Bár nem szabadna, egy rakás cég, sőt állami hivatal és kormányszerv kötelezi az ügyfeleit a személyi igazolványuk lemásoltatására. Pedig az adatvédelmi biztos többször is leszögezte, hogy ez a gyakorlat szabálytalan. Tamás most a Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ ellen indított, reméljük nem szélmalom-, hanem sikeres harcot. Az SZKSZA ugyanis csak akkor adna kedvezményes étkezést a néninek, ha hajlandó lenne lemásolásra odaadni a személyijét. Az érvelésük arra alapul, hogy az Államkincstár is csak a másolatot fogadja el az életkor hiteles igazolásának. Bizarr dolog, hiszen rákszabásúésszel nyilvánvalónak tűnik, hogy egy magyar állampolgár számtalan módon igazolhatja, hogy hány éves. Szélmalomlevelezés alant.
--------------------------------------------------------------------------------
Tisztelt Jóri András úr!
Székesfehérvári polgárként fordulok Önhöz, mivel itteni illetékességű szervezet, illetve azt vezető személy kapcsán szeretnék kérdést intézni Önhöz.
Édesanyám 82 éves, egészségi állapota miatt már évek óta szinte alig tud kimozdulni ötödik emeleti otthonából. Egy ideje házi segítségnyújtásnak nevezett szolgáltatásban részesül, amelyet a Szokolai Erzsébet intézményvezető által vezetett Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ biztosít számára.
Az elmúlt egy évben többször is jelezte szándákát a kedvezményes étkeztetési szolgáltatás igénybe vételére, mivel már nem tud napi rendszerességgel főzni, de szeretne meleg ételt kapni. Jogosult is a szolgátatásra, de a hozzá járó gondozónő tájékoztatása szerint ez csak akkor lehetséges, ha személyi igazolványát átadja, azt lakásából elviszik és arról másolatot készítenek. Mindezt a szolgáltatás igénybevételének elengedhetetlen feltételeként nevezi meg, ennek megtagadása esetén a szolgáltatást nem hajlandóak biztosítani számára. A gondozónő nem ért egyet a gyakorlattal, de a fent megnevezett intézményvezető annak ismeretében is ragaszkodik a jogsértő gyakorlathoz, hogy tisztában van annak szabálytalanságával.
Kérem szíves visszajelzésétt azzal kapcsolatban, hogy az adatvédelmi biztos honlapján fellelhetö, a személyazonosító okiratok fénymásolásával kapcsolatos állásfoglalás továbbra is érvényben van-e. Kérem továbbá, hogy ha ha a törvényi háttér időközben megváltozott, és egyes szereplők számára kifejezetten engedélyezi a személyi igazolványok másolását, úgy arról engem, illetve a lakosságot tájékoztatni szíveskedjen.
Amennyiben a személyi igazolványok másolását, illetve egyes szociális szolgáltatások igénybevételének ezen feltételhez kötését megengedhetőnek tartja, úgy ezesetben is kérem szíves egyértelmű és az idős emberek számára is félreértelmezhetetlenül világos kinyilvánítását.
Személyes véleményemet jelezve egyúttal elkeserítőnek tartom, hogy éppen egy olyan szervezet igyekszik jogsértő magatartást tanúsítani kiszolgáltatott emberekkel szemben, amely eredeti célja szerint éppen kiszolgálni és megvédeni lenne őket hivatott.
Mielőbbi szíves visszajelzését megköszönve:
Szabó Tamás
-----------------------------------
Tisztelt Szokoli Erzsébet!
Köszönettel fogadva visszajelzését kérem szíves válaszát, hogy a rászorultság alapjául szolgáló életkor igazolásához miért van szükség az igazolvány másolására, miért nem elegendő az abban szereplő adatok rögzítése?
Üdvözlettel:
Szabó Tamás
-----------------------------------
2010. július 5. 21:23 Alapszolgaltatasi központ írta, <alapszolgaltatas@yahoo.com>:
- Hide quoted text -
Tisztelt Szabó Tamás,
Köszönöm levelét.
MInt a Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ, egyúttal a házi segítségnyújtást biztosító szakmai egység vezetője tájékoztatni szeretném Önt, hogy intézményünk 2009. január 1-én vette át a házi segítségnyújtás feladatát Székesfehérvár Városban.
Az Ön által sérelmesnek vélt gyakorlat, miszerint a szolgáltatást kérők esetében lemásolásra kerül a személyi igazolvány, a jogelőd intézmény az Egyesített Szociális Intézményekben volt gyakorlat. Indokként az Államkincstár ellenőrzési gyakorlata szolgál, miszerint csak a személyi igazolvány másolatát fogadják el az életkori rászorultság indokaként.
Intézményünk - mivel a házi segítségnyújtás biztosításában érintett - csak közvetítő szerepet játszik az ellátást kérő és a szolgáltatást, étkezést biztosító Egyesített Szociális Intézmények között.
Így fordulhatott elő az is, hogy gondozónőnk az Ön édesanyjától másolásra elkérte a személyi igazolványát.
A személyi igazolvány másolása azért vált gyakorlattá, mert az étkeztetés és a jelzőrendszer esetében a szociális rászorultságot az életkor igazolásával is bizonyítani lehet. A jogosultságot az Államkincstár is e dokumentummal ellenőrzi.
Kérem Önt, annak érdekében, hogy édesanyja minél hamarabb megkapja a szükséges és jogos étkeztetést, szíveskedjék felvenni a kapcsolatot az Egyesített Szociális Intézménnyel.
Tisztelettel,
Szokoli Erzsébet
SzKSzAK vezetője
----------------------------------
---------- Továbbított levél ----------
Feladó: Szabó Tamás <szabotomy@gmail.com>
Dátum: 2010. július 5. 21:49
Tárgy: Re: Személyi igazolvány másolása - ismét
Címzett: Alapszolgaltatasi központ <alapszolgaltatas@yahoo.com>
Tisztelt Szokoli Erzsébet!
Ebben az esetben kérem szíves segítségét annak kiderítésére, hogy ki adta ki a belső utasítást a gondozóknak az étkezési szolgáltatásra történő igény rögzítésekor a személyi igazolványról történő másolat készítésére, illetve hogy Ön valóban egytetért-e ezen gyakorlat szükségességével?
Üdvözlettel:
Szabó Tamás
----------------------------------
2010. július 5. 21:44 Alapszolgaltatasi központ írta, <alapszolgaltatas@yahoo.com>:
Tisztelt Szabó Tamás!
Intézményünk a házi segítségnyújtáshoz nem kéri el az igazolvány másolatát, mert ott a gondozási szükséglet vizsgálata és az egészségügyi indokoltság alapozza meg az ellátást.
Az étkeztetést nem intézményünk biztosítja,
Az ellenőrzést végző Államkincstár indokait sem ismerem.
Azt viszont tudom, hogy az Államkincstár számtalan indokkal visszavonja az állami normatívát, így az intézmények sok esetben beiztosítják magukat, hiszen a működés, az ellátottak érdeke kívánja meg.
Tisztelettel,
Szokoli Erzsébet
SzKSzAK vezető
------------------------------------
zozo6296 2010.07.08. 00:07:44
zozo6296 2010.07.08. 00:10:29
RaveAcE 2010.07.08. 00:14:41
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 00:14:53
Megvan a nyilvántartásukban az állampolgár összes adata, minek nekik a személyi???
Úgy lehet a személyi adatait igazolni, hogy ír egy nyilatkozatot a mama az adatokról, és két tanú igazolja.
Egyébként meg ha annyira akarják, hadd másolják le, nem kopik az.
--
Az asszonynál beárulják a férjét, hogy kupleráj környékén látták. Az csak legyint: - Nem szappan, nem kopik.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 00:14:54
en 1 honapja valtottam munkahelyet
es az SSN-met meg a jogsimat is lemasoltak
most akkor hova szarjak
vegig se olvasom
mia szar a problemaja a szemlyisegi jogainak ha segelyt ker vagy ellatast vagy tokom tudja mit ha le akarjak masolni a szemelyiet
hat falbnak megyek
ja es bazmeg ha felted anyad szemelyisegi jogait
akkor etesd TE
a geyereke
jonapot kivanok
RaveAcE 2010.07.08. 00:19:37
Oszt ha közben valaki kölcsönt vett fel a néni nevében, akkor így járt.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 00:23:54
igen a szocialis gondozoknal ez mindennapos
kisnyugdijasra felvesznek 200 millert
2 kezessel
mondjuk az ados alairasa is kell
hat ez eletszeru
itt nem arrol van szo, hogy esetleges idegenek/csalok/ kerik ne keverd
Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.07.08. 00:28:51
Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.07.08. 00:30:30
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 00:31:27
egy penden hurolunk
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 00:34:26
tenyleg hihetetlen hogy valaki segelyt akar de nem akarja hogy lefenymasoljanak egy igazolvanyt
ha a gyerek meg fel
akkor masoltassa le O es vigye be az onkormanyzathoxz
egyszeruen nem ertem mie ez a szemelyisegi joghoz mizeria otthon
itt aszondjak ez meg ez kell
ja, ha nem adod akkor viszlat
beszarok
nyomi 2010.07.08. 00:39:24
Nalam a Bank minden szart lemasolt, de inkabb hagytam, mert nem tudok ket egyforma alairast produkalni, sokkal egyszerubb igy, eddig anyazni kellett a penztarossal, most meg szimplan kapom a zset, mert hagytam lemasolni.
Mr.Brooks 2010.07.08. 00:43:57
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 00:48:29
Mert akkor hirtelen mindenki ingyen kaját akarna. Az persze mellékes, hogy azért lehetne ezt az adatrögzítősdit.
Ettől függetlenül azt nem értem, hogy miért kell elvinni a sz. ig-t? Ha kimegy egy-két alkalmazott, akkor frankón hitelesen tudják rögzíteni az adatokat. Akár pl. két tanúval is.
Ettől függetlenül mondjuk én nem szoktam ezen kattogni, felőlem fénymásolják a személyimet, ha akarják... (mármint hivatalokban; ellenőrnek, rendőrnek nem szívesen adom oda) Persze tudom, hogy jogsértő, de ebben az országban ez sajnos nem meglepő. Az sem, hogy az államra a saját jogszabályai sem vonatkoznak... Mert ugye ha jogsértő, akkor akkor is az, ha maga OV kéri el a személyid.
(Megjegyzem, személyi számot is 798533 helyen kérnek még mindig, pedig ugye vagy 10 éve megszüntették :D )
Szóval viva la bürokrácia, és szarjon sünt, aki kitalálta ezt a marhaságot!
nyomi 2010.07.08. 00:51:31
Szemelyi szam nem szunt meg, csak erelme nincs az atlgember szamara, mert seghol, semmire nem hasznalhato vmiert. Sot a lanyome 3-assal kezdoduk, ugy tunik, a delfinek valoban feljottek a masodik helyre :D
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 00:52:04
Meg amúgy is, halál felesleges az egész :D
Amúgy a nagy személyi adatféltést én sem értem... Hamisítani nem egy 82 éves igazolványát fogják.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 00:53:44
Személyi számot kérlek az elmúlt években több okiratra is rá kellett írnom... Szal az is csak elméletben szűnt meg.
A 3-assal kezdődő meg funky!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 00:56:00
valoszinuleg azert mert a mami kai mar fozni sem tud
nem tud bemenni
es segitenenek
hogy egeyen
a fia meg levelezik fozes helyett
/megertem ha valaki nem tudja ellatni az idos edesanyjat, tavolsag, munka stb. de zemelyisefi jogokra hivatkozva nem engedi lemasoltatni a szmelyijet/
ez kesz
bazmeg ha 30-nal fiatalabbnak tunok egy kibaszott benzinkutasnak meg kell mutatnoma a "szemlyiemt" amin foto lakcim stb rajta van
hihhetetlen a mi otthon megy
en most felteszem a szmel;yimet ha valaki kivancsi ra:)
az ssn-t nem
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 00:59:23
Fogadjuk el, hogy parázós a gyerek, van ilyen. De miért nem viheti be ő, ha annyira nem akarja kiadni a kezéből?
Mert az tényleg marhaság, hogy nem engedi lefénymásolni, de elvitelre én sem adnám oda.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:01:22
ahh az egesz topik egy fabol vaskarika
akarok valamit
de a felteteleit nem akarom teljesiteni
lecet
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:04:01
a hozzajaro gondozono
nagy valoszinuseggel eteti evekig, hogy aztan milliardos osszeget vegyen fel a 82 eves nenire
tessek elsetalni a gondozonovel ha ninc bizalom
baromsag
meg egyszerubb fozni a mamara
vagy etel hazhozszallitast kerni
ja az nincs ingyen?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:05:07
lecet
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 01:07:50
Szerintem megtenné a csávó, csak a magyar közigazgatást ismerve, lehet nem engedik be a HIVATALba :D Mert ott is dúl az IQ!
Amúgy a gondozónbő gyanús :D
A fából vaskarika, meg én is így gondolom... Szóval úgy lennék vele, hogy ha ilyen idióták vagytok, akkor vigyétek...
Vagy ha tényleg annyira parás, akkor kérjen hivatalos átvételi elismervényt a hivataltól, hogy ettől az időponttól eddig náluk volt... És akkor ha valaki visszaél vele, akkor tudja igazolni, hogy nem ő volt.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:07:51
kesz again
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:09:44
vegre elolvastam
a fiunak az a baja hogy le merik masolni az anyukaja szemelyijet
ingyen kaja fejeben
a sajatjat siman odaadja ha mobilt vesz vagy tv-t
menneyen a picsaba
OK?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:10:47
najo
iszom 2 sort
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:14:09
ma mulatunk
de csak 3 decisek
-d(-_-)b- 2010.07.08. 01:16:51
"1. A személyi igazolványt tulajdonosa köteles megőrizni, magánál tartani és a hivatalos személyek felhívására adatainak igazolása céljából átadni.
...
8. Tilos a személyi igazolványt másra átruházni, zálogba adni vagy zálogként átvenni."
A Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ ezeknek melyik részét nem érti?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:19:54
Colt
teged egy ertelems fiatalembernek ismertelek meg
/ez lehet igaz, lehet nem/
a velemenyunk sok esetben kulonbozik
ez eletkorunkboles orszagunkbol adodik
de kerlek olvasdd el ujra
a posztolo fo gondja az, hogy az anyukaja etetesehez kell egy masolat az anyukaja szemlyijerol es ezt Ot nagyon leveri
nem az elvitela lenyeg
kifogasolja hogy le merik fenymasolni a szemelyijet
az anyja meg enni akar
O meg nem ad kajat es felhaborodik a copyn
levelezik
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:22:39
nem az elitelen van a hangsuly kell nekik egy copy mi alapjan adjak az ingyenkajat
operettorszag
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 01:22:41
Csak mivel a hivatal az hivatal, nem fog engedni az ő hülyeségéből.
Tehát a postolónak kellene engedni a másolás témájában.
Eddig az ő nézőpontját is figyelembe vettem, azért írtam, hogy ha már ennyire parás, akkor miket tehetne.
Megdobbent 2010.07.08. 01:23:55
Tehat ha nem akar az ido miatt gondba kerulni a legjobb, ha az edesanyja szemelyiet elviszi ehhez a bizonyos Szokoli Erzsébethez (SzKSzAK vezető)es megkeri, hogy mutasson mar par fenymasolt szemelyit, hogy lassa ez tenyleg gyakorlat.
Ezutan atadja fenymasolasra az edesanyjaet, ott helyben megvarja, mig elkeszul, majd haza.
Anyu kap melegetelt, poszter biztos benne, hogy nincs a muszajnal tobb kozvetito a dologban, es ennyi elonnyel kenyelmesen lepingpongozza a meccset.
Egyebkent szerintem sem oke a fenymasolas, mert mondjuk minek az. Ha nem hiszi el a szerzodo fel, hogy en en vagyok, akkor az o koltsegere elfaradunk kozjegyzohoz, az majd igazol.
Nemtom, en mar 14 evesen sem adtam tuszul a szemelyimet a vizibicikli-kolcsonzonek, mert elolvastam, hogy tilos zalogba adni es zalogba venni egyarant. Ezt elarultam a kolcsonzonek is, nem hitte, elolvastuk egyutt, igazat adott, adtam valami mast tuszul (tan pont biciklivel mentem, igy nem is kellett lakat) :)
Egyebkent nem szegyen, ha ragaszkodunk a jogainkhoz, ha mar vannak.
Es most akkor essunk nekem, de visszautok, mert morcos hangulatban vagyok ;)
-d(-_-)b- 2010.07.08. 01:27:13
Egyrészt az adatvédelmi biztos megmondta, hogy nem másolhatják le, tehát akkor ne is akarják lemásolni.
Leugatjátok szegény srácot, pedig durva példával ez olyan, hogy pl. megállít a serif és azt mondja hogy csak akkor enged tovább, ha seggbedughat a batonjával. Te meg mondanád, hogy dehát a serif nem csinálhat ilyet, és erreföl mi meg téged leugatnánk, hogy ne rinyálj, tovább akarsz menni vagy nem.
Másrészt meg el akarják vinni a néni igazolványát, azt meg eleve tilos, mert mindig magadnál kell tartanod tehát szabályt sértesz, ha odaadod.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:28:40
nem
a hivatal nem hulye
a segelyhez kell egy copy
esetleg nyugdijszelveny
stb
mert holnap en kerek\
innen
szabo tamas a hulye mert kekeckedik
egy segelyert
ha en itt nem dolgozok 40 orat tudod hany fele adatot kell megadnom, hogy kapjak segelyt?
mar elofordult
eszembe sem jutott reklamalni
orultem hogy segitettek
de Szabo Tamas edesanyjanak szemelyi igazolvanyanak masolata az nem mehet az onkormanyzathoz
kapjal mar a fejedhez
thx
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:31:17
nagyon rossz pelda
a sheriff tudja mit tehet
ha nem igazolom magam bevihet a bortonbe 5 orara
de nem dughat seggbe
aztan a biro eldonti mi tortent
namost ha en segelyt akarok, annak meg vannak a feltetelei
en vagyok en
itt dolgoztam ennyi ideig stb
mi a qrwa eletbe kapna segelyt valaki ha a papirjait nem lehet lecsekkolni
magyar okoskodas
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:32:58
banknal nem tema
telefonnal nem tema
de ha anyamnak kaja kell nem adom
operettorszag
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 01:34:19
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:37:05
azert ez nagy gond
Sazbo Tamas felhaborodik hogy le akarjak fenymasolnia 82 eves edesanyja szemelyijet az ingyen kaja vegett
en telleg beszarok
-d(-_-)b- 2010.07.08. 01:37:33
A serifes pedig jó példa. Nem nem igazolod magad, hanem egyszerűen megállít és előáll a javaslatával. Mint ezek azzal, hogy le akarják másolni az ID-t. Pedig nem tehetnék. És ti meg azt basztatjátok, aki mondani meri, hogy dehát ezt nem szabad.
Menjen ki két ember a hivatalból, nézzék meg Marinéni igazolványát, majd jegyezzék fel, hogy "megnéztük, télleg Marinéni az."
Az meg már enyhén szólva röhejes, hogy pont Amerikából jön a javaslat, hogy szarjál már magasról a szabadságjogaidra kisköcsög, ha segélyt akarsz.
-d(-_-)b- 2010.07.08. 01:39:45
Megdobbent 2010.07.08. 01:41:30
Hivatalnak oke a masolat, nem vitas.
Amit ebben a sztoriban baj: iksz ipszilon akarja elvinni, hogy majd o fenymasoltat, es majd visszahoz, es majd odaad a szolgaltatonak. Ez nem oke, ikipszilon ne ajanlkozzon, mert o nem a hivatalt reprezentalja, csak 1 lotifuti kozmunkas szintjen all, tehat nincs semmi, amiert rabiz az ember ilyesmit.
Ami pedig a hiszteria kivalto oka: minden elbaszott kis bt, kiskereskedo, szodas, jeges elkezdte masolgatni a vevok szemelyiet, aztan vicces volt ezeket 100asaval viszontlatni az utcan szetszorva. Ez ellen jott az ombudsmani allasfoglalas, hogy lofasz mar a seggukbe. Az allamigazgatasra ez nem vonatkozik tovabbra sem.
Ugyhogy a skac elkutyagol anyu szemelyijevel, annak adja, akit illet, o maga visszaviszi es kesz a sztori.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:46:53
neked fingod sincs amerikarol
ez latszik
eletedben nem eltel itt
mindig amerikaval takaroztok, hogy igy meg ugy
a nagy faszt\itt rend van
ha en aszondom a unployed officcebe ne masoljak le a jogsimat
es nem adom meg az SSN-met
Ok mosolyognak es jo napot kivannak
en meg nem kapok segelyt
muhhhahaha
amugy 3 hetig voltam segelyen, tehat nem kel ekezni es nem full time cska nem volt meg a 40 oram es kiegeszitettek
megis mi a qrwa annya alapjam admak a segelyt
bemondasra?
ha meg otthon tilos lemasolni az ID-t az a Ti bajotok:)
ja es akkor remelem a masolat nelkul nem kap etelt, foz neki a Szazbo tamas
a sheriff pelda meg nem jo, altalaban kovetika torvenyt
Ti meg otthon szemelyisegjogoskodtok
tudod mi megy itt?
teszem az buncselekmeny
otthon le sem merik irni, hogy cigany
ittt siman leirjak keresunk egy x magas x sulyu fekete ferfit stb
dogoljetek bele az szdsz-be:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 01:51:52
en itt en ilyem ehyeitett sZociali intezmenyekrol olvasok
az enolvasatomban allami
zerv
amugy mint mindtam a benzinkuton megmutataom a jogsinat ha sort veszek
jo, ott nem masoljak le de neha meg az iranyitosamot is elkerik a likorsztorban
Szabo Tamas elvu problemat kreal az anyukaja etkeztetesebol
ha valaki ezt nem latja....
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 01:57:11
Az lesz a panasz jövőre.
A földművest háromféle kár érheti:
- nagy szárazság;
- nagy esőzés;
- ha egyik sem, akkor a bő termés miatti alacsony felvásárlási ár.
Megdobbent 2010.07.08. 02:01:12
Nah, julineni folyton mondja a szegeny idos asszonynak, hogy na tessenmar ideadni a szemelyit, majd en elszaladok, lefenymasolom, visszahozom, es plane leadom az intezetben.
A poszter nem gondolja, hogy julineni pont jo futar lenne erre a dologra, ezert megkerdezi e-mailben az intezetet, hogy igaz-e a szemelyi masolas.
Es innetol van a bibi:
Azt irjak neki, hogy igen masolnak, de csak azert, hogy allamigazgatasi uton eljusson a kozpontba.
Erre en mennek anyuhoz, mondanam neki, hogy elszaladok, odaadom, hogy lemasoljak, igy lesz meleg ebed, aztan mar hozom is vissza.
Sajna a poszter elovette a passzust, de pont a nem jo helyen lengeti, mert bizony az onkormanyzaton, valasztasi hivatalban, okmanyhivatalban (szoval mindenutt az allamigazgatasban) ugy masolnak/szkenelnek, mint a meszes.
De az is lehet, hogy eleve felreeertem az egeszet, akkor meg lufi igazat vedtem eddig :)))
Megdobbent 2010.07.08. 02:02:11
- Arviz
- Aszaly
- Muszaj
Tudjuk ki mondta ;)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 02:08:36
en meg ugy ertekelem egy magat onerzetesneka tarto ember takarozik ombudsmanokkal,meh masolasokkal, ahelyett hogy keresne a megoldast, es beletorodne le fogjak masolni az aedesanyja szemelyijet
/ hogy mi baja lehet belole azt nem tudom/
vagy feljar 2 naponta fozn
egyszerre nem lehet szittyanak is lenni meg nemfozni se
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 02:08:54
Mi 20 éven felüli öregek még tudjuk.
Megdobbent 2010.07.08. 02:16:23
Tehat neked igazad van abban, hogy bizonyhogy lemasoljak es bizonyhogy joggal.
Nekem meg abban, hogy ne julineni masolja (ha nem bizik benne), hanem vigye be SK. es hagyja menni a dolgokat a maguk utjan.
Szegeny Szabó Tamás igazsaga pedig pontosan 2010. július 5-en, 21:23 idopontban fogyott el, onnantol mar kinossa valt a tevekenysege.
Megdobbent 2010.07.08. 02:18:44
Ugyhogy velunk hal ki a koztudat 99%-abol.
Nem is baj :)
Jah, jartam kint a sirjanal es a tonna virag tetjere magam is tettem 3 szal viragot.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 02:27:05
azert nem elegendo az abban levo adatok rogzitese
merty csalasra ad lehetoseget
pelda
anyam mondjuk 60 eves
nem jogosult meleg toltott kaposztara
/en meg baszok fozni neki/
neninek itt van 30 rugo irja be hogy 97 eves
ilyen egyszeru
komoluan nemm ertem a problemat
valaki segelyt ker es megtagadja az adatszolgaltatast
akkor sem ertem ha ehhez az imbudsmann gtertyat tart
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 02:37:31
jojo miert nem olvastad el az aprobetus reszt
hulye vagy 3 napon belul nem kotelezo visszacsere;ni
naja majd kimegy pisilni ingyen
ha segely kell
jajj az allampolgari joagaim serulnek edesanyamnak
operettorszag:)
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 02:49:05
Hofi:
"Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma két fő"
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 02:50:17
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 02:58:46
a segelyhez kell egy copy
esetleg nyugdijszelveny"
Pont ez az, miért mindjárt személyi kell?
Nyugdíjfolyósítótól lekérnék, hogy az öreglány tényleg nyugdíjas + tényleg 82, és csók... Faszikámtól kérnének egy nyugdíjszelvényt, hogy tényleg nyugdíjas.
Máris nem kéne személyi.
De ha meg kell, akkor tényleg adja oda... A másolatot legalább.
Mondjuk ha meg személyi fénymásolat kell, akkor a hivatal is elfogadhatná azt amit nem nála másoltak...
Szóval mind a két félnek van baja...
Amúgy az "örülök ha kapok segélyt" hozzállás lenne tényleg a normális.
@atpijkamo: Hofi bárhogyan ütős :)
Rókakígyó 2010.07.08. 03:16:32
Xezs 2010.07.08. 03:24:41
Lásd a poszttolót, lásd a bliccelőket, lásd a tanulni nem, de diplomát szerezni akaró fiatalokat, lásd a KRESZ-t ismerni nem, de autót vezetni akaró embereket, lásd a kockázatot vállalni illetve törlesztőrészletet fizetni nem, de hitelből karibiszigetekre menni akaró panelprolit, vagy a dolgozni nem, de pénzt kapni akaró cigányokat.
Néha durván ki tudok akadni embereken. Volt egy melótársam, az azon kárált, hogy megbuktatták az egyetemen ahova jár pedig puskája is volt. Mikor közöltem vele hogy talán itt az ideje elkezdeni tanulni és nem puskát gyártani, még én voltam hülyének nézve.
A jelen szituáció a következő:
1) a néni nem kap lófaszt se egy fénymásolat nélkül
2) a személyit tilos bárkinek odaadni, kivéve erre feljogosított személynek (rendőr)
Mi lehet hát a megoldás? Kibaszott bonyolult... Drága fiacskája kerít egy fénymásolót (vannak úgynevezett fénymásolással foglalkozó boltok, ahol 10 Ft/lap áron megvan az egész, éljen a 21. század és annak összes fantasztikus vívmánya), lefénymásolja a személyit és odaadja a binyekáresznek.
Ehhez tényleg sokat kéne gondolkodni. Veri itt a nyálát ahelyett hogy ténylegesen a probléma megoldásán törné a fejét. Szerencsétlen 82 éves néni már annyira leszarja arra a pár évre a személyiségi jogait, neki az a lényeg hogy ehessen egy jót legalább napi egyszer, a fia meg itt buziskodik. Én is hasonlóan felbasztam magam mint te, hagyma.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 03:25:53
mia z isren baj van ha egy hivatal elkeri a szemlyidet
mi a fasznak akkor a szemelyi?
elszallt a nagy jogertok agya ottjon
kb 20 eve
jonapot
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 03:29:25
es raqdasul leveliras helyett meg fozhetne is neki:)
egyuttmukodhetne az onkormanyzattal ha nincs lejetosege
nem
a legnagyobb gond le akarjak feny,masolni az anyam szemelyjet etelosztas vegett
nem hiszem el
Xezs 2010.07.08. 03:30:59
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 03:41:42
azert ennyir nem emnekk bel, de hogy okoskodas es tudalkossag az tuti
mennete az ombusmanhoz, de anyad nem eszik
mert lemasoljak a szemelyijet
en tenyleg nem ertem
vagy tenyleg hlkye vagyok
nincs tobb opcio
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 03:45:53
A másik ok, ami miatt a post szerintem megszületett, gondolom az, hogy ez egy ilyen fasza ország, ahol nyugodtan elvannak az egymásnak ellentmondó jogszabályok... :D
Xezs 2010.07.08. 03:53:58
Én megmondom miért nem érted: mert már rég elmentél ebből az országból. Biztos ámerikásban is vannak kicsinyes emberek, de itt nálunk sokszor a hideg kiráz a hülyéktől, annyira siralmas a helyzet.
Teljesen mindegy, hogy BKV utazóközönség, főiskolai csoporttárs vagy épp munkatárs az illető, mindig meg tudnak lepni az emberek olyan kicsinyességgekkel mint a poszttoló.
Ja de ma jóarc voltam, egy öregnek segítettem Auchanban beütni a kódot a zöldségmérlegen :) Ez most csak így eszembe jutott, múltkor volt valami poszt "nyuggerek tetriszeznek" vagy valami hasonló :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 03:54:47
ertsd mar meg
ha kerek valamit
akkor teljesitem a felteteleket
/ mont mondtam ez mindig termeszetes egy multinal, dehogy lemaasoljam az onkormanyzatnak/
operettorszag:)
SzaGyu 2010.07.08. 04:42:21
Ugyan már. Meglévő családi pótlékot utaltattunk számlára és levélben minden okmányról (személyi, lakcím, adó kártya) fénymásolatot kértek és csatolni kellett a banki számla kivonatot. Ráadásul 3 hónapig leveleztünk a ceglédi hivatallal és addig "természetesen" egy fillért sem adtak. Nem folyósították tovább postai küldeményként, hanem egyszerűen felfüggesztették az "ügyintézés" idejére. Állam és bürokrácia egy és ugyan az.
Ja igen. És ha pl. telefont vesz az illető a mobilcégek lemásolnak mindent és a fénymásolatot aláíratják. lehet tiltakozni ellene vagy megtiltani, de akkor nincs mobil.
Ilyen egyszerű. HÉÉÉ emberek. Hol is élünk?! (Magyarországon)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 05:15:55
Magam csak azon akadtam le, hogy az állam ilyen marhaságokon rugózik + ellentmond saját magának is, és ez senkit nem zavar.
Tehát ha az ombudsman azt mondja, hogy törvényellenes, akkor az vagy mindenkire vonatkozik, vagy az ombudsman többi döntése is ennyit jelent - semmit - vagy akkor minek ombudsman...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 05:20:39
na ez a igazan jo kerdes
a euvilagon semmi szukseg ra
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 05:31:33
leginkab az szdsz
aszitte majd valasztunkvalakit aki megved minket
ezert sokat fizetunk neki e s O figyel
normalis heluem ezt toyenynek es birosagnak hibjak
ha normalis torvenyek vannak mia gaszomnak ombudszman
ja
jol hangzil
csal lpzben Kuncerol meg
arrpl a daureros dajureol sem hallok semmit
eskuszom nem jut eszembe a neve
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 05:34:37
tenyleg elfelejtettem
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 05:35:43
Peto
Megdobbent 2010.07.08. 05:47:13
"Magyarorszagon analfabeta NINCS!"
....
"... osszeirva".
Durva, na :)
@hagyma: inkabb legyen mar dramaorszag, az operettek altalaban derusek, mi meg itt osszeszoritott anusszal es foggal vicsorgunk egymasra, mikozben nagyvezerunk minden otlete falra lesz fuggesztve :/
lepojka 2010.07.08. 06:05:22
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 06:25:42
Ombudsman azért lenne, hogy ha kibaszik veled az állam, vagy annak egy része, akkor megvéd esetleg.
De ha ennyi súlya van a szavának, akkor lófasz.
Persze ez azért így van, mert ha valódi hatalommal is bírna, akkor a Magyar Állam (+ szervei) nem szopathatná kedvére az embereket.
LXIX 2010.07.08. 06:56:32
A rája szarik rája 2010.07.08. 07:00:15
Mylady 2010.07.08. 07:08:55
Gondolkozzatok már!
Nincs ám mindenhol olyan helyzet, hogy ez megoldható legyen.
Nézzük az én esetemet:
80+ nagymama, 3 unoka él. Egyik 100, másik kettő 200 km-re.
A nagymama 24 órás felügyeletre szorul. Nem beteg, csak idős.
Milyen megoldások léteznek?
1. odaköltözik valakihez
én lakom a legnagyobb lakásban (másfél szoba)
harmadik emelet, lift nincs
magyarul: ha valaki oda felcipeli a mamát, akkor onnan már kimozdulni nem tud
felügyelet: nincs megoldva
vagy hagyjam ott a munkám? de akkor miből fogunk megélni, rezsi, lakáshitel stb
2. odaköltözik hozzá valaki
tök jó, csak ki fogja a lakását, állását feladni azért, hogy a mamát ápolja?
és miből fog megélni?
3. állandó ápoló személyzet fogadása
az minimum 2 ember
lehet számolni
4. szociális intézmény
szakszerű, folyamatos felügyelet
megfizethető áron
hozzáteszem, alapvetően egészséges, azaz hosszú évekre megfelelő megoldást kell találni
kiváncsi vagyok, ki tenné meg azt, hogy feladja az állását, lakását és vállalja, hogy egy idős embert ápol napi 24 órában éveken keresztül
és arra is, hogy mit fog csinálni utána
hogy talál majd állást pl 40 felett úgy, hogy előtte évekre kiesett a szakmából
Mylady 2010.07.08. 07:14:10
nem kellett gondozni, csak ellátni
azt megoldotta a család
Kivancsi 2010.07.08. 07:15:03
Amig katona voltam le kellett adni a szemelyit.....
(idopontok miatt gyanitom)
Ez ido alatt valaki az adataimmal visszaelve bemett az onkormanyzathoz, hogy elvesztette a szemelyiet..
- Kapott uj szemelyit az en nevemre adataimra...
- kijelentett a kerobol ahol laktam
- bejelentkezett mashova
- vallalkozas csinalt a nevemben
- bankszamlai voltak a nevemben
- adozott a nevemben
- fizetett mindent ADO, TB, ntugdij a nevemben
Szerencse hogy:
- valszeg legalizalta magat vmi kulfoldi?
- nem NAGY csalast akart csinalni
- nem nosult meg
- nem halt meg
10-15 evvel a tortenet utan is folyamatosan hol itt hol ott elobukkan a dolog.. azaz APEH, nyugdij, TB, stb..
folyamatosan magyarazkodnom kell es persze a rendorsegi feljelentes es nyomozas lezarast lebegtetnem..
1. Rendorseg nem talalta meg, bena faszok hisz aktiv hapsi volt valahol valaki leadta neki a drotot :):)
2. pl mint erdekesseg: mentem volna nosulni es szolt volna valaki hogy bocsi te mar hazas vagy 3 eve :):)
vagy bocsi te mult evben meghaltal :):)
Szoval csak ovatosan azzal a szemelyivel!!!!!
Ugyandehogy (törölt) 2010.07.08. 07:19:03
mi baja lehet belőle? elég sok mindenre lehet használni egy személyit ebben az országban, pont azért, mert nincsen rend. egy személyivel kölcsönt lehet felvenni (82 éves néninél nem jétszik), el lehet adni a feje fölül a lakást, rá lehet íratni egy kft-t, mint kaya ibrahimra. csak az kell hozzá, hogy jucika, az ápoló és az becstelen ügyvéd összejátsszanak.
mindezt be lehet takarni az államkincstárral, és ettől lesz banánköztársaság.
egy központosított, civilizált országban elegendő lenne egy nyilatkozat, két tanúval, rajta a személyi igazolvény számával. ugyanis a MÁK ennek alapján simán le tudja kérdezni a BM-től, hogy kifijaborja a néni és hány éves, és még ezernyi dolgot. mert megvan hozzá a jogosultsága.
az SZKSZA (legyen az bármi is) pedig csak ne biztosítgassa magát másolásokkal, mert NINCS joga hozzá, és ne takarózzon a MÁKkal.
és igenis kellenek az ilyen Tamások, akik megbaszkodják a rendszert, ha az rossz.
pitinek tűnik a probléma? a néninek ez az élete.
ember a holdon? 2010.07.08. 08:17:05
Ha ennek a Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ-nak még egy normális e-mail címe sincs, akkor nem is kell sokat várni.
Másrészt nálam yahoo, hotmail stb. levelek ->spam->törlés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 08:17:27
erre a torveny van
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 08:22:32
igen ez gondolom gyakori
lemasoljak a szemleyit etelhordas celhabol es eladjak a hazat a hivatalnokok
hat az en maosik orszagom az USA akkor nemc ivilizalt
mindent masolnak
de egy masolattal semmit nem tudnak eladni a fejem felol
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 08:23:58
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 08:26:33
uppsz
Gyakori · http://kerdestar.hu 2010.07.08. 08:26:51
Ennyi.
esef 2010.07.08. 08:27:59
Amerikában az agymosott helyiek és a bevándorlók gondolkodás nélkül odaadják a papírjaikat vadidegeneknek, hogy lefénymásolják?
Csak mert itthon én is bemutatkozhatok, hogy a magasságos Minisztériumból jöttem és ez meg ez kellene, adják ide, becsszóra visszahozom. Sokan oda is adnák... Szerinted szokott lenni Mo.-n visszaélés lopott/talált személyivel?
esef 2010.07.08. 08:32:09
kakukkonfoot 2010.07.08. 08:33:29
Greg Popafox 2010.07.08. 08:34:13
Miigeii 2010.07.08. 08:35:58
esef 2010.07.08. 08:40:56
Hagyma már nem magyar. Ő büszke amerikai!
@Miigeii:
Tőlem meg a K&H-nál. Visszakérdeztem, hogy mi van ha nem adom. Akkor nincs számlanyitás...
_John_Doe_ 2010.07.08. 08:41:34
jönne 238 hozzászóló, hogy miért is adta oda a személyiét, hiszen mindenki tudja, személyit nem adunk oda csak rendőrnek,
tehát a posztoló az idióta.
Faszért nem lehet felfogni, ha valami nem törvényes, normális ember felháborodik az alkalmazásán. Csak a birkák nem.
Sőt.
hagyma gondolom azt is normálisnak tartaná, ha munkát csak úgy kapna, ha előtte seggbe gyakná a leendő főnök. Mert ugye mi a fenét szövegel, ha csak így megy, akkor így megy. És már tartaná is a fenekét.
SomethinWild 2010.07.08. 08:46:25
@hagyma: te miért írsz versformában? Egy E.A. Poe veszett el benned :))))
@posztoló: nem érdemes egy rendeleten rugózni, pláne nem érdemes az SZKSZA-t piszálni, mert ők ezen a gyakorlaton nem változtathatnak. Jogotok van nem odaadni a másolatot, de akkor az SZKSZA nem fogja megkapni az édesanyád után járó támogatást, tehát nem lesz ingyenétkezése. Inkább megoldást keress, ne problémát generálj.
anarch 2010.07.08. 08:47:38
esef, visszaélés lopott személyikkel? Magyarországon? Ugyanmár, hát be lehet regisztrálni Magyarországon céget halott / nem aktív emberek személyijére? Ugye hogy nem, soha nem is volt ilyen :). Minden nagyon szép, minden nagyon jó :)).
T2006 2010.07.08. 09:08:29
lemasoljak a szemleyit etelhordas celhabol es eladjak a hazat a hivatalnokok" Biztos nem gyakori, de a néninek bőven elég ha csak egyszer fordul elő és pont vele. Ennek analógiája: Minek biztosítás, mennyire gyakori, hogy leviszi a szél a tetőt?!
T2006 2010.07.08. 09:10:30
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 09:16:55
ebben az esetben a posztolo is tudha
ezek a kajat hordo emberek
csak pmbidsmanozik
@geribácsi:
eszem agaban sincs haza menni
itt a csaladom a munkam
en oszt nem szapulom a hazai viszonyokat
csak ezt szeretnetek kihallani
ez ilyen kenyszerkepzet
reflex
eppen azt szerettem volna mondani
nem kell bszarni ha balaki copyt ker a szemelyidrol aki hivatal
mi meg nem irunk ekezettel pedig en is mafyar vagyok
hehe);
hat azok vagytok
operettorszag
itt is sok mocskos dolog van de magyarorszag
kifejezett operettorszag
a 23 millio telefonnal
a reszletre vett kocsikkal
a nagykeprmtos tv-kel
az osztrak hutokkel
a devizahitelekkel
azok vagytok
operettorszag
tetszik nem tetszik
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 09:19:33
a gond itt az, hogy rokon es a neni is tudja
ezek a kajahordok
de rokonugy gondolja a z anyukanak jar a kaja
/nem tole/
de sulyosan serti a szemeljyisefi johayit ja lemasoljak az ID-jat
olvad el kerlek
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 09:21:52
egy fakken fenymasolaton cirkuszol
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 09:23:45
mert serti az anyujkaja szemelyisegi jghait
en komoluan beszarok
fozzel anyadnak aki felnevelt!!!!!!!!!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 09:29:07
Ebben az esetben kérem szíves segítségét annak kiderítésére, hogy ki adta ki a belső utasítást a gondozóknak az étkezési szolgáltatásra történő igény rögzítésekor a személyi igazolványról történő másolat készítésére, illetve hogy Ön valóban egytetért-e ezen gyakorlat szükségességével?
Üdvözlettel:
Szabó Tamás
ezt leirni pont egy paptikasktimpli amamanak
idoben
maya40 2010.07.08. 09:30:37
Had mondjak el pár gondolatot.
Egy 80 fölötti idős asszony iszonyúan kiszolgáltatott, és tényleg kell valaki, aki segít neki. Én is teszem egy rokon nénivel, aki már járni is nehezen tud.
Elköltöztetni?
Sokuk abba hal bele, mert kirángatják a megszokott környezetükből őket.
Láttam ilyet is.
Azt nem tudom, hol van a szövegben, hogy a fia nem csinálhat másolatot az igazolványról. Gond nélkül megtehette volna, és ráért volna aztán levelezgetni.
Abban igazuk van az aggódóknak, hogy kétszer se biztos, hogy a fénymásolási procedúra alatt nem csúszik be valami gikszer, akár szándékos disznóság. Nap mint nap olvasunk olyat, hogy öreg emberekhez hivatali személyeknek álcázott valakik jutnak be, mert ők gyanútlanok és tényleg nem tudják már követni, hogy mikor melyik igazolvány a hiteles, sőt a legtöbben nem is merik kérni.
Rendőrnek?
A múltkor pont ilyen bűnügyről szólt a hír, nyomozónak álcázott szélhámos tolvaj pakolt ki egy nénit.
Az meg, hogy az állam szarik a saját szabályaira nem újdonság. És az sem, hogy a hivatalok egymásra tolják a felelősséget. Sőt:
A Nyugdíjfolyósítóval éveken át hónapokig tartó levelezésben voltuk a saját vízfejűségük miatt.
Egyszer tévedésből csak egy példányban küldtem be a szükséges papírokat, és rá egy hónapra kaptam egy levelet, hogy ismét felfüggesztik az árvaellátás fizetését, mert valamelyik aktakukac nem kapta meg a saját példányát. Mert erre nem képesek, hogy felvegyék azt a kicseszett telefont, és megkérdezzék egymást, hogy van-e vagy nincs papír.
Helyette inkább elölről kezdték volna a herce-hurcát.
Sajnos ez itt a tintanyalók országa, ahol bármit lehet, csak nekünk "eccerűknek" kuss a nevünk. Ennyit a rendszerváltozásról!!
Rosszindulatú Vászka 2010.07.08. 09:30:57
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 09:35:45
idegensivu hazaarulo vagyok
ez regen nem kerdes
mebetni fogsz bolcsesz is
de nem fogom fe miert problema vaalkainek, hogy lell masolat arra jogy etessek az annyat
nezek ki a fejembol
iszok meg egy sort
ez mar 1,2 liter
Mary le fog baszni
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 09:36:57
Rosszindulatú Vászka 2010.07.08. 09:41:26
Magyarvagyok_Nemturista 2010.07.08. 09:49:57
Ha kell a bibliát is lefénymásolom, ha valamelyik családtagnak arra van szüksége!!!
Meg van ez az ember hülyülve???
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 09:51:08
jat mifelnk kerhet aki munkat akar adni
aki apartamnt akar adni
aki segelyt akar adni
stb
ha valakinek az a problemaja hogy kell egy masolat az annya szemlyijerol, hogy etessek...
no comment
bizony bazmeg ha olyan epuletbe megyek rneg kell mutatnom
sokszor ha csak egy barba is
/videken kocsma/
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.08. 09:51:57
"rákszabásúésszel"
He?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 09:53:05
az elvek
ahelyett hogy fozne az annyara
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 09:54:05
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 09:56:15
mondkuk ma offos vagyok
Rosszindulatú Vászka 2010.07.08. 09:59:56
Amúgy a sztori télleg vicces.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 10:03:50
aggya etelt mert nekem jar
de nem mutatom meg hogy 82 eves vagyok
bibi
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.08. 10:04:26
Nefekügggggyle!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 10:07:56
itt az ido valojaban
a neninek vigyen valaki egy borsolebest vagy ilyesmi mert a fia nagyon kemeny
Rosszindulatú Vászka 2010.07.08. 10:18:26
Vagyishogy már az aufstang is fles.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.08. 10:22:42
Mijaza "aufstang"?
(én nem beszélni kunaiul)
Rosszindulatú Vászka 2010.07.08. 10:24:47
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 10:26:20
Nem sok igazolványról tudnám megállapítani, hogy hiteles-e. Mondjuk egy hiteles rendőrigazolványt is régen láttam, nem tudom mik a formai kellékei. Gyanútlan vagyok-e?
kukatr 2010.07.08. 10:27:48
arról nem is beszélve, hogy ki tudja milyen adatvédelmi elveik vannak. lehet két hónap után kibasszák a kukába, aztán valaki meg felhasználja. meglepően kevés adat is elég a visszaélésekhez. csak ez nem tudatosul meg senkiben sem, még az információs társadalomban született generációnál sem.
hagyma, annyiban van csak igazad, hogy ha jót akar az anyjának, akkor másoltassa le az igazolványt. ennyit elég lett volna írnod. a többi agymenéseddel meg maradj amerikában. a hozzád hasonlók hozzáállása engedélyezi a kisemberek kihasználását...
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 10:34:34
Ez valós lehetőség, sajnos.
"meglepően kevés adat is elég a visszaélésekhez."
Hát ha kukáznia kell az adatokért, akkor meglehetősen kezdő csalóról beszélünk.
KCB 2010.07.08. 10:41:07
Én mindig azt mondom hogy nem járulok hozzá. Oszt ugyanúgy megkapok mindent. Nem szabad lépten nyomon megengedni.
macskond 2010.07.08. 10:42:21
Javaslom sürgősen nézzen a pelusba mégegyszer, mert eszerint inkább fia van! :-)
Javasolt olvasmány: hu.wikipedia.org/wiki/Szem%C3%A9lyi_sz%C3%A1m
A személyiszám felépítéséről.
varvizib 2010.07.08. 10:44:27
Nevetséges, ahogy a posztoló beleköt ebbe a kis cégbe, gondolom azért őt támadná, mert a nagyobbak ellen már nem merne perelni. :-(
Amúgy személyit soha senkinek nem adnék oda, ha másolnák, akkor is csak előttem tehetnék.
Ha konkrétan velem esne meg ez a történet, akkor 1. nem adnám oda a személyit, legfeljebb abba mennék bele, hogy az Államkincstárhoz személyesen beviszem és ott, a jelenlétemben lemásolhatják a saját felelősségükre 2. vagy keresek másik céget.
kukatr 2010.07.08. 10:48:23
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 10:51:21
És akkor mennyivel vagy beljebb?
"vagy keresek másik céget."
Ingyenkaját kevéstől kapsz.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.08. 10:54:38
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 10:59:58
Ez már a hétvégi?
FPéter 2010.07.08. 11:02:37
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.08. 11:03:43
<LÁJK>
Megalapítottam a "Lájkolom a hétvégit!" csoportot.
Kövesd te is a fészerben!
</LÁJK>
T2006 2010.07.08. 11:03:51
alessandri 2010.07.08. 11:30:21
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 11:50:21
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.08. 12:00:00
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.08. 12:04:08
Pedig egy jó hétvéginél csak két jó hétvégi jobb!
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 12:06:46
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.08. 12:09:59
Pont olyan, csak kicsit zöldebb.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 12:19:15
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 12:21:01
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.08. 12:26:58
Ez kísértetiesen hasonlít a medve által feltett kérdésre, amit a krokodilszínű vadásztól kérdezett anno decima.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 12:36:49
-Mondja,fater,mennyiért vette ezt a kutyát?
-Öt ezer dollárért!
-Mennyiért???
-Igazából csak kétezer dollárba került a krokodil, de háromezer volt a plasztikai mütét.
szekertabor · provo.blog.hu 2010.07.08. 12:39:46
Na most állami hivataloknál és államszerveknél teljesen érthetetlen, hogy az adatbázisuk helyett a személyi igazolványom másolatának a küldözgetése képezi egy jogosultság megállapításának az alapját. Mert azt nekem ne mondja senki, hogy nem szerepelnek az adataim a központi adatbázisukban! Ha pedig ott vannak az adataim, akkor tessenek ott megnézni.
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.08. 13:01:13
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.08. 13:14:28
<LÁJK>
Lájkolom a Hivatali Bürokráciát
</LÁJK>
követheted a Sün fészerében ... vagy nemt'omhol :D
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 13:19:07
Ha meg pillanatra felteszük, hogy valóban nem tudják, melyik állampolgár mikor született, akkor fotosoppal elég könnyű szig fénymásolatot készíteni, mindenesetre nagyságrendellek könnyebb, mint egy központi adatbázist meghekkelni. Ki kér ingyen ebédet?
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.08. 14:20:46
AlulírottFentemlített 2010.07.08. 14:40:39
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.08. 14:41:43
.lll. 2010.07.08. 15:11:01
nikkászévérimánó
Lájk
Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.07.08. 15:31:34
kedvezményes étkezést csak őstermelőtől!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 15:39:31
Más esetben ha valami alkotmánysértő, mekkora hiszti van - ebben az esetben meg senkit nem zavar.
Sima kis alkotmánymódosítás megoldaná pedig, hogy állami szerv lemásolhatja, de pl. ki nem adhatja, és csók.
Dr. Kix 2010.07.08. 15:40:12
2010.07.08. 16:07:09
upci 2010.07.08. 16:08:19
englandboy 2010.07.08. 16:12:30
lehet rosszul látom de ez itt egy elképzelt párhuzam
szoptato anyuka -vs- másolt személyi
szoptato anyuka esetében 2 tényezö
anyuka-bunko alkalmazott
másolt személyi esetében 2 tényezö
82 éves mama-bunko hivatal
az elsö esetben nagy vehemenciával támadtad a másik felet hogy biztos lett volna hely szoptatni
második esetben biztos az a megoldás hogy föznek a mamának????
2010.07.08. 16:13:00
upci 2010.07.08. 16:16:22
englandboy 2010.07.08. 16:20:57
;n most elolvastam figyelmesen
most akkor ki kicsoda ebben a történetben??????????
SEGÍCCSEN VALAKI!!!!!!!!1
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 16:25:48
A postoló a hülye, és egyébként ő maga VI Lenin.
englandboy 2010.07.08. 16:28:49
köszönöm
igy már minden ok
englandboy 2010.07.08. 16:39:07
jori bandi
szokolai böbi
szabo tomy
az éhes nagymama
a személyi igazolvány
a fénymásolo
egyesitett szociális intézmény ESZI
székesfehérvári kistérségi.... SZKSZAK
A rája szarik rája 2010.07.08. 17:29:48
Lájk is Life
</LÁJK>
A Tyne folyó déli partja 2010.07.08. 20:16:17
A Tyne folyó déli partja 2010.07.08. 20:24:23
A Tyne folyó déli partja 2010.07.08. 20:27:48
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 20:30:02
hat oregsegemre mar 3 sor ennyit tesz velem
bar igazam volt
van
lesz
ma nem iszok ma Mary itt lebzsel mellettem
tenyleg nem ertem az embereket neha
kiakadnak a semmin
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 20:33:40
eredetit csak masolashoz adom ki a kezembol az teny
de ebben az esetben tuti volt nem csaloval allnak szemben
elvi kerdes lett belole
ez mar a hetvegi?
upci 2010.07.08. 20:37:29
Mary nem bírja ha sörözöl? or what?
upci 2010.07.08. 20:38:48
A Tyne folyó déli partja 2010.07.08. 20:39:19
meg főleg azok, akik azt hiszik, h. a nagy nyugaton minden tökéletes...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 20:40:58
no kaja
melo
es fenn voltam 4-ig
megesik mindenkivel
es meg a posztolo is felbaszott:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 20:44:51
meselt
mondjuk gorsan visszajott
ja amugy a hivatloknal lehet szivni itt is
a kereskedelem-vendeglatas nagysagrendekkel jobb
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 20:51:55
akkor nyugodtan mondhatom
nem adom
leokezza es ezentul az ugyem nem lesz elintezve
de lehet ezt mar mondtam mult ejjel
upci 2010.07.08. 20:53:40
SÜN 2010.07.08. 21:11:41
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.07.08. 21:46:12
gyanítom, hogy a srácot az ELVI része irritálja, és - tökéletesen megértem. nyilván nem hagyja az anyját ellátatlanul. (ez a vádaskodás is meglehetősen magyaros, khm...)
az meg, hogy mindenféle gyanús tex-mex gas station faszinak átadod a személyidet... hát, te tudod.
bocs, de szerintem most túlzásba vitted a hőbörgést, de nagyon.
eml 2010.07.08. 21:47:49
englandboy 2010.07.08. 21:50:49
nemtudom mi van veled de te már az ni interjura is 2 honapot vártál
ha valami nem megy ne az iwiwet olvasd, kérj magyar tolmácsot
a revenue-nál is van már
azt segítenek
englandboy 2010.07.08. 21:52:26
mikor ezzel szembesítem az angolokat nagyon hülyén néznek rám
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 21:53:32
Te is
ha valaki segelytaakaraz annyanak ne haborogjon ha kell copy az annya szemelyijerol
ez 1
2
fingod sincs mit dolgozok itt es nem konnyebb
amerikai vagyok nem balkani senki es senki alatt nem torolgetem a szeket
es senki nem nez le
szeret a csaladom s a munkatarsaim
Mary annyanak meg amig elt szegeny
fozott a csaladja
ha megertettel/ igaz 3 sor utan es ejjel irtam/ a mondandom az volt
ha valaki nem tudja ellatni az annyat es masra bizza
akkor ne akarjon mar ilyen barom szemelyisegi jogokra hivatkozni
igen ha kell a jogsimat megmutani akkor kell
es megmutatom, mitol kene felnem?
becopyzzam neked?
englandboy 2010.07.08. 22:00:00
ugy láccik valamit nem értesz
englandboy 2010.07.08. 22:01:36
lehet rosszul látom de ez itt egy elképzelt párhuzam
szoptato anyuka -vs- másolt személyi
szoptato anyuka esetében 2 tényezö
anyuka-bunko alkalmazott
másolt személyi esetében 2 tényezö
82 éves mama-bunko hivatal
az elsö esetben nagy vehemenciával támadtad a másik felet hogy biztos lett volna hely szoptatni
második esetben biztos az a megoldás hogy föznek a mamának????
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 22:06:22
en csak egyet nem ertek az ugyben
de azt nagyon nem
miert problema egy masolat a "mama" szemelyijerol?
bazmeg otthon mar olyan szemelyisegi jogok lettek hogy behalok
segelyt kerek de senki se fenymasolhatja a szemlyimet
nebassz fel T e is:)
englandboy 2010.07.08. 22:12:16
már a multkor is aszitted
pedig nem
csak olvass figyelmesen a sorok között
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 22:15:09
ja es nem kell fozni a "mamanak" ha nincs ra modjuk
pl nekem sinc mert van koztunk parezer kilometer
de reklamalni egy szemelyi lemasolasaert...
Ok en vagyok a hulye
fozzenek mindenkire mindenhol
azt a par milliar forint lottonyeremenyt meg szeretnem felvenni de szemelyisegi jogaimra tekintettel nem szeretnem megmutatni a lottoszelvenyt
mert meg tudjak ki vagyok
es az borzaszto lenne
englandboy 2010.07.08. 22:15:46
de inkább felteszek egy kérdést
ha a rendör igazoltat és nincs nálad a jogsi tudja-e hogy van-e jogsid
és ha ellenörzi honnan keresi ki az adataidat
englandboy 2010.07.08. 22:16:54
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 22:19:07
nem szeretk a sorok kozott olvasni
ird le mit gondolsz errol a kajaltatas ugyrol
joguk van kerni szemlyi masolatot vagy nem
lecet
szerintem igen
es sose kezdenek levelezesbe, orulnek hogy eccsanyamnak melegkajat visznek
es elsokent allnek a masolattal a hivatalban vagy tokom tudja hol
/ma meg nem soroztem:) a vacsora meetloa lesz krumplival
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 22:22:06
egyszer jartam ugy igazoltatott a rendor, mert elflejtetettem a qrwa rendszamot meghosszabitani
raadasul a jogsi sem volt nalam
bemondasra/ nev lakcim csekkolt computeren es a dolgok stimmeltek de aztan majdnem konyorgott mutassak neki valami szar fenykepest amin az en nevem van mert azt nem tudja en vagyok-e en
megtalaltam az ujsagiroigazolvanyomat meg otthonrol a kocsiban/
el is engedett
100 dollaros tikett azert megvolt
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 22:24:14
egyszer jartam ugy igazoltatott a rendor, mert elflejtetettem a qrwa rendszamot meghosszabitani
raadasul a jogsi sem volt nalam
bemondasra/ nev lakcim csekkolt computeren es a dolgok stimmeltek de aztan majdnem konyorgott mutassak neki valami szar fenykepest amin az en nevem van mert azt nem tudja en vagyok-e en
megtalaltam az ujsagiroigazolvanyomat meg otthonrol a kocsiban/
el is engedett
100 dollaros tikett azert megvolt
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 22:27:09
englandboy 2010.07.08. 22:32:45
én má ittam 3 cidert
szerintem a sztori
a történet szereplöi
jori bandi
szokolai böbi
szabo tomy
az éhes nagymama
a személyi igazolvány
a fénymásolo
egyesitett szociális intézmény ESZI
székesfehérvári kistérségi.... SZKSZAK
az ESZI mint jogelöd a szöveg szerint eddig ellátott minden feladatot
most az ESZI csak föz nem ápol
az ápolást a SZKSZAK végzi
plusz mint közvetítö részt vesz a kaja kiosztásban amit az ESZI föz
feltételezve a Mama korábol az ESZI tudja a Mama életkorát hiszen korábban ápolással is foglalkoztak
erre a SZKSZAK arra hivatkozik hogy az ESZI szabálya miatt kell lemásolni a személyit
mint jogutod ezek szerint nem kapott semmi infot szerinted
englandboy 2010.07.08. 22:34:39
én má ittam 3 cidert
szerintem a sztori
a történet szereplöi
jori bandi
szokolai böbi
szabo tomy
az éhes nagymama
a személyi igazolvány
a fénymásolo
egyesitett szociális intézmény ESZI
székesfehérvári kistérségi.... SZKSZAK
az ESZI mint jogelöd a szöveg szerint eddig ellátott minden feladatot
most az ESZI csak föz nem ápol
az ápolást a SZKSZAK végzi
plusz mint közvetítö részt vesz a kaja kiosztásban amit az ESZI föz
feltételezve a Mama korábol az ESZI tudja a Mama életkorát hiszen korábban ápolással is foglalkoztak
erre a SZKSZAK arra hivatkozik hogy az ESZI szabálya miatt kell lemásolni a személyit
mint jogutod ezek szerint nem kapott semmi infot szerinted
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 22:38:00
ja szoptatni meg lehet ha a szukseg megkivanja:)
barhol
de nem budiban
lesz mar ugy poszt vagy ezen ragodunk?
kulcsmondat:
"Kérem Önt, annak érdekében, hogy édesanyja minél hamarabb megkapja a szükséges és jogos étkeztetést, szíveskedjék felvenni a kapcsolatot az Egyesített Szociális Intézménnyel."
ha kell anyadnak kaja mennyel el oda es intezd el
ha mar nem fozol neki
/meg mindig nem ittam, de este fogok 2 sort/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 22:40:27
lehet ragozni mindent
lehet burokracia
lehet minden
lehet levelezni
de nem egyszerubb bevinni egy elcseszett masolataot?
amugy meg a magyar otthon ugral
kulfoldon hajbokol a hivataloknal
ez is tapasztalat
englandboy 2010.07.08. 22:44:18
szerintem
pontosan tudják hány éves a Mama
nem lehetne-e esetleg egyeztetni az ESZI-vel
bár ez estben NEM ESZI a Mama a kaját
englandboy 2010.07.08. 22:46:29
hát nemtom
ma voltam hsbc bankba
letiltották a kártyáimat
nem hajbokoltam
a láss csodát 2 perc mulva az összes müködött
és még urigeller se volt velem hogy muködj
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 22:46:44
alkoholos cider vagy non alcoholic?
persze hogy tudjak de dokumentalniuk kell bazmeg:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 22:48:03
a bank NEM hivatal
englandboy 2010.07.08. 22:49:32
dokumentácio a jogelödnél fellelhetö kezit csokolom
az egyik pár pear a másik pár apple
de az utolso is a hüttöbe
ki kéne menni a botba
englandboy 2010.07.08. 22:51:34
vagy a polgár jenö hivatalba vottam ....
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 22:55:12
mennye
miert? szerinted hivatal a bank?
a bank az biznisz
kell a penzed
csak latnad milyen kisnyuszikent ulnek itt mondjuk a emigration hivatalban
vagy egy rendorsegen
menny ki a botba es dontsd el nem lett volna-e egyszerubb azt a kurva masolatot bevinni?
englandboy 2010.07.08. 23:01:02
lusta vagyok de nagyon
Te hogy ültél a hivatalba?????
nemtom
sokan elfejtik hogy kezdték anno egy uj országban
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 23:02:56
en dolgoztam az APEH_ba
az en gondom az, hogy a mama a hulye gyereke miatt napok ota nem eszik meleg etelt?
en hogy kezdtem?
takaritottam vazze 2 evig
naes?
englandboy 2010.07.08. 23:06:21
nem azt kérdeztem mit dolgoztál
tehát ha az apeh-nél voltál értem mit nem értesz
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 23:10:32
es utana sorozok megint, ezert lehet barmi
namost reggel drogtesztre megyek mert felvettek az uj melomba es itt kotelezo
fel eve nem szivtunk Maryvel,, nincs felnivalom:)
de lehet komolyodni?
miert problema egy segely erdekeben a mama szemlyijenek masolatat leadni?
ez csak ilyen legenykedes
mindenki tudja
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 23:12:03
is
kb 34 munkahelyem vol es 65 lakasom
meg vagyok gyozodve rola, hogy senki sem kivancs ra
a valaszodat hianyolom
nem lenne egyszerubb azt a masolatot bevinni a meleg etel vegett?
englandboy 2010.07.08. 23:16:55
én nem megyek drogtesztre hála istennek söt 7végén szerintem rottyantok is valamit
de most ugy gondolkodok kicsit mint Te
persze egy másolat leadása semeddig nem tart ebben egyetértünk
de korábban azt irtad nálatok rend van mert a rendör tudja mi a törvény, mi a dolga és mit tehet és mit nem
és ezt el is mondja Neked
ebben az esetben a hivatal a hülye tudja hogy mit lehet és mit nem
márpedig a törvény szerint ezek szerint nem másolhatja a személyidet
de azt mondja ezt nem ö kéri hanem a másik cég
MIAFASZ???????
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 23:20:18
A biztiőr kérte a személyim.
Na ő az aki nem kérheti el.
Mindenesetre odaadtam neki, hülyékkel nem vitatkozunk.
Aztán nekiálltak szívózni, szóltam a főnökömnek, hogy kések kicsit mert szopatnának, azt' hazamentem a passért...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 23:22:38
ha egy qrwa ceg/hivatal/ nem tudom mi eteti a 82 eves anyamat meleg etellel, de kell neki egy masolat a szemelyirol......
akkor nem levelezek
ombudsmannhoz rohangalok
hanem viszem nekik es azt mondom kosoznom
en nem tudom mi a torveny, utoljara 15 eve vettem mobilt otthon
akkor kellett utlevel mag szemelyi minden
de most mit rugozikk a 82 eves anyjanak a meleg etele miatti masolathoz?
nem ertem
es nem ertem
asszem 7 vegen mi is spanglizunk egyet
nem akartam a melo elott, mert itt drogteszt van
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 23:25:02
minket ismernek arcrol
ha otthon hagyom a kartyat eleg a kodom a gepbe/ 5 jegyu/
es persze az ujlenyomat
lecet
englandboy 2010.07.08. 23:26:06
rám olaszba rendört hivott a bizti ör mert nem mutattam meg az utlevelem
aszonta ö fegyveres szerv anélkül nem mehetek be a gyár területére
én meg beálltam a kapuba becsuktam a verdát azt senki seki sebe
megjött a police azt mondtam mi a helyzet
hát nem örültek a rendör a kezábe vette az utlevelet megmutatta a bizti örnek NEM ADTA ODA majd közölték ha kifele ugyanezért ki kell jönniük mindketten megyünk a sittre
kifele nem kértek semmit
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 23:27:34
Itt már olyan szigor kezd lenni, hogy megmozdulni nem lehet.
Éppen csak ennek ellenére is tűnnek el dolgok, nem kevés...
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 23:28:52
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.08. 23:30:06
englandboy 2010.07.08. 23:30:48
a Mamát az állam eteti nem a cég
ez kurva fontos
a cég abool a pénzböl amit kap veszi a kaját
mégegyszer
abban egyetértünk hogy a poszter hülye mert nem vitt másolatot a személiröl
DE KÖNYÖRGÖM OLYAN DOLGOT KÉRNEK AMI TÖRVÉNYTELEN
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 23:32:00
hat dolgozik itt vagy 500 ember. de a bejaratnal nincs is security
kesobb biztos feltunne ha nem odavalo vagyok
siman besetalhatnal Te is holnap
igaz ez Hotel
, mondjukez a volt melom, holnap lepek ki
mert amit megpalyaztam azt elnyertem
ott nem tudom mi van, majd beszamolok
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 23:33:14
de konyorgom ezt nem tudom torvenytelen-e?
es ha igen miert?
errol beszelunk
englandboy 2010.07.08. 23:33:21
nemakarok hülyeséget mondani de sacc kb 7-9 különbözö rendöri szerv van itáliában
na a bizti ör egyikbe se tartozik
englandboy 2010.07.08. 23:35:15
ha az ombuccman aszonta akkor törvénytelen
hogy miért nemtom
tán azért amiért a buszokat se kamerázzák be otthon
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 23:38:33
egy csomagolo gyarba megyek supervisor-minosegellenornek
eleg laza ez jol fizetnek
neha kell dolgozni ejszaka is de bannya kanya
10 perc kocsival
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 23:40:56
nekem nem mondta
hol olvastad?
englandboy 2010.07.08. 23:41:57
E ITT A KERT
„az ügyfeleik személyazonosságának megállapítása céljából csak és kizárólag az ő előzetes, egyértelmű és kifejezetten ehhez való hozzájárulásukkal készítsenek olyan fénymásolatot, amelyet a továbbiakban a velük megkötött szerződés mellékleteként tárolnak.” A hivatkozott határozat kiemeli azt is, hogy „az ügyfélnek ez a hozzájárulása nem előfeltétele a vele való szerződéskötésnek, a szolgáltatás igényléséhez ilyen további feltételt csak jogszabály írhat elő, belső szervezeti intézkedés (utasítás) nem. Az önkéntesség garanciájaként a hozzájárulás tényét a szerződésben írásban külön rögzíteni kell, az ügyfélszolgálatokon pedig biztosítani kell az erről való megfelelő tájékoztatást.”
Tekintve, hogy azóta is ugyanolyan tartalmú panaszok érkeznek irodámhoz, ismételten megerősítem, hogy az ügyben képviselt álláspontom változatlan. Tájékoztatom az érintetteket, hogy az adatvédelmi törvény szabályai értelmében az érintett polgárok kérhetik a fénymásolatok megsemmisítését, mely kérésnek az adatkezelők kötelesek eleget tenni. A törlés iránti kérelem teljesítése akkor is kötelező, ha az adatkezelő előzetesen tájékoztatta az érintettet a másolat készítéséről és az érintett ahhoz hozzájárult
englandboy 2010.07.08. 23:46:26
ha gondolod keress rá
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései alapján az, akinek a személyes adatai védelméhez fűződő alkotmányos jogát megsértették, vagy annak veszélye fennáll, a sérelem kivizsgálása, megszüntetése érdekében az adatvédelmi biztoshoz fordulhat.
Jogai érvényesítése céljából az érintett bírósághoz is fordulhat; amennyiben az ügyben bírósági eljárás van folyamatban az adatvédelmi biztos nem járhat el.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 23:46:52
en meg aszondom, ha meleg kajat akarsz kell a masolatod
de ertem az onbudszmant
a gyereket nem
mi a faszt cirkuszol
nem torvenytelen ha megadja a masolatot es kala megy
a tobbi blabla
ezek olyan mondvacsinalt dolgok amiket 90 utan talaltak ki
es itt sem mukodnek
englandboy 2010.07.08. 23:50:17
IGY MÁR TISZTA MINDEN???????????????
.” A hivatkozott határozat kiemeli azt is, hogy „az ügyfélnek ez a hozzájárulása nem előfeltétele a vele való szerződéskötésnek, a szolgáltatás igényléséhez ilyen további feltételt csak jogszabály írhat elő, belső szervezeti intézkedés (utasítás) nem.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 23:55:20
elotte is tiszta volt
bar nem tudom van -e tovabbi jogszabaly?
dehogy neked id tiszta legyen a velemenyem
mi az isten faszaert nem lehet bevinni a masolatot
a mama zabalni akar meleg etelt nem ombudszmannozni
ul a konyhaban es varja az etelhordot es qrwara leszarja hogy a gyereke harcol egy"hivatallal' mert az ombundszmann azt mondta
normalis ember lemasolja es beviszi\
na ez az en allaspontom es meg ombudcmann se vagyok es ma meg nem is soroztem
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.08. 23:57:02
szarragas a semmiert
ez a 3
englandboy 2010.07.09. 00:05:29
itta jogszabály
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény
nem akarok személyeskedni DE
ABBAN AZ ORSZÁGBAN AHOL
- PERT INDITHATSZ AZÉRT MERT A LAKOKOCSIT TEMPOMATRA RAKOD MAJD LEUGRATSZAZ AUTOPÁLYÁROL ÖSSZETÖRÖD MAGAD ÉS ARRA HIVATKOZOL HOGY NEM VOLT LEIRVA A KEZELÉSI UTASÍTÁSBA HOGY A TEMPOMAT NEM VEZETI MAGÁTOL AZ AUTO
ABBAN AZ ORSZÁGBAN AHOL AZ UTVONALTERVEZÖ BÉTA VERZIOJA FÖUTVONALON HALAD MAJD AZ AUTO ELÜT 1 ASSZONYT AKI EZT KÖVETI PERT LEHET INDITANI
ABBAN AZ ORSZÁGBAN AHOL A MACSKÁT MIKROBA RAKJÁK MAJD pERT LEHET INDITANI HOGY NEM VOLT A KEZELÉSI UTMUTATOBA HOGY NEM LEHET MACSKÁT SZÁRITANI
ABBAN AZ ORSZÁGBAN AHOL A SZÉLVÉDÖRE RAKHATO NAPELLENZÖRE RÁ KELL IRNI HOGY VEDD LE MIELÖTT ELINDULSZ
ABBAN AZ ORSZÁGBAN AHOL A VISSZAPILLANTO TÜKÖRRE RÁ KELL IRNI HOGY AMIT LÁTSZ AZ NEM A VALOSÁG
abban az országban nem hiszem hogy bárki odaadja az id-jét valakinak hogy fénymásolja le majd adja vissza
englandboy 2010.07.09. 00:11:36
a cider elfogyott
Xezs 2010.07.09. 00:14:26
Aki azt mondja, hogy nem szabad kiadni a személyit a kézből, az teljesen jól mondja, de könyörgöm, arra senki nem gondol, hogy a drága fiacska elmehetne egy kurva fénymásolatot csinálni arról a szerencsétlen személyiről? A nénit amúgy se a személyiségi jogok érdeklik, hanem a kaja, amit kaphat.
@hagyma: Azért vigyázz ezzel az operettországozással, mert bár én személy szerint nem táplálok irántad semmiféle ellenséges érzést, mégis valahogy nem érzem helyénvalónak, hogy egy olyan, aki elment külföldre, ekézze az itthoniakat az itthoni problémáikért. Ez olyan mintha én ekézném az amcsikat a saját bajaikért - hogy jövök én mindehhez? Semmi közöm hozzá, bár ettől még tudom hogy mit basztak/basznak el. Csak nem hangoztatom nekik. Jó tudom, te nem vagy amerikai, de azért jó régóta kint vagy már, szóval a te státuszod ilyen "balról nézve jobbra esik, jobbról nézve meg balra".
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 00:22:54
igyekeztem piszkalni az indulatokat:)
mindig kivancsian figyelem mennyivel jobban szidjatok a ahazamat es mennyire osszezartok ha valaki kulfoldrol teszi
nekunk nincs jogunk
szerintetek
ez neha mulatsagos
ha egy otthon elo leirja ez abszurdisztan, minden szar a politikusokat fel kell akasztani
akkor az OK
ha kulfoldi magyar akkor verig vagytok sertve
humoros
@englandboy:
urbanlegend
de itt arrol van szo a mama enni akar a gyerek meg vedi a szemelyisegi jogait
ez nekem beszaras
Xezs 2010.07.09. 00:24:07
Duplaenter, mondatvégi lezárás hiánya, mondat kisbetűvel kezdése, azért valljuk be, ezt eddig csak és kizárólag hagyma csinálta szándékos és folytatólagos jelleggel.
Xezs 2010.07.09. 00:26:25
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 00:29:10
ja
en amerikai allampolgar vagyok
de ettol magyarorszagn eltem 35 evet
mindenki ugrik ra ha valaki kulfoldrol kritizal, foleg ha magyar
akkor is ugrik ra ha nem kritizal
belem beszeltek az utobbi8 ev alatt hogy en basztatom a hazamat
en meg ulok es nezek ki a fejembol
mert nem
"Te csak ulsz kart karba ulve
dol ki a szadbol december fustje"
meguntam mar az allando vedekezest
jogom van elmondani a velemenyemet akkor is ha kivandoroltam ide
tetszik nem tetszik
englandboy 2010.07.09. 00:32:55
nemtom pedig a muter 6 diplomás magyar töri tanár
igaz én nem a nagy amerikában élek csak angliában
hogy miért igy irok nem tudom
nem utánzás vagy nem direkt egyszerüen csak igy megy azt ennyi
semmi szándékosság nincs benne
hagyma
engem nem hiszem hogy fel tudsz gerjeszteni bármivel
annál nyugodtabb a természetem
a kérdésedre a választ hogy van -e jogszabály megkaptad
a városi legendákrol pedig annyit hogy kurva fáradt vagyok most linkelni
meg nem is szoktam
de ez mind a nagy amerikában történt amit leirtam
sok sikert az uj melohoz
jooccakáááát
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 00:32:57
dehogy akarom megmomndani
Isten orizz
en csak neha elmondom itt hogy csinaljak
ez mar kiuti a biztositekot
az operett es komporszagot otthonrol tanultam
sorry
35 evig eltem otthon jobban magyar vagyok mint amerikai
de ezt ar annyiszor lezongoraztam annyi topikban
a magyarok 90 %-a keptelen elfogadni a nagyon kicsi kritikat ha kulfoldi magyar mondja
de feszitia mellet ha amerikai Nobel dijas magyra
ezert nem is igazan kritizalok
ez a operettorszag volt az elso
kivancsi voltam a reakciora:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 00:36:47
ja es ha otthon elnek es leirnam egy nagy fospumpa az egesz mindenki helyeselne
ha innem le mernem irni a magyar foci nem tul jo manapsag
akkor mindenki nekem esne
kusssssssssssss!!!!!!!!!!!!! kulfoldrol
holnap meg leirja a magyar fovi szar
10 eve tapaztalom
nem zavar csak furs
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 00:39:45
egyfolytaban hulyezi az amerikait
mint nemzetet
ez OK
ha en kritizalok, mennyek a picsaba
ez mukodik
megszoktam
nem is sokat kroitizalok
csak megirom, itt hogy mukodik 1-2 dolog
mar tamadnak
kussssssss
ez van
Xezs 2010.07.09. 00:40:19
De téged miért érdekel ennyire? Téged mikor érint ez és igazából neked mi a tétje? Van az a mondás a kispadon ülőkről, a te (ti) helyzetedet valami ilyesminek érzem. Nem az a furcsa hogy hozzászólsz, hanem az, amilyen vehemenciával, provokatívan teszed.
Engem például mocskosul nem érdekel, hogy Indiában melyik telefontársaság a geci, melyik netszolgáltató nem hozza azt a sávszélt amit szerződésben ígér, mert egyszerűen nem ott élek, sosem fog érinteni a dolog, leszarom, oldják meg az ott élők.
Érted hogy mire akarok kilyukadni? Az egésznek a pszichológiáját nem értem, és hidd el hogy nagyon sok embert felbasz a dolog - megmondom őszintén sokszor jogosan.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 00:48:50
es neha nem art ha atmegy a szomszedba valaki es megmondja a frankot
ez meg olyan faraszto hogy kussol kulfoldrol
van velemenyem
itt elek ide nosultem itt el a csaladom es van velemenyem
a vicc az hogy jobb a velemenyem, mint az otthon eloke, de mondhatom el
szerintetek
Megdobbent 2010.07.09. 00:53:09
Ha meg elkezdenek ekezni, vallonveregetnem magam, es folytatnam tovabb, merthat tobbszoros igazam bizonyosodna be.
Idokozben egyebkent megoldodott az ugy? Vagy a poster most otthon puffog, marpedig addig nem kap az anyam enni, mig a hivatal el nem ismeri az igazam (ami nincs neki, mert utoljara es hervadtan mondom: az ombudsmani ajanlas nem az igazgatasi szferarol szolt, konkretan benne van, hogy hol ellenjavall - ez a civil es a piaci szfera).
Sot ma voltam unikred*tben masnak fizetni penzt, es elkertek a szemelyimet (nem lemasolni, csak megnezni). Kerdem, hogy akkor most ennel a banknal nincs anonim befizetes, mittomen meglepinek? Nincs. Es nem viccelt: a komment rovaba begyurte a szemelyi igazolvany szamomat...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 00:53:37
ez a tipikus valasz
mindig
ilyenkor mindig megkerdezem a delikvenst, hogy az elmlt 17000 hozzaszolasombol mutasson mar 4-et mikor szidtam a hazamat vagy megmondtam a tutit
/az utobbi4 operettorszag kilog a sorbol de direkt volt/
nem ha valaki kulfoldrol ir
jonnek a trollok ne pofazz a kispadrol stb
az tok mindegy mit mondtam
hogy miert erdekel
magyarorszag a szulohazam az internet nemzetkozi talan nem kene engedelyt kernem a velemenyemhez
ahogy irtam a Ti dogmatok
aki kiment kulfoldre annak kuss
/persze a tobbseg jonne holnap, de ez masik tortenet/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 00:56:04
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:01:02
persze hogy jarok magyar oldalakra is
hat magyar vagyok bazmeg
ez az anyanyelvem es erdekel mi tortenik otthon
hogy amerikai lettem az masik tortenet, de olvasok amerikai ujsagokat is
nehany embernek/nem neked/ ez bonyolult
Megdobbent 2010.07.09. 01:01:27
Viszont hangosak es idegesitok.
A te es az en korosztalyunk meg a regi iskolaban nott fel, es jo orszagban szocializalodott, ugyhogy nekem pl. eszembe sem jut leorditani, hogy mikozodhozza. Sot ponthogy orulok ha megtudom: napi eletvitelben mi hogy mukodok ott :)
englandboy 2010.07.09. 01:05:25
Nekem is lenne egy kédésem
Hol az a mondatom hogy az"amerikaiak hülyék"????????
Megdobbent 2010.07.09. 01:06:28
Namost ezek a gyikemberek, ugy oldjuk meg okosba', hogy kifejezzuk (mi tobbi magyarok) kulonallasunkat es le se szarjuk mit irogatnak :) Aztan igy 2-3 egymassal elordibal, jol felbiztatjak egymast, es kussba lesznek ;>
Xezs 2010.07.09. 01:07:51
De még egyszer mondom, az indiaiak is teljesen jogosan fel lennének háborodva, ha én beleugatnék abba, ami az országukban megy. Konkrétan én fos bandának tartom őket mert undorító az egész országuk ahogy kinéz, de nem megyek fel indiai blogokra és nem baszogatom őket mert kispados vagyok az ő hazájukban és semmi közöm hozzájuk.
Egyszerűen csak azt nem értem hogy miért van igényed megmondani a tutit, egyáltalán, mit érdekel téged Palkovicsné vagy Ede vagy bármelyik másik magyar szarkavaró? Te nem vagy sem potenciális, sem tényleges érintett...
Mondjuk ha én kifesteném a lakásomat és odajönne valaki idegen hogy miért festem ki, elküldeném a halál faszára - semmi köze hozzá. Ha életem párja jönne oda hepciáskodni akivel együtt élek, akkor partnernek tekinteném és átbeszélnénk a dolgot.
Gondolom érted mit akarok mondani, nem hiszem hogy a kettőnk közti párbeszédben ezzel lenne a baj.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:10:24
hat nem mondtad ki de a belinkelt/feleurbanlegend. masikfele ugyes ugyved az itteni jog miatt tortenet erre mutat
de naponta olvasom 200-szor
minden amerikai hulye
azt kulonosen birom, mikor 190-szer irjak minden amerikai hulye
de
ezt meg ezt meg ezt meg ezt atvehetnenk
Xezs 2010.07.09. 01:11:22
És természetesen nem minden amerikai hülye (persze van aki szereti azt hinni). Találkoztam már olyan arccal, hogy csak lestem, mennyire művelt és hogy milyen pályát járt be karrierje során.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:12:28
en nem vagyok idegen en magyar-amerikai allampolgar vagyok
sosem mondok tutit
csaka velemenyemet
de ha nem akarja az index zarja le az internetet a hatarokon
lecet
Xezs 2010.07.09. 01:15:38
Csak egy kérdésre válaszolj: milyen szinten vagy te potenciális érintett egy magyarországi fogyasztóvédelmi probléma kapcsán?
Ne a papírt nézd, hanem a tényleges érintettséget. És valljuk be, ebből a megközelítésből bizony hogy idegen vagy.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:15:46
a fiam magyar
perfekt bszel mind a 2 nyelven
ez olyan ostobasag negint
"talalkoztam mar okos amerikaival"
ha en irnam hogy lattam mar okos magyart
huhuhuhu
bazmeg kijottem amerikaba dolgozni es beleszerettem egy amerikai nobe / Mary/
es mar nem lesz gyerekunk
gratulaloka magyar leendo gyerekeidhez
tok mindegy hogy akartam-e itt maradni
understand?
Xezs 2010.07.09. 01:18:49
Az azért érdekelne, hogy hány éves a fiad és ebből hány évet (napot, hónapot) töltött Magyarországon.
Mielőtt ilyen elbaszott mélymagyarnak hinnél gyorsan közlöm hogy nagyban kiröhögöm őket, a tarsoly pl. szerintem kifejezetten buzis.
Én egyszerűen nem vagyok egy multikulti felfogású (pontosabban: okádok tőle) ember - és nem tartom helyénvalónak a kispadról való bekiabálást.
Ettől még nem kell utálnunk egymást - másképp látjuk a világot aztán kész.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:19:00
en csak leirom hogy van itt
hatha valakit erdekel
potencialisan nem vagyok erdekelt
de ha Te a nemt-spanyol meccsen a nemeteknek drukkolsz vagy-e potencianisan erdekelt?
15 eve
es?
nem lehet velemenyem egy magyar internetszolgaltatorol?
lehet
elnezest
englandboy 2010.07.09. 01:19:02
Nem értem hogy kevered ide a magyarsàgtudatot
Nem értem mi az hogy mélymagyar
Történelemböl ne vitatkozzunk bàr sose szerettem mindig ötös voltam mert Anyám valami hivatástudatbol belecsapkodta a buta fejembe
Nem lehet hogy a kínai meg a lengyel meg a szláv tartalmaz magyar vért????
Vagy ez csak fordítva igaz????
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:23:02
en oszt egy szoval se baszogattalak
mutass peldat
megint egy allitas aminek nincs alapja
a fiam 27
18 volt mikor kijott
mitol lennek en multikulti?
a multikulti otthonra jellemzo nem ide
en konzervativ vagyok/ itt republikanus/
ha valaki velemenyt mond valamirol/ raadasul en nem is szoktam, csak elmondom mi van itt/ az nem bekiabalas s kispadrol
de jol hangzik
ahogy irtam sok ember ugy kepzeli kulfoldrol KUSS
hat nem
a velemenyemet nevemmel cimemmel vallalom
Xezs 2010.07.09. 01:24:49
Ez a drukkolás is olyan dolog nálam hogy az ember választ egy csapatot aztán kész - nem sírtam meg nem is ittam le magam mikor kikapott a Mannschaft. Persze tudom hogy van akinél ez vérre menő probléma, na őket nem szeretjük annyira mikor Fradi-UTE meccsen szétbasznak mindent (megjegyzem az ő oldalukra se megyek fel okoskodni pedig mocsokul utálom a belvárosi militarizált zónákat).
No, tegyük el magunkat holnapra én azt mondom, többet nem nagyon lehet itt már kihozni a témából. Bár nálatok korán van még :)
Xezs 2010.07.09. 01:26:26
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:27:10
magyarbol es tortenelembol en is meg foldrjazbol
ezekbol is erettsegiztem
matekbol atcsusztam 2-sse
igy lettem bolcsesz
es szeretnek a nagy magyaroktol elnezest kerni hogy a 'merikaba nosultem de van velemenyem a vilag dolgairol
szaer
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:29:52
nekem nem papir
nekem itt a csaladom
felesegem
8 testvere
stb.
sokaknak hihetetlen de lehet hazat cserelni ugy hogy mind a kettot megtartod
magyarorszag a szulohazam amerika a befogadohazam
/mar irtam" magyarorszag az anyam, USA a szerelmem, es altalaban mindenki elkoltozik a szerelmehez, de az annyat ugyanugy szereti/
hat igy
ki beszel itt papirrol..........
Megdobbent 2010.07.09. 01:30:26
A melymagyarsagot kerlek, hogy ne kelljen mar megmagyaraznom, mert ennek a szonak egybol kene, hogy ertelmezheto jelentese legyen azok szamara, akik kevesbe azok.
De a lenyeg, hogy van egy tipus, aki annyira nem lat ki a buta fejebol, hogy felfedezze: nicsak van korulottunk egy vilag. Hoha, tan tudhatnak valamit, ha jol mukodnek. Ezek azt kepzelik, hogy ez a kis orszagocska kepes fuggetlenedni barmitol. Hatbazdmeg, nezi a TV-t, ami muholdrol kapja a jelet, a kabeltarsasag kinai elektronikajan at, ul a gepe elott, nyomja a neten a faszsagait, hogy mariaorzaga, es kozben leszarja, hogy zsidok penzelte amerikai es japan mernoki munkaval keszitett kinai termeket hasznal...
Ah, nem tudom es nem is akarom elkepzelni mennyire lehet beszukult egy ilyen ember, de azt egyertelmuen meg tudom mondani, hogy mitol lettek ennyien.
Egyszeruen mostanra nott fel az a generacio, ami a mar total szetbaszott, szanalmas oktatasi rendszerunkben tanult. Igy aztan lehet, hogy mondjuk 30-40%-uk nem is lenne ilyen, ha a teljesen meggyalazott tanaroknak lenne meg lelke ahhoz, hogy valodi es praktikus tudast nyomjon belejuk.
Szoval eljutottam nagy meglepetesemre abba a fazisba, amikor mar konnyen kicsusszan a szamon, hogy "ezek a mai fiatalok mekkora seggfejek, stb...", holott soha nem hittem volna, hogy idaig jutok.
Viszont amikor nekem/rolam mondtak az telleg faszsag volt, mert egy rendszerben egyfele oktatasi rendszerbol jottek ok is, en is. Most viszont... huuuu, csak nezek ki a fejembol.
Bocs amugy mindekitol, hogy elvittem ebbe az iranyba a csevejt, csak szarul aludtam es beadott a frontatvonulas, ilyenkor kicsit sotetebbnek latom neha a vilagot :)
De nem, nem mondom, hogy ez az orszag szar. Rengeteg lehetoseg van benne, de teljesen resetelni kene az egeszet, mert mar szar iranyba megy 1989 ota.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:30:53
englandboy 2010.07.09. 01:31:53
Személyit is másolsz hozzá?????????
:-)
Megdobbent 2010.07.09. 01:32:54
Ez a homar felelossege, ha hagyba befülledni igy a postokat, akkor a vegen mar nagyon fura kommentek lesznek :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:36:17
az ssn--en kivul barmit beszkennellek nincs mitol felnem
pisztolyom isvan!:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:39:00
errol nincs mit tobbet beszelni
jo lenne tudni kap-e melegetelt a mama de a posztolo meg birkozik az ombudsmannal
englandboy 2010.07.09. 01:40:05
Remélem nem a jobbikra gondolsz mint mélymagyar
Az igazi katasztrófa majd akkor jön mikor az SZDSZ által irányított tanterv alapjan felnőtt gyerekek bérének
Na az lesz a szép világ
Megdobbent 2010.07.09. 01:40:42
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:42:53
most az vicc
/tudom egesz magyarorszagot erdekli/
holnap zoldborsolevest fozok Marynek. meg magamnak csipetkevel
meg eleteben nem evett
2 hete keszulok ra
Megdobbent 2010.07.09. 01:45:26
Egyebkent eros a gyanum, hogy ez mar pont az szdsz-es oktatas generacioja, ezert ruhellem nagyon szegeny szdsz-t, mint a bunomet.
Amit viszont nem szeretek, de sajnos egy vilaggal allok harcban emiatt: a tomegek fanatizalhatosaga es azok, akik olcso lozungokkal fanatizaljak oket. Randa, mocskos, veszelyes dolog.
Idezet a Donnie Brasco-bol: "Haaat, ha a szelidek oroklik a Foldet, akkor egy picit meg varniuk kell" :>
englandboy 2010.07.09. 01:45:28
A poszter menjen azt másoljon személyit
A f@szomtuggya milyen cég meg járjon el a törvények szerint
Bár attól tartok hogy a Mami holnap se fog meleget dobni ebédre
Megdobbent 2010.07.09. 01:46:29
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.09. 01:47:22
Mondjuk ha nagy magyarságtudata van, akkor a helyes nyelvhasználat alap lenne.
Bár mondjuk ezzel az erővel beszélhetnének ómagyarul is :)
Ettől függetlenül nem baj a nemzeti öntudat. Sőt. Kell.
Csak okosan kéne előadni.
Megdobbent 2010.07.09. 01:47:54
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:48:06
vagy jogvedo vagy mi
legalabb pirosaranyat vigyen hozza
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:49:22
bazmeg itt nincs borso
csak mirelit de megcsinalom
Megdobbent 2010.07.09. 01:51:05
Ha viszont atfordul, akkor mar a nevetseges kutyaugatas hatarat surolja, mert az ember szetnez, es meglatja vegul ezt a kis orszagot, ahogy ordit-hergelodik... Ezt nem kene, mert ilyenkor mar nekem kinos.
Dehat ez egy orok fanatizalasi pont, megnyomod es a magyar egybol berregni kezd. Dehat na, nem lehet egy zsenik orszaga, olyan a vilagon nincs :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:51:35
hihhetetlen de ez a 3-ik allam ahol lakok es ez tenyallas
englandboy 2010.07.09. 01:52:21
Hát muter mint eléggé érintett szerint a totális káosz 3ev mulva várható
Ő jövőre mehet nyugdíjba tehát asszem van rálátása
Bár ne lenne igaza
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 01:52:59
szeretnem felhivni a figyelmet hogy nekem 2/ kett/ nemzeti ontudatom van
kerek elnezest
englandboy 2010.07.09. 01:56:28
Ha esetleg rám gondoltál volna
A gépen nem jön a net
Váltottam ájfonra
Azota nincs dupla enged es az ájfon nagy betűvel kezdi az uj mondatot
Megdobbent 2010.07.09. 01:59:11
Egyebkent van egy nagyon jo magyar film a Napfeny ize a cime, abban mondja egy oregasszony az '50-es evek elejen, hogy
"Kisunokom, en eddigi eletemben 3 rendszert lattam letrejonni es osszeomolni. Mindet 1000 evre terveztek."
Ugyhogy mindig minden tortenhet, Asimov is erre alapozta az Alapitvany trilogiat, miszerint a nagy tomeg ember kozos reakcioi annyira kiszamithatoak, hogy arra alapithato egy egesz tudomanyag (pszichohistoria), es tobb szaz evre elore lehet csinalni ervenyes kepletet....
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 02:00:41
nekem meg van 13 evem bassza meg
Megdobbent 2010.07.09. 02:00:43
Egyebkent mirelitbol is jo a leves, csaladom abbol is szokta csinalni, vagy ebbol a befottesuveges leben azobol (hu, az fincsi edes) :)
Megdobbent 2010.07.09. 02:05:57
Na fasza, kisakkoztam, hogy 4 lehetseges kozul melyikkel tudom leginkabb mukodtetni, oke is.
Erre sikerult megtalalnom azt az egy gombot, ami beteszi radio modba, viszont olyan gombja meg nincs, ami visszahozna onnan :> Ugyhogy most meg annyi sincs, mint eddig :)
Faszkivan.
englandboy 2010.07.09. 02:11:51
Vidd vissza de a személyit nehogy lemásold hozzá:-)
Lassan negyed kettő mostmár tenyleg joccakát mindenkinek a Maminak pedig meleg ebédet holnapra
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 02:14:17
yhx
hat eleg sokan nem ertik hogy lehet 2 orszagot egyforman szeretni
pedig lehet
/azt mar le sem merem irni ha holnaptol 2 valasztasom lenne.....
a 2 orszag kozott
hat itt maradnek/
de nincs!!!!!!!!
hat azert ez se semmi
"Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ"
aztaqrwaeltebe
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 02:16:42
de mielott el kezdtem enni megmutattam neki a jogositvanyom
biztos ami zicher
Megdobbent 2010.07.09. 02:23:27
Azert nalunk az ilyesmit meg mindig nagyon szeretik, hogy "Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ" :) Tudod, legalabb 5 szobol alljon, mind kezdodjon nagybetuvel, es ne legyen normalis roviditese :)
Jah, pont mostanaban neztem ki magamnak egy helyet, ahol jol ellennek (szerintem), erre a zasszony mar mondja is, hogy faszsag (sajna igaza van)...
@englandboy: Ah, az a gaz, hogy kurvara jo vasar volt, es mar latom annyi elonyet, hogy megtanultatom vele azokat a tavkapcsolokat, amiket tuti nem fogok tudni potolni, ha bekrepalnak (a par eve csucsan jart divx-dvd orgia par termeke), ugyhogy meg varialok a belterivel (amihez tenylegesen sehol nincs semmi, mert bazioreg, es jo ha gyartottak 3-4 honapig a modelt, mielott felvasarolta volna a ceget egy nagyobb), van neki soros portja, hatha ott tudom resetelni :)
Megdobbent 2010.07.09. 02:24:42
Asszem en is sonkastesztat eszem hamarosan, viszont irisz-szkenelnem magam szivem szerint... ;)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 02:29:17
lehet jogtalanul ettem meg?
a seregben a sonkasteszta es a vagdalthus teaval volt a kedvenc kajam abban a jo zsiros sarga muanyagbogreben
Megdobbent 2010.07.09. 02:40:53
Telleg most akkor csak a nyarra koltoztetek ki az erdoszelre medvet loni, vagy ugy permanensen? :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 02:55:13
meg mi se tudjuk
A rája szarik rája 2010.07.09. 07:00:09
A rája szarik rája 2010.07.09. 07:10:54
Megdobbent 2010.07.09. 07:29:13
@A rája szarik rája: Kemenyen a hetvegi, bar szerintem eleve csak veletlenul csuszott be :)
Egyéves Önkéntes 2010.07.09. 07:45:13
Taxomükke (UK) 2010.07.09. 07:59:45
Vigyen már valaki egy kis rántott levest annak a zasszonynak!!!
:)
Ez a "Mo. az anyám, USA a szerelmem" tetszett...
Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2010.07.09. 08:21:38
* doktorkotász *
Bővebben:
Orbánné Dr. Kotász Viktor, a piktor (született Pelikón Ludmilla)
*** borbély és ítéletvégrehajtó *** érvágás fél-áron ***
:]
upci 2010.07.09. 08:34:38
Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2010.07.09. 08:38:39
PS:
A 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól (másnéven: Ket.) 1. paragrafusa az Eljárási alapelvekről, majd 26-os paragrafusa a belföldi jogsegélyről, ezen belül is annak (1) bekezédében olvasható c) pont szerint:
1. § (1) A közigazgatási hatóság az eljárása során köteles megtartani és másokkal is megtartatni a jogszabályok rendelkezéseit. (Sic!)
[..]
(2) A közigazgatási hatóság a hatáskörének gyakorlásával nem élhet vissza, hatásköre gyakorlása során a szakszerűség (Sic!), az egyszerűség (Sic!) és az ügyféllel való együttműködés követelményeinek megfelelően köteles eljárni.
26. § (1) Jogsegélyt akkor lehet kérni, ha
c) az ügy elbírálásához olyan adat vagy irat szükséges, amellyel más hatóság, egyéb állami, önkormányzati szerv vagy - ha törvény meghatározott ügyfajtában lehetővé teszi - egyéb szerv vagy személy rendelkezik.
Továbbá:
(4) A megkeresett szerv vagy személy csak akkor tagadhatja meg a megkeresésben foglaltak teljesítését, ha az jogszabályba ütközik. Ha a jogsegély nyújtására más szerv jogosult, a megkeresett szerv vagy személy a megkeresést haladéktalanul, de legkésőbb a megkeresés megérkezésétől számított három munkanapon belül e szervhez továbbítja, és erről egyidejűleg tájékoztatja a megkereső hatóságot.
Továbbá:
3. § (1) A közigazgatási hatósági eljárásban a törvény keretei között a hivatalból (Sic!) való eljárás elve érvényesül.
Még továbbá:
7. § A közigazgatási hatóság a költségtakarékosság és a hatékonyság érdekében úgy szervezi meg a tevékenységét, hogy az az ügyfélnek (Sic!) és a hatóságnak a legkevesebb költséget okozza, és az eljárás a lehető leggyorsabban lezárható legyen.
Egy utolsó adalék:
8. § (3) Ha a közigazgatási hatóságok számára az egymás közötti kapcsolattartásban az elektronikus út vagy elektronikus levél igénybevétele kötelező, nem alkalmazhatják a kapcsolattartás más módját.
yippyupp 2010.07.09. 08:38:56
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.09. 08:52:56
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.09. 09:07:55
Tegnap nem voltam, de ez a poszt kísértetisesen emlékeztet arra, ami tegnap éjfélkor felkerült. A választ @doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor: már megadta, a poszt toló meg írjon egy panaszlevelet a Legfőbb Ügyésznek, és ha nem hal addig éhen az anyja, megérheti, hogy egy-két éven belül megszüntetik a valóban jogsértő gyakorlatot.
yippyupp 2010.07.09. 09:12:11
.lll. 2010.07.09. 09:55:54
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.09. 10:01:39
Az Artisjus megszoptatta a mikrobloggereinket, óder mi?
Rosszindulatú Vászka 2010.07.09. 10:18:35
Rosszindulatú Vászka 2010.07.09. 10:21:05
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.09. 10:26:44
Csak azért nincs, mert én a FÁSz tagja vagyok.
Nekik tejelek, ők meg megvédenek a joagimtól.
Ergo az artisz dzsúz nem játszik!
A vuvuzelák utan kapott jogdíjamból szépen éldegélek, nem kell nekem artisz.
Dzsúzt néha iszom, de csak mértékkel, nehogy megártson.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.09. 10:28:14
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.09. 10:54:43
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.09. 11:04:36
A blogmotor bekaphattya!
BZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ
Pont.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.09. 11:04:48
Ne féllábon, mert hétfőn jön.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.09. 11:08:54
-Elnézést!Nem tudja kié ez a majom, mert idegesít, hogy nem tudom miatta meginni a sörömet.
csapos:
-A zongoristáé,mondja neki a problémáját!
A pasi odamegy a zongoristához:
-Elnézését kérem, de tudja azt, hogy a majma belemártogatja a golyóit a sörömbe?
A zongorista:
-Sajnos nem, de ha dúdol belőle egy keveset,megpróbálom követni...
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.09. 11:11:25
-Hát ő már csak ilyen. De minden kárt kifizetek.
Majd mikor legközelebb arra jár, a majom ismét nem ismeri a normális magatartás alapjait. Odaugrik a pulthoz, megfog egy szem cseresznyét, felnyomja a seggébe, kihúzza majd bekapja. A csapos ismét furcsálva nézi a tulajt.
-Uram, de hát miért dugta fel előbb, és utánna ette csak meg???
-Háát, tudja, mióta lenyelte azt a biliárgolyót, azóta mindig előbb kipróbálja.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.09. 11:15:45
1. Vedd fel a cicát és fektesd a bal karodra, mintha kisbabát dajkálnál. A
jobb mutató- és hüvelykujjaddal gyengéden nyomd meg kétoldalt a cica
pofiját és amikor kinyitja a száját, a tenyeredben lévő tablettát dobd a
szájába. Hagyd, hogy a cica becsukja a száját és nyeljen.
2. Vedd fel a tablettát a padlóról és a cicát a heverő mögül. Fektesd a
cicát a bal karodra és ismételd meg a műveletet.
3. Dobd el az átázott tablettát és hozd vissza a cicát a hálószobából.
4. Nyomj ki másik tablettát a fóliából, a bal karodban tartott cica első
mancsait balkézzel fogd szorosan. Feszítsd szét a száját és jobb
mutatóujjaddal lökd le a tablettát a torkán. Fogd be a száját és számolj
tízig.
5. Vedd ki az akváriumból a tablettát és a gardróbból a cicát. Hívd be a
párodat a kertből.
6. Térdelj le a padlóra, a cicát tartsd szorosan a térded között és fogd le
a mancsait. Ne törődj a morgással. A párod fogja meg szorosan egyik kezével a cica fejét, a másik kezében levö vonalzót tegye a szájába és csúsztassa le rajta a tablettát majd masszírozza a cica torkát.
7. Szedd le a cicát a függönyrúdról és vegyél elő másik tablettát. Ne
feledd, hogy új vonalzót és függönyt kell venned. Szedd össze az eltört
nippet, később majd megragasztod.
8. Bagyuláld be a cicát egy nagy törülközőbe, a párod feküdjön rá, hogy
csak a cica feje lógjon ki a hóna alól. Tedd a tablettát egy szívószál
végébe, egy ceruzával feszítsd szét a cica száját és fújj bele a
szívószálba.
9. Ellenőrizd a gyógyszer ismertetőjét, nem káros-e emberekre és igyál egy pohár vizet, hogy elvegye az ízét. Ragaszd be párod alkarján a sebeket és a vért hideg vízzel és szappannal mosd ki a szőnyegből.
10. Hozd be a cicát a szomszéd udvarából. Vegyél elő másik tablettát. Tedd a cicát a szekrénybe és csukd be az ajtót úgy, hogy csak a feje lógjon ki. Kanállal feszítsd szét a száját és gumiszalaggal lődd be a torkába a tablettát.
11. Hozd be a garázsból a csavarhúzót és tedd vissza a szekrény pántjait. Tégy hidegvizes borogatást az arcodra és ellenőrizd, nem járt-e le a tetanuszoltásod. Dobd el az elrongyolt pólódat és vegyél fel másikat.
12. Hívd fel a tűzoltókat, hogy vegyék le a macskát az útszéli fáról. Kérj
bocsánatot a szomszédodtól, aki belerohant a kerítésébe, hogy ne üsse el a macskádat. Vedd elő az utolsó tablettát.
13. A macska első és hátsó lábait drótozd össze és erősítsd az ebédlőasztal lábához. Vegyél fel kertészkesztyűt és feszítsd szét a macska száját egy feszítővassal. Nyomd a szájába a tablettát és önts utána egy liter vizet, hogy lemossa.
14. Kérd meg párodat, hogy vigyen el az ügyeletre, ülj nyugodtan, amíg az orvos összevarrja a sebeket az ujjaidon és az alkarodon és eltávolítja a tablettadarabkákat a jobb szemedből. Hazafelé álljatok meg a bútorboltnál és rendeljétek meg az új asztalt.
15. Hívd fel az állatorvost és beszéld rá, hogy jöjjön ki hozzátok.
16. Nézd végig, ahogy az állatorvos karjába veszi a cicát, a másik kezével beadja a tablettát, és azt mondja: "Na ugye, milyen egyszerű ez?"
Rosszindulatú Vászka 2010.07.09. 11:16:25
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.09. 11:18:52
englandboy 2010.07.09. 11:41:24
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.09. 12:00:00
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.09. 12:18:08
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.09. 13:14:28
Nektek is szép hétvégét!
Bikacsunáj!
Vzzzzzzzzzzzzzzzzbzzzzzzzzzzzzzzvzzzzzzzzzzzzzzzzbzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzszzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzvzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzjujujujujuzzzzz!
upci 2010.07.09. 13:14:44
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.09. 13:15:28
hatesz 2010.07.09. 13:17:12
Nem nagy fáradtság átállítani a billentyüzetet magyarra és megjegyezni az ékezetes betük helyét amíg megírom a kommentet.
Miért?
1. Mert MAGYAR oldalra írok és magyarul!
2. Az ékezet nélküliséggel nem akarom reklámozni, hogy külföldröl írok.
CSak mert nekem pl rohadtul bántja a szemem az ekezet nelkuli iras...
Szerintem nem nagy kérés.
Pl. Hagyma kommentjeit is szivesen olvasom, de ha már valaki ennyit ír (nekem pl tetszik ha elmondja hogy az USÁban hogy mennek az ilyen dolgok) akkor jó lenne ha magyarul írna...
(ha nincs kedved a billentyüzetátállításhoz, nyitva hagysz egy Word doksit, ahol átállítod helyesírás ellenörzöt magyarra, és ha megírtad ott a hozzászólásod, bemásolod ide...)
kösz a figyelmet
upci 2010.07.09. 13:20:16
hatesz 2010.07.09. 13:26:33
Rosszindulatú Vászka 2010.07.09. 13:27:37
Ellembe emglehetosen zsenant, hogy nem ahsznalod helyesen az irasjeleket, a kotojelrol sztem meg nem is hallottal.
Kocce.
hatesz 2010.07.09. 13:29:09
Egy megjegyzés csak a külföldi posztolóknak/ról. Én is külföldről írok, mégis képes vagyok ékezeteket előcsikarni...
Nem nagy fáradtság átállítani a billentyűzetet magyarra és megjegyezni az ékezetes betűk helyét amíg megírom a kommentet.
Miért?
1. Mert MAGYAR oldalra írok és magyarul!
2. Az ékezet nélküliséggel nem akarom reklámozni, hogy külföldről írok.
Csak mert nekem pl. rohadtul bántja a szemem az ekezet nelkuli iras...
Szerintem nem nagy kérés.
Pl. Hagyma kommentjeit is szívesen olvasom, de ha már valaki ennyit ír (nekem pl tetszik ha elmondja hogy az USÁban hogy mennek az ilyen dolgok) akkor jó lenne ha magyarul írna...
(ha nincs kedved a billentyűzetátállításhoz, nyitva hagysz egy Word doksit, ahol átállítod helyesírás ellenőrzőt magyarra, és ha megírtad ott a hozzászólásod, bemásolod ide...)
kösz a figyelmet
(Word helyesírásellenőrzővel javítva)
upci 2010.07.09. 13:30:14
hatesz 2010.07.09. 13:32:07
baszod, itt van pár kötőjel:
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.09. 13:43:20
Rosszindulatú Vászka 2010.07.09. 13:51:57
upci 2010.07.09. 13:59:13
"helyesírás-ellenőrző" az, tudniillik az összetett szavakat, ha hat szótagnál hosszabb, kötőjellel szoktuk elválasztani... talán a Word hejesirásellenörzőlye nincs jól beállítva...
hatesz 2010.07.09. 14:15:39
Okoskákok...
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.09. 14:21:04
Jó nagyot kívánok.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 14:27:47
van a monitorom jobb felso sarkaban egy amerikai zaszlocska
ha ketszer raklikkelek, mint most lesy ékezetem, de megváltoznak a betük helyei, igz is elég érdekesen irok, hát ha még cserélgetném is mindig
uhhogy ezt inkabb kihagyom
hat nem hiszem, hogy van valaki aki az Indexen ne tudna honnan irok, igy nem kell reklamoznom
es itt akor meg is jegyeznem, hogy paprikaskrumpli lesz fustolkolbassal a vacsora, de elotte elmegyek dolgozni
tenyleg me' nincs uj poszt?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.09. 14:29:51
Móeg nem volt!
Bikicsunááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááájjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj!
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.09. 14:33:52
.lll. 2010.07.09. 14:55:59
-nikászévérménó-gondolja mosolyogva
-anyádpicsája-gondolják az albánok
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.09. 14:56:04
vicsáááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááájjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.09. 14:57:25
És tenyleg!
BZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.09. 15:06:03
Rosszindulatú Vászka 2010.07.09. 15:06:33
AlulírottFentemlített 2010.07.09. 15:09:50
@hagyma:
A paprikaskrumpli fustolkolbassal ékezet nélkül is jó!
elwood 2010.07.09. 15:46:19
sokkal jobban vigyáznak a személyes adatokra.
az ügyintéző neked háttal,bekötött szemmel fogad.
kéri, hogy eltorzított hangon beszélj vele nehogy ráismerjen.
az aláírást láthatatlan tintával kéri a lapra, aztán elintézi az ügyet.
a nap végén lenyilazza saját magát a ház mögötti vizesárokba.
troll pecér 2010.07.09. 16:07:42
Gratulálás nélkül nem troll a troll!
:DD
Eric_Cartman 2010.07.09. 16:27:24
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.09. 16:40:58
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 16:46:43
mac
meg meg 5-6 mas
pl a ; az e'
stb
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 16:50:19
kb 2 hoanappal ezelott
@AlulírottFentemlített:
borsolevest akartam de felcsereltem
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.09. 16:51:59
A rája szarik rája 2010.07.09. 17:10:47
A rája szarik rája 2010.07.09. 17:21:08
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.09. 17:50:44
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.09. 18:03:05
- Bor?
- Nem - Megkóstol még egyet.
- Pezsgő?
- Nem.
- Akkor mi?
- Kiskutya.
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.09. 18:22:20
- Úgy hallottuk Jani bácsi, beszűkült a szókincse!
- Faszt!
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.09. 18:35:46
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 18:44:15
iwiw fórumon meg a tapasztalatokat írta meg más is, és bizony az az, h. marha sokat kell várni a WRS-re. eleve az általuk megadott idő hat hét. nem szokták elkapkodni a dolgokat.
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 18:47:31
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 18:54:17
englandboy 2010.07.09. 19:00:07
öjj deharciasak vagyunk Anyám
megsütött a nap vagy mi van
englandboy 2010.07.09. 19:05:00
ezt remélem érted
This page sets out our target waiting times for applications under the Worker Registration Scheme, and explains what to do if you urgently need us to return your travel documents while your application is being processed.
We aim to consider 70 per cent of applications within 10 days of receiving them, and 90 per cent of applications within 20 days.
If your application is incomplete, it may take longer for us to consider it. However, you can continue working while your application is being dealt with.
If you have sent us your passport or national identity card with your application, you should not make any travel arrangements until this document has been returned to you. We will return your passport or national identity card after we have considered your application.
csokoltat a wrs
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 19:05:22
kettő, szerinted, ha valaki kiköltözött külföldre, onnantól kezdve már nem fogja érdekelni, h. otthon mi van, vagy mi?????
egyáltalán, sokaknak pont csak a neten van lehetősége arra, h. magyarul olvasson (egy idő után elfogy az otthonról hozott, ha nem mész haza elég gyakran), írjon.
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 19:08:26
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 19:16:23
honnan tudod, h. otthonról netezik??? nekem másfél évig nem volt otthon netem, a könyvtárból neteztem magyar oldalra, és képzeld, ékezet nélkül, mert azt ott NEM lehetett átállítani...
englandboy 2010.07.09. 19:19:00
klasszikus nöi válasz
inkább hallgatok de ragaszkodom a 6 héthez
üdv WRS
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 19:19:05
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 19:20:39
nap meg itt ugyan nem süt...
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 19:22:18
azóta meg nem néztem, mert minek.
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 19:23:29
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 19:24:38
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 19:26:04
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 19:27:17
englandboy 2010.07.09. 19:36:44
ajjaj
nemtudom mennyi idö alatt ér vissza
nekem nem kell már mondtam
ezért megnéztem mit ir a hivatal a saját honlapján
ez alapján nemlátom a 6 hetet
üdv iq wrs
2010.07.09. 19:44:11
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 19:48:21
ahogy mondtam, egyrészt az "AIM to consider" nem egyenlő azzal, h. meg is teszik, másrészt tudod, nekem személyes tapasztalatom van vele, nem csak "ezt olvastam, akkor így van, pont".
englandboy 2010.07.09. 19:53:17
yovan
látom azért kicsit lenyugodtál
nem lennék a pasid helyében
kicsit harcias vagy :-)
A Tyne folyó déli partja 2010.07.09. 19:58:36
amúgy neked miért nem kell? (már nekem se, csak az elején) self-employed vagy? tudtommal, csak azoknak nem kell.
englandboy 2010.07.09. 20:03:05
több mint 1 évig
yippyupp 2010.07.09. 20:19:44
- Móricka, menj le a boltba, vegyél már hurkát! De ne véreset.
- Denevéreset?
puffancs 2010.07.09. 20:23:39
mi van, ha lemasoljak? eltorik? vagy fenyt kap a masoloban?
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.09. 20:25:13
Sír a kisfiú a hentesbolt előtt. Egy néni megszólítja.
- Miért sírsz kisfiam?
- Nem melékszem, hogy mit mondott az anyukám... hüpp... hogy Gyula, vegyél csabait, vagy hogy Csaba, vegyél gyulait...
Felderül a néni:
- Hát hogy hívnak, kisfiam?
- Pistikeee...
yippyupp 2010.07.09. 20:26:05
puffancs 2010.07.09. 20:32:41
en munkam soran amugy mindenfele emberrel kapcsolatba kerulok, sokan kozuluk mosogatok lesznek. nekem abszolut nem szimpi az a hozzaallasod, h te nem vagy mosogato. neked szerencsed volt, egeszegugyiskent kijottel angliaba, mert inkabb foglalkoztatnak feheret, mint a bantu negert, aki igazabol meg computert nem latott. te nyilvan kompetensebb vagy, mint ok. azert azonban nem kell lenezni azokat, akiknek otthonrol nem inteztek el mindent. amugy teljesen illegalisan. mert amikor otthon vagy, UK cimed nyilvan meg nem volt, tehat hazudtal. tehat felrevezetted a job centre-t. egyszer ezert meg megtalalnak. tuti.
Megdobbent 2010.07.09. 20:46:32
Hatakkor junkie comments hajra :>
yippyupp 2010.07.09. 20:54:04
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 21:24:29
en mikor kijottem
mosogattam is
illegaliskent mit lehetett tenni
nem sokaig de nem szegyellem egyaltalan
a munka nem szegeyen mondta mindig edesapam
sot egy honapig aruhazat is takaritottam 3 honapig teton dolgoztam miamiban juliusban
most mar azert kicsit mas
englandboy 2010.07.09. 21:31:26
nem beszélek el Animacs mellett
csak sokalltam a pár hetet
megnéztem, bemásoltam mit irtak a honlapjukon
animacs aszonta ö mennyit várt
én leirtam most mennyit kell várni
estére készültem
van cider
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 21:34:07
right:)
@puffancs:
hat ezt nem ertem elso perctol
ha repulni akar meg at is vilagitjak
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 21:39:08
az amerikai bevandorlasi hivatalrol is tudnek par orat meselni
vesszore betartjak a torvenyt
ha a legeslegkisevv hibat elkoveted egy nyomtatvanyon dobjak vissza es varhatsz megint heteket
meg fizethetsz megint
nincs hianypotlas
start megint
nekem ugyved intezett mindent de meg igy is volt hogy nem tydtam mire varunk
elirt egy betut a lakcimemben
persze ezt aztan a lakcimemre kuldott levelben kozoltek
szoptam miatta 3 honapot
jo, ekkor mar legalis voltam
englandboy 2010.07.09. 21:45:58
oszt személyit másoltál-e???????
:-)
vajon a Mama evett ma fottkaját
englandboy 2010.07.09. 21:49:38
echte angol
mondtam neki mi a szitu
aszonta elképzelni nem tudja hogy az a cég aki ellátja a Mamát még nem küldött ki hozzá egy saját embert hogy leellenörizze a mamát jár-e ingyenkaja vagy se
lehet ez is hülye de mindenesetre arra hajaz hogy a cég a nagyobb hibás
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 21:50:07
hizzad se szolnak sehol ssn meg ID -jogsi, elotte zoldkartya stb nelkul
meleg etelhez meg nem kellett felmutatnom, de sorhoz igen 40-esen
mondjuk masolas nelkul
hat nem tudom en mar befejeztem a melot lassan neki latok a paprikaskrumplinak
elotte beszkennelem marynek a jogsimat
Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.07.09. 21:50:43
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 21:53:29
hat a gondozono volt nala, az akarta elvinni, mert a mama nem tud mar jarni egy copy erejeig
ha a fianak gyanus volt moiert nem mentek egyutt?
de a gond itt nem ez
abba beleegyezik a delikvens hogy kimasoljanak mindent a szemelyibol, de hogy lemasoljak abba nem
nem ertem
ez elvi kerdes
mama meg parizert eszik
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 21:55:01
1 homar szulesin van
masik ketto lehet kiment a foci vb-re
englandboy 2010.07.09. 21:56:49
szkenneltesd az övét :-)
neki kell a meleg kaja :-)
valami borsoleves vott hajnalba ha yol emléxem
mi történt
Animacs pedig left nem right
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 22:00:11
az volt terbe veve
valtozott a program
talan vasarnap
mirelit boorso elall de a krumpli kezd csirazni
meg van jo magyar paprikam meg fustolt kolbaszom
englandboy 2010.07.09. 22:01:49
tegnap már megbeszéltük hülye a poszter mert nem másoltat ezért a Mami nem eszik
de szerintem az embereknek otthon a tökük tele van hogy mindig engedni kell
ebben az esetben szerintem a cég ugyanolyan hibás mint a poszter söt szerintem 60-40 százalék a cég javára
tehát a poszter hibás a cég hibás
hogy legyen kaja a poszternek kell engedni mert a cég nem fog
valoszínü ezzel van tele a fasza otthon mindenkinek, hogy mindig a kisember enged a cégek sose
lehet nem látom jol, valaki cáfolja meg ha nem igy van
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 22:04:35
pl ha sort kerek kell hogy legyen alam penz
ha ingyenebedet
/na azt itt nem adnak csak nemellik templomban/
englandboy 2010.07.09. 22:14:36
igazad van
de nem fogunk ebben dülöre jutni
a cég pontosan tud minden adatot a Mamiröl
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 22:16:18
akkor miert gond egy masolat
2 ev mulva ellenorzik Oket es aszongyak, hat mi tudtauk jar Neki
az eleg lesz?
papirmunka, volt van es lesz
Eric_Cartman 2010.07.09. 22:20:02
englandboy 2010.07.09. 22:37:35
nem mi tudtuk
pontosan rögzitve van minden adat mivel ápolták a Mamát korábban
nem puszira ápolták elötte se
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 22:37:54
vagy mar lehet van is otthon?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 22:39:14
tenyleg nem jutunk dulore
akkor meddig tart egy copyt atadni?
nem tok mindegy?
Megdobbent 2010.07.09. 22:59:13
englandboy 2010.07.09. 23:06:00
Te adsz copy-t is ha sört veszel vagy csak elég egyszer bemutatni az id-t????
englandboy 2010.07.09. 23:13:35
lehet igy tisztább lesz nem tudom
a jogelöd ápolta a Mamát
hogy tudják hova kell menni és ki az akit ápolni kell nyilván rögzitették minden adatát
mondjuk a személyiböl kimásolták
most a jogutod ápolja a Mamát aki szintén tudja kit kell ápolni tudja hova kell menni,nyilván az adatok ugyanazok
a jogelöd fözi a kaját, a jogutod vinné neki de nem tudja mert a jogelöd kér egy másolatot a személyiröl
azokkal az adatokkal ami mindkettö cégnek megvan
OPERETTORSZÁG
Megdobbent 2010.07.09. 23:32:39
Korabban mar beszeltem rola, hogy itt nalunk pl. azokmanyirda nem bizik az okmanyirodaban, hiaba az altaluk korabban kibocsatott, de mar lejart iratot akarod megujitani. Itt kerem megjegyezni a NEM BIZIK kifejezest, mert ez a kulcs.
Innentol logikai sorrendben, lassan, lepesenkent:
1) A Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ vegzi a munkajat, tudja, hogy ki kicsoda. Ott nincs gond.
2) Namost a Államkincstár viszont ellenorzi rendszeresen a ellenőrzi a Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központot, mert NEM BIZIK BENNE.
3) A bizalom teljes hianya miatt tehat azt koveteli az 1) ponttol, hogy minden ellatott szemelyi igazolvany masolatat adja neki (Államkincstárnak) oda, kulonben nem kap kozponti tamogatast, ami kell az 1) pontnak (Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ) a mukodeshez, pl. meleg kaja biztositashoz.
Innentol hiaba a szelmalomharc a posztertol, hogy csuri-csavarja, mert:
a) Az Allamkincstar nyugodtan kezelhet szemelyi masolatot
b) Ugysem ad penzt a helyieknek addig
c) Azoknak ugysincs addig penzuk elelmezni a szegeny asszonyt.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.09. 23:35:16
ezer heluen adok copy
kocsmaban meg nem kertek, de ha csak ugy adnak sot
bannya kanya
pedig fenykepes szuletesi ido lakcim rajta van
mi bajom lehet?????
@Megdobbent:
makon van hagymafesztival?
englandboy 2010.07.09. 23:58:15
ha egyszer megadtál magadrol minden adatot és azt hiteles forrásbol szerezték mi a fasznak kell másolat az adataidrol??????????????????
ennél egyszerübben nemtom
bocs
lehet t;nyleg h
englandboy 2010.07.09. 23:59:17
lehet tényleg hülye vagyok
ez lett volna az elöbb az uccso mondat
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 00:02:20
hogy nem hasrautesre fogadta el
vagy holnap felmond
vagy mit tudem en
en most csereltem munkat 234 paport toltottermki
642 alairas ssn lemasolasa
pedig mindenki ismert 5 evvel ezelott ugyanennel a fonoknel dolgoztam 2 evet
sot meg a papirjaim is lehet megvoltak
ez van
de az en gondom meg mindig az, miert kelle bbol gondot csinalni
lemasolom beviszem
jonapot
englandboy 2010.07.10. 00:09:09
a Mama nem váltott munkahelyet
a Mama nem mozog semerre
A Mama csak enni akar fött kaját
a különbség csak ennyi
englandboy 2010.07.10. 00:11:59
és nyilván a Mama adatai nem változtak mert a jogutod csak közvetit nem fözi a kaját
auuuuuuu
megint elfogyott a cider
pedig dupla annyit vettem mint tegnap
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 00:13:46
az ugyintezore gondoltam
bebukik egy nokiasdobozzal, mindenkt elzavarnak es ott allnak nyilvantartas nelkul
elsoi soromet paprikaskrumpli utan tartogatom
mar dolgozik
englandboy 2010.07.10. 00:23:31
az ügyintézö tud minden adatot
megvan neki mert ugyanazt a tevékenységet folytatja mint a jogelöd
zsákutcába kerültünk asszem
nekem elfogyott minde a curva életbe
englandboy 2010.07.10. 00:26:30
más
mennyi egy ájfon 4 nálatok kártyafüggetlenül????
de nehogy a fénymásolt árat mondd:-)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 00:30:02
teljesen sima mezit LG-t hasznalunk Maryvel
a fiamnak vannak ilyen herkenytui
asse tudom van e fuggetlenitetett itt az AT&Tvel latom mindig a reklamban
/nyilvantartasnak pedig dokumentalva lennie kell!/
englandboy 2010.07.10. 00:41:37
a jogelöd dokumentácioja ami hivatalos a jogutodnál fellelhetö masolatban teljes jogkörrel ami teljesen hivatalos
tehát hivatalosan dokumentálva van
erre kell 1 fénymásolat
ha ez igy van akko jogos az operett
Megdobbent 2010.07.10. 00:52:32
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 00:53:02
ugy dontottek akkor adnak melegzabat ha le van fenymasolva a szemlyi
van mor halfkvesson?
kesz a kaja
bontom a sort
englandboy 2010.07.10. 01:08:20
bizalmi megoldás nincs
csak fénymásolt
hagyma
meleget nem eszünk
fött kaját igen
a cég akkor ad kaját ha a jogelöd által meghatározottak szerint adsz fénymásolatot arrol amit tudnak
tehát ök adnának de csak akkor ha fénymásolva látják azt amit tudnak
lájk
komplén
písz
englandboy 2010.07.10. 01:12:34
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 01:15:18
aj no komplening
dzsaszt aj kent understand wat a hell de problem
/spanyolul problemo/
videken gond
/ a stupid spanyolul stupido ezen halalra rohogtem magam anno/
videken anno dacumal
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 01:16:35
kapcsold fel a lampat
ott mar sotet van
itt meg sut a nap
englandboy 2010.07.10. 01:17:42
Index
2010. július 9., péntek 21:33
A fiatalkorú szabálysértőket a felnőttek közé zárnák, az otthonukat a rendőrök határozat nélküli kutathatnák át. Jogvédő szervezetek szerint a kormány javaslata demagóg, aránytalan és jogsértő.
A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság Szabadságjogokért (TASZ) legfőbb kifogása az, hogy a javaslat felborítja az arányosságot a szabálysértési és a büntetőjog között. Olyan megoldásokat vezetne be a szabálysértésekre, melyek alkalmazására a büntetőjogban sincs példa. Ilyen például az elzárás, ami a tulajdon elleni szabálysértések és a feloszlatott társadalmi szervezetekben részt vevőket fenyegeti.
Az elzárás drága, értelmetlen és jogsértő
A szabadság megvonása a jogvédők szerint párezer forintos kárértékű szabálysértéseknél szükségtelen és aránytalan. Az elzárás a legdrágább büntetési forma, végrehajtása nagyságrendekkel kerülhet többe az okozott kárnál, és a hazai börtönök amúgy is túlzsúfoltak. A 18 év alattiak kis kárértékű szabálysértések miatti elzárása ellentétes a Gyermekek Jogairól Szóló New York-i Egyezménnyel és Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaival.
A törvényjavaslat 30 napig terjedő elzárással fenyegeti például a kisebb összegű bolti lopások fiatalkorú elkövetőit vagy a tömegközlekedési eszközök megrongálóit. A rajtakapott fiatalok ilyenkor nem az azonos korúaknak fenntartott büntetésvégrehajtási intézetekbe, hanem a felnőttek fogházába kerülnének, ahol a zsúfoltság miatt lehetetlen lenne elválasztani őket a felnőttektől.
hirdetés
Miért ne választhatnák a szabálysértők az elterelést?
A szabálysértésel elkövetői nem élhetnének a jóval súlyosabb bűncselekményekkel vádoltak által is választható közvetítői eljárással, azaz hogy jogilag körülbástyázott módon bánhassák meg és a sértett számára is elfogadhatóan tehessék jóvá a tettüket,
A TASZ és a Helsinki Bizottság szerint semmilyen elfogadható indok nem hozható fel arra, hogy a tulajdon elleni szabálysértéseknél, ahol értelemszerűen a bűncselekményi kategóriánál kisebb az okozott kár, miért ne lehetne élni a közvetítői megoldással. Az elzárásnak ugyanakkor súlyos megbélyegző hatása van a fiatalok családi, kortárs és iskolai közösségeiben, továbbá veszélyezteti erkölcsi fejlődésüket és a tanulmányaik folytatását.
A hatályos büntető törvénykönyv szerint „szabadságelvonással járó intézkedést alkalmazni vagy büntetést kiszabni csak akkor lehet, ha az intézkedés vagy a büntetés célja más módon nem érhető el“. Azaz még bűncselekmény elkövetése esetén is csak végső esetben lehet
szabadságelvonást kiróni. Ehhez képest a javaslat indoklásából kiolvasható, hogy a szabálysértések fiatalkorú elkövetőinél fő szabállyá tennék az elzárást.
Bíró helyett bírósági titkár dönthetne
A jogvédők úgy látják, a szabálysértést elkövető fiatalkorúaknak segítségre van szükségük, nem pedig arra, hogy jelentéktelen ügyek miatt több hétre fogházba zárják őket. Az ilyen ügyekben ráadásul a tervezett változások nyomán bírók helyett bírósági titkárok is dönthetnének.
Csakhogy a titkárok a bírókétól eltérő jogállásuk miatt nem felelnek meg a bírói függetlenség alkotmányos követelményének: önálló eljárásra feljogosítani őket az alkotmányba ütközik és nemzetközi emberi jogi elveket sért. Ezt a problémát az sem orvosolja, ha a tervezett módon az Alkotmányt is módosítják.
Házkutatás engedély nélkül
A törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy e szabálysértések esetén a „tárgyi bizonyítási eszközök felkutatása és biztosítása céljából“ a rendőr például lopási ügyben bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül is bemehessen a magánlakásokba. A Helsinki Bizottság és a TASZ állásfoglalása a változást teljesen aránytalannak és indokolatlannak tartja.
Miközben ugyanis lopás bűncselekménye esetén a bizonyítási eszközök felkutatásához és biztosításához magánlakás esetében hatósági határozatra van szükség, lopás szabálysértése esetén, amennyiben a javaslatot elfogadják, a rendőr oda hatósági határozat nélkül is beléphet majd, sőt, akár a tulajdonos tudta nélkül is behatolhat.
„A közbiztonsági törvénycsomag szinte minden pontja erősen támadható. A törvényjavaslatot a közbiztonság romlásával kapcsolatos demagógia hívta életre, ettől azonban annak jogsértő és aránytalan megoldásai még nem lesznek elfogadhatóak“ – kommentálta a törvényjavaslatot Dénes Balázs, a TASZ elnöke
hagyma csak hogy lásd kinek vannak jogai otthon
és ki az aki kiakad ha arra kérik másoljon mert hiába törvényellenes azt kell tennie
englandboy 2010.07.10. 01:24:03
ha fiatalkoru vagy ne mert a nyujorki egyezmény
ne kutathassanak a rendörök a házba ahol lax mert hétha megtalálják a lopott szajrét
te pedig akkor is fénymásolj ha törvény ellenes
operett-e
Megdobbent 2010.07.10. 01:26:18
englandboy 2010.07.10. 01:26:27
A törvényjavaslatot a közbiztonság romlásával kapcsolatos demagógia hívta életre, ettől azonban annak jogsértő és aránytalan megoldásai még nem lesznek elfogadhatóak“ – kommentálta a törvényjavaslatot Dénes Balázs, a TASZ elnöke
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 01:27:45
a jogot torvenybe kell foglalni es betartani
itt meg itt van a 3 csapas
es felere esett vissza pl new yrokban a bunozes
az aldozatokank is kellene jogot osztogatni
am ugy olcastam am ezt es nem is mindennel ertek egyet,de
az aldozatok erdekeben lehet kemenyiteni kell
nem tudom
en mikor otthon eltem a kozbiztonsag kifejezetten jo volt
englandboy 2010.07.10. 01:28:26
vagy kopognia kell és bekéreckedni
Megdobbent 2010.07.10. 01:29:29
englandboy 2010.07.10. 01:31:30
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 01:32:13
nem kotelezo fenymasolni
le sem csuknak erte
csak nincs ingyen kaja
es meg egtszer en benne vagyok a rendszerben barmikor lecsekkolhatnak
ennek ellenere van ahol kell copy
en meg adok
van aki harcol
ps Mary a masodik tanyerral eszi
Megdobbent 2010.07.10. 01:35:17
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 01:36:31
igen kopognak es varnak
ha nem nyitom ki, bejonnek
minsn torvenyt nem ismerek de kis jelentosegu ugyben megkerdeik, ha kinyitom bejohetnek-e?
ha gaz van nem tokolnek
ebben a kerdesben teljesen egyetertunk
en szeretem a rendet, mert nem vagyok bunozo
es elvarom a rendortol hogy megvedjen es cselekedjen
ha az kell hogy beruhja az ajtot hat ugy
es bbe meg az is belefer, hgy neha rossz cimre mennek:)
ahol vagjak a fat hullik a forhacs
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 01:37:47
huzok en is
menne a levesbe de nincs hetfoig
megyek a malackarajra hatha van valami erdekes
englandboy 2010.07.10. 01:37:56
törvényellenes fénymásolni
de kell
ez se ingyen van azállam fizeti
a Mama is benne van a rendszerbe
lecsekkolhato
ennek ellenére nem csekkolják
ö nem ad fénymásolatot arrol amit tudnak
aMama meg nem eszik
egészségére
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 02:22:24
azet ha az adtvedelmi biztos szabalytalannak talalaja nem= torvenyellenes
de en okoskodas heluyett regv volna a masolatot
utana lehet harcolni ha van ideje
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 02:25:06
upci 2010.07.10. 10:02:28
upci 2010.07.10. 11:50:14
A Tyne folyó déli partja 2010.07.10. 12:00:35
NI interjú időpontja rögtön megvolt, amint kijöttem,ugyanis fix munkára jöttem ki (és szállásra) és a munkáltató már megszervezte az interjú időpontját, mire kijöttünk. meg a bankszámlanyitást is. már első nap a kezünkben volt a munkáltatói levél, meg hogy hova és miko menjünk.
Wrs nálunk úgy ment, h. szólt a munkáltató, h. adjuk oda az útlevelet, mert el kell küldeni, és hat hétre számítsunk. speciel a honlapot akkor nem olvastam, de ezt mondták nekünk, és ahogy akkor körülnéztem másoknak is.
az útlevél meg a levél egyszerre jött nekünk.
azt honnan veszed, h. lenézem, aki mosogat??? az egy reagálás volt egy régebbi hozzászólásra, aki közölte, h. aki kiment külföldre, az mind lenézett, és aljamunkát végez. hol olvastad ebből ki, h. lenézem (speciel a tesóm is mosogat per pillanat). csak felhívtam az illető figyelmét arra, h. az, h. kijöttél, nem egyenlő azzal, h. akkor kizárólag aljamunkát fogsz végezni.
"foglalkoztattak fehéret" gyere ide ahol lakom, keress négert. a lakosság 99% fehér. ez a megye a leginkább homogénebb, de a 300 kilométerrel délebbiben se volt sok néger. több, mint itt, de nem annyi, mint Londonban.
Ide nem egészségügyisként jöttem ki, semmi végzettségem tapasztalatom nincs benne, hanem az itteni első munkahelyem az volt.
és kinek hazudtam, kit vezettem félre??? mondom, ügynökség által jöttem ki, fix munkára, szállásra, totál legálisan. már miért lett volna illegális? mellesleg, eusként nem is nagyon tudok illegálisan itt tartózkodni...az első pillanattól volt Uk címem, a tekintve, h. azt a munkahely intézte.
A Tyne folyó déli partja 2010.07.10. 12:04:46
A Tyne folyó déli partja 2010.07.10. 12:11:51
A rája szarik rája 2010.07.10. 12:22:01
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.10. 13:44:42
kilatas.webuda.com/?q=node/73
cicmen (törölt) 2010.07.10. 13:59:20
Halllllatlan!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 18:21:16
a hotelben meg ujlenyomatot is vettek mert kell a becsekkolashoz
felhaborrito
mondjuk a akkor ivettek mikor elkaptak pais vezetesnel
/az ujak kedveert mindig hangsulzoynom kell 0.009 volt 0.008 heleyet es nem volt baleset/
igaz akkor nem volt valasztasom
ja az elso zoldkartyanal mind a 10 ujjanrol
minden variacioban, parosaval harmasaval
es meg kajat se adtak
A rája szarik rája 2010.07.10. 20:53:19
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.10. 21:08:25
Ha meg egy bűnözőt ez alapján kapnak el, az meg csak jó.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 21:20:41
hat ez egy nagy ceg
ujlenyomat nelkul meg dolgozhatsz
leegyszerusitik, hogy ne mas huzgalja a kartyadat
nem tudom hogy kezelik nem is erdekel
ha nem tetszik nem dolgozom ott/ mondjuk mar nem de nem ebbol az okbol/
a zold kartyanal meg orommel adtam anno
en csak azert mondom ezeket mert en elejetol arra hegyeztem ki , ha valamit kerek, akarok valakitol, altalaban nem en szabom a felteteleket
jogom van nem elfogadni de megszabni nem
1-1 es szakad az eso
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 21:23:19
/ megy a meccs is:) sorry/
arrol nem beszelve hogy annyira piti ugyrol van szo mint egy ID lemasolasa
egyszeruen nem ertem meg most sem
es a vegen a nemetek nyernek
Paul megmondta
holnap meg a spanyolok
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.10. 22:21:08
Mylady 2010.07.11. 11:05:26
Atyaég!
Én meg pogácsát sütök. Ebben a 30 fokban külön jó, hogy még a sütő is melegit...
eml 2010.07.11. 13:29:02
De legalább hamarabb megkel.:)
@hagyma:
A polip töltve nagyon finom. Tegnap láttam, hogy kell elkészíteni. Már csak egy 20 cm nagy polip kellene.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.11. 14:42:05
hat en mar sokfele kajat ettem
meg aligatort is
de polipot speciel sosem
Pault amugy sem szabad megenni mer abbol vilagbotrany lenne
Mylady 2010.07.11. 17:23:43
pedig tudom, hogy gyereket nem eszünk
szégyellem is magam
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.11. 17:32:09
szegyelheted is
de en szeretem a kaviart is
az minek szamit?
.lll. 2010.07.11. 21:12:11
Mylady 2010.07.11. 21:20:52
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.11. 22:13:30
De itt is, 1 és 3/4 óra múlva dél lesz :D
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.12. 00:53:30
itt meg 7PM
Mylady 2010.07.12. 06:39:59
A rája szarik rája 2010.07.12. 07:00:41
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.12. 07:06:49
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.12. 07:09:26
Akkor most nem lesz több vuvuz ella koncert? :S
Jah, és hogyhogy nem a németek nyertek?
Skandallum.
A rája szarik rája 2010.07.12. 07:20:40
.lll. 2010.07.12. 07:56:22
hétszer
napalm 2010.07.12. 08:13:26
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.12. 08:46:43
upci 2010.07.12. 09:00:29
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.12. 09:04:53
penelop 2010.07.12. 09:07:55
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.12. 09:22:46
Ok!
Nadehova?
upci 2010.07.12. 09:23:01
penelop 2010.07.12. 09:26:25
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.12. 09:28:50
Majd délután!
Megyek döfönyézni, az tuti!
@szily meg itt mikroblogol, azért nincs új poszt:
szily.blog.hu/2010/07/12/hogyan_rugta_agyon_de_jong_xabi_alonsot_a_vebedonto_mikroblogokon
.lll. 2010.07.12. 09:29:04
penelop 2010.07.12. 09:31:35
Rosszindulatú Vászka 2010.07.12. 09:34:08
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.12. 09:41:51
Én tegnap este vuvuzela-koncerten voltam a nyúlnál.
Nem érkezett olyan sms az ip-mre, hogy valamelyik rokon defektet okozott volna.
penelop 2010.07.12. 09:49:38
penelop 2010.07.12. 10:02:44
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.12. 10:03:23
Létrehoztam az "Ébresszük fel szilyt!" csoportot.
Kövesd te is félszemmel!
</LÁJK>
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.12. 10:05:47
elwood 2010.07.12. 10:08:35
Énbagoly 2010.07.12. 10:20:51
de különben, ha a nő elmegy a bandából, akkor a pasik már nem dolgoznak?
akikaztmondjákni 2010.07.12. 10:23:17
Nyaralunk?
Mé' nincs új poszt??
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.12. 10:23:51
akikaztmondjákni 2010.07.12. 10:25:06
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.12. 10:33:56
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.12. 10:34:47
Az elsőre tippelek.
A tegnap esti koncertet néha megzavarták kisebb karatemeccsekkel.
Focit nem láttam.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.12. 10:36:06
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.12. 10:37:28
Egyéves Önkéntes 2010.07.12. 10:39:20
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.12. 10:46:10
Olybá tűnt, hogy a narancs-őstermelők eltévesztették a küzdőtér bejáratát.
Szerintem shotokan bemutatóra indultak, csak rossz helyen állt meg a busz.
Egyéves Önkéntes 2010.07.12. 10:48:16
K0vasz 2010.07.12. 10:52:17
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.12. 10:53:27
Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.07.12. 11:11:08
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.12. 12:00:01
(Egy posztban sokadszor.)
fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.07.12. 12:08:42
áthárítós szolgáltatócégek is bekaphassák ám.
de szép is lenne tv-be foglalni, hogy kötelesek önmagukat seggberúgni minden egyes nap. hajhh a sok hülye azt a tv-t, hogy sietne betartani..
posztoló meg ugrálhatna akkor, ha már elintézte az édesanyja étkeztetését. (mert az még annál is fontosabb lehet aktuálisan, minthogy a kutricát fedezetnek használják-e a nevében egy zoll-frei kőolajimportra szakosodott cég megalapításához.) nem? DE! ..
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.12. 12:54:43
fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.07.13. 01:37:40
le is dobták őket a padlóla lendesen azélt..
adatvédelem · http://www.ppos.hu 2010.10.19. 11:13:32