Gyönyörű dolog a kötelező biztosítás. Gyakorlati haszna nem sok van, hiszen ebből aztán a legritkább esetben rendeznek bármilyen kárt, viszont visszamenőlegesen be lehet hajtani. Gergelynek az Allianz úgy mondta fel a biztosítását, hogy nem is tudott róla. Jóhiszeműen gondolhatjuk azt, hogy a postán kavarodtak el a leveleik, és a telefon/email használatát sem ismerik:
Nagyon fel vagyok háborodva, és ezzel igazán ki sem fejeztem, hogy mit érzek. Egészen a múlt hétig meg voltam róla győződve, hogy az Allianz Biztosítónál van biztosítva az autóm. Ehhez képest a papírokat nézegetve rádöbbentem, hogy nem kaptam meg a cégtől az aktuális kötelezőről szóló kis bizonylatot, amit mindig a kocsipapír mellé szoktam tenni. Így hát - rendes autóshos mérten - felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy miért nem küldték ki a papírt. Erre a hölgy, akivel beszéltem közölte, ez a biztosítás díjfizetés miatt megszűnt.