Na, ez a durva, nem a Batz papucs! A Homár régi mailhaverját, Gábort és a kocsijában utazó családját igazi életveszélybe sodorta egy agresszív önkéntes seriff, aki le akarta szorítani őket az útról. Konkrétan rájuk húzta a kormányt az országúton, "rendőrség" feliratú tárgyát lóbált, megmondta, hogy nem rendőr, majd rájuk hívta a "kollégákat". A hideglelős történet vége még ijesztőbb: az önkéntes milicista a helyi rendőrök haverja, és egy rádióhívásával járőrkocsikat bír utasítgatni. Mi a hivatalos rendőrséggel is óvatosak vagyunk, a nemhivatalosakat meg kiváltképpen rühelljük, úgyhogy a sztorin rajta tartjuk az ollónkat. A fickót Gábor feljelenti, ott fent a képe, ha valakire rátapad, vigyázzon, nehogy baj legyen belőle.
Update 1.: Leszedtem az érintett fotóját, mindjárt posztolok róla, hogy miért.
Ha nyári hétvége, akkor irány az ország valamelyik érdekes része. Nem árt ugyanakkor óvatosnak lenni, mert a törvényesség határán izgő-mozgó és buzgalmában a törvényességet könnyen átlépő önkéntesek hada lepi el a frekventált helyeket. Így azoknak is van oka aggodalomra, akik igyekeznek minden szabályt betartani, mert a közlekedési balesetben ugye vétlenek is szoktak sajnos sérülni.
A múlt pénteken kis családom autóba ültettem, hogy egy hétvégét töltsünk el egy hazai városban. Utunk Agárdon és Gárdonyon keresztül vitt a 7-es úton. A rend szigorú őrei sebességméréssel biztosították az úton az előírt maximális sebesség betartását, így a haladás feltételei adottak voltak. Elhagyva a radarral foglalatoskodókat, 1-2 km megtétele után egy sötét színű autó úgy érezte, neki a 40 km-es táblák között haladók sebessége nem elég, ezért reflektorának villogtatásával próbált magának utat biztosítani a kétszer egysávos főúton. Természetesen lehetetlen volt lehúzódni is. Barátunkat az sem zavarta, hogy a felezővonal gyakran záróvonallá alakul az úton, ő kivágva és folyamatosan a felezővonalon haladva mellénk került és az anyósülés ablakán keresztül próbálkozott, úgy, hogy közben 35-40 km/h sebességgel haladtunk, PÁRHUZAMOSAN az egyetlen forgalmi sávon.
Barátunk gyorsan a lényegre tért: " húzódjon le és álljon az út szélére". Közöltem vele, hogy nem hiszem, jogosan kérne ilyesmit tőlem, természetesen eszemben sincs leállni az út szélére, ha siet, elengedem, legyen boldog azzal a plusz 5-10 méterrel. Ő nem erre vágyott. Visszahúzódott mögém, majd újra mellém vágott, ekkor egy gyerekjáték "rendőrség" feliratú tárcsát mutogatott az anyósülés ablakán, és újra megpróbált rábeszélni, álljak csak meg. Hogy szavainak nyomatékot adjon, a kocsiját többször 20 centinél is közelebb kormányozta, reménykedve, hogy félrerántom a kormányt és megállok.
Szembeforgalom is volt rendesen, így jogosan aggódtunk, hogy vagy két szemben haladó kocsi között akad el a fickó, vagy valóban teljesen leszorít a padkára/árokpartra. A két kiskorú már komolyan aggódott, hogy most akkor tényleg kocsitörés lesz az ígért kirándulás helyett? Mivel a kérdésemre ("rendőr vagy?") nemleges választ kaptam, ismertettem vele, hogy mit fogok tenni "megyek tovább és maximum egy rendőrnek állok meg". Ő ismét mögém került és látszott, hogy walkie-talkie-n valakivel beszél. NEM rendőrségi rádió volt, inkább a mezei PMR rádiók egyike lehetett.
Pár másodperc múlva már hallatszott, hogy egy kéklámpás tolja a padkára a kocsisort és nagyon igyekszik valahova. Mindenki becsülettel lehúzódott az út szélére, hogy elengedjék, hátha valami súlyos bűncselekményt kívánnak megelőzni. Nem, ennyire nem igyekeztek, pontosabban rám vadásztak.
Miután sikerrel leszorított minden mögöttem jövőt, szépen beállt mögém. Mint tudjuk, a KRESZ 6. paragrafusa megemlékezik a rendőr megkülönböztető jelzést használó járművel hogyan állíthatja meg a másik gépkocsit, de ott ezt az amerikai filmekben ismert módszert nem ismertetik, hogy ha a rendőr mögéd áll, és villogva, szirénázva halad mögötted, akkor ő azt akarja, hogy állj félre, mert közúti ellenőrzésre vágyik. Én is el akartam engedni, hadd siessen, talán még elcsíp valami bűnözőt, de nem, tényleg velem együtt manőverezett, ha gyorsítottam, gyorsított, ha letértem az útjából, mögém tapadva ő is félrehúzódott.
Megálltam, hogy rövidre zárjuk az ügyet. A kb 160 centiméteres kis vékony rendőrlány riadtan közölte, hogy ő közúti ellenőrzést szeretne végrehajtani és szíveskedjek papírokat átadni. Megkapott minden papírt, ekkor mögéjük állt a leszorítós játékokban edzett civil, majd szépen odaállt ő is közúti ellenőrzést játszani. Megkérdeztem, hogy mégis hogy képzelte, hogy le akart kétszer is szorítani az útról, valamint megállásra szólított fel. Ő természetesen nem ismerte el a tett elkövetését, de azt sem volt hajlandó megmondani, ki ő, mi ő, hangoztatta, hogy ő csak egy civil.
A kocsi és a saját papírjaim természetesen rendben voltak, feljelentést pedig a közúti veszélyeztetés bűncselekményének gyanúja miatt a helyszínen tartózkodó rendőre nem fogadhat el (???), csak írásban lehet a megfelelő rendőrkapitányságon benyújtani. (Benyújtom, ez nem kérdéses).
Felmerül a kérdés, hogy az elkövető milyen jogosítványokkal rendelkezik, hogy a közúton haladó gépjárművet veszélyeztetheti (ahogyan egy rendőrségi jármű sem teheti), milyen alapon szólíthat fel egy gépjárművével szabályosan haladót azonnali megállásra, hogyan teheti meg, hogy a közlekedési szabályokat be nem tartva a felezővonalon/záróvonalon folyamatosan haladva 30 cm-re megközelítsen más gépjárműveket és „leszorítással” próbálja meg akaratát érvényesíteni?
Milyen jogosítványok alapján van lehetősége a valódi rendőrjárőr értesítésére, a rendőrjárőr milyen alapon használja megkülönböztető jelzését egy olyan gépjármű megállítására, amelyet ő maga nem látott és így nem lehetett tudomása semmiféle közlekedési szabálysértésről? A rendőrjárőr milyen alapon fogadja és HOGYAN fogadja egy civil rádió adóvevő berendezésen bejelentve a megállítani szándékozott gépjármű rendszámát? Amennyiben a járőr nem talált semmiféle olyan körülményt, amely helyszíni intézkedés vagy szabálysértési eljárás kezdeményezését kellene eredményezze, hogyan választhat ki egy polgári személy egy civil rendszámú, jelzések nélküli gépkocsiban egy szabályosan közlekedőt, hogy teljesen törvényellenes módon veszélyeztesse?
Ha nem rendelkezik valaki kellő vezetői tapasztalattal, ha nem megfelelően reagál a helyzetre, az út szélén vagy árokba hajtva kiskorú gyermekeit és felesége életét is veszélybe sodorhatja, mert egy magát hatósági jogosítványokkal rendelkező személynek képzelő magánszemély úgy gondolja, hogy joga van az útról leszorítani, amennyiben valaki teljesen jogosan nem tesz eleget minden jogalapot nélkülöző felszólításának.
A mellékelt két képeken látható a kocsija és maga az illető. Nem árt Agárd környékén tehát figyelni, vigyázni, hogy az önjelölt rendfenntartók nehogy komolyabb balesetet idézzenek elő.
Gábor
Metál -e a bimetál? 2009.06.30. 00:03:26
2009.06.30. 00:19:49
Dervenkál Egon 2009.06.30. 00:21:09
limbekcs 2009.06.30. 00:23:33
B o r a t 2009.06.30. 00:24:00
B o r a t 2009.06.30. 00:25:33
--Behrooz-- · http://caffedream.blogspot.com/ 2009.06.30. 00:34:39
Mylady 2009.06.30. 00:44:16
Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.30. 00:53:21
morbiczer 2009.06.30. 00:55:33
lacwe 2009.06.30. 00:57:06
Parasztbácsi 2009.06.30. 01:02:10
lacwe 2009.06.30. 01:07:30
rá férne... már csak a dolog észhez térítő jellege miatt is. sok sikert a feljelentés körüli hercehurcához, remélem elküldik kivizsgálásra, ahol ki fog derülni hogy az alak nem önkéntes seriffjelölt, hanem retardált, fogyatékos s***fej.
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 01:10:50
@lacwe: de, én megtenném..aztán:egy állitás, egy tagadás..huuh, meg ne lássam ezt a figurát..
Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.06.30. 01:25:57
Folytatását már várom, illetve, hogy az országos főkapitány hogy fog magyarázkodni.
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 01:34:03
Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.06.30. 01:34:07
dark future · http://www.andocsek.hu 2009.06.30. 01:35:12
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 01:35:55
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 01:41:19
CApa (törölt) 2009.06.30. 01:47:21
ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.06.30. 01:53:37
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 02:01:41
Marvelous 2009.06.30. 02:28:39
A rendőrség az igazi bűnözőket csak figyeli, de nem lépne, aztán ha valami komolyabb a baj, akkor még el is dicsekszik hogy jah már vagy 3 éve tudjuk.
Itt például 2004-ben(!!!!) beadott feljelentés hatására már előzetesben vannak az embereink:
index.hu/bulvar/2009/06/15/tobb_szaz_millios_gyumolcscsalas_szaz_magyar_cegben/
Veszprémet meg had ne részletezzem.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.30. 02:49:12
de ha valaki itt ezt csinalja es nem rendor/ marpedig itt aztan tudom ki a rendor/
siman lelovom
de legalabbis atlovok
jogos vedelmi helyzet
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.30. 02:51:12
nem hasonlit Galvolgyire es nem is sokkal fiatalann
egy fociedzore hasomlit de nem jut eszembe a neve
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.30. 02:53:56
akar jogos akar nem
ez itt elkepzelhetetlen
ha velem foglalkozna a rendor es valaki odajonne a kerese nelkul meg is fektetne izibe
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 02:54:27
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.30. 02:55:18
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.30. 02:57:47
hat a viselese itt sem egyszeru
a tartasa az igen
naosztkocsiban mondjuk tarthatom, de szinte minden parkologarazsba ki van yeve hogy tilos bevinni stb.
itt is elsosorban a csladod, hazad megvedesere alkalmas
de en akkor is lelottem volna
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 03:01:59
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.30. 03:19:23
Hát még! Ha éppen olyanja van, akkor baszogat amíg akar.
De ezt a manust meg tényleg jó hogy felnyomtad, ilyen szinten köcsög, és közveszélyes nem lehet valaki.
Remélem ezt nem tudják eltussolni a rendőrök neki.
replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2009.06.30. 03:24:33
kíváncsi vagyok a folytatásra...
Megdobbent 2009.06.30. 03:33:27
pixel 2009.06.30. 05:57:18
Haaat1 2009.06.30. 05:59:44
Ám Ti, mint "újságírók" mi a faszért nem törődtök a személyes adatok védelméről?
Egyszer úgyis nagyon rábasztok.
walker57 2009.06.30. 06:07:09
beérünk a városba, a piros Ford áll az út szélén szembe pedig jön az Astra villogóval csíkokkal mindennel ahohy kell. Leállunk, a piros Fordból kiszáll két rendőr az Astrából is két rendőr: kérdés miért nem álltam meg a közúti ellenőrzéshez??????
Civil kocsinak Bobo shopban vett kocajk lámpának.
Kiderült, hogy ő a KMB-s és a rendőrség nem ad kocsit, sajátját használja, de így. Megbeszéltük,hogy tulajdonkép nem vagyok kö9teles megállni egy ilyen megkülönböztető jelzésnek, azért az még mondtam nekik,ha már mellém jön akkor ne rám világítson,hanem magát vilégítsa meg,lássam rendőr. Akkor se álltam volna meg a sötét erdei úton :))))
különvélemény 2009.06.30. 06:39:01
fatality666 2009.06.30. 06:40:25
Bejelent, hogy egy őrült le akar szorítani az útról és veszélyezteti a te+családod életét, sürgősen küldjenek ki egy járőrt.
A képről meg kapásból lehet látni, hogy a kocsi szabálytalanul állt meg, ezért is meg lehet büntetni a tulaját :D
különvélemény 2009.06.30. 06:46:55
Ha a családomat veszélyeztetné egy ilyen (alig dolgoztam, de 45 évesen nyugdíjba mentem, kurvajó kapcsolataim vannak ezért tovább szopom az állam csecsét valami kamu állásban és én vagyok a helyi seriff) BM-es geci, még a környéket is kitapétáznám a képével.
Pereljen be, ha nem tetszik neki!
redriot77 2009.06.30. 06:56:23
Ezek után én már az igaz rendőrnek is gyanakodva állok meg. Kék nadrág, RENDŐRSÉG-kukásmellény, hímzett címeres baseballsapka, fehér Octavia néhány öntapadós fényvisszaverő csíkkal, +vmi piacos villogóval és kész is a rendőrjárőrnek tűnő tárgy. Reggel nyolckor felkel az ember, délre már össze is vásárolhatja ezeket, ebéd után már rendőrködhet kedvére.
Ezek után hogy az isten retkes f@szába képzeli bárki is, hogy megállok egy civil Fordnak, aminek civil ruhás sofőrje vmi rendőrség feliratú tárcsát(?) lóbál a kezében?
Komolyan, ennek az agyára mentek a Film+on, ATVn, régebben MSATon adott Zs-kategóriás amerikai filmek. Tudjátok: kb. 1985-1990es film, poros arizonai/texasi kisváros, hájas, önbíráskodó, korrupt seriff, bőrdzsekis, bundesliga frizurás főhős, szőke dauerozott pincérnő főhősnő. :)
Hogy indul el egy ilyen istenbarma otthonról: megyek anya rendet teszek a körzetben...
thebear 2009.06.30. 06:56:27
Eric_Cartman 2009.06.30. 06:57:14
Önző Én 2009.06.30. 07:02:17
Secnir 2009.06.30. 07:02:51
ha velem játssza el ezt az elhízott Bill Clinton, akkor nem így nézne a kamerába, hanem bekötött fejjel.
szerintem hivatalos levél az agárdi rfk-nak, meg mondjuk rtl, tv2?
azok ugranak erre.
különben több sebből vérzik a sztori a faszikám résézéről.
rendőr egyedül nem állíthat meg.
egyedül nem intézkedhet (kivéve forgalomirányítás)
ha megbüntették gábort (ami nem derül ki a sztoriból), akkor minden létező fórumon megfellebezni
agárdir rfk-tól hivatalos tájékoztatás, hogy mi alapján használtak villogót, és ki utasította a rendőrt erre, mi alapján jöttek ki?
kerekestárcsát felhelyezni ánuszrózsába (ez már csak hab a tortán)
és sünt nem.
szögesdróttekercset igen. lehetőleg úgy, hogy a vége már kint legyen, de az eleje még fent kint, és húzogatni ide-oda.
KomplexSokaság 2009.06.30. 07:04:58
különvélemény 2009.06.30. 07:06:30
Ezt mind csinálhatják, csak nem szabályos, de ahhoz meg neked semmi közöd, mondaná egy rendőr.
Próbálj meg egy rendőrt felvilágosítani, hogy kell szabályosan igazoltatni, rögtön mehetsz a fogdába.
különvélemény 2009.06.30. 07:08:50
Gondolom a posztoló volt az utolsó csepp a nagy tolakodásban, erre gondolta "na most megszívatom ezt a gyökeret aki nem húzódik le".
tyberius 2009.06.30. 07:14:59
Ez van ma Magyarországon, urambátyám-rendszer, az egész a velejéig át van szőve az ilyesféle korrupcióval. Játékország ez, ahol mindenki csak a neki tetsző játékszabályokat tartja be.
egy agárdi 2009.06.30. 07:17:57
redriot77 2009.06.30. 07:19:28
jesszumpepi (törölt) 2009.06.30. 07:21:25
Gábor meg Szily régi "mailhaverja".
(Ma is tanultam egy új szót.)
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.06.30. 07:21:54
Neked nem probléma, hogy szabálytalan vagy, de...
Előtted áll valaki, de attól még gázt adsz....
Istenem, ha már az általánosban nem tanítottak meg gondolkodni, legalább próbáld most pótolni, te szerencsétlen!
Vagy ne ülj volán mögé, ha nem megy.
egy agárdi 2009.06.30. 07:22:30
Real_Infidel 2009.06.30. 07:23:45
egy agárdi 2009.06.30. 07:31:43
Isaura 2009.06.30. 07:31:48
Én nem tudom, meg kellett volna agyalni ezt az "embert" a gyerekek előtt...
Szerintem ez teljesen jó, hatékonyabb, mint a verés, mert azt csak páran láthatták volna (meg plusz az emberpalánták...), így meg szépen meg lesz szégyenítve.
Ha neki van joga életet veszélyeztetni, akkor tudja, hogy ezért megszégyenítés jár... hiszen a sündőrséggel manapság nem sokra megyünk.
Sir Mortzosch 2009.06.30. 07:34:30
Itt nem kell megállni egy darab rendőrnek. Min.2-en kell legyenek egy sima közúti igazoltatásnál is.
höhö.
egy agárdi 2009.06.30. 07:36:11
A fényképen látható ember azért nem véznagyerek, megnézném azt, ha valaki egy ilyennek szóban, vagy tettekben "nekimegy"!
Sir Mortzosch 2009.06.30. 07:37:32
EnZsolt 2009.06.30. 07:40:54
A hasában nőjön gitár az ilyennek, és a rák pengesse.
"azta" 2009.06.30. 07:42:07
De hát minden blognak ez a sava-borsa! vagy te nem röhögni jársz ide? (túl azon, hogy ez az álrendőr fasz nagyon felcseszte az agyam - arc, rendszám memorizálva!)
@különvélemény: Próbálj meg egy rendőrt felvilágosítani, hogy kell szabályosan igazoltatni, rögtön mehetsz a fogdába.
dehogy! egyszer 20 percig vitáztam 3 rendőrrel (tudom! tudom! faszkorbács nekem!), mert szerintük nem álltam meg a stop-táblánál (megálltam! éjjel fél 12-kor, csak én voltam az úton /meg a bokorban bujkáló rendőrök/ - és mégis megálltam!), ja! azok is addig követtek villogva, míg meg kellett állnom, hogy ne az árokba húzodjak le, hogy elengedjem őket! :) de szólni nem szóltak, hogy álljak meg :D
amúgy abszurd egy vita volt, belátom - ők azt fejtegették, hogy meg is halhattam volna, mert itt fiatalok szoktak száguldozni, én meg azt, hogy de hát megálltam! erre jött, hogy de hát nem álltam meg, mögöttem jöttek, jól látták! erre én: de nem is mögöttem jöttek! de bizony! de nem! de bizony! stb....
megbüntettek...
rég volt.
ezt a faszit meg agyonvágni, de nagyon gyorsan! frusztrált fasz!
Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2009.06.30. 07:45:56
Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2009.06.30. 07:47:46
Isaura 2009.06.30. 07:48:36
Szóval, azt szerettem volna kinyögni, hogy a gyerekek szeme láttára egyébként sem kezdtem volna el püfölni, azért biztos be voltak így is tojplizva, nemhogy még akkor gyepálják apát...
Ez így tökéletes, és a fenébe a személyiségi jogával. Mégha itt majd lenáciznak is. Szégyellje magát, a legtöbb ember előtt, és mivel közveszélyes, mindenki tudja, hogy el kell kerülni. A biztonsághoz való jog se smafu. Ha jól tudom (nem biztos) az előbbre való jog, mint a személyiségi, de erre nem innék mérget.
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.30. 07:49:02
EÖ (törölt) 2009.06.30. 07:49:46
Ezek éppen elegek lesznek ahhoz, hogy halmazatban élete végéig sitten üljön.
Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2009.06.30. 07:49:59
egy agárdi 2009.06.30. 07:50:29
egy agárdi 2009.06.30. 07:55:35
Bodzaszedő Manager (törölt) 2009.06.30. 07:56:26
2009.06.30. 07:58:37
Bruhaha.
Frucsasz 2009.06.30. 07:59:53
Isaura 2009.06.30. 07:59:58
Hétvégén megtapasztaltuk jópáran a 11. sz. főúton.
EÖ (törölt) 2009.06.30. 08:00:30
egy agárdi 2009.06.30. 08:04:04
Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2009.06.30. 08:04:53
Várjuk a kedves JPL 761 forgalmi rendszámú FORD típusú személygépjármű akkori vezetőjének jelentkezését!
phrase 2009.06.30. 08:08:07
ha a posztban szereplő faszságra rárnek a rend éber őrei, akkor ezt is végig fogják olvasni és talán... talán.
(de az is meglehet, hogy majd felébredek és érzem a bilibe lóg a kezem.)
StreetView · http://streetview.blog.hu 2009.06.30. 08:08:54
Asszem 2009.06.30. 08:11:08
egy agárdi 2009.06.30. 08:14:20
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2009.06.30. 08:15:30
egy agárdi 2009.06.30. 08:16:01
A rendőr igazoltathatja azt, akinek személyazonosságát a közrend, közbiztonság védelme, bűnmegelőzési vagy bűnüldözési cél, közlekedésrendészeti ellenőrzés vagy személyvédelem céljából meg kell állapítani. A rendőrt tehát nagyfokú önállóság és döntési szabadság illeti meg a tekintetben, hogy kit igazoltat, az igazoltatás azonban nem lehet öncélú, és zaklató jellegű.
Hogyan történik a szabályos igazoltatás?
Az igazoltatás megkezdése előtt a rendőr köteles – a napszaknak megfelelően – köszönni, majd nemének és életkorának megfelelő megszólítással közölni az igazoltatás célját. Köteles továbbá bemutatkozni: közölni a nevét, az azonosító számát, valamint az igazoltatás előtt szolgálati igazolványát (egyenruhás rendőr esetében azonosító jelvényét) felmutatni. A rendőr önmaga igazolásától csak abban az esetben térhet el, ha az, az igazoltatás eredményességét veszélyeztetné. Az igazoltatás során a rendőr elkérheti az igazoltatott személy személyazonosító igazolványát, lakcímkártyáját, vagy egyéb olyan okmányait (például útlevél), amellyel hitelt érdemlően igazolni tudja magát. Az okmányról ellenőrző kérdéseket tehet fel: például megkérdezheti az igazoltatott születési adatait, anyja nevét stb. Ennek az a célja, hogy meggyőződjön arról, hogy az igazoltatott nem hamis, vagy hamisított okmánnyal rendelkezik. Minden esetben összeveti az okmányban szereplő személyes adatokat a körözési- és a schengeni információs rendszer adataival, hogy megállapítsa, hogy az igazoltatott személyt nem körözik-e. Amennyiben a rendőr indokoltnak látja – például további intézkedésekre lehet szükség – ún. igazoltató lapon rögzíti az igazoltatott személyes adatait.
Hogyan igazolhatom magam, ha nincs nálam a személyi igazolványom?
A „személyi igazolvány” – kiadásának időpontjától függően – háromféle lehet: a legújabb személyi okmány kártya alakú, és személyazonosító igazolványnak hívják. Ha az igazoltatott személy ezt nem tudja felmutatni, helyette bármely más személyazonosításra alkalmas (fényképet és személyes adatokat tartalmazó) okmány is használható. Ilyen például az új típusú, ugyancsak kártya formátumú gépjárművezetői engedély, illetőleg bármelyik érvényes útlevél (magán-, diplomata, hajós, szolgálati stb. útlevél). A személyazonosításra alkalmas okmány nem lehet olyan mértékig sérült, illetve megrongálódott, hogy abból a személyazonosság megállapítása ne legyen lehetséges.
Ismerősömtől tudom, hogy őt a Rendőrség részéről egy intézkedés során sérelem érte. ő azonban ezért nem mer panaszt tenni.Megtehetem-e helyette a panaszbejelentést?
A rendőri intézkedés miatti panaszt akár a Rendőrség előtt, akár a Független Rendészeti Panasztestületnél csak a sérelmet szenvedett (a panaszos) terjesztheti elő. Kivételt képez ez alól a kiskorú sérelme miatt a törvényes képviselője (főszabályként a szülője) tesz panaszt, illetve, ha a sérelmet szenvedett jogi képviselő útján terjeszti elő a panaszát. Fontos szabály, hogy a bejelentő nem lehet fiktív személy, tehát közölnie kell akár írásban, akár szóban tesz panaszt, személyes adatait, tartózkodási helyét és értesítési címét is. Célszerű használni – különösen ha az utazási vagy a mozgási lehetőség korlátozott – a Független Rendészeti Panasztestület honlapján elérhető „online panaszbejelentő” lapot. Ez esetben a panaszos e-mailban visszaigazolást kap bejelentéséről, és a panasz elintézésére nyitva álló határidő is a bejelentés időpontjától kezdődik.
Mit jelent a fokozott ellenőrzés?
A fokozott ellenőrzés olyan összehangolt és koncentrált rendőri tevékenység, amelynek során a rendőrhatóság illetékességi területét vagy annak egy részét lezárják, és az ott tartózkodókat igazoltathatják, ruházatukat és csomagjukat átvizsgálhatják.
Mire jogosult a rendőr a fokozott ellenőrzés alatt?
A fokozott ellenőrzés alá vont területen a rendőr jogosult az oda – vagy akár eseményre, akár rendezvényre – belépők és az ott tartózkodók igazoltatására, ruházatuk, csomagjuk és járműveik átvizsgálására, ennek során a közbiztonságra veszélyt jelentő anyagokat, eszközöket a rendőrség lefoglalhatja, illetőleg azoknak a rendezvény, esemény helyszínére való bevitelét megtilthatja.
Mikor és kinek a ruháját, csomagját, járművét vizsgálhatja át a rendőr?
Ruházat-, csomag-, és járműátvizsgálásra jogosult a rendőr különösen az alábbi esetekben:
a) igazoltatás során, akivel szemben az intézkedés foganatosítására került sor
b) fokozott ellenőrzés estén azzal szemben, aki a fokozott ellenőrzés alá vont területen tartózkodik,
c) személyi szabadságot korlátozó intézkedések foganatosításakor, az érintett személlyel szemben
d) rendezvény, esemény alkalmával meghatározott területre belépő személyek esetében, az érintett személlyel szemben
e) az állam működése, illetve a lakosság ellátása szempontjából fontos létesítményekbe való be- és kilépéskor, az érintett személlyel szemben.
Az átvizsgálás miben különbözik a motozástól?
Az átvizsgálásra vonatkozó szabályokat a rendőrségi törvény szabályozza, a rendőri intézkedések egyik formája. A ruházat, csomag és jármű átvizsgálása bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésének gyanúja esetén a tárgyi bizonyítékok felkutatására, közbiztonságra veszélyes eszközök kiszűrésére irányulhat.
A motozás ezzel szemben büntető eljárásjogi fogalom. Az ügyész vagy a nyomozó hatóság által elrendelhető kényszerintézkedés, amelynek célja az elrejtett tárgyi bizonyíték, továbbá elkobozható, vagyonelkobzás alá eső dolog megszerzése. A hatóság tagja a motozás során nem csupán az érintett személy ruházatát, testét, illetve a nála lévő tárgyakat vizsgálhatja meg, hanem a személynél lévő csomagokat valamint a rendelkezése alatt álló járművet is.
Kit állíthat elő a rendőr?
A rendőr a hatóság vagy az illetékes szerv elé állíthatja azt,
a) aki a rendőr felszólítására nem tudja magát hitelt érdemlően igazolni, vagy az igazolást megtagadja;
b) aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható;
c) akitől bűncselekmény gyanúja vagy szabálysértés bizonyítása érdekében vizeletvétel vagy véralkohol-vizsgálat céljából vérvétel, valamint műtétnek nem minősülő módon egyéb mintavétel szükséges;
d) aki a szülői felügyelet vagy a gyámság, illetőleg az intézeti nevelés hatálya alól engedély nélkül kivonja magát;
e) aki a pártfogó felügyelet – külön törvényben meghatározott és a Rendőrség hatáskörébe tartozó – szabályait megszegi;
f) aki a szabálysértést az abbahagyásra irányuló felszólítás után is folytatja, illetőleg akivel szemben az eljárás azonnal lefolytatható, továbbá akitől tárgyi bizonyítási eszközt kell megszerezni, vagy elkobzás alá eső dolgot kell visszatartani.
Meddig tarthat az előállítás?
Az előállítással a személyes szabadság csak a szükséges ideig, de legfeljebb 8 órán át korlátozható. Amennyiben az előállítás célja még nem valósult meg, indokolt esetben ezt az időtartamot a rendőri szerv vezetője egy alkalommal 4 órával meghosszabbíthatja. Az előállítás időtartamát a rendőri intézkedés kezdetétől kell számítani.
Beléphet-e a lakásomba az engedélyem nélkül a rendőr?
A rendőr nem léphet be a tulajdonos engedélye vagy hatósági határozat nélkül magánlakásba, az alábbi esetek kivételével:
a) segélyhívás esetén vagy öngyilkosság megakadályozása céljából;
b) bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása, vagy a bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának elfogása és előállítása céljából;
c) közveszély, továbbá az életet vagy testi épséget fenyegető közvetlen veszély elhárítása, illetőleg az ilyen veszélyben lévők kimentése érdekében;
d) rendkívüli vagy tisztázatlan okból bekövetkezett halálesettel kapcsolatos intézkedés megtételére;
e) végrehajtási eljárás lefolytatása céljából, ha az abban való közreműködés – jogszabály alapján – a Rendőrség számára kötelező;
f) az elővezetés végrehajtása érdekében;
g) a szabálysértést felszólítás ellenére folytató személy előállítása céljából;
h) személy- és létesítménybiztosítási intézkedés végrehajtására;
i) ha ez előállítás a törvényben meghatározott egyéb okból szükséges.
Kamerára veheti-e a rendőr a velem szemben foganatosított intézkedést?
A rendőr jogosult az intézkedése során valamint az ellátott szolgálai feladattal összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, továbbá a környezetről és minden lényeges körülményről, tárgyról akár kép akár hang, illetve kép- és hangfelvételt készíteni.
Mi történik a rendőrségen az intézkedés során rögzített adataimmal?
Az igazoltatás során rögzített adatokat – kivéve, ha ezek büntető- vagy szabálysértési eljárásban kerülnek felhasználásra – az intézkedés befejezését követő száznyolcvanadik napon meg kell semmisíteni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik az Rtv. 24. § (4) bekezdése szerinti igazoltatás során rögzített adatok 24. § (5) bekezdésében meghatározott törlési idejére.
[24. § (4) A rendőrt a jogainak érvényesítése végett bárki felkérheti más személy igazoltatására. Ha az igazoltatást kérő valószínűsíti, hogy az igazoltatáshoz jogos érdeke fűződik, és a személyazonosságát igazolja, a rendőr a kérést teljesíti. Az igazoltatott adatait a rendőrkapitányság adja ki az igazoltatást kérőnek, ha az adatokhoz fűződő jogosultságát hitelt érdemlően igazolja.
24. § (5) Ha az igazoltatást kérő az igazoltatást követő 8 napon belül az adatok kiadását nem kéri, vagy a jogosultságát nem igazolja, az igazoltatottnak a (4) bekezdés alapján felvett adatait meg kell semmisíteni.]
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2009.06.30. 08:17:50
egy agárdi 2009.06.30. 08:23:43
### a fiatal rendőrlánynak fel kellett volna vennie a teljes tényállást, a gyerekjáték rendőrtárcsa a Fordban megtalálható lett volna stb. Ezek már bűncselekmények, ha megtévesztően valaki rendőrnek adja ki magát, de nem az!
egy agárdi 2009.06.30. 08:26:59
Thyb 2009.06.30. 08:28:08
A segfejnek meg üzenem, hogy a megyei kapitányságot küldöm rá, meg a lányára is, ha bepróbálkozik. El kellene fogadni, hogy valaki alkalmatlan rendőrnek, ezért nem viselhet egyenruhát. Kényszerzubbony viszont mindenkit megillet aki másokat adott módon veszélyeztet.
aiculedssul 2009.06.30. 08:28:34
A képen látható ember egy Matrix-Police szervezeti tag - www.matrixpolice.hu/
Jómagam polgárőr vagyok, és én is megvetem az ilyen embereket, a legtöbb kollégámmal együtt.
Sajnos van ilyen is közöttünk, és remélem hogy a vezetőség, akinek felhívtam figyelmét ezen ügyre, kezdésként kivizsgálják az ügyet, és eltávolítják a szervezettől.
SpencerBarnes: gyere, szánj nekem golyót, de igen, munkás ember vagyok, aki szeretne valamit tenni a közért, gondolom Te pedig ellene próbálsz tenni.
Mellesleg én azért nem megyek el hivatásosnak, mert nem tudnának eleget fizetni (lakástörlesztő rezsi stb).
Legtöbbünk kötelességtudóan végzi a dolgát, kérek mindenkit, hogy ne az ilyen - tényleg közénk nem tartozó - emberek alapján ítéljenek meg.
lótumfaktum 2009.06.30. 08:28:57
Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.06.30. 08:29:03
Valami ex-rendőrfasz lehet ez a köcsög...alighanem lesz a szélvédőjén egy rakás kakás...
kakukkboy 2009.06.30. 08:30:36
Civil személy semmilyen jogon mással szemben korlátozó intézkedést nem kezdeményezhet, nem hajthat végre.
Amit elkövetett a csalás mellett közúti veszélyeztetés, szabad mozgásban akadályoztatás.
Egy jogész alaposan ráhúzhatja a vizes lepedőt!
A rendőrök hullámhosszát miként használhatja civil személy?
Koko1970 2009.06.30. 08:31:51
Én úgy tanultam, hogyha te megkéred, felszólitod a rendőrt, hogy igazoltassa az uriembert, mert fel szeretnéd jelenteni és ehhez szükséged van az adataira, akkor ezt meg kell tennie.
Egyébként igazoltatás előtt minden esetben közölni kell, hogy miért vont intézkedés alá. Csak úgy igazoltatni nem szabad.
Igaz ezt még 1988-ban tanultam, de közben ez nem hiszem, hogy változott.
Szódás Lova 2009.06.30. 08:33:46
Erdőtársulás 2009.06.30. 08:34:21
egy agárdi 2009.06.30. 08:35:10
Ok, jó hogy felhívtad a figyelmünket erre a matrix-police -ra! Nem tudtunk erről! Nektek önmagatoknak kell a szervezetetekből kivetni a férgeset a saját érdeketekben! Elárulhatnád nekünk, mire jogosult egy Matrix-Police tag! Megszegheti a közlekedési szabályokat pl? településen belüli reflektor, csíkozott útburkolati jelen tartózkodás, stb.
potrzebie 2009.06.30. 08:40:38
nem inkább élvezni a hatalmat te szánalmas barom???
rendőrnek hülye vagy, hát elmész önkéntes rambónak, megállítod a családot, de az útszéli kurvát már nem veszed észre
a 200 kilós bodzaszedőhöz már nem mersz hozzászólni
xenuka 2009.06.30. 08:41:39
egy agárdi 2009.06.30. 08:43:12
lótumfaktum 2009.06.30. 08:44:46
Kis ember 2009.06.30. 08:47:02
Thyb 2009.06.30. 08:47:32
Remélem nem azért hőzöngsz mert mátrix tag vagy, s feljelentette a haverodat.
bizonytalan 2009.06.30. 08:47:36
egy agárdi 2009.06.30. 08:47:59
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.06.30. 08:49:00
Végül is van benne logika...Én mindenesetre kondícionálom az agyam, de ne legyen rá szükség.
Amúgy az igazoltatásban addig nem működtem volna együtt, míg a rendőr el nem hajtja ezt a fasszopó köcsögöt a közelből. Vagy elhajtottam volna én, akár a rendőr előtt is. Tanunak ott az asszony, sőt, a gyerekek is kihallgathatók bizonyos feltételekkel...
bencee 2009.06.30. 08:51:46
Secnir 2009.06.30. 08:53:24
a cikkíró nagy balfasz volt
ez a matrix-polices csak a matrixban tevékenykedhet...
aiculedssul 2009.06.30. 08:54:36
Tagja közfeladatot ellátó személy, adott esetben azért félre állunk mi is forgalom elöl elzárt területen, na a fagyit vagy mekis kaját megenni nem lehet ott, de mondjuk baleset helyszínén segédkezés esetén igen.
Amúgy ezt leszámítva több joga nincs, messze nem rendőr.
Lakott területen belül reflektor ugyancsak tilos, mint a ködlámpa, és értelmetlen, sötétedés után veszélyes is.
A Matrix-Police egy rendszámfelismerő és ellenörző rendszer, körözött autókat keres, semmi több.
Amit tett, az konkrétan kozúti veszélyeztetés, szándékosan, mely bűncselekménynek minősül, ha a feljelentést megteszi a szenvedő alany - én javaslom tegye! - és a vizsgálat eredményes, bebizonyosodik, akkor az alapszabály szerint ki kell tenni a szervezetből.
aiculedssul 2009.06.30. 08:56:26
É2I 2009.06.30. 08:58:30
A rendőr meg nagyot hibázott, ennek a majomnak semmi jogalapja nem volt ott lenni és ilyen leszorfítóst játszani. De simán meg fogja szívni, legalább is a tilosban parkolást, a leszorítást.
És nekem lehet bármilyen szervezet tagja, megállítani csak rendőr vagy határőr. A többi SENKI, legyen az bármilyen önjelölt f.sz!
egy agárdi 2009.06.30. 08:58:44
A Gárdonyi Rendőrkapitányság tisztje is érintett abban az M7-es mentén lévő egyik benzinkút kirablásában, a rendőrt az ügyészség őrizetbe vette.
Vasárnapra virradó éjjel rabolták ki az M7-es 33-as kilométerénél, a Váli-völgyben található benzinkutat. A rablók 12 millió forintot zsákmányoltak, majd elmenekültek. A rendőrség rövid időn belül azonosította, majd elfogta a rablás gyanúsítottjait: egy nőt és egy férfit. Egyikük a benzinkút alkalmazottja.
A nyomozás szálain egy kollégájukhoz is eljutottak a nyomozók: a Gárdonyi Rendőrkapitányság egyik tisztje is részese volt a rablásnak. A rendőrt, akinek pontos szerepe még nem ismert, a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség büntetőeljárás alá vonta, és bűnügyi őrizetbe vette. Parancsnoka azonnal méltatlansági eljárást indított a rendőrtiszttel szemben.
(HavariaPress)
A cikket az alábbi címen találja a HírTV portálján:
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.06.30. 08:59:41
Andie 2009.06.30. 09:00:31
El nem tudom képzelni, hogy engedte ezek után amit itt olvashattunk. "Fotózzá' öcsi, úgyse lesz semmi bajom" ?
Nameg ha 20 autót végigelözgetett, villogtatott, akkor mér pont a 21.-et kapta ki a sorból? Miért pont Gábor lett a fekete bárány?
Szóval lesz itt még "azért nem irtam korábban", úgy érzem :)
babhun 2009.06.30. 09:01:29
Jó lenne végre egy olyan statisztika, ami megmutatja, hogy az index blogokon olvasható bicskanyitogató történetek közül most végül is mennyi bizonyult igaznak. Esetleg a sok anyázó terminátorjelölt és jogászpalánta kedvéért érdemes lenne jól látható helyen megosztani azt az alapvető információt, hogy mivel az itteni hazudozásnak következménye nincsen, így a saját tisztességükön kívül semmi nem kényszeríti a posztolókat arra, hogy az igazat írják.
Fairy Girl 2009.06.30. 09:02:11
egy agárdi 2009.06.30. 09:03:52
aiculedssul 2009.06.30. 09:03:53
Ha pedig éppen a kocsidat törné fel valaki, és egy kollégám, vagy ne adj Isten pont én lennék ott és elkapnám a grabancát, akkor bezzeg hálálkodnál, és rögtön tudnád mi is az értelme a polgárőrségnek, nem lenne ekkora a szád. Gyere el egy szolgálatra, és rájösz hogy nem az előjogok miatt csináljuk, mivel az nekünk lényegében NINCS.
Ameddig erre képtelen vagy, bújj vissza szépen a barlangba és dolgozz azért, hogy szép autód legyen, szép házzal, feleséggel, és hasonló kellemes megnyilvánulásokat tegyél amikor ellopják az autódat és kirabolják a házad.
É2I 2009.06.30. 09:04:39
Azt kell mondjam; Te korrekten állsz hozzá a témához.
Csak sajnos tényleg fel van hígulva a polgárőrség. Sok köztük a még régi rendszerből itt maradt munkásőr, önkényes rendőr. És még mindig azt hiszik mindent megtehetnek.
Na ezeket ki kell tennetek magatok közül, mert sz.rrá q.rják az imídzseteket, már ha van olyan.
aiculedssul 2009.06.30. 09:05:09
Sajnos kis hal vagyok az ilyenek eltűntetéséhez, de mi kis halak igyekszünk ezeket eltűntetni.
Kutyuu 2009.06.30. 09:05:35
matrixpolice.hu/galeria/albums/upload/velence/P1010429.JPG
betépett felhasználó 2009.06.30. 09:06:36
felvetted a darth vader maszkod?
ha igen, miert nem fejelted orrba? mikozban kiliheged a maszk alol, hogy " I'm NOT your father, gecimaci!"
elnezve a ficko fizikumat, igaz nincs neki se keze, se laba, de eleg nagy arc o ahhoz, hogy csak ugy visszakezbol ne lehessen ostort fonni a fogaibol.
szoval az ilyent hatulrol kell leutni, lehetoleg ugy, hogy a gyerekek is lassak,milyen nagy hero az ok apjuk.
utana a jpl761es verdarol a szamtablat letepni es kihuzott mellekkel, melyeket szusszantva, folenyesen mosolyogva elhuzni a 3.14csába onnan.
En ilyen esetben mindig ezt teszem.
az ero legyen veled.
Janika22 2009.06.30. 09:06:53
"látszott, hogy walkie-talkie-n valakivel beszél. NEM rendőrségi rádió volt, inkább a mezei PMR rádiók egyike lehetett."
Húha, de nagy a szaktudás! :) Kérlek ne dobálózz ilyen kijelentésekkel ("NEM rendőrségi rádió"), ha egy mezei TETRA (EDR) rádiót nem vagy képes felismerni... Ugyanis 2006 óta ilyen rádiókat használ a rendőrség! Könnyű összetéveszteni a mobiltelefonokkal, meg a walkie-talkie-val, csak ez egy nagyságrendekkel komolyabb tudású készülék.
Íme egy kis infó róla:
pmr-products.com/product_detail.php?ProductID=54&ManufacturerID=7
Tehát megnyugtatlak: amit láttál, az nagy valószínűséggel egy igazi rendőrségi rádió volt, egy igazi rendőr kezében.
egy agárdi 2009.06.30. 09:06:54
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.06.30. 09:07:12
matrixpolice.hu/galeria/displayimage.php?album=6&pos=46
egy agárdi 2009.06.30. 09:08:31
veto · http://erdokert.hu 2009.06.30. 09:08:38
É2I 2009.06.30. 09:08:56
Ja, hogy honnan veszem, sajnos személyesen ismerek nem is egyet. Bajom nincs velük, de nem tudok olyan emberben bízni, aki köztudottan spicli volt és gyak. most is az, csak éppen most másik s.gget nyal.
The Good Boy 2009.06.30. 09:10:41
Minden ember tehet feljelentést akár szabálysértésben is, akár ismeretlen személy ellen, igy ez a várakozás forgalomtól elzárt területen cimű játék könnyen meg fog állni.
Én egyébként már azt sem értem, hogy ez a mátrix police hogy használhat a rndőrségihez hasonló kinézetű emblémát a rendőrségi elhelyezéshez hasonló módon, Police néven. A rendőrség feliratú tárcsa meg csak hab a tortán.
Remélem ez a mókus repül a majdnem rendőrök közül, de a közúti veszélyeztetés sajnos szerintem nem fog megállni, mert hiába van tanú rá, mivel az közeli hozzátartozó, ezért elfogultnak fog minősülni, és innentől kezdve nem 2 az 1 ellen, hanem csak simán egy állitás egy tagadás. Az meg még áfaemelés után sem jogosit fel olcsóbb termékre még az osánban sem.
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.06.30. 09:13:19
Kell-e többet kérdezni? Hozzak még egy kis benzint, vagy magadtól folytatod az önégetést?
egy agárdi 2009.06.30. 09:14:45
betépett felhasználó 2009.06.30. 09:15:19
matrixpolice.hu/galeria/albums/upload/velence/P1010429.JPG
ha mar elkurok egy posztbonuszt, meg egy kerdes gaborhoz, az egyhatvanos rendorcsajrol nincs fotod veletleneul?
egy teljesalakos furdoruhas es egy .... , na?
aiculedssul 2009.06.30. 09:15:54
Mint mondtam ehez kis hal vagyok, de igyekszem sok haltársammal ezt intézni.
Szerencsére a rendőrök szemében van imidzsünk, és azt kell mondjam, hogy szolgálat közben mindíg azt tapasztalom, hogy örülnek a jelenlétünknek, a polgárok nagy része is ismer minket, és segít, de mindíg van 1valaki akinek nem tetszik hogy ott vagyunk, ez pedig aki éppen bontja a rendet, de ez mindíg is így lesz.
molekula 2009.06.30. 09:17:28
Bárkit le lehet fotózni, ha közben úgy teszel, mintha telefonálnál.
betépett felhasználó 2009.06.30. 09:18:22
egy agárdi 2009.06.30. 09:18:32
aiculedssul 2009.06.30. 09:20:49
Polgárőr minden, 18. életévét betöltött, büntetlen előéletű MAGYAR állampolgár lehet......
A polgárőrség önkéntes, fizetést nem kap érte.
Olvass utána - már ha tudsz - és csak utána nyilvánulj meg, és ahogy elnézem az a tuti ha azt sem nyilvános helyen teszed:)
egy agárdi 2009.06.30. 09:22:28
aiculedssul 2009.06.30. 09:24:42
Tamaravera 2009.06.30. 09:29:10
Ki akartak rá szabni 25.000 Ft HELYSZÍNI bírságot, de a kollégám nem fizetett. Elengedték. Tiszta Dél-Amerika érzés....
Secnir 2009.06.30. 09:29:47
ezt a véresszájú, nyálhabzó oevwb-t nem kívánod egy könnyed gombnyomással eltávolítani szeretett körünkből?
egy agárdi 2009.06.30. 09:30:18
gpetersz 2009.06.30. 09:33:13
Elsőnek az ilyen barmokat vessétek ki magatok közül... majd utána tisztelettel nézünk rátok. Azt meg fogadd el, hogy ez IDŐ. A tisztelet és megbecsülés egy ilyen f*sz miatt 1 nap alatt elmegy, visszanyerni viszont ÉVEK.
aiculedssul 2009.06.30. 09:33:22
Sallina 2009.06.30. 09:33:35
mbenedek 2009.06.30. 09:34:16
aiculedssul 2009.06.30. 09:36:19
Én csak arra kérlek téged is, és másokat is, hogy minket - és a rendőröket, köztereseket, stb - ne általánosságban ítéljetek meg, ne a szervezetet lássátok, hanem az embert, a segítő szándékát. Ha egy barom, akkor az, akkor nyugodtan viselkedjetek velük úgy, de ha segíteni akar valaki - még ha csak a behajtani tilosra is hívja fel a figyelmeteket amin éppen bementek - akkoris, magyarázd el miért teszed, ha olyan a szitu, meg fogja érteni, és tovább enged, ha meg barom, akkor a szabad vélemény nyilvánítás még állampolgári jogod:) (a tojásdobálás nem szabad vélemény-nyilvánítás már:P)
betépett felhasználó 2009.06.30. 09:37:06
ha ez nem lenne meggyozo, ime a kov, erv.
lathato a kepeken, h. az arnyekok a nappal ellentetes oldalon latszanak, ekes bizonyiteka ez annak, hogy a csaladfo a napos oldalrol fotozott, ergo, tudatalattijaban mar a napozas jart a fejeben, tehat nyaralni keszulo csaladrol beszelunk. es mivel a rendor fejebol NEM folyik a ver, tenyleg bekes lehet a family
Thyb 2009.06.30. 09:37:53
Minden esetre a rendőrnek jogában áll megállitani bárkit közuti ellenőrzés céljából.
Az, hogy az illető tilos helyen állt meg a kocsijával (a kép alapján)alapból eljárás kezdeményezésére adhat jogot.
Kage 2009.06.30. 09:38:07
Isaura 2009.06.30. 09:41:10
Egy kihaénnem, agresszív állatnak ez bőven elég, hogy szívózzon.
molekula 2009.06.30. 09:43:36
Ez bizony mobil, nézd meg a fenti képen mennyi a képzaj!
Egy 20 ezer forintos géppel is 100x különb képet csinálok.
Sallina 2009.06.30. 09:45:16
HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.06.30. 09:45:43
(filmekben láttam ilyet, a valóságban ilyen biztos nincs)
ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2009.06.30. 09:46:09
ziza133 2009.06.30. 09:47:18
Catia 2009.06.30. 09:47:34
Páneurópai Harci Kos 2009.06.30. 09:47:50
azt a durván személyeskedő alakot nem lehetne e kitörölni a manóba?
QAQ 2009.06.30. 09:48:17
1: Mi tortent az esemenyek elott
2: Mi tortent az igazoltatas alatt/utan
Itt valami nagyon el van hallgatva sztem.
Persze azert a masik se jatszodjon rendoroset
toby4017 2009.06.30. 09:58:34
Zorro2007 2009.06.30. 09:59:11
Lenne nehany kerdesem, miert hasznalhatjak ezek a matrixosok az eredetihez megtevesztoen hasonlo jelvenyt?Miert lehet a nevukben a police szo?Ha jon egy kulfoldi az ugyis csak a police szot erti es mar rendornek is gondolja?
b[ALien] (törölt) 2009.06.30. 10:00:15
Volt szerencsém párat ismerni
Valaki más 2009.06.30. 10:00:48
redriot77 2009.06.30. 10:01:40
idézet a MatrixPolice honlapjáról:
"A szervezet tevékenysége a tagoknak a körözött gépjármûvek felderítésére, szûrésére, valamint a közlekedésbiztonság javítására irányuló kiemelkedõen közhasznú tevékenységének szervezése, koordinálása, mûködési, technikai feltételeinek javítása, és a polgárõri munka segítése."
A focusos kolléga akciója mi volt? A közlekedésbiztonság javítására irányuló kiemelkedõen közhasznú tevékenység? :))))) Mer' ha annak szánta, akkor alapjaiban rontotta el. :)
betépett felhasználó 2009.06.30. 10:01:57
amint az alabbi foton is megnezheto, valogatott szeplegenyekbol all az alakulat
www.sopronipolgarorseg.hu/matrix_police/03.html
lathato, hogy a kicsi a nagy az artúr és az indián elott semmi eselye az embernek, kiveve ha nincs humorerzeke.
Ellenkezo esetben halalra rohogi magat...
mailhavergabor1 2009.06.30. 10:03:55
A kérdésekre a válasz:
1. a képek a mobilommal készült videó felvételből lettek kiemelve (640x480 mpeg4, a képkocka jpeg).
2. a fickó nem modellt állt, hanem folyamatosan forgolódott, hogy ne legyen látható a felvételen, hangoztatta, hogy szerinte nincs jogom róla felvételt készíteni (dehogynem)
3. a rendőrt és a rendőrautót nem fényképeztem és filmeztem le, mivel semmit nem kívánok ellenük lépni
4. a rendőr lány nem egyedül volt, volt egy járőrtársa aki szintén a helyszínen volt
5. a rendőr azzal adta vissza az okmányaim, hogy "sem helyszíni intézkedés, sem feljelentés nem szükséges"
6. független attól, hogy nem az előírt módon állított meg, megálltam a valódi rendőrnek, mivel nem volt takargatni valóm, ráadásul gondoltam, hogy fel tudom jelenteni nála ezt a nemnormálist.
7. a fickó nem tudom miért akart lekényszeríteni az útról, sajnos még a megfelelő elbánásban sem részesíthettem, mert az 5 éves gyereknek nem célszerű látni, ahogy apuci a hülyét megneveli. mivel a közúti ellenőrzésben nem vehetett részt (bár nagyon szeretett volna) nem nyilatkozott, mi a fene baja volt eredetileg.
8. a tetra rádiót megismerem ezen ne aggódj. visszapillantó tükörből vezetés közben, a fickó képe elé tartott rádióról bocsáss meg, hogy nem tudtam eldönteni, hogy egy tesco gazdaságos PMR rádió vagy egy rendőrségi. hogy mivel tud többet, azzal pontosan tisztában vagyok, de szerintem nincs jelentősége az eset szempontjából, hogy rendőrségi rádiót használt vagy egy mezeit. a lényeg, hogy a rendőröket rám tudta küldeni.
9. a forgalomtól elzárt területen én álltam meg, miután megelégeltem a yard szirénázását, ő mögém állt, a fickó meg a meseautó mögé
10. feljelentést természetesen megteszem. ugyan a világon semmi értékelhető eredményt nem várok ettől, de a mai napon beadom. tanúnak csak a feleségem tudom előrántani. ez van.
nyilván nem fogják az illetőt felelősségre vonni, de a cél nem is ez.
ez a poszt eredményesebb lehet, mert sok ember óvatosabb lesz az ilyen önjelölt barmokkal szemben.
betépett felhasználó 2009.06.30. 10:05:17
www.sopronipolgarorseg.hu/komarom/full/00.jpg
Isaura 2009.06.30. 10:06:08
Csak mielőtt szétverik...
Ajtony 2009.06.30. 10:06:19
A polgárőr egyesületek és a közterület felügyelet egyre több helyen használ a lopott kocsik kiszűrésére mobil rendszámfelismerő berendezést. A körözési lista interneten keresztül frissül bizonyos időnként, ezért kb. 24 órás a frissülése. Azt tartom legvalószínűbbnek, hogy Gábor kocsijának rendszámát tartalmazta a lista, mint körözött autóét. A körözési lista lopott, és banki tulajdonban levő autók rendszámát tartalmazza, amelyek után nem fizették be - vagy jelentősen késtek - az aktuális részletet.
Ha Gábor kocsija ezen a listán szerepelt, jogosnak tartom a rendőr és a polgárőr eljárását.
A polgárőr persze "kicsit" túllihegte a dolgot, és csak a rendőr hívásához - megállításhoz, vagy annak kisérletéhez nem - volt joga. A kiérkező rendőr valószínűleg a saját - teljes - adatbázisában láthatta, hogy nem lopás, hanem részletfizetés elmaradása miatt körözik a kocsit. Látva az autóban ülő családot, nem akarta abba a helyzetbe hozni őket, hogy - teljesen jogszerűen - lefoglalja az autót, és gyalog küldje haza a családot.
Én azt gondolom, hogy ha ez a valós helyzet, ripsz-ropsz abba kéne hagyni a köpködést, és rendezni a tartozást (csak feltételezés), vagy tisztázni a hitelező bankkal, miért dobta a listára a rendszámot.
Egyébként a rendszer használói, nagyrészt polgárőrök, évente több száz, vagy ezer lopott autót találnak meg, és adják vissza a rendőrséggel együttműködve, a tulajdonosnak.
Jellemző, hogy a rendőröket, polgárőröket nem szeretik a "vélt, vagy valós jogaikkal" tisztában, kötelességeiket illetően már kevésbé felkészült állampolgárok. Ha mondjuk Gábor kocsijával egy tolvaj igyekezett volna a "banda bontójába", és közben kapják el, akár hozsannázó bejegyzés is születhetett volna.
hozé bubó 2009.06.30. 10:07:04
vape 2009.06.30. 10:10:10
Tavasszal egyik hétvégén egy hasonló esetet láttam saját szememmel a Megyeri-hídon. Ott egy sötét Ford (talán pont Focus) és egy világos Ford Fusion játszottak előzés + büntető fékezés játékot egymással. A sokadik előzés után a sötét fordos kirakott az ablakon egy ugyanilyen rendőrös tárcsát, és mindketten félreálltak.
Nem lehet, hogy ugyanez a fazon akciózott ott és akkor?
Sallina 2009.06.30. 10:11:23
ziza133 2009.06.30. 10:11:59
mailhavergabor1 2009.06.30. 10:14:01
A rendőr lány jelvényszáma és a becses neve is fel lett írva, a feljelentésben hivatkozunk is rá. Ide nem írom le, mert sem vele sem az intézkedésével semmi problémám nem volt.
Nincs semmi elhallgatva.
Mi történt előtte? Mentem a 7-es úton. Ahogy mindenki, nagyon pontosan betartottuk a sebességkorlátozást, mivel ott volt a yard és mért.
A türelmetlen 5 évessel a hátsó ülésen nem rohangál az ember és nem a hülyék nevelése a fő cél.
Mi történt utána? A rendőr közölte, hogy sem feljelenteni nincs miért, sem intézkednie nem kell a helyszínen, visszaszolgáltatta az irataim és elengedett. Mit kellett volna vele még tennem? A rendőr egyetlen hibát követett el, nem szabályszerűen állított meg. Ez viszont nem érdekelt, azért is álltam meg, mert nem volt semmi suskus, nem volt miért kekeckedni.
A közúti ellenőrzés alól mi alapon próbáltam volna kivonni magam?
A fickó az eset után visszafordult az úton és a továbbiakban ellentétes irányban ment, nem foglalkoztam vele, ahogy a járőrrel sem, aki szintén visszafordult, én pedig Fehérvár felé elhagytam a települést.
Utána pedig megírtam a feljelentést, amiben pontosan azok vannak leírva, amit itt írtam.
Sallina 2009.06.30. 10:14:19
Catia 2009.06.30. 10:16:34
@betépett felhasználó:
Vesszen a férgesse!
pokémonakukimon 2009.06.30. 10:18:22
ziza133 2009.06.30. 10:18:34
mailhavergabor1 2009.06.30. 10:20:59
És köszi a feltételezést, hogy nem fizettem be a kocsim részletét. Megnyugtatlak, a kocsi 8 éves, soha nem volt részlet befizetve utána, mert 5 évvel ezelőtt vásároltuk.
Soha nem volt ellopva, sem bank tulajdonában egy percre sem.
A tulajdonos a feleségem, ő pedig a helyszínen tartózkodott, a kocsiban.
betépett felhasználó 2009.06.30. 10:21:16
" AKCIÓS FORD GÉPJÁRMŰVEK POLGÁRŐRÖKNEK !
FORD GÉPKOCSIT VÁSÁROLHATNAK KEDVEZMÉNYESEN A POLGÁRŐRSZÖVETSÉGEK, EGYESÜLETEK, A POLGÁRŐRSÉGET TÁMOGATÓ SZERVEZETEK* ÉS A POLGÁRŐRÖK A POLGÁRŐRSÉGNEK SZÓLÓ SPECIÁLIS AJÁNLATTAL!
"
de miert velencei to, mikor
www.bpsz.hu/nyaralas01.htm
az ilyen harcoskedvu mehetne mashova is.
amugy megcsekkkolhato ez a link is
www.opsz.hu/?q=node/62
nem semmi a felhozatal...csupa baratsagos arc. olyanok kiknek semmi kozuk a kadari rezsimhez.
polgarorseg, magyargarda... mi kovetkezik meg?
aiculedssul 2009.06.30. 10:22:26
Főúr1127 (törölt) 2009.06.30. 10:23:55
Thyb 2009.06.30. 10:26:34
2.Akármennyire is fontosnak tartja magát, s torkaszakadtából tudja orditani, hogy; "SÜN!!!" attól még nem lesz rendőr. Innentől a sün, jogosan csak egy helyen távozhat belőlle, mégpedig a másik végén. Az, hogy játék Police feliratu táblával hadonászik épp annyira tilos mint jogosulatlan megkülönböztető jelzést használni, ami bizony (mint polgárőrnek akinek ismernie kell a törvényeket) sulyozottan büntetendő.
3. Leszoritással, veszélyeztetéssel pedig még inkább nem élhet. Ezt remélem nem kell elmagyarázni.
Nem akarom a polgárőrséget lehuzni, mert mint irtam sok kistérségi régióban csak ezzel lehet féken tartani a bűnözést (már amennyire ez hatékony tud lenni), de amig ilyen tagok vannak a testületnél, addig egy kis falu kivilágitatlan utcájában, az átlag pógár, hogy merjen megállni igazoltatásra, amikor valaki azt mondja "Polgárőrség, kérem igazolja magát!"???
mailhavergabor1 2009.06.30. 10:26:35
Eddig 22 év alatt, amit a forgalomban eltöltöttem nem is volt ilyen gondom, hogy a rendőrrel keveredtem volna összetűzésbe, most sem!
mailhavergabor1 2009.06.30. 10:29:27
indapasssucks 2009.06.30. 10:31:48
1, feljelented a civilt közúti veszélyeztetés miatt. Ha van már 2 ilyen ügye, megszívta.
2, az intézkedő rendőrnek felírod a számát, és a kapitányságon panaszt teszel az ellen, jelezve a körülményeket. Ragaszkodsz a jegyzőkönyvhöz. Kb 2 óra lesz. Az esetet le fogják zárni, viszont ha gyűlnek az ilyen esetek, akkor a kis rendőr komolyan rábaszhat az előmenetelre, ha kifog egy belső vizsgálatot, ami másba is bekavar neki.
Ennyi, ha nem csinálod meg, magaddal basztál ki, de rajtad múlik, hogy milyen országot csinálsz magadnak, engem ugye nem zavar.
csók a családnak.
aiculedssul 2009.06.30. 10:35:56
De ez így ebben a formában is elég sok időt fog igénybe venni.
mailhavergabor1 2009.06.30. 10:37:56
Hello Gábor,
az illető képét gyors ütemben távolitsd el a Homárról, mert ez alapján viszont Ő jelenthet fel téged. Egy dolog, hogy lefényképezted, de igy kirakni nem lehet senki képét sem. Ha nem akarsz 3x akkora slamasztikába kerülni mint Ő, akkor ezt melegen ajánlom.
Ez csak 1 jótanács, járj el belátásod szerint.
Üdv
----------
na álljunk meg, ha bárki mások figyelmét felhívni kívánja arra, hogy vigyázzanak egy olyan alakkal, aki veszélyezteti a szabályosan közlekedők biztonságát, ezt képekkel támasztja alá, semmiféle baja nem lehet belőle.
semmi becsületsértő és valótlan állítás nem hangzott el vele kapcsolatban, így a fenyegetést nem veszem fel.
AZso.hu · http://www.azso.hu 2009.06.30. 10:40:11
Az egész polgárőrséget széthajtanám a vérbe, komolyan. Milyen ország az, ahol civilek kvázi rendőri szimbólumokkal megtévesztve, veszélyeztetve a békés állampolgárokat így működhetnek?
Nem kellenek ilyen félkatonai egyletek, paramilitáris kamurendfenntartó gyülekezetek. Ott a rendőrség és kész. Arra kellene költeni a pénzt, nem ezekre a hülyékre..
The Good Boy 2009.06.30. 10:40:15
Ez a mátrixpolicés rendszer képes akkor is jelezni, ha úgy gondolja, hogy az autó szine nem egyezik a nyilvántartással, meg akkor is, ha tévesen olvassa a rendszámot (elég a 0 közepén egy "bogártetem", hogy 8-as legyen belöle), meg szerintem a müszaki érvényességre is kiabál (bár ezt nem tudom pontosan).
Úgyhogy nem kéne félinfók alapján fröcsögni, meg kiosztani a posztirót, hogy: "...ripsz-ropsz abba kéne hagyni a köpködést, és rendezni a tartozást..."
peace
tibro · http://www.tibro1977.hu 2009.06.30. 10:40:39
betépett felhasználó 2009.06.30. 10:40:47
matrixpolice.hu/galeria/albums/upload/velence/P1010429.JPG
tibro · http://www.tibro1977.hu 2009.06.30. 10:42:36
nagyon gáz, elküldeném Miskolcra ott vigyázzon a rendre
aiculedssul 2009.06.30. 10:42:38
Az illető szolgálatban volt, közfeladatot ellátó személy, akiről bármikor bárhol készülhet felvétel.
Közfeladatot lát el, ilyenkor fényképezhető, publikálható, a KÉPE.
Személyes adat nem!
Tehát ha a nevéhez címéhez telefonszámához stb hozzájutsz, vagy jutottál, azt nem teheted ki.
A levél író akkor írjon az indexnek is, aki az intézkedő rendőrökről azonosításra alkalmas képeket készített bármikor, és azt publikálta (lásd akár az utóbbi idők lázongásait októberben márciusban stb)
AZso.hu · http://www.azso.hu 2009.06.30. 10:43:45
Szerintem semmit sem csinálhat velem, hozzám sem érhet, nem kényszeríthet! Szép is lenne, ha minden degenerált, akit eltanácsolnak a rendőrségtől, matrixpolice pólóban rohangálna az utcán igazoltatva! Hol élünk? De most komolyan!
Mérhetetlenül felháborodtam!
mailhavergabor1 2009.06.30. 10:45:31
aiculedssul 2009.06.30. 10:47:15
A kisebbik rossz hír: Rendőr felkérésére, mint hivatalos személy támogatója, elkérheti az irataidat, és köteles vagy átadni, mintha rendőr kérné el.
A nagyobbik rossz számodra: tervezik a polgárőr törvényt módosítani, mely szerint - mivel a rendőrök nagoyn kevesen vannak - a kisebb ügyekben a polgárőrség is tehetne lépéseket, például igazoltathat majd szabálysértés esetén. Elkéri a papírjaid, és felírja az adataid, ami alapján feljelentést tesz. Ennek megtagadása bcs, amire szépen kihívja a rendőrt, téged pedig addig a helyszínen tart. Ez a törvény módosítás még nem történt meg, és én mint polgárőr úgy érzem hogy nem is jó ötlet, pont az ilyenek miatt fogok én is szívni.
Isaura 2009.06.30. 10:50:15
Hagyd, az valami setétjános.
mailhavergabor1 2009.06.30. 10:51:50
monyon le 2009.06.30. 10:51:52
matrixpolice.hu/galeria/displayimage.php?pid=624&fullsize=1
aiculedssul 2009.06.30. 10:52:11
De a tényen nem változtat, közfeladatot ellátó személy szolgálatban, kint lehet a kép:)
BéLóg 2009.06.30. 10:55:20
Én mindenképpen barátaimnak tartok minden rendőrt, polgárőrt a bizalmi elv alapján, DE az ilyen túlkapásokat (ezúttal a lefotózott ember kapcsán) nem szabad annyiban hagyni.
Azt örülnék ha mindenki megjegyezné, hogy rendőrt BÁRKI hívhat, hiszen nekik pontosan ez a dolguk, hogy a bejelentésekre intézkedjenek. A kérdés az, hogy a lefotózott ember mi alapján kért intézkedést. Mert adott esetben ilyesmi hogy "rágalmazás" vagy "hamis vád" is megállhat.
Tehát ha én azt látom, hogy gyanús ember csönget be a szomszédba, minden további nélkül tehetek bejelentést (nyilván tök mindegy hogy telefonomn, emailben vagy füstjelekkel). Ha ezt veszik a rendőrök és megalapozottnak itélik és kijönnek, csak a kötelességüket teljesítették. Tulajdonképpen itt is ezt tették, örülök hogy a beíró etéren 100%-osan korrekt állampolgári magatartást tanúsított.
hánszolopléh a házmester 2009.06.30. 10:55:32
A poén hogy a legutóbbi találkozásom polgárőrökkel annyi volt hogy megállítottak egy kivéve célforgalom táblával illetett utca elején és megkérdezték miért hajtottam be. Erre frappánsan mondtam hogy célom eljutni az ismerősöm lakásáig aki itt lakik az utcában, majd egy kis gázzal ott hagytam óbégatni őket. Nem tehetnek semmit, nincs hozzá joguk, ezért van kevés jelentősége az ilyen szerveknek.
Az esetre visszatérve 2 fontos dolog, amit többen is említettek, igazoltattam volna a rendőrrel a szarkupacot, majd az adataival a zsebemben feljelentést teszek ellene, a másik meg hogy a rendőrlány pedig egyedül elmehetett volna a picsába, addig nem adtam volna oda semmit amíg a társa oda nem ér. Legalább lett volna idő foglalkozni a szarkupaccal addig is. Az más tészta hogy a szarkupacot ha nincs ott a rendőr, úgy pofánbasztam volna hogy remélhetőleg aláesik egy arrajáró ukrán kamaznak. Az ilyen szarcsimbókok miatt jár az ország ott ahol. Különben is vissza a csendőrséget és a rögtönítélő bíróságot!
pokémonakukimon 2009.06.30. 10:57:11
BéLóg 2009.06.30. 11:01:48
Nem a polgárőröket kell basztatni, MIKOR ők a saját ÉS MÁSOK életét és vagyonát védik!
Mi köze a POLGÁRŐRSÉG eszméjéhez annak, ha akad egy, kettő vagy akár tíz szar alak?
Te mi vagy? Tanár? Pap? Katona? Mérnök? Akkor egy pedofil tanárpapkatonamérnök miatt dögöljenek meg ezek?
Micsoda agyament baromság!
Ez az egyén a sztori alapján visszaélt valamivel. A polgárőrökbe vetett bizalommal, a becsületes közlekedésbe vetett bizalommal, az emberi kapcsolatokba vetett bizalommal.
Ennek semmi köze sincs se a valós foglalkozásásához, se a választott funkciójához.
Ezt be kellene látni mielőtt értelmetlenül általánosítunk.
mailhavergabor1 2009.06.30. 11:02:17
A Dredd bíró nekem is kedvenc filmem ettől függetlenül.
Ajtony 2009.06.30. 11:02:52
Ettől függelenül még nincs kizárva, hogy tévedésből a listán volt az autó, vagy a rendszámfelismerő hibásan azonosította a kocsit.
Még most is az a véleményem, hogy lopottnak vélték az autót, aminek az ellenkezőjét látta a rendőrnő. Szerintem ha közölte volna az igazoltatás okát, és normálisan - jó utat kívánva - elköszön, nincs ügy, nincs poszt.
Valamikor régen én is tagja voltam a polgárőrségnek. Nem tudtunk úgy dolgozni, hogy az jó legyen. Ezért is hagytam abba. Ha éjszaka beszóltunk valakinek, hogy nyitva - a kapu, a ház előtti kocsi - tízből két-három köszönöm, és hét "mi közük hozzá!" válasz volt. Ha valamit elloptak, akkor meg azért pofáztak, hogy miért nem voltunk éppen akkor ott. Szabadidőnk és pénzünk ment rá az egészre - saját kocsival, magunk fizette üzemanyaggal, magunk fizette telefonnal.
Nálunk is volt hülye, aki rendőrnek képzelte magát - ez még inkább rontott a megítélésünkön.
Két éve befejeztem. A mai magyar társadalomnak nem szabad ingyen dolgozni. Mindenki természetesnek veszi, és ha százból tíz hülye van, akkor általánosítanak.
Bobby Baccala 2009.06.30. 11:04:39
szarjon terhes sünt az álsün!
Thyb 2009.06.30. 11:05:00
Lehet, hogy a kakastollasokra tényleg szükség lenne, de akkor ott nem gumilövedékkel lőnék az utcára vonulókat, abban biztos lehetsz, viszont, hogy rend lenne, az is tuti.
pokémonakukimon 2009.06.30. 11:06:02
aiculedssul 2009.06.30. 11:06:35
@pokémonakukimon: Én is inkább arra hajlok, hogy képzett rendőrökkel legyen tele az ország, de sajnos közöttük is vannak rosszindulatúak, és sajnos sötétek is. Jelen helyzetben ez megoldás, de akkor a polgárőrséget kell komolyabban szűrni, a jobb egyesületekben van felvételi vizsga, sok joggal, gyakorlattal stb, ezt kell komolyabbra venni, és a jelenlegi állománnyal újra elvégeztetni, és aki nem kell, azt kiszórni, vagy papírmunka.
megadom 2009.06.30. 11:09:42
Az M7-esen mentem a kollégámmal Siófok felé. Volt egy sávlezárós rész, ahol a belső sávon nem lehetett menni. 80 volt a seb.korlátozás, és tekintve, hogy a fél életemet a kocsiban töltöm, óvatosan szoktam közeledni az ilyen helyek felé, nem hiányzik, hogy elvegyék a jogsimat. Ráadásul a kollégámnak megvan az az Istenadta tehetsége, hogy bármilyen távolságból kiszúrja a zsarukat, már akkor, amikor én még csak azt látom, hogy mintha állna valami az út szélén. Szóval ki is szúrta a leállósávban álló rendőrautót, én pedig szépen 79-cel közeledtem. Amikor már majdnem odaértem, kijött elém és elkezdett villogni a tetejével, hogy álljak le. Mármint gondoltam hogy ezért, úgyhogy le is lassítottam, de integetett, hogy menjek tovább mögötte. Nem értettem, sem azt, hogy miért akar megállítani, sem azt, hogy hova megyünk. Aztán 1-2 km-rel odébb jött az Esso kút, ahova kihajtottunk és megállt a parkolóban. Nem értettem, de mellé álltam, KICSATOLTAM a biztonsági övet és előzékenyen kiszálltam, ha már ilyen szépen félreálltunk a forgalomtól. Jött a szokásos kérdés: Tudja-e, hogy miért állítottam le? Mondom, fogalmam sincs, és ezúttal komolyan is gondoltam. Válasz: Mert nem volt becsatolva a biztonsági öve... Néztem a kollégámra, azt hittem, rosszul hallok. Mondom, de, be volt. Nem volt. De, be volt, mivel elég sokat vezetek, ha csak 50 métert megyek, akkor is becsatolom, nem csak azért, mert kötelező, hanem azért is, mert benne van a mozdulat a kezemben. Tényleg. Erre azt mondja nekem, hogy látta a VISSZAPILLANTÓ TÜKRÉBEN, hogy nem volt. És ekkor ránézett a vele egy kocsiban ülő, nem rendőr egyenruhás, hanem vámos(?), pelyhedző bajuszú, max. 20 éves srácra, hogy ugye ő is látta. Ő pedig lehajtott fejjel, halkan azt mondta, hogy igen. Komolyan röhejes volt. Kérdeztem, hogy ő is a visszapillantóban látta...? Kettő van esetleg a kocsiban ilyen esetekre? (Mellesleg utána direkt megnéztem, nem lehet látni a visszapillantóban, hogy valaki be van-e kötve, vagy nem.) Erre azt mondta, hogy ne szórakozzak, adjam oda a papírjaimat. Odaadtam, mit tehettem volna, mégiscsak rendőr volt... mfha. Miközben elkezdte írni a büntetést, lehetett érezni a kérdéseiből, hogy arra megy ki a dolog, hogy mikor kérdezem már meg, hogy "nem lehetne-e valahogy helyben elintézni a problémát?". Nem tettem. Annyira abszurd volt az egész, hogy én helyette azt kérdeztem, hogy ez nem valami kandi kamerás vicc-e véletlen. Erre még fel is háborodott. Itt már éreztem, hogy ennek fele sem tréfa, meg fog büntetni valami olyanért, amit nyilván nem követtem el. Visszamentem a kocsimhoz, jól láthatóan felírtam a rendszámát és mondtam, hogy szeretném elkérni az azonosító számát. Azt kérdi, minek? Mondtam, hogy azért, mert ha itt végeztünk, akkor egyből megyek a kapitányságra és mindent el fogok követni, hogy holnap már ne dolgozzon a rendőrség kötelékében. Szó szót követett (a számát nem kaptam meg) és az ügy lezárása képpen a következő mondat hangzott el: Maguk is ketten vannak, mi is ketten vagyunk, soha nem tudjuk bebizonyítani, hogy kinek volt igaza. ??? Ezzel összegyűrte a papírt, amit elkezdett írni és elmentek. Csak álltunk ott egy darabig és nem tudtam, hogy a dühtől előbb agyvérzést kapjak, vagy előtte próbáljak meg inkább a végére járni a dolognak.
Nyilván az volt az első gondolatom, hogy ha véletlen pont nem a kollégámmal ketten megyünk (mert hogy az esetek nagy részében egyedül megyünk), akkor most ugye az arány nem 2-2, hanem 2-1 az ő javukra, és ahogy ő fogalmazott, soha nem tudtam volna bebizonyítani, hogy be voltam csatolva. Gondoltam rendben van, legyen nyoma a dolognak, mert ha én most nem szólok, akkor egy hét múlva megállít ugyanez a pöcsfej ugyanitt és simán megbüntet még ezért is, mert nem vagyok megborotválkozva. És nem csak engem, hanem naponta még 10-20-30 sorstársamat is, akik egyedül vezetnek. Tekintve, hogy fogalmam sem volt, hogy ilyen helyzetben mi a teendő, felhívtam a 107-et, gondoltam, hogy ott biztos meg tudják mondani, hogy mit kell csinálni. Elmeséltem az esetet (nem tűnt a hang a másik oldalon nagyon meglepettnek), de azt mondta, hogy ők ezzel nem foglalkoznak, hívjam fel a megyei kapitányságot. Felhívtam őket is, elmondtam megint, de azt mondták, hogy ők ezzel nem foglalkoznak, hívjam fel az autópálya rendőrséget. Le se sz@rták a story-t. Kezdtem azt hinni, hogy biztos velem van a baj és csak én gondolom, hogy ez az egész ennyire vérlázító. Hogy arról a szervezetről derül ki, hogy pitiáner bűnözők dolgoznak nekik, akiknek az lenne a dolga, hogy engem megvédjenek és kiálljanak a jogaimért. És nem csak, hogy ilyen emberek dolgoznak ott a törvény által nekik biztosított gyakorlatilag korlátlan hatalommal, hanem erről nagy valószínűséggel az összes többi kollégájuk is tud, csak nem érdekli őket. Talán pont azért, mert ők is ugyanezt csinálják... Hirtelen nagyon kiszolgáltatottnak éreztem magam... Szóval harmadjára felhívtam az autópálya rendőrséget is, elmondtam mégegyszer az egészet, ott pedig azt mondták, hogy ez nem megy csak így szóban, be kell mennem, feljelentést kell tennem,stb. Mivél én ugye épp dolgozni mentem, erre nem volt időm, gondoltam naívan, hogy biztos rögzítik a beszélgetést és azért egy ilyen esetnek csak utána néznek feljelentés nélkül is. Biztos...
Hazafelé menet viszont átgondoltam, hogy akarok-e feljelentést tenni egy olyan rendőrségen, ahol ez az ember is dolgozik. És biztos még sok hasonló is. És biztos a rendőrnek van sok rendőr barátja. Meg APEH-es is (nem mintha multinál dolgozva lenne lehetőségem adót csalni), meg ÁVH-s, meg FBI-os, meg KGB-s... Jó, nyilván ez túlzás, de hirtelen úgy éreztem, hogy talán jobb az nekem, ha kussolok, addig legalább nyugodtan fekszem le éjszaka. Ha szemrebbenés nélkül a pofámba hazudik az autópályán, akkor vajon mire lenne képes, ha kirugatnám... Ja, és véletnem minden személyes adatom persze ott van a yardon. Thanks, but no thanks. Úgyhogy ez az ember valószínűleg azóta is ott járőrözik az autópályán és havi 600-800e nettót tesz zsebre mosolyogva, a sebezhetetlensége és kikezdhetetlensége biztos tudatában.
A rendszám, a dátum és a fickó neve (amit asszem az ingén láttam) megvan, de eszem ágában sincs kiadni. Sajnos.
Ez csapda, az ilyen esetekből nem lehet jól kijönni. Lose-lose.
Akarjátok hallani azt a történetemet is, amikor a Balatonnál megbüntettek, mert záróvonalon előztem? Később visszamentem és megnéztem, az egész faluban egy árva méter záróvonal nem volt... :)
Commandante 2009.06.30. 11:09:55
mailhavergabor1 2009.06.30. 11:10:25
A feljelentésben ezek a képek is szerepelnek.
Thyb 2009.06.30. 11:10:42
Mint irtam, nem ismerem a pontos működési szabályzatot, de közlekedő autót nem állithat le igazoltatás céljából. Hivhat rendőrt, felirhatja a rendszámot, követhet, de megállitani ...? Eleve felhivták az utóbbi álrendőrös rablások után a lakosság figyelmét arra, hogy nem hivatalos rendőri intézkedésre senki sem áljon meg. Én sem tenném, leginkább, ha valaki egy játék palacsintasütővel áll neki integetni. Jó, hogy nem kezdett el paintball-al lövöldözni a kocsira.
aiculedssul 2009.06.30. 11:11:40
venni kell 1 laptopot, 1 kamerát, ami kompatibilis a szoftverrel
A járművet át kell alakítani ezek fix rögzítésére
vagy
meg kell venni egy PDA-t és a szoftvert fel kell játszani rá, és úgy megy.
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.06.30. 11:12:13
"Mátrixdíszfasz 1 hívja Sünszállást, vétel"
"Itt Sünszállás, vétel."
"Mátrixdíszfasz 1 Az agárdi úton követek egy ilyenolyan személyautót. Felszólításomra nem állt meg. Menekül. Rendszáma xyz-111. Vétel."
"Sünszállás, Vettem. Mátrixdíszfasz 1 kövesse a gépjárművet, küldünk egy járőrt. Vége."
"Mátrixdíszfasz 1 Értettem. Vége."
"Sünszállás, Sündörgő 1 jelentkezz! Vétel."
"Sündörgő 1 jelentkezem. Vétel."
"Sünszállás, Sündörgő, az agárdi úton x irányban XYZ-111 rendszámú autót emelje ki, igazoltassa. Vétel."
"Sündörgő. Vettem, értettem."
Később...
"Sündörgő hívja Sünszállást, vétel."
"Itt Sünszállás, vétel".
"Sündörgő. XYZ-111-et megállítottuk, minden tiszta, nyaraló család két gyerekkel. Kitől jött a bejelentés? Vétel."
"Sünszállás, Sündörgő... őőő... önnek nincs jogosultsága a kért információhoz. Vétel."
"Sündörgő. Ne bassz má' fel agyilag Kopek, nem mondod hogy má' megint az a köcsög díszfasz játszott serifet és nekem ezért kellett letolnom egy kocsisort a csúcsforgalomban, aztán meg 40 fokban izzókészletet néznem... hogy rakná belé a devla.... izé... vétel."
"Sünszállás Sündörgő, térjen vissza a bázisra és ebédidőben fizessen be a nyugalmazott alezredes rendőrparancsnok úr alapítványába 50.000 Ft-ot! Vége."
"Sündörgő. Parancs értettem. Sündörgő Vége."
Alikam 2009.06.30. 11:17:21
Pedig van egy nagy ismeretségi köröm, vannak benne mindenféle pletykás befolyásos emberek, de soha senkitől ilyet még nem hallottam.
Nem tudom ki ez a fószer a képen, bár majd utánajárok személyes kíváncsiságom végett...
pokémonakukimon 2009.06.30. 11:17:39
Ajtony 2009.06.30. 11:18:01
Nem figyeltél - ott volt a feltételes mód.
"Én azt gondolom, hogy ha ez a valós helyzet, ripsz-ropsz abba kéne hagyni a köpködést, és rendezni a tartozást (csak feltételezés)"
Természetes, hogy hibázhat a gép. Én csak tudok arról, hogy létezik ilyen rendszer, de nem használtam és nem láttam használat közben.
Továbbra is úgy gondolom, hogy a lopott autók ezreinek megtalálása igazolja a rendszer létét. A viselkedés, amit leírt Gábor, semmiképpen sem helyes. A rendőrnő viszont a leírás alapján korrekt volt - a minősítése viszont:
"Megálltam, hogy rövidre zárjuk az ügyet. A kb 160 centiméteres kis vékony rendőrlány riadtan közölte, hogy ő közúti ellenőrzést szeretne végrehajtani és szíveskedjek papírokat átadni"
szerintem inkorrekt.
aiculedssul 2009.06.30. 11:18:07
akibenneél 2009.06.30. 11:19:47
Maximum helyszínelőnél lehet bizonyos esetekben feljelentést tenni, sima utcai ( közrend, közlekedési ) nem.
Commandante 2009.06.30. 11:21:51
Mi a neve annak a világnak, amiben élsz? Kevés a rendör? Most, hogy majdnem minden egykori határört átképeztek, akik mindenféle mondvacsinált indokkal bvszogathatják a MAGYAR autósokat MAGYARORSZÁG területén, míg a sok keleti mocsadék meg ki-be járkál, ahogy akar? Csak mert nem beszél még magyarul se, a "rendör" meg csak magyarul? Kevés? Ha kevés, akkor nem számban, hanem becsületben, emberségben meg szakképzettségben kevés. Abban. Ezen meg egy-két hatalom-bvzi polgárör nem fog változtatni, tisztelet annak a kevés kivételnek. Eszem megáll.
reggy 2009.06.30. 11:22:47
Amúgy buzgó polgár őr is.
Ajtony 2009.06.30. 11:24:39
aiculedssul 2009.06.30. 11:25:09
Nem kis leépítések voltak, és vannak máig a rendőrségnél, rádásul ész nélkül.
Tudnék mondani kapásból BP-n belül 2-3-4 kerületet, ahol esténként csupán kivonuló van, járőrre más nincs ember!
Sok a papírmunka, egy rendőr 12 órás szolgálatából legalább 4et papírmunkával tölt, és akkor eseménytelen napja volt!
Ja és a világom neve: Magyar Köztársaság.
Szóvivő_FM RFK 2009.06.30. 11:26:11
Tájékoztatlak Benneteket, hogy a Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetője értesülve a történtekről, vizsgálatot rendelt el a leírtak ügyében.
Üdvözlettel : R. Szabó Ágnes
aiculedssul 2009.06.30. 11:26:18
Nyugalom, ettől én még nem veszek magamnak:)
Commandante 2009.06.30. 11:26:42
Ajtony 2009.06.30. 11:28:50
Commandante 2009.06.30. 11:29:00
Ajtony 2009.06.30. 11:30:33
Így igaz! Vidéken még rosszabb a helyzet.
Commandante 2009.06.30. 11:31:49
Tisztelt "2009.06.30. óta tag" PR munkatárs!
Nem utólagos vizsgálatot, hanem a kötelékbe lépést megelözö pszichológiai vizsgálatot kellene elrendelniük!
aiculedssul 2009.06.30. 11:31:50
De ugyebár sok emberből mindíg akad néhány oda nem illő is.
aiculedssul 2009.06.30. 11:34:43
Commandante 2009.06.30. 11:36:06
Ajtony 2009.06.30. 11:38:17
Amit leírtál, az az ököljog, vagy a dzsungel törvénye.
A minősítésről - az újságírás alaptörvénye, hogy testalkattal, vagy névvel nem illik pejoratív értelemben foglalkozni.
Egy postban lehet - bár abban sem illik - bunkónak lenni. Szerencsére vagyunk néhányan egészséges, kiváló fizikummal rendelkező emberek (nők és férfiak egyaránt). Ez nem jelenti azt, hogy a nálunk hátrányosabb, vagy külsejükben kevésbé esztétikus embertársainkat minősítsük. A pufizó, dagizó, kertitörpéző és szódásüveg szemüvegező megjegyzések első sorban a használóikat minősítik.
aiculedssul 2009.06.30. 11:39:05
De hidd el, a polgárőröknek is van egy kialakult véleményük az állampolgárokról, engem is elég sok ellenségeskedés ért amióta csinálom, de valahogy mégis a sok köszönöm jobb kedvre derít, amikor értékelik amit csinálok ingyen, saját pénzből, amiből már semmit nem látok viszont.
Az is egy hatalmas gond, hogy akik a munkánkat megítélik, és véleményezik, azok nem csinálják, gőzük sincs arról hogy mit és hogyan lehet, tudunk csinálni.
Ajtony 2009.06.30. 11:40:04
hex.kelly 2009.06.30. 11:41:23
Végre valaki ismeri az arcot!
Az egész társaság beállhatna profilozónak az FBI-hoz, mindenki ilyesféle személyiséget társított a fotóhoz/történethez.
Commandante: örüljünk, hogy leírták, hogy kivizsgálják. Így majd azt is le kell írniuk, hogy mire jutottak. Ha Reggy infója helytálló, akkor túl sok eredmény nem lesz, mert sok az összefonódás, de azért még bizakodni lehet :-)
Dogdog 2009.06.30. 11:42:15
A lényeg: Ha úgy igaz ahogy a "szenvedő alany" leírta, akkor ott BŰNCSELEKMÉNY történt, nem is egy. Gondolom rendőr (esetleg) rendőrtiszt, urambocsá ügyész is olvassa a Homárt, ami azt jelentheti ideje volna felismernie, hogy kötelessége is van, (mertha nem így tesz akkor bűnrészes) és kezdeményez valami kivizsgálást. A tévedések elkerülése végett ehhez nem kell az "elszenvedőnek" feljelentést tennie, mivelhogy ott
súlyos veszélyeztetéssel egybekötött közrendvédelmi jogosultsággal és jogosulatlansággal való visszaélés történt, ami ügye nem kívánja csupán a polgár bejelentése alapján való elindítását. Tisztelt "hatósági személyesek" akár tetszik akár nem ez az eset analog megitélés alá kell essen mintha az "úriember (bárki is az)" jogtalanul rendőr ruhát viselt volna és azzal megtévesztve az állampolgárt intézkedik. MERTHOGY INTÉZKEDETT !!!! Most tessenek bizonyítani hogy ténylegesen a rend és a biztonság megteremtése a céljuk. Az élet nem a parlamentben és a jogszabály alkotók asztalánál zajlik, hanem idekinn. Hahó, itt vagyunk, mi vagyunk az emberek. Láttak már minket?
aiculedssul 2009.06.30. 11:45:39
riszpekt, egyetértek.
BéLóg 2009.06.30. 11:49:26
Netuddki. 2009.06.30. 11:57:16
pokémonakukimon 2009.06.30. 11:58:17
Commandante 2009.06.30. 11:59:26
pokémonakukimon 2009.06.30. 11:59:41
pipacsaripacspapucs 2009.06.30. 11:59:55
hánszolopléh a házmester 2009.06.30. 11:59:58
Kíváncsi leszek mennyi kedves üzit kap majd.
Barbarian75 2009.06.30. 12:04:12
darkmirjam 2009.06.30. 12:05:26
"Pl a feltételezett álrendőr rádión értesítette a járőrt..".
Szegény rendőrlányt sajnálom, mert ő lesz az aki nem ússza meg könnyen ezt a hajcihőt. Ráadásul valószínűleg nem egyedi eset. Annyi biztos, hogy ha valóban jogosulatlanul álintézkedett egy álrendőr, akkor a kiérkező valódi rendőr választhat a hülye, a balek, a szabályzatszegő, meg még vagy tíz cimke körül. Mindegyik azt jelenti majd, hogy alkalmatlan rendőri feladatok elvégzésére. Lehet, a sheriff az apja, vagy rokona volt. Játszottak ilyet már korábban is, kifelejtették, hogy egyszer valaki bepöccenhet.
pipacsaripacspapucs 2009.06.30. 12:07:44
Félreértés ne essék, "A" rendőrséggel nincs bajom, pontosan a rendőrség hiányával van problémám. Mert ez inkább ilyen Latin-amerikai ízűtörténetnek hangzik, ajhol is a helyi vállalkozó (hogy fekete, fehér vagy szürke, azt most ne firtassuk) megfelelő módon támogatja a "rend betartását" a rendőrök segélyezésén keresztül, és innen kezdve az a törvény, amit épp ők akarnak.
Eddig az ilyen bunkók csak símán leszorítottak az úrtról. Engem pl. az M7-esen tavaly akart egy barom oktatásban részesítni, mikor is eszeveszetten előzgetett egy sötétkék régi VW Passattal, jobbról-balról-leállósávban-felezővonalon, mindenhol, míg én betartottam a sebességhatárt és az előzési szabályokat, és mindig feltűntem mögötte. Egyszer teliszájjal kiröhögtem, úgy a szekszárdi lehajtó környékén, ő ezt nyilván látta a visszapillantóból, lehúzódott, előre engedett, majd bejött mellém, rámhúzta a kormányt, és teli szájjal üvöltött közben - a csuktt ablakon kerezstül.
Zamárdinál kanyarodott le. Tudom, mert továbbra is előttem cikázott.
Na de ő legalább nem hívott rendőrt, miután ki kart nyírni...
májgeriberi 2009.06.30. 12:13:30
mailhavergabor1 2009.06.30. 12:15:33
Részletes kereséssel bárki ráakad, ha Pázmánd derék polgárai közt keresi a nem odaillőt, és a kor is stimmel, 50 felettieket kell keresni.
Nem gond megtalálni, mert nem éri el a negyvenet a fenti szűrési feltételeknek megfelelő tagok száma.
Mivel az illető a fotóit is feltette, könnyen azonosítottam.
Köszönet annak, aki megadta a keresési szempontokat, feljelentés kiegészítést készítettem, az ismert adatait megadva az elkövetőnek.
Alikam 2009.06.30. 12:17:17
Amúgy is a helyieknek a faszuk ki van a megnövekedett forgalommal és a kibaszott kipufogógázzal, amit az olcsójánosok termelnek, mert megy a családdal autókázni, és nem képes 1500 forintot fizetni a pályamatricáért, ezért a tóparti településeken megy át.
pokémonakukimon 2009.06.30. 12:19:23
átlátó 2009.06.30. 12:20:45
Nálam kétszer már működött a módszer, M-7 (itt is rendőrségi tárcsával hadonászott a belső sávban az ember)és 65-ös út volt a helyszín. (Ez egy sima hülye volt, akinek nem tetszett, hogy nem sietek sehová.)
átlátó 2009.06.30. 12:20:46
Nálam kétszer már működött a módszer, M-7 (itt is rendőrségi tárcsával hadonászott a belső sávban az ember)és 65-ös út volt a helyszín. (Ez egy sima hülye volt, akinek nem tetszett, hogy nem sietek sehová.)
Vkat118 2009.06.30. 12:20:55
Hazafelé sétáltam egy lanpartiról egy számitógéppel a kezemben, amikor azt vettem észre, hogy egy kivilágitatlan autó követ, és emberek "kommandóznak" sarokról sarokra a panelok között vadul walkie talkizva. Kb 15 percen keresztül ment ez a móka aztán az egyik kereszteződésben 2autó keresztbe ált alőttem és vagy 6 polgárőr körülvett. HONNAN LOPTAD A GÉPET felkiáltással. Elmagyaráztam nekik, hogy mi az a lan party, de nem nagyon esett le nekik. Végül 20 perc múlva azzal tudtam bebizonyítani, hogy a gép az enyém, hogy elmondtam milyen alkatrészek vannak benne. Nem nagyon értettem hozzá csak annyit tudtam, hogy egy pentium 166mhz es proci van benne) Nézték a hűtőbordát vagy egy percig és egy hümmögéssel és ja tényleggel elengedtek:P De az akciójuk egy specnaz bevetéssel felért lol:D
Isaura 2009.06.30. 12:21:40
Ott a link.
claudette 2009.06.30. 12:23:14
Isaura 2009.06.30. 12:24:36
pokémonakukimon 2009.06.30. 12:26:08
claudette 2009.06.30. 12:27:03
mailhavergabor1 2009.06.30. 12:27:49
Éppen írom a feljelentés kiegészítést, már névvel címmel.
Rá akartam a képre is nézni nagyobb méretben, kattintok rá és azt írja ki, hogy TÖRÖLT REGISZTRÁCIÓ.
Azaz ezalatt, míg ezt leírtam, már törölte is a tulajdonosa a lapját.
Sebaj, nekem már megvan, persze nem teszem közzé csak a yardra a feljelentésbe írom bele.
darkmirjam 2009.06.30. 12:28:03
Munkahely weboldala www.fejerved.hu
Mindenki Fake 2009.06.30. 12:28:35
Weboldala: www.fejerved.hu/
pokémonakukimon 2009.06.30. 12:29:22
Commandante 2009.06.30. 12:30:15
Mindenki Fake 2009.06.30. 12:30:32
Jól csináltad hogy feltetted ide, már biztosan érzi, hogy hibát követett el.
Isaura 2009.06.30. 12:30:41
Mindenki Fake 2009.06.30. 12:33:56
pokémonakukimon 2009.06.30. 12:36:40
Amúgy ez a Fejérvéd egy távfelügyelő cég. Mailhaver, nem lehet hogy éppen 1 nyaralót törtetek fel a gyerekekkel, azért akart mindenáron lerambózni titeket Pötyi Bácsi?
Hosszu 2009.06.30. 12:40:31
Egyrészt emberünk egy ideig biztos nem feltűnősködik, másrészt pedig a szóvívő lány alapján tleg vizsgálják a dolgot.
Ja és örülök, hogy a konzervatív rendőrség engedett az "új hullámnak" és ilyen fórumon is képes kommunikálni.
pothia 2009.06.30. 12:40:45
Komolyan mondom egészen belelkesültem.
Megilyedt,törölte magát,és most fél.
Legközelebb nem lesz ekkora arca.
Óriási.
Internet én igy szeretlek!
darkmirjam 2009.06.30. 12:40:48
mailhavergabor1 2009.06.30. 12:41:19
szemtanú - alibit nem igazol! 2009.06.30. 12:44:20
Nem akkor kell nagyfiúnak lenni, amikor családokat félemlítünk meg!!!
Isaura 2009.06.30. 12:45:44
Az egyik bt. az övé, szóval tulaja is a cégnek.
Pokémonakukimon köszönöm!!! Megyek zongorázni! X)
Mindenki Fake 2009.06.30. 12:45:47
Az elég durva, hogy egy ilyen kis lófaszjancsi a rendőrség asszisztálásával kiskirálykodhat Fejér megyében.
Alikam 2009.06.30. 12:46:09
Alikam 2009.06.30. 12:47:21
Kétszer égetted be magadt ilyen rövid idő alatt, azért ez nem kis teljesítmény.
szemtanú - alibit nem igazol! 2009.06.30. 12:48:22
Mindenki Fake 2009.06.30. 12:49:02
Mindenki Fake 2009.06.30. 12:50:41
Alikam 2009.06.30. 12:51:35
Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.30. 12:55:07
Sallina 2009.06.30. 12:57:43
casey rybak 2009.06.30. 12:58:24
annyi joga van,mint bármelyik más állampolgárnak vagyis b.cs. elkövetésén tetten ért személyt elfoghatja és visszatarthatja a rendőrig.
ennyi,nem több.
úgy várom,egy ilyen neki áll velem intézkedni..:)
májgeriberi 2009.06.30. 12:58:25
Kitől a családoktól akik nyaralni akarnak a gyerekkel?
Hát Őket én is leszorítanám az útról, mert AZT lehet Agárdon..
pokémonakukimon 2009.06.30. 12:59:18
Megtaláltam a csávót ÉS A RENDŐRCSAJT IS!!!
Úgy látszik ismerik egymást!
www.youtube.com/watch?v=OaEW_68hJeA&feature=related
casey rybak 2009.06.30. 13:00:24
Alikam 2009.06.30. 13:00:34
Lehet nem lehet, ha a pesti proliknak lehet sörösüveget törni Agárdon, akkor leszorítani is lehet.
Ennyi, lehet menni az M7-esen ha nem tetszik a rendszer. Legalább a levegő is tisztább lesz Agárdon.
darkmirjam 2009.06.30. 13:01:50
casey rybak 2009.06.30. 13:02:07
szemtanú - alibit nem igazol! 2009.06.30. 13:05:46
Jaj, látom az egész pesti bagázs a bögyödben van.
Lesben állsz te is, esetleg egy sörétessel, hogy az üvegtörőket méltón büntesd meg? Mi van itt ebben a szar országban, már mindenki törvényen kívülinek képzeli magát??? Vagy felettinek? Állj már le!
pokémonakukimon 2009.06.30. 13:07:04
Tutira ő az, csak mióta saját cége van, kicsit elpuhult, megőszült! A rendőrlányra is ráillik a személyleírás!
staropramen 2009.06.30. 13:07:05
higgadjatok már le Sztrovacsekek!
Sallina 2009.06.30. 13:07:09
betépett felhasználó 2009.06.30. 13:08:18
a faszit 1000dbra tepjuk, mikozben semmit nem tudni az o verziojarol.
Ok, ok, johetne, irhatna.
de:
nem feltetlenul itt es most kell ezt megtegye
nem kizart, hogy @gabor is sajat malmara hajtva a vizet talalta a sztorit
persze a taho valszeg raerdemelt szeretetunkre, de valahogy tulsagosan 1forrasbol fakad a gyulelet, igy jogos a kerdes:
es ha nem? es ha gabor elozott mint allat elote, es ha gabor szaguldozott mint allat, vagy kidobta a verda ablakan a hamuzo tartalmat, vagy 1xruen a zebranal ugratta vissza a valu terhes venasszonyait, vagy ha .... vagy ha..
na, varom polgarorurasag meaculpazo magyarazkodasat.
amugy az a kutya is tartozik a sajat verziojaval, amely hugyfoltjat korbekretaztak es gazdaja szamithat egy fejbedobasra. Kutyuli, nalad a labda
--------
e cikk kapcsan atneztem par polgarorblabla egyesuleti honlapot, siralmas es szanalmas.
Ok, a szandek jo, eszkozok reszben lennenek is, de a kepek alapjan az emberanyag nagy% valahogy lehuzza az egesz kezdemenyezes sikeret. Csomo elhizott, oreg, puhany, 10 IQstekintetu, igazi alvilagi arc. kinek jo ez? Miert nem feltetlel min. az erettsegi egy ilyen munkakor betoltesehez? ja, hogy nehogy az onkentes (kac kac kac, onkentes) berrabszolga okosabb legyen mint a komcsi idokbol atmentett elvtarsfeju fonoke?
persze h. ezert.
pfujjjjj.....
=======
elado harom zsak szaritott elso osztalyu kakas-farok-toll.
csendro, polgaror, m.gardas tokfodobe szurando. vagy surround óóóóó
Isaura 2009.06.30. 13:09:17
Ha zavar, hogy főút megy át a településeden, valamint zavar, hogy üdülőövezetben laksz (ami sajnos nem csupán a tiéd, hacsak nem vetted meg tavastól), akkor vagy tűrd el, hogy az a sok proli odamegy, vagy költözz át egy zsákfaluba a határszélre, és lakj ott.
Mindenki Fake 2009.06.30. 13:10:01
reggy 2009.06.30. 13:14:32
vajon milyen eszközökkel kommunikál pötyi úr a rendőrséggel, csak nem rádión ?
staropramen 2009.06.30. 13:14:39
Ez az ember itt nem mer jelentkezni.Az ilyenek csak egyenruhában, vagy annak látszó cuccban mernek nagyot álmodni és csak akkor ha biztosak benne, hogy a rendőr haverjaik kihúzzák őket a sz@rból.Most ez a szerncsétlen hülye ráfaragott, kussolni fog , míg el nem űl a botrány.
aiculedssul 2009.06.30. 13:15:53
"ja, hogy nehogy az onkentes (kac kac kac, onkentes) berrabszolga" jól átolvastad az oldalakat, ülj le egyes, kezd elölről...
staropramen 2009.06.30. 13:16:16
Jól van Sztrovacsek, csak keményen!
Secnir 2009.06.30. 13:16:28
hát pötyi haver rakcióját várhatod.
akiben annyi gerinc van, hogy az első rosszabb beszólásra törölte magát az iwiwről, abban annyi gerinc sincs, hogy hozzászóljon -akár álnéven- a cikkhez. Érdemi választ végképp ne várj tőle, sajnos ismerem ezt a típust, a szókincse nem intelligens beszélgetésre van méretezve.
Alikam 2009.06.30. 13:18:23
Mert az éremnek mindig két oldala van.
Könnyen elképzelhető, hogy ez a csóka egy orbitális barom, de sajnos Agárdon sok a mindféle jöttment, pesti vagy akárhonnan érkezett barom, főleg nyáron.
Úgyhogy gondoltam azért a tisztánlátás végett besúvasztom ide okulásul, hogy bizony a barmok, barmokat szülnek.
mailhavergabor1 2009.06.30. 13:19:06
Cuki a szöveged.
Én leírtam az én verzióm. Persze, ha az illető a saját verzióját közzéteszi, akkor az is egy verzió lesz.
Kérdésem csak: ha ő azért küldte rám a yardot, mert valami szabálysértést/bűncselekményt követtem el, vajon miért is engedett el a járőr azzal, hogy iratok rendben, kocsi rendben, nincs szükség intézkedésre, sem feljelentésre ellenem?
Bennem nem gyűlölet van. Közlekedési bűncselekményt követett el szerintem, feleljen érte. Nem biztos, hogy fog.
Előzni a radarozgató rendőrök karjaiban?
Száguldás a radarozók miatti 40es csigasorban? Hamut kidobni? Barátom ha hiszed ha nem, életemben egyetlen szívásnyi dohány nem volt a számban, meg sem kóstoltam, a családom sem, a kocsimban soha nem volt cigaretta sem.
Terhes vénasszonyokat pedig nem szoktam zebrán cikizni, sem máshol.
Alikam 2009.06.30. 13:20:21
De persze nem vagyok önkor.-i tag, úgyhogy nem tudom, ez csak tipp.
betépett felhasználó 2009.06.30. 13:20:44
kocsivasar kedvezmenyesen
biztositas kedvezmenyesen
nyari adirazas kedvezmenyesen
ruhavasar kedvezmenyesen
internet eleres kedvezmenyesen
kedvezmenyes polgarori tarstelefon vasarlas, legyen anyosnak is bunkofonja
stb. stb.
polgaror.lap.hu/kedvezmenyek_lehetosegek_polgarorok_reszere/15589696
eleg ha a fenti linkbol indulsz ki
ja, hgoy te eddig szamaritanuskent huztad az eket semmiert....?
van ez igy.... csak akkor lehet nicket kellene valtoztatnod
mailhavergabor1 2009.06.30. 13:20:45
igen, van pdf-ben lementett adatlap másolatom róla. még a címe is rajta van.
bocsánat mindenkitől, de NEM teszem közzé az adatait sehogyan. A feljelentést kiegészítettem, megspórolva a nyomozóknak egy plusz kört, de nem fogok ezután sem olyat tenni, amivel saját magam ellen terhelőt gyűjtenék be..
Mindenki Fake 2009.06.30. 13:21:43
Alikam 2009.06.30. 13:21:50
Ennyi, nem kell ezt túlbonyolítani.
betépett felhasználó 2009.06.30. 13:22:48
Sallina 2009.06.30. 13:25:02
aiculedssul 2009.06.30. 13:26:25
Autót szeretnék venni, de kedvezmény a 3 milliós autókból van, és sajna kedvezménnyes árra sincs pénzem.
Te tettél már valami jót úgy hogy az nem neked hanem egy ismeretlennek jó? Addig szerintem nem is értheted mi a jó a dologban. Van aki a hatalomért csinálja, mert lássuk be van benne valami, van aki azért hogy rend legyen, van aki az ismerettségért teszi.
Hameg ennyire zavar a sok kedvezmény, akkor lépj be és vedd igénybe mindet, helyettwm is.
Ja hogy erre már nem futja a "drága" idődből?
Igyál bort és prédikáld a vizedet tovább.
betépett felhasználó 2009.06.30. 13:26:59
52. A polgárőr szolgálatra használt gépjárműveken (3. sz. melléklet) a polgárőrséghez
tartozást szimbolizáló jelöléseket az alábbiak szerint kell alkalmazni:
a) a gépjármű oldalán (az ajtók középmagasságában) és a motorháztetőn „POLGÁR
ŐRSÉG" felirat (matrica vagy festés),
b) a gépjármű jobb- és baloldali első ajtaján az OPSZ vagy a polgárőr egyesület
emblémája,
c) a gépjármű tetején keresztben „POLGÁRŐRSÉG" feliratú, folyamatosan fehér
fényt adó lámpatest (fényhíd).
53. A polgárőrségi gépjárműveken tilos elhelyezni (kivéve azokat a gépjárműveket, ame
lyek - pl. önkéntes tűzoltó, vérszállító, speciális hegyi-, vízi-, katasztrófa-védelmi
mentő - eredetileg is rendelkeznek megkülönböztető jelzés, illetve egyéb jelzés hasz
nálatára szóló engedéllyel):
a) mobil vagy rögzített megkülönböztető jelzést adó készüléket (villogó kék fényt
vagy kék-piros fényt és szirénát),
b) villogó piros fényjelzést,
c) és a 3. számú mellékleten látható jelzéseken túl más matricát, fényvisszaverő csíkot.
cooper (törölt) 2009.06.30. 13:27:41
reggy 2009.06.30. 13:28:09
rosszabbak vagytok mint a kádári pártállam önkéntes rendőrei.
Alikam 2009.06.30. 13:29:15
betépett felhasználó 2009.06.30. 13:29:23
.
Sallina 2009.06.30. 13:30:25
Alikam 2009.06.30. 13:30:46
És nem hiszek semmit sem, egyszerűen csak megmutattam az érem másik oldalát, miután már úgy olvastam ki a sorok között, hogy egy páran Agárdot kezdték el besározni, holott a fószer még csak nem is agárdi.
Alikam 2009.06.30. 13:32:26
Tudom, mire akarsz kiluykadni, az ingázó forgalomra, igen, azzal is teljesen egyetértek, hogy a pestieknek a tökük ki van vele.
tugezőőr uuuii uuillö 2009.06.30. 13:34:21
"Egy droidot úgy lehet a legjobban leszerelni, ha logikai ellentmondásba kergeted."
OrbanseggenLorincz 2009.06.30. 13:36:16
papugaja 2009.06.30. 13:36:34
Nem vagyok biztos benne, de az IWIW szolgáltatójánál meg kell lennie mindennek, és ez hatósági ügyben kikérhető. A userID megvan.
Mindenki Fake 2009.06.30. 13:39:01
"akit nem vettek fel rendőrnek a túlsúlya miatt, és önjelölt igazságosztónak állt"
De könyörgöm, milyen igazságot akart itt osztani?
Ezért lennénk kíváncsiak az Ő verziójára is
Sallina 2009.06.30. 13:39:32
darkmirjam 2009.06.30. 13:39:49
Alikam 2009.06.30. 13:43:49
De még azzal sincs gond, hogy elengedik magukat, csak a ló túlsó oldalára nem kell átesni.
É2I 2009.06.30. 13:45:18
Sanszos, hogy EDEi sorsra jut...
papugaja 2009.06.30. 13:45:59
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.06.30. 13:47:06
Én a rendőrhölgyet sajnálom, mert:
- korrektül igazoltatott
- előírásszerően viselkedett
- kivonult egy állampolgári bejelentésre
- egy olyan nagyforgalmú úton pillanatok alatt elérte az illetőt - ez elég nagy rutinra vall
- nyilvánvalóan vigyáz az alakjára, mint a hölgyek többsége, de tartok tőle, hogyha 160kg lett volna akkor is megkapja a magáét.
Szóval riszpekt, köszönjük, hogy vigyáztok ránk!
Itt az önkéntes bűnmegelőzőt kellene elkapni, nyilván az első reakciók után fel kellett volna így lépni "gyanús alakot láttam, nem akar megállni - segítséget kérek" és nem villogni/koccolni/dudálni stb.
Nekünk a 4-esen városon kívül volt egy olyan kalandunk, hogy egy mellékútról elénk vágott egy kocsi és blokkolni kellett a fékkel, hogy az ütközést elkerüljük. Figyelmeztetőleg egyet rádudáltam, hogy ne jöjjön ki jobban, majd a másik sávban kikerültem.
Erre visszaelőzött mutogatott, majd közvetlen előttünk lefékezett, szinte megállásra késztetve. Majd folyamatosan 40-el ment előttünk (azon a részen 90-el lehet) magán nem hagyva megelőzni. Mikor megálltam egy autópihenőben vészvillógóval de ő is megállt majd az előző "játék" folytatva...
Letértem az útról, elmentünk vacsorázni egy gyorsétterembe, de lehet, hogy ki kellett volna hívni a yardot, de nem tudtam rögzíteni a videót, mi ketten, ők öten ültek a kocsiban, biztos ellenünk vallottak volna.
Mindenki Fake 2009.06.30. 13:47:19
Célpont azonosítva, nyilvánosan megszégyenítve, feljelentve.
sonka 97 2009.06.30. 13:48:44
Szóvivő_FM RFK 2009.06.30. 13:51:27
The Good Boy 2009.06.30. 13:52:41
Ez az az iskola, ahol hogy is mondjam, hogy ne sértsek meg senkit: szóval nem a zseniképző, hanem pont az ellentéte, ha értitek mire gondolok:)
darkmirjam 2009.06.30. 13:52:53
Hamarosan lekerül Pötyi bá képe, csak most még együtt fogalmazzák valakifel a felszólítást. Lehet a post is megy vele, nem hiszem, hogy valaki elkezdené kigyomlálni az adatos kommenteket. Lesz majd valami magyarázatféle is, de nem ma, majd holnap lesz róla RE: post.
A háttérben homlokráncolva elbeszélgetnek minden érintettel, kivéve a postolót, mert ő a nyertes. Lesz boldog vég, fejek nem hullanak, amit nem is bánok, de most majd a Csimmeg! helyett a Helyedre! lesz mondva Pötyi mesternek. A lánynak drukkolok, hogy ússza meg, mert nem lenne jó, ha túlbuzgó ál-kollégája helyett ő esne nagyot.
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 13:53:56
Tenoce · http://www.deezer.com 2009.06.30. 13:57:46
szemtanú - alibit nem igazol! 2009.06.30. 13:58:35
akibenneél nick nem is publikált itt hozzászólást.. nem értem...
aiculedssul 2009.06.30. 13:59:37
A rendőr hölgy szerintem nem tett igazából semmi rosszat, hívták / küldték, ment, igazoltatott, és tovább engedett, továbbá tájékoztatta Gábort hogy nála nem lehet feljelentést tenni, ebben igaza is van.
Szerintem ezen ügy jó irányt vett, Gábornak további sok sikert kívánok.
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 13:59:42
szemtanú - alibit nem igazol! 2009.06.30. 14:00:32
jaj, bocs, az előző oldalon megtaláltam
Sallina 2009.06.30. 14:02:06
__________________________________________
Amúgy meg nem hiszem, hogy a poszt írója valótlant állít. Mi célja lenne vele? Ha nem lenne igaz, akkor a másik fél nem reagált volna így, ahogy reagált. Iwiw törlés, stb. Már rég jelentkezne, minimum Pötyi neven. :)
Rák Attantam 2009.06.30. 14:05:57
.Rendszám: JPL-761
.Gyártmány: FORD
.Típus: FOCUS 1.4I AMBIENTE
.Szín: KÉK
.A jármű körözés alatt áll?: MÉG NEM
.Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási adat: A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) állásfoglalása alapján adat nem adható ki.
.Egyéb: A lekérdezett jármű forgalomban van.
----------------------------------
Forrás: magyarorszag.hu nyilvános adatbázis
Szerintetek érdemes megvenni? Pont ilyet keresek... (Vagy pont ezt?)
Olvasgattam a gyári prospektust, de ott nem írják, hogy az Ambiente-felszereltséghez rendőrtárcsa járna. Lehet, hogy az elakadásjelző-háromszög helyett adták akcióban? Ja, és azt sem írják le számszerűen, hogy a leszorítóképessége és a záróvonalállósága mennyi. Hogy lehet ilyen pontatlan katalógusokat kiadni, tisztelt fogyasztóvédók?
darkmirjam 2009.06.30. 14:06:42
Ne nevezzük őt ál rendőrnek, mert tegyük fel, munkája során oly sokszor spanol a szervel, hogy valamiféle határeset. Nem ál, hanem Wanabe rendőr. A lány éppen hogy óriási hibát is követhetett volna el, ha nagyon megpiszkálnák az ügyet. Nem azt kellett volna igazoltatnia akire a wanabe rámutat, hanem a wanabe-t lehiggasztani. Szólni neki, hogy igyon valami hideget a kúton inkább. ELnézést kérni a megállítottól, udvariasan elköszönni, stb.
staropramen 2009.06.30. 14:06:42
Hatályos: 2009.02.28. - ...
Sztrovacsekek!
Nem lehet, hogy nagytudású önkéntes barátunk éppen az alapító okiratban jelzett társadalomtudományi humán kutatással foglalkozott?
Kíváncsi volt, hogyan reagálnak az emberek egy illyen balfékségre.Hát most megtudta.
OrbanseggenLorincz 2009.06.30. 14:07:57
2007-ben az apeh már egyszer megszivatta XD
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 14:09:46
newnt55 2009.06.30. 14:14:01
casey rybak 2009.06.30. 14:16:18
én egyedül meg tudom oldani,nem kell cimbora..
és járok is arra,már csak várok rá:)
Rák Attantam 2009.06.30. 14:20:30
:DDDDDD Megcsíptük, Oszi?
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 14:23:02
hánszolopléh a házmester 2009.06.30. 14:26:52
nameg persze szarjon sünt
staropramen 2009.06.30. 14:34:14
Igy igaz Sztrovacsek.
OrbanseggenLorincz 2009.06.30. 14:43:28
átlátó 2009.06.30. 14:46:50
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 14:48:33
ha így történt ahogy a kedves poszter megírta, és ez be is bizonyosodik, falusi rambónak nem sok jövőt jósolok a falusirambószakmában.
egy dologra azért kíváncsi vagyok:
fordul-e a békéltető testülethez, ahogy annak idején tudjukki és jogi képviselője is tette
mert jó hírnév is van a világon:)))))))
a rendőrautónak való megállásról:
egyszer mögögttem haladt egy rendőrautó villogóval és folyamatosan indexelt jobbra. gondoltam milyen szimpla rendőr, csak nem kanyarodik be egy házfalba, minek indexel jobbra állandóan, amikor már öt perce megyünk, és elhagytunk minden sarkot, amin be lehet kanyarodni jobbra?
aztán rámkurjantott a szirénával is, és csak a mutogatásból esett le, hogy engem akar:))) a problémája az volt, hogy a mosó letépte a rendszámot hátul, és az ablakba tettem, de ő nem látta, hogy érvényes-e rajta a matrica.
egyszer meg jött egy konvoj, de én csak a szirénát hallottam mögöttem, a menetet még nem láttam. egyszer csak hallom:
xyz-305 húzódjon jobbra!
bazdmeg úgy megijedtem, mert nem tudtam honnan jön a hang, egy nem rendőrautó villogóval jött mögöttem, hogy majdnem belementem egy másik autóba, ami éppen mellettem ment jobb oldalon, ahová húzódnom kellett volna.
csak ennyit akartam mondani.
Allium sativa 2009.06.30. 14:50:29
Szerintem ez már önmagában is a tízlábú nagy győzelme.Várjuk a reakciót.
Köszönjük, Emese!
Öööö Bocs:
Köszönjük, Ágnes!
casey rybak 2009.06.30. 14:52:21
nagyon izgi volt..
jó,hogy ilyen képzett sofőr is van az utakon...
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 14:53:25
casey rybak 2009.06.30. 14:54:54
bizony..nagy ívben kerülnek biztos:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.30. 14:56:12
hat en nem tudom
itt mindig tudom ha engem akarnak
mogem all es bekattintja a szirenat
es mint orult lehuzodok es megallok
civil kocsi is lehet de nem gyakori, bar lattam mar
abban belul van a villogo, , mar a szirena es villog az egesz kocsi
namost ha valaki ezeket nem veszi eszre az ne sokat vezessen
szoval itt egyertelmu es egyertelmuen megallok amilyen gyorsan csak tudok
az hogy mellem jojjon es integessen az vicckategoria itt
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 14:56:32
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 14:57:35
off
mikor költözöl?
on
casey rybak 2009.06.30. 14:59:24
én értem,ne aggódj,csak te játszod azt,hogy nem tudod mit akarta rendőr mögötted..vicc...
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 15:02:08
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.30. 15:02:46
bocs a kiemelesert
zassz 2009.06.30. 15:03:02
staropramen 2009.06.30. 15:03:44
Az a helyzet Sztrovacsek, hogy a mi rendőreink is néznek amerikai filmeket és felvették ezt a megállítós szokást.
A gond csak az, hogy a Kresz ezt nem ismeri el szabályos megállításnak, de ez a zsarukat piszkosul nem érdekli.Pedig úgy tudom, hogy odakint azért kell ez a módszer, hogy ne tudják a kocsi előtt álló rendőrt lelőni.Mifelénk még ez nem akkora divat.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.30. 15:05:26
meg az iden szeretnenk
dehat mindent rndezni kell
melo lakas
pez is kell es recceszio van
itt sa annyira rossz hogy hajtana a tatar csak nekem a szivemcsucske carolina
casey rybak 2009.06.30. 15:06:42
de az emberek sem tudják,hogy szükség esetén lassítani,félre állni és akár megállni!!!!!!!4meg előtte mint a hülye..grat.
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 15:07:08
tök természetes, ha egy autó, ami nem rendőr műszerfalán villog egy szirénának látszó tárgy, és egy égi hang kimondja a rendszámom. ez tényleg napi rutin, most hogy mondod, már emlékszem, hogy reggelente ez velem az autópályán mindig megtörténik.
ezzel az erővel az inkalos terepjáró villogójától is be kéne szarnom gyárilag, és lehúzódnom.
ez pont olyan, mint a posztoló esetében a rendőrtárcsa. valahol le van írva a kreszben, hogy van ilyen nekik, csak elkerülte a figyelmét. azért nem értette mit akar a faszkalap.
jesszumpepi (törölt) 2009.06.30. 15:08:08
Tudjukkinek is ez lett a végzete.
Nevetségessé vált.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.30. 15:09:39
kerlek szepen/. most extrem esetekrol nem beszelek, mikor mar kifejezetten uldoznek valakit/ az a rendszer, ha mondjuk becsuszol egy pirosba, gyorsan megy, rossz a rendszamod/ akkor moged megy es felvillantkja a lampat, he nem eleg a szirenat
es akkor illik megallni lehuzodva, mert baj lehet na akkor O is megall mogotted
es akkor szepen a computeren megnezi ki a fax vagy
ez olyan 2-3-5 perc addig ulsz es varsz
nagy valoszinuseggel kiderul nem vagy korozot rablogyilkos ekkor kiszall odaballag a kocsihoz es elkeri a jogsidat majd kozli gyorsan mentel
ezek utan kitolti a 100 dollaros tikettet oszt jonapot
jesszumpepi (törölt) 2009.06.30. 15:11:06
Jöhetnek a receptek?
casey rybak 2009.06.30. 15:11:16
két külön dolog..
te is a rendőrautóról írtál aki jött mögötted és te nem álltál meg..mit hittél??falra kanyarodik tényleg??
lassítottál,lehúzódtál,akár padkára,megálltál???nem..akkor hogy előzzön meg ha esetleg nem tud,mert nincs hely,jönnek szembe,stb.
az inkal,meg a polgárőr,meg a sárga,fehér villogó semmire nem jó,próbálkozhat,de annyi joga van,mint pl. neked a közlekedésben.
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 15:13:02
staropramen 2009.06.30. 15:13:50
Ami Mózesnek az égő csipkebokor az neked egy villogó civil autó amint teleszájjal ordítja a rendszámodat.
Egyébként valószínű, hogy egy mezőgazdasági szakállamtitkár robogott felevetni egy borjúitatót azért kellett mindenkit lezavarni az útról.
Csak tudnám miért kell titkár a szakállamnak?
nácivadász tűsarkúban 2009.06.30. 15:14:30
Isaura 2009.06.30. 15:15:04
Hát, én is betrotliztam volna, ott helyben. Engem is állítottak már meg egy fél órán át egy többsávos főút belső sávjában, jobbra indexelve. Munkából mentem hazafelé késő este (rabszolgasors), ki a bré gondolta, hogy ez - mikor tök megengedetten megyek a konszolidált autómban, konszolidált kinézettel - meg akar állítani, és nem lekerülni?
Lehet itt kaffer okosnak lenni. Én is lepipiltem volna a lábszáram hirtelen.
Ennyi.
The Skizo 2009.06.30. 15:15:05
staropramen 2009.06.30. 15:15:51
casey rybak 2009.06.30. 15:17:39
dehogynem:)
Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.30. 15:17:48
májgeriberi 2009.06.30. 15:19:09
vagy ez már volt?
casey rybak 2009.06.30. 15:22:10
én erre nem vagyok kíváncsi,semmi köze hozzá,ki mit csinál,civil,polgárőr,menjen haza a kukásmellényében szabályosan és kész,a rendőr válassza ki a sorból akit kell,ne ő.
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 15:22:10
Isaura 2009.06.30. 15:22:29
casey rybak 2009.06.30. 15:23:31
ide mehet első körben,aztán hivatalosan tovább:)@The Skizo: -nak:)
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 15:24:42
ha tengerész lennék, biztos tanultam volna, de nem vagyok tengerész.
ha meg jön mögöttem, villogva és szirénázva mint állat, arra húzódok, amerre van hely, hogy menjen.
mindenestre most elhúzódtam, és kikukápáltam magam kreszből:
(2) Ha a rendőr a forgalmat nem útkereszteződésben irányítja,
a) a járművek megállítására
aa) karjának vagy fehér szegélyű piros tárcsának függőleges feltartásával, piros vagy fehér fény körbeforgatásával, illetőleg síppal ad jelzést,
ab) menet közben a megkülönböztető fényjelzést használó gépkocsiból, illetve motorkerékpárról ad jelzést, karjának, fehér szegélyű piros tárcsának, piros vagy fehér fényű lámpának fel-le mozgatásával, illetőleg hangszórón vagy a megállásra felhívó szövegű felirattal;
b) a megkülönböztető fényjelzést használó gépkocsiból vagy motorkerékpárról, illetőleg rendőrségi helikopterről hangszórón keresztül adott, a követendő közlekedési magatartásra vonatkozó utasításának megfelelő módon kell az úton közlekedő jármű vezetőjének eljárnia.
az esetemben egyik sem volt a rendőrautós történetnél. tehát én szeretném továbbra is azt hinni, hogy ha nem így csinálja, akkor a házfalnak akar kanyarodni.
májgeriberi 2009.06.30. 15:24:49
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.30. 15:25:23
gyalog
remelem nem allit meg senki
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 15:27:34
nem mezőgazdaság az. agrárgazdasági te!
casey rybak 2009.06.30. 15:28:02
tévedsz..olvasd el neked mit kell tenni megkül. jelzést használó járműnél..nem haladni tovább előtte..
casey rybak 2009.06.30. 15:29:06
tévedsz..olvasd el neked mit kell tenni megkül. jelzést használó járműnél..nem haladni tovább előtte..
májgeriberi 2009.06.30. 15:29:32
na ez volt a játéktárcsa (olyan is) :DD
májgeriberi 2009.06.30. 15:32:12
de de
hasogassunk szőrszálat?
Isaura 2009.06.30. 15:34:10
Itten:
Kage 2009.06.30. 09:38:07
A cikkből az nem derült ki h mégis miért pont téged szemelt ki és miért akart valójában megállítani?! Valószínűleg volt rá oka, de ez természetesen nem hatalmazza fel h önjelölt rendőr legyen..
casey rybak 2009.06.30. 15:34:38
oké
staropramen 2009.06.30. 15:36:03
Az ilyen önkéntes mitugrászok nem változnak.Jó 20 éve kisteherautóval az 52.úton beleszaladtam egy ellenőrzésbe.Rendőr+ 2 karszalagos önkéntesrendőr.
Amíg az egyenruhás a papírjaimat nézte a két önkéntes átment a tulsó oldalra aktívkodni.kezdődő szürkületben jön egy kamion,láthatóan ezerrel.Az az idióta önkéntes kiáll elé és megálljt mutat.A kamionos (NL) minden lámpát felnyomott, bekapcsollta a hajókürtöt és gázt adott.
Az egyenruhás átordít:ugorj félre ez nem áll meg.Az önkéntes akkor fogta fel, hogy merre mennyi és filmeken látható ugrással vágódott az árokba.Gyönyörű látvány volt .
májgeriberi 2009.06.30. 15:37:22
elütött-e gyereket vagy kidobta az nejét a kocsiból?
ha már lúd legyen kövér..
casey rybak 2009.06.30. 15:37:23
ha te vmi általam vélt szab.sértést elkövetsz,akkor én civilként jogosan vegyelek ki a sorból???
ezt te sem gondolod komolyan..
itt nem érvényes a cél szentesíti az eszközt elv..
itt egy civil köcsög játssza a hatóságot.
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 15:38:00
hát baszki, ha 30km/h-val megyek a főutcán, ahol két oldalon parkolnak, és még lassabban megyek, és nem előz meg, mi vagyok én? gondolatolvasó?
mutassa egyértelműen a tárcsáját/tábláját/középső ujját tetszés szerint, vagy szóljon bele a hangosan beszélőkéjébe, hogy mit akar. oszt megállok.
ha bankrabló volnék, valszeg nem kéne gondolkodnom, hogy miért jön utánam.
közben találtam egy elég összeszedett cikket
totalcar.hu/magazin/kozelet/rendor16
@májgeriberi: tárcsa nekem is van, de az a papáméktól való.
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 15:38:42
staropramen 2009.06.30. 15:38:53
Ő a szakállam titkára, jöjjön ide ő.Nehogy már én rohangásszak egy titkár után!
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 15:39:04
casey rybak 2009.06.30. 15:39:58
szükséges esetén állj meg,ne csorogj!!!
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 15:42:25
de mikor van szükség?:)))
(csak vitzelek)
na jó, megyek inkább kákán csomót keresni.
OrbanseggenLorincz 2009.06.30. 15:42:42
májgeriberi 2009.06.30. 15:43:18
bocs, de az én férjem kb 110 kiló és rendőr VOLT nekem ilyen idiótákkal nem kell foglalkoznom Ő ezt elintézi!
Amúgy meg minket annak idején rendőrök akartak leszorítani az útról!
A kocsiban akkor is csak én féltem aztán amikor visszakajabált, hogy mi a faszt csinálnak akkor meglepődtem!
casey rybak 2009.06.30. 15:47:35
te most miről beszélsz???
Gombóc_Artúr · http://zsirverseny.blog.hu 2009.06.30. 15:48:52
Ez kapásból 2 db szabálysértés. Szarjon sünt :)
The Good Boy 2009.06.30. 15:49:32
Ha már ilyen überokos vagy, mond már meg, hogy vegyen fel az utcán egy szabályos feljelentést egy "utcai" rendőr?
Bár ez téged biztos nem érdekel, mert gondolom valami komplexusokkal küzködő kis nyomoronc "katonai" ügyész vagy. Vagy csak egyszerűen egy fogalmazó, vagy a titkárnője.
Félreértés nélkül, nem azt mondom, hogy ha egy rendőr hibázik, akkor az ellen nem kell fellépni, de hülyeséget ne kérjünk már tőle (feleségemnek egy hónapja vettek fel feljelentését, amit a rendőrség zárt rendszerű számitógépes programjában irtak meg, ráadásul a 4 oldalból kb. másfél volt a különböző jogi figyelmeztetések, egy pedig a személyes adatai). Ezt hol vegye fel? Leüljön egy sámlira Agárd Fő utcáján az út szélén, aztán kezdje el sms-ben irni a saját telefonján?
Az az egyedüli jó megoldás, ha elmondja, hogy hol és hogyan lehet megtenni a feljelentést. Persze, ha helyszines büncselekményről van szó (és tényleg konkrétan felvetődött az intézkedés során), akkor abban hibázhatott, hogy nem tette meg az első lépést az ügyben.
casey rybak 2009.06.30. 15:50:51
igazad van!
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 15:50:59
The Good Boy 2009.06.30. 15:52:17
Egyébként miért baj, ha valakinek a tompitottja világit álló helyzetben, lakott területen belül? A kresz csak a távolságit, meg a ködlámpát tiltja lakott területen belül.
Szerintem
Gombóc_Artúr · http://zsirverseny.blog.hu 2009.06.30. 15:54:18
(2) Álló járművön - a forgalmi okból megálló járművet kivéve - tompított fényszórót csak erős ködben vagy sűrű hóesésben szabad használni; távolsági fényszórót, ködfényszórót használni tilos.
Köd nem volt, havat sem látok. Na ezért.
Secnir 2009.06.30. 15:55:15
human kutatás
0 bejelentett alkalmazott
na, ő most humánokat keres alkalmazottnak. családapák, stb. nem jó. neki humánok kellenek. olyan emberszabásúak, mint ő.
MrR2008 2009.06.30. 15:55:28
KRESZ IV. RÉSZ - A járműközlekedésre vonatkozó szabályok
I. fejezet - A járműközlekedés általános szabályai
42. § Magatartás a megkülönböztető vagy figyelmeztető jelzéseket használó járművekkel szemben
(1) A megkülönböztető jelzéseket (villogó kék fényjelzést és szirénát vagy váltakozó hangmagasságú más hangjelzést) használó gépjármű, illetőleg minden ilyen gépjárművekkel kísért (közrefogott) zárt csoportban haladó, megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére minden járművel, minden helyzetben elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását - félrehúzódással és a szükséghez képest megállással - lehetővé kell tenni.
(2) Megkülönböztető fényjelzést használó, álló járművet megközelíteni, illetőleg mellette elhaladni csak fokozott óvatossággal szabad.
(3) Megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművet előzni tilos. Az ilyen gépjármű mögött a követési távolságot úgy kell megválasztani, hogy az ne járjon a közlekedés többi résztvevőjének zavarásával.
(4) A figyelmeztető jelzést (sárga villogó fényt) használó járművet fokozott óvatossággal szabad megközelíteni, mellette elhaladni, vagy megelőzni.
Azaz ha másképpen nem megy mehetsz előtte, de csak addig míg félre nem tudsz állni.
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 15:55:53
"A rendőri intézkedést, ha az intézkedés jellegéből vagy a körülményekből más nem következik, a napszaknak megfelelő köszönéssel és a tervezett intézkedés közlésével kell megkezdeni."
ez ugyanaz
vagy nem?
casey rybak 2009.06.30. 15:57:25
és gondolod a kiscsaj nem tudott volna megállni??hány kereszteződélről beszélt pl.?
casey rybak 2009.06.30. 15:58:28
és gondolod a kiscsaj nem tudott volna megállni??hány kereszteződésről beszélt pl.?
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 16:00:17
azt szokták mondani, hogy jónapot/estét/reggelt, közúti/gépjármű ellenőrzés következik.
vagy nincs nevük? vagy csak számuk van?
akarjam én tudni egyáltalán, hogy mi a nevük?
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:03:07
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 16:03:08
ez tetszik. köszönöm. elmúltam már 18 nem is emlékszem mikor.
inkább legyen múmia:)))
májgeriberi 2009.06.30. 16:05:18
szabály sértés helyett szabvány sertést
ezen derültem :D
casey rybak 2009.06.30. 16:05:25
akkor hölgy:)
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:06:18
casey rybak 2009.06.30. 16:06:27
szabálysértésre gondoltam..biztos tudod:)
nincs köze,hozzá,hogy a postoló mit tett az önjelölt rendőr szemében..
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 16:07:03
májgeriberi 2009.06.30. 16:14:08
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:14:29
AZso.hu · http://www.azso.hu 2009.06.30. 16:15:26
Egy komoly szervezet nem engedhet meg magának olyat, hogy egy ilyen ember legyen a tagja. Pont.
A bringásokat sem a több tízezer szabályosan közlekedő alapján ítélik meg, hanem a néhány kivilágítatlan részeg idióta és elgázolásuk alapján.
Ilyen az élet.
Matschkássy Lukrécia 2009.06.30. 16:16:30
Secnir 2009.06.30. 16:18:54
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:20:49
babhun 2009.06.30. 16:23:23
Egy posztoló (Gábor) az index legolvasottabb és állítólag moderált blogjában egy teljesen off topic témában feltesz egy hihetőnek tűnő történetet és mellé egy-egy fényképet egy személyről és egy gépjárműről. Ez a személy, akit egyesek azonosítani vélnek, egy fél napon belül a közmegvetés és a legalpáribb szitkozódás tárgyává válik, állítólag megfenyítésre is került.
Ezt az egészet Gábor állítólag azért teszi, mert jogállamhoz méltatlan atrocitás érte, ami talán igaz. A legtöbb józan ember (ideértve az Index újságíróit és moderátorait is?), akinek a leghalványabb fogalma van a jogállam mibenlétéről nem fogadhatja el, hogy bárkit egy hihetőnek tűnő de bizonyítékokkal itt semmilyen módon nem alátámasztott beszámoló alapján meghurcoljanak. A következmények miatt kijelenthető, hogy morális szempontból Gábor és a képen szereplő személy között immáron nincsen különbség, ami persze ráadásul csak akkor igaz, ha a képen szereplő személy valóban a Gábor által előadottak szerint viselkedett.
Mindenki Fake 2009.06.30. 16:23:34
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:25:18
Matschkássy Lukrécia 2009.06.30. 16:25:21
Sallina 2009.06.30. 16:27:14
Rák Attantam 2009.06.30. 16:28:12
Edét ismered?
Jobb, ha lassan hozzászokik mindenki. Ilyen az online lincselés. Vagy szoft-lincselés? Tessék mindenkinek nem gennyláda módon viselkedni és akkor nem kerül ide.
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:28:35
májgeriberi 2009.06.30. 16:29:46
perelje a rend derék őre be gábort becsületsértésért gondolom ismerik egymást!
a lényeggel viszont egyetértek!
maincoon © 2009.06.30. 16:29:49
még jó, hogy nem találkoztam ezzel a fazonnal
májgeriberi 2009.06.30. 16:31:06
úgy izgulok mi lesz..
Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.30. 16:31:15
Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.30. 16:33:00
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:33:28
darkmirjam 2009.06.30. 16:35:27
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 16:35:52
milyen lenne a homár, ha két oldalra lenne osztva ez a felület. az egyiken a panaszos, a másikon a panaszolt. és egymás mellett olvashatnád, sorról sorra
(pl:
mondta, te paraszt megszólítottam
kitépte a kezemből óvatosan elvettem
leszorított az útról megelőztem
megvert simogattam a fejét
és mindkettőhöz lehetne kommentelni.
nácivadász tűsarkúban 2009.06.30. 16:37:36
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:37:51
Rák Attantam 2009.06.30. 16:39:02
A képen Csimmeg Pötyi bácsi előnytelen megvilágításban látszódik, ami sérti a jó hírnévhez való jogát. Gábort feltehetőleg el fogják marasztalni, amiért nem profi fotóssal, műteremben készíttette a fotográfiát.
Ejnye, Gábor! Gondolom, még azt is fogod állítani, hogy leszorított, mi? Cöcöcö...
1 mezei utas 2009.06.30. 16:40:17
Láttam az ipse fényképét, mielőtt leszedték.
Elöljáróban annyit, hogy már 13 éve a térségben (Velence-Agárd-Gárdony) töltöm a nyaraimat. Felismertem az ürgét. Egyszer pár éve éppen bicajozás közben Velencén állított meg egy fiatal társával, megkérdezte, hogy hol lakom, merthogy kötelező kémény ellenőrzés van és ráérünk-e délután fogadni őket. Aha, majd hülye lettem volna válaszolni, felpattantam a bicajra és tovább. Aznap még láttam őket Újtelepen (Velence) csöngettek be a házakba, na uccu haza szólni a családnak, hogy nem beengedni ezeket. A trükk az volt fel a tetőtérbe, kocsi beáll a garázsba, ajtók ablakok zárva. Az idióták képesek voltak 45 percet várni a kapuban sőt néha be is kiabáltak, hogy hahó...
Máskor is láttam már az ürgét szintén Velencén a Fejérvédesekkel, de már nem vagyok biztos, hogy ő volt-e az... De a kéményseprős az tuti infó
georg 48 2009.06.30. 16:41:00
Rák Attantam 2009.06.30. 16:42:21
A Homár közösségét kollektíve letiltották a témáról, még a tudodki nevét sem lehet leírni.
(Baxxus, most állt meg az ablakom alatt egy lefüggönyözött fekete Pobjeda, tele bőrkabátos alakokkal!)
maincoon © 2009.06.30. 16:43:13
off:mégnemlehetnyugodtanörülni:on
jesszumpepi (törölt) 2009.06.30. 16:43:42
A kép levételével nem így lesz.
Matschkássy Lukrécia 2009.06.30. 16:44:29
Amugy meg egy vicc ahogy a rendorok bejarnak szolgalatba... Apu meselte, hogy nem egyszer kellett hazakuldenie jarort, mert a laban nem tudott megallni olyan reszeg volt. A masik meg marihuanat szivott. A harmadik ellopta a lefoglalt buncselekmeny targyat. A negyedik ittas vezetok jogsijat lopta vissza nagyuzemben.
maincoon © 2009.06.30. 16:45:04
májgeriberi 2009.06.30. 16:45:58
ja, és az már volt, hogy ezért tart itt az ország?
1 mezei utas 2009.06.30. 16:46:14
Olvastam a munkásőrös nyugger zsarus commenteket. Nos közlöm a térségben, főleg Velencén laknak, élnek nyugdíjas rendőrök munkásőrök, mivel 1 ideje már ott töltöm a nyaraimat, volt időm feltérképezni a helyet. Az utcánkból kapcsiból 3 ván fószerről tudom, hogy volt rendőr illetve munkásőr múltja, hozzáteszem még egyszer sem törtek be a kertünkbe és figyelnek a kertre, ergó nem baj ha még buzognak, csak ne vigyék túlzásba. 13 év alatt mialatt ott nyaraltam összesen egyszer próbált meg cigány betörni hozzánk (pedig arra fele vannak bőven), de az is egy nagy lúzer volt...
amatőr 2009.06.30. 16:46:47
www.pacomodell.hu/flycamone2/
Azt hiszem hamarpsan be fogom szerelni középső féklámpa alá hátra. 4 GB SDHC kártyára több órányi videó elfér, folyamatos felvétel üzemmódban mindig felülírja a legrégebbi felvételeket.
Aztán lehet magyarázni utólag, hogy nem úgy volt az...
Átlagarcú 2009.06.30. 16:47:27
Ennek úgy is elejét lehetne venni, hogy helyi mágnások ne támogathassák a hatóságot anyagilag még hivatalosan sem.
A másik dologban nem adok a posztírónak igazat. Történt ahogy történt, de mégis az igazi rendőrség próbált szóba elegyedni az emberünkkel. Ezt a szándékát úgy-ahogy jelezte is. Hogy ez most mennyire volt szabályos, vagy nem, ez ellen élhet panasszal. ...de, hogy az előzmények miatti sértettségből az igazi rendőrnek sem nagyon akaródzott megállni, azt nem helyeslem.
Mindent egybevetve a rendőrség munkája hagy maga után kívánnivalót, de tudomásul kell venni, hogy a pályán ő fújja a sípot.
mailhavergabor1 2009.06.30. 16:48:10
májgeriberi 2009.06.30. 16:48:30
gyalog is csak sétálni fogok nem sietni!
nácivadász tűsarkúban 2009.06.30. 16:49:05
Rák Attantam 2009.06.30. 16:53:49
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:54:51
@Matschkássy Lukrécia:nagyon helyes.Pontosan tudom, mit művelnek egyébként, nem véletlen, hogy a tisztességes rendőrök már leszereltek
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:57:18
májgeriberi 2009.06.30. 16:58:27
májgeriberi 2009.06.30. 16:59:43
Matschkássy Lukrécia 2009.06.30. 17:02:19
májgeriberi 2009.06.30. 17:05:54
csak legalább jól csinálnák..ha már az enyém is
Átlagarcú 2009.06.30. 17:06:17
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 17:06:30
Matschkássy Lukrécia 2009.06.30. 17:07:37
Matschkássy Lukrécia 2009.06.30. 17:08:49
i hate the police (törölt) 2009.06.30. 17:13:07
szily 2009.06.30. 17:16:23
homar.blog.hu/2009/06/30/re_eleteket_fenyeget_egy_alrendor_a_velencei_tonal_rendorsegi_vizsgalat_indult_az_onkentes_rendrako_
májgeriberi 2009.06.30. 17:19:03
májgeriberi 2009.06.30. 17:23:03
mindenki fürdik :DD
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.06.30. 17:33:33
Gábor, gratulálok a higgadtságodhoz. Miért jut bárkinek is eszébe, hogy hazudsz, kitalálsz, csúsztatsz? Mi szükséged lenne rá? Na, engem, személy szerint nem érdekel a _másik verzió_, mert nem hiszem, hogy olyan létezik.
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.30. 17:49:06
"rendőr VOLT "
Kirugták mert valaki valakit le akart szoritani és értesitette a rendőröket, az meg a férjed volt?
:)
The Good Boy 2009.06.30. 18:33:11
Ez sem hasonlit a rendőrautókra: drpromotion.hu/chilly.jpg
Egyébként hamarosan a polgárőrök nemcsak rendszámfelismerő rendszert fognak üzemelttni, hanem tarffipaxokat is. És ez nem vicc!! Sajnos
The Good Boy 2009.06.30. 18:37:14
Rot 2009.06.30. 18:46:42
májgeriberi 2009.06.30. 19:23:29
inmem 2009.06.30. 20:51:16
oszeres 2009.06.30. 22:55:02
oszeres 2009.06.30. 23:02:31
CsegeJani · http://pavadzsihad.blog.hu/ 2009.07.01. 06:37:23
vidéki suzukis 2009.07.01. 08:18:04
sargarigo 2009.07.01. 08:33:51
A polgárőrök nem fognak traffipaxot használni,nem kell valótlanságokat írogatni a polgárőrségről.Egyenlőre,a kevés rendőri létszám miatt ők próbálják,és teszik is sikeresen,felderíteni,és megelőzni a bűncselekményeket.Mindenhol vannak szálkák,de attól a ház még nem borul össze.
Ez csak a nagy médiának köszönhetően lett így felfújva.Ha holnap leírom,hogy a sértett a gyárból lopta a Józsi bácsi szalonnáját,akkor ő lesz az első számú közellenség!!
Kapjunk már magunkhoz kicsit!!Jó lenni lincselni?-felakasztani mi?mert egy kicsit túlbuzgó volt??Nézzünk már magunkba!!
EÖ (törölt) 2009.07.01. 08:35:25
hát baz'meg kicsit mi is túl buzgók vagyunk!
baj?
sargarigo 2009.07.01. 08:49:21
Ad2:Ha veled történik valami,ki segít??
Na??Senki!!Ha csak nem jár arra egy polgárőr!!
Erről beszélek nyuszomuszó.
De gondolom így név nélkül nagy ember lehetsz.
sargarigo 2009.07.01. 08:55:26
Hibázott!!Ennyi.Elviszi a balhét?Reméljük.Nem kell tovább ragozni.
EÖ (törölt) 2009.07.01. 08:59:33
ad 1: valóban nem velem történt, mert én meg nem álltam volna ennek a tahónak
ad 2. nem a polgárőr segít. nem mellesleg senki nem kért tőle segítséget.
név nélkül is nagy ember vagyok, de névvel még nagyobb!
Rólam nevezték el a Polgárőrképző Egyetemet
Üdvözöl: Polgár Jenő, rektor, nyugalmazott nyuszómuszó
sargarigo 2009.07.01. 09:03:33
EÖ (törölt) 2009.07.01. 09:09:41
te tényleg ilyen hülye vagy???
ez a f@sz leszorított egy békésen autózó családot, minden ok nélkül játszotta a rambót
és te még véded??????
vagy netán te vagy ő???
az lenne az igazi csemege számunkra!
kezdődne a csontozás!
sargarigo 2009.07.01. 09:15:43
EÖ (törölt) 2009.07.01. 09:24:59
sargarigo 2009.07.01. 09:27:32
EÖ (törölt) 2009.07.01. 09:37:49
Alf (törölt) 2009.07.01. 09:39:32
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.07.01. 10:20:27
Argentina · http://www.buenosaires.hu 2009.07.01. 11:35:19
itt meg latszik az önkéntes barom pofája
Puncifan 2009.07.01. 13:37:27
Dogdog 2009.07.01. 15:23:31
Édes fiam jártál te iskolába, vagy csak polgárőrit végztél. Ott nem tanítanak meg olvasni? A haverod igenis súlyos hibát követett el aminek csak a mértékén lehet elmélkedni. Nézz már rá arra a fényképre az autóval és talán megvilágosodik. Annak a fényképnek alapján az igazi rendőrségnek már rágen szabálysértési eljárást kellett volna indítania a haverod ellen. Éppen az a baj és szomorú és tűrhetetlen, hogy a rendőrség ezzel csak megerősíti a róla kialakult általános véleményt:ALKALMATLAN A FELADATÁRA! MEGINT:
nem kívánok általánosítani, ezért megkövetem a KIVÉTELT. Talán persz ők tudják legjobban mi is van körülöttük, nekik a legnehezebb megküzdeni a
helyzettel ami kialakult. Ezért is nekik meaculpa:)
Stef 2009.07.01. 17:02:34
Kérem olvassa el a Blog másik postjában írt reakciómat:
homar.blog.hu/2009/06/30/re_eleteket_fenyeget_egy_alrendor_a_velencei_tonal_rendorsegi_vizsgalat_indult_az_onkentes_rendrako_
Polgárőr iskola meg nincs :)
Simon István Áron, alelnök
Szeged-Belvárosi Polgárőr Egyesület
NoOne 2009.07.02. 00:23:34
Nem mellesleg a tisztelet az nem "jár", hanem ki kell érdemelni... ...és a téma főszereplője nem kis hendikepet hozott össze önöknek, nem beszélve a telefonáló, fenyegetőző "holdudvarról".
oszeres 2009.07.02. 07:28:23
Stef 2009.07.02. 08:17:21
Azért írtam, hogy iskola nincs mert a belső oktatás és az iskola nem ugyanaz.
Az sajnos tényleg igaz, hogy egy ilyen sajnálatos eset miatt sokan az egész szervezetet lenézik. De mondanék egy példát, ha egyszer romlott-penészes kenyeret kapok a boltban, akkor onnantól az összes péket utálom, ugye hogy nem?
Az illető pedig, ha tényleg így cselekedett remélem megkapja érte a súlyos büntetést.
szalontüdő 2009.07.02. 12:48:40
Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2009.07.02. 13:16:40
www.google.hu/search?hl=hu&q=jpl+761&meta=&aq=f&oq=
Megvan a JPL-761 ! Egy önjelölt sün talán? Gondolkodni kellene neki.
szgyula 2009.07.02. 14:14:19
EMberek emlékeznek pár éve az őszi esetre, ahol a rendőrök elfelejtették, hogy feladatuk a bűnözők üldözése, akár egyenruhában van, akár nem. Azóta bizalmatlanok vagyunk a hatalommal szemben...
hangosbemondo 2009.07.03. 01:43:08
Nem teszi zsebre...