Tékozló Homár

A Kocsi Csárdában könyörgésre 1 pohár víz/fő a maximum

2010.02.03. 14:55 | hdzs | komment

Balázs blogjában írta meg kalandját a hévízi Kocsi Csárdával, ahol a tulajdonos letiltotta, hogy ivóvizet szolgáljanak fel a vendégeknek, azért csak hosszas alkudozás után kapott egy pohárral a kért kancsó helyett. Volt már ilyenünk, egyszer beszólással, egyszer hülye magyarázkodással körítve.

Hévíz egyik legreprezentatívabb helye a Kocsi Csárda. A hatalmas, épp hogy csak nem I. osztályú éttermet 2006 elején ajánlotta figyelmünkbe egy helybeli vendéglátós, és amikor egy év múlva ismét Hévízen jártunk, nagy várakozásokkal ültünk be ebédelni. Nem kellett csalódnunk. A hely hangulatos, az étel teljesen korrekt, a pincérek rátermettek és segítőkészek voltak. Amikor az ebéd végeztével történetesen épp olyan koktélra támadt kedvem, amihez valamelyik alapanyagjuk kifogyott (ami a legjobb helyeken is megeshet), akkor nem tárták szét sajnálkozva a karjukat, hogy bocsi, öcsi, mellényúltál, hanem az egyik pincér nyakába vette a várost, térült-fordult, és ott volt előttem a kívánt ital. Mindent a vendégért: ha már arra adta a fejét az ártatlan, hogy az egész évben összespórolt pénzének egy olyan üdülővárosban ver a seggére, ami jószerével csak szállodákból, éttermekből, presszókból, bárokból és masszázsszalonokból áll, akkor kifejezetten szerencsésnek érezheti magát az a hely, ahová a vendég ténylegesen betér, és maximálisan indokolt, ha teljes erőbedobással igyekeznek fényesre nyalni a valagát.

Olvasson tovább!

Hónapok óta alig van víz a lakásban, hiába fizetett be mindent

2010.02.03. 07:47 | hdzs | komment

Egy 20. kerületi házban alig van víz, mert az előző lakók tartoztak, a közös képviselő pedig eltűnt a pénzzel. A történetben látszólag minden törvényes, a bibi csak az, hogy három olyan család él a házban, akik 0 forint tartozást bizonyító (ún. nullás) papírral vették meg lakásukat, mindig minden számlát befizettek, még sincs elég víz náluk, nem tudják használni a mosógépüket, a cirkójuk is csak ritkán üzemel. Ráadásul több százezer forintot követelnek rajtuk, olyan közös költség tartozás miatt, ami még lakásvásárlásuk előtt történt. Ez így nem szép. Van valakinek ötlete, hogyan lehetne rajtuk segíteni?

A XX. kerület, Sárrét utca X. szám alatt található társasházunk perben áll a Díjbeszedő Faktorház Zrt.-vel. A per tárgya 2000.03.-2009.03. bemutatású számlákon érvényesített víz-, csatorna-, kéményseprési- és szemétszállítási díjhátralék. Társasházunkban a közös képviselői tisztséget D. Zoltán Úr töltötte be. Amikor megérkezett a bíróságtól a levél melyben másodlagosan a tulajdonosokat, tulajdoni hányaduk alapján kötelezi a díjhátralék, késedelmi kamat és perköltség megfizetésére, jeleztük D. Zoltán Úrnak, hogy rendezze a hátralékokat a befizetett közös költségből, ekkor azt ígérte, hogy befizeti az összeget.
Olvasson tovább!

Re: Különös számtanpélda a Sparból

2010.02.02. 14:55 | hdzs | komment

A legutóbbi étkezési utalványos posztunkra érkezett egy komment egy pénztárostól és egy levél a Spar kommunikációs vezetőjétől. A komment: "Sparos vagyok, nem védem a céget, de tudnotok kell: a Spar pénztárain futó program nem kerekíti az összeget, viszont egyes fizetőeszközöknél, így az utalványnál is úgy van programozva hogy a végösszeg felett ne fogadjon el fizetőeszközt. Emiatt nem tudsz 999 ft-ot 1000-es utalvánnyal fizetni. Ez nem a pénztáros bunkósága, hanem a pénztárgépé. Bár egyszerű a megoldás, én is ezt használom: 999ft-ot kell beütni utalványra 1 ft-ot a kp-ba, majd a következő vevőnél 1 ft be kell ütni az utalványba és a fentmaradó ősszeget a kp-ba." És most jöhet a levél.

Kedves Eszter!

Sajnos ismét találtam a Homár-on cégünkhöz kapcsolódó bejegyzést ,Különös számtanpélda a SPAR-ból’ címmel.

Szeretném tájékoztatni, hogy már korábban is kapott cégünk támadást amiatt, hogy az étkezési utalványokból nem adunk vissza készpénzt. Ezért állásfoglalásért fordultunk az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH). A hivatal által adott válaszban megerősítést nyert korábbi álláspontunk, és az adóhatóság egyértelműen tudomásunkra hozza:

Olvasson tovább!

Másfél év alatt válaszolt az APEH

2010.02.02. 13:42 | jackyll | komment

Speciális időtorzító eszközöket tesztelnek az APEH tudósai, melyek segítségével Béla esetében például addig sikerült kihúzniuk a fizetéskönnyítési kérelem elbírálását, mire befizették a tartozást:

Cégünk nemrég az APEH-tól értesítést kapott, hogy fizetéskönnyítési kérelmünket elutasították. Ebben nem lenne semmi különös, csupán 1 apróság: a fizetéskönnyítési kérelmet 2008. szeptemberében adtuk be, az elutasítási határozat 2010. január 5-ével datálódott.

Olvasson tovább!

Sírkőbizniszbe menekül Hagyó Miklós?

2010.02.02. 12:48 | szily | komment


Fantasztikus szuperinfós hirdetést hozott nekünk szóviccblogos harcostársunk, Hancu, a reklám azonnal meg is kapta az Évtized árukapcsolása díjat. Először csak simán nevettünk, hogy hahaha, ha sírkövet veszel, tunéziai nyaralást kapsz ajándékba, muhaha, aztán egyszer csak elkomorultunk. Borzongató politikai összeesküvés képe bontakozott ki ugyanis a nyeles szemünk előtt.

Parlament-kő.

Ez a cégnév indított el mindent. Kombináljunk csak! Mesterházy MSZP-s miniszterelnök-jelölt a napokban sokkolta Magyarország idős, illetve némi maradék ízléssel rendelkező lakosságát azzal, hogy a helyes szavazatért cserébe 75 ezer forintos temetéspénzt ígért a nyugdíjasoknak.
Rakjuk csak össze ezt az egészet okosba!

Olvasson tovább!

Átvágja a rövidlátókat a Unicredit?

2010.02.02. 12:29 | jackyll | komment

Naiv ügyfél 2 hónapra szeretett volna lekötni pénzt a Unicreditnél, de mivel nem volt nála a szemüvege, a feltételekről "szabad fordításban" értesült, és a pénzét sem kötötték le. Azóta a számlát sem sikerül megszüntetnie:

Budaőrsi fiókba tavaly tavasszal 2 hónapos futamidővel tettem be pénzt,- sajnos délután 3-kor tere-fere partikor toppantam be. Némi grimaszolás után az egyik előadó hajlandó volt foglalkozni velem. Mivel idősebb vagyok, és a szemüvegemet otthon felejtettem, az apró betüket nem láttam-ezért kértem diktálja le, hogy milyen feltételekkel és terhelésekkel fogok a futamidő lejárta után  a pénzemhez jutni, és konkrétan mennyi lesz-számszakilag a hozam. Mindent az elmondás szerint lejegyeztem. Több mint 2 hónap után tudtam csak bemenni a bankba,- betegség miatt-ahol az a meglepetés ért, hogy az ügyintéző egyáltalán nem kötötte le a betett összeget!? (sajnálatos adminisztrációs hiba történt a bank szerint) csak úgy őrizgették és használták a pénzemet.

Olvasson tovább!

Ha nem rendeljük meg a szerelést, felháborodik a szerviz

2010.02.02. 08:45 | hdzs | komment

Iccemann hűtője elromlott, és miután panaszkodik kicsit a bunkó szerelőre, aki fel van háborodva, ha mégsem rendeljük meg a munkáját, megdícséri a konkurenciát. Végül a kommentelőktől kér segítséget, ha már hűrő nélkül maradt. Mi legtovább Lehel hűtőt láttunk működni, az talán 30 évet is kibírt, de hát ugye régen minden jobb volt.

Megosztanám Veletek, hogyan működik egy Indesit márkaszerviz Pumaföldön.

0. nap- öt év után elromlott Indesit hűtőnk, vasárnap este már nem zaklattuk a szervizt.

1. nap- reggel telefon a márkaszervizbe, egy hölgy felveszi az adatokat és megígéri, hogy értesíti a szerelőt, aki majd időpontot egyeztet velünk. A hölgy szerint biztos nem kap áramot, azért nem megy a hűtő (lololol).
Olvasson tovább!

Hólapátot a parkolóőröknek, avagy hol vannak ilyenkor a közterületesek?

2010.02.02. 00:14 | hdzs | komment

MesésKrémes egy az elmúlt napok hóhelyzetén kiborult pesti lakosok közül és az a remek ötlete támadt, hogy a reggelenként lesben álló parkolóőrök kezébe nyomhatna valaki egy hólapátot, hogy hasznuk is legyen. Ugyanis a gazdátlan járdákat nem takarítja le senki és ha nincs elég hómunkás, pótoljuk velük. És ha ott kész, néhány budai villamosmegállóba is átmehetnének, ott sem volt sokkal jobb a helyzet.

Gyanítom, ezzel a levéllel nem fogom meghatni az illetékeseket, érdemi változás nem fog történni,de akkoris elegem van abból,ami ebben a városban folyik. A IX. kerületben lakom, a VII.-ben pedig dolgozom. Nap mint nap ugyanazon az útvonalon közlekedek, és most, hogy már sokadjára esett a télen nagyobb hó, meg is szenvedem ezt az utat.

Olvasson tovább!

Nem tagadták le az arckrémet az Auchanban

2010.02.02. 00:08 | szily | komment

Gabi boldog, mert majdnem elbukott egy aránylag drága krémet az Auchanban, amit ottfelejtett a pénztárnál. Az áruházba ugyanis már nem tudott visszaszaladni szombaton, csak mailben jelezte, hogy mi történhetett, erre hétfőn elintézték az ügyét. Naná, mi ebben a nagy kaland, kérdezhetné az olvasó, de mi, akik láttunk már karón ügyfélszolgálatot, azért mégis együtt örvendezünk Gabival:

Úgy néz ki, van egy pozitív hírem az Auchanról. Szombaton vettem egy arckrémet, amit lopásgátló dobozban tesznek ki a polcra. Nagyon sok mindent vásároltam, és ahogy a dobozt eltávolította a pénztáros, a krém valahogy nem került be a szatyrokba. Amikor ezt otthon észrevettem (ekkor volt az a rettenetes hóesés, este 9 után, egyedül a gyerekkel, szóval nem tűnt reálisnak, hogy azonnal lemenjek és a vevőszolgánál próbálkozzak), írtam a honlapjukon egy panaszt, amire most (hétfőn) kaptam egy nagyon korrekt választ. Ottmaradt a krém a pénztárnál, menjek be a blokkal és visszakapom az árát. Még nem tudtam bemenni, de nagyon remélem hogy tényleg így lesz.

Ennél jobb hétfő reggelt senkinek nem kívánok!

üdv, Gabi

 

süti beállítások módosítása