gúnyolódás a pénztárnál, és a fogyasztó fizet, mert nem tehet mást. Tanulság, hogy az apróbetűs rész nem véletlenül apró, és hiába kérünk segítséget, olvasni akkor is muszáj.

A sztori ott kezdődik, hogy a nővéremmel megleptük a szülőket egy 3 napos egri pihenéssel, amelynek zárónapján, miután kijelentkeztek az egri szállodából javaslatomra felkeresték az egerszalóki Gyógy- és Wellnessfürdőt. Sajnálatos módon azonban a marketingszemlélet és fürdő dolgozóinak képzetlensége, sőt, feltételezem, rosszindulata miatt keserű szájízzel, de ami ennél is nagyobb probléma, jelentős anyagi hátránnyal hagyták el az intézményt.

Miután az átutaláshoz a bank nem adja ki egy korábbi tranzakció adatait, egyetemista lány vesz egy nagy levegőt és e-bankot csináltat. Már a fülén is kódok jönnek, de a technika csak nem akar engedelmeskedni. Tanulság is van.

Szerda délután bementem a K&H-ba, hogy tegyek a számlámra pénzt, és azzal a lendülettel át is utaltassam a sulimnak, mint a félévi tandíjat. Az első részével természetesen gond egy szál se, hölgy átveszi a pénzt, mosolyog, hogy máris a számlámon van, papírt orrom al á dug, itt és itt alárni. Oké, mondom, de még nem fejeztük be, mert még ezt át is kéne utalni. Újabb papír - orrom alá dug, töltsem ki. Itt már zavarba jöttem , mert nem tudom fejből a számlaszámot.

Bár a hazai blogokon tavaly ősszel jelentek meg az első beszámolók egy suttyomban piacra dobott új soproni sörről, a Homár szomszéd kisboltjába csak mostanában költözött be a Hülye Nevek 2007/2008-as Ligájának jeles versenyzője, a Fekete Démon. Igazából beszívva sem tűnhet jó ötletnek ilyesmit venni, de a dobozos verzióban bizarr módon jól kinéző, fekete-arany csomagolás, illetve a barna sörök iránti amatőr szenvedély mégis megvetette velem.

Ízre olyan, mint szoptatós anyával csókolózni: sok-sok édesség, karamalzos hangulat, mézeskalácsos, vagy inkább csokiországos gyerekkor, némi szolidan szédítő, pelenkaszaggyanús szex, soha rosszabbat, sőt. A sűrű barnáknál lazább az állaga, a férj esetleges feltűnése pedig belecsempész a végén egy kevés keserűséget.

Az igazi formáját azonban nem széttett lábbal futja (vonagolja) az Ikea-pelenkázón, hanem pezsegve a serpenyőben. Ugyanis hiába meglepően jó ital ahhoz képest, folyékony fűszerként egyenesen pompásnak bizonyult. Egy balzsamecetes mézben pácolt oldalas megpárolásához használtam először, és elégedettebb voltam vele, mint Talapa Jánossal, pedig az nagy szó. Most pedig tevékeny részese volt a Húsvéti Maradék Homár módra nevű libaételnek. A következőképpen készült: