Tékozló Homár

Gyanúsítottként hallgatták ki a Centrum Parkoló vezetőjét

2010.03.12. 17:36 | szily | 74 komment

Bajban a szocialista párt afrikai platformja!

Nem a Homár-olvasók elleni bűncselekmények, hanem különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt kérdezték ki pénteken Fürst Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészségen. Tehát még a terézvárosi, MSZP-s alpolgármesterként eltöltött idejéről van szó az ügyben: kedvenc fővárosi cégünk vezetője 2004-ben sikeresen javasolta az önkormányzatnak, hogy egy 695 millió forint értékűre becsült Andrássy úti palotát 150 millióért adjanak el. A sztori legkirályabb és egyben legrejtőjenősebb eleme azért az, hogy Fürst úgy akart meglógni az eljárás alől, hogy váltig állította, ő egy afrikai ország diplomatája.

Hajrá, Fürst György, hajrá, Centrum Kft.!

 

Azzal vádolják, hogy duplájára növelte a saját villanyszámláját

2010.03.12. 10:52 | szily | 329 komment

Pompás, a Homár ollója hegyére illő sztori H. Éváé és G. Zoltáné, bár ők talán nem röhögnek rajta annyira szívből. Az Elmü olyan abszurd váddal illeti olvasóinkat, amilyet direkt se lehetne kitalálni. Éváék bejelentést tettek az ELMÜ-nél, hogy a villanyórájuk túl sokat mutat, és kérték a készülék megvizsgálását. A szolgáltató a vizsgálat eredményének azt hozta ki, hogy

a.) az óra rossz, a valós fogyasztás többszörösét mutatja
b.) olvasóink direkt megmágmesezték az órát, ezért 300 ezer forintot kell fizetniük

Egészen fantasztikus vád, mindjárt megismerkedhetnek azzal a párral, akik - az Elmü szerint - annyira ostobák, hogy annak érdekében manipulálták az órát, hogy nagyobb legyen a számlájuk, majd erre direkt fel is hívták az áramszolgáltató figyelmét.

Olvasson tovább!

Gáláns ajánlat a maynoothi Tescóban

2010.03.12. 10:27 | szily | 100 komment

Mit tesz a Tesco-alkalmazott, ha a vevő a pénztár hibájából teljes árat fizetett a leértékelt lámpáért?

a.) kiröhögi, ha szólni mer, meg is alázza
b.) semmit
c.) visszafizeti a különbözetet
d.) visszafizeti a teljes árat

A retorikai alakzatból sejthető, hogy a d.) lesz a jó megoldás. Sztorink helyszíne természetesen nem Magyarország. 

Olvasson tovább!

Pofátlansággal jutalmazta a hűséget a T-Home

2010.03.11. 14:30 | ge | 107 komment

Kriszta harmadik évre bevállalt hűségét pofátlansággal jutalmazta a T-Home, amikor az ígért változatlan havidíj helyett az új előfizetőknek járó összeget számlázta ki neki újra és újra. Kriszta még a fogyasztóvédőket is riasztotta, egyelőre nem túl sok sikerrel.

Tisztelt T-Home!

A többszöri sikertelen ügyintézés kényszerített rá arra, hogy ezt a levelet megírjam önöknek. Úgy gondolom, hogy már így is túl sokat foglalkoztam ezzel, de mivel igazamnak még mindig nem sikerült érvényt szereznem, így elhatároztam, hogy addig megyek el, amíg csak szükséges.
Olvasson tovább!

Szánalmas köszönet 2 év Pannon-hűségért

2010.03.11. 10:19 | jackyll | 129 komment

Megoszlanak a vélemények, hogy akkor most van-e még válság vagy látszik-e valami a valami végén. Mindenesetre a Pannon két év mobilnetes hűséget telefoncsere esetén 500 forintos kedvezménnyel jutalmazna, vagy havonta 25 perc ingyenes telefonhívással, amit a mobilnetes előfizetéssel nem lehet felhasználni:

Ezt a nevetséges ajánlatot kaptam két év hűségemért cserébe a Pannon-tól. Mobilinternet előfizető vagyok lassan két éve (már alig várom, hogy leteljen a hűség és szabaduljak tőlük). Két évig végig szívattak, változtattak a feltételeken, úgy hogy mindig Ők járjanak jobban, persze ezen a végén már meg se lepődtem. De most, hogy közeledik a szabadulás napja vették a fáradtságot és kidolgoztak egy személyes ajánlatot csak nekem. Kapok 500 forint kedvezmény a készülékek árából vagy 25 percet minden hónapban két év rabságért cserébe. Az első kedvezmény annyira nevetséges, hogy még egy analfabéta se írna alá nekik, de a második, már akár érhetne is valamit, ha nem csak hálón belül lehetne felhasználni, ha nem kérnének érte két év hűséget, és ha legalább fel lehetne használni. Mert a legszebb az egészben, hogy fel sem lehet használni!

Olvasson tovább!

Visszakapta pénzét a szívós naiv vásárló

2010.03.11. 09:30 | ge | 76 komment

Rna a tudatos vásárlók új generációját képviseli: ugyan nem találta meg a blokkot, mégis addig erősködött és addig győzködte a Tally Weijl kelletlen eladóját, amíg visszakapta a szakadt ing árát. Fiatal kora ellenére határozottan, de udvariasan állt ki az igazáért, és mi ezt nagyon szerettük.

Nem vagyok az a nagy shoppingolós fajta, de pénteken úgy gondoltam, megérdemlek valami friss szerzeményt, így be is toppantam harmadmagammal a WestEndbe. Utunk során jópár kevésbé pénztárcakímélő butikba tértünk be, de a végső döntést a  mostanában nagyon közkedvelt Tally Weijl üzletlánc egyik boltjában hoztam meg. Közel ötezer forint értékben vásároltam egy inget, aminek nagyon örültem, mert szép is volt, jó is volt, méretben, színben, fazonban tökéletesen megfelelt. A bankkártyás fizetést követően nagy örömmel búcsúztam a kifejezetten kedves személyzettől, és el is határoztam, hogy jövőhéten már ebben fogok feszíteni.

 

Olvasson tovább!

Vizezik a benzint az OMV-nél?

2010.03.11. 08:45 | jackyll | 218 komment

Megdőlni látszik a legenda, ami szerint az OMV atomra terrorizálja a kutasait, akik emiatt nem merik vizezni a benzint. Márton robogója még karácsonykor fulladt le egy OMV-tankolás után. Szervize szerint "erősen vizes" volt a 95-ös benzin, ám panaszára sem a magyar, sem az osztrák OMV nem reagált.

2009 december 23-án kora délután vásároltam 95-ös benzint a Budapest X. kerület Kerepes úti OMV töltöállomáson. Pár hónapos, kétütemü Piaggio robogóm ezt követöen érezhetöen lomhább lett, majd úgy további 10 kilométer megtétele után leállt, nem lehetett vele tovább menni. A szakszervizben legnagyobb megdöbbenésemre megállapitották, hogy erősen vizes a benzin benne, a karburátorból komoly mennyiségü vizet eresztettek le.

Olvasson tovább!

Egy csizmával kihúzta a telet a Playersroom

2010.03.11. 07:42 | jackyll | 52 komment

Immár 5 éve visszatérő vendégünk a Playersroom, és eddig mindössze egyetlen naiv ügyfélről tudunk, akinek visszaadták a hibás cipője árát, ahelyett hogy a végtelenségig javították volna. Mai versenyzőnk a szokásos halmazba került, karácsony óta hordják kábé kéthetente a csizmát a lemálló sarka miatt a boltba, ahol mindig "megjavítják":

Lányom novemberben vett csizmát a Playersroomban 19990 Ft-ért. Néhányszor felvette, de sajnos a csizma sarkán a bevonat szinte lemállott. Jött a karácsony, utána visszavittük az eladóhoz a Playersroom üzletébe. Ekkor került először az asztalra a csizma. Bolt elküldte bevizsgálásra, két hét, plusz a leállás, visszakaptuk január 21-én. Szakértői vélemény szerint javítható, meg is tették, hazavittük a csizmát.

Olvasson tovább!

Jól megszívatta a kormány azt, akinek év elején vizsgázott az autója

2010.03.11. 00:34 | szily | 80 komment

Tamás, ki tudja hány társával együtt, egy rakás pénzt fizethetett a kormányzat szerencsétlenkedése miatt. Az év elejétől megváltoztak az autók műszaki vizsgáztatásának szabályai, aztán a közlekedési minisztérium a dühös reakcióktól megijedve február 17-én mindent visszacsinált, de Tamás például, teljesen értelmetlenül, csak kifizetett 47 ezer forintot. Mivel neki pont januárban volt esedékes a vizsgáztatás. "Az idei januári vizsga úgy került számomra 47.000 Ft-ba, hogy egy csavart nem kellett meghúzni az autómon." - írta Szollár Domokos kormányszóvivőnek. A szóvivő irodája kárpótlással kecsegtetett, aztán tojt az egészre. izzó szenvedélyek és megsarcolt kipufogók alant:

Olvasson tovább!

Az online ügyintézés halála

2010.03.10. 12:15 | jackyll | 80 komment

A Homár sem érti, miért kell a törvényben előírt 15 munkanapot várni egy hivatalos email válaszára. Nincs egy darab alkalmazott, aki ügyfélkapcsolattal foglalkozik? Erzsi szerint már az is öröm, ha egyáltalán reagálnak:

Meg tudja valaki mondani, hogy az elektronikus levelekre mennyi idő alatt kell válaszolni? Mert kell, legalábbis illik.  Aztán az sem mindegy, hogy mennyire hivatalos a válasz, ha egyáltalán érkezik. A következő leveleimről van szó:

Olvasson tovább!